Sziasztok :) Ismét eltelt két hét és itt vagyok a LayChen első extra
második felével. Jongdae végre jut valahova a család kérdésében, Lay pedig ott van mellette. Remélem elnyeri tetszéseteket és igen, 18+, de tudjátok, tőlem
ne várjatok valami hard yaoi-t, nem olyan vagyok. Kellemes olvasást ^^ (előre szólok, extra hosszú extra lett xD)
Megjegyzés: bízom benne, hogy nincs benne hiba, de tuti van, pedig igyekeztem, ha találtok szóljatok nyugodtan és kijavítom :3
Extra #1
Jongdae
Halál módban csoszogtam Lay mellett, ami nem volt épp
a legjobb döntés tekintve, hogy könnyen megeshetett volna, hogy felnyalom a
park betonját így. Nem igazán tettem túl magam a tegnap esti eseményen, főleg
azért nem, mert elég volt két pillanat, hogy az agyam képeket generáljon a
hangokhoz és aztán már mindent akartam, csak azt nem, hogy Lay hozzám érjen. Hetekig
vágytam rá erre… Miért van mindig ilyen kibaszott nagy szerencsém?
És nem volt elég a sokk, még aludni sem tudtam ezután
a förtelmes dolog után, úgyhogy lyukat bámultam a plafonba. Szóval rohadt álmos
voltam, a kedvem meg valahol a béka segge alatt volt. Elgyötörten pillantottam
a mellettem sétálóra, mire ő is rögtön rám függesztette íriszeit, majd édesen
elmosolyodott. Együtt érzés csillant szemeiben és először nem értettem, hogy
mire fel, így rákérdeztem. Jót röhögtem válasza után.
- Ha utána számolsz, tizenhat voltam, mikor Ziyi
született, szóval… - arcából ítélve előtte is felrémlett valami, amire nagyon
nem akart gondolni. Összerándult, igazgatni kezdte magán ruháit, majd néhány
zavart köhintés után csuklón fogott és elhúzott a park kijárata felé. Nem
igazán tudtam, hogy hova akar menni, mivel ünnep volt, nem nagyon lett volna
lehetőség bárhova is beülni és… Jézusom, én tuti nem megyek soha többet
vissza abba a házba!
- Ugye nem akarsz vissza… Visszamenni? - hirtelen
torpant meg halk motyogásom után, mire közelebbi ismertséget kötöttem
kabátjával. Idegesen köptem ki a kapucnia szőrméjének maradványait a számból,
közben várakozóan pislogtam rá. Megpusztulok, ha rá kell néznem apámékra…
- Ilyen maradandó élményt okozott a dolog? - kérdezte
vigyorogva, de amint megmutattam neki a lehető legdurcásabb fejemet, csak
bólintott egyet. - Nem kéred el Sehun haverod játéktermét vagy mijét?
- Oh, én nem kérek semmit se! Mondjuk nem az övé,
de végülis...
Yixing
Még mindig meg voltam kissé döbbenve a ténytől, hogy
Chen… Hát konkrétan betört a bárba. Vagy játékterembe. Vagy franc tudja,
hogy hogyan hívják az ilyen helyeket. Asszem múltkor hivatalosan bár volt.
Meg kellett volna kérdezni Sehunt, hogy lehet-e, bár gyanítom nem akart azzal
baszakodni, hogy még Sehun is telefonál meg minden szarság, de azért… Értem
én, hogy a kulcs az ajtónál van, de baszki!
A hely nem sokat változott az előző kellemes kis
ittlétünk óta, csak néhány ünnepi dísz kerül fel. Ugyanúgy kurvára lepukkantnak
tűnt a környék, de belül még mindig faszán festett, így felaggatva
mindenfélével meg még inkább. Szemeim felcsillantak, ahogy a bowling pályára
pillantottam, most holtbiztos, hogy ki fogom próbálni, ha már múltkor nem volt
lehetőségem. Na nem mintha bánnám az eltöltött időt!
- Ah, megrohamoztak az emlékek - értetlenül fordultam
hátra, majd elvörösödtem, amint észrevettem, hogy Chen az egyik biliárd asztal
körül sétálgat. Annál a bizonyos biliárd asztalnál! Vártam valami
megjegyzést, miszerint ismételjük meg az akkori dolgokat vagy ilyesmi, de
meglepő, nem tett semmifélét. Sőt! - Ezúttal tényleg megtanítalak játszani! - És
valóban így történt.
Vagyis mondjuk úgy, hogy igazán kitett magáért.
Próbálkozott. Méghozzá nem is keveset. Majdnem három órán keresztül igyekezett
elérni nálam valami előrelépést, de sajnos nagyon nem ment a dolog. Értettem én
miről van szó, nem vagyok hülye, de valahogy sosem jött össze egy normális
lökés sem. De kitartott. Kibaszottul türelmes volt, amin ismételten
meglepődtem.
- Hallod… - Nos, gyanítom eddig tartott. Most tuti
jön valami megjegyzés… - Mi most randizunk? - zavartan pislogtam rá kérdése
után, majd mosolyogva az asztal szélén pihenő hűvös ujjaira csúsztattam
balomat.
- Nos… A szüleid elől rejtőzködünk, mert nem akarod
látni őket, miután… Khm… Aztán még be is törtünk valahova. Szerinted?
- Egyértelmű. Randizunk.
Jongdae
Kellemes érzéssel töltött el, ahogy Lay
szerencsétlenkedését figyeltem a billiárd asztalnál és egyáltalán nem volt még
csak egy hangyányi kis türelmetlen pillanatom sem, amin rendesen meg is
lepődtem. Na, Jongdae fiam, fejlődsz!
Vigyorogva bámultam bele a fények miatt inkább
világosbarnának, mint sötétbarnának tűnő íriszeibe, majd kissé előredőlve egy
tőlem szokatlanul apró csókot hintettem ajkaira, miután végre sikerült az egyik
golyót a megfelelő helyre löknie. Anyám… Lassan már hányni fogok magamtól
annyira nyálas leszek…
- Mit… - hangom elhalt, arcom lángolni kezdett
zavaromban, ahogy a gyomrom egy óriásit kordult, majd égő fejjel magyarázni kezdtem
egy étteremről, ami nyitva van még ünnepekkor is. Lay csak nevetve rázta a
fejét, majd puhán csuklón fogott és a ruháink felé indult. Végülis mi a gáz
ebben? Mindenki szokott éhes lenni.
Én a kajáldához terveztem menni, de neki más ötlete
volt és mikor a felénk járó busz megállójához értünk le is esett, hogy mi volt
az övé; haza menni. Megpróbáltam kihúzni kezemet marka fogságából, de erősen
fogott, közben csak elnézően mosolygott rám és nyugodtan várt, míg kiszenvedem
magam. Istenem, nem akarom őket látni!
- Jól van - leheltem végül beletörődően jó pár percig
tartó sikertelen kínlódás után, mire azonnal elengedett. Nos, simán leléphettem
volna, de nem tettem. Nyilván.
- Az én kedvemért, kérlek - suttogta csöndesen a
távolba meredve, majd hirtelen rám nézett igen komoly fejjel. - Sőt, inkább a
te kedvedért. Próbálj kicsit… Engedni, oké? - keserű szájízzel, de
rábólintottam szavaira és ezúttal is muszáj voltam igazat adni neki, csakúgy,
mint tegnap este. Tökéletesen értettem mindent, amit mondott most is, felfogtam
és egy részem szeretett volna tényleg engedni, de egy részem nem. Sosem
voltam az a típus, aki a szívére hallgat. Sok időbe telt az is, hogy Lay-jel
igazi kapcsolatot alakítsak ki. Nem hiszem, hogy valaha is sikerül egyet a
családommal is.
Yixing
Aggódva pislogtam Chen nevelőanyjára, miközben barátom
és az apja egymásra meredt valami hihetetlenül ideges fejjel. Ha tudtam volna,
hogy ez lesz, csak mert később értünk ide az ebédre, mint kellett volna, már a
parki sétánk után hazahoztam volna Chent. Istenem, itt tuti kő kövön nem
marad!
Sojung zavart mosollyal lépett oda a két férfi közé,
hogy megállítsa az esetleges ordibálást, de egyelőre nem volt szükség rá,
hiszen csak bámulták egymást. Ami igazából még félelmetesebb volt, mint az az
eshetőség, hogy nem marad a háznak teteje. Óvatosan simítottam rá Chen remegő
kezére, de lerázta érintésemet, majd egy hatalmasat sóhajtott és mielőtt
megállíthattam volna, rákezdett. Baszki Chen, miért nem bírod ki sosem?
- Mégis mi az isten bajod van?! - sziszegte dühösen
meglehetősen halkan, ami szintén nem volt valami jó előjel.
- Mi az, hogy mi bajom van? - lehunytam szemeimet,
ahogy meghallottam az apjának hasonló reakcióját. Le se tagadhatnák a
rokonságot; ugyanaz a halk gyilkos hangsúly, ugyanaz a tekintet.
Elmondhatatlanul féltem, hogy ebből bizony óriási vita lesz és nem csak én;
Sojung próbálta leállítani férjét, de nem járt sikerrel. Holtbiztos, hogy
felrobban a ház.
Chen íriszei rám villantak egy pillanatra és láttam
bennük, hogy sajnálja az egészet, ami bizonyos szempontból még jól is esett,
de… De tudtam, hogy ezzel azt jelzi, hogy nem fog engedni egy kicsit sem. De
még mennyire nem…
- Karácsony van és elmentem valahova kettesben a
barátommal, baj tán?
- Nem, nem baj, de igazán gondolhattál volna arra,
hogy velünk is legyél, illetve szerinted mi-
- Mégis mi a rohadt életért?! - csattant fel Chen
hangosan félbeszakítva őt és őszintén bevallom, csodálkoztam, hogy sikerült egy
normális mondatot mondania még ez előtt. Fájdalom csillant fekete szemeiben és
nem esküszöm meg, de mintha egy tizedmásodpercre könnyeket is láttam volna
bennük. Alig néhány pillanat volt csupán, gyorsan pislogott párat és már el is
tűntek. Ha ennyire fáj, miért nem mondtad sosem?
Jongdae
Bár tegnap sikerült visszafogni magunkat apámmal, úgy
tűnik, ez ma már nem jön össze. Mégis milyen jogon szól bele, hogy kivel, mit
csinálok és mikor? Mintha nem tehetném meg, hogy elmegyek valahova Lay-jel!
Ezernyi dolog átsuhant agyamon, amit a fejéhez vághattam volna, mégis igazából
azt se tudtam, hogy mit mondjak neki. De nem is kellett, mondta ő.
- Mert karácsony van azért, bassza meg! - fakadt ki
frusztráltan, majd néhány ősz hajszállal tarkított fekete tincsei közé túrt.
Zavartan meredtem rá; egyrészt, a szóhasználat miatt, másrészt, nem vágtam,
hogy ezt mégis mire értette. Oké, szeretet ünnepe meg minden, de nálunk ez
korántsem van jelen.
- Belegondoltál, hogy… - hirtelen megakadt
mondandójában, hangja elhalt, majd rápillantott Sojungra. - Pont egy éve… -
súgta csöndesen még mindig feleségét nézve, majd lassan rám emelte fátyolos
íriszeit. - Pont egy éve léptél le, emlékszel? Reggel nem jöttetek le enni és…
Azt hittem megint… Persze a cuccaitok ott voltak, de… Tudom, hogy valószínűleg
csak is Yixing miatt vagy most itt, de nekem rengeteget jelent és az is, hogy
tegnap velünk ettél, még ha… Az is Yixing miatt volt - amint vége szakadt
beszédének mélységes csend telepedett a folyosóra, az egész házra. Tényleg
ennyire… Megijedt, hogy… Nem jövök megint vissza? Megfordult a fejemben… De nem
úgy!
- Szükségem volt rád - motyogtam kb hangtalanul
összeszorított szemekkel, mert féltem, ezúttal tényleg elsírom magam az emlék
hatására. - Mikor any… Mikor anya elment, nekem szükségem volt rád, de te…
Mindenféle… Nőkkel találkozgattál ahelyett, hogy… Aztán egyszer csak abbamaradt
és annyira bíztam benne, hogy végre… Hogy végre enyém lesz minden figyelmed,
hogy együtt szórakozunk, mint régen, de… Akkor hazahoztad őt -
felemeltem fejemet és átható tekintettel bámultam nevelőanyámra, aki… A
rohadt életbe! Miért sír?
Yixing
Kényelmetlenül éreztem magam az egész szituáció alatt,
főleg mikor az apja megemlített. Nem kellett volna itt lennem a beszélgetésük
alatt, csak azért maradtam, mert rettegtem attól, hogy Chen még a végén
túlzásba esik. De nem történt ilyen, sőt inkább tűnt úgy, hogy végre sikerül
elrendezniük a dolgukat, így szép lassan a lépcső felé csoszogtam. Nem volt
itt nekem hely. Ez családi ügy.
Puhán érintettem meg a hűvös korlátot és már
sprinteltem is volna fel a szobába vagy akárhova, de akkor megéreztem Chen
jéghideg ujjait a csuklóm körül. Értetlenül néztem át vállam fölött és akkor
megláttam azt a kétségbeesett tekintetet, amit akkor mutatott nekem, mikor el
akartam hagyni hetekkel ezelőtt. Nem szeretné, hogy elmenjek. De minek
maradjak itt?
Némán, hosszú percekig szemeztünk, majd végül egy apró
sóhaj után engedtem neki és leléptem az alsó fokról mellé. Zavarta sétáltam
vissza az apja elé, majd egy kurva gáz köhintés után, ami majdnem egy
fulladással járt együtt, megszólaltam végre én is. De hogy minek…
- Chen ajánlotta, hogy itt karácsonyozzunk. Semmi…
Semmi hátsószándéka vagy ilyesmije nem volt. Azt hiszem… - rápillantottam a
messzebb álló, lehajtott fejű, kissé vörös arcú Chenre, majd folytattam. - Azt
hiszem tényleg itt akart lenni, csak… Túlságosan is büszke ahhoz, hogy
kimondja. Talán-
- Oké, ennyi elég! - szakított félbe az említett, majd
totál égő ábrázattal odarohant hozzám és tenyerét a számra nyomta, hogy még
véletlenül se mondhassak többet. Nagy szemekkel kémleltem kicsit jelenleg
sápadt alakját és közben próbáltam feldolgozni a tényt, hogy azt akarta maradjak,
de beszélni már nem enged. Ha már ő nem képes arra, hogy kinyögjön néhány szót,
muszáj leszek én, mert különben sosem békül ki a családjával. Haljak meg, ha
nem érem el, hogy nyugodtan, önfeledten üljenek le ahhoz a rohadt asztalhoz
megenni a kései ebédet vagy vacsorát vagy franc tudja mit!
Jongdae
Full vörösen álltam Lay mellett és igyekeztem
mindenhova nézni csak az apámra és Sojungra nem. Igen, beismerem egy hangyányi,
egy egészen tényleg kurvára apró kis részem ide akart jönni karácsonyra, de… Mégis,
hogy a picsába látta ezt rajtam Lay?
- Annyira hasonlítasz édesanyádra - szólalt meg
csöndesen apám, mire rögtön rákaptam tekintetemet. - Fájt téged látnom és mikor
felismertem a hibám, már késő volt. Nem jártál haza, aztán néha idehoztad azt a
fiút, lázadni kezdtél. Az egész az én hibám volt. Szeretem Sojungot és mikor
megismertem, bíztam benne, hogy… Ismét egy család lehetünk. Nem gondoltam
volna, hogy ezzel csak még jobban eltaszítalak magamtól. Mondd, Jongdae... -
pilláim megrebbentek, ahogy meghallottam milyen lágyan ejti ki nevemet, szívem
döbbenetesen nagyot dobbant, olyan… Olyan kellemes érzés járt át, mint mikor
Lay mondja. - Mégis miért nem kedveled őt? Mit ártott neked, hogy… Megértem
engem miért gyűlölsz, de Sojung nem tett semmit sem.
Lesütöttem szemeimet egy másodpercre, majd ránéztem a
helyiség egyetlen női tagjára és kivételesen próbáltam nem undorral vizslatni
őt. Azt hiszem sikerült is, mert egy kedves mosolyt kaptam válaszul, bár ő
sosem mutatná, ha gond lenne. Tényleg sosem tett semmit sem.
- Úgy gondoltam elvett tőlem, de ezek szerint, ha… Ha
normálisan viselkedtem volna, ha nem megyek el folyton szórakozni, megkaptam
volna, amire vágytam mindvégig. Téged, egy családot. Megadtad volna azt, amit
szerettem volna. Sajnálom - meglepően jó érzés volt kimondani az utolsó
szót, illetve mintha egy több mázsás súlytól szabadultam volna meg. Csöndes
nyögés csúszott ki belőlem, ahogy Lay magához rántott egy erős ölelésre, majd
szinte hangtalanul azt suttogta a fülembe, hogy mennyire büszke is rám, amitől
még el is pirultam. Azt hiszem, ezért is hálás lehetek neki.
- Oké, vége a férfi pillanatoknak! Mars enni, mert
igen keményen megdolgoztam azért az ebédért! Fel nem álltok, míg minden el nem
tűnik! Ha teljesen kihűlt, az se érdekel!
Yixing
Elmélyülten pengettem gitáromat, miközben Chenre
vártam, hogy előbújjon a fürdőből, de már olyan rég bent volt, hogy komolyan
mondom elgondolkoztam azon, hogy valami olyasmit csinál, amit igazából velem
kéne. Lehunytam pilláimat, hátradöntöttem a fejemet és elmosolyodtam, ahogy
hirtelen írt dalom hallgattam, mert valami hihetetlenül szerelmes szám volt. Végre
nem valami búvalbaszottat sikerült összehoznom. Ezért taps járna.
Kipattantak szemeim, ahogy a franciaágy besüppedt
előttem és rögtön megláttam Chen kissé sötét arcát, hiszen csak az
éjjeliszekrény lámpája égett, ami nem szolgáltatott valami sok fényt.
Értetlenül meredtem az ölembe dobott aprócska kis kék masnival átkötött
dobozra. Nem volt épp egy mesteri csomagolás, de testem átjárta a forróság,
ahogy arra gondoltam, ez az enyém. Chentől.
Lassan forgattam ujjaim között az ajándékot, ami nem
nyerte el barátom tetszését, mert elég hangosan felmordult egyfajta jelzésként,
miszerint gyorsítsak. Vigyorogva pillantottam fel és mielőtt még kibontottam
volna, egyik kezem tarkójára simítottam, majd egy lágy csókba hívtam, hogy így
köszönjem meg kedvességét. Határozottan húztam magamhoz nedves tincsei által,
hogy elmélyítsem ajkaink játékát, de akkor óvatosan ráharapott alsó ajkamra,
majd hátrébb hajolt és kinyújtotta a kezét. Most akkor mi a franc van?
- Hol az enyém? - kérdezte izgatottan, akárcsak egy
hat éves és akaratlanul is Ziyi jutott eszembe. Ő is ezt szokta csinálni. Nem
mond semmit, csak kiteszi tenyerét és vár. De hiányzik.
- Honnan veszed, hogy kapsz valamit? - döntöttem
oldalra vigyorogva fejemet, mire puhán rávágott térdemre, majd ismét kezet
nyújtott. - Nem nagy dolog, a papucsod párját kapod.
- Baszd meg! Tudod, hogy mennyit kerestem és
mindvégig nálad volt?
Jongdae
Nem voltam az az ajándékozós típus, utoljára tizenkét
éves koromban adtam bárkinek bármit is. Max Chanyeol kapott tőlem valamit, de
az se volt valami nagy. Talán ezért is éreztem magam mérhetetlenül zavarban.
Meg nyilván azért, mert Lay-nek, a barátomnak, készültem adni egy kis
apróságot. Valószínűleg emiatt bámultam a tükörképem egy jó fél órán keresztül.
Anyám, menten megpusztulok a zavartól…
Annyira vártam Lay reakcióját és elismerem, kibaszott
jól esett a csókja, de azért már örültem volna neki, hogy kinyitotta volna azt
a szart. Oké, kíváncsi voltam, én mit kapok. Mosolyogva mászott ki
mellőlem, majd a hátizsákjában kezdett keresgélni és néhány pillanattal később
egy, kb akkor dobozzal tért vissza mint, amit én is adtam neki. Óvatosan
érkezett meg kezembe az igazi és túlontúl tökéletes karácsonyi csomagolással
megáldott meglepetésem. Nos, azok a zongoraujjak csodákra képesek, nem
csodálom, hogy egy ilyen kis cuccot is így be tudott kötni.
Gyanítom úgy festhettem, mint egy kisgyerek, mikor
megragadtam a zöld masnit, hogy kibontsam az ajándékot, de akkor meghallottam
Lay meglepett, de csöndes kiáltását. Izgatottan figyeltem, ahogy kivette az
apróságot doboza rejtekéből, majd rögtön gitárjáért nyúlt és megpengette azt.
Az ezüst pengető megcsillant a szoba félhomályában és isten bizony mondom, úgy
állt kezében, mintha csak oda teremtették volna. Baszki, mekkora szakértőnek
hiszed magad, Kim Jongdae…
- Oh, gravíroztattál is bele? - követtem pillantását
és elmosolyodtam, ahogy megláttam a dátumot, majd felröhögtem, mikor értetlen
arcával találtam szembe magam.
- Nos, néha elkap a szentimentalizmus - vontam meg
vállam vigyorogva, majd kezére csúsztattam hideg ujjaimat, ahogy ő is szokta. -
Nyolc évvel ezelőtt ezen a napon raboltad el a szívemet.
Yixing
Őszintén bevallom, olyan szinten meglepődtem Chen
ajándékán, vagyis inkább a hozzám intézett szavain, hogy szóhoz sem jutottam.
Csak bámultam a kezembe pihenő pengetőre, jobban mondva a dátumra. Tényleg
ennyire emlékszik rá? Napra pontosan? Tudtam, hogy tizenkettő volt, mikor
megváltoztak érzései, de így látni, magam előtt, egészen… Furcsa volt. És
hihetetlenül szívet melengető.
Zavartan pillantottam föl rá, de ő már a tőlem kapott
dobozt szabadította meg a csomagolásától. Kissé félve néztem arcát, ahogy
kiemelte a fekete tárolót és azt hittem belehalok az időbe, míg kinyitotta azt.
Íriszeiben először döbbenetet láttam, majd minden további nélkül a tenyerembe
nyomta meglepetésemet. Ketyegőm fájdalmasan dobbant, ahogy realizáltam, nem
tetszik neki és már kezdtem is volna neki valami szövegnek, de akkor
szabályosan orrom alá dugta a kezét. Ezt komolyan nem tudom követni…
- Mégis milyen férfi vagy te? Ha ilyesmit adsz, azzal
kéne kezdened, miután leszedtem a papírt, hogy majd te felteszed nekem! -
értetlenül meredtem rá és igyekeztem összetenni valahogy, hogy most mi is van.
Kicsit megrázta kezét, hogy arra figyeljek, majd végül tettem is, amit kért,
mert tudtam, hogy úgy se igazodom ki rajta. Még most se tudok mindig...
Puhán fogtam rá csuklójára és lejjebb nyomtam karját,
hogy ráadhassam a vékony, fekete karkötőt. Szívem tempója felgyorsult, ahogy
figyeltem csillogó íriszeit, miközben az ajándékát vizslatta. Kezdeti félelmem
elmúlt, láttam rajta, hogy tényleg tetszik neki és, aminek még inkább örültem,
hogy tökéletesen passzolt rá. Nem, nem méretileg, hanem stílusilag. Chen nem
volt az a kiegészítőt hordó típus, ezért is rettegtem attól, hogy mit fog
szólni. Az az igazság, hogy ismerve őt tuti valami “szépet” mondott volna,
ha nem tetszett volna neki.
- És most a papucsomat! - nyújtott újfent kezet nekem,
mire csak nevetve megragadtam pólójánál fogva és magamhoz rántottam.
- Nincs rá szükséged az este további részére, sőt
igazából semmilyen ruhadarabra sem - súgtam csöndesen a meglepődéstől kissé
elnyílt ajkaira, majd időt sem hagytam neki bármilyen visszavágásra, csak
gyorsan megcsókoltam. Nos, bízom benne, hogy kurva nagy nyomot nem hagyott
benne a tegnap esti dolog, mert rohadtul folytatni terveztem a dolgot…
Jongdae
Totál elkábulva követtem Lay szájának mozdulatait,
igazából még a meglepetésem okozta boldogságon sem jutottam túl, erre most ez…
Lihegve vált el ajkaimtól, de épp csak annyi időre, hogy a kettőnk közé szorult
gitárját letegye az ágyról, majd ismét betámadott és ezúttal a túl jó helyekre
kíváncsiskodó ujjait is bevetette. Egy hangyafasznyi időre eszembe jutott a
tegnap esti incidens, de tényleg csak egy pillanatra. Hogy is tudnék
ellenállni Lay-nek?
- És a karkötő? - kérdeztem zihálva, mikor végre
megtaláltam hangomat és terveztem még valamit mondani, de akkor erősen csípőmbe
markolt, majd az ölébe emelt. Testem megremegett, ahogy vékony ujjai felsőm alá
csúsztak, majd hátamra, onnan meg egyenesen le, a seggemre tévedtek. Miért
érzem mindig ilyenkor, hogy menten megdöglök?
- Nos, ha jól tudom, az kiegészítő, nem ruhadarab,
szóval… - hangos nyögést hallattam, ahogy lélegzete nyakam bőrének csapódott,
miközben odasuttogta válaszát. Direkt csinálta, biztos vagyok benne; tudja,
hogy mennyire szeretem, mikor a fülem környékén sugdolódzik. Hát ez tuti nem
változik meg sosem.
- Baszd meg... - leheltem erőtlenül vissza. Sok haszna
nem volt és már vártam is a szokásos ez utáni mondandóját, de az nem jött.
Belekuncogott fülembe, majd óvatosan megpuszilta azt, közben még közelebb húzott
magához. Nehézkesen támasztottam neki tenyereimet a falnak mögötte, aztán
inkább úgy döntöttem, én is szemét leszek. De nem sikerült.
Ahogy arcára, illetve nyakára simítottam kezeimet,
íriszeink összekapcsolódtak és esküszöm, lélegezni is elfelejtettem, mikor a
félhomály által inkább a fekete, mintsem barna szemekbe tekintettem. Szinte
áradt belőlük a szeretet felém és bíztam benne, hogy hasonlóképp nézek én is
vissza rá. Istenem, egy ilyen pillantás és még inkább beleesek, pedig
kizárt, hogy ennél is jobban szeressem, mint most.
Yixing
Mosolyogva figyeltem Chen nagy szemeit, ahogy ide-oda
járnak arcomon, majd végül az enyémekbe mélyesztette azokat. Ajkaim még jobban
felfelé görbültek, mikor láttam, hogy elpirult, majd zavartan kezdett nézelődni
a sötét ágyneműn. Először nem értettem mit akar, de aztán megpillantottam ujjai
között a tőle kapott ajándékomat, majd a dobozát is. Lassan totálisan
elvesztem a fonalat…
Meglepetten meredtem a fekete láncra, amit a
csomagolás aljáról szedett elő és döbbenetem a tető fokára hágott, mikor
nyelvét kidugva próbálta beleügyeskedni a pengető végében lévő apró lyukba.
Elég sokáig baszakodott vele, de nem volt szívem félbeszakítani őt, így hagytam
had szenvedjen. Talán egy jó tíz perc is eltelt, mikor végre győzedelmesen
csillant fel tekintete és rögtön nyakamhoz hajolt, hogy rám csatolja azt. Nem
Yixing, nem lepődhetsz meg a romantikus Chenen. Egyszerűen nem teheted.
Összerándultam, ahogy a hűvös anyag bőrömhöz ért, de
alig fél másodperccel később már nem emiatt rázott ki a hideg. Chen egyik kezével
átkarolta nyakamat, a másikkal hajamba túrt, majd szenvedélyesen ajkaimra mart,
de olyan hévvel, hogy egy pillanatra elfelejtettem még azt is, hogy mi a nevem.
Teljesen hozzám simult; mellkasunk összeért, így tökéletesen éreztem minden
egyes levegővételét, szívdobbanását. Istenem, tuti egyszerre ver az
enyémmel.
Belevigyorogtam a csókba, amint észrevettem
próbálkozását abban, hogy még közelebb férkőzzön hozzám. Lábait igyekezett
körém kulcsolni, de sajnos túl közel voltam a falhoz, így nem igen járt
sikerrel, mire szokásához híven elkáromkodta magát. Kuncogva nyúltam feneke
alá, majd kissé megemelve őt másztam arrébb, hogy segítsek neki. Legalábbis
akartam.
A sunyija hirtelen lerántott, ami azzal járt, hogy kb
belepasszíroztam az ágyba az összes súlyommal, de láthatóan kurvára bejött
neki. Mondjuk nekem is. Továbbra is rajtam függeszkedett lábaival, így
elég kellemes érzés futott végig rajtam, ahogy testünk totálisan egymásnak
feszült. Halk nyögés csúszott ki belőlem, ellenben ő túlontúl hangos volt és
megijedtem, hogy szülei mindjárt berontanak a zajok miatt. De szerencsére nem
történt ilyen. Egyszer az életben szerencsénk van. El se hiszem, baszki!
Jongdae
Nem igazán szarakodtam sokáig, miután Lay rajtam
landolt a jóvoltomból, egyszerűen széttéptem lenge, fekete ingét, majd rögtön
betámadtam minden elérhető négyzetmilliméterét bőrének. Oké, elismerem,
megbántam. Kurvára örültem volna, ha még egyszer ezt a felsőt láthattam volna
rajta, de sajna így nem fogom.
Ő sem húzta a dolgot; ujjatlan, alvós ruhaként
szolgáló pólóm alá csúsztatta egyik kezét, hogy végigsimítson hasamon, majd egy
gyors mozdulattal feltűrte azt, de aztán végül meg is szabadított tőle. Szemei
mohón siklottak végig alakom, amitől rendesen zavarba is jöttem, pedig nem
először nézett meg magának. Nos, igazából Lay minden alkalommal így néz rám.
Elvörösödve figyeltem tekintetét, de rohadtul boldog
voltam a ténytől, hogy úgy bámul, ahogy. Nem vallottam csúnyának magam, de
senki nem szemlélt meg úgy magának mint, ahogy Lay tette. Szívem az eddigieknél
is hevesebb dobogásba kezdett és már készültem mondani valami, hogy oldjam a
számomra kissé már túlságosan is gáz szituációt, mikor is megcsókolt, belém
fojtva minden egyes szót. Na, ezt nem bánom, az biztos!
Azt meg aztán főleg nem bántam, amikor combjaimba
markolt, majd ágyékát is hozzám nyomta. Lihegve váltam el szájától és az övét
vettem kezelésbe, amiért már vártam a szokásos reakciót, de érdekes, most se
kaptam semmit. Nocsak! Szóval Lay is kurvára szeretné már és tényleg nem
akarja húzni a dolgot.
Vigyorogva pillantottam a szemeibe és esküszöm,
elgyengültek a kezeim, ahogy megláttam a vágytól ködös sötét tekintetét. Azt
hittem, hogy most akkor ő fog valamit csinálni a váratlan leállásom miatt, de
nem, türelmesen várt és csak figyelt engem. Amitől természetesen ismételten
zavarba jöttem. Baszd meg, azokat a szemeket, hogy a picsába lehetnek ilyen
szépek?!
Yixing
Sosem szerettem elsietni Chennel a szex-dolgot, mert
tudtam, hogy nem épp a legjobbakban lehetett része. Csak testiség, semmi több.
De azért be kell vallanom, már nagyon a tűréshatárom végén jártam. Pasi volnék
egy dögös baráttal és két totál érintésmentes héttel a hátam mögött. Csodálkozom,
hogy Chen nem mondta még ki kerek-perec, hogy mit szeretne, mit csináljak vele,
holott ezt sosem felejti el megemlíteni.
De nem is volt rá szükség. Ismét oda jutottunk, hogy
szemeztünk egymással és nem volt nehéz az előbbi öves próbálkozása, illetve a
tipikus nézése után rájönni, hogy mit is szeretne, mit csináljak vele. Szóval
tettem, amit némán kért.
Szenvedélyesen csókoltam rá ajkaira, közben
lefejtettem magamról erősen szorító lábait, hogy leszedhessem megmaradt ruháit
és ez nem volt ellenére. Lassan simítottam rá bal kezemet derekára, majd egy
kicsit megemeltem, hogy alányúlva gyorsan megszabadítottam a maradék cuccától.
Közben egy pillanatra sem szakadtam el szájától, de aztán muszáj volt, mikor
egy furcsa hang után leesett, mindjárt megfullad szegény. Az kellett volna
még és biztos elnyertük volt a világ legszerencsétlenebb párosa címet.
- Éjjeliszekrény - motyogta csöndesen az alattam fekvő
lehunyt pillákkal halkan szuszogva és én már mozdultam is az említett tárgy
felé. Zavartan néztem végig a három fiókon, majd abból kiindulva, hogy nem
húzná ilyesmivel az időt, azonnal a legfelsőt téptem ki a helyéről. Aztán
röhögve Chenre borultam. Geci, ezt nem hiszem el!
Hangosan nevettem, hát még mikor megláttam barátom
értetlen, majd full vörös fejét, ahogy leesett neki mi van. Durcásan próbált
arrébb tolni, de nem engedtem neki, helyette békítően nyakába pusziltam,
ujjaimmal gyengéden végigszántottam oldala puha bőrét és ennek nem tudott
ellenállni, sóhajtva ernyedt el újra az ágyon. Oda se pillantva szedtem ki a
rengeteg - de tényleg kurva sok - óvszer közül egyet és nagyon erőlködnöm
kellett, hogy ne kuncogjak bele nyakába, mert ha megtörtént volna, tuti nem
engeszteltem volna ki. Mondjuk Chent nem hiszem, hogy nehéz lenne
kiengesztelni, látva az előbbit is.
Jongdae
Oké, elfelejtettem, hogy mennyi gumit tartok a
fiókomban, de baszki, ezen tényleg így kell röhögni?! Mintha nem ismerne,
komolyan mondom… Én esküszöm, haragudni akartam rá egy kicsit, hogy elérjem
nála, teperjen, de sajnos, mint mondtam, Lay-nek arany ujjai vannak. Khm,
sajnos…
Elhúztam a számat, mikor nem messze a párnától pihenő
óvszer mellett landolt egy síkosító is, ugyanis nem rajongtam különösen ezért a
részért, főleg mióta nem állandó jelleggel vannak személyek a hátsóm környékén.
Igazából azt se tudom mikor volt, hogy utoljára…
Összeszorított szemekkel szisszentem fel, amint
megéreztem Lay óvatos érintését, aztán rögtön ajkai lágy játékát vállamon, majd
nyakamon, így próbálta elterelni a figyelmemet. Nem lehetett okom panaszra, úgy
vigyázott rám, mint mindig is tette, de ettől függetlenül rohadtul fájt. Nyöszörögve
markoltam bele a sötét takaróba, mikor a második ujja mellé helyezte a
harmadikat is és baszki, tudom gáz, de kicsordult pár könnycsepp. Igen, ez
rohadt gáz.
Amint meghallotta szipogásomat, felnézett és csak
figyelt, amit értékeltem, de azért nem kell porcelánbaba módjára bánni velem,
így löktem egyet csípőmmel, hogy jelezzek neki, folytassa. Néhány pillanatig
még meredt rám, majd édesen elmosolyodott és egy hihetetlenül gyengéd csókot
hintett ajkaimra. Lay és a figyelmessége… Egyszer még sírba visz, ha ilyen
lesz továbbra is.
Bevallom jól esett, hogy ennyire vigyázott rám,
illetve, hogy ilyen óvatos volt, de nem is én lennék, ha nem volnék
türelmetlen. Nem mindig megy ez a
türelmes dolog, de azt hiszem kellőképp igyekszem. Határozott fogtam rá
csuklójára és jelentőségteljesen a rajta lévő ruhára böktem, majd a földre.
Felhúzta egyik szemöldökét és valami szavakba önthetetlenül perverz vigyorra
húzta száját. Szinte láttam magam előtt, hogy most rábaszok, így inkább
magamhoz rántottam, megcsókoltam, közben pedig nadrágjának estem, mielőtt még
imádkoznom kell azért, hogy levegye. Mondjuk, ha lenyomott volna ismét egy
vetkőző show-t, azt tudtam volna értékelni, de csessze meg, annyit tuti nem
várnék rá megint!
Yixing
Jót szórakoztam Chen kapkodó mozdulatain, úgyhogy
hagytam is neki, hogy leszedjen rólam mindent. Pilláim megrebbentek, amikor
váratlanul az ágyra lökött a ruhám levétele után és felém térdelt, de a szokott
kényelmetlenség ezúttal nem jött. Nagy szemekkel pislogott rám, majd mikor
látta oké a helyzet, elégedetten, illetve nagyon is édesen elmosolyodott és
lehajolt, hogy megcsókoljon. Nem, akkor sem lepődöm meg ezen a Chenen. Tuti
nem fogok.
Hangos nyögés szakadt fel torkomból, mikor megéreztem
a szűk forróságot magam körül, ezzel együtt szemeim azon nyomban kipattantak és
aggódva kezdték vizslatni a merevedésemen ülő fájdalmasan nyöszörgő páromat.
Vigyázva simítottam hátra ezúttal már az izzadságtól nedves tincseit, majd
igyekeztem egy végtelenül puha csókot lehelni ajkaira. Megpróbáltam
visszafordítani magunkat az előző pozícióba, de nem engedte nekem, helyette elkapta
vállaimat és magához vont, majd karjait, illetve lábait teljesen körém fonta. Nem
értem miért erőlködik így, ha nem jó neki…
- Chen, miért-
- Végre elértem - szakított félbe lihegve és
megajándékozott egy lélegzetelállító mosollyal. - Láttam, hogy nem volt baj -
motyogta csöndesen, majd még közelebb húzódott hozzám. Szívem hihetetlenül
gyors dobogásba kezdett, ahogy leesett mire érti és komolyan nem csodáltam
volna, ha még ő is hallotta volna hevességét. Tényleg meg tud még mindig
lepni, el se hiszem.
Lágyan túrtam hajába és újfent nekiveselkedtem, hogy
visszadöntsem ágyába és ezúttal hagyta, de nem engedett el. Amit nyilván nem
bántam. Puhán fogtam rá csípőjére egyik kezemmel, a másikkal meg lefejtettem
magamról karját, hogy összefűzhessem ujjainkat.
Kellemes borzongás futott végig gerincem mentén, ahogy
a félig lehunyt szemeket, a halkan nevemet suttogó ajkait, a remegő testét
figyeltem. Mégis, ami legjobban tetszett, az az én ujjaimat eltörni készülő
keze volt, hiszen ajándékom még mindig tökéletesen mutatott rajta. Csak egy
karkötő volt, de rengeteget jelentett nekem, hogy viselte. Kb az egész világot.
Jongdae
Már megint zavarba jöttem Lay figyelő szemeitől, de
most kivételesen én is türelmes voltam, nem tettem semmit sem, csak vártam.
Tekintetem nyakára tapadt, a nyakláncra, de nem sokáig, mert azok a fránya erek
olyan szépen kirajzolódtak bőrén, hogy muszáj voltam odanézni, de féltem még a
végén a semmi után, ennyitől fogok elmenni. És már nagyon szerettem volna,
ha Lay istenigazán megdug.
És kívánságom szinte rögtön meghallgatásra lelt, amint
gondoltam, de még hogy! Olyan tempóban kezdett el mozogni bennem egyik
pillanatról a másikra, hogy először magamhoz se tértem. Kábán pislogtam rá és
szemérmetlenül hangosan nyögtem, mert hiába szerettem volna némileg halkabb
lenni, nem sikerül. Oké, igazából nem akartam halkabb lenni.
Elengedtem összekulcsolt kezeinket és inkább
szokásomhoz híven a hátába mélyesztettem bele körmeimet, mire felmordult, de
egy szava sem volt, mert… Hát szerintem bejött neki. Bár asszem ez eddig is
bejött neki. Teljesen magamhoz vontam testét, lábaimat még szorosabbra
fontam körülötte és isten a tanúm, nem tudom hogy, de még fokozta az iramot. Esküszöm,
nem akartam olyan kurva nagyon hangos lenni, de tényleg nem bírtam visszafogni
magam, főleg nem az utolsó lökésénél.
- Ezt fix, hogy hallották apádék - zihálta csöndesen a
fülembe Lay, majd oldalra gördült, hogy leszálljon rólam. Hevesen kapkodtam az
éltető levegő után, de vigyoromat nem tudtam levakarni az arcomról, akkor meg
aztán tényleg nem, mikor felém fordult és szorosan átölelte a derekamat, majd
egy apró csókot nyomott halántékomra.
- Talán ezek után legközelebb ők sem hangoskodnak -
röhögtem fel, majd viszonoztam érintését és amennyire csak lehetett hozzá
simultam. Jóleső érzéssel piszkálgattam a pengetőt a nyakában, majd odahajoltam
és egy óvatos puszit adtam az érzékeny felületre.
Hosszú évek óta nem volt ilyen jó karácsonyom és bár
örülök, hogy úgy ahogy sikerült kibékülnöm a családommal, azért az, hogy Lay
feküdt mellettem - a saját ágyamban, ezen az ünnepen, az otthonomban -,
mindennél többet jelentett nekem. Ennél többre nem is vágytam. Mert Lay-nél
tényleg nem találnék jobbat, de még csak ugyanolyat sem. Soha.
Sors, dögölj meg! extra #2:
Mint említettem, a második extra rész a nyári szünet alatt fog játszódni és
ezúttal Kínában, Lay családjánál. Röviden: Végre találkozik Jongdae Ziyi-vel,
illetve nyilván édesanyjával és Lay apjával is. Miközben Chennek ismét félre
kell tennie büszkeségét, Yixingnek a múltjával kell majd megküzdenie. Remélem
ezt is úgy fogjátok várni, mint az előzőeket ^^
