Örökre [LayXing] 5. Rész 18+ [Vége]

És itt is vagyok a LayXing utolsó részével. Bár még nem írtam sok fanficet, de ez az egyik kedvencem, még ha kissé furcsa is az alapötlet. Több mint harminc oldal lett és alig pár nap alatt írtam meg, annyira megszállt a múzsa. Ezt most nem tudom minek közöltem, de na. A képről pedig, ha jól emlékszem egy fan csinálta még régebben. Kellemes olvasást ^^

- Várj… Ne csináld!

- Miért ne? - suttogta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamban.

- Én ezt nem akarom! - barátom elszakadt tőlem, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Megijedtem, ahogy megláttam dühös tekintetét. Mégis mi baja van? Nyilván nem akarom kemény két hét járás után!

- De neki azért engedted! - fakadt ki.

- Mégis miről beszélsz? Mit engedtem kinek?

- Lay-ről! Megengedted Lay-nek, a saját testvérednek, hogy leszopjon, de én nem nyúlhatok hozzád? - Úristen, látott minket? Éreztem, hogy kiver a víz félelmemben. - Mégis milyen beteges kapcsolatotok van nektek? Arra már rá sem merek kérdezni, hogy mégis mióta tart és akkor mégis miért kezdtél el velem járni. - Joonmyun arcáról sütött a csalódottság és az undor. Nem akartam egyiket sem látni. Könnyeim lassan folytak végig és magam sem tudom miért, de hagytam neki, hogy folytassa, amit elkezdett.

- Mi a francot csinálsz az öcsémmel? - kiáltott rá testvérem barátomra. Bár már azt hiszem nem kéne így neveznem őt. Mikor megpillantottam Lay-t olyan volt, mint amikor a filmekben megjelenik a hős megmentő.

- Lay… - felszipogtam, bátyám azonnal félre lökte őt és aggódva nézett végig rajtam. Tekintete megakadt nadrágomon, íriszeiben düh lobbant.

- Hát baszki ti tényleg úgy néztek ki, mint valami pár. Akkor még sem hallucináltam azt, amit láttam. Undo-

Ikrem nem várta meg, míg befejezi, ökle előre lendült és akkorát bevert neki, hogy még én is hallottam a csontok reccsenését. Visszafordult felém, nekiállt rendbe szedni engem, amint kész lett lehúzott az asztalról és magához ölelt. Belefúrtam arcomat a nyakába és erősen kapaszkodtam belé. Ne mondj semmit, ne csinálj semmit, csak vigyél ki! Kérlek! S mintha meghallotta volna könyörgésem, egyetlen egy szó nélkül elindult velem ki a házból.

- Se-Sehun nem fog ha-haragudni, ha haz-a mész? - kérdeztem tőle még mindig sírva. Még mindig nem mondott semmit, csak rendületlenül haladt velem az utcán. - Lay!

- Nem, nem fog. Sehunnal csak összejárunk néha. Tudja, hogy más kell nekem, ő csak kielégíti vágyaimat.

“Tudja, hogy más kell nekem”. Mégis ki? Joonmyun? Vagy Kai? Abból, amit hallottam múltkor vele is összeakadt párszor. Vagy az a Kris? Sose fogom megtudni. Annyi mindenkivel összefeküdt, lánnyal, fiúval. Bár lánnyal lényegesen kevesebbet láttam, de egy-kettővel tudom, hogy többször is volt. A franc tudja ki lehet az, aki ennyire kell neki. De miért érdekel ennyire egyáltalán?

- Nem vagy éhes? - kérdezte miközben a menetrendet fürkészte.

- Miért?

- Mert csak harminc perc múlva jön a következő busz. A sarkon van egy kajálda. Elég fasza.

- Menjünk - vontam meg a vállamat. Jobb, mint itt ülni. Alig fél perc alatt ott voltunk, Lay leültetett az egyik asztalhoz, ő meg eltűnt, hogy rendeljen. Hamar felbukkant két tálcával.

- Ez gyors volt.

- Jól ismernek itt, sokszor járok ide Sehunnal - Már megint Sehun. Miért jön mindig Sehunnal? Biztos nem ő az, akit annyira akar?

- Aha…

- Most meg mi bajod? Talán nem kellett volna elhoznom téged? Maradtál volna inkább Suho kezei között? - dühösen vágta le a poharat az asztalra, mire megremegett a testem.

- Suho?

- Joonmyun. Régen így hívtam magunk között. Nyelvbotlás volt. Biztos a megszokás - Persze… Megszokás… Én is azt mondanám. Mégis milyen megszokás, ha nem is beszélnek már vagy két éve?

- Örülök, hogy… Hogy megmentettél tőle. De nem sok kedvem van azt hallgatni, hogy szerelmes vagy.

- Egy szóval sem mondtam, hogy szerelmes vagyok. Ezt honnan veszed?

- Folyton Sehunnal vagy. Ha meg nem, Joonmyunról beszélsz. Valamelyikük a kettő közül, nem?

- Nem! - hangja idegesen csengett. - Egyikük sem. Az, akit én… Akit én szeretek elérhetetlen számomra. Joonmyunnal akkor se jönnék újra össze, ha fizetnének érte, Sehun meg mondtam, kielégíti vágyaimat. Segít nekem, ha úgy jobban hangzik.

- Nem, nem hangzik jobban. Kihasználod!

- Tudja, hogy miért dugok vele. Nyíltan a szemébe mondtam, ő pedig beleegyezett.

- Akkor is ez…! Áhh mindegy. Mindjárt jön a busz - rádobtam a használatlan kanalat a - még teli - tányérra és felálltam. - Edd meg, ha akarod, én megyek.

A faszomat! Nincs olyan ember a földön, aki belemenne abba, hogy így kihasználják. Elismerem, hogy Sehunnak volt egy egyfajta furcsa kisugárzása, elég szókimondó is volt szex terén, de kizárt, hogy csak is belement volna, hogy Lay alá feküdjön, amikor a másik csettint neki. Idegesen másztam át az emberáradaton, hogy legalább kapaszkodni tudjak a buszon. A jármű elindult és abban a pillanatban egy kéz ragadta meg a derekamat, mire kapásból rúgni készültem.

- Ne csináld! - súgta a fülembe a bátyám. - Sajnálom. Felzaklattam a lelkivilágod? Tudom, hogy te nem így állsz a szexhez. Ezentúl körültekintőbb leszek, nem hozom haza és nem beszélünk előtted ilyenekről - Szóhoz sem jutottam, mert Lay már megint kedves volt. Mégis, nem ez zavart, hanem az, hogy… Hogy Sehunnal továbbra is összejár majd. Istenem, talán… Talán féltékeny vagyok? Sehunra? Nem lehet, hogy érdeklődöm úgy Lay iránt. Hiszen testvérek vagyunk!

Nem szóltam egy szót se egész úton hazafelé, féltem, hogy mi csúszna ki a számon, otthon is rögtön a szobánk felé indultam. Ami ugye Lay-jel közös, úgyhogy esélyem se volt rá, hogy nyugtom legyen. Leültem az ágy szélére és frusztráltan a hajba túrtam. Ez így nem lesz jó. Most mégis mi a szart fogok csinálni?

- Most haragszol?

- Ne-… m - hangom elhalt, ahogy felpillantottam. Ikrem félmeztelenül állt a szoba közepén és épp az övét csatolta ki. Éreztem, hogy az arcom vörösödni kezd, úgyhogy inkább felpattantam, hogy minél előbb elhagyhassam a helyiséget. Lay gyorsan mozdult, megragadta a csuklómat és visszahúzott, majd átölelt hátulról.

- Akkor meg hova sietsz ilyen gyorsan?

- Se-Sehova, cs-csak… öhm… - A kurva életbe! Hagyjál békén, még merevedésem lesz! Istenem, ha Lay észreveszi tuti megundorodik tőlem. Bár a múltkori után… Nem! Kizárt, hogy ne kapjon rögtön agyvérzést, amit megtudja, hogy… Hogy többet érzek iránta, mint puszta testvéri szeretet.

- Csak…? Valami baj van? - megfordított karjai között. Szégyenemben azt se tudtam hova nézzek. - Yixing, ez…?

- Sajnálom, sajnálom, sajnálom… - sírva ismételgettem ezt az egy szót. Vissza fog állni a régi rend, többet nem szól majd hozzám és most már undorodni is fog tőlem. Istenem, hadd haljak meg itt helyben! De nem történt meg. Sőt! Lay teste előrelendült, ágyékát szorosan az enyémhez nyomta, mire elakadt a szavam. Legalább annyira merev volt, mint én.

- Inkább nem is mondom milyen régóta vágyok erre - suttogta csöndesen a nyakamba. - Gyere velem fürödni!

- Mi? Lay… Ez… Ez hiba. Ez nem természetes. Akármennyire is szeretném… Szeretnénk, nem lehet.

- Már miért ne lehetne?

- Mert testvérek vagyunk! - vágtam rá talán túlságosan is gyorsan és határozottan. Bátyám arcáról egy másodperc alatt tűnt el az összes érzelem, majd kiviharzott a fürdőbe. Újra megeredtek a könnyeim. Én… Én is annyira szeretném, de ez nem normális. Testvéreknek nem lehet így éreznie. Felpillantottam a fürdőnk ajtajára és az alsó ajkam rágcsálva léptem hozzá közelebb. A hófehér lapra fektettem a kezemet, mintha ezzel is közelebb tudhatnám magamhoz Lay-t. De… Talán… Csak egyszer? Nem… Ha egyszer megtörténik, többször is megfog. És azt nem lehet. Nem lehet belőle rendszer. Mi nem… Mi sosem fogunk úgy járni, mint mások.

Elmémet ellepték az elmúlt néhány hét pillanatai, amiket Lay-jel töltöttem. Kezdve attól a naptól mikor Kai megint megvert és ő leápolta sebeimet. Köztük volt az az aggódó arc, amit akkor láttam rajta, mikor a fejsérülésem volt vagy mikor az orrom tört be. Élénken rémlett fel bennem mikor a bár színpadán láttam. Anyám, az a mozgás! És utána WC-ben… Vagy az orvosiban… Utána még több időt töltöttünk együtt. Most hogy így belegondolok, féltékeny voltam, bárkivel is volt.

Nekidöntöttem homlokomat az ajtónak, majd lecsúsztattam a kezemet a kilincsre és óvatosan lenyomtam. Csak egyszer… Csak egyetlen egyszer… Nem fogok bűntudatot érezni... Hogy akarom, amit nem szabad. Csendesen vetkőztem le, majd még annál is halkabban nyitottam szét a zuhankabin ajtaját. Lay, amint meghallotta meg akart fordulni, de hátára tettem a tenyeremet, hogy megállítsam.

- Ne fordulj meg! - kértem halkan, s ő teljesítette azt. Hatalmasat nyeltem. Baszki a hátán több izom van, mint nekem az egész testemen együttvéve! Lassan simogattam forró bőrét, majd óvatosan karjai alatt átnyúlva mellkasára tértem át, onnan pedig feszes hasára. Megremegett a teste, halkan felsóhajtott, majd egyik pillanatról a másikra megváltozott a helyzetünk; valahogy mögém került. Ujjai birtoklóan szorították csuklóimat; teste az enyémet a fülke hideg csempéjéhez préselte. Hiába volt az ő teste olyan kidolgozott az enyémhez képest, mégis úgy éreztem, hogy mellkasa tökéletesen illett a hátamhoz. Ilyet… Ilyet lehet egyáltalán mondani?

- Olyan édes vagy, ahogy szégyenlősködsz - suttogta a fülembe, majd érzékien belecsókolt a nyakamba. - Most mi lesz Yixing? Hmm?

- Szeretném, ha mi...

- Biztos? Jól meggondoltad? Ha nekem adod magad, én többet nem engedlek el. Örökre az enyém leszel. Így is belemész? - ugyanolyan halkan beszélt, mint előtte, de hangja mélyebb lett, rekedtes. Olyan… Izgató.

- Örök-Örökre?

- Igen. Ismersz. Nem könnyen adom vissza azt, ami már az enyém. És te abba a kategóriába tartozol, amit sose adnék oda senkinek sem. Ezért mondom, jól gondold meg, mert én leszek az utolsó férfi, akivel kapcsolatod lesz. Ha belemész.

- Ha belemegyek, akkor mi…? - mérhetetlen zavarban éreztem magam. - Te… Engem…?

- Nagyon régóta kívánlak Yixing. Ha beleegyezel, nem fogok tudni tovább várni - Miközben beszélt kezei elkalandoztak testemen, mindenhol simogatott, ahol csak ért. A hideg kő már nem is tűnt olyan hidegnek, mindenem lángolt. És azt hittem helyben összeesek mikor ujjai merevedésemre kulcsolódtak. - Mi legyen? - ismét megízlelte nyakamat, majd lassan - kurva lassan - megmozdította csuklóját.

- Ne… - nyöszörögtem halkan. - Ez így csalás…

- Nem mondtam, hogy fair leszek. Tudod, amit akarok azt megszerzem. És ha még nem jöttél volna rá, téged nagyon akarlak - képtelen voltam bármit is mondani, körmeim a csempét kaparták a gyönyörtől, amit okozott nekem.

- La-ay… - sóhajtottam akadozva a nevét. - Akarom…

Nem kellett kétszer mondanom; sebesen megfordított és vadul ajkaimnak esett. Ez volt az első csókunk és ez Lay-nek is leesett elég hamar, úgyhogy visszább is vett a tempóból. Éhes csókja fokozatosan lett egyre lágyabb és puhább, ahogy ízlelgette számat. Fekete hajába túrtam, hogy még közelebb tudjam magamhoz húzni. Össze se volt mérhető Joonmyun és az ő csókja. Lay nemcsak mérföldekkel jobban csókolt, de pusztán ajkainak érintése az enyéimen is elég volt ahhoz, hogy még annál is jobban kívánjam őt, mint előtte. Pedig azt hittem, hogy ez nem lehetséges.

Lábaim alá nyúlt és az ölébe húzott, én pedig azonnal köré fontam végtagjaimat. Hangos nyögés csúszott ki számon mikor megéreztem férfiasságát az enyémhez nyomódni, s ahogy ajkaim elnyíltak nyelve rögtön utat talált. Egyik kezével elengedett és tapogatózni kezdett a kövön, majd meg is találta, amit keresett; a vízcsobogás elállt. Erősen tartott karjaiban, majd kivitt és letett az ágyamra.

- Miért az enyémet vizezzük össze?

- Mert közelebb van a fürdőhöz. És nem akarom, hogy az enyém legyen vizes - vigyorgott rám. Ó hogy basz- Még a gondolataim is félbeszakadtak, amint ajkait az enyéimhez nyomta és testével az enyémhez simult. Halkan felnyögtem és újra beletúrtam a hajába.

- Félek.

- Ne félj. Vigyázni fog rád. Ígérem. Ha fájni fog, gyönyörré változtatom és elérem, hogy meg többet akarj - csöndesen suttogta a fülembe a szavakat. Elpirultam szavaitól, szívem örült tempóban kezdett verni. Olyan szavakat ejtett ki száján, amit valószínűleg még sosem mondott senkinek sem. És nem is fog már sosem. Csak nekem. Azt hiszem ebbe a Lay-be szerettem bele. Bőröm libabőrös lett, amint belecsókolt nyakamba; testem megfeszült mikor elindult, hogy minden négyzetmilliméterére egy puszit adjon. Zavartan kaptam kezeim magam elé, hogy ne láthasson. Még mindig szégyenlős voltam, még előtte is. Főleg előtte.

- Miért adsz nekem mindig plusz feladatot? - motyogta úgy, hogy szája az enyémtől két milliméterre volt. - Ne rejtegesd magad előlem. Úgy is látni foglak - ujjaival lefogta csuklóimat, majd elindult, hogy befejezze azt, amit az előbb elkezdett. Hátam ívbe feszült, amint alhasamhoz ért, majd egy kisebb kiáltás szaladt ki számon, mikor kidugva a nyelvét lassan végignyalt testemen, hogy végül nyakamon álljon meg. Istenem, még jó, hogy anya nincs itthon! - Múltkor megígérted, hogy nem csinálod többet.

- Reflex. Engedj el!

- Na majd én teszek róla, hogy ne legyen. És nem. Még csak most kezdtem - sunyi mosoly terült szét arcán, amitől egyszerre ijedtem meg és jöttem izgalomba. Vajon ezt hogy értette? Alig fogalmazódott meg bennem a kérdés, Lay meg is válaszolta. Minden mozdulatáról sütött, hogy nem most kezdte, és bár hozzám még így nem ért, mégis tudta, hogy pontosan hol érintsen meg ahhoz, hogy - ígéretéhez híven - többet akarjak. Arcom totál vörös volt; zavarba jöttem attól, hogy a saját hangom hallom visszhangzani az egész szobában. Hangosan nyögtem minden érintése után és szinte mantra módjára ismételgettem nevét vagy azt, hogy ne hagyja abba. Aztán mégis abba hagyta.

- Mindjárt jövök - súgta. Amint lemászott rólam rögtön úgy éreztem valami hiányzik. Vagy is ez így hülye megfogalmazás. Tudtam, hogy ő hiányzik. Alig volt fél percet távol, mégis sokkal többnek tűnt számomra. Beharaptam alsó ajkam, amint megpillantottam kezei között a síkosítót és az óvszert. Zavarom a tetőt verdeste, mikor visszamászott fölém és széthúzta lábaimat, hogy közéjük térdeljen.

- Lay…

- Nyugi. Mondtam, vigyázok rád. És most, kérlek, lazíts. Úgy jobb lesz - lágy csókot nyomott ajkaimra, majd egy gyors mozdulattal lehajolt és ajkai közé vette merev tagomat. Kéjes nyögés csúszott ki számon, majd egy fájdalommal teli mikor megéreztem magamban az egyik ujját. Testem akaratlanul is összerándult az ismeretlen és fájdalmas érzéstől. Könnyes szemekkel pislogtam a fekete hajkoronára és mintha csak megérezte volna, felnézett. Amint észrevette könnyáztatta arcom odahajolt és óvatosan lecsókolta őket. - Lazíts - ismételte meg a pár perce elhangzott szót.

Annak ellenére, hogy látta nem kifejezetten megy ez nekem, becsúsztatta még egy ujját, amitől azt hittem többet nem kelek majd fel az ágyból. Tévedtem, a harmadiktól nem fogok. Szégyen, nem szégyen hangosan felsírtam mikor bedugta azt is. Sosem bírtam jól a fájdalmat. Akkor is mikor Kai vert, csak az tartott vissza attól, hogy bőgjek, mint valami két éves, hogy nekem is van büszkeségem, elvégre férfi volnék. De most… Régen szégyelltem volna magam Lay előtt, de már nem. És tudtam, hogy nem hazudna arról, hogy jobb lesz, de nekem akkor is fájt.

- Lay… Ha-Hagyd ab-ba, kér-kérlek…

- Ahhoz túlságosan is kívánlak - suttogta vággyal teli hangon.

- Nekem… Nekem ez nem... Jó. Kérlek… - testvérem mély levegőt vett, majd teljesítette kérésemet. Megtámaszkodott fölöttem, szemeimbe nézett és én láttam az övéiben, hogy mennyire szeretné. Úgyhogy visszahúztam magamhoz. Azt mondta nem fog tudni leállni, mégis leállt. És ez rengeteget jelentett nekem.

Most én voltam az, aki kezdeményezte a csókokat, az érintéseket; azt, hogy folytassa, amit elkezdett. Fájt, de elviseltem, mert valójában én is nagyon kívántam őt. Körmeimet mélyen a vállába mélyesztettem mikor belém hatolt, számon néma sikoly csúszott ki. Lay ezzel szemben jóleső sóhajt hallatott, majd óvatosan lökött egyet csípőjével, hogy még beljebb csússzon bennem.

- Ohh... Jézusom… - arcát nyakamba temette, majd egy apró csókot nyomott rá. - Yixing… - Hosszú percekig várt, nem mozdult meg, s közben a fájdalmam enyhült. Nyeltem egyet, majd lábaimat köré fontam és közelebb húztam magamhoz, amitől mindkettőnk száján egy igen hangos nyögés jött ki. És most már az enyém is inkább vággyal volt teli. Bátyám is észrevette, rám mosolygott, majd éhesen ajkaim után kapott és lassan mozogni kezdett.

Az először lassú tempó hamar vált gyorssá és vaddá, nyögéseink egyre többek és hangosabbak lettek. A víz már rég megszáradt, helyette izzadtság cseppek csorogtak végig rajtunk, amitől nehezen tudtam belekapaszkodni, úgyhogy lecsúsztak róla a kezeim és a párna mellett landoltak. Lay rögtön utánuk kapott és összekulcsolta ujjainkat. Nem tudom hogy volt rá képes, de még fokozta az iramot és én már nem bírtam a tovább, egy visszafojtott nyögéssel élveztem kettőnk közé. Néhány lökés után ő is követett engem, majd rám nehezedett.

- Szeretlek - motyogta halkan a mellkasomon fekve.

- Lay…

- Tudom, hogy… Hogy nem voltam jó testvér, jó báty, de ígérem szeretni foglak halálom napjáig. Sose hittem volna, hogy te leszel a tökéletes, az igazi, de… Te vagy az. Tudom. Szeretlek, Yixing.

- Én is szeretlek, Lay.