Nincs is szebb, mint ezután a hét után, különösen ezután a nap után, hozni egy új részt *-* Sok boldogságot, Jongdae :3 Nem is szaporítom a szót, kellemes olvasást hozzá ^^
Extra #2
Jongdae
Menten elsüllyedek szégyenemben. Nem ez volt az első alkalom, hogy Ziyi látott minket együtt Lay-jel; volt, hogy fogtuk egymás kezét előtte, esetleg egy-egy puszi is elcsattant, de nem több. Mindig óvatosak voltunk, főleg Lay.
Ziyi most már értette a helyzetünket, tudta, hogy volt lehetséges az, hogy a két bátyja járt. Ez továbbra is kurva furán hangzik, még a fejemben is. Értette azt is, miért nem beszélhetett erről, vagy akár arról, hogy én is a testvére vagyok. Jobb volt mindenkinek, ha sosem derül ki a szarrá kavart családom története. Nem kell, hogy ezen lovagoljanak az emberek, azt meg végképp nem akartam, hogy Ziyivel bármi is történjen emiatt.
- Megtennéd, hogy kiveszed a kezed a gatyámból, mielőtt Ziyi bejön? - amint meghallottam Lay feszült, mégis valahol kicsit szórakozott hangját, nemcsak, hogy tettem, amit kért, hanem még vagy három méterre is húzódtam tőle.
Kishúgunk a következő pillanatban meg is érkezett és már tárta is ki a karjait. Még mindig talpig vörösen öleltem vissza, majd szomorúan sandítottam Lay-re. Ziyi azóta sem beszélt vele. Fingom sincs, hogy mi volt az oka. És Lay elkeseredett szempárját csak még kínzóbb volt látni. Olyan sok idő eltelt és Ziyi mégsem nyitott felé. Rohadtul nem értek ehhez, de lehet, a kezembe kell vennem az irányítást.
- Köszönök anyáéknak - suttogta Lay csüggedten, azután sebesen ki is lépett a házból, kettesben hagyva Ziyivel. A kislány barna íriszeiben fájdalom csillogott, ahogy bátyja után pillantott és erősen össze kellett szorítanom a számat, nehogy beleszóljak ebbe az egészbe. Nem az én dolgom. Igen, én is a testvére vagyok, ugyanakkor Lay-jel tudom, hogy más a kapcsolata. Mélyebb. Úgyhogy nem szólhatok bele. Nem kéne.
Yixing
Magamba roskadva haladtam anyámék háza felé és még a lemenő Nap sem tudott javítani a kedvemen, holott gyönyörű volt. A tenger felszínén álomszépen csillant vissza a narancssárgás fény. Azt kívántam, bárcsak Chennel sétálnék most itt, kettesben, kézen fogva. Ennél romantikusabb helyzetben talán sosem lehetnénk. Erre totál megzuhanva battyogok egyedül. Remek…
- Yixing! - annyira máshol jártam, hogy észre sem vettem a szüleimet alig pár méterre előttem. Zavartan mosolyogtam rájuk és viszonoztam az öleléseket. - Az arcodat látva, gondolom, Ziyi eljutott hozzátok - nézett rám bánatosan anyám. Aprót bólintottam, aztán gyorsan el is tereltem a témát.
- Minden rendben volt az úton? - és mesélni kezdtek. Jó hosszan. Biztos voltam benne, hogy csak azért, hogy elvonják a figyelmemet. Meg talán a sajátjukét is.
Hamarosan közeledett a Kim-Zhang család első közös étkezése. Ha nem basz valaki földhöz minimum egy tányért, az már egész sikeresnek lesz mondható. Éreztem a szüleim felől áradó idegességet, akárcsak mindenki felől a mai napon, főleg délután. Chen szüleivel minden jól ment, bár nagyon nem csináltunk semmit se a megbeszéltek szerint, majd mikor Chen elszelelt a túlzott stressz miatt, inkább magunkban próbáltunk ellenni. Tudom, hogy ez egy nyaralás és nem kéne ennyire várnom, hogy teljen az idő, de most másra sem vágyom, minthogy másnap legyen és túl legyünk az első kajáláson. Legalább akkor már tudni fogom, hogy kell-e védőfelszerelés a következőre. Meg nyugtató.
Jongdae
Gőzöm sem volt, mit csináljak. Én nem az a típus voltam, aki visszafojtja a dolgokat. El se tudom mondani, mennyire kikívánkozott belőlem az a kérdés, hogy miért ilyen Lay-jel. Már mikor láttam őket együtt öt évvel ezelőtt is látszódott, hogy milyen szoros a kapcsolatuk és, bár én úgy éltem le húsz évet, hogy nem volt testvérem, úgy gondolom, hogy ez nem olyan, hogy egyszer csak megszakad. Egy életre összetartoztok, legyen bármi. És Ziyi túl fiatal volt ahhoz, hogy megszakadjon a köteléke Lay-jel.
Vízzel kínáltam húgom, azt követően letelepedtünk a kanapéra. Minden erőmet összeszedtem és türelmesen vártam, hát ha mond valamit. Úgy két percig ment. Nem megy több. Bocs.
- Ziyi, miért vagy ilyen La-Yixinggel? - furcsa volt a születési nevén hívnom Lay-t. Mintha… Elhidegültünk volna. Hívtam egyáltalán valaha is a rendes nevén?
- Megértem, ha Lay-nek hívod, ugye tudod? - majdnem felnevettem Ziyi hangsúlyán, annyira hasonlított az én cinikus hangsúlyomra. Mondjuk, ez lehet, hogy nem jó. Lay szerintem meg is öl, ha meghallja. Vagy az anyám. Egyikük tuti. - Lassan tizenhárom éves vagyok és nem élek burokban.
- M-Mi van? - fingom sem volt, hogy ez, hogy jött most ide.
- Miért fogadtad vissza? - döbbenten kerekedtek el a szemeim a nyílt kérdés hallatán. Azért erre így nem számítottam. - Emlékszem rá, amikor szakítottatok. Először. Véglegesen. Haragudtam rád. Nagyon. Azt hittem, te csináltál valamit, mert Xing bátyó olyan nagyon szomorú volt. Úgy igazán, tudod? Alig jött ki a szobájából, alig beszélt, alig evett. Láttam, hogy… Hogy nézett ki egy idő után - nem vagyok biztos benne, hogy ez miattam volt és nem amiatt a faszkalap tanára miatt. - Aztán azt mondta, el kell mennie, mert Chennek fog segíteni az albumában. Mintha nem tudnám, hogy te vagy az a Chen. Nem vagyok hülye.
- Ziyi…
- Hallottam anyáékat beszélgetni egyszer - folytatta rendületlenül. - Rólatok. Az… Egészről. Szörnyen éreztem magam, mert olyan sokáig haragudtam rád, értelmetlenül. És nem értem… Egyszerűen nem értem, hogy miért bocsátottál meg neki.
- Nem kell ezt túlgondolni - mosolyodtam el lágyan és végigsimítottam vékony kézfején. - Mert szerelmes vagyok belé. Még mindig. Őrülten. Semmi több.
Yixing
Feszélyezetten ültem a nagy asztal egyik oldalán tök egyedül, a két asztalfőn apám és Chen apja foglalt helyet, anyám, illetve Sojung meg sehol sem volt. Három mondat kellett és ők már egy hullámhosszon is voltak. Végül is részükről nem volt miért haragudni, szóval… A két férfi kiismerhetetlen tekintettel bámult egymásra és rosszul voltam a tudattól, hogy nincs rajtam kívül más itt. Chen, megöllek éjjel álmodban, ha nem jössz ide, de kurva gyorsan!
Mobilom kis híján kiesett a markomból, úgy remegett tagom. Már vagy ezer üzenetet küldtem Chennek, de semmi. Egy kibaszott szóköz sem jött tőle reagálásként. Meghalok. Már azon gondolkoztam, hogy kimegyek a mosdóba, mert tényleg nem bírom idegekkel, ám akkor egy puha érintést véltem felfedezni karomon, majd a következő pillanatban Chen kihúzta a széket, s ahogy leült, összekulcsolta ujjainkat az asztal alatt. Harmatgyengén rám mosolygott és a másik oldalamra bökött a fejével. Ziyi mellém ült.
- Mi? Hogy? - alig hallottam saját magam, hát még Chen, azonban sejtette, hogy miért lepődtem meg úgy.
- A szerelmünk túl erős - rántotta meg a vállát somolyogva. A lábujjam hegyéig elvörösödtem szavaira és ő is. Valószínűleg oldani akarta a helyzetet és valamennyire sikerült is, ugyanis most már mindenki orbitális zavarban volt. Legalább a feszkó alábbhagyott. Ez is valami.
- Nos, a tiétek-
- Be ne merd fejezni! - sosem hallottam Sojungot ilyen élesen felszólalni. Senkivel szemben sem, nehogy a férjével szemben. A levegő megfagyott az asztalunknál, Chen elsápadt, Ziyi pedig ijedten ugrott meg. Pillantásom körbe járt és valahogy úgy éreztem, hogy rajtam és Ziyin kívül mindenki tudta, hogy mit tervezett mondani Chen apja. Istenem, még az előételt sem hozták ki…
Jongdae
Falfehéren meredtem magam elé, nem számítottam rá, hogy ez a néhány szó ide fog vezetni. Eskü, csak szerettem volna kicsit ellazítani a kedélyeket. Oké, igaz is volt. Ziyi csak pislogott rám meghökkenve, amikor kiejtettem az utolsó szavakat. Egy részem rohadtul sajnálta azt, hogy akkor évekkel ezelőtt szakítottunk Lay-jel, mégis nem vagyok benne biztos, hogy ott tartanánk mindketten az életben, ahol jelenleg is voltunk, ha a szakítás nem történik meg. Lay iránt az érzéseim még intenzívebbek, erősebbek, mélyebbek. És a múlt megtörtént, elmúlt. Nincs értelme bánni és nem is akarom. Ahogy ezt sem.
Lay szülei boldogok, eleget láttam, amikor náluk voltam és tudom, hogy az apám is az Sojung mellett. Ha nem történnek meg a dolgok a múltban, igen, talán barátok maradtunk volna Lay-jel és talán több is lehetett volna köztünk, de ki tudja? Meglehet, hogy apám akkor is összefut Sojunggal és az egész fordítva sül el. Lay talán sosem látott volna többnek, mint egy öcs. Ráadásul akkor Ziyi sem lenne és az… Az nem lenne helyes. Egyik sem.
Gondolataimból egy halk roppanás térített észhez. Olyan szinten szorítottam ökölbe az egyik kezem, hogy két ujjam is kiroppant. Szemeim könnybe lábadtak és most mondhatnám, hogy ez a fájdalom miatt volt, viszont akkor hazudnék.
- Lehet, hogy alkohol befolyásoltsága alatt álltam, amikor megvettem ezt az istenverte utat - szólaltam meg csöndesen -, de komolyan akartam, hogy működjön - idegesen engedtem el Lay kezét, hogy még véletlen se sérüljön miattam, s feltápászkodtam. - Tiszta röhej ez a család, de én tényleg azt hittem, hogy… Csináljatok azt, amit akartok, nem érdekel! - feldúltan siettem ki az étteremből, magam sem tudom, hogy merre. Kurvára nincs ezen a kicseszett szigeten semmi…
Yixing
Egyetlen szó nélkül hagytam ott mindenkit és rohantam Chen után, mielőtt még valami meggondolatlant tenne egyedül. Túlságosan zaklatott állapotban volt és féltem, hogy még valami hülyeséget csinál. Mert nem is ő lenne, ha nem.
Rohadt gyors volt, egy szempillantás alatt eltűnt az étterem mögötti erdőben, amitől csak még inkább berezeltem. Szaporán szedtem a lábaimat és szerencsére hallottam az elkeseredett szitkozódását, úgyhogy hamar utolértem. Megkönnyebbülten öleltem magamhoz, miután megragadtam a csuklóját és magam felé fordítottam. Nekifeszült a mellkasomnak, el akart lökni, ám hamar megadta magát, elernyedten dőlt nekem és a vállaimba kapaszkodott. Keservesen sírt a nyakamba és a szívem összeszorult a megtört zokogást hallva.
Alighanem egyikünk sem reménykedett csodában a nyaralást illetően, hogy valami filmbe illő nagy békülés lesz, de bevallom, azt nem hittem volna, hogy ennyire megviseli Chent és így. Azt el tudtam volna képzelni, hogy anyázni fog és dühöngeni egész este nekem, de ezt nem. Persze, Chennek a család téma mindig is érzékeny pont volt, még ha nem is mutatta.
- Ne-Nem ezt akartam - motyogta a nyakamba és belemarkolt az ingembe. - Lay… Én… Sajnálom. Nem ezt akartam - ismételte meg elhalóan. Nem értettem, miért kér bocsánatot, nem volt okom haragudni rá. Sőt igazából ő nyitott efelé a családi megnyílás felé, szóval inkább megköszönnöm kéne.
- Chen, nézz rám, kérlek! - két tenyerem közé fogtam az arcát és úgy kényszerítettem rá, hogy valóban így tegyen, közben óvatosan letöröltem a könnyeit. - Vissza kell mennünk! - Nekem sem fűlött hozzá a fogam, de muszáj volt.
- M-Mi?! Nem! Én… Nem! Kizárt!
- De igen - homlokomat az övének döntöttem és úgy folytattam halkan. - A múlton nem fog semmi sem változtatni, ezt te is tudod, de… Jobb, ha kiadja mindenki, amit kell, hogy utána tiszta lappal indulhassunk.
Jongdae
Meghökkenve bámultam Lay a homály miatt feketének tűnő íriszeibe és, bár nem akartam, de kirobbant belőlem egy inkább hisztérikus, mintsem örömteli nevetés. Ez nem normális, baszki! Napszúrást kapott, vagy faszom tudja, de valami nem oké, az holtbiztos!
- Te megőrültél! - néztem rá továbbra is elképedve. - Oda? Tényleg ott voltál, vagy csak a kibaszott szexi tested? Az az egész ott egy tetves atombomba! Ennyi - kb egy millimétert mutattam neki az ujjaim között – kell, és bumm! Nincs az a pénz, hogy végignézzem! Most meg mit mosolyogsz?
- Szeretem, amikor úgy bókolsz, hogy közben síkideg vagy.
- Baszódj meg! - vágtam vissza elpirulva, karba tett kezekkel. Akkor sem jó ötlet. Köszönöm, nekem ennyi elég is volt a két családból. Egy életre. Mármint együtt. Megpróbáltuk. Én tényleg… A francba is, nagyon akartam, hogy működjön. Lay… Lay életem szerelme. Ha egyszer… Ha egyszer ennél is komolyabb lenne köztünk, akkor… Nem lehet, hogy a két család gyűlöli egymást. Vagyis az apáink.
- Beszélhetünk róla. Ha visszajössz - fel sem dolgoztam, hogy ezt mire mondta, az agyamnak vissza kellett játszania a beszélgetést, aztán amikor leesett… Csak bambán meredtem rá. Ezt most jól értelmezem?
Lay-jel erről nem dumáltunk, néha tettem pár félreérthetetlen jelzést, hogy szeretnék én lenni a domináns fél, azonban amikor láttam, hogy nem tetszik neki, nem erőltettem. Az, hogy ezt ilyen könnyedén ejtette ki, két dolgot is elárult. Az első, hogy igazán szerette volna, hogy visszamenjünk és megoldjuk ezt a szarságot, illetve azt, hogy… Készen áll. Asszem. Lay, remélem, ezzel nem zsarolni akarsz és komolyan gondolod. Magad miatt.
Yixing
Kuncogva vonszoltam az összefont ujjaink segítségével magam mögött Chent, mert még mindig nem tért észhez azok után, amit mondtam. Még én is elcsodálkoztam magamon, de nem éreztem úgy, hogy hiba lett volna a reakcióm. Chen csak és kizárólag ebben az egy dologban volt végtelenül türelmes. És ezért hálás voltam neki. Sosem firtatta, csak megértően mosolygott és egy mérhetetlenül szerelmes csókot adott. Áh, a figyelmes és a szerelmes Kim Jongdae keveredése, de imádom!
Chen felnyüszített félig mellettem, félig mögöttem, ahogy a szemünk előtt feltűnt az étterem és majdnem letépte az ingem, olyan erővel rántott vissza. Könyörögve pislogott rám és nagyon próbálkozott, hogy minél aranyosabban rebegtesse a szempilláit, ám sajnos ez rajtam nem fogott. Most. Amúgy valószínűleg igen.
- Lay, nagyon szeretlek, ugye tudod?
- Tudom - simítottam végig a barna tincsein, miközben csöndesen válaszoltam neki, végül a füléhez hajoltam. - Ezért sem engeded el a kezem és sprintelsz vissza egészen Dél-Koreáig.
- Picsába! A saját csapdámba estem - morogta durcásan, azután felsóhajtott. - Jól van, essünk túl rajta! - és határozott léptekkel meg is indult az asztalunk felé. Ezúttal én hagytam neki, hogy húzzon maga után, már csak azért is, mert örültem, hogy felszívta magát ehhez az őrülethez. Rettegtem, hogy mi lesz. De ennél rosszabb csak nem lehet. Végül is Chen már egyszer elfutott, Sojung haragos volt és Chen apja tett egy megjegyzést. Félig-meddig. Mondjuk, még tányért nem basztak földhöz…
Jongdae
A lelkesedésem addig maradt meg, amíg nem vettem észre, hogy anyám Ziyi mellé ült le, nevelőanyám meg apám jobb oldalára, ami azt jelentette, hogy két hely maradt szabadon. Lay-nek és nekem. Nyilván. Egy apám és anyám között, egy Lay apja és Sojung között. Ez mindenhogy szarul néz ki, bassza meg… Ha az eredeti székemre ülök, akkor apám és anyám közé kerülök, de az nem… Fura? Bár fordítva meg… Lay apja mellé ezer százalék, hogy nem ülök!
- Menten lenyúzom a saját képem és a tengerbe dobom - fájdalmas arckifejezéssel pillantottam Lay-ra és ő hasonlóképp tekintett vissza. Nos, legalább ő is érzi a súlyát, nem mintha ezzel előrébb lennénk…
- Túl helyes vagy ahhoz - vigyorgott rám erőtlenül, mire finoman felkaron legyintettem.
- Ez nem segít! - mély levegőt vettem és komoran kapcsoltam össze a pillantásunkat. - Melyiket szeretnéd?
- Khm… Ahogy te sem akarsz az én apám mellé ülni, úgy én sem a tied mellé, szóval…
- Jogos - Lay váratlanul az állam alá nyúlt, s lágyan megcsókolt.
Döbbenten figyeltem a lehunyt szemeket, nem hittem, hogy ez valaha megtörténik. Lay a nyílt színen csókolt meg. Emberek előtt. Igaz, nem volt hosszú, mégis rengeteget jelentett. Zavartan vörösödtem el még jobban, a csók vége után még nyomott ajkaimra egy utolsó puszit, majd összefűzte ismét az ujjainkat és így tettük meg az maradék pár métert. Bent, a megbeszéltek szerint váltunk el és telepedtünk le a helyeinkre, totális kuss és bámulás kereszttűzében. Három kibaszott fogás. Menni fog. Négy, ha eljutunk a desszertig.
Yixing
Életemben nem voltam olyan kínos, gáz, kényelmetlen, nevezzük bárhogy, szituációban, mint most. Pedig Chen nem kímélt az egyetem alatt. Néma csönd és hullaszag. Nagyjából. Azért a többi itt tartózkodónak volt hangja. De a Kim-Zhang asztalnál a légy zümmögését is hallani lehetett. Ez ultra ciki.
Chen a lehető legtávolabb helyezkedett el tőlem, átellenben a másik oldalon. Sojung fészkelődött mellettem és úgy sejtettem azért, hogy cseréljen vele, viszont szerintem ő is úgy érezte, hogy az csak még kellemetlenebbé teszi az egészet, úgyhogy maradt. Ziyi velem szemben csak mosolygott, aztán egyszer csak sunyiba váltott és csücsörített a szájával, mire talpig vörösödtem. Ne már!
- Khm, mit… Mit rendeltetek… Eddig? - Chen úgy nézett szét az asztalon, mint aki igazából szart se lát, csak a beszélgetést akarta elindítani. Merthogy pián kívül semmi sem volt. Ami nem volt jó hír. Chen jelen állapotában simán képes és lerészegedik, csakhogy kibírja a vacsorát.
- Nos, akárhogy nézem, itt csak alkohol van, fiam - megviselten temettem a fejem a könyökhajlatomba és még jól is tettem, mert Chen válaszától mondhatni lángra kapott az arcom. Meg mindenem.
- Lay a testét áldozta azért, hogy itt legyek, szóval kérlek, hagyd a cinizmusod kicsit kijjebb, köszi - még szerencse, hogy nem láttam a jelenlévők ábrázatát. Chen ettől komolyan nem jön zavarba, baszki?!
- Jongdae! Fiatalok is vannak itt! - Istenem, nyisd meg alattam a földet!
Jongdae
A nyelvemre haraptam, nehogy azt válaszoljam, hogy Ziyi elvileg látott ma már rosszabbat is, inkább csak felkaptam az egyik feles poharat és egy egészségünkre kiáltással villámgyorsan el is tüntettem a tartalmát. Meglehet, hogy a bebaszás mellett döntök és reménykedem, hogy holnap minden sötét folt lesz az estével kapcsolatban. De Lay nem díjazná, így hát… A gondolatmenetem megszakadt, amint az említettre pillantottam; ő is felemelt egy poharat, biccentett és már ivott is. Asszem, mindjárt teljesen feladja ő is.
Egynéhány pohárka lecsúszott, azonban a főételnél már moderáltam magam, mégis csak Ziyi is az asztalnál ült, ráadásul készenlétben akartam állni, ha ne adj isten, a két legidősebb egymásnak menne. De úgy tűnt, ilyen nem lesz. Láttam, hogy néha összenéztek és olyankor összevonták szemöldöküket, ám ennél több nem történt. Szerencsére.
Ahogy közeledett a kajálás vége, úgy engedtem el egyre jobban magam és anyám jófej volt, a desszert előtt helyet cserélt Lay-jel. Jobb karomon támaszkodtam és úgy vigyorogtam idétlenül Lay-re, egészen, talán, egy hangyafasznyit beütött a pia, közben másik tagom az asztal alatt simogatta Lay térdét, illetve combjának azt a részét, ami még elérhető volt a rövidgatyának hála. Annyira nem örült neki, de jelen állás szerint nekem az is megfelelt, hogy a kezemet fogta helyette.
Én tényleg azt hittem, a nehezén már túl vagyunk. A szaron. Mármint képes volt a két család együtt enni. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy mivel Lay és anyám helyet cserélt, a hangulat oldódott. Anyám és Sojung beszélgetésbe elegyedett, valamint én és Lay is, Ziyivel karöltve. Tehát apámnak és Lay apjának nem maradt más, minthogy bámulják egymást.
Yixing
Egy elbaszott pillanat volt, nem több. Vagy már akkor drága Sors barátunkat is mondhatnám, mert biztos ő szeretett volna újfent kicseszni velünk. Az elmúlt napok, vagy akár hetek összes stressze szép lassan távozott a testemből, ahogy Ziyi és Chen között ültem, az utóbbival összekulcsolt ujjakkal és jókedvűen dumáltunk hármasban. Emiatt sem figyeltem, hogy mi történt, alig pár másodperc leforgása alatt. A csörömpölésre pillantottam oda és csak azt láttam, hogy Chen nevelőanyja férje csuklóját fogja, anyám valamiért lehajolt, azután felegyenesedett, apám meg régi barátjára meredt dühösen.
Nem akartam hallani. Nem akartam hallani az elmúlt majd’ tizenöt év felgyülemlett haragját és azt meg végképp nem akartam, hogy Ziyi hallja. Tisztában volt vele, hogy ő nem csak kínai, hanem félig koreai az anyja révén, persze, hogy tudta, különben minket sem értett volna Chennel. De arról gőze sem volt, hogy az anyja megcsalta az előző férjét. Nyilván a szüleim sem voltak büszkék erre. Apám és Chen apja gyerekkori barátok voltak, akárcsak mi Chennel. Egy több évtizedes barátság ment tönkre akkor, egy házasság és az én jövőm Chennel. Legalábbis ezt hittem.
Sosem jöttem volna össze Chennel, ha barátok maradunk. Igen, így van és ez biztos. Ha az édesanyja és az apám nem keveredik össze. Sosem láttam volna őt többnek, mint egy édes, folyton bajba kerülő, nagyszájú kissrác. De nem vágyom arra, hogy a múlton rágódjak. Hogy arról álmodozzak, mi lett volna, ha az édesanyám nem hal meg. Mert félek, miről kellett volna lemondanom akkor. Kiről.
Fürgén pattantam fel, kipördültem a székemből és Ziyi mögé léptem, hogy elvihessem innen bármikor, amikor kell. Nem hallhatja. Puhán fogtam rá vállaira és szótlanul vártam, mi lesz ebből. Az lett, hogy Chen irdatlan erővel rávágott az asztalra, mire egy pohár lebillent róla. Nos, végül is nem tányért basztak a földhöz.
Jongdae
- Ne merészeld! - sziszegtem idegesen az apámnak, holott tudtam, hogy ha Sojung nem képes leállítani, én végképp nem tudom. Szinte már hallottam a fülemben, ahogy anyámra és Lay apjára hányja a múltat. És elismerem, megérdemelték volna. Apám sosem kért magyarázatot tőlük, vagy bármit, de ennek nem itt és nem most volt a helye. - Eszedbe se jusson!
- Vigyázz a hangnemedre, Jongdae! - összeszorítottam a számat és csak azért nem vágtam vissza, mert kurvára nem akartam ennél is gázabb szituba kerülni az étteremben. Félszemmel érzékeltem, hogy Lay lelép Ziyivel és gyorsan anyám is követte őket, alighanem a lánya miatt.
Tapintható volt a feszültség az asztalunknál, majd egyszer csak, szinte egyszerre, a két férfi kifordult a nyitott kis épületből. Együtt. Beharaptam az alsó ajkam és némi belső szenvedés után, úgy döntöttem, utánuk megyek. Ha szét kéne szedni őket. Például. A szívem ki akart szakadni a helyéről, rettegtem, hogy milyen véget ér az este. Oké, gondoltam, hogy gyilkosság nem lesz, ám egy-két monoklit, vagy bordatörést azért kinéztem apámból. Maradjunk annyiban, hogy apámat régen sem kellett félteni.
A homokban botladozva eredtem a nyomukba és csakhamar a parton találtam magam, amit ha nem tudtam volna, milyen kapcsolat van közöttük, egész romantikusnak találtam volna. Így csak az lebegett előttem, hogy valakit ma vízbe fojtanak. Jézusom, sürgősen le kell szoknom a horror filmekről. Lay-nek igaza van, kissé megkattanok tőlük.
- Túl régen, gyakorlatilag egy fél élettel ezelőtt volt, de a francba is… Miért a hátam mögött csináltátok? - sosem hallottam apámat olyan fájdalmas és szívfacsaró hangot megütni, mint ezalatt a halk kérdése alatt. Ezért sincs jogom itt maradni. Ez az ő dolguk, nem az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése