Sors, dögölj meg! [LayChen] 4. Fejezet

Sziasztok :) Megjöttem a LayChen negyedik részével. Jongdae kitartóan "segít" Chanyeolnak azzal a bizonyos sráccal kapcsolatban, aminek következményei lesznek. Yixing meg menekül kb. Kellemes olvasást ^^

4. Fejezet

Yixing

A következő órámat nagyon vártam, hiszem gitározhattam volna, de képtelen voltam kimenni a mosdóból. Remegve, könnyeimet törölgetve, számra szorított kézzel ültem az egyik fülke padlóján. Miért nem tudok megszabadulni az emlékektől? Miért kísértenek még itt is? Öt éve volt, már el kéne felejtenem. Miért nem megy?

Nem tudom meddig maradtam bent, de egy idő után sikerült feltápászkodnom a földről és a csaphoz lépve megmostam az arcomat, hogy ne úgy nézzek ki, mint valami zombi. Lassan, szinte félig halott állapotban vonszoltam magam a kollégium felé, hogy a mai nap többi részét ejtsem. Szép… Első nap és már a nagy részében bent sem voltam. Gratulálok, Zhang Yixing...

- Hé! HÉ! - tátott szájjal, értetlenül néztem magam mögé. Egy srác nagy hévvel rohant felém, és ahogy közelebb ért, felismertem. A fiú a reptérről.

- Reptéri srác! - szólaltunk meg egyszerre, mire ő elvigyorodott és azonnal magához ölelt. Mi a faszom?! Ez valami egyetemi szokás, amiről én nem tudok? - El se hiszem, hogy itt vagy! - folytatta tovább. Totál sokkosan meredtem a vállára, tekintve, hogy kurvára magas volt. Van, akinek nincs mellette kisebbségi komplexusa?

- Figyu… Ne ölelgess már, ha megkérhetlek!

- Hogy? Ó! Bocsi. Ne haragudj, csak úgy megörültem neked! El se hittem, hogy téged látlak zenetörin. Mintha csak a Sors lett volna - éreztem, hogy a jobb szemem alja rángani kezd. Komolyan ő bámult háromnegyed órán keresztül?

- Most, hogy bebizonyosodott, hogy tényleg én vagyok az, mennék. Szia.

- M-Mi? De… Most miért vagy ilyen? - visszafordultam felé és már jönni is akart valami nagyon nem szép a számon mikor megláttam szomorú tekintetét. Mély levegőt vettem, majd közöltem vele a bajomat.

- Kinevettél.

- He? Én? Mikor?

- Még a reptéren. Nevettél rajtam.

- Nem rajtad nevettem. Édes voltál - mosolyodott el, én pedig ezzel együtt vörösödtem el. Mi a franc?

Jongdae

Lyukas órámban útra indultam, hogy megtaláljam Krist, ugyanis véletlenül tudtam, hogy neki is az van. Terveim között szerepelt egy kellemes is órácska. Vagyis másfél óra, hogy pontos legyek. Nem volt nehéz meglelnem, a szobájában volt. Egyedül. Vigyorogva ugrottam rá és nagy szemekkel pislogtam a barna íriszekbe, mire ő is elvigyorodott.

- Nem is mondtad, hogy ugyanakkor van lyukas óránk.

- Kérdezted?

- Tipikus Kim Jongdae - tarkómra csúsztatta kezét sunyin mosolyogva. Kellemes másfél órácska.

***

- Pofám leszakad. Komolyan megölelted?

- Jézusom - forgatta meg a szemét. - Úgy csináltok mindketten mintha valami kurva nagy dolog lett volna…

- Az. Chanyeol… Talán még sosem mondták neked, de a férfiak nem ölelkeznek csak úgy - szemöldökömet összehúzva néztem fel óriás barátomra. Szerencsétlen…

- Az istenem szerelmére! Csak megörültem neki!

- Akkor se csinálj ilyet! Főleg ne egy tök ismeretlennel. Mi van, ha titokban sorozatgyilkos és most nézi ki áldozatait?

- Te meg a horrorfilm függőséged…

Elég sokáig elvitatkoztunk még ezen a témán, konkréten a következő órán is végig, ami azért elég hosszú idő volt. Egyszerűen nincs jó érzésem a sráccal kapcsolatban és nem tetszik nekem, hogy Chanyeol csak úgy nekiáll ismerkedni vele. Mi van, ha igazan van és valami nem okés vele?

- A rohadt életbe, szakadj már le a témáról - fakadt ki végül az óra után és gyors léptekkel elviharzott. Csak próbállak megóvni Chanyeol, hát ennyire nagy baj ez?

Yixing

Nem tudtam túl tenni magam a srácon. Park Chanyeolon. Alig beszéltem vele tíz percet és már annyi idő alatt úgy éreztem, hogy ő annyira lehet vidám, mint én búvalbaszott. Jó érzés volt a közelében lenni, úgy éreztem, hogy engem is felvillanyoz. Jó lenne egy ilyen barát. Megtudtam tőle, hogy nem csak évfolyamtársak, de osztálytársak is vagyunk. Legalább lesz kitől elkérnem azt, amiről lemaradtam.

- Yixing! - érdeklődve néztem oldalra a folyosón és amint realizáltam ki szólt utánam, elmosolyodtam. - Nagyon sajnálom, ami a buliban történt - kezdett szabadkozni rögtön Minseok, de lelegyintettem.

- Semmi szükség rá. De… De most már elmondanád miért viselkedtél így?

- Hogy? Öhm… Van egy srác, aki tetszik. És… Mással volt. Rosszul esett. Persze nem is tudom mit vártam, már a gólyatábor alatt sem lehetett szétválasztani őket. Csak… Szóval szarul esett.

- Talán féltékennyé akartad tenni? Velem?

- Mi? - kérdezett vissza döbbenten. - Nem, dehogy. Nem is ismer téged. Engem se nagyon, szóval… - vont vállat szomorúan.

Sajnáltam szegényt olyan elveszetten nézett maga elé. Elhatároztam, hogy segítek neki. Mégis csak ő az egyetlen barátom, úgyhogy meg kell őt becsülnöm és segítő kezet nyújtani, ha szüksége van rá. És most nagyon is kellett neki, ahogy elnéztem az arcát. Mégis mi van a srácban, hogy ennyire belesett pusztán attól, hogy látta?

Jongdae

Hogy őszinte legyek sose zavart, ha valakit megbántottam és nem beszélt velem. De Chanyeol nem ilyen személy volt. Ő nyilván más kategóriába tartozott, mint mások és ezért kurvára bűntudatom volt. Anyám, hagynom kellett volna, hogy lökje a rizsát a fiúról és közben bólogatni, hogy biztos nagyon boldog lesz majd vele. De én hülye helyette még védem és most meg haragszik. Ez amúgy tényleg az én hibám? Csak vigyázni próbálok törékeny kis szívére.

- Chanyeol! Az istenit, nyisd ki ezt a rohadt ajtót! - idegesen üvöltöttem a fának és még bele is rúgtam, mire az végre kitárult, de nem barátom állt mögötte.

- Öhm… Segíthetek?

- Te mégis ki a fene vagy? - kérdeztem vissza nem túl kedvesen. Az ismeretlen összevonta a szemöldökét, majd fogta és bemutatott.

- Most mondanám, hogy neked rohadtul nem tanítottak illemet, de ezek után inkább nem. A haverod nincs itt, nem is volt és amilyen dühösen viharzott el, gyanítom egy darabig nem is lesz. Viszlát! - és rám vágta az ajtót.

Dühösen rohantam el a kollégiumi szoba elől, hogy megkeressem valahol Chanyeolt, de aztán úgy döntöttem inkább nem. Mégis minek? Ezek szerint még mindig haragszik rám. Majd lenyugszik magától, aztán úgy is minden olyan lesz, mint előtte volt. Chanyeollal mi mindig barátok leszünk.

Yixing

Bár elhatároztam, hogy segítek Minseoknak igazából nem tudtam, hogy ezt hogy tegyem meg. Én nem értek az ilyen dolgokhoz. Sosem volt barátnőm, barátom meg pláne nem. Mondjuk múltamat tekintve ez nem meglepő, de erre inkább gondolni sem akarok.

Gyors kitérőt tettem a szobámhoz, hogy magamhoz vegyem a gitáromat és máris egy terem felé tartottam, hogy játsszak egy kicsit. Egész nap erre vártam és így, hogy kihagytam az órát csak késő délután tudtam ezt megtenni. Mondjuk isten tudja, hogy csináltak-e valamit első órán, de tökmindegy, így jobb lesz majd a lelkemnek.

Ahogy beléptem az egyik nem túl közeli, de nem is túl távoli terembe meglepődve vettem észre benne Park Chanyeolt. Ő nem vett észre csak játszott a gitárján. Gyönyörűen szólt és a szívem szinte azonnal megtelt boldogsággal. Szóval nem csak a személyisége ilyen, hanem a játéka is? Én fogok valaha is így szólni?

Elvörösödtem, ahogy kinyíltak pillái és belenézett egyenesen a szemeimbe. Úgy éreztem magam mint, akit valami olyanon kaptak, amin nem szabadott volna, pedig csak meghallgattam, ahogy gitározott.

- Szia, Yixing - köszönt nekem azonnal kedvesen. Lassan, aprót bólintottam viszonzásul.

- Én… Én nem akartalak megzavarni - motyogtam halkan, de mégis a csöndben elég hangosnak hatott.

- Te sosem zavarsz - mérhetetlen zavarban éreztem magam ettől a három szótól és esküszöm én nem tudom, hogy ezt mégis hogy értette.

- Khm… Megtennéd, hogy nem mondasz ilyen félreérthető mondatokat?

- Mindig megkérsz valamire. Én mikor kérhetlek meg valamire? - értetlenül pislogtam rá, próbáltam feldolgozni, amit mondott. Ez a gyerek tuti nem százas.

Akkor és ott tényleg úgy éreztem, hogy elég volt a mai napból és egy határozott fordulással elindultam vissza a szobámba. Ez a srác biztos, hogy nem normális, mégis olyan… Olyan kellemes érzéssel tölt el, ha a közelében vagyok. De mégis miért?

Fáradt sóhajjal nyomtam le a szoba kilincsét és akkor ért a következő sokk.

- Te mit keresel itt?

Jongdae

Végül - immár másodszor a nap folyamán - Kris mellett kötöttem ki. Mármint két lábon állva a szabadban. Ráérősen sétáltunk az egyetem körül és közben elmeséltem neki mi volt Chanyeollal.

- Nem kéne ennyire vigyáznod rá. Férfi. És ebből adódóan nyilván van büszkesége. Téged nem zavarna, ha-

- Ha? - kérdeztem vissza mikor megakadt mondandója közepén.

- Ha megmondanák vigyázz valakivel? Például velem.

- Nekem aztán senki ne mondjon ilyeneket! - fakadtam ki azonnal és abban a pillanatban le is esett, hogy hogy érti. Chanyeol egy húsz éves férfi volt. Rohadtul nincs szüksége arra, hogy én pátyolgassam. - Bassza meg! Ezt elkúrtam, igaz?

- El. De Chanyeol biztos hamar megbocsát. Ő sose haragszik senkire sokáig. Főleg nem rád - mosolyodott el. Ebben igaza volt és bíztam is benne, hogy így lesz. Chanyeol volt a legjobb barátom, nem akartam, hogy bármi is közénk álljon. Vagyis bárki. De gyűlölöm azt a srácot!

Valamivel jobb kedvel csoszogtam vissza a kollégiumba. Bíztam benne, hogy Krisnek igaza lesz és Chanyeollal hamarosan minden rendbe jön. Bármennyire is nem bírom a fiút, megpróbálok majd viszonylag kedvesebb lenni vele. Legalább Chanyeol kedvéért.

Fáradtan dobtam le ruháimat és gyorsan elmentem lezuhanyozni még a szobatársam megjövetele előtt, nehogy összeakadjunk bent. Anyám, de jó volt, amíg egyedül voltam abban az egy hétben!

Pillanatok alatt kész lettem, és ahogy kiléptem a fürdőszoba ajtaján, nyílt a bejárati ajtó is. Az agyam leblokkolt, ahogy megláttam ki van mögötte, hirtelenjében azt se tudtam volna megmondani, hogy lány vagy fiú vagyok.

- Te mit keresel itt?

Sors, dögölj meg! [LayChen] 3. Fejezet

3. Fejezet

Yixing

Sosem voltam az a bulizós fajta. Mindig is távol álltak tőlem ezek a vad dolgok. Mármint azért én is szórakoztam, de sosem vittem túlzásba. Aztán már az emberek társaságát sem kerestem, így nem volt nehéz nem járni ilyen helyekre. Most mégis… Nem is tudom mi ütött belém. Én csak a zene miatt jöttem ide, nem azért, hogy mindenféle partikra járkáljak. De azért el kell ismernem Minseoknak igaza volt, legalább el kéne néznem.

Abból adódóan, hogy nem éltem kicsapongó éltet nem volt egy olyan ruhám sem, amire azt mondhattam volna, hogy megfelel egy ilyen alkalomra. De minek is kiöltözni? Csak elnézek és jövök is vissza! Végül úgy döntöttem nem is cserélek ruhát, abba mentem, miben jöttem. Egy egyszerű fekete nadrág, egy fekete trikó és egy kék ing, semmi több. Minek is több? Nem mintha el akarnék csábítani valakit...

A huszonegyedik század technológiájával élve egész hamar megtaláltam a helyet és az első másodpercen meg is bántam, hogy elmentem. Nem az én világom volt. Az alkohol szag volt mondhatni az oxigén a helyen és én rögtön rosszul is lettem. Miért is jöttem el? Ja, persze… Illene legalább egy barátot szereznem, főleg, hogy én nem mondhatom el magamról, hogy lenne akár egy is. Bár… A szobatársammal csak kijövök majd. Az már egy. Szóval talán mehetnék is...

- Yixing! De örülök, hogy eljöttél! - amint meghallottam a nevem azonnal a hang irányába fordultam és meglepődve pislogtam Minseokra. Talán ő lehetne az első!

- Igen. Ha már kedvesen - nem tudtam befejezni a mondatot sem, mert megragadta a karom és a táncolok közé húzott. Döbbenten meredtem az előttem állóra mikor nyakam köré kulcsolta kezeit.

- Segíts!

Jongdae

Amint birtokba vettük a szórakozóhelyet tudtam, hogy ez egy nagyon jó kis este lesz. És nem csak azért, mert a végén nagy valószínűleg Krisszel lépek le, hanem azért is, mert az új barátom - Kim Minseok - valami hihetetlen édes volt részegen. Jót nevettem azon, ahogy össze-visszabeszélt. Bár az okát nem értettem. Alig találkoztunk egy-két órája és már részeg is volt. Miért? Én nem ilyeneket hallottam róla. Persze egy buliban voltunk, nem muszáj neki karót nyeltnek lennie és fapofával néznie ki a fejéből.

- Hát én ilyennek még nem láttam Xiumint - röhögött fel mögöttem Kris.

- Xiumin?

- Ez a fellépő neve. Most már inkább beceneve. Egyik barátja adta neki - felvontam a szemöldököm a barátja szónál, ugyanis Kris elég érdekes hangsúllyal ejtette ki. - Na, ne nézz így! Nehogy el hidd a szóbeszédet, hogy tényleg egy angyal! A hangja! Az igen, elismerem. De szót se többet. Ahhoz, amit csinálni akarok nincs szükség szavakra. Max a nyögéseidre.

- Azt hittem kibírod még egy darabig - vigyorogtam rá, majd karon fogtam és a WC felé kezdetem húzni. Ez az este egyre jobb és jobb lesz!

Yixing

Értetlenül pislogtam Minseokra. Mi a franc van? Értenem kéne a szituációt vagy mi? És mi a jó istennek ölelget?

- Tudom, hogy ez így váratlanul jött, de kell a segítséged.

- Először is értettem, de… Khm… Miért is? - kérdeztem furcsán nézve rá és közben megpróbáltam leszedni magamról a karjait.

- Ne engedj többet inni! - Ha nem mondja sem engedem, anyám, ez a pia szag!

- Jól van, gyere, menjünk ki a levegőre egy kicsit! - a csuklójára kulcsoltam ujjaimat és gyengéden kihúztam a tömegből.

Kint én is fellélegezhettem végre a friss levegőn. Észre se vettem, hogy mennyire fülledt bent az idő, de kiérve azonnal kirázott a hideg. Pedig nem volt kint hűvös, még így éjjel sem. Kellemes huszonöt fok körül lehetett, ami elég meglepő volt szeptember első hetében. Oldalra pillantottam Minseokra és megkönnyebbültem, ahogy észrevettem, hogy fokozatosan tér vissza a szín az arcába. Mégis minek ivott ennyit? Én nem vagyok valami jó ivó, tudom is hol a határ nálam és annál többet sose iszok. Neki sem kéne.

- Hogy érzed magad? Jobb?

- Ühüm - bólintott, majd rám mosolygott. - Köszönöm! Nem sok húsz éves van, aki ilyen gondoskodó.

- Huszonkettő vagyok - vigyorogtam rá, mire meglepődve meredt rám.

- Tényleg? Azt hittem… Még a húszat is félve mondtam. Már bocs, de nem tűnsz annyinak.

- Te sem harmadéves egyetemistának, úgyhogy kvittek vagyunk.

Azt hiszem bizton állíthatom, hogy megvan az első barátom.

Jongdae

Bár látatlanul sem kedveltem a szoba másik lakóját azért nem akartam köcsög lenni, így halkan léptem be a szobába és még halkabban szedtem össze magam, majd feküdtem le. Mától (vagy tegnaptól, ha úgy nézzük) hivatalosan is szobatársak lettünk és még addig se jutottunk el, hogy köszönjük a másiknak. Ez azért elég elkeserítő. És elég nagy véletlen. Hogy lehet, hogy még nem futottunk össze egy tizedmásodpercre sem? Vagy lehet már találkoztunk, például este, csak nem tudtuk ki is a másik? Mindegy, majd holnap.

Hát holnap sem úgy tűnik, ugyanis mire felkeltem ő már nem volt sehol sem. Csak egy bevetett ágy mellette a cuccaival. Biztos még nem volt ideje kipakolni. Talán segíthetnék neki délután mikö- Mi a faszom? Elment az eszem? Meg egy fenét!

Kicsit sem sietve készülődtem, majd lecsoszogtam a büfébe venni valami reggelit magamnak. Aztán - továbbra sem változtatva a tempómon - elindultam a hármas előadó felé, hogy beüljek zenetörténetre. Már most tudom, hogy kurva érdekveszítő lesz. Erre se fogok soha járni...

- Jongdae! - a hangos ordításra rögtön megtorpantam és bevártam legjobb barátomat. Itt volt órán? Nem is láttam!

- Te voltál órán?

- Persze! Azért az első héten illik bejárni… Ha nem jöttél volna olyan későn be, talán lett volna lehetőségünk egymás mellett ülni. Vagy legalább láttál volna. Na, mindegy, nem erről akartam beszélni. Képzeld, itt van a srác!

- Milyen srác?

- A reptéri!

Yixing

Talán fel kéne ébresztenem. Vagy nem? De lehet nincs első órája. Még csak azt se tudom, hogy melyik szakra jár. Ha esetleg hagyomány szakos és nincs órája, jól kibaszok vele. Áhh, mindegy, ő tudja…

Bár időm az akadt bőven, de azért siettem, mivel nem nagyon tudtam mi hol van és még meg kell találnom a hármas előadót. Na, ezt nem leltem meg olyan hamar, mint a tanulmányi osztályt. Eléggé el volt dugva, de azért csak befutottam még jóval órakezdés előtt. Legalább egy viszonylag normális helyre tudtam ülni. Ez a gondolatom körülbelül a tízedik percig maradt meg.

Mondhatnám, hogy üldözési mániám van tekintve, hogy középiskolában valami hasonlóval küzdöttem, de esküszöm valaki annyira bámul hátulról, hogy mindjárt kilyukad a koponyám. Éreztem, hogy lecsorog egy izzadságcsepp a homlokom mentén, majd nagyon nyelve fordultam kissé hátra, de nem tudtam hova nézzek. Kibaszott sokan voltam a teremben. Biztos évfolyamszintű tantárgy a zenetöri. Érdekes, de engem nem köt le különösképp. Gondolom ezért is tűnt fel, hogy valaki bámul.

- Valami gond van? - kérdezte halkan a mellettem ülő. Ennyire nem nézhetek ki úgy, mint, aki mentem megőrül!

- Khm… Nem, nincs. Csak… Áhh! Semmi.

Hamar vége lett az órának, hiszen a tanár nem kezdett bele az anyagba, csak elmondta, hogy miket veszünk a félév során, úgyhogy gyorsan ki is siettem a teremből. Nyugi Yixing! Csak pánikolsz az emlékek miatt. Senki sincs mögötted! Ezeket a mondatokat ismételgettem magamban, amíg berohantam az egyik mosdóba, hogy elbújjak ott valamelyik fülkében.

Istenem, hát sosem szabadulok meg a múlttól? Miért kell még itt is? Csak egy kis változásra vágyom, egy kis nyugalomra. Semmi többre. Olyan nagy kérés ez?

Jongdae

- A reptéri? Ezt a kurva nagy véletlent! - tátott szájjal néztem legjobb barátom vigyorgó arcára. Talán tényleg összejön neki. Mintha csak a Sors akarta volna, hogy újra összefussanak! Ezt nem hiszem el!

- Hát hallod baszki, én se akartam elhinni, de ő az! Ott ült előttem négy sorral. És nem bírtam levenni róla a szemem - vigyorgott továbbra is. - Elsős, mint én, és itt van! Ó istenem! Mondanám, hogy most már szívesen meghalok, de inkább nem. Meg kell ismernem!

Mosolyogva hallgattam Chanyeol áradozását a gyerekről. Egyébként is sokat beszélt, mindig járt a szája, de ha valami számára érdekesről beszélt mindig szófosása volt. És most sem volt másképp. Tényleg érdekli a srác! Remélem nem esett bele már most ennyire. Még csak nem is beszéltek vagy valami. Lehet nem is meleg.

- Te Chanyeol, figyelj, szart se tudsz róla. Kérlek, de lövelld bele nagyon magad.

- Ohh, mit hallok? Kim Jongdae aggódik?

- Nevezd, aminek akarod. Csak vigyázz, nehogy csúnyán koppanj egyet. A legjobb haverom vagy, természetes, hogy figyelek rád.

- Meghatsz Dae, de nem kell ilyennek lenned. Nem vagyok hülye. Nem esek bele csak úgy senkibe. Egyszerűen csak… Nem hiszem el, hogy tényleg itt van. Úgy érzem túl nagy véletlen és azt hiszem ezért tulajdonítok neki több figyelmet, mint kellene. Nem leszek szerelmes, nyugi.

Chanyeol hiába bizonygatta akkor is aggódtam. Nevezzük hatodik érzéknek, de… Valami nem stimmelt a sráccal...

Sors, dögölj meg! [LayChen] 2. Fejezet

2. Fejezet

Yixing

Idegesen toporogtam a reptéren, mivel még sosem repültem, kissé aggódtam. Inkább ismerd be, hogy mindjárt összehugyozod magad a félelemtől… Apám férfiasan hátba veregetett és közölte velem, hogy semmi ciki nincs benne, ha félek. Nos, ez nem segített. Nyugtalankodva néztem körbe anyát és Ziyit keresve, de egyiket se láttam meg egészen addig, míg be nem mondták, hogy fel lehet szállni a gépre. Feszültem harapdáltam alsó ajkam, nem szerettem volna búcsú nélkül elmenni. Főleg Ziyi miatt. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat, amint elém siettek. Hosszas búcsúzkodás következett, és megint ott tartottam, hogy inkább el se megyek, de anyám egy határozott mozdulattal a gép irányába tolt. Na szépen vagyunk…

A szemem majd kiesett úgy néztem ki a repülő ablakán. Amíg a gép fel nem szállt kurvára féltem, hogy mi lesz, de amint kitekintettem a gépből elmúlt minden aggodalmam. Gyönyörű látvány tárult szemem elé és az út idejére még azt is elfelejtettem, hogy egy másik országba megyek. Egy olyanba, amibe azt hittem sose teszem többet a lábam.

Ujjaimat tördelve néztem körbe immár újra két lábbal állva a földön. Szemeimmel valami szállító eszköz után kutattam, bármi megtette volna, egy taxi vagy egy busz is, csakhogy nem láttam egyiket sem. Istenem, tuti eltévedtem, amilyen szerencsés vagyok. Oké Yixing, semmi gond. Kinézel magadnak egy embert, lehetőleg egy olyat, amelyik nem tűnik sorozatgyilkosnak és beveted évek óta nem használt koreai tudásod. Fel kellett volna frissítenem anyával. Hogy erre miért nem gondoltam...

- El-elnézést - nyögtem ki halkan egy idősebb nőnek. - Tudna nekem segíteni? - meglepődtem mikor kedvesen elmosolyodott és aprót bólintott.

- Persze, ha tudok, segítek. Mit tehetek érted?

- Öhmm… Egy… Merre találok taxit? Vagy buszt? Szöulba szeretnék eljutni - tettem hozzá gyorsan.

- Oh! Ez nagyon egyszerű! Csak itt átellenben végig kell sétálnod, lesz majd egy üvegajtó és mögötte lesznek taxik és azt hiszem tőle jobbra buszok - arrafelé pillantottam, amire mutatott és épp vissza akartam nézni a nőre mikor észrevettem egy srácot, aki a fülhallgatóját próbálta nagy nehézségekkel kibogozni. Elmosolyodtam szerencsétlenségét látva, hiszen kb én is így szoktam kinézni. Aztán mintha megérezte volna, hogy figyelem, felnézett. Egyenesen rám tekintett sötét szemeivel és esküszöm olyan érzésem volt, mintha belém is látott volna.

Elvörösödtem és gyorsan megköszöntem a segítségét a nőnek, majd elsiettem. Volna. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy az utam a srácon keresztül vezetett és mégse tehettem meg, hogy egy óriási körben megkerülöm őt. Mégis hogy nézett volna az ki? A földre szegeztem szemeimet és elindultam, de néhány lépés után nem bírtam megállni, muszáj volt felpillantanom. Még mindig engem figyelt és úgy döntöttem, ha ő, akkor én is. Makacsul bámultam, s mikor elsétáltam mellette hallottam, hogy kuncog. Egy másodpercre megtorpantam, hogy mondjak neki valami szépet, de végül tovább mentem. A franc akar vitába keveredni!

Jongdae

Vigyorogva sétáltam Chanyeol mellett és miután elmesélte mi volt egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki, úgyhogy még mindig a vérét szívtam a srác miatt.

- Na jól van! - fakadt ki. - Én legalább nem fűvel-fával dugok! Rohadt biztos vagyok benne, hogy egyszer még rábaszol! Jönni fog valaki, akivel majd nem tudod hányadán állsz, de ÉN nem fogok neked segíteni.

- A te kibaszott szerelmes szíved… Komolyan hiszed, hogy én valaha is szerelmes leszek?

- Hiszem!

- Hinni a templomban kell - benyitottam a szobám ajtaján és kapásból majdnem hasra estem egy bőröndben. - A kurva életbe! Normális ez? Hát hova teszi a cuccát, baszd meg?!

- Hagyd már, biztos sietett. Néha igazán lehetnél kedvesebb is. Főleg hogy nem is ismered még.

- Nem érdekel - idegesen tettem arrébb a bőröndöt, s közben megakadt a szemem egy cetlin rajta. Kínaiul van, biztos a neve. Kurva jó. Krisen kívül nem viselem el őket. Nem jó emlékeim vannak róluk. Pontosabban egyről.

- Javíthatatlan vagy - motyogta halkan barátom, majd kilépett a helyiségből, de aztán hirtelen vissza is fordult. - Akkor este az Exodus-ban, ugye?

- Aha - vigyorodtam el. - Készítsd a gyomrod meg a májad. Kris sok mindenkit ismer és mondta, hogy hoz párat közülük.

- Párat? Tuti nem pár lesz… Csak annyit kérek, ne dugj a felével se.

- Jó. Majd a negyedével - röhögtem fel hangosan, majd becsuktam az ajtót. Még hallottam egy meglepett “Ó”-t és gondoltam megnézem mire fel reagált így, de biztos csak összetalálkozott egy ismerősével.

Yixing

Amint kiszálltam a taxiból rögtön megpillantottam az egyetemet. A szám is tátva maradt. Óriási volt maga az épület és a hozzá tartozó kert, a kollégiumi részről nem is beszélve. Nagyot nyelve indultam a bőröndömmel a kollégiumok felé, közben a zsebemből előhalásztam a papírjaimat, hogy megkeressem hol is leszek pontosan. 365? Ajh, ne már! A harmadikon leszek? Kurva jó… Mászhatom meg minden nap.

Ahogy beléptem az épületbe megpillantottam egy liftet, de azt már most tudom, hogy messziről el fogom kerülni. Nem mondom azt, hogy klausztrofóbiás vagyok, de a lifteket nem bírom. Zihálva, homlokomra tapadt tincsekkel érkeztem meg az emeletre hetven kibaszott hét lépcsőfok után. Ha ezt minden nap megmászom tuti nem lesz gond az erőnlétemmel táncon.

Táskám legaljáról a sok papír közül halásztam elő a kulcsot. Nem siettem egészen addig, míg rá nem jöttem a lapok miatt, hogy nekem bizony még mennem kell a tanulmányi osztályra elintézni pár dolgot. Na ezek után nem tököltem; ajtó kinyit, bőrönd bedob, hátraarc és rohanás. Csak háromig vannak és jelenleg 14:49 volt. És kurvára nem tudtam hol van az irodájuk…

Szerencsére meglepően hamar megtaláltam a helyet. Semmi köze ahhoz, hogy kb ezren vártak ott. Komolyan. Magamtól leltem rá!

Jócskán elmúlt már hat óra is mire sorra kerültem. Az tuti, hogy ide se jövök többet, baszki! Kész röhej, ami itt folyik! Tipikus helyzet volt; mikor másra vársz, mintha száz évig tartana, de neked csak öt perc az egész… A nő viszont nagyon kedves volt velem (biztos, mert külföldi vagyok), mással elég bunkó volt. Vagyis nem bunkó, csak látszott rajta, hogy már ő is húzna a picsába.

- Várjon egy pillanatot! - szólt váratlanul utánam. Értetlenül pislogtam rá, hiszen azt hittem kész vagyunk mindennel.

- Igen?

- Nem jött egy héttel előbb, mint mindenki más és gólyatáborban sem volt. Nem ismeri a helyet, igaz? - kérdezte tőlem kedvesen, én pedig rögtön bólintottam. - Minseok!

Nagy szemekkel néztem a srácra, aki átjött a mellettünk lévő szobából. A diákoknak is megengedik, hogy így itt legyenek? Tekintetem gyorsan siklott végig alakján. Ő biztos, hogy egyetemista? Elég fiatalnak tűnik...

- Minseok, tudna segíteni Yixingnek? Most jött Kínából és még minden ismeretlen errefelé neki.

- Hogyne - mosolyodott el azonnal a megszólított, majd gyengéden kitolt az ajtón. - Kim Minseok - nyújtott kezet, amint kiértünk és a következő delikvens bement.

- Zhang Yixing - ragadtam meg a felkínált jobbot és megszorítottam azt. Meglepődtem mikor megéreztem erős, határozott fogását. Nem kéne külső alapján ítélned Zhang Yixing!

- Hogy hogy ide jöttél tanulni? - érdeklődött rögtön és közben elindult az egyik irányba.

- A zene a mindenem - vágtam rá csípőből, mire hangosan felnevetett.

- Mr. Hyun óráján is így válaszolj, és téged nem vág meg kapásból két sor után a vizsgán.

- Megfogadom a tanácsod, köszönöm!

Rég nem beszéltem olyan felszabadultan és boldogan, mint azon a délutánon Minseokkal. Hamar megtudtam róla, hogy már harmadéves, így meg se lepődtem, hogy az épület minden kis zegzugát ismeri. Mesélt az órákról, hogy melyik milyen, miket csinálnak rajta, a tanárokról, hogy melyikkel érdemes vigyázni. Akkor tudtam, hogy imádni fogom minden percét az itt töltött időnek. Ez az én helyem. Már biztos vagyok benne.

- Egyébként - torpant meg az első emeleten már a kollégiumban -, tíztől lesz egy buli. Amolyan év eleji kis szórakozás. Eljöhetnél.

- Nem is tudom… Nem szoktam ilyesmit csinálni.

- Nem kötelező, csak ajánlottam. Ahogy szeretnéd. De legalább próbáld ki. Az egyetemi bulik nagyon jók. Főleg első alkalommal.

- Megyek! - Ideje kicsit változni, Yixing! Ne gubózz be!

Jongdae

Anyám, már most nem bírom a szobatársam! Mi lesz később? Nem tart rendet - na nem mintha én olyan rendszerető lennék, de azért csak úgy bedobni a cuccát! És a legfőbb ok: kínai. Régen volt egy kínai barátom. Egy legjobb barátom. Nagyon jól kijöttünk, csak vissza kellett költözniük Kínába. Akkor lopta el tőlem az a család azt, amit nem kellett volna. És ő tudott róla és nem mondta el nekem. Nekem! A legjobb barátjának! Annak, akinek joga lett volna ezt tudnia. Mindenki tudta csak én nem.

- Jongdae! - ijedten rezzentem össze, ahogy meghallottam Kris hangját. - Min gondolkozol?

- Mi?

- Annyira elbambultál valamin, hogy észre se vettél, pedig jó ideje itt vagyok.

- Ahh… - legyintettem. - Nem lényeg. Miért vagy itt?

- A srácok még a buli előtt alapozni akarnak egyet. Jössz? - nézett rám vigyorogva. Tudta, hogy úgy is belemegyek. Csak formalitásból kérdezte meg.

Gyakorlott mozdulatokkal, villámsebesen készültem el. Megvan az előnye, ha az ember tizenhat éves kora óta bulizni jár. Kris tekintete elismerően siklott végig rajtam és még a száját is megnyalta. Azt hiszem kellemes éjszakám lesz. Vagy hajnalom. Ahonnan nézzük.

A szűkebb társasági kör gyűlt össze nem messze az Exodus-tól, hogy igyon együtt kezdésként. Elég sok diákkal kötöttem barátságot a gólyatábor óta, így az a bizonyos „szűkebb” nem volt kevés. Nem ismertem mindenkit, de gyanítom, azért nem, mert egy-egy ember mással jött.

- Jongdae! - ahogy meghallottam Chanyeol hangját rögtön felé fordultam és érdeklődve néztem rá és a fiúra, akivel jött. - Ha jól tudom - de javíts ki, ha tévedek -, még nem ismeritek egymást. Bár őt ki nem ismeri - vigyorodott el s nekem erre a mondatra azonnal beugrott kivel is jelent meg.

- Kim Minseok - nyújtott kezet az a srác, akivel akkor még nem tudtam, hogy mennyi mindent is élek majd át.