Pilláim megrebbentek, ahogy valaki megrántotta karomat, aztán érzékeltem, hogy magához von és megindul velem felfelé a medence aljáról. Erőtlenül billent fejem megmentőm vállára, amint kiértünk a felszínre, s bár agyam egy része próbálta feldolgozni, hogy lehet, hogy még nem fulladtam meg, nem sikerült két értelmes gondolatfoszlányt sem összekötnöm.
Halkan koppant koponyám a földön, miután az alak hevesen zihálva ledöntött, majd a következő pillanatban tüdőm váratlanul oxigénnel telt meg. Hangosan köhögve igyekeztem az összes víztől megszabadítani szervemet és az illető segített. Óvatosan gördített oldalra, s gyengéden ütögetni kezdte hátamat. Hangom fokozatosan elhalt, mihelyst az összes folyadék távozott, azután lopva a mögöttem csöndesen köhécselőre sandítottam.
Szemeim döbbenten kerekedtek el; Yixing csurom vizesen térdelt kicsivel odébb, de a legmeghökkentőbb az volt, hogy teste körül néha felvillant egy-egy kisebb villámcsóva. Ismét megmentett, ám erőm őt is biztosan bántotta.
- Yixing… - esetlenül kúsztam közelebb hozzá, tenyereimet orcáira simítottam, mire összerándultam; megrázott. Ijedten kaptam el kezeimet és azonnal a porba markoltam. Éppen elég tudásom volt a képességemről, így nem húztam az időt és nekiveselkedtem, hogy… Nos, földeljem. Tuti az én esetemben nem ez a megfelelő szó…
Elcsodálkozva, illetve szó nélkül hagyta, hogy arrébb vonszoljam egy szárazabb részhez, azt követően pedig arra sem volt egy szava sem, hogy megfürdettem a koszban. Lihegve néztem le rá, közben vigyázva megböktem mellkasát, azonban szerencsére nem szikrázott föl megint. Na, de én igen!
Arcom kb lángra lobbant, ahogy realizáltam, csípőjén terpeszkedem. Zavartan kíséreltem meg lemászni róla, annak ellenére, hogy… Annyira nem volt ellenemre a szituáció és ő is hasonlóképpen vélekedhetett, ugyanis esze ágában sem volt elengedni. Végül is nem bánom. Khm.
Egy nem túl férfias nyikkanás csúszott ki belőlem, mert magára rántott. Ketyegőm követhetetlen tempóban, s nem túl szabályosan vert, miközben próbáltam nem meggyulladni Yixingen feküdve. Az elázott és így ránk tapadt ruhák miatt valahogy olyan érzésem volt, mintha a lehetetlennél is közelebb lettünk volna. A fiú szíve hasonlóan viselkedett, mint az enyém, testemet ölelő hideg karjai pedig leírhatatlan biztonságot árasztottak magukból. Képtelenség, hogy ezután a fürdő után olyan melegem van, mint érzem.
- Nem akartalak bántani - suttogtam hangtalanul a nyakába. Tény és való, hogy önkéntelenül tettem, ám ez nem változtat azon, ami történt. Féltem, sőt, rettegtem attól, hogy Joonmyun ki tudja, mit művel velem, s bár rosszul voltam a gondolattól, hogy komolyabb kárt okozzak benne, végül azt bántottam, akit soha sem vágytam. Kezdem úgy érezni, az én képességem egyikükével sem rezonál, vagy tudom is én…
- Tudom - érkezett azonnal a válasz. A kínai tenyerei feljebb siklottak hátamon, s belsőmben forróság áradt szét. A cselekedet annyira reflexszerűnek tűnt, hogy igazából fel se fogtam, mit teszek, csak akkor eszméltem fel, amikor Yixing lágyan viszonozta ügyetlen csókom, majd át is vette az irányítást. Gerincem mentén kellemes bizsergés futott végig és hagytam magam sodródni az érzésekkel.
Sután támaszkodtam meg feje két oldalán, aztán alkarjaimra ereszkedve ezúttal én voltam az, aki elmélyítette a csókot több-kevesebb sikerrel. Az alattam fekvő alig hallhatóan felkuncogott, mire sértődötten húzódtam arrébb, azonban hangulatom gyorsan megváltozott. Egy szempillantás alatt fordított minket át és mire felocsúdtam, az idősebb újfent birtokba vette ajkaimat.
Tisztában voltam vele, hogy a Joonmyunnal történtek után nem szabadott volna ilyen helyzetbe kerülnöm még egyszer Yixinggel, már ha meg szándékoztam élni legalább a hétvégét, de képtelen voltam ellenállni. Már a legelső pillanatban vonzott magához, s akárhányszor rá gondoltam, az első, amit magam előtt láttam, az a gyönyörűséges mosolya volt, illetve az a kismillió alkalom, mikor megmentett. Szavaira, amik a szökőkút szélén hangzottak el, szívem ismételten ki szeretett volna szakadni a helyéről.
Elpirultam, amint a fiú egyik tenyere derekamra simult, érintése szinte égetett, még a ruhákon keresztül is, bőröm felhevült a hűvös ellenére. Sosem tapasztalt vágy kerített hatalmába és féltem, ezzel nem vagyok egyedül. Nem volt ez rendjén itt és most. Őszintén szólva, abban sem voltam biztos, ezt én érzem. Annyira idegen volt.
- Sajnálom - lehelte csöndesen számra, azt követően nyakamba borult. Bevallom, először nem értettem, mire mondja, így szerencse, hogy rögtön folytatta. - Joonmyun volt, igaz? Ő tette.
Rendkívül sebesen rá kívántam vágni, hogy igen ő, ám néma maradtam. Ami, mint utólag kiderült, még többet elárult. Yixing kissé felemelkedett és összekapcsolta pillantásunkat. Alig néhány pillanatig bírtam állni a vizslató szempárt, inkább elnéztem válla felett az égboltra. Ennél nyilvánvalóbb aligha lehettem volna…
- Mi van köztetek? - kérdeztem kiszáradó torokkal. Agyam már pörgette is a lehetséges válaszokat, s rosszul voltam attól, hogy talán… Talán... A hátam közepére sem kívántam valami szappanoperába illő megcsalásos drámát.
- Nem akarok neked hazudni - motyogta halkan, majd óvatosan lekászálódott rólam és törökülésbe helyezkedett mellettem. Feszülten simította hátra nedves tincseit, ami már önmagában is elég árulkodó volt, hát még az, hogy mindenhova pillantott, csak rám nem. Hmm, az az érzésem, hogy nem fogok egyenes választ kapni. - Bonyolult a viszonyom Joonmyunnal.
Már megint ez a szó. Viszony. Rengeteg mindent takarhat. Párkapcsolatban biztos nem voltak, azért az erős szó lenne rájuk. Legalábbis, amit láttam, az alapján tuti. Gondolom… Összefekszenek. Vagy valami.
- Meg sem lepődöm - hangom még számomra is döbbenetesen gúnyos volt, de nem szerettem volna visszafogni magam. - Sosem kapok rendes választ senkitől sem. Te miért lennél kivétel? Eddig se voltál. Most megyek - ingerülten tápászkodtam fel és már siettem is volna el, ha nem kapja el a karomat.
- Kérlek, Jongdae, maradj. Sajnálom - jobb szemem alja megrándult az ismételt bocsánatkérést hallva, már nagyon elegem volt belőle, hogy mindig ezt csinálja. Váratlanul felállt, azután közel, nagyon közel sétált, végül gyengéden közre fogta a másik csuklómat is, s a homlokomnak döntve sajátját, felsóhajtott.
- Nagyon… Születésem óta ismerem - kezdett bele hallgatagon. - És mindig is… A mi kapcsolatunk… Más volt. De mi sosem… Sosem voltunk együtt. Mi nem… Járunk - Aha, tehát akkor mi franc van köztetek?
Idegesen haraptam bele alsó ajkamba, ez még mindig nem volt egyenes válasz. Mármint oké, nem jártak. Vagy járnak most, de valami akkor is van. Igaz, hogy képtelen voltam megállapítani, mi, mert hol úgy tűnt, rosszban vannak, hol meg úgy, mintha együtt lennének. Vagy legalábbis alakulna valami közöttük.
Amikor először találkoztam Joonmyunnal, biztos voltam benne, hogy Yixing félt tőle, aztán ódzkodott tőle az ebédlőben, viszont az erdőben meg még messziről is érezhető volt az a… Valami. Eskü, gőzöm sincs, milyen más szót lehetne használni rájuk…
- Jongdae… - Yixing lágy, ugyanakkor bánatos baritonja alig jutott el hozzám, annyira belemerültem ebbe a dologba. Nem vagyok normális. Nem kéne, hogy ennyire bosszantson. Azt mondta, nem járnak. Pont. - Jongdae…
Zavartan lestem át lenőtt, a víztől még inkább az íriszeim elé lógó tincseim között rá. Elpirultam, hogy realizáltam, egy hajszál se fért volna el közöttünk, olyan közel volt, s mire elhessegettem a lassan már összeesküvés-elméletnek is elmenő eszmefuttatásomat, óvatosan megcsókolt. Vajon… Mi járunk?
Úgy éreztem, bőröm újfent lángol, miután puhán ráfogott csípőmre. Ösztönösen hozzá simultam, s átkaroltam nyakát. Az elővigyázatos csók hamar szenvedélyessé vált, elkábultam az újra megrohamozó érzések miatt, s bár először nem akartam belemenni ezen téma közepette, természetesen nem bírtam ellenállni.
Esetlenül próbáltam meg viszonozni ajkai játékát és ezúttal nem nevetett fel, sőt visszább vett a tempóból. Jóleső sóhaj csúszott ki belőlem, ahogy ujjai ráérősen végigzongoráztak gerincem mentén, majd finoman arcomra simította balját. Ezzel egy időben másik tagjával teljesen átölelt és magához szorított, miközben én beletúrtam ében hajába.
- Kérlek - súgta szinte némán számra -, nem beszéljük többet Joonmyunról. Csak rád akarok gondolni, mikor ketten vagyunk. - szavai először igazán romantikusnak hatottak, míg nem leesett. Szóval, ha nem velem van, Joonmyunra is fog gondolni?
Frusztráltan markoltam a víz miatt most inkább fekete, mintsem szürke zakója anyagába, hogy elrejtsem idegességem, illetve remegésem, ám tudtam, érzi, mennyire is feszült vagyok. Feldúltan löktem el, amint belsőmben nyugalom kezdett szétáradni. Ezerszer jeleztem neki, hogy… És mégis!
- Hagyd ezt abba! Kértelek, hogy… Az istenit! Lassan már abban sem vagyok biztos, hogy amit érzek az… Az… Valódi. Az enyém. Ne csináld! - rögvest nyílt a szája, alighanem, hogy megint bocsánatot kérjen, csakhogy nem hagytam neki időt. Kezem már lendült, hogy betapasszam száját, azonban elkapta karom és csöndesen kuncogva újból magához vont.
- Nem direkt csinálom - lehelte somolyogva ajkaimra. - Az egész lényem arra vágyik, hogy elűzzem minden bajod - elvörösödtem mondandója végére és röhejesen pillekönnyen mellkason ütöttem. Hihetetlen, hogy elég volt ennyi és már egy hangyányit sem vagyok dühös rá.
Valamit motyogtam válaszul, de nem hogy ő, még én sem tudtam igazából, hogy mit mondtam. Mérhetetlen zavarban voltam. Mint általában mindig, ha vele vagyok.
- Azt hittem, szereted, hogy ilyen hevesek az érzelmeim - nyögtem ki végül totál paradicsompirosan, miközben a mocskos ruhájáról igyekeztem lepöckölni egy kisebb sárdarabot. Ennyire zavarban voltam.
Yixing erre nem mondott semmit sem, csak megragadta kezeimet és mielőtt bármit reagálhattam volna, összefűzte ujjainkat, azt követően pedig egy aprócska csókot nyomott számra. Tényleg úgy viselkedett, mintha együtt lettünk volna, noha… Vagy ez így megy? Oké, megvan az… Érzés, de csak ki kellene mondani. Vagy nem?
- Inkább… Azt mondanám, viharosak - jóízűen nevetett fel saját szavaira és önkéntelenül én is csatlakoztam hozzá. Ott álltunk tetőtől talpig undorítóan, valószínűleg egy kezdődő tüdőgyulladással a fürdő után, illetve nekem rettegnem kellett volna attól, Joonmyun mit művel velem legközelebb ezért, mégis annyira… Annyira boldog voltam.
Akaratlanul dőltem neki, arcom nyakába temettem és elmerültem a pillanatban. Ebben a másodpercben másra sem vágytam, minthogy ez örökké tartson. Nem ezért jöttem az iskolába, s nem ezért maradtam, azonban úgy éreztem, Yixingért… Yixinggel még képes is lennék élvezni az itt töltött időt.
- Jongdae… - a kínai hangja hihetetlenül lágy volt, ahogy kiejtette nevemet és így, ilyen közel hallva, belsőmben forróság áradt szét. - Kérlek, sose rejtsd el előlem az érzéseidet. Komolyan gondoltam, mikor azt mondtam, mindet érezni akarom. A félelmeidet, a fájdalmadat és azt az örömöt, amit most is érzel.
Ismét belemarkoltam zakójába, ám ezúttal nem a rosszallás miatt, hanem azért, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz és… Kiengedtem azt a mindent. Engedtem, hogy kétségbeesésem a féktelen erőm miatt elérje, majd rémületem Joonmyun iránt, végül… Végül az a boldogság, biztonságérzet és béke, amit vele éreztem.
Bevallom, a könnyek, amik kicsordult, nem tudom, hogy mi miatt voltak. Talán a megkönnyebbülés, talán csak Yixing, Yixing és az ő szívmelengető szavai miatt, mindenesetre hagytam, hadd érezzen mindent. Ő volt az első, akinek megmutattam ezt az oldalam. Úgy igazán.
- Remélem, ezzel csak még inkább felvidítalak. Szombaton lesz a születésnapom. Velem töltöd?