Sors, dögölj meg! [LayChen] 25. Fejezet

25. Fejezet

Yixing

Amint Chen utolsó szavai elhaltak én… Én nem tudtam semmit se reagálni, csak meredtem rá. Fura volt a nagy hangoskodás után a csend, már a környezet alapzaját sem hallottam, csak a szívem őrült tempóját, és az előttem álló heves zihálását. Ezt… Ezt most jól hallottam?

- Hogy… Mi? - első reakciónak nem is rossz, de azért ennél több kellene. Szedd már össze magad, te szerencsétlen! - Chen… Ezt hogy értetted? - Hát ez se sokkal jobb….

- Öhm… Úgy értem… Szeretnék… Kibékülni… Veled… Csak szarul jött ki, bocsi - zavartan vakarta meg a tarkóját, miközben halkan nevetett saját magán, én meg belül kb darabjaimra hullottam. Egy pillanatra azt hittem több lehet köztünk, egy pillanatra elhittem, hogy Chennek tényleg vannak valódi érzései.

- Akkor jó, már megijedtem, hogy valami bajod van - amint kimondtam, rájöttem, hogy ez milyen bénán is hangzott, de mivel visszaszívni már nem tudtam, így mivel mást nem tudtam csinálni, bámultam rá. Jézusom, mégis mi gondoltam? Hogy majd pont belém lesz szerelmes? Röhejes… Chen valószínűleg sose fog senki iránt mély érzéseket táplálni.

- Szóval… Khm… Szent a béke? - aprót bólintottam, mert már olyan szinten fáradt voltam az egész miatt, hogy lehetetlennek tartottam azt, hogy vitatkozzak vele. Ahogy elszállt minden dühöm, feltűnt, hogy milyen hideg is van és fázósan öleltem át magamat. Egyébként sem értettem már semmit se Chennel kapcsolatban, de mikor észrevette, hogy fázom és hátamra terítette kabátját, rohadtul úgy éreztem, hogy teljesen elvesztem. Szemeit fürkésztem, hát ha azokban találok válaszokat, de nem tudtam kiigazodni rajtuk. Néha olyan egyértelmű, hogy mi van, de aztán már nem, pedig Chen egy elég egyenes ember. Ha haragszik, akkor haragszik, ha viccelődik, akkor viccelődik, de most… Mondanám, hogy szerelmes, de nem tudom elképzelni róla…

- Yixing!

Jongdae

Kész voltam agyonverni magam egy bottal, mikor az a kibaszott mondat elhagyta a számat. Totálisan ledöbbentem, de az semmi sem volt Lay ábrázatához képest. Láttam magam előtt, ahogy forognak a kerekei, hogy valami értelmet keressen ebben az egész helyzetben, de tuti nem talált, mert még én magam sem tudtam, hogy most mi a szar van.

Mikor megkérdezte, hogy hogy értettem, már kész is volt a fejemben egy kurva nagy hazugság, de aztán inkább csak úgy csináltam mint, aki rosszul mondta, amit akart. Mégis mit mondhattam volna neki? Hogy szerelmes vagyok belé? Ugyan már! Ahogy ismerem, még ismét pánikrohamot kap, aztán szedhetem össze. Lay nem egy olyan embert érdemel maga mellé, mint amilyen én vagyok.

Épp fel akartam ajánlani neki, hogy menjünk vissza a koleszba, mikor meghallottam Chanyeol kiáltását. Lay szemeiben ijedtség csillant és hátrébb lépett néhányat. Nyeltem egyet, majd lassan megfordultam, hogy barátomra tekintsek. Vajon tényleg a barátom még? Annyiszor tűnt úgy, hogy nem, mégis mindig akként gondolok rá. Talán ő már nem is tart annak.

- Jól érzed magad, Yixing? - lehajtottam a fejemet, mert szomorúan kellett megállapítanom, hogy bizony engem kurvára levegőnek néztek. Szóval tényleg nem vagyunk már barátok. - És veled is minden oké, Jongdae? Hallottam, hogy az apád eljött… - rögtön ránéztem, amint feltűnt, hogy hozzám beszél, majd bevágtam egy fancsali képet.

- Hála neki, ismét veszekedtünk Lay-jel, de… - rápillantottam az említettre, majd úgy folytattam, amit elkezdtem. - Minden oké, ugye? - Lay bólintott, mire Chanyeol elmosolyodott.

- Akkor nem gond, ha elrabolom Yixinget? Beszélnem kell vele!

Yixing

Hirtelen megint rohadt melegem lett, amint megláttam Chanyeolt és csak rosszabb lett mikor kijelentette, hogy beszélni akar velem. Esetlen léptekkel haladtam mellette és próbáltam nem elájulni. Azt hiszem felírhatom ezt a napot, mint életem legrosszabb napját. Ennél szarabb már nem lehet...

- Yixing… - Elájulok. Tényleg el fogok, ha nem nyögi ki mi a faszt akar, de kurva gyorsan! - Arról lenne szó, hogy… Tudod elhívtalak… Hozzánk... - hogy őszinte legyek, először fingom se volt, hogy miről beszélt, de aztán leesett és bólintottam. Szép… Nem is emlékeztem, hogy elhívott magához… - És… Szóval azt szeretném tudni, hogy… Hogy szeretnél-e tényleg jönni?

- Hogy érted, hogy tényleg jönni? - értetlenkedve torpantam meg. Olyan furán nyomta meg a “tényleg” szót, hogy nem igazán vágtam, hogy érti.

- Amikor megkérdeztem… Nos, úgy tűnt, mintha nem is akarnál jönni, csak beleegyeztél, hogy minél előbb véget érjen a beszélgetés.

- Én… - és akkor lefagytam. Azt se tudom megmondani, hogy miért vagyok együtt Chanyeollal, hisz… Hisz én Chent szeretem. Szerencsétlen teper, én meg… És még le is feküdtem a legjobb barátjával a háta mögött! Istenem, de undorító vagyok! - Nem...

- Hmm?

- Nem… Nem szeretnék menni. Én csak… - Szedd össze magad és legyél vele őszinte, te nyomorék! - Én csak… Én nem is tudom miért mondtam igent… - összeszorítottam a szemeimet, mert féltem, hogy a jelenlegi néhány könnycsepp mellé még becsatlakozik jó pár. Az utolsó mondatom mindkét dologra vonatkozott; minek mondtam igent arra, hogy átmegyek és minek mondtam igent az együtt járásra? Mondjuk akkor még nem voltak érzéseim Chen iránt, de… De Chanyeol iránt sem. Miért nem tudom megmondani neki, hogy vége? Hogy ennyi volt?

Jongdae

Fájt a szívem, ahogy néztem, hogy Chanyeol és Lay együtt távozik és rájöttem talán nem kellett volna kijavítanom magamat. Végre elmondtam Lay-nek az érzéseimet, erre… Bírom Chanyeolt, de a gondolattól is rosszul vagyok, hogy akármikor lehetősége van megérintenie, megcsókolnia Lay-t.

Ismét úrrá lett rajtam a rosszkedv és nem valami szép tekintettel bombáztam azokat az embereket, akik szembe jöttek velem, míg elértem a koleszt. Ingerülten vágtam rá a lift hármassal megjelölt gombjára és feszülten vártam, hogy végre felérjek. Na, ez egy igazán kellemes éjszaka lesz már most látom...

- Jongdae! - gyilkos tekintettel pillantottam fel a harmadik emelet padlójáról Joonmyunra, mire az hátrált vagy két métert. - Hohó, nyugi! Csak azt akartam kérdezni, hogy… Vagy inkább semmit?

- Kurva gyorsan lökjed mi a gecit akarsz! - Most tényleg azért viselkedek ilyen hisztis picsa módjára, mert Lay elment valahova Chanyeollal? Mégis mióta vagyok én ilyen féltékeny bárkire is?

- Hallottam, hogy apád-

- Na, itt álljuk meg! Rohadtul nem tudom, hogy ki a fasz terjeszti itt, hogy találkoztam az apámmal, de kurvára senkinek nincs köze hozzá! És ha jót akarsz magadnak, amikor ilyen vagyok, még véletlenül se említsd előttem az apámat, vili? És most engedj, vagy nem tudom mit fogok csinálni!

- Tényleg nincs valami megnyerő modorod, ha mérges vagy - mosolygott rám Joonmyun, mire nagyon viszketett a tenyerem, hogy bevágjak neki egyet.

- Az, hogy ilyen lettem - mutattam magamra - csakis a te hibád. És most megyek vagy tényleg beverek egyet igazából is! - Nos, ezt is megéltem, féltékeny vagyok, ami úgy látom nem kevés dühvel párosul. Fasza…

Yixing

Az egyetem hátsó udvarán álltunk Chanyeollal a sötétségben, mert bizony basztak megcsinálni a lámpát, mikor is úgy éreztem, hogy most már tényleg összeszedtem minden bátorságom, hogy elmondjam neki az igazat. Talán a sötétség volt, nem tudom. Csak annyit tudtam, hogy innen addig nem megyek sehova, míg nem beszéltem vele őszintén.

Gyengéden fontam ujjaimat csuklója köré és az egyik pad felé húztam, hogy leülhessünk. A félhold elég fényt nyújtott ahhoz, hogy lássam Chanyeol kíváncsi tekintetét és ebből adódóan ő is látta az én könnyes szemeimet. Mikor felnyúlt, hogy letörölje őket, elkaptam a kezét és nem engedtem neki. Ne legyél ilyen, kérlek, mert nem fogom tudni kimondani!

- Mi a baj, Yixing? Megijesztesz! Jongdae azt mondta minden oké, vagy nem? Megbántott? - düh lobbant a mindig kedves íriszekben, ami nem tetszett, hisz ő nem ilyen volt, így gyorsan megráztam a fejemet. - Akkor? Mi a baj, hmm? - lágyan végigsimított karomon, de hamar elhúzódtam a gyengéd érintéstől.

- Én… Ha-Hazudtam neked… Na-Nagyon saj-sajnálom! - idegesen tördeltem ujjaimat és a hangom többször is elcsuklott miközben beszéltem. Képtelen leszek végigmondani. Biztos, hogy megint rám tör egy pánikroham. Én nem vagyok hozzászokva az ilyen beszélgetésekhez...

- Miről? Yixing, mi a gond? Kérlek… Nem értem mi a baj és aggódom - megfogott a felkarjaimnál fogva, majd magához vont és szorosan átölelt. Nyöszörögve próbáltam kiszabadulni, de nem engedett, így megadóan dőltem neki az arcomat a nyakába fúrva. Most vagy soha! Sötét van és még csak rá se kell nézned!

- Chanyeol… Én… Annyira sajnálom, de… Kérlek… Szakítsunk!

Jongdae

Feldúltan járkáltam a szobában és nem kellett sok idő míg rájöttem, hogy hülye ötlet volt ide jönni. Nem tudtam magammal mit kezdeni és akárhova néztem Lay jutott eszembe. Ingerülten téptem ki a fiókomat és kapkodó mozdulatokkal szedtem ki belőle egy apró kis tablettát. Most azért megnéztem mit vettem ki, még a végén úgy bekómálok, mint Lay a múltkor. Na, baszd meg… Megint Lay…

A bogyó hamar hatott, megnyugodtam és - viszonylag - józanon úgy döntöttem, hogy ideje kiengedni a gőzt. Igen, meglesek egy klubot. Ellazultan, vigyorogva sétáltam a kurva hidegben egy pulóverben, de nem igazán izgatott. Az egyetemtől egy messze lévőbe tértem be, mert nem akartam még véletlenül sem összefutni egy ismerőssel sem. Bár szerda este ki jár bulizni? Vagy kedd van?

Levágódtam a pultnál és rögtön kértem... Valamit. Tulajdonképpen baszott hangosan szólt a zene, a saját gondolatait se hallotta szerintem senki, nemhogy azt, hogy mit beszél a másik. Lustán nézelődtem az emberek között mint, aki valami ruhát keres estére. Nos, max egyszer használatos pasit keresek éjjelre, így ez helytálló megfogalmazás.

Félrenyeltem a piát, majd hangosan köhögni kezdtem, ahogy észrevettem Lay-t az egyik boxban egy párral. Valamiről nagyon beszéltek, Lay keze hevesen mozgott össze-vissza miközben dumált. Majdnem lecsúsztam a székről mikor bólintott és a csaj meg a pasi után indult. Levágtam a poharat a pultra, de olyan erővel, hogy az megrepedt és utánuk rohantam. Mi a jó isten? Lay… Lay most komolyan…?

Még épp időben kaptam el a karjánál fogva és húztam vissza. Totál szétcsúszva pislogott rám, aztán kurva lassan leesett neki ki vagyok és… És elsírta magát. Döbbenten öleltem át és hagytam neki, hogy a nyakamba magyarázzon valamit Chanyeolról, amit először nem is értettem a sírástól. Aztán összetettem a darabkákat, elvégre nem kell atomfizikusnak lenni, hogy levágja az ember a szituációból, hogy mi van. Most miért is ő az, aki zokog? Nem ő szakított? Akkor Chanyeolnak kéne, nem?

- Szörnyű vagyok, igaz? - kérdezte még mindig sírva, mire azonnal megráztam a fejemet és csitítóan simogattam meg a hátát. - De az vagyok… Én… Olyan undorító, hogy… Istenem, nem is tudom, hogy… Csak őszintének kellett lennem és… - bevallom, végül elvesztettem a fonalat, mert a részeg Lay-t nagyon nem lehetett követni annyira össze-vissza magyarázott. Csak az utolsó mondatát értettem, de azt nagyon is. - El kellett volna mondanom, hogy téged szeretlek!

Sors, dögölj meg! [LayChen] 24. Fejezet

Sziasztok :) Új LayChennel jöttem, amiben ismét elszabadulnak a fiúk és megy a káromkodás ezerrel :D Chen apja egyelőre jégre kerül és csak a fiúké a főszerep. Remélem tetszeni fog és bocsánat a sok trágár szóért, kellemes olvasást ^^

24. Fejezet

Yixing

Szinte biztos voltam benne, hogy megint bepánikolok, ezért Chen erősen tartott a felkaromnál fogva, nehogy összeessek. Nagy szemekkel pislogtam rá, miközben próbáltam szabályozni a légzésemet, de nagyon nem akart összejönni.

- Ha most rosszul leszel, én nem tudom mit csinálok veled… - suttogta a fülembe.

- Az apád-

- Nyugi már! - mordult rám. Lehet neki nem nagy gond, de nekem igenis az! Mégis mit fog rólam gondolni?

- De az apád idejön! Ezt… Ezt nem bírom ki! Hadd… - Chen határozottan rám markolt és esze ágában sem volt elengedni, sőt közelebb húzott magához. Hatalmasat nyelve meredtem a férfira, akinek az ex-felesége jelenleg a mostohaanyám. Chen semmiben sem hasonlított az apjára, mindenét az édesanyjától örökölte, kvázi akár ellentéteknek is mondhattam volna őket. A férfi nagyon magas volt és láthatóan erős, a fekete öltönyön át is tisztán kivehetőek voltak az izmai. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy Chen egy vézna srác volt, de messze nem érte el az apja szintjét.

- Ne parázz, nem fog megenni. Legalábbis szerintem. Aztán ki tudja - vigyorgott rám. Szavaitól rohadtul nem éreztem jobban magam és tényleg féltem, hogy összeesek. Ahogy figyeltem, hogy egyre közelebb ér az apja, úgy sápadtam el, Chen viszont kifejezetten jól szórakozott, de szemeiben láttam, hogy ez valójában nincs így. Ő is legalább annyira nyugtalan volt apja miatt, mint én.

Jongdae

Lay-nek fogalma sincs arról, hogy mennyire megromlott a kapcsolatom az apámmal, miután az anyám lelépett. Régen imádtunk együtt lenni, nemcsak mi ketten, anyám is rengetegszer jött velünk, illetve, ha Lay családja ráért, ők is velünk tartottak. Igazán szoros volt a kapcsolat a két család között, de mikor az anyám Lay apjával megcsalta az enyémet, minden tönkre ment. Teljesen széthullott a családom.

Lehet, hogy már képtelen vagyok Lay-t úgy gyűlölni, mint hajdanán, de most, hogy eszembe jutott, hogy mennyit veszítettem miatta… Képes lennék újra. De nem akarom. Jelenleg azt hiszem Lay az egyetlen pozitívum az életembe, még ha ezt sose ismerném be szemtől szembe senkinek se. Főleg neki nem. Vagy magamnak.

Mióta apámnak új… Nője van - mondjuk így - totálisan megváltozott. Előtte is karizmatikus személyiség volt, de azóta, hogy egy tizenöt évvel fiatalabbal jár még köcsög is lett. Szépen mondva. Szemernyi figyelmet nem fordított rám, így lettem meleg. Nem vicc, komolyan. Na jó, nyilván amúgy is kiderült volna számomra előbb vagy utóbb, de apám határozottan rásegített.

Bevallom, akkor tizenöt évesen nagyon vágytam a figyelmére és úgy akartam felkelteni azt, hogy melegnek állítottam be magam. Csak úgy a semmiből elé álltam Joonmyunnal és bemutattam őt neki, mint a barátomat. Sosem felejtem el a fejét mikor meglátott vele kézen fogva. Vagy mikor nem jött be a jóslata, miszerint egy hónapig se bírom majd ki egy másik sráccal. Vagy amikor ránk nyitott szex közben.

Elvigyorodtam az emlékektől, de kurvára nem éreztem magam boldognak, csak szerettem volna minél előbb túl lenni ezen a szaron és visszamenni a koleszba. Nem volt kedvem apám epés megjegyzéseit hallgatni és azt meg főleg nem akartam, hogy Lay-nek mondjon bármit is. Szerencsétlen srác elég törött már, nincs szüksége arra, hogy apám még porrá is zúzza az apró darabokat.

Yixing

- Szóval ő az, akinek kifizettem a számláját… - nagyot nyeltem, amint apja elénk ért és lábaim megrogytak, ahogy az első szavak elhagyták száját. Rettegtem, hogy most mi lesz. - Azt mondtad, hogy egy barátodnak kell segítség. Azt hittem Chanyeol lesz az, nem ő. Ha tudom-

- De kurvára nem tudsz semmit! - vágott Chen a szavába, nem épp a legtiszteletteljesebben.

- Vigyázz a szádra! Mégis csak én vagyok az apád! - félájult állapotban hallgattam szóváltásukat és kész voltam összeesni, mikor is Chen jobb karja a derekam köré kulcsolódott.

- Ő nem csak egy barátom - és itt voltam totál kész. Chen mi a gecit csinálsz? Mintha nem hazudnánk kurvára mindenkinek! Nincs ezen a kibaszott bolygón egy személy - beleértve magunkat is -, akinek ne hazudnánk valamiről… Istenem, mi lesz ebből?

- Szóval még mindig buzi vagy és ő is… Igazán szép. Nem is csodálom, hogy olyan jóban voltatok… - nagyon nem tetszett a hangnem, amit használt és mielőtt még gondolkoztam volna csak úgy kicsúsztak a szavak a számon. Nem érdekelt, hogy rólam mi volt a véleménye, vagy hogy mit mondott nekem, de azt nem bírtam elviselni, hogy Chennel ilyen lekezelően beszélt.

- Megtenné, hogy nem használja azt a szót, hogy “buzi”? Megértem, hogy engem nem kedvel, de ne beszéljen így Chennel! Ha a fiától tiszteletet vár, adja meg maga is neki ugyanazt! Azt hittem az ember a korral csak okosabb lesz, de maga… - nem bírtam befejezni, mert pofon vágtak. De nem a férfi volt, hanem Chen.

Jongdae

- Hármunk közül, neked van a legkevesebb jogod bárminemű tiszteletről beszélni - szinte csak leheltem a szavakat, de így is tökéletesen lehetett hallani a kihalt kórházi folyosón. - Az, hogy én hogy beszélek vele, csak ránk tartozik, te ne szólj bele! - Lay döbbenten figyelt arcára szorított kézzel és, hogy őszinte legyek, már akkor megbántam, hogy megütöttem, mikor a tenyerem még meg se érintette az arcát. Ha Lay-t is elüldözöm magam mellől, tényleg nem marad senkim.

- Próbáljon téged védeni az ember… - motyogta halkan, majd se szó, se beszéd hátraarcot csinált és elsietett. Gratulálok, Jongdae, most már hivatalos, nem maradt az égvilágon senkid…

- Most akkor szakítottatok? - vonta fel vigyorogva a szemöldökét az apám, mire bevágtam egy fejet és otthagytam. Gyors léptekkel mentem Lay után, hogy bocsánatot kérjek tőle, de meglepően hamar eltűnt. Idegesen túrtam bele a hajamba, miközben jobbra-balra tekingettem az utcán, de aztán rájöttem, hogy mivel máshova nem mehet, tuti valahol az egyetem környékén lesz. Rövidesen meg is leltem a suli udvarán; egy szál pólóban kuporgott az egyik padon és láthatóan még mindig feldúlt volt, mert sebesen járt fel s alá a jobb lába.

- Sajnálom! - le akartam tenni a seggem mellé, de amint észrevett feltette a lábát a fára, hogy még véletlenül se ülhessek le. - Komolyan?

- Komolyan. Szerintem nekünk nincs miről beszélnünk. Ami… Ami volt köztünk… Jobb, ha inkább semmi sem lesz. És most húzzál el!

- Lay-

- Mit nem értesz azon, hogy „húzzál el”?! - tiszta deja vu… Asszem én ugyanígy üvöltöttem fel a félév elején… Elmosolyodtam, ahogy a méregtől vörös arcot figyeltem, Lay kifejezetten vicces volt így. Talán azért, mert sosem láttam ennyire dühösnek. Vidámságom egy pillanat alatt eltűnt, ahogy realizáltam a tényt, hogy bizony ez miattam volt. - Tényleg nagyon sajnálom! Kérlek, bocsáss meg!

Yixing

Sosem voltam egy haragtartó típus, de Chen most tényleg kihúzta a gyufát. Csak is amiatt maradtam ott, mert nem volt hajlandó elengedni, aztán mikor az apja beszólt neki, megvédtem. Erre mi a hála? Megüt! Franc az egészbe, nem ér ennyit. Eddigi életem során két pánikrohamom volt, erre idejövök, ismét találkozunk és asszem jelenleg négynél tartok. Könnyebb volt az életem nélküle.

- Mégis mit kezdjek a bocsánatoddal? Szerinted kevésbé ég akkor az arcom vagy mi a fasz? - sziszegtem neki dühösen, majd inkább felálltam, hogy elmenjek valahova. Akárhova csak távol legyek tőle. Alig emeltem fel a lábamat, ő megragadt a csuklómat és visszahúzott, majd a következő pillanatban tenyerét a fájó arcomra simította. Összerezzentem, ahogy megéreztem fagyos érintését, de nem mozdultam előle, mert rohadtul ledöbbentem.

- Általában hideg a kezem, most az? Jól esik? - kérdezte halkan, de képtelen voltam válaszolni neki, mert még mindig úgy meg voltam lepődve, hogy nem jöttek a szavak a számra, így csak bámultam rá, mintha valami ufó lett volna.

- Aha - nyögtem ki végül nagy nehezen, de utána ismét jött még egy sokk; másik kezét is rám helyezte.

- Kurva nagyot üthettem, ha ilyen forró az arcod. Tényleg sajnálom! Én csak… Nem volt fair, ahogy az apámmal beszéltél és megtörtént mielőtt gondolkoztam volna. Nem akartam, eskü! - Most azután, hogy talán élete első normális bocsánatkérését előadta, mondjam meg neki, hogy zavarban vagyok a testi kontaktustól és azért forró az arcom? Gáz lenne, ugye?

- Én sem gondolkoztam mikor megszólaltam, de én csak téged védtelek! Ezért haragszom rád! Felszólaltam miattad az apáddal szemben mikor rettegtem a vele való találkozástól, olyannyira, hogy majdnem megint rohamom lett, de megtettem. Erre te megütöttél! Értem én, hogy egy köcsög vagyok, mert kussoltam a viszonyról, így nincs jogom beleszólni, de igazán értékelhetted volna, hogy ezt most érted tettem! És miattad maradtam ott, mert nem engedtél el! Ott sem lettem volna, ha nem erősködsz! - ismét nem gondolkoztam és a szavak csak úgy kicsúsztak belőlem, de ez nagyon érett már bennem. Lehet jobb lett volna inkább csak elfogadni a bocsánatkérést és csöndben maradni, mert elég furcsa változás ment végbe az arcán, olyan szinten, hogy féltem megint bever egyet.

Jongdae

Hogy őszinte legyek, kurva jól esett, hogy Lay miattam szólt vissza az apámnak. Bár inkább volt lebaszás, amit mondott, mégis jó érzéssel töltött el. Túlságosan is jóval, mert arra eszméltem, hogy egyre közelebb hajolok hozzá, viszont ő meg ijedten próbált hátrébb húzódni.

- Most mi van? - pislogtam rá értetlenül és el is engedtem, mire rögtön hátralépett vagy kettőt.

- Mi az, hogy “mi van”?! Azt hittem beversz még egyet!

- Dehogy! Miből gondoltad ezt? - szerintem elég világosan látható volt mit akartam tőle, de ezek szerint neki nem. - Meg akartalak csókolni! - Oké, lehet ezt nem kellett volna hangosan is kimondani.

- He? Elment az eszed? Nincs elég bajunk, még nyilvánosan is kavarnod kell a szart?

- Most meg mi a franc bajod van? Normálisan viszonyulok végre hozzád, erre-

- Ja! Végre normálisan! Egyszer a rohadt életben, de a legrosszabb pillanatban! Azt hiszed megbocsátok? Hát meg a francokat! Igenis kurva szarul esett, hogy megütöttél! - Egyszerűen képtelen vagyok követni Lay hangulatváltozásait. Bár gondolkoztam, de a számat nem bírtam megállítani, így ki is mondtam, amit gondoltam, csak sajnos más köntösben.

- Rosszabb vagy, mint egy csaj mikor menstruál!

- Ó, hát te már csak tudod, mert olyan sok csaj van a környezetedben, nem igaz? - tényleg úgy éreztem, hogy megint a félév elején vagyunk; ismét hangosan ordibáltunk a másikkal, de most olyan volt, mintha fordított szerepben lettünk volna. Lay volt az, aki meg volt sértve, én pedig békülni akartam, de ahelyett, hogy valahogy kiengeszteltem volna, csak kiabáltam én is. Vissza akartam szólni, de sikerült visszafognom magam, csak egy hangos sóhajt engedtem ki, így távozott a feszültségem nagy része is. Úgy fél percre...

- Lay, kérlek…

- Mi a faszért nem húzol már el? - üvöltött rám, mire megint felkaptam a vizet és megint a nem megfelelő szavakkal válaszoltam.

- Azért, mert szeretlek és ki akarok békülni veled, baszd meg!