Kuszán összefonódó utak [LayChen] 18+

Huu, hát rendesen eltűntem mostanában. Ezer meg egy okot lehetne felsorolni, ám nem teszem. Ihlet van, nyugi, sőt elárulom, mikor csak időm engedni, dolgozom egy új, hosszabb történeten. Na de, ma egy számomra imádott párossal jöttem, LayChen. A Sors, dögölj meg!-nek a hónap elején volt az egy éves szülinapja, illetve - ami a legnagyobb sokkot okozta, mikor megláttam -, már több mint 45000-s a megtekintés és ehhez van csekély 200 vélemény, amiből a fele enyém nyilvánvalóan, de jézusom, 100! Imádlak titeket, így ezért is jöttem egy ilyen műfajban, ezzel a párossal, mert hát sokan szerettétek. Igaz, sok köze nincs a Sors, dögölj meg!-hez, de aki szemfüles, észrevehet valamiket azért (még a hossza is hasonló, elárulom). Kellemes olvasást hozzá, remélem, elnyeri a tetszéseteket ^^ (Láttam, írtatok itt-ott, ígérem visszaírok, amit lesz arra is időm :3)

Hát nem elfelejtettem a leglényegesebbet? Ez a századik bejegyzésem :3

Cím: Kuszán összefonódó utak

Páros: LayChen

Szereplők: Kim Jongdae (Chen) és Zhang Yixing (Lay)

Műfaj: smut (angst vonásokkal)

Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem, szexuális tartalom, utalás erőszakra (tényleg hangyányi csupán)

Leírás: A Sors útjai kifürkészhetetlenek.

Megjegyzés: Azért ismertek, nem hard yaoi, inkább érzelem, mintsem testiség.

Az ősz kifejezetten meleg volt és ezt mi sem bizonyította jobban, mint a még mindig lenge ruhákat viselő férfiak s nők látványa. Bár akkor, abban a pillanatban Yixinget csak egy valaki érdekelte. Tekintetét erősen vonzotta egy bizonyos személy, aki éppen átsétált a zebrán egy fekete, feszülős, ujjatlan felsőben, egy szűk bőrnadrágszerű gatyában, illetve egy pár bakancsban.

Igyekezett észrevétlenül végignyalni alsó ajkán, de elég árulkodó volt a mozdulat, mert a fiatal felvonta szemöldökét eme tettére, ám aztán elvigyorodott végül. A kínai elpirulva sütötte le pilláit, hogy elrejtse a zavarát, majd még a telefonját is elővette remegő kezekkel, csakhogy semmiképp se nézzen vissza a srácra.

Feszülten, ugyanakkor mégis izgatottan fújta ki a levegőt, ahogy az időre tekintett, ugyanis egy alig három napja megismert fiúval volt találkozója egy randi keretein belül. Sosem hitt a társkeresőkben, illetve az ehhez hasonló hülyeségekben, a regisztrációja után meg is bánta a dolgot és már ott tartott, hogy le is törölni magát rögtön, mikor meglátta azt a képet. Képtelen volt ellenállni, pedig csak egy félig kigombolt ing és egy ahhoz tartozó mellkas látszódott leginkább a fotón. És az a száj, azzal a mosollyal.

Két perccel múlt hét. Egy késés még nem a világ vége volt, de Yixinget elégszer ültették már fel ahhoz, hogy tudja, már nem jön el a partnere, így úgy döntött, hazamegy. Ijedten huppant vissza fenekére, ahogy két sötét bakancs tűnt fel előtte, majd felnézve, az előbb sétáló srácot pillantotta meg. Arcából valószínűleg kifutott minden szín, pedig ilyen melegben ez nem volt könnyű, de tényleg nem hitt a szemének.

- Szeretem, ha ilyen reakciókat tudok kicsalni az emberekből - súgta halkan Yixing fülébe, ahogy lehajolt elé. A kínai tekintete rátapadt az így pont vele egyvonalba kerülő szépen ívelt nyakra, ami körül egy ezüst nyaklánc is helyet kapott. Íriszei lassan követték végig, ahogy egy eltévedt izzadságcsepp vándorolt lefelé, egészen a vadító felsőig, ahol is eltűnt az anyagnak köszönhetően.

Nagyot nyelve nézett feljebb, hogy végre az izgató hanghoz, illetve az észveszejtő testhez egy arcot is kapcsolhasson, de akkor, mint egy villámcsapásként érte, most csúnyán elrabolták az eszét s szívét egyaránt. A fiatalnak nem kellett semmi mást mondania, elég volt néznie rá azokkal a csábító fekete íriszekkel és ő önként s dalolva követte őt, holott nem sűrű tett ilyesmit, csak nagyon-nagyon ritkán.

Meg volt róla győződve, hogy a sötétbarna már-már fekete hajú sietni fog majd, de tévednie kellett, igazán kényelmes, laza tempót diktált. Szorosan mellette haladt, zsebre tett, csupasz karja néha az övéhez simult és olyankor mindig felé küldött egy szívdöglesztő mosolyt, amin először csak elcsodálkozott, hiszen egy macskamosolyra hasonlított, aztán már csak el-elvörösödött minden alkalommal, noha ez sem volt jellemző rá.

Hosszasan sétáltak, az égbolt besötétedett, ahogy lement a nap. Bőven kiértek a belváros zsúfolt, tömött világából, de Yixing nem bánta, mert így legalább volt lehetősége gondolkodni azon, hogy mekkora hibát is készül elkövetni, ám aztán elvetette azt. Nem az első alkalom volt, hogy így szedett össze valakit.

Riadt, de csöndes kiáltás csúszott ki ajkain, ahogy a koreai fiú váratlanul nekilökte az egyik félreeső ház kerítésének, mert erre nem számított, majd minden előzmény nélkül hevesen szájának esett. Első döbbenetén túljutva, megpróbálta eltolni, viszont ahogy megérezte a mámorító s eddig egyik előző csókjához sem hasonlítható érzést, rögtön viszonozta. Sosem volt a vad dolgok híve, lehet volt már egyéjszakás kalandja, de azért ilyen még nem.

A heves, szenvedélyes, ugyanakkor valahol mégis lágy és óvatos csók hamar elkábította és bár érződött egyfajta elővigyázatosság a másik részéről, ezzel igyekezett nem foglalkozni. Határozottan fogott rá a karcsú csípőre, majd nekiveselkedett, hogy átfordítsa magukat, mert számára kissé kényelmetlen volt így, de nem tudta megtenni, mert a fiatal nem engedte neki. Párszor még próbálkozott, ám mindig kudarcba fulladt a kísérlet, így elengedte magát és hagyta, hogy a srác teljesen a kerítéshez szorítsa.

- Megkeresed a kulcsaimat? - kérdezte csöndesen, némiképp rekedten ismételten a füléhez hajolva, mire Yixingnek esze ágában sem volt ellenkezni, így rögvest vándorútra keltek tagjai. Pillanatok alatt simított végig a vékony felsőn, holott nyilvánvalóan ott nem lehetett a keresett tárgy, ám ennek sem tudott ellenállni, majd a szűk, szexi nadrág zsebeiben kezdett keresgélni.

Nem volt idióta, feltűnt neki, hogy a másik nem szívesen rendelné alá magát neki, mégis a visszafogott nyögés, amit akkor adott ki, mikor a fenekébe markolt a hátsó zsebekben történő keresés közben, azért elég árulkodó volt. Győzedelmes vigyorral pillantott a fekete szemekbe, ahogy ujjai közé került az össz-vissz két kulcsot tartalmazó kulcstartó, majd ezúttal ő kezdeményezett egy igen vad csókot.

Meglepetten kapott az izmos vállak után, mikor hirtelen eltűnt mögüle a kerítés; a fiú kinyitotta, hogy bemehessenek. Ügyetlenül botladozott végig a sötétségben úszó kertben, bár a Hold világított, itt túl sok fa volt, így többször is beakadt lába a kis kövekből kirakott úton, aztán végül fény gyúlt, ahogy a ház ajtaja kinyílt és felkapcsolódott a lámpa.

Yixing teljesen lefagyott, amint észrevette a fényárban fürdő sötét ruhákba bújtatott alakot, meg ment volna esküdni, hogy ennél szebbet, gyönyörűbbet még életében nem látott. Tekintete lassan siklott végig a körvonalakon, majd akadozó mozdulatokkal közelebb sétált, hogy a vágytól csillogó íriszekbe pillanthasson, alig fél centiről. Sosem érzett sóvárgás kerítette hatalmába, bármit megadott volna azért, hogy az előtte álló az övé legyen. Most s mindörökre.

Óvatosan érintette meg, majd simított végig a fedetlen karokon, közben csöndesen becsukta maga mögött az ajtót. Végre tökéletesen látta a másik tekintetét és meglepődve vette észre, hogy az félt kissé. Talán csak játékok voltak a suttogások, esetleg rejtegetni próbált valamit, de úgy tűnt, ebben a pillanatba, hogy sokkal sebezhetőbb a fiatalabb, mint először látszódott.

A kínai még senkihez sem ért olyan vigyázva, olyan finoman, mint most hozzá. Lágyan fonta karjait a karcsú derék köré, majd gyengéden magához szorította a jelenleg igencsak törékenynek tűnő fiút. Puhán simogatta a reszkető hátat, aztán egy döntés következtében lekapcsolta a villanyt és inkább a telefonjával világította meg a folyosót. Sejtése könnyen beigazolódott, miszerint valami gond van a másikkal, ugyanis az alig fél pillanat alatt ellazult, ahogy homályba borult a helyiség.

- Elmenjek? - kérdezte suttogva és már épp készült elengedni a vékony testet, mikor is a tulajdonosa olyan hévvel kapott a biztonságot nyújtó karok után, hogy véletlenül mindkettőjüket nekilökte a falnak.

- Jongdae… - lehelte halkan, remegő hangon, mire Yixing szíve fájdalmasan szorult össze a felismeréstől, valaki másra gondol éppen a fiatal. - Olyan rég hallottam… Kérlek, szólíts Jongdae-nak az éjjel - a könyörgés még inkább szíven ütötte az idősebbet, hiszen annyira kétségbeesettnek és reményvesztettnek hatott, mintha csak tényleg valaki más lett volna és már kezdett volna arról elfelejtkezni, ki is valójában.

Hirtelen a fiú átfordította magukat, majd még kint a kerítésnél történteknél is hevesebben esett ajkainak s közben ruháinak is. A kínai egy pillanatra úgy volt vele, ellenkezik, ám az előbbi elkeseredett hang miatt képtelen volt, így minden ellenállás nélkül tűrte, hogy megszabadítsák a testét fedő anyagoktól. A könnyed kis fehér ing hamar a barnás parkettán végezte, a világos farmernadrággal együtt, a cipőiről meg igazából azt se tudta, mikor is kerültek le.

A kapkodó és ezáltal kissé ügyetlen mozdulatok miatt hamar leesett Yixingnek, hogy bizony tényleg nincs minden rendben a másikkal, viszont addig nem tett semmit sem, míg meg nem érezte az alsója felé elkalandozó ujjakat. Határozottan fogott rájuk, majd igyekezett elkapni a homályban felvillanó sötét szemeket. Ahogy összekapcsolódott tekintetük, megszűnt minden hang körülöttük. Sem a kint hangosan sétáló, beszélgető embereket nem lehetett hallani, sem az elsuhanó autókat, sem az őszi meleget kicsit felkavaró hűvös szellőt.

Az idősebb erősen viaskodott magával, végül aztán mikor egy pillanatra a vékony zongoraujjak meztelen mellkasára siklottak, végleg megadta magát. Egy magabiztos mozdulattal tolta a fiatalabbat az egyik legközelebbi, félig nyitott ajtó felé, remélve, az ő szobáját fogta ki.

A másik heves cselekedeteivel ellenben, Yixing nagyon lassan és óvatosan szedegette le a fekete szerelés részeit. Puhán, csöndesen hullottak egymás után a különböző ruhadarabok és áldotta a Holdat, amiért, még ha csak az első negyedében is volt, de megvilágította valamennyire a helyiséget. A kissé félő, ugyanakkor mégis vágytól csillogó szemek, még szebbek voltak, mint kint az ajtóban, vétek lett volna nem látni.

- Jongdae… - súgta a csókolnivaló ajkakra, majd gyengéden egy apró puszit nyomott a kiálló kulcscsontra. - Tudom, hogy… Véletlen volt, de sosem találkoztam hozzád hasonlóval - lehelte halkan, ezúttal már a fiú fülébe, majd egy kellőképp határozott, ám finom mozdulattal lehúzta magával az ágyra. Nem hitt a szerelem első látásban dolog létezésében, ennek dacára most mégis úgy érezte, valami hasonló helyzetben van.

Talán ezért sem sietett és mintha a szavaira a srác is teljesen ellazult volna. A gyors, figyelmetlen mozzanatok eltűntek cselekedeteiből és bár még mindig remegett, az már az itt-ott felbukkanó csókok miatt történt, s nem azért, mert minél előbb a végére akart érni az estének.

Yixing sosem hallott olyan gyönyörűen csengő nyögéseket, mint aznap a szoba sötétjében, a bíbor ágynemű tetején és a halványlila falak között. Igyekezett Jongdae testének minden pontjára egy-egy lágy csókot hinteni, a hátán fellelhető sebekkel pedig nem foglalkozni az éjjel, holott kész lett volna megölni bárkit is miattuk.

Vigyázva simított végig a vékony, ám igencsak izmos lábakon, közben szemei ki tudja hányadik alkalommal mérték végig a sebesen fel s le mozgó mellkast. Nem tudott betelni a jellegzetes arccsonttal, sem a macskás ajkakkal, a homályban is élénken csillogó fekete szempárral meg aztán végképp nem. Néhány óra csupán és sosem látott módon varázsolta el az alatta fekvő valószínűleg hozzá képest legalább tíz évvel fiatalabb fiú.

Egy hangos, kéjtől ordító nyögés, egy csöndes, élvezettel kevert sóhaj, két megfeszülő test, tíz köröm az egyik háton s tíz köröm a hófehér lepedőn.

Yixing pont abban a pillanatban hatolt a fiatalabb testébe, mikor a házak között felbukkanó Nap utat talált a függöny résein át s megvilágította a fiatal kipirult alakját. Gyengéden fogott a kézre, ami épp készült eltakarni azt a lélegzetelállító arcot, majd lágyan összefűzte ujjaikat.

Órákon át kényeztette Jongdae-t, miközben minden másodpercben egy halk, könyörgő és rendkívül vonzó rekedt hangot kellett figyelmen kívül hagynia, nehogy csábításba essen és rágyorsítson, ám már nem bírt ellenállni. Minden elhaló kívánságot teljesített, ami csak szájába vagy éppen érzékeny nyakába érkezett, mert mindent meg akart adni neki. Most s mindörökre.

- Nem véletlen volt - lehelte a fiú csöndesen, amint mindkettőjüket magával ragadta a mámor. - Én voltam a randipartnered.