Könnyező tavasz [TaeXing]

Sziasztok :) Bár már rég volt, hogy ezen párossal érkeztem volna, mégis gyakori nálam a TaeXing, de nem is bírtam ellenállni nekik. Eredetileg egy négy részes kis aprócska sorozatnak készült, majd meglátom, mi lesz belőle végül. Remélem tetszeni fog nektek, kellemes olvasást hozzá ^^ (tudom-tudom, angst…)

Cím: Könnyező tavasz

Páros: TaeXing

Szereplők: Zhang Yixing (Lay) és Kim Taewoo (Kasper)

Műfaj: Angst

Korhatár: Nincs

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem

Mélyet szippantott a hatalmas park kellős közepén állva, hiszen a rengeteg virágzó fa hihetetlenül kellemes aromát hozott létre. Lassan nyíltak ki eddig lehunyt pillái, majd először a terebélyes lombokra pillantott, aztán a tiszta, kék égre. Szemei lomhán járták végig az egyetlen jelenlévő apró felhőt, majd ismét a föld felé irányította tekintetét.

Mutatóujja olyan óvatosan érintette meg az évekkel ezelőtt a fa törzsébe vésett szavakat, mintha nem is lenne szabad megtennie és sajnos, ez igaz volt. Régen nem volt már joga ahhoz, hogy akárcsak gondoljon azokra az egykor kismillió jelentéssel bíró szavakra. Szomorú mosolyra húzódott szája, ahogy felrémlett előtte az a gyönyörű májusi nap. Mikor egy életre belegravírozták a növénybe szerelmük jelképét.

Halk sóhajt hallatott, majd abbahagyta, amit csinált és inkább leült a néhány lépéssel arrébb lévő padra. Ismét lehunyta íriszeit, hátradőlt és csak élvezte a lágy, hűvös szellőt. Sokszor átkozta magát azért, mert akkor, amikor választás elé került, ő kegyetlenül párja szemébe vágta, hogy csakis második lehet, első sosem. Még így, évek hosszú távlatából is tökéletesen fel tudta idézni a másik könnyektől csillogó arcát, majd a megbántottságtól, illetve a döbbenettől fénylőt, mikor mindent hátrahagyva eljött a közös házukból.

Összerándult, ahogy fülét gyerekzsivaj ütötte meg, de különösképp nem érdekelte a dolog, hiszen a meleg tavaszi nap révén nyilvánvaló volt, hogy a jó időt mindenki ki akarja használni; idősektől kezdve a fiatalokon át a családokig. Elkedvtelenedve, rossz szájízzel kémlelte szeme sarkából, amint két kissrác a fűben rohanva boldogan kacagott, miközben egy nem mindennapi méretekkel megáldott kutya futott utánuk, alighanem az egyik fiú aprócska kezében lóbált bot miatt.

Sűrűn pislogva sütötte le pilláit és igyekezett visszanyelni a kicsordulni vágyó könnyeket, mert ennyi elég is volt, hogy eszébe jusson, mikor vele csinálták pontosan ugyanezt, körülbelül huszonöt évvel ezelőtt. Csupán alig fél év volt közöttük, mégis Taewoo sokkal érettebbnek tűnt már négy évesen is és az iskolás éveik alatt ez még inkább megmutatkozott. Sose felejti el, hogy a fiatalabb vékonyka, aggódó hangon utána kiáltott, hogy ne fusson ennyire azzal a faággal, mert csúnyán meg fog sérülni. És így is lett.

- Nosztalgiázol, Yixing? - a halk, semleges, de ugyanakkor a megszólított számára még mindig melegséget sugárzó szavak a fa túloldalán álló férfi szájából szöktek ki. Az idősebb nyomban a megfelelő irányba lesett, az elmúlt idő alatt sem felejtette a kellemes bariton hangzását, így gondolkoznia sem kellett azon, merre pillantson.

Szemei leplezhetetlenül mérték végig Taewoo lenge, stílusos ruhákba bújtatott alakját és bár mondhatta volna, azért van, hogy megszemlélhesse a másikat, de ez korántsem lett volna igaz. Félt a sötét szempárba nézni, így inkább kerülte azt. Nem akarta látni azt, amit sok-sok évvel ezelőtt is. Szégyenkezve sütötte le tekintetét, majd öltönynadrágjába törölte izzadt tenyerét, ám végül aztán mégiscsak összekapcsolta íriszeiket.

Gyötrelmesen erősen ütötte arcon a valóság; a férfit láthatóan nem érintette meg találkozásuk. Egy hangyányi fájdalom vagy bármely más érzelem sem tűnt fel ábrázatán. Egykedvűen simított végig a fa törzsén, pont ott, ahol az ébenhajú is, majd nekidőlve lepillantott, egyenesen rá. Yixing próbálta állni a szemeket, de képtelen volt néhány másodpercnél tovább tartani a szemkontaktust.

Pár pillanatig azt hitte, hogy felrémlik előtte élete legjobb időszaka, aztán ennyi, erre… Bánta, ami történt, de eddig, míg nem futottak újból össze, szentül meg volt győződve arról, jól döntött, ám most, látva a másikat, már nem volt olyan biztos benne.

Mellkasa bal részén érzett évek óta tartó tompa sajgás hirtelen mérhetetlen kínná változott, szemei könnybe lábadtak és bármit megadott volna azért, hogy hibája semmivé legyen. Tavasszal jöttek össze, tavasszal véstek a fába, tavasszal hagyta ott őt s most tavasszal újra találkoztak.

- Siratom a tavaszt, Taewoo - suttogta csöndesen, erőtlenül, majd felzokogott, mert a lelkében érzett apró remény elszállt, mint a közös fájuk levelei a szélben. Már sosem teheti jóvá, mert valójában nincs is rá szükség.

Törött egész [LayBaek]

Sziasztok :) Elég rég hoztam már OS-t, pedig írtam egyet-kettőt, de nagyon nem voltam egyikkel sem megelégedve, így hanyagoltam a dolgot kicsit. Most viszont végre sikerült egy elfogadhatót összehoznom, aminek nagyon örülök. Remélem tetszeni fog nektek, kellemes olvasást ^^

Cím: Törött egész

Páros: LayBaek

Szereplők: Byun Baekhyun és Zhang Yixing (Lay)

Műfaj: fluff-angst keverék azt hiszem

Korhatár: 16+

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem, enyhe szexuális utalások

A fiatalabb játékosan simított végig az izmos combon, mire a férfi frusztráltan mordult egyet, de azért igyekezett úgy tenni mint, aki észre sem vette az elkalandozó ujjakat. Lopva pillantott a hófehér kézfejre, majd figyelmeztetés gyanánt óvatosan ráfogott egy másodpercre, végül kicsit arrébb is lökte, mikor az nem akart leállni. A koreai fiú csalódott fújta ki a levegőt, de nem adta fel; újfent a másik lábára tévedt érintése, de ezúttal pusztán csak a durva anyagú fekete nadrágra helyezte tenyerét.

Halk sóhajt hallatva hunyta le pilláit Zhang Yixing, mikor a mellette ülő ismételten úgy döntött, ideje szórakozni egyet. Erőtlenül fordult az alacsonyabbik felé és szeretett volna rászólni, de képtelen volt kinyitni száját, félt, hogy egy illetlen hang csúszik ki belőle. Kezdte megbánni, hogy hagyta magát rábeszélni az éjjeli filmnézésre. Hogy is hihette azt, hogy Byun Baekhyunnal az ilyesmi teljesen normálisan fog működni?

Egyszeriben csak elhalt minden hang, ahogy a filmnek váratlanul vége szakadt, a szoba homályba borult, mert a lámpa is megadta magát. Egyedül a nappali öreg faliórája szolgáltatott némi zajt, illetve a hold nyújtott egy kevéske fényt. A magasabbik teste megfeszült, mikor a combján pihenő kéz hirtelen belemarkolt, majd meghallotta a heves levegővételt, ami arra engedte következtetni, hogy a fiatalabb még mindig hadilábon áll a sötétséggel.

Yixing gyengéden fonta a másik csuklója köré ujjait, majd óvatosan megszabadította magát attól, hogy minden vér kiszökjön a lábából, viszont nem állt szándékában az alacsonyabbat cserben hagyni. Lágyan simította két tenyere közé a reszkető kezet, majd az erősen a kanapé karfáját szorongató jobbat is. Aggódva figyelte a szemek sarkában gyülekező apró könnycseppeket és bár kissé nehezen látott a sötét miatt, Baekhyunt bármikor, bárhol képes lett volna észrevenni, érezni.

Vigyázva nyúlt oda arcához, hogy letörölje a félhomályban megcsillanó sós cseppeket, majd, olyan lassan, mint egy lassított felvételen, odahajolt és egy kellőképp gyengéd, s puha csókot hintett a remegő ajkakra. Meg se lepődött, mikor viszonzásul egy igen szenvedélyest kapott, ismerte már a fiút, tisztában volt vele, hogy félelme elfelejtése érdekében bármire képes lenne. Akármire.

Munkájából kiindulva rengeteg lelkileg törött emberrel találkozott, de sosem fordított olyan figyelmet senkire sem, mint rá. Amikor rájött, hogy érzelmei megváltoztak, próbált távol maradni a másiktól, de az hallani sem akart róla, mert, mint kiderült, hasonló érzésekkel viaskodott ő is. Titkos viszonyt folytattak mindenki háta mögött; a fiú szülei, további orvosai és a saját kollégái háta mögött is. De nem bánta.

Baekhyun egyre hevesebben falta az idősebb száját, közben igyekezett minél közelebb húzódni a számára legnagyobb biztonságot nyújtó személyhez és az nem ellenkezett. Szüksége volt arra, hogy érezze a kínai védelmező karjait maga körül, azokat a kezeket testén, amik minden egyes rossz döntése után csak végigsimítottak hátán kedvesen s sosem vádlón vagy kioktatóan.

Átdobta egyik lábát férfi combjain, majd az ölébe ült és úgy próbálta elmélyíteni az érzelmektől túlfűtött csókot, viszont az láthatóan nem volt vevő rá. Gyengéden tolta hátrébb az alacsonyabbat, mikor úgy érezte, kezdenek túlzásba esni, azonban végül mégis engedett Baekhyunnak. Ahogy mindig.

Vigyázva nyúlt Yixing a vékony lábak alá, majd felállt és megindult a kisebbel a hálószobája felé, közben próbált egy percre sem elszakadni a másik ajkaitól. Óvatosan tette le a hatalmas franciaágy közepére, majd az éjjeliszekrényen lévő gyertyához fordult, amit pont az ilyen áramkimaradások miatt tartott ott és gyorsan meggyújtotta azt, hogy a fiatalabbnak ne legyen rossz.

Mosolyogva figyelte a hálától csillogó szempárt a láng által megvilágított fényben, majd puhán bőrére simított, mikor megpillantotta újfent az apró könnycseppeket. Pályafutása alatt annyi emberrel találkozott, mégsem érzett úgy, mint most. Szerette látni a lelkileg levetkőzött Baekhyunt, mert ilyenkor tudta, hogy az érzései valósak. Régen annyira hideg, hűvös alak volt, hogy bárki messziről elkerülte volna.

A koreai alaposan végigmustrálta a férfi markáns vonásait, majd az idősebb kézfejére csúsztatta kezét és igyekezett minél szerelmesebb pillantásokkal bombázni a másikat, csakhogy lássa, mennyire is hálás annak, hogy így vigyáz rá. Szeretett volna magával köszönetet mondani, de Yixing, mint mindig, hárította az ajánlatot. Gyengéd csókot lehelt a még mindig remegő, kissé sós ízű ajkakra, majd finoman az ágyra nyomta az alacsonyabbat, hogy aludjon inkább.

Nem volt szüksége arra, hogy a fiatalabb a testét ajánlja fel neki és, noha nagyon csábító volt a gondolat, hogy eltöltsön egy éjszakát végre a fiatalabbal, úgy érezte, nincs még itt az ideje. Nem akkor, mikor ennyire sebezhető és nem akkor, mikor ki tudja, hogy valóban akarja-e a dolgot vagy csak az érzelmei vezérlik. Nem szerette volna, ha a fiú később megbánja döntését.

Baekhyun pontosan tudja, mit akart. Hogy ki akart. De tisztában volt a férfi erkölcsös mivoltával és az, hogy egyáltalán megengedte neki, nála aludjon minden áldott este, ráadásul egy ágyban vele, kész csoda volt. Ám ettől függetlenül, kívánta Yixinget, úgy érezte, ő a másik fele és bármit megadott volna azért, hogy tényleg eggyé váljanak. Zhang Yixing begyógyította lelke széthullott darabjait, majd apránként eltüntette a hegeket összetört szívéről s így ismét úgy érezte, egész.

Sors, dögölj meg! [LayChen] Írói utószó vagy mi

Sziasztok :) Megjöttem a Sors, dögölj meg! ígért írói utószavával vagy isten tudja, hogy hogyan is nevezzem mivel. Igazából már jó ideje írogatom, de sosem éreztem úgy, hogy lenne lelkierőm feltenni, mert őszintén bevallom, nehezen megy az elválás ettől a történettel. Rendesen a szívemhez nőtt, pedig nem vagyok az az érzelgős típus. Eredetileg még az extra részek előtt terveztem közzétenni, de nem jött össze, azóta meg még bővítettem kicsit. Akkor, lássuk! *Story time + Spoiler khm*

Először is, azzal kezdeném, hogy maga a történet eredetileg 2015 nyarán - egész pontosan július végén, huszonnyolcadikán - pattant ki a fejemből. Hamar meg is írtam a kis bevezetőt, a szereplők leírását és az első néhány fejezet meg is volt már vázlatosan az elmém egy eldugott apró részén. Viszont a kivitelezés jócskán váratott magára. Az első másfél fejezet után majd’ háromnegyed évet követően hozzá se nyúltam. Komolyan, még csak bele se szagoltam. Most meg rendesen le vagyok döbbenve, hogy majdnem 400 oldal lett Wordben O.O

Úgy voltam vele, hogy egy gyors fellángolás volt csak egy új sztori végett és én sosem szerettem úgy megosztani valamit, hogy nincs legalább egy bizonyos szintig kiforrott ötletem arról, hogy mi is lesz magában a történetben. Az sem elhanyagolható tény, hogy közben még a Viszontagságos szerelem címűt írtam és semmiképp sem akartam kettőt futtatni egyszerre, mert abból tuti nem lett volna sűrű friss. Akkor kezdtem csak el, mikor a másik kész lett a gépen és már csak fel kellett tölteni.

Végül 2016. márciusában nyúltam hozzá ismét, majd április elsején közzé is tettem, hogy új történetbe kezdek bele, aztán negyedikén fel is tettem a bevezetőt, illetve a leírásokat. Hetedikén pedig az első fejezetet (nyugi, nem tudom egyik napot sem fejből, lestem a blogról), amire a mai napig nem vagyok büszke, de mindegy… Véleményem szerint szar kezdés volt, így utólag visszaolvasva, de hát semelyik író nincs megelégedve minden szavával.

Kb hetente jöttek részek, pedig az első négy rész, ha jól emlékszem már kész volt, mielőtt egyáltalán feltettem volna akár az elsőt is. Ugye akkoriban még nem tettem közzé a csoportban, de azért már akkor is volt, aki követte a fiúk szerencsétlenkedését, ami elég nagy löket volt, hogy folytassam, aztán - ha jól emlékszem a tizenötödik résznél - tettem közzé, ami szerintem egyik legjobb döntésem volt.

Igazából az, hogy eljutottam tizenöt részig elég meglepő volt, mert valamelyik - isten tudja melyik - fejezetnél írtam, hogy max tizenkét-tizenhárom fejezetes lesz, nem több, de végül több lett, aminek örülök, mert így - saját bevallásom szerint - jobban kikerekedett a történet. Azért lássuk be, a fiúk a negyedig végéig nem is találkoztak, szóval nem is tudom mit gondoltam a max tizenhárommal…

Többször is elgondolkoztam azon, hogy abbahagyom, de nyilván nem csak úgy a semmibe, kapott volna rendes lezárást. Nevezzük akárhogy, de rosszul vagyok a tudattól, ha valami nem szép, zárt, kerek egészet alkot. Oké, a szépről azért vitatkozhatunk ennél a történetnél, de na, remélem értitek.

Először akkor terveztem a végét, mikor Lay - a 17. fejezetben - a parkban megcsókolta Chent, hogy kipróbálja mégis milyen. Összejöttek volna azt ámen. Ekkor még úgy voltam vele, hogy happy end lesz. (Anyám, utána ez hányszor változott…) Aztán az őszi szünet előtt, mikor Lay kijelentette, hogy sosem fognak járni a 27. fejezetben. Itt gondolom nyilvánvaló, hogy nem boldog vég lett volna és ez elég sokszor is ment. Az egyik oka annak, hogy olyan lett a történet maga amilyen, hogy sose tudtam milyen véget szánok neki. Mondjuk ezt mondtam is többször, esküszöm, az 57. fejezetig tényleg gőzöm se volt róla, hogy mi lesz végül. (Nem hiába a 7-es a szerencseszámom úgy látszik… Van, akinek szerencse és van, akinek nem. Szegény fiúk...)

A címét illetően muszáj vagyok megemlíteni, hogy mikor megkapta a Sors, dögölj meg! elnevezést az csak is azért volt, ahogy találkoztak az egyetemen a fiúk, illetve Chanyeol és Yixing reptéri-egyetemi összefutása miatt volt. A véletlenek miatt, amik miatt összefutottak/nem futottak össze sehol sem, úgy voltam vele, olyan sorsszerű az egész. Először csak vázlatcímként szerepelt így a mappámban (igazából először csak simán LayChen volt, jó hosszú ideig), terveztem neki új címet találni, de valahogy semelyik sem volt elég találó, úgyhogy végül maradt ez és ennek örülök. Azt hiszem nagyon találó lett végül, nem? Szóval a történéseket és a címválasztás végett először totál semmi köze nem volt a kettőnek egymáshoz, csak a kezdet miatt kapta azt, amit.

Másodszor, elmesélek néhány érdekességet pár résszel kapcsolatban. Olyanokat, amiket átírtam, vagy esetleg nem úgy lettek végül, ahogy akartam. Plusz akad olyan is, amit konkrétan sosem írtam le, de a sorok között ott volt.

Már rögtön az elején, eredetileg úgy terveztem, hogy Chen és Kris igazán sokáig élvezik majd egymás társaságát, sőt Joonmyunt nem is terveztem hosszú ideig behozni, főleg nem Yifan leendő barátjaként.

Minseok és Yixing között sokkal mélyebb barátságot akartam írni, mint végül sikerült, sőt, valljuk be, nem igazán lettek barátok sem, pedig szerettem volna úgy írni, de valahogy sose jött úgy össze.

Néhányszor volt szó arról, hogy Jongdae-nak szüksége van gyógyszerre, meg volt, hogy adott Lay-nek is nyugtatás céljából, például mikor a randijára készült Chanyeollal vagy mikor rohama volt. Nos, sosem lett kimondva kerek-perec, de egy időben Chen gyógyszerfüggő volt és ezekkel a részekkel halványan arra utaltam, azonban ténylegesen már az egyetemen nem élt ezzel a dologgal, csak ha úgy érezte, kell neki.

Igazából Jongdae szülei mindig tudtak arról, hogy fiúk mikor van éppen a házukban, de sosem hozták ezt fel neki. Az 55. fejezetben például, mikor Yixing elmegy hozzájuk Chen keresése közben, nevelőanyja mondja is, hogy itt szokott aludni, holott Jongdae az ablakon szokott járni. Tehát tudtak arról, hogy ott van, csak éppenséggel ismerik fiúkat annyira, hogy tudják, nem jó ötlet felhozni ezt neki.

Az a srác, akivel a végén Chen megcsalta Lay-t, Luhan volt és azért nem volt név szerint említve, mert Jongdae nem emlékezett rá, hogy már egyszer összefeküdt vele. Mondjuk ezen meglepődik valaki is?

Az elején, mikor Jongdae és Chanyeol arról beszélget, hogy az Exodusba mennek, majd Chanyeol kimegy és Chen hallja, hogy egy meglepett hangot ad ki, a mai napig nem is tudom kit akartam oda írni. Komolyan, gőzöm sincs.

Szerettem volna sokkal, de sokkal részletesebben is írni egy ChanLay randiról, de valahogy sosem jött ki úgy a történés, hogy ezt bele tudjam írni.

Egyik részben Jongdae-t egy bárból cipelte hazafelé Chanyeol a hátán és szóba került egy bizonyos összefekvős incidens Chen, illetve két pasi között, ez valójában sosem történt meg. Miután Chen tisztázta az érzéseit Lay-jel kapcsolatban, csakis Luhannal feküdte le a történet végén, senki mással.

Baekhyun tényleg a két srácról csinálta a vizsga filmjét. Ezt is szerettem volna egyszer beleírni, egy újbóli Baekhyun felbukkanás alkalmából, de sosem jött össze.

Aki emlékszik rá, a 38. fejezetben, Chanyeol azt mondta a fiúknak, hogy egy lánnyal lesz randija, nos ez amúgy hazugság volt. Csakis azért mondta ezt, hogy megnyugtassa Jongdae-t. Viszont, amit mondott Lay-nek arról, hogy mennyire tökéletesnek is találja őket együtt, azt tényleg úgy is gondolta, ezért sem probálkozott sosem többet, elfogadta, hogy nem ő lesz az, aki mellett Yixing leélni az életét.

A szemfüleseknek talán feltűnt, hogy az utolsó extra részben lévő képből van kivágva az eredeti történetet lezáró összekulcsolt kép az 59. fejezetben.

És azért még így a végén megemlíteném, hogy rengetegszer, de tényleg nagyon sokszor írtam úgy meg valamit, hogy ötletem se volt, hogy később hogy is oldom meg. (például, egy olyan egész történeten átívelő dolog, mint a családi problémáik, Lay édesanyjának kérdése sokáig homály volt még nekem is, ötletem se volt, hogy végül miért is volt az, hogy Yixing egy szót se szólt az afférról az apja és Jongdae anyja között). Nem tudom van e benne, de kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok benne, hogy akad logikai hiba benne.

Azt hiszem a végére elég nyilvánvaló lett, hogy Chanyeol szerelmes volt Yixingbe, még ha néha úgy is tűnt, hogy igazából azt se tudja, hogy mi is akar. Akárcsak Lay-nek, neki sem volt soha kapcsolata egy másik fiúval, így nem igazán tudta, hogy mi is van, ezért nézett ki úgy, mintha csak együtt akarna lenni vele, közben meg nem is meg igen is.

Őszintén bevallom, Chanyeol karaktere számomra az egyik kedvenc. Voltak nehézségei Jongdae-val, de igyekezett jó barát maradni és az is maradt, félreállt mikor kellett, segített, ha kellett, hiszen nem egyszer beszélt hol az egyik sráccal, hol a másikkal, csakhogy azok között valami előrehaladás legyen. Tudom, páran szidtátok őt, de nem volt tényleg legjobb barátja Jongdae-nak?

A Chanyeolról írt dolgok után szerintem mondhatom, hogy Minseok pont a totális ellentéte volt neki. Nyilván nem mindenki áll félre, ha az a személy, akibe épp szerelmes, mást szeret. Mindezek ellenére, őt is imádtam írni, főleg a történet végén.

Harmadszor, gondoltam beszélek kicsit a folytatás eshetőségéről is, mert ja, senki ne higgye azt, hogy ne jutott volna eszembe. Ami azt illeti ötletem is van, de nem hiszem, hogy valaha megvalósítom, de igen, elképzeltem egy lehetséges következő évadot, vagy akármit. Azt nem mondom, hogy nincs rá egy kis esély se, de nem tartóm valószínűnek, hogy megtörténik.

Nagyon hálás vagyok minden véleményért, amit blogon vagy a csoportban vagy akárhol, ahol kaptam, mert nélkülük nem hiszem, hogy ilyen sokáig tartott volna a fic. Tényleg nagyon szépen köszönöm ^^ *mikrofon ledob, balra el*