Csöndesen roppant a fiatal férfi vastag bakancsa alatt a frissen esett hó. Rendíthetetlenül haladt a célja felé, noha egyszer-egyszer megsüllyedt a lába. Az éjjel az egész városra rátelepedett ez a gyönyörűséges téli csoda, alig lehetett közlekedni az utcákon, mert még nem takarították el rendesen. Ám ez nem állíthatta meg terve megvalósításában. De a bezárt bolt, igen.
Reményvesztetten harapott alsó ajkába, majd tanácstalanul nézelődni kezdett a környéken. A heves havazás miatt itt, ezen a környéken nemigen nyitott ki egyik üzlet sem, legalábbis olyan, ami neki jó lett volna, nem. Lemondóan sóhajtott fel, aztán esetlenül belökte az egyik sarki kisközért ajtaját. Menni fog egyedül is.
Elveszetten pislogott körbe, azt követően a telefonja, illetve a nagyjából vele egykorú lány segítségével sikeresen összegyűjtötte, amire szüksége lehet a projekthez. Főzni fog. Pontosabban mondva, sütni.
Évfordulójuk, valamint nem mellesleg születésnapjuk alkalmából szerette volna meglepni párját egy tortával, hiszen az mást sem csinált folyton, mint sütött-főzött aszerint, amit kért tőle. Ezúttal ő akart kicsit kedveskedni, azonban azt már nem merte bevállalni, hogy maga készítse el. Nos, az égiek ezek szerint úgy találták, képes rá. Vagy jól ki fogják röhögni a végén.
Komoly aggályai voltak a dolog miatt, nemhogy valamiféle aprócska kis sütit, de még csak egy rántottát sem tudott megcsinálni elfogadhatóra. Rendszerint a pirítós is mindig kiesett a kezéből és természetesen állandóan a vajas részével lefelé érkezett. Ennyire szerencsétlen volt a konyhában. Nincs kizárva, hogy mire végez, addigra nem lesz honnan kihajítani őt, mivel már nem is lesz tető a fejük fölött.
Remegő kezekkel nyúlt a tojás felé, miközben lopva az órára sandított, hogy meglesse, mennyi ideje maradt. Az esélytelenek nyugalmával kezdett neki a hosszú procedúrának, ha a világ összes ideje az övé lenne, sem készülne el időben. Túl sokat vacakolt azzal, hogy összeszedje a hozzávalókat.
Minden vágya az volt, hogy lássa szerelme boldog és büszke arcát, amint odanyújtja neki a mesterművét, ugyan ez jelen állás szerint nem fog bekövetkezni. Még a felső szekrény ajtaján is liszt volt és ötlete sem volt, hogyan történhetett ez. Tényleg nagyon rossz volt ebben.
Félve pillantott a bejárat felé, amikor felhangzott a jellegzetes halk nyikorgás és igyekezett legalább a mocskos köténytől megszabadulni, bár alatta sem volt jobb a helyzet. Elkerekedett szemekkel pásztázta végig a másik vidám arcát, ugyanis mihelyst az belépett a helyiségbe, hangosan és jóízűen felkuncogott. A fiatalabb szíve melegséggel telt el, ahogy a derűs alakot figyelte és már egy cseppet sem bánta, hogy új tűzhelyet kell venniük. Ezért a nevetésért bőven megérte.