Alea iacta est [SeXing] 2. Fejezet

Sziasztok :) Vizsgáim előtt úgy gondoltam, hozok még egy részt Nektek az új SeXing történetből, elvégre egyébként sem túl hosszú egy-egy fejezet. Valószínűleg ezzel csak még több kérdőjelet hagy maga után a történet, de ne felejtsétek; ez dráma és nem fantasy fic. Kellemes olvasást hozzá, remélem, hogy tetszeni fog ^^

2. Fejezet

Június első hetéhez képest szörnyes perzselő volt a Nap fénye Szöulban, főleg a betonrengeteg kellős közepén sétálva. Sehun tekintete lopva mérte végig a hatalmas épületek sokaságát, a szinte hullám módjára hömpölygő emberáradatot, aztán saját, nagyon is kirívó ruháját tévedt pillantása.

Az Egyesült Királyságban még nyáron sem nagyon volt huszonöt foknál több, Edinburgh városában meg még annyi sem, így hozzászokott a melegebb anyagokhoz, ám itt ez eléggé elütött a többiek stílusától. Hallotta az óvatlanul elejtett félhangos megjegyzéseket maga mögött, amitől csak még inkább úgy érezte, hiba volt hazajönnie az egyetem mellett bérelt kis lakásból, csakhogy a szüleivel is töltsön némi időt a nyáron.

Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán képes lesz rá, gondolatai kilencvennyolc százalékát azon a szörnyű napon elgázolt férfi tette ki, akarva-akaratlanul is. Mást sem látott lelki szemei előtt, mint a mentőautó villogó fényeit, a fekete lepellel letakart testet. A förtelmes szagra, amikor a kezeiről próbálta lemosni a vért már otthon, nem is akart emlékezni.

Számtalan dolog rémlett arról az estéről Sehunnak, többek között az a kávézó, ahol egy beadandót írt igen lelkesen, vagy az a lány, aki számos alkalommal felé küldött egy mosolyt, viszont őt ez egyáltalán nem érdekelte. Derengett valami olyasmi is neki, hogy először nem is arrafelé tervezett hazamenni, hanem másfelé a heves esőzés miatt, ám valamiért mégis a szokott úton indult el. Aztán az a temérdek eset, mikor a haldoklás közben is vadító hangra gondolt, amint a nevét motyogja. Undorító, mik nem jutottak eszébe.

Vigyázva lökte be a szürkés tömbház egyszerű, fekete ajtaját, majd komótosan a lifthez gyalogolt, hogy természetesen a legfelső emeleten lévő lakásig nyomorogjon a kicsiny helyiségben három másik emberrel. Óriási fintorral ajkain simult hozzá a láthatóan új üveghez, hogy minél messzebb lehessen a többi alaktól, de nagy sikerrel nem járt, mert így még beljebb húzódtak azok is.

Keserű szájízzel pillantott fél szemmel magára a tükörben; íriszei fénytelenül, ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan izgatottsággal pislogtak vissza rá. Várt, de nem tudta, mire. Nem, ez nem igaz. Pontosan tudta, mire várt. “Még találkozunk, Sehun.” Mikor? Egyáltalán mégis hogy értette? Hiszen… Meghalt. Ott, a főút kellős közepén, gyötrelmes fájdalmak közepette, hiába. Ha a sofőr nem lép le egy mentő hívása nélkül, ha Sehun nem szerencsétlenkedik, talán még mindig élne.

Halkan fordította el a zárban a kulcsokat, majd miután belépett a tágas lakásba, rögtön levette pulóverét és egy hideg innivaló után indult a konyhába. Mohón kortyolta a vizet, közben elmélázva pásztázta az ablakon keresztül a megannyi fényforrás elképesztő játékát, ahogy a város szép lassan világosba borult a felkapcsolódó lámpáktól az időközben megérkező este miatt. A láthatáron már fellelhető volt egy igen nagy zivatar első jele, amitől Sehunban ismét felrémlett az edinburgh-i vihar.

Elgondolkozva támaszkodott rá a pultra, miközben pohara csöndesen koppant és csak figyelte a sötét felleget, ahogy egyre közelebb ér. Mikor az első esőcsepp az üvegnek ütközött, tért csak magához, de akkor sem tett többet, mint nézett. Komoran szemlélte beesett arcát, barnás hajszálait, amik a homlokára tapadtak a meleg miatt, még kint. Semmi sem volt a férfihoz képest. Ő még halála pillanatában is tökéletesebben festett, mint bárki, akit valaha látott, holott koszos, sáros, véres s vizes volt.

Ijedten rezzent össze, amikor elfojtott hangokat hallott meg a lakás egyik végéből, ám hamar elmúlt félelme, ahogy felfedezte, az egyik biztosan édesapja. Sehun pillanatok alatt összetette, hogy valószínűleg a dolgozószobájában volt valakivel megbeszélni valója. Gyorsan elmosta a használt poharat, majd csípőjével a fának dőlt és várta, hogy felbukkanjon a két alak a folyosón.

Furcsa, ugyanakkor egyáltalán nem rossz érzés kúszott végig gerince mentén, mikor felcsendült egy kellemes, mély bariton az apjáé mellett. Érdeklődve kukkantott ki, ugyanis a papucsok csattanása egyre közelebbről jött és már kész volt illedelmesen köszönni az idegennek, ám torkán akadt a szó. Homloka oldalán egy nagyobb izzadtságcsepp indult útnak, ahogy felismerte az illetőt a telefonáló szülője mellett sétálni.

Igéző, sötét szempár villant rá, majd egy lehengerlő mosoly és Sehun nem tudott megmozdulni, megszólalni, de még csak gondolkodni sem. Ilyen nem létezik. A három hónapja elütött férfi ott állt előtte, teljes életnagyságban, élve. Kíváncsian fürkészte szépséges íriszeivel, valami megmondhatatlan birtoklási vágy egyvelegével fűszerezve.

- Édesapád már rengeteget mesélt rólad. Sehun, igaz?

Alea iacta est [SeXing] 1. Fejezet

Sziasztok :) A hétvégén közzétett, új történetem első fejezetét hoztam nektek. Tudom, talán kissé furcsa, bennem is csak most, pár rész után körvonalazódik, mi is lesz végül. Kissé aggódom is, először próbálkozom hosszabb történeten keresztül vinni a tőlem megszokott hangulatot, bízom benne, hogy sikerülni fog. Ha nem… Hát ciki, ez van. Remélem, a hangulata ellenére tetszeni fog nektek, kellemes olvasást ^^

1. Fejezet

Fokozatosan váltott a gyönyörű, napos tavaszi égbolt szürkébe, majd ijesztően sötétbe, ahogy egyre csak közeledett a város felé egy hatalmas vihar. Az első villám ismét világosba borította Edinburgh utcáit, ám az azt követő óriási mennydörgés rögtön észhez térített mindenkit, itt igazán nagy zuhé lesz perceken belül. Az égi áldás nem is váratott sokáig magára, még egy lenyűgöző, szemet kápráztató villanás és már hullottak is a kövér kis cseppek.

Egy fiatal lassan pislogva kémlelte a festői tájat; lélegzetelállítónak találta a homály, a zivatar s a kihalt kis városrész hármasát. Ujjai között pihent egy esernyő, felkészült volt, de nem érezte szükségességét annak, hogy kinyissa. Élvezte arcának csapódni a frissítő esőt és bár a testére tapadó ruhát kényelmetlennek vélte, igazán az sem izgatta. Hosszasan, mozdulatlanul figyelte a komótosan egyre csak arrébb vonuló méretes felhőt, néha megremegett, mikor ismételten felhangzott egy-egy dörgés, azonban ennél több reakciót nem mutatott.

Váratlanul igencsak közel csapott be egy villám, mire ijedten rándult össze. Vigyázva lépett előrébb néhány lépést, majd kitekintett az egyik legszélső ház kerítésének oldalán a főútra. Nehezen látott bármit is és a vihar csak az egyik ok volt; a kétsávos út másik felén lévő erdőt szinte már észre sem tudta venni a ködfátyol miatt. Elázott cipőivel még csoszogott kicsit, hát ha javul valamelyest látása, ám nem járt sikerrel, így inkább egy hátra arccal megindult visszafelé.

Az esőtől nehéz szempillák mögött megbúvó sötét szemek riadtan kerekedtek el, mikor a természet dühöngése közben felhangzott egy autó fülsértő dudaszója, majd egy erőteljes, csikorgó hang, végül egy hangtalan, ám abban a helyzetben igencsak hangos puffanás. Reszketve fogott rá a sötétzöldre mázolt vasra és bár agya minduntalan üvöltötte, mozdulj meg, képtelen volt akár egyetlenegy lépést is tenni.

Elképzelése sem volt, meddig nem csinált semmit se. Az idő lelassult, a vihar hangjai oly távolinak tűntek, mintha egy üvegen keresztül hallotta volna őket, a világ színei összefolytak, egyedül egy villódzó lámpa fényét látta. És egy testet, amiről az aprócska esőcseppek visszaverődtek a gyors hullás következtében, végül összekeveredtek az aszfaltot borító vörös foltokkal.

Várt, hát ha valaki felbukkan, esetleg pont a járműben ülő személy méltóztat legalább egy mentőt hívni, de úgy tűnt, nem érdekli. Sőt. A motor felbőgött, majd eszeveszett tempóban elhajtott. Egyszerűen csak úgy otthagyta az elgázolt alakot a saját vérében fürödve, alighanem félholt állapotban.

Hangosan csapódott a járda kövének nehéz, könyvekkel teli táskája, mikor végre képes volt megmozdulni. Ismeretlen, fájdalmas mégis valamiért ismerős érzés száguldott végig gerince mentén, ahogy egyre közelebb ért a földön fekvő illetőhöz, majd térdre esve sebesen kutatni kezdett telefonja után, hogy segítséget kérjen.

Tompa sajgás hasított szívébe, amikor tekintete a sápadt, hófehér orcákra tévedt és nem is bírt pár másodpercnél több időt szentelni az egyébként markáns, férfias arcnak. Rémülten figyelte az egyre lassabban mozgó mellkast, majd a kitekert, vérben úszó jobb lábra pillantott, mire gyomra felkavarodott s szégyen, nem szégyen, elhányta magát a látványra.

Zihálva, összeszorított pillákkal próbált valamit kinyögni a vonal túlsó végén lévő nőnek, de akárhogy igyekezett, néhány értelmetlen szónál nem tudott többet összehozni. Döbbenten eszmélt fel arra, hogy könnyei folynak, holott nem is ismerte a férfit, aminek hatására csak még összeszedetlenebb lett beszéde. Végül halkan elmotyogta, hol vannak, aztán remegő kezeiből kiesett a mobilja.

Ujjai óvatosan, lágyan érintették a szintén ázsiai alak homlokát, ahogy félresöpörte szemeiből fekete haját, majd közelebb hajolt, hogy megbizonyosodjon arról, él még, ugyanis a mellkas mozdulatlansága a legrosszabbról árulkodott. Mikor gyenge, erőtlen szuszogás ütötte meg fülét, megkönnyebbült sóhaj csúszott ki ajkain, ám megnyugodni képtelen volt, ötlete sem volt, miként segíthetne. Leblokkolt.

Csöndes zokogás bukott ki belőle és akaratlanul is, de az összetört test felé kúszott, mintha csak abban reménykedett volna, ott jobb lesz. Gyengéden simította félre azokat a hajszálakat, amik ismét visszaszemtelenkedtek a férfi íriszeibe, azután puhán a jéghideg arcra csúsztatta tenyereit, hogy felmelegítse azt, végül mellé feküdt. Nem értette tettei okát, de ezzel ideje sem volt foglalkozni; váratlanul egy fagyos érintést vélt felfedezni hátán, majd egy rekedt, megviselt, ugyanakkor igencsak csábító hang ütötte meg fülét.

- Ne sírj. Még találkozunk, Sehun.

Alea iacta est [SeXing] BEFEJEZETT

Cím: Alea iacta est

Páros: SeXing, LayHun, HunLay

Szereplők: Oh Sehun és Zhang Yixing (Lay)

Műfaj: Dráma [minific]

Korhatár: 18+

Figyelmeztetések: fiú x fiú szerelem, trágár beszéd, szexuális utalások, erotikus tartalom, erőszak, halál

Leírás: Életünk összes döntése befolyásolja Sorsunk alakulását. Egy pillanat, egy lélegzetvételnyi idő elég ahhoz, hogy romba hulljon létezésünk értelme. Egy rossz választás, egy hirtelen elhatározás és minden, ami eddig mi voltunk, alászáll a sötétségbe. Szálak milliónyi futnak a véglet felé, talán mindig ugyanahhoz az egyhez, de vajon eleve elrendeltetett, hova tartunk, vagy egy döntés következtében minden megváltozhat?

Megjegyzés: a cím latinul van, jelentése; a kocka el van vetve.

Fejezetek

1. Fejezet
2. Fejezet
3. Fejezet
4. Fejezet
5. Fejezet

6. Fejezet

7. Fejezet

8. Fejezet

9. Fejezet

10. Fejezet

BEFEJEZETT