*Reminisce on the playlist*
Sziasztok, meghoztam a következő részt a SeXing-ből. Ez az utolsó "régebben" írt rész, a kövi kettővel kapcsolatban még mindig vannak fenntartásaim, ezért sem hozom gyorsabban őket, bocsi :3 Mindenesetre jó olvasást az új részhez ^^
8. Fejezet
A monumentális épület felett keringő sötét felhők semmi jót sem ígértek. Sehun örült neki, hogy hallgatott az édesanyjára, mikor az jelezte neki, jobb lesz, ha visz magával esernyőt is az útra. A levegő szörnyen párás, illetve nyomott volt egész nap, így már ideje lett volna, hogy eleredjen az eső.
A fiatal összerándult a hirtelen felhangzó dörrenésre, majd gyorsan megszaporázta a lépteit, hogy minél előbb fedett helyre érjen. Halk sóhajjal kémlelt körbe a pazar földszinti téren, azt követően a liftek felé indult, miután odabiccentett a két recepciós hölgynek. Tisztelettudóan viszonozta a mosolyokat, amiket kapott, viszont az idegesítő, de szerencsére csöndes kuncogással nem foglalkozott. Legalábbis igyekezett nem foglalkozni.
Akárhányszor erre járt, mindig ez volt. Nem volt hülye, természetesen tudta, hogy miért csinálják, azonban azt nem értette, hogy miért úgy kacagtak, hogy ezt ő is hallja. Nem szerette volna hallani. Az egyedüli ilyen nevetés, amit hallani vágyott az… Zhang Yixingé volt.
Zavartan harapta be az alsó ajkát, a lift tükrében látta, hogy mennyire is elpirult még csak a férfi gondolatára is, holott nem kellett volna. Nem kereste. Azóta az este óta nem kereste. Egyszer sem. Félreértés ne essék, Sehun nem bánta, hogy neki adta magát és akkor sem fogja, ha soha többet nem találkozik vele, ugyanakkor azért benne motoszkált, hogy… Hogy talán csak egy egyéjszakás kaland volt az idősebbnek, semmi több. Ahogy ránézett, ahogy hozzáért, ahogy beszélt vele, több kellett, hogy legyen. Azt akarta, hogy több legyen.
- Sehun! - rögtön megtorpant, mihelyst édesapja kemény, mégis kedves baritonja felcsendült mögüle, azután felé is fordult. - Örülök, hogy eljöttél, hogy együtt ebédelhessünk, de sajnos közbejött egy nagyon fontos megbeszélés. Sajnálom.
- Semmi baj - rámosolygott a bűnbánóan fürkésző apjára, aztán félve az irodájára bökött. - Nem lenne gond, ha… Megvárnám bent, míg elállna az eső? Talán mégis tudunk együtt enni. Ki tudja, meddig tart.
- Dehogy is, nyugodtan. De most megyek, sietnem kell!
Sehun szomorkásan bámult az elrohanó alak után, ám dühös nem volt. Hozzászokott már, hogy ez így megy. Mindhárman - az anyjával együtt - igyekeztek úgy tenni, mintha szoros lenne a családi kötelékük, azonban az igazság az volt, hogy mióta Sehun Európában volt az év legnagyobb részében, eltávolodtak és ez a nagyjából két-két és fél hónap, amit itt töltött édeskevés volt ahhoz, hogy újra közelibb legyen a kapcsolatuk. Alig várta, hogy visszamenjen Edinburgh-ba, bár… Zhang Yixing miatt annyira talán mégsem.
- Nem gondoltam, hogy itt találkozunk legközelebb - Sehun sebesen pördült meg tengelye körül, csípője fájdalmasan koppant az íróasztal tömör fa szélén és önkéntelenül is felszisszent. Bármennyire is volt rossz érzés, egy pillanat alatt tovatűnt, amint íriszei megpillantották a hang tulajdonosát. - Kicsit előbb érkeztem, mint terveztem és gondoltam, megvárom az édesapád itt. Ha tudtam volna, hogy itt leszel, még előbb jövök.
A fiatalabb szíve heves dobogásba kezdett, nemcsak amiatt, hogy az úgy vágyott férfi volt előtte, hanem a felhangzó jóízű nevetés miatt is. Ez volt az a nevetés, amit hallani akart.
- Nagyon beütötted? - kérdezte alig hallhatóan és közelebb sétált. Gyengéden fogott rá Sehun fájóan lüktető csípőjére, mire annak orcái lángba borultak. Elvörösödve sandított félre a lélegzetelállítóan csillogó sötétbarna szempártól és, noha ő maga magasabb volt, most mégis kisebbnek érezte magát. Zavara csak tovább nőtt, amikor a kínai finoman az álla alá nyúlt és maga felé fordította a fejét. - Saj-
- Miért nem kerestél? - vágott csüggedten a szavába. - Nem… Nem baj, ha csak egy… Ha csak egy menet voltam neked. Én… - a végére elhalt a hangja és nem is tudta, mit szeretett volna még mondani. Igazából bánta. Vele akart lenni.
Az idősebb néma maradt, azonban el nem engedte. Sehun bőre szinte égett ott, ahol a másik ujjai hozzáértek, s oly közel volt hozzá, hogy minden aprócska bőrhibát látott az arcán. Az orrába felkúszott a férfi senkivel sem összetéveszthető illata, elméjét pedig ellepték a nemrég történtek a hívogató vörös ajkak láttán. Az a perzselő érzés a bőrén, a nyakán, a vállán, a kulcscsontján, a combjain, a testén. Mindenhol.
- Sosem csak egy menet voltál, Sehun - súgta bánatosan, majd hátrébb szándékozott lépni a fiatalabbtól, ám amaz fürgén elkapta az éjkék színű zakót. Sehun remegő kezekkel kapaszkodott bele az anyagba és lassan visszahúzta magához. Esetlenül csókolt rá a kicserepesedett, száraz ajkakra, ez volt az első csók, amit ő kezdeményezett. Vagy… Ez volt az első csókjuk? Miért nem emlékszik, hogy már megtörtént közöttük? Aznap este, amikor lefeküdtek, meg kellett történnie, nem? - Te vagy minden, amire vágyom, Sehun.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése