1. Fejezet
Jongdae
- Teljesen elment az esze! - dünnyögtem feszülten a laptop képernyőjét bámulva. - Még hogy könnyű házi! Franc!
A néma könyvtárban persze a kifakadásom rohadt hangosnak hatott, így egyből jöttek is a felháborodott morgások. Legszívesebben visszavágtam volna, hogy ők sem örülnének jobban a vállalat gazdaságtan házinak, de inkább kussban maradtam és a füzetem a táskámba vágva kirobogtam a helyiségből.
Kb a lábam sem érte a földet, úgy siettem kifelé az egyetemről. Már a második évem taposom eme köveken, úgyhogy eléggé kiismertem itt már magam, arról nem is beszélve, hogy ha akartam volna se tudtam volna elrejtőzni. A szobatársam feltűnő. Enyhén szólva is.
- Jongdae! - a lábam ezúttal tényleg nem is érintette a földet. A szobatársam, Park Chanyeol, könnyűszerrel kapott fel és már vitt is. De hova a faszomba?
- Hova viszel? Teszel le, hallod! Chanyeol! - nem mintha számított volna bármit is. Süket fülekre találtak szavaim. Mint mindig. - Sehun lefeküdt a nővéreddel.
- Anyád! - nem túl kedvesen letett végre és karba fonta a kezeit. - Hazugság. A nővéremnek jobb ízlése van ennél.
Széles vigyorra húztam a számat és próbáltam nem képen röhögni. Sehunnál aligha találni jobbat, ha ízlésről beszélünk. Nemcsak itt, Dél-Korea egyik legjobb egyetemén, hanem bárhol máshol a világon. Meghagyom abban a tudatban, hogy ez sosem történt meg. Édes, naiv Chanyeol.
- Mi az isten történt, hogy gyakorlatilag elraboltál?
- Na, az van, hogy ma buli lesz - Ez már most rosszul hangzik. Amikor Chanyeol ilyen lazán mondja ezt a mondatot, az azt jelenti, hogy hatalmas parti lesz. Olyan a levegőtől is berúgsz buli. Kizárt, hogy én elmenjek.
- Nem. Egy tetves hónapom van megtanulni egy rohadt négyszáz oldalas könyvet az egyik vizsgára, vagy búcsút mondhatok az ösztöndíjamnak.
- Egy este belefér - kacsintott rám izgatottan. - Na! Minseok megnősül!
- Hogy… Mi?
Baekhyun
Nyögve fordultam meg az ágyban és ezzel az egy mozdulattal ki is zuhantam belőle. Fájdalmas grimasszal túrtam ezerfelé álló barna hajamba, majd a telefonomért tapogatóztam az éjjeli szekrény tetején. Nem volt ott. De nem is emlékszem, hol kéne lennie. Jézusom, Baekhyun, szedd össze magad!
Lassan csoszogtam ki a szobámból, aztán le a lépcsőn, végül be a konyhába. Az óra mutatója kisegített az infóval, miszerint cseszett késő volt. Vagy korán, ha úgy nézzük. Kora délután. A tegnap este nagy része totál kiesett. Ilyen se volt még. Nem mintha nem érdemeltem volna meg a felejtést, de bassza meg, bárcsak az okra ne emlékeznék, ami miatt ittam. Az a kis…!
- Adj innom, vagy itt halok meg! - nem épp férfias sikoly csúszott ki belőlem a rekedt hangra mögöttem és visszakézből hozzávágtam egy, a pultról hirtelenjében felkapott banánt Yixing kómás fejéhez. - Hé! Mi a franc bajod van?!
- Nekem?! Mit settenkedsz te itt?
- Így hálálod meg, hogy a hátamon hoztalak haza, miután a sárga földig ittad magad tegnap? - nyílt a szám, ám hamar vissza is csuktam. Derengeni kezdett valami arról, hogy magasabban vagyok, mint szoktam és, hogy ez mennyire tetszik. Ennyire nem lehettem kész!
A még középiskolában, a cserediákságnak hála, megismert kínai barátom álmosan pislogott rám, majd elmosolyodott. Mindkét gödröcskéje felbukkant olyan hatalmas mosoly virított rajta és ebben a pillanatban tökéletesen megértettem, miért van oda érte mindenki. Szó szerint mindenki. Ő mégsem randizik. Legalább nem esik úgy pofára, mint én.
- Nem tart még ott a kapcsolatunk, hogy máshogy háláljam meg - kivettem a hűtőből egy üveg vizet és odahajítottam neki. - Remélem, ez tényleg elég lesz érte.
- Pedig azt hittem, nekünk gyönyörű, virágzó kapcsolatunk van.
- Takarodj haza!
Jongdae
Képtelenség. Még mindig nem sikerült felfognom, hogy mit mondott Chanyeol. Csak meredtem a kollégiumi szoba mennyezetére, miközben Chanyeol az aprócska fürdőben készült az estére. Azt se tudtam, hogy Minseoknak barátnője van, nemhogy azt, hogy ennyire komoly a dolog. Hiszen… Az a rohadék!
Villámgyorsan ültem fel, a pulcsim kapucnija még tarkómnak is csapódott a lendülettől és a kicsiny helyiség felé kaptam a pillantásom. Másodpercek alatt átszeltem a pusztán egy közös gardróbból, két ágyból, illetve íróasztalból álló szobát és bármilyen figyelmeztetés nélkül rányitottam az ajtót Chanyeolra.
- Jól van, megyek én is! - vágtam hozzá vehemensen. Ami azt illeti, finoman szólva is dühös voltam. Meg sértett. Az a szarházi!
- Én ezt eddig is alapnak vettem - megforgattam a szemem és mindennemű kényelmetlenség nélkül dőltem az ajtófélfának. Chanyeolon csak egy törölköző volt, de ha őt nem zavarta a rátörésem, ki vagyok én, hogy pirulgassak itt?
- Úgy nézek én ki, mint aki készül bárhova is? - végigsiklott rajtam a tekintete, a sötétbarna, már-már fekete tincseimnél elidőzött kicsit, az egyszerű fekete gatyámon hamar túllépett, viszont a rózsaszín pulóveremnél felvonta a szemöldökét.
- Te sosem készülsz - és elvigyorodott. - Ezért is imádok veled menni, mert rád nem kell várni. Tudtam, hogy úgy is belemész. Péntek van és az a könyv ráér. Segítek majd benne, eskü!
Felhorkantottam; nem ez volt az első eset, hogy így csalt el valahova, azonban aztán sose lett semmi ezekből az ígéretekből. Neki ez szart se számított, gazdag szülők gyerek, ahogy itt kb mindenki, leszámítva minden évfolyamon egy-egy ösztöndíjast, de nekem számított. Egyike voltam ezeknek az ösztöndíjasoknak, úgyhogy én nem bukhatok meg, a szüleim nem intézik el egy új akármilyen felszereléssel valamelyik órára a ballépésem. Nem mintha más ballépésem segíthettek volna valaha is.
Baekhyun
Már kész voltam teljesen szétfolyni a kanapén, amikor Yixing, kezében a mobiljával, váratlanul felült és majdnem az apám által gondosan kiválasztott fotelre öntötte a kávét. Morogva anyáztam magamban, ám egy idő után érdekelni kezdett, mit bámul oly nagyon kerekre tágult szempárral. Nem sok minden tudta őt meglepni, mert valamilyen úton-módon mindig mindenről volt tudomása.
- Mi az? - kérdeztem ásítozva és mögé sétáltam. Épp belepillantottam volna, de lezárta a képernyőt és ijedten felnézett rám.
- Semmi. Mennem kell!
- Mi van? - Hát ez rohadt gyanús! - Órák óta próbálom kitenni a szűröd, erre most, pont most, mennél el? Na, ne szórakozz velem! Add azt ide! - négy éveseket megszégyenítően kergetőztünk, mígnem a kanapét átugorva rá nem vetettem magam és szedtem ki a markából a telót.
Gondolkozás nélkül ütöttem be a számkódot, úgy tudtam, akárcsak a sajátomat. Szájtátva olvastam végig többször is a közösségi oldalon látható hírt, majd ahogy szép lassan magamhoz tértem, csaknem kihajítottam az ablakon a mobilt. Az mentette meg, hogy nem az enyém volt és biztos voltam benne, hogy Yixing megöl, ha csinálok vele valamit. Három kicseszett évig voltunk együtt! Hogy lehet, hogy…
- Baekhyun, figyelj…
- H-Hogy a redves rohadt életben lehet, hogy… Ez valami rossz vicc? - Gáz, vagy sem, bár végül is Yixinggel voltam és ez annyira nem feszélyezett, nagyon közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam. - Mi az, hogy házasság?!
Jongdae
Fázósan húztam össze magam körül a vékony kabátom, október végéhez közeledve azért este már hűvös volt és még az sem tudott segíteni a helyzeten, hogy az én méreteimmel rohanni kellett Chanyeol mellett, hogy lépést tudjak tartani vele. Úgy sietett az Elyxion nevű szórakozóhely felé, mintha nem lett volna holnap. Azt hinné az ember, mivel dúsgazdag, nincs hova és miért sietnie, erre…
- Szokj már le erről! - mordultam rá idegesen és a vállába boxoltam, amikor egyszer csak megtorpant, én meg a lapockái közé fejeltem. Igen, tényleg ilyen szörnyen magas…
Szokásosan lepacsiztunk a biztonsági őrrel és már nyomultunk is befelé. Chanyeol egyből a hátsó, VIP-részleg felé ment, én meg már motyogtam is az imádkozásom, hogy túléljem az estét. Nem mondom, hogy a nyugit és a magányosságot kedvelem inkább, de én az a típus vagyok, akit visznek magukkal. Aztán meg úgy is jól érzem magam, csak rendszerint én is vagyok, akinek össze kell szedni a barátait a végén.
- Kyungsoo is eljött! - halk nyögés csúszott ki belőlem Chanyeol csillogó fekete íriszeit látva. Komolyan. Csillogott. Még ebben a villódzó színkavalkádban is láttam. Vagy lehet, pont emiatt tűnt úgy?
- Remek…
- Kyungsoo! - egy szempillantás alatt eltűntettem az egyik pultra kirakott pohár tartalmát. Kellett valami, hogy kibírjam Chanyeol Kyungsoo imádatát. Halványlila gőzöm sincsen, milyen a kapcsolatuk, egy biztos, Kyungsoo folyton gyilkos szemekkel néz barátomra. De hogy azon kívül mi folyik kettejük között… Életem legnagyobb rejtélye, hogy mi van ezekkel…
- Nem gondoltam, hogy te is eljössz - holtra váltan merevedett meg az egész testem a mögöttem felhangzó bariton hallatán és nem sok hiányzott szerintem ahhoz, hogy az előbb ledöntött alkohol visszaköszönjön. - Örülök, hogy itt vagy, Jongdae! - Anyád!
- Mi-Minseok?
Baekhyun
Az egyébként is őrültnek tűnő, szerteszéjjel álló hajam csak még rosszabb lett annyit túrtam idegességemben. Ordítani tudtam volna és a hangom meg is lett volna hozzá, de azt nem akartam, hogy a szomszédok rám törjenek, mert azt hiszik, épp gyilkolnak. A szüleim lehet, szarnak rám, de azért az egyik idős házaspár mindig aggódik helyettük is értem.
- Megcsalt a hátam mögött. Többször is! - fakadtam ki elkeseredetten Yixingnek. Az elmúlt napokban igyekeztem mélyen elnyomni magamban a keserűséget, de van egy határ, amin túl már nem megy. - Végre kiderült és azt hittem… Abban bíztam, hogy lezárhatom az egész faszságot. Erre belém rúg még egyet! Házasság. Az a csávó most komolyan… Nem! Tudod, mi? Nem is érdekel! Legyenek csak boldogok! Vagy rohadjanak meg ott, ahol vannak!
Kínai barátom rengeteg érzelemmel fürkészett és úgy sejtettem, hamarosan valami beszédet kapok a pozitív hozzáállásról, csakhogy nekem erre nem volt szükségem. Inni akartam. Felejteni. Csak egy kicsikét.
- Jobb is, hogy megszabadultál tőle még időben - Yixing kedvesen ölelte át a vállam, majd rám vigyorgott. - Iszunk? - Úgy ismer, mint a rossz pénzt.
- Ájulásig!
- Meglátjuk - nevetett fel, azután megtolt a lépcső irányába. - Zuhanyozz le és könyörgöm, moss fogat! - erre nem reagáltam inkább, mert jogos volt. De hát, ha az emberfia egyedül lézeng egy ekkora házban, hadd ne mosson már fogat!
- Ne merd lenyúlni a kedvenc felsőm! - kiáltottam vissza a kanyarból, miután láttam eltűnni a szobámban.
- Soha! - Lefogja.
