Sors, dögölj meg! [LayChen] 16. Fejezet

Sziasztok :) Megjöttem a LayChen következő fejezetével. Köszönöm a véleményeket, jól esetek, főleg, hogy félve posztoltam :D Remélem ez a rész is legalább annyira tetszeni fog, mint az előzőek. Az egész fejezet a „csók” körül forog, úgyhogy cselekmény előrelendülés nem igazán van. Csak kavarás, hazugság, pia, rejtélyes új szereplő :D Kellemes olvasást ^^

16. Fejezet

Yixing

Nem értettem, hogy Chen miért csókolt meg. Nem volt részeg, nem tudtam róla, hogy épp szívfájdalma lenne, így nem tudtam mihez kötni a helyzetet. Agyam folyamatosan forgott magyarázat után kutatva, közben a testem magától cselekedett. Visszacsókoltam.  

Ott álltunk a kollégiumi szobánk kellős közepén és minden sérelmet félredobva csókolóztunk. Ami minden tekintetben óriási hiba volt. Chen legjobb tudomásom szerint gyűlöl, de még ha ez nem is lenne igaz, pont én kellenék neki? És nekem ott volt Chanyeol… Szörnyű érzés hasított belém, ahogy realizáltam, hogy bizony nekem barátom van és megcsalom.

Épp azon voltam, hogy rávegyem kezeimet, hogy lökjék el Chent, mikor kinyílt az ajtó és ő magától lépett hátrább vagy egy métert. Kábán pislogtam rá, de ő csak mögém meredt óriási szemekkel.

- Hát úgy látom itt minden van, csak épp gyűlölködés nincs - szólalt meg egy ismerős hang gúnyolódva mögöttem, mire azonnal megfordultam.

- Mi nem-

- Nincs szükség magyarázatra! - Minseok idegesen szakított félbe és bár nem emelte meg hangszintjét, így is kellőképp mellbevágott. - Most me… - megakadt mondandójában, ahogy Chen szélsebesen elviharzott mellette szinte fellökve őt.

- Chen! Várj! Ezt… Ezt meg kéne beszélnünk… - csalódottan néztem távolodó alakja után, de nem sok időm maradt rajta töprengeni, mert Minseok ismét megszólalt cseppet sem kedvesen.

- Még barátok se, mi?

Jongdae

Ó jóságos istenem… Mit a szart csináltam? Teljesen elment az eszem? Hogy… Hogy fogom ezt megmagyarázni? Miért…? És még Minseok is látott minket… Nem vagyok normális!

- Jongdae! - ahogy meghallottam legjobb barátom hangját, majdnem elájultam. Istenem, őt is elárultam. Megcsókoltam a barátját. És még csak azt se mondhatom, hogy a pia miatt.

- Chanyeol…

- Szörnyen nézel ki, haver. Történt valami? - Chanyeol kedves és aggódó volt, mint mindig, hisz jól ismert. Engem nem sok dolog tudott igazán letörni.

- Én… Én…

- Basszus, kurvára rám hozod a frászt! Mi történt, Jongdae? - megragadta a karomat és közelebb lépett, aminek örültem, mert féltem, hogy menten összeesek. Mekkora egy szar alak vagyok! Hogy tehettem ezt vele?

- Én… Én… Annyira sajnálom! - és kifakadtam. Elsírtam magam, rettegtem a gondolattól, hogy egyedül maradok. Megint. Mint mikor Lay lelépett és visszament Kínába.

- Jongdae! - határozottan szólt rám, hogy végre figyeljek rá, én pedig felnéztem magas alakjára. - Mi történt?

- Rettenetes dolgot tettem… Annyira, de annyira sajnálom…

- Mit? - kérdezte felsóhajtva, mikor percekkel később sem mondtam többet.

- Megcsókoltam Lay-t! - és akkor akkorát bevert a bal szemem alá, hogy kb felnyaltam a követ.

Yixing

- Elég sajátosan értelmezitek a “nem kedveljük egymást” fogalmat. Vagy csak másnak mondjátok, egyébként meg összefekszetek? - döbbenten meredtem Minseokra, miután a fejemhez vágta, hogy titokban szexelünk Chennel. Azért ez…

- Ilyenről szó sincs! - kezdtem tiltakozni rögtön.

- Hát pedig nagyon úgy tűnt… Ha később jövök, ki tudja mit látok… És tudod még csak nem is érdekelne, de te Chanyeollal vagy együtt. Megcsaltad! - egyébként is szarul éreztem magam emiatt, kurva jó, hogy még ő is hozzám vágta…

- Rohadtul nem tudod, hogy mit érzek, úgyhogy csak ne basztass ezzel! Én is pontosan tudom kivel vagyok együtt és hidd el, ritka fosul is érzem magam amiatt, amit tettem!

- Yixing… - meglepődtem, hogy Minseok dühös hangneme milyen gyorsan váltott szomorúvá és el is akadtam a mondandómban. - Te tudod egyedül, hogy… Hogy mit érzek iránta és… És ez nagyon fáj nekem. Mert… Mert tudok dolgokat, amiket te nem és így is belehalok, hogy nem lehetek Jongdae-val, de… De legalább ezelőtt reménykedhettem benne, hogy talán, egyszer, valamiképp összejöhet vele, de most… Miért kellett a maradék reményemet is összetörnöd? - na, fasza, még rosszabbul érzem magam, mint előtte… Kinyílt a szám, hogy mondjak valamit, de kintről hangos csattanás hallatszódott, mire mindketten kisiettünk. Mondanám, hogy hála istennek, mert nem tudom, hogy igazából mit is akartam nyögni neki, de mikor megláttam Chent a földön, fölötte Chanyeollal én… Én bepánikoltam.

Jongdae

Vért köhögve pislogtam fel volt legjobb barátomra. Igen, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ezek után már csak múltban beszélhetek róla. Irtó dühösen nézett rám, amolyan “menten kinyírlak” szemekkel. Ez az ütés semmi sem volt a múltkorihoz képest – na, nem erősség szempontjából, mert úgy nézve is jóval jobban fájt, mint előzőleg -, hanem lelki szempontból. Nagyon fájt, mert megbántottam Chanyeolt, mikor ez sosem volt szándékomban.

- Hogy… - mély levegőt vett, hogy visszafojtsa indulatait, majd folytatta. - Hogy mit csináltál és kivel?

- Nagyon saj-

- Ezt már hallottam. Mégis… Hogy képzelted, hogy… Oké, sose mondtuk ki, de járunk. Biztos feltűnt. Zavar, hogy… Zavar, hogy boldog vagyok?

- Hogy mi? Nem! Dehogy! Örülök a boldogságodnak!

- Akkor meg miért? - váratlanul könnyek szöktek a szemébe és kész voltam életem legnagyobb hazugságát elé tárni, csakhogy ne menjen tönkre a barátságunk, mikor felbukkant Lay és Minseok. Az előbbi Chanyeolhoz siette, az utóbbi hozzám. Csak figyeltem, ahogy Lay nyugtatja őt és rosszul esett, hogy nem velem foglalkozik. Múltkor a hátam közepére sem kívántam a jelenlétét most meg…

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Minseok, miközben felsegített. Hülye kérdés volt tekintve, hogy ő az egyetlen, aki tudja, hogy mi a helyzet velem. Se barátom, se Lay.

- Csak… Menjünk innen… - megfogta a csuklómat és kihúzott az épületből. Visszanézve láttam, ahogy Lay megcsókolja Chanyeolt és ez… Ez még jobban fájt, mint bármi, ami a mai nap történt.

Yixing

Erősen fogtam Chanyeol kezét, mert féltem, hogy még nekimegy Chennek ismét és közben halkan nyugtatgattam. Végső elkeseredésemben, hogy semmi nem használ, megcsókoltam, mire azonnal ellágyultak a vonásai.

- Mégis miért ütötted meg? Mire volt ez jó? - kérdeztem tőle halkan, mire felhorkant.

- Szerinted?

- Nézd, az a csók kölcs-

- Nem a csók miatt! - szakított félbe, én meg rendesen meg is lepődtem a válaszán. Mondjuk szerencse, hogy közbeszólt, mert majdnem elmondtam, hogy viszonoztam… Értetlenül pislogtam rá, miközben próbáltam helyére tenni az információt.

- Nem? - néztem fel rá bambán, mire elmosolyodott és megsimogatta az arcom.

- Nem, nem azért. Azért vertem be neki, mert barátok vagyunk és volt képe ilyet tenni. Nem mondom, hogy nem zavar, hogy lesmárolt, mert igenis kurvára zavar, de ha mással teszi nem érdekelt volna negyedennyire sem. Fontos vagy nekem és ezt ő is tudja és mégis… Ő a legjobb barátom és mint így, te tabu vagy neki.

- Tabu?

- Tudod, baráti kódex.

- Nem, nem tudom, de inkább nem is akarom, köszi - vigyorogtam rá, majd el apró sóhajjal kifújtam a levegőt. Meg az idegességet. Nem hagyhatom, hogy Chen egyedül vigye el a balhét. Ugyanúgy az én hibám is, ami történt, ha előbb ellököm, ha nem csókolok vissza, ez nem történik meg. Minseok már nem látott volna meg minket.

- Chanyeol… Figyelj… Én… Viszonoztam azt a csókot!

Jongdae

Annyira nem voltam magamnál, hogy fel se tűnt, hogy Minseok milyen erősen szorongatja a kezemet. Határozottan tartotta ujjai között az enyémeket és más esetben valószínűleg megszóltam volna érte, de most semennyi energiám nem volt hozzá. Úgyhogy hagytam neki, hogy cipeljen maga után.

Ismert, mint a rossz pénzt, így egy klubba tért be velem, ahol szerintem két perc alatt le is részegedtem. Oké, azért annyira gyorsan nem ment, a májam jobban bírja annál a piát, de viszonylag hamar az asztal alá ittam magam. Azt se tudom kikkel táncoltam, kikkel smároltam, azt meg végképp nem, hogy kikkel tartottam… Valahova.

Totál szétcsúszva próbáltam egyik lábamat a másik után tenni, miközben két oldalról támogattak. Kavargott a gyomrom és még ilyen állapotban is tudtam, hogy most tényleg túlzásba vittem a dolgot. Nyöszörögve fordultam oldalra, mert iszonyúan kívánkozott valami felfelé a gyomromból és nem sokkal később el is hánytam magamat.

Hangos káromkodás ütötte meg a fülem és a következő pillanatban valaki arcon öntött vagy két liter vízzel. Köpködve, szemeimet törölgetve kerestem ki volt ez a nyomorok, mire megállapítottam, hogy egy általam nem ismert egyén az. Csak meredtem rá, majd lassan Minseokra emeltem tekintetemet, de ő csak megvonta a vállát.

- Nem tudom - szólalt meg végül. Fingom sincs, hogy ez mire volt válasz, de nem maradt sok időm gondolkozni, mert a másik egy olyan kérdést tett fel, amire azt hittem lepetézek helyben.

- Szóval… Volt már részetek hármasban?

Yixing

Chanyeol teljesen megdöbbenve bámult rám, aztán hirtelen megmarkolta a csuklómat és elindult velem egy emelettel lejjebb. A szobájába vonszolt be, majd lenyomott az ágyára. Idegesen járt fel s alá, aztán megállt, hogy kétségbeesetten fürkéssze arcomat.

- Yixing, te… Te érzel valamit Jongdae iránt?

- Ére- Nem! Nem vagyok szerelmes belé vagy ilyesmi!

- Akkor? - kérdezte elhaló hangon.

- Én csak… Mi csak… Nézd, ez bonyolult, de nincs miért aggódnod. Nem érzek úgy Chen iránt és sose fogok. Egyszerűen kínos volt a pillanat és azt hiszen Chen így próbálta meg feloldani - nagyon próbáltam magyarázkodni, de az az igazság, hogy magam sem tudtam, hogy Chennel hányadán állunk.

- Könyörgöm, még beszélni is alig beszéltek, ha mégis, akkor is csak ordibáltok a másikkal, de ennek ellenére segítesz neki a táncban, aztán erre azt hallom, hogy csókolóztatok. Szerinted ezt ki nem értené félre? Ki ne hinné azt, hogy több is van, mint barát- Isten tudja, hogy lehet leírni a ti kapcsolatotokat - javította ki magát fejrázva.

- Mondtam, bonyolult a kapcsolatunk.

- Igen, bonyolult. Tudod, te milyen féltékeny vagyok erre a “bonyolult”-ra? - váratlanul leült mellém és megszorította a kezemet. Lassan pislogtam az összekulcsolt ujjainkra és az agyam minduntalan dolgozott, hogy kitaláljon valamit, amivel megnyugtathatom Chanyeolt. Tényleg kedveltem őt, de Chen… Én nem értettem őt, nem értettem miért történik ez. Az előző csókját még meg tudtam magyarázni valamivel, de a mostanit… Elmém annyira máshol járt, hogy fel se fogtam hol és kivel vagyok. Csak úgy kicsúszott a számon egy szó, amivel tudtam megnyugtatom Chanyeolt.

- Szeretlek! - Istenem, ilyet hazudni!

Sors, dögölj meg! [LayChen] 15. Fejezet

Sziasztok :) Megjöttem a LayChen 15. részével. Elég döcögősen írtam ezt a részt, remélem nem lett rossz, de a körülményeket tekintve, meg vagyok vele elégedve. Wow, nem hittem volna, hogy ennyi fejezetet megél :D És mennyi minden történik. Oké, annyi nem, de kiderül mi történt Yixinggel, és a fiúk végre őszinték, talán egyikük túlságosan is, mire váratlan dolog történik. És Sors barátunk ismét lép :D Kellemes olvasást ^^

15. Fejezet

Jongdae

Hiába lépett be az exem megint, nem tulajdonítottam neki nagy érdeklődést, minden figyelmem Lay-é volt. Kurvára aggódtam érte és kurvára dühös voltam magamra, mert nem tudtam segíteni neki.

Ahogy könyörgött nekem, hogy hagyjam abba a zsebében való kutatást, lassan körvonalazódott elmémben, hogy mi is lehet az oka annak, hogy ilyen. Agyamat hamar ellepte a düh, de olyan szintű, hogy még én is megijedtem. Egyébként sem voltam egy nyugodt típus, de most...

- Engedj oda! - Joonmyun egy határozott mozdulattal tolt arrébb és ült le a helyemre. Hozzá akart érni, de mintha Lay észlelte volna, hogy nem ismeri őt, még rosszabb lett a helyzet. Rögtön megragadtam a kezét és kértem nézzen rám. - Oké, akkor majd te csinálod. Tett a kezed a hasára és számolj!

- Mi a redvás…

- Csak csináld! Számolj, hogy olyan ütemben lélegezzen be és ki. A légzésének vissza kell állni a normálisra! A kezeddel tudod ellenőrizni. Mint énekléskor mikor mondja a tanár, hogy úgy tudod nézni a légzésed - tettem, amit mondott és el se hiszem, de segített. Nem számoltam gyorsan, csak kényelmes tempóban, majd kilégzéskor még lassabban és Lay légzése fokozatos visszanyerte eredeti ütemét. Sírása abba maradt és láttam a szemében, hogy már magánál van. Nyöszörgött kicsit, majd szabadkozni kezdett.

Yixing

Mindig is gyűlöltem, ha rám jött egy pánikroham. Rühelltem, hogy pánikbeteg vagyok, de én azok közé tartoztam, akik elmondhatják magukról, hogy tudják miért van. Persze ettől nem lesz jobb a helyzet, de legalább többnyire tudtam mikor jön egy roham.

- Sajnálom… Nem akartam… Hogy… Hogy így lássatok… Sajnálom! - azt meg még inkább gyűlöltem, ha valaki így látott. Miért kellett pont Chennek lennie? Miért kellett már megint így látnia? Miért ő az egyetlen, aki így lát? Csillagokat láttam az oxigén hiány miatt, de aztán már más miatt is. Chen akkorát rávert a fejemre, hogy azt hittem ottmaradok.

- Mi a jó édes faszomért kérsz bocsánatot?! Ha?!

- Most… Most ezt miért…?

- Mi az, hogy miért?! - mordult rám. - Láthatóan nem tehetsz ellene és bocsánatot kérsz?! Inkább… Inkább csak legyél velem őszinte… Mi történt, Lay? - bár agyam feldolgozta a kérdést, az jobban lekötött, hogy Lay-nek hívott. Nem is tudom, hogy máskor megtörtént-e, de most valahogy… Valahogy melegséggel töltötte el a szívemet. A nyelvem hegyén volt, hogy elmondjam neki, de aztán nem tettem. Mert a másik srác ott volt. Szemeimet ráemeltem, mire Chen is felé fordult, majd nem valami kedvesen közölte vele, hogy menjen el.

- Nem húznál el a picsába?

Jongdae

Az utolsó megnyilvánulásom után nem volt nehéz rájönni, hogy nem volt szép elválásunk Joonmyunnal. Nos, mondhatni megcsalt. Vagyis nem mondhatni, tényleg megcsalt. Persze nem érdekel már különösképp, de azért még mindig megbántva érzem magam. Ráadásul… Itt van most Lay.

- Látom a modorod csak rosszabb lett, mint volt…

- Csodálkozol? - megragadtam a kezét és kitoltam az ajtón. - Kösz a segítséget. Komolyan hálás vagyok, de most menj el! - és rávágtam az ajtót.

- Ez nem volt valami kedves tőled - motyogta csöndesen Lay.

- Joonmyun a lehető legrosszabb dolgot tette velem, miután megmentett. Összetört újra. Akkor se lennék vele kedvesebb, ha más nem lenne a világon.

- De-

- Most nem rólam van szó! Hanem rólad! Mégis… Mi volt ez?

- Jongdae… Kérlek… Már mond-

- Tudom, kellemetlen téma számodra. De nem vagyok hülye, tudom miért vagy ilyen. Én csak… Szeretném tőled hallani.

- De nem akarom kimondani! - ordított rám ingerülten, mire hátrahőköltem, mert eléggé váratlanul ért.

- Könnyebb lesz, ha kimondod!

- Ohh, mert te olyan kibaszott nagy szakértő vagy a dologban! Hogyne, persze, Dr. Kim Jongdae, tizenhét éves koromban megerőszakoltak, de könnyebb most hogy kimondtam!

Yixing

Ami azt illeti… Tényleg valahogy más volt miután kimondtam. Nem lett könnyebb a szívem, nem lettem jobban, nem éreztem kevésbe gyomorforgatónak, de tényleg jó érzés volt kimondani. Jó érzés volt Chennek elmondani. Hogy megoszthatom valakivel, hogy beszélhetek róla. Mégsem volt olyan rossz, mint hittem.

- Sajnálom…

- Nem kell a sajnálatod! Mégis mihez kezdjek vele? - az először még mindig dühös hangnemem fokozatos lett egyre halkabb, az utolsó szót szinte már hangtalanul ejtettem ki.

- Én csak… - hirtelen kinyúlt és megfogta a kezemet. - Tudom, hogy ez nem segít, de sajnálom, hogy ez történt veled.

- Nos, ez tényleg szart se segít - motyogtam, majd megszorítottam a kezét. - De jól esik. És… Nem lett jobb, de… De örülök, hogy kimondtam.

- Mi lett azzal az állattal? - kérdezte váratlanul néhány perc csend után.

- Ő… Tudtommal még mindig ott van, ahol eddig.

- Nagyon remélem, hogy ez a börtönt jelenti.

- Nem, Chen, sajnos nem - suttogtam halkan. Válaszomra az arca elsötétült és szinte láttam magamban, ahogy a tökéletes gyilkosságot tervezi. Jól esett.

- Akkor?

- Azt csinálja, amit eddig és ugyanott. Tanít a középiskolámban.

Jongdae

Mint tudni illik rólam nem vagyok az a megdöbbenő típus, elvégre sok minden nem köt le, de mikor Lay elmondta - még ha csak burkoltan is -, hogy ki tette ezt vele, én rohadt dühös lettem.

- Mi a francért nem jelentetted fel?!

- Mert azt mondta, hogy akkor mással is megteszi… - Lay szemei könnyekkel teltek meg, mire éreztem, hogy összeszorul a szívem. - Belegondolni is féltem, hogy mi lesz, ha megteszi ezt egy barátommal…

- Arra gondoltál, hogy talán mindenkinek ezt mondja, akit… Talán már a fél iskolát bántalmazta! - elég erős hangot ütöttem meg vele szemben, mire a könnyei kicsordultak, de láttam rajta, hogy inkább az volt a kiváltó ok, hogy belegondolt abba, amit mondtam.

- Jézusom…

- Lay… Hogy lehettél ilyen naiv? - nem válaszolt a kérdésre, de nem is volt rá szükség, hiszen csak egy költői kérdés volt, nem vártam választ. Akkor és ott előtte tényleg darabjaira esett Zhang Yixing. Hallottam már őt sírni ezelőtt is, de a mostani szívszaggató zokogása semmi nem volt azokhoz képest. Gyűlöltem magamat azért, mert ez miattam történt meg. Jobb lett volna kussban maradnom.

Yixing

Őszintén bevallom, rohadtul nem tudom, hogy hogyan jutottam vissza a szobába, vagy hogy hogyan kerültem ágyba. Biztos Chen volt az. Chen, aki kismillió darabra törte a szívemet, miután ráébresztett arra milyen hülye voltam, hogy nem nyitottam ki a számat. Chen, aki még akkor is mellettem maradt mikor mindent hozzávágtam, csakhogy eltűnjön a közelemből.

Napokig hálni járt belém a lélek. Vagy még azt sem. Semmi mást nem csináltam, csak meredtem magam elé az ágyban fekve. Hamar rájöttem, hogy annak ellenére, hogy milyen kulturált a kollégium, valójában látszik rajta, hogy nemrég újították fel. Ha az ember nagyon nézi, észrevesz néhány hajszálrepedést a plafonon. Nagyon nem csináltam semmit.

- Vagy kikelsz vagy azt csinálom, amit te is múltkor! - körülbelül egy hét elteltével mordult rám Chen enyhén dühösen. Nem várta meg a reakciómat sem - bár nagy valószínűséggel úgy se kapott volna -, hanem megragadta a bokám és kirántott az ágyból.

- Elment az eszed, ember? - kiabáltam rá, de ő csak elvigyorodott.

- Ez az! Végre! Egy kibaszott rohadt mondat!

- Nem vagy normális! - idegesen fújtam ki a levegőt, majd felálltam, de szinte rögtön fájdalom hasított a hátsófelembe. - Most nézd meg, miattad fáj a seggem!

- Hát ha már ilyen szépen kéred, oké, megnézem - röhögött fel, majd a vállaimnál fogva megfordított. - Semmi különöset nem látok - jelentette ki, majd rávágott a fenekemre.

Jongdae

Oké, fingom sincs mi volt az utolsó megmozdulás. Egyszerűen csak úgy jött. De tekintve a múltját, nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni. Viszont úgy tűnt nem zavarja, csak meglepődött. Értetlenül pislogott rám, majd megrázta a fejét.

- Néha úgy tűnik, mintha még mindig az a tizenkét éves Chen lennél, akit ismertem hajdanán - nosztalgikus mosoly terült el az arcán, én meg baszki elvörösödtem. Nem azért, mert olyat mondott, amitől elpirulhattam volna, hanem mert úgy éreztem igaz. Hiszen akkor szerelmes voltam belé és most is az vagyok.

- Khm… Nos, van, ami nem változik.

- Te a legtöbb dologban nem változtál.

- A legtöbben? - érdeklődve vontam fel a szemöldökömet és vártam, hogy ezt jobban kifejtse. - Miért, miben változtam?

- Helyes lettél! - vágta rá hihetetlen gyorsasággal. Abban a pillanatban egyszerre vörösödtünk el és a szoba megtelt zavartsággal. Csak mustráltuk a másikat és szerintem mindketten arra vártunk, hogy az egyikünk megtörje a csendet. Ha a beszélgetés menetét nézzük, ezt nekem kellett volna megtennem, de gőzöm se volt, hogy erre mi a szart mondjak.

Végül mégis én voltam az, aki csinált valamit, de nem szavakban, hanem tettekben cselekedtem. Megragadtam a tarkójánál fogva, magamhoz rántottam és ajkaimat az övéhez nyomtam. Utána a Sors már megint köcsög volt; az ajtó kinyílt és valaki belépett rajta. Direkt csinálod és közben jót röhögsz, mi?