2. Fejezet
Yixing
Idegesen toporogtam a reptéren, mivel még sosem
repültem, kissé aggódtam. Inkább ismerd be, hogy mindjárt összehugyozod
magad a félelemtől… Apám férfiasan hátba veregetett és közölte velem, hogy
semmi ciki nincs benne, ha félek. Nos, ez nem segített. Nyugtalankodva néztem
körbe anyát és Ziyit keresve, de egyiket se láttam meg egészen addig, míg be
nem mondták, hogy fel lehet szállni a gépre. Feszültem harapdáltam alsó ajkam,
nem szerettem volna búcsú nélkül elmenni. Főleg Ziyi miatt. Megkönnyebbült
sóhaj hagyta el számat, amint elém siettek. Hosszas búcsúzkodás következett, és
megint ott tartottam, hogy inkább el se megyek, de anyám egy határozott
mozdulattal a gép irányába tolt. Na szépen vagyunk…
A szemem majd kiesett úgy néztem ki a repülő ablakán.
Amíg a gép fel nem szállt kurvára féltem, hogy mi lesz, de amint kitekintettem
a gépből elmúlt minden aggodalmam. Gyönyörű látvány tárult szemem elé és az út
idejére még azt is elfelejtettem, hogy egy másik országba megyek. Egy olyanba,
amibe azt hittem sose teszem többet a lábam.
Ujjaimat tördelve néztem körbe immár újra két lábbal
állva a földön. Szemeimmel valami szállító eszköz után kutattam, bármi megtette
volna, egy taxi vagy egy busz is, csakhogy nem láttam egyiket sem. Istenem,
tuti eltévedtem, amilyen szerencsés vagyok. Oké Yixing, semmi gond. Kinézel
magadnak egy embert, lehetőleg egy olyat, amelyik nem tűnik sorozatgyilkosnak
és beveted évek óta nem használt koreai tudásod. Fel kellett volna frissítenem
anyával. Hogy erre miért nem gondoltam...
- El-elnézést - nyögtem ki halkan egy idősebb nőnek. -
Tudna nekem segíteni? - meglepődtem mikor kedvesen elmosolyodott és aprót
bólintott.
- Persze, ha tudok, segítek. Mit tehetek érted?
- Öhmm… Egy… Merre találok taxit? Vagy buszt? Szöulba
szeretnék eljutni - tettem hozzá gyorsan.
- Oh! Ez nagyon egyszerű! Csak itt átellenben végig
kell sétálnod, lesz majd egy üvegajtó és mögötte lesznek taxik és azt hiszem
tőle jobbra buszok - arrafelé pillantottam, amire mutatott és épp vissza
akartam nézni a nőre mikor észrevettem egy srácot, aki a fülhallgatóját
próbálta nagy nehézségekkel kibogozni. Elmosolyodtam szerencsétlenségét látva,
hiszen kb én is így szoktam kinézni. Aztán mintha megérezte volna, hogy
figyelem, felnézett. Egyenesen rám tekintett sötét szemeivel és esküszöm olyan
érzésem volt, mintha belém is látott volna.
Elvörösödtem és gyorsan megköszöntem a segítségét a
nőnek, majd elsiettem. Volna. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy az utam a
srácon keresztül vezetett és mégse tehettem meg, hogy egy óriási körben
megkerülöm őt. Mégis hogy nézett volna az ki? A földre szegeztem szemeimet és
elindultam, de néhány lépés után nem bírtam megállni, muszáj volt
felpillantanom. Még mindig engem figyelt és úgy döntöttem, ha ő, akkor én is.
Makacsul bámultam, s mikor elsétáltam mellette hallottam, hogy kuncog. Egy
másodpercre megtorpantam, hogy mondjak neki valami szépet, de végül
tovább mentem. A franc akar vitába keveredni!
Jongdae
Vigyorogva sétáltam Chanyeol mellett és miután
elmesélte mi volt egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki, úgyhogy még
mindig a vérét szívtam a srác miatt.
- Na jól van! - fakadt ki. - Én legalább nem
fűvel-fával dugok! Rohadt biztos vagyok benne, hogy egyszer még rábaszol! Jönni
fog valaki, akivel majd nem tudod hányadán állsz, de ÉN nem fogok neked
segíteni.
- A te kibaszott szerelmes szíved… Komolyan hiszed,
hogy én valaha is szerelmes leszek?
- Hiszem!
- Hinni a templomban kell - benyitottam a szobám
ajtaján és kapásból majdnem hasra estem egy bőröndben. - A kurva életbe!
Normális ez? Hát hova teszi a cuccát, baszd meg?!
- Hagyd már, biztos sietett. Néha igazán lehetnél
kedvesebb is. Főleg hogy nem is ismered még.
- Nem érdekel - idegesen tettem arrébb a bőröndöt, s
közben megakadt a szemem egy cetlin rajta. Kínaiul van, biztos a neve. Kurva
jó. Krisen kívül nem viselem el őket. Nem jó emlékeim vannak róluk. Pontosabban
egyről.
- Javíthatatlan vagy - motyogta halkan barátom, majd
kilépett a helyiségből, de aztán hirtelen vissza is fordult. - Akkor este az
Exodus-ban, ugye?
- Aha - vigyorodtam el. - Készítsd a gyomrod meg a
májad. Kris sok mindenkit ismer és mondta, hogy hoz párat közülük.
- Párat? Tuti nem pár lesz… Csak annyit kérek, ne dugj
a felével se.
- Jó. Majd a negyedével - röhögtem fel hangosan, majd
becsuktam az ajtót. Még hallottam egy meglepett “Ó”-t és gondoltam
megnézem mire fel reagált így, de biztos csak összetalálkozott egy ismerősével.
Yixing
Amint kiszálltam a taxiból rögtön megpillantottam az
egyetemet. A szám is tátva maradt. Óriási volt maga az épület és a hozzá
tartozó kert, a kollégiumi részről nem is beszélve. Nagyot nyelve indultam a
bőröndömmel a kollégiumok felé, közben a zsebemből előhalásztam a papírjaimat,
hogy megkeressem hol is leszek pontosan. 365? Ajh, ne már! A harmadikon
leszek? Kurva jó… Mászhatom meg minden nap.
Ahogy beléptem az épületbe megpillantottam egy liftet,
de azt már most tudom, hogy messziről el fogom kerülni. Nem mondom azt, hogy klausztrofóbiás
vagyok, de a lifteket nem bírom. Zihálva, homlokomra tapadt tincsekkel érkeztem
meg az emeletre hetven kibaszott hét lépcsőfok után. Ha ezt minden nap
megmászom tuti nem lesz gond az erőnlétemmel táncon.
Táskám legaljáról a sok papír közül halásztam elő a
kulcsot. Nem siettem egészen addig, míg rá nem jöttem a lapok miatt, hogy nekem
bizony még mennem kell a tanulmányi osztályra elintézni pár dolgot. Na ezek
után nem tököltem; ajtó kinyit, bőrönd bedob, hátraarc és rohanás. Csak háromig
vannak és jelenleg 14:49 volt. És kurvára nem tudtam hol van az irodájuk…
Szerencsére meglepően hamar megtaláltam a helyet. Semmi
köze ahhoz, hogy kb ezren vártak ott. Komolyan. Magamtól leltem rá!
Jócskán elmúlt már hat óra is mire sorra kerültem. Az
tuti, hogy ide se jövök többet, baszki! Kész röhej, ami itt folyik! Tipikus
helyzet volt; mikor másra vársz, mintha száz évig tartana, de neked csak öt
perc az egész… A nő viszont nagyon kedves volt velem (biztos, mert külföldi
vagyok), mással elég bunkó volt. Vagyis nem bunkó, csak látszott rajta, hogy
már ő is húzna a picsába.
- Várjon egy pillanatot! - szólt váratlanul utánam.
Értetlenül pislogtam rá, hiszen azt hittem kész vagyunk mindennel.
- Igen?
- Nem jött egy héttel előbb, mint mindenki más és
gólyatáborban sem volt. Nem ismeri a helyet, igaz? - kérdezte tőlem kedvesen,
én pedig rögtön bólintottam. - Minseok!
Nagy szemekkel néztem a srácra, aki átjött a
mellettünk lévő szobából. A diákoknak is megengedik, hogy így itt legyenek?
Tekintetem gyorsan siklott végig alakján. Ő biztos, hogy egyetemista? Elég
fiatalnak tűnik...
- Minseok, tudna segíteni Yixingnek? Most jött Kínából
és még minden ismeretlen errefelé neki.
- Hogyne - mosolyodott el azonnal a megszólított, majd
gyengéden kitolt az ajtón. - Kim Minseok - nyújtott kezet, amint kiértünk és a
következő delikvens bement.
- Zhang Yixing - ragadtam meg a felkínált jobbot és
megszorítottam azt. Meglepődtem mikor megéreztem erős, határozott fogását. Nem
kéne külső alapján ítélned Zhang Yixing!
- Hogy hogy ide jöttél tanulni? - érdeklődött rögtön
és közben elindult az egyik irányba.
- A zene a mindenem - vágtam rá csípőből, mire
hangosan felnevetett.
- Mr. Hyun óráján is így válaszolj, és téged nem vág
meg kapásból két sor után a vizsgán.
- Megfogadom a tanácsod, köszönöm!
Rég nem beszéltem olyan felszabadultan és boldogan,
mint azon a délutánon Minseokkal. Hamar megtudtam róla, hogy már harmadéves,
így meg se lepődtem, hogy az épület minden kis zegzugát ismeri. Mesélt az
órákról, hogy melyik milyen, miket csinálnak rajta, a tanárokról, hogy
melyikkel érdemes vigyázni. Akkor tudtam, hogy imádni fogom minden percét az
itt töltött időnek. Ez az én helyem. Már biztos vagyok benne.
- Egyébként - torpant meg az első emeleten már a
kollégiumban -, tíztől lesz egy buli. Amolyan év eleji kis szórakozás.
Eljöhetnél.
- Nem is tudom… Nem szoktam ilyesmit csinálni.
- Nem kötelező, csak ajánlottam. Ahogy szeretnéd. De
legalább próbáld ki. Az egyetemi bulik nagyon jók. Főleg első
alkalommal.
- Megyek! - Ideje kicsit változni, Yixing! Ne
gubózz be!
Jongdae
Anyám, már most nem bírom a szobatársam! Mi lesz
később? Nem tart rendet - na nem mintha én olyan rendszerető lennék, de azért
csak úgy bedobni a cuccát! És a legfőbb ok: kínai. Régen volt egy kínai
barátom. Egy legjobb barátom. Nagyon jól kijöttünk, csak vissza kellett
költözniük Kínába. Akkor lopta el tőlem az a család azt, amit nem kellett
volna. És ő tudott róla és nem mondta el nekem. Nekem! A legjobb barátjának!
Annak, akinek joga lett volna ezt tudnia. Mindenki tudta csak én nem.
- Jongdae! - ijedten rezzentem össze, ahogy
meghallottam Kris hangját. - Min gondolkozol?
- Mi?
- Annyira elbambultál valamin, hogy észre se vettél,
pedig jó ideje itt vagyok.
- Ahh… - legyintettem. - Nem lényeg. Miért vagy itt?
- A srácok még a buli előtt alapozni akarnak egyet.
Jössz? - nézett rám vigyorogva. Tudta, hogy úgy is belemegyek. Csak
formalitásból kérdezte meg.
Gyakorlott mozdulatokkal, villámsebesen készültem el.
Megvan az előnye, ha az ember tizenhat éves kora óta bulizni jár. Kris
tekintete elismerően siklott végig rajtam és még a száját is megnyalta. Azt
hiszem kellemes éjszakám lesz. Vagy hajnalom. Ahonnan nézzük.
A szűkebb társasági kör gyűlt össze nem messze az
Exodus-tól, hogy igyon együtt kezdésként. Elég sok diákkal kötöttem barátságot
a gólyatábor óta, így az a bizonyos „szűkebb” nem volt kevés. Nem ismertem
mindenkit, de gyanítom, azért nem, mert egy-egy ember mással jött.
- Jongdae! - ahogy meghallottam Chanyeol hangját
rögtön felé fordultam és érdeklődve néztem rá és a fiúra, akivel jött. - Ha jól
tudom - de javíts ki, ha tévedek -, még nem ismeritek egymást. Bár őt ki nem
ismeri - vigyorodott el s nekem erre a mondatra azonnal beugrott kivel is
jelent meg.
- Kim Minseok - nyújtott kezet az a srác, akivel akkor
még nem tudtam, hogy mennyi mindent is élek majd át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése