Huh, de rég is volt már… Nos, sziasztok :) Idestova két-két és fél hónapja
nem jelentkeztem, ami azért rám eddig nem volt jellemző, ha jól emlékszem,
talán egy hónap volt a max. Az életemben több változás is beállt, volt egy hosszabb
betegségem, az egyetem is folytatódott és közben belekezdtem egy teljesidős
állásba. Ezek igen sok időmet és energiámat elvették, nem nagyon volt időm a
blogra (igazából semmi másra sem), amit nagyon sajnálok, de hát ilyen az élet.
Igyekszem ezentúl azért többször jelentkezni ^^ Nyugalom, a LayChen sem marad abba :3
Ezúttal egy rövidke, némileg sötétebb hangulatú történettel érkeztem, egy
nem mindennapi párossal. Remélem, tetszeni fog Nektek, kellemes olvasást hozzá
^^
Cím: A romlás örökkévalósága
Páros: KaiChen
Szereplők: Kim Jongin (Kai) és Kim Jongdae (Chen)
Műfaj: sötét (?), fantasy
Korhatár: 16+
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem, gyilkosság, vámpír!au
Megjegyzés: Tőlem megszokottan név nem hangzik el benne, bárkit
beleképzelhettek nyugodtan.
Émelyítő szag keringett az aprócska, sötétségben úszó szobában, még az
épületre jellemző régi, ódon illat sem tudta elnyomni a gyomorforgató aroma
egyvelegét. Puhán lebbent meg a nyitott ablakot körülölelő, igencsak szakadt
függöny egy erősebb széllökés hatására, s az elviselhetetlen bűz még jobban
felkavarodott a helyiségben.
Kopp... Kopp…
A hosszú, csontos ujjak lomhán doboltak a koszos padló ősöreg felületén, a
foszlott, egykor még hófehér, ma már csupán szürke nadrágba bújtatott piszkos
lábak pedig követték a ritmust. A fekete szemek élettelenül siklottak el a
földön lévő mocsoktenger fölött, az üres tekintet egy másodpercre a kitört
ajtóra tévedt, majd eltűnt a lecsukódó pillák rejtekében.
Tik-tak… Tik-tak…
A sarokban álló antik óra más tempóban hallatta hangját, mégis a párkány
alatt ülő, hetykén a falnak dőlő fiatalt ez egyáltalán nem zavarta, folytatta
saját sebességében a játékot. A rongyos fátyolon könnyedén áthatoló félhold
tökéletesen megvilágította a férfi sápadt ábrázatát, mikor feje unottan oldalra
billent, hogy egy fénytelen pillantást vessen az ósdi tárgyra, aztán ismét
átadta magát a homálynak.
Csepp… Csepp…
A fakó íriszek élettel teltek meg, amint füleit megütötte a csöndes nesz,
mely a romokban álló ágy felől jött. Az alak sziluettje megtört a falon
darabokban lógó tapétán, ahogy óvatosan felhúzta egyik, majd másik lábat, s
felállt. Talpai alatt halkan reccsent a molyrágta parketta, a rozoga fekhely
némán felsikoltott, amikor vigyázva leült rá, aztán lassan eldőlt rajta.
Tik… Tak… Tik-tak…
A beteges, színtelen orcákon egy lélegzetvételnyi időre változás látszott;
düh költözött az eddig érdektelen arcra, a mindennemű érzelmeket nélkülöző
szempárból indulat sugárzott. Egy szempillantás alatt lendült a vékony kar,
hogy egy, a régies éjjeliszekrényen elhelyezett könyvet az óra irányába
hajítson, amiért az meg merte változtatni az eddigi ritmust.
Reccs…
Elégedettség villant az éjjel miatt még sötétebb tekintetben, az indulattól
megfeszült karcsú, ugyanakkor még a ruhánkon keresztül is makulátlanul kivehető
izmos test ellazult, majd finoman ismét elterült az ágy másik tulajdonosa
mellett. Ujjbegyei puhán érintették a némi vérrel tarkított festett, szőke
tincseket, ajkai gyöngéd csókot hintettek a szobormerev, hófehér bőrre,
egészpontosan a szétcincált felső alól kikíváncsiskodó kulcscsontra.
Némaság.
Csönd hullott az omladozó épületre; az egykor a fiatal számára
leggyönyörűbb dallamot játszó szívdobogás elhalt, minden más apró zörejjel
együtt. Lágyan csúsztatta tenyerét a mozdulatlan mellkas fölé, ellenőrizve,
vágya teljesült-e. Igen. Az idők végezetéig hozzá fog tartozni.
Kopp… Kopp…
Az egyenletes ütemben verő, kecses, és hűvös ujjak esetlenül simultak
vállára, a félhold fényében megcsillanó világos hajkorona megrezdült, ahogy az
idősebb a másik irányába fordította fejét. A sűrű pillák mögött megbúvó fekete
szemek egy pillanat alatt váltottak vörösbe, s a következő másodpercben a romos
szoba minden négyzetcentiméterét beterítette a lassan földre hulló fiatal vére.
Talán mégse az idők végezetéig.
Csepp… Csepp…