Sziasztok :) LayChen time :D Megjöttem a 13. résszel, amiben végre kiderül
mi történt régen Jongdae és Yixing között, illetve félreértések vannak
félreértések hátán, mert Lay nem jól vágja a jeleket. És új szereplő a láthatáron :D Nem is szaporítom a szót,
kellemes olvasást ^^
13. Fejezet
Yixing
Testem teljesen ledermedt
mikor Chen megcsókolt. Olyan hévvel falta ajkaimat, hogy féltem letépi őket.
Gőzöm sem volt, hogy ez hogy történhetett meg. Agyam totál leállt és csak arra
tudtam gondolni, hogy mindjárt elhányom magam a pia szagtól, de ő előbb megtette.
Aztán rám és a saját hányásába ájult.
Percekig azt se tudtam, hogy
mit kéne most csinálnom, aztán összeszedtem magam, meg Chent és kicipeltem őt a
fürdőbe. Kicsit sem finomkodva vágtam be a zuhanykabinba, majd engedtem rá a
jéghideg vizet. Egyáltalán nem reagált rá, pedig azt hittem, hogy majd
szitkozódni kezd vagy valami, de semmi. Mintha meghalt volna.
Amikor már tényleg nem mozdult
percek óta, még azt sem láttam, hogy mozogna a mellkasa levegővételkor,
komolyan megijedtem, hogy esetleg belehalt a sok piába. Elzártam a vizet, a
hóna alá nyúltam, hogy kiszedjem és akkor végre nyögött egyet. Mély levő
csúszott ki belőlem megkönnyebbülésemben. Anyám, tényleg azt hittem, hogy
elpatkolt!
Tiszta ruhába bújtattam, majd
az ágyába vittem és betakartam, aztán végre magamat is rendbe szedtem a
kellemes kis gyomortartalma után. Visszaültem az ágyamra törökülésben és csak
figyeltem őt, miközben pörgött az agyam. Nem értem miért csókolt meg. Alig
fél perccel előtte üvöltötte nekem, hogy mennyire gyűlöl. Talán csak vágyott
valakire. De akkor sem vágom, hogy miért pont engem szemelt ki erre a kis
akciójára.
Jongdae
Félresöpörtem izzadt tincsemet
és újra Lay-re pillantottam. Meg se látszódott rajta, hogy lassan három órája
gyakoroltunk; sehol egy izzadságcsepp, sehol egy kis lihegés. Komoly volt,
ahogy az elmúlt idő alatt mindig, bár néha furcsán (esetleg szánalomra
méltóan?) pillantott rám, de ennek nem tulajdonítottam nagy figyelmet.
Nem hittem volna, de alig két
hét alatt tényleg elért nálam némi változást. Nem lettem egy tíz per tízes
táncos, de már nem voltam olyan szörnyű, hogy nevessek saját
szerencsétlenségemen. Azt hiszem elvesztem az utoljára kötött alkunkat,
miszerint ha egy hónap alatt se ér el nálam semmi itt hagyhatom az egyetemet.
- Szerintem mára ennyi elég
volt - szólalt meg hirtelen. - Holnap a szokott időben - és már szedte is a
cuccát és lépett is le. Mostanában mindig ezt csinálja, egy szót sem szól
hozzám ezeken az órákon kívül és még ilyenkor is - ha egyáltalán mond valamit -
csak a táncról beszél. Nem értettem, hogy mi a baja, még Chanyeolnál is
rákérdeztem a dologra.
- Nem tudom, Jongdae -
sóhajtott fel panaszosan. - Már vagy hetek óta ilyen. Próbáltam megtudni tőle
mi van, de mindig azt felelte, hogy semmi. Szerinted én rontottam el valamit? -
kapta felém a fejét kétségbeesetten.
- Nem hiszem, haver. Mégis mit
tettél volna?
- Sose lehet tudni, lehet nem
tetszett neki valami.
- Már nem azért, de… Sokkal
valószínűbb, hogy én tettem valamit. Volt az az este még két héttel ezelőtt,
amikor totál részegen estem be, tuti akkor mondtam valamit. Tudod, hogy
részegen mindig elkap egyfajta őszinteségi roham.
- Ó, nyugi, tudom, volt már
szerencsém hozzá!
Yixing
Az edzések alatt mindig
figyeltem Chent. Eleinte azért, hogy hátha megtudom miért történt az egész,
aztán azért, mert megtudtam, hogy akkor este beszélt Krisszel. Azzal a
Krisszel, akinek jelenleg barátja van. Talán szerette őt, de nem merte
bevallani, aztán megtudta, hogy van valakije és az volt az ok. Legalábbis
ezzel nyugtattam magam.
De egy idő után el is
felejtettem a dolog és inkább saját nyomoromra koncentráltam. Közeledett
ugyanis a születésnapom. Gyűlöltem azt az ünnepet. Az utolsó, amit
megünnepeltem szörnyű véget ért és azóta még csak szóba se hozom. Szerencsére
itt nem tudja senki sem mikor van.
- Mit ülsz itt egyedül
búskomoran? - telepedett le mellém tálcájával Chanyeol. Egy elég gyér mosolyt
villantottam rá, mire az övé is eltűnt.
- Yixing, mégis mi a baj?
Kérlek, mondd el! Belehalok, hogy ilyennek látlak mostanában. Jongdae
említette, hogy lehet miatta van. Nézd, mikor részeg elég érdekes dolgokat tud
művelni meg mondani. Ne vedd fel!
- Nem Jongdae miatt van -
ráztam meg a fejemet. - Oké, elég fura dolgot művelt akkor este, de mióta tudom
mi volt Krisszel nem foglalkozom a dologgal. Ez… Ez magánügy. Majd elmúlik,
csak… Csak néha megtörténik velem. Adj egy kis időt.
- Jól van… Szeretnéd, hogy
másról beszéljük?
- Például?
- Szerinted mennyire lehet
nagy az a baj Jongdae-val? Csak mert mikor megkérdeztem hol ünnepeljük a
szülinapját rám üvöltött, hogy sehol, majd elrohant, de úgy, mintha üldöznék.
- Jézusom, tényleg nagy
lehet a baj!
Jongdae
- Ha még egyszer megkérdezed,
nem leszek többé a barátod! - idegesen mordultam rá Chanyeolra mikor már vagy
századszor is megkérdezte, hogy miért nem megyünk bulizni a szülinapomon, mire
felsóhajtott, majd legyintett egyet.
- Menstruálsz vagy mi a
faszom?
- Nem, kedves Chanyeol, nem,
de faszom kivan, hogy folyton kérdezgeted! Mit nem lehet azon érteni, hogy nem?
- Jongdae, mi a baj? - olyan
ledegradálón tette fel a kérdést, hogy majdnem nekimentem.
- Mi a geci közöd van hozzá?
- Nos, végülis semmi, csak én
vagyok a legjobb barátod és igazán örülnék neki, ha végre - legalább te -
mondanál valamit! - mély levegőt vettem, hogy visszafogjam magam. Igazából meg
se tudtam volna mondani neki, hogy mi a probléma, mert még magam sem tudtam.
Csak úgy éreztem, hogy van valami, de nem tudtam mi az. Tudtam, hogy túlzásba
vittem, úgyhogy próbáltam békülni miután képzeletben nyakon vágtam magamat.
- Ne haragudj - kértem
bocsánatot. - Én csak… Nem is tudom… Egyszerűen valami nem okés és így nincs
kedvem szórakozni.
- Kris miatt van? - kérdezte
félve, mire döbbenten pislogtam rá.
- Mi köze ennek Krishez? -
értetlenkedve néztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy hogy jön ide a srác.
- Hát… Amiatt van, hogy…
Tudod… Összejött azzal a Joonmyun gyerekkel?
- Joonmyun?
Yixing
Mivel végül Jongdae inkább
egymagában tervezte tölteni a hétvégét, így Chanyeollal ismét elmentünk egy randira.
Oké, csak sétáltunk egész nap a városban, de igazán jó volt. Bár sosem hoztuk
szóba, de azt hiszem jártunk. Mármint fogtuk egymás kezét meg csókolóztunk
szóval asszem ez az.
Chanyeol olyan hirtelen
váltott irányt, hogy majdnem elestem a saját lábamban. Értetlenül pislogtam rá,
de ő csak a szája elé tett ujjal mutogatott egy kávézóra. Arra néztem amerre
bökött és még az állam is leesett mikor megláttam Jongdae-t Minseokkel.
- A köcsögje! - mordult fel
Chanyeol. - Még hogy fáradt és pihenni akar.
- De miért hazudott
mindkettőnknek arról, hogy Minseokkal találkozik? Minta… Titkok lenne - a
felfedezés váratlanul ért. Talán Minseok az, akit…? - Gyere, menjünk! -
ragadtam meg Chanyeol csuklóját és próbáltam elhúzni. Mégsem kéne őket
megzavarni!
- Még mit nem! Tudni akarom,
hogy-
- Chanyeol! Nyilván megvolt az
oka, amiért neked sem mondott igazat. Hagyd őket!
- De-
- Chanyeol!- szóltam rá
erélyesebben.
- Oké… - elmosolyodtam, ahogy
kisfiúsan lehajtotta a fejét, majd néha felpillantott rám. - Valamiért rád
mindig hallgatok…
- Valamiért - vigyorogtam rá.
Ujjai közé csúsztattam sajátjaimat, majd magammal húztam az egyik irányba. -
Majd rákérdezel nála a koleszban. Nem lehet tudni miről beszélnek, lehet
fontos.
- Yixing… Te tudsz valamit! -
megállt és gyermeki kíváncsisággal a szemében nézett rám. Én igazán igyekeztem
visszatartani, de mikor nekiállt csikizni az út közepén nem bírtam ki és csak
úgy kicsúszott.
- Szerelmes Minseokba!
Jongdae
Azt hiszem Lay volt a gondom,
miatta éreztem úgy magam, ahogy. Szükségem volt arra, hogy beszéljek valakivel,
de nem tudtam, hogy ki lenne erre a megfelelő ember, amíg nem futottam össze
péntek késő éjjel Minseokkel. Még ha csak véletlenül is, de neki elárultam a
titkomat, talán ő tudna valahogy segíteni. Ha máshogy nem, majd megver, hogy
felejtsem el Lay-t.
És akkor azt a tényt, hogy
Joonmyun is erre az egyetemre jár még meg se említettem. Nem is tudtam, hogy
jelentkezett ide. Na nem mintha kurvára sokat beszéltünk volna mióta
szakítottunk. Ohh, a rohadt élet, csak hadd nyiffanjak már ki, kurvára
elegem van ebből az egyetemi életből!
- Jongdae! - Minseok hangjára
felkaptam a fejemet gondolataimból, majd rámosolyogtam. - Hova szeretnél menni?
- Nem is tudom… Talán egy kávézóba?
- szemei rögtön felcsillantak, hiszen imádta a kávét. Hogy őszinte legyek,
először nem is mertem elé kerülni, mert irtó gáznak találtam, hogy - még ha
önön hibámon kívüli is, de elárultam az egyik félve őrzött titkomat. De Minseok
nem kezelt másképp és ennek nagyon örültem.
- Miről lenne szó? -
pillantott fel rám csészéje fölött.
- Öhm… Valakivel szeretnék
beszélni a… Tudod, arról, amit… Elmondtam. Véletlenül. Lay-ről -
össze-visszabeszéltem, de ő csak elmosolyodott és bólintott. - Hogy… Hogyan
érzek. Iránta - és akkor mindent elmondtam neki; a múltunkat, hogy megvédett és
akkor lettem szerelmes belé, hogy mennyire furcsa volt őt újra látni, hogy
akkor hogy reagáltam rá.
- Nem értem, akkor miért nem
vallasz neki? - tette fel a leglogikusabb kérdést ezek után.
- Mert gyűlölöm őt.
- Lehet valakit egyszerre
szeretni és gyűlölni is?
- Én képes vagyok rá, ha róla
van szó. Gyűlölöm őt, mert az apja elvette az anyámat és ő tudod róla, de
szart se mondott nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése