Sziasztok ^^ Mivel ebben a hónapban eléggé eltűntem, így gondoltam, hozok még egy részt viszonylag gyorsan. Egy régi-régi esemény felelevenítésre kerül ebben a fejezetben. Aki olvasta anno a kis írói utószavamat, annak annyira nem lesz meglepetés, mint a fiúknak :D Vajon ebből mi lesz? ;) Kellemes olvasást hozzá ^^
38. Fejezet
Yixing
Halk sóhaj szakadt fel belőlem, fejem a falnak koccant, ahogy hátradöntöttem azt, majd ismét a kórház mosdójának az ajtajára pillantottam isten tudja, hogy hányadik alkalommal. Chent vártam. Már vagy húsz perce bent volt és most már komolyan aggódtam. Nem tudom, hogy mi történt, ám egyszer csak felpattant mellőlem a székről és beviharzott ide. Félti Jongint, de kizártnak tartottam, hogy miatta rohant el. Valami határozottan fura és ez aggodalomra ad okot.
Beletúrtam a hajamba, azt követően lenyomtam a kilincset és beléptem a helyiségbe lesz, ami lesz alapon. Jobbnak láttam engedni neki, hogy maga szenvedje ki a dolgot, csakhogy abból csupán egy elbujdosás lett, az meg nem oldja meg a problémát.
- Chen…
- Ne most! - elmosolyodtam durcás hangját hallva, igencsak nosztalgikus volt. Gondoltam, oldom egy kicsit a légkört és finoman ráütöttem arra a fára, amelyik mögött barátom rejtőzködött.
- Szorulásod van?
- Rohadj meg! - rántotta ki az ajtót. - Szerinted mégis mi a franctól lenne? Utoljára a farkad volt a számban! - Egész nap nem evett semmit?
- Jó-jó, nyugi - védekezően emeltem fel karjaimat magam elé, miközben azért jól szórakoztam vörös orcáin, aztán érte nyúltam és gyengéden átöleltem. - Nem lesz semmi baja Jonginnak - súgtam csöndesen a fülébe, mire mély levegőt vett és belemarkolt felsőmbe.
- Aggódom - erőtlenül suttogta a szót, noha szorítása még erősebb lett. Remélem, nem tépi el a pólóm. - Nagyon aggódom, Lay - közelebb húzódott hozzám, s arcát a nyakamba temette. Nem hiszem, hogy ez Jongin miatt van. Ahj, istenem, Chen, ezúttal mi van?
Jongdae
Rohadtul megszívtam. Kibaszottul kurvára megszívtam. Csak abban reménykedhetek, hogy ha elég ideig bujkálok itt, Luhan eltűnik a picsába. Nem szégyelltem, hogy összejártam vele alkalomadtán. Egy hangyafasznyit sem. Letagadni sem akartam. Amitől be voltam fosva, az az a tény volt, hogy Lay tudott róla, hogy régen is lefeküdtünk. És ha kiderül, hogy most milyen jóban is vagyunk, Lay tuti félreérti. Vagy nem, de megbántva fogja érezni magát. Vagy akárhogy, de nem királyul. Nem tudsz kit basztatni már megint, Sors, hogy velünk cseszel ki?
- Mi a baj? - a szívem szerintem megállt működni, mihelyst elhangzott a kérdés Lay szájából és nem sok kellett, hogy ne nézzem meg közelebbről a hideg padlót. Ez nem jó. Nagyon nem.
- Menjünk haza - kértem alig hallhatóan és rákulcsoltam csuklójára a kezem, hogy kivonszoljam a mosdóból. Nem maradhatunk itt. Ő nem maradhat itt. Nem találkozhat Luhannal. Már az összenézésük is elég volt Jongin szobájának ajtajában ahhoz, hogy rosszul legyek. - Fáradt vagyok.
- És Jongin?
- Majd… Majd Chanyeol szól, ha… Van valami, de most, kérlek, menjünk.
- Te totál hülyének nézel engem? - a hűvös bariton hatására elsápadtam és rettegve sandítottam vissza Lay-re. - Elhiszem, hogy fáradt vagy, még talán azt is, hogy itt hagynád Jongint, na, de azt, hogy Chanyeol majd szól neked, hogy mi van, na, azt nem. Utoljára kérdezem, Chen, mi a baj?
- Én… - nagyot nyeltem és csak meredtem a mellkasa előtt összefont karokkal álló némileg dühös Lay-re. - Én… Dugtam Luhannal.
- Ez nem újdonság. Tisztában vagyok vele, de kösz, hogy emlékeztettél rá.
- Nem úgy értem, hogy… Előtted. Utánad. Az elmúlt két évben elég sűrűn találkoztam vele.
Yixing
Bambán pislogtam Chenre, próbáltam feldolgozni az elhangzott szavakat. Tehát nemcsak Kyungsoo-val, hanem Luhannal is összefeküdt. Hát, ez kurva jó! Elismerem, egy kissé most szarul érzem magam, de ezért fél úgy? Ennyire erővel Dél-Korea férfitársadalmának legalább a fele zavarhatna. Legalább.
- És? - vontam fel a szemöldököm, azt követően felsóhajtottam a kétségbeesett ábrázatát látva. - Nem élek valamiféle elbaszott tündérmesében, Chen. Nem igazán beszéltünk a szakításunkról, ahogy arról sem, mi volt velünk az elmúlt években. Meg sem fordult a fejemben, hogy érintetlen maradtál azután, hogy én utoljára hozzád értem.
- De te igen - pusmogta szinte hangtalanul, jóllehet itt, ebben a zajmentes környezetben tökéletesen értettem. Megrándult a jobb szemem alja és igyekeztem elhessegetni az elmémet megrohamozó emlékeket. Ne firtasd ezt, kérlek, különben nem tudom, mi lesz.
Addig, ameddig nem futottam össze újra életem megrontójával, egy részem bízott benne, hogy egy idő után túl tudok lépni Chenen. Főleg úgy, hogy visszamentem Kínába. Levegőváltozás meg a többi. Komolyan gondolkoztam azon, hogy milyen lenne újból megismerkedni valakivel. Azóta sem vallom magam melegnek, max Chen-szexuálisnak, esetleg Chanyeol-szexuálisnak, ha mondhatom így, azonban egy-két pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy elmegyek randizni akár lánnyal, akár egy másik sráccal. Aztán szépen összetört ezen álmom.
- Az más - szólaltam meg végül kiszáradt torokkal. - És nem is lényeg - feszülten legyintettem, nagyon be akartam fejezni ezt a témát. Mielőtt még mondjuk, rosszul leszek. - Menjünk vissza Jonginhoz - mosolyogtam rá, bár elég vérszegényre sikeredett.
Ellenkezés nélkül hagyta, hogy megfogjam a karját és kikísérjem a mosdóból, hogy visszaüljünk egyetemi barátunk szobájához. Nem jutottunk sokáig, mert kinyílt az említett helyiség ajtaja és Luhan lépett ki rajta megkönnyebbülten. Akkor gyanítom, Jongin jól van. Egy egészen parányi idegesség azért bennem volt a srác miatt. Franc tudja, hogy milyen közeli a kapcsolata Chennel. Nos, abban a másodpercben, hogy keze az arcomhoz ért, én biztos közelebbi kapcsolatban voltam vele, mint Chen az elmúlt pár hétben. Bevert egyet.
Jongdae
Döbbenten néztem, ahogy Lay a falnak tántorodik mellettem, miután Luhan csak úgy se szó, se beszéd bemosott neki. Ijedten figyeltem Lay szájának szélén a lassan csordogáló vért, majd mikor láttam, hogy Luhan ismét mozdul, fürgén Lay elé ugrottam.
- Elment az eszed, ember?! - fakadtam ki, ám mérgem, amint Lay-re pillantottam, aggodalommá változott.
- Ennyi év után kamatostul jár neki vissza az az ütés! Viszont én is csak egyet kaptam, szóval… - megrántotta a vállát és egykedvűen hátrébb lépett. Mi a fasz baja van ennek, baszki?!
- Normális vagy?! Mi az istenről beszélsz? - türelmetlenül szedtem elő egy zsebkendőt és óvatosan Lay ajkaihoz nyomtam azt. Barátom halkan szisszent fel a fájdalomra, de nem rinyált, mint én tettem volna, hanem némán tűrte, hogy felitassam a vért bőréről. - Nem tudom, melyik fasszal kevered őt össze, de Lay sosem ütött meg. Vagy bárkit éppenséggel - Max engem. Egyszer. - Úgyhogy kérj bocsánatot.
- Oh, elég jól emlékszem, Jongdae. Ezer százalék, hogy ő volt az! Úgyhogy megérdemelte.
- Kérj bocsánatot - mind a két szót erősen kihangsúlyoztam, miközben felé fordultam. Kibaszott ideges voltam. A kurva életbe, persze, hogy az voltam! Megütötte Lay-t! Lay ujjai óvóan kulcsolódtak csuklómra és vigyázva hátrébb húzott.
- Nem kell ez - súgta a fülembe. - Jól vagyok és azt mondta, többet nem ad.
- Még jó, hogy nem! - csattantam fel idegbeteg módjára. - Ha még egyszer, akárcsak egy ujjal is hozzád ér, kitekerem a nyakát!
Yixing
Nem állítom, hogy nem sajgott rohadtul az ütés helye, vagy éreztem igazságtalannak az egészet, de Chen féltő viselkedése megmelengette a szívemet. Ráadásul így már nem kell azon görcsölnöm, hogy mi van közöttük. Most már semmi gondolom. Sokat elárul rólam az, hogy mennyire tudok örülni annak, amikor Chen összeveszik valakivel, akivel dugott. Nagyszerű, Zhang Yixing…
- Megérdemelte - Luhan sötét tekintettel méregetett továbbra is, ugyanakkor szerencsére hátrált, míg le nem ült a székek egyikére. - Csak kórházban tudták helyre tenni az orrom az ökle után.
- A redvás…! Értsd már meg, hogy nem ő volt! - mordult fel Chen megint és a testtartását tekintve, még jó, hogy fogtam a karját, mert kicsit nyugtalanított a támadó állása. - Fingom sincs, melyik faszkalappal téveszted őt össze, d-
- Tisztán emlékszem rá, Jongdae - szakította félbe a másik kínai nyugodt hangon. - És, ha esetleg mégse így lenne, a te reakciódra tökéletesen emlékszem. Otthagytál egyetlen kibaszott szó nélkül. Csak úgy elrohantál.
- Mi van? Esküszöm, egy tetves szót sem értek abból, amiről dumálsz - Én se. De rossz érzésem van.
Luhan eléggé elcsodálkozva bámult Chenre a szavai után, aztán összevonta a szemöldökét és felpattant. A szintén festett, szőke hajkorona csak úgy szállt a levegőben olyan gyorsan termett Chen előtt. Elképzelni sem tudtam, hogy most mi a halál lesz. Luhan nagyon határozott volt a témában és őszintén szólva, Chen memóriájában azért kételkedtem. Az elmúlt több, mint tíz évéből szerintem nem kevés esett ki neki. És ezt most minden rossz szándék nélkül mondom.
- Te tényleg nem emlékszel - nyögte ki végül, majd harag lobbant a fekete szempárban. - Szarul éreztem magam, hisz miattam szakítottatok, így sosem hoztam fel, de bassza meg, még csak egy kicsit sem rémlik az az éjjel?
Jongdae
Értetlen fejjel tártam szét a karjaim és vártam, hogy Luhan végre felvilágosítson. Bár… Ha szakításról van szó… Oké, Lay-jel ezen egészségtelenül sokszor végigmentünk, viszont olyan, amikor más is közrejátszott, nem igen akadt. Legalábbis ilyen szituációban. Csak arra az egy esetre tudtam gondolni, ami az első félévi vizsga előtt volt.
Biztos voltam benne, hogy az összes szín egy tizedmásodperc alatt távozott az arcomból, ahogy szép lassan derengeni kezdett az az alkoholmámoros este. Amikor Lay rám várt a szülői házam szobájában és én egy másik sráccal próbáltam bejutni az ajtón. Az… Geci, az Luhan volt?!
Holtra váltan, akadozva fordultam Lay felé és az ábrázata elég volt ahhoz, hogy tudjam, neki is leesett. Sosem… Sosem láttam Lay-t olyan kiismerhetetlen íriszekkel nézni, mint abban a pillanatban. Nem rám, vagy Luhanra meredt, csak maga elé. Így, hogy semmit sem tudtam kiolvasni a sötétbarna szemekből, eléggé be voltam rezelve. Halványlila gőzöm sem volt, hogy most vajon Luhant veri éppen halálra gondolatban, vagy engem. Vagy küld el melegebb éghajlatra. Vagy szakít. Vagy… Nem, azt nem bírom ki.
- Lay… - remegő kézzel nyúltam az övé felé, ám nem engedte, hogy megérintsem. Összeszorult a gyomrom és nem sok hiányzott, hogy itt, s most elbőgjem magam. Ilyen kibaszott nagy szerencsém is csak nekem lehet.
Luhan az egyetlen, akivel hosszabb távon is fent tartottam a kis afférjainkat. Amikor két évvel ezelőtt összefutottunk az ügynökségnél, nem hittem, hogy ez lesz belőle. Nincsenek mélyebb érzéseim iránta. Sosem voltak és sosem lesznek. Mégis a találkozás után a régi emlékek felelevenedtek és egy alkalomból kettő lett, azután ha szüksége volt az egyikünknek a másikra, csak írtunk egy üzenetet. De sosem volt több testi vonzalomnál, mindazonáltal… Valami fura nyakatekert és elbaszott módon megbíztam Luhanban. És most meg kiderül, hogy vele csaltam meg Lay-t. Ez valami kurva rossz vicc, Sors?
