Sors, dögölj meg! II. [LayChen] 43. Fejezet

Sziasztok ^^ Még így a hét végén gondoltam, hozok egy új részt, amiben a fiúk próbálják megbeszélni a dolgokat, bár nem az a kettő, akikről azt hittük az előző után, hogy megfogja, az még várat magára. Bevallom, ennél a fejezetnél kicsit szenvedtem, újra is írtam egy szemszöget, mert nem tudtam, hogy merre menjünk tovább, de azt hiszem, egész jól jött ki végül. Imádom az érzelmileg labilis, de nagyooon szerelmes Chent, bocsi :D Kellemes olvasást ^^

43. Fejezet

Jongdae

Jóleső mosollyal fúrtam arcomat a párnába, közben balom a mellettem fekvőt kereste. Álmosan emeltem fel a fejemet, ahogy tudatosult bennem, hogy bizony Lay baszott ágyban maradni velem. Már felkelt és a hideg ágynemű elárulta, hogy ez ráadásul nem mostanában volt. Elég… Nos, hűvösnek éppenséggel nem mondtam volna az éjjel hangulatát, de miután Chanyeol lelépett egy büdös szó nélkül, kicsit meghalt a dolog kettőnk között is. 

Nem vagyok hülye, nyilván leesett, hogy együtt voltak tegnap. Az, hogy Chanyeol is felbukkant Lay-jel együtt a kórházban, bőven elég információ volt ahhoz, hogy ezt összetegyem. De egy kurva megjegyzést sem tettem rá. Az kellett volna még és lehet, hogy Lay elhúzott volna vele együtt. 

Óvatosan csúsztam ki az ágy szélére, majd sántikálva megindultam a konyha felé. Lay elgondolkozva rágott egy falatot, szerintem ugyanazt, amit akkor is, amikor felkeltem, úgyhogy fel se tűnt neki, hogy felé tartok. 

- Jó reggelt! - súgtam csöndesen a fülébe. Kissé megugrott ijedtében, az asztal és közte pedig több hely lett így, amit ki is használtam. Vigyorogva ültem az ölébe oldalasan, mire automatikusan átfogta jobbjával mindkét combom a térdem felett, nehogy leessek. - Otthagytál - hangom gyerekesen csengett, miközben arcom a nyakába temettem és beszívtam illatát. Hmm, talán van esély egy közös kis reggeli zuhanyra.

- Mert pihenésre van szükséged, én meg majd’ éhen haltam. Egyébként neked is jó reggelt! - elégedetten pillantottam a sötétbarna szempárba, a történtek ellenére Lay csókja lágy volt és érzelmes. Oké, akkor asszem, jók vagyunk.

Yixing

Rosszallóan figyeltem, hogy Chen beleeszik csak úgy a kajámba, azonban végül nem szóltam érte. Boldognak tűnt és éhesnek. Gőzöm sem volt, hogy mostanában, hogy evett. Esténként rendszerint szinte semmit sem tudtam belé kényszeríteni, a többi étkezéskor pedig nem is láttam. Nyugi, Yixing, együtt alszotok. Ez már így is több mint, ami régen volt.

A karjaimat a dereka köré kulcsoltam, magamhoz szorítottam és homlokomat a lapockájának döntöttem. Szar alaknak éreztem magam. Valahol… Örültem a sérülésének. Végre pihenhet egy kicsit. Vele lehetek. De bűntudatom volt attól, hogy erre gondoltam. Hajnal óta csak a plafont bámultam emiatt. Vagy őt. Amitől megint szar alaknak éreztem magam. Na, meg aztán… Chanyeol.

Ott volt a lehetőség. Minden bizonnyal kurva fos beszélgetés lett volna, ám legalább Chen jelenleg nem tudott volna csak úgy elrohanni, vagy kibaszni őt az ajtón. Vagy az ablakon. Meg kellett volna próbálnia. Helyette rám nézett, azután fogta és lelécelt. Egyikünk rosszabb, mint a másikunk. Esküszöm. Három ekkora balfaszt se hordott még a hátán a Föld egyszerre.

- Lay! Elaludtál, vagy mi a franc? Ennyire kényelmes ott? - megforgattam a szemem a sunyi hangsúlyra, majd gyengéden megragadtam kétoldalt a csípőjét, hogy kiszedjem az ölemből. - Na! Ne már! Nincs semmi teendőd, nekem sincs. Itt az alkalom, hogy együtt legyünk. Kettesben - alig hallhatóan lehelte az ajkaimra erősen megnyomva az utolsó szót. 

- Pihenned kell - motyogtam a percekkel ezelőtt is említett szavakat. - A lábad-

- Szarok a lábamra! - tüdőmben bent rekedt a levegő, ugyanis nyomatékosítva a felkiáltását, ezúttal tényleg rendesen beleült az ölembe és nem szarozott, csak szenvedélyesen megcsókolt. 

Jongdae

Bármilyen terveim is voltak a továbbiakra nézve, Lay nem volt vevő rá. A csókot persze viszonozta, de utána el is húzódott. Agyam sebesen járt, hogy rájöjjek, mi a faszért nem akarta. Végre kettesben voltunk. Nyugiban. Nem hullafáradtan estem be, nem rohantam reggel. Miénk volt az egész kicseszett nap. Aztán…

- Vedd fel, ne várasd meg Chanyeolt! - gúnyosan vetettem oda, mihelyst pillantásom a rezgő mobiljára tévedt. Már most ez van. Amint nem vagyok ott, ezek ketten együtt vannak. Talán… Nem, erre nem gondolhatok!

- Ne csináld már ezt, kérlek - sóhajtott fel fásultan és a karom után kapott. Legszívesebben már Chanyeolnál lettem volna és halálra vertem volna. - Miért nem hiszed el nekem, amikor azt mondom, nincs semmi köztünk?

- Mert nem igaz! - csattantam fel idegesen azonnal. - Látom. A kurva életbe, látom, hogy néz rád!

- De az nem azt jelenti, hogy van valami! Chen, m-

- Csókolóztatok - suttogtam összeszoruló torokkal. - Együtt voltunk, vagy sem, eszerint igenis van… Valami. Két évet - nagyot nyeltem, hogy leküzdjem a kikívánkozó reggelit, valamint a könnyeimet. - Két évet nélkülem töltöttetek. És már előtte is… Megvolt a kémia.

- De nem vagyok belé szerelmes! - fakadt ki most már Lay is némileg mérgesen. Felhúztam. Fasza. - Muszáj felhoznod ezt valahányszor akárcsak szóban jön Chanyeol? Kismilliárdszor elmondtam már, hogy nincsenek érzéseim iránta.

- Akkor mi a faszomért nézel rá te is úgy, ahogy?! Látom ám azt is!

- Mert összezavar!

Yixing

Döbbenten pislogtam előre Chenre és ő is hasonlóan pillantott vissza rám. Leszámítva, hogy ő úgy festett, mint akit minimum arcon is csaptak legalább egyszer, de inkább többször. 

Erre nem számítottam. Csak úgy… Kicsúszott. És nem volt hazugság. Eddig nem bírtam behatárolni a dolgot Chanyeollal, de így, ilyen állapotban kitört belőlem. Nem vagyok belé szerelmes, de igen, összezavar a múltam vele. Meg az a két év is, amit Chen is említett. Egy fasz voltam, miután szétmentünk Chennel, rohadtul tettem Chanyeol érzéseire, azonban mikor észrevettem őt, megijedtem. Mert összezavar. Valószínűleg az a csók a diplomaosztó buli estéjén is ennek köszönhető.

Nem tesz bizonytalanná Chennel kapcsolatban, sőt! Biztos vagyok benne, hogy Chenre vágyom. De rengeteg időt töltöttem vele és némelyik igencsak bensőséges volt. Mégis… Ez nem szerelem. Tudom. Senki iránt nem éreztem olyat, mint Chen iránt és sosem fogok.

- Nem vagyok belé szerelmes - ismételtem meg halkan, ugyanakkor határozottan a nemrég bizonygatott szavakat. Chen félre fogja érteni. Vagy már félre is értette az ábrázatát látva. - Sosem voltam. És nem is leszek. 

Szomorkás mosollyal tápászkodtam fel és Chen elé sétáltam. Puhán simítottam arcára mindkét tenyerem, majd egy apró csókot hintettem remegő szájára, aztán átöleltem és magamhoz szorítottam karcsú testét. Nem lesz ez így jó, mindazonáltal nem tudom, hogy mit tudnék mondani, vagy tenni, hogy elhiggye, nem akarom elhagyni Chanyeolért. Össze se jöttem volna vele újból, ha Chanyeollal akarnék lenni. Vele találkoztam először, mikor visszajöttem Szöulba és oké, csináltam, illetve mondtam faszságokat, de azok is inkább Chen miatt voltak. 

Az egész elbaszott. Úgy érzem, Chanyeol jelenleg a legközelebbi barátom, mégis… Ő szerelmes belém, én meg az ő legjobb barátjával járok. Régi, vagy sem, volt, vagy sem, akkor is az. Annyira szeretném, ha kibékülnének, de azt hiszem, ez felejtős addig, ameddig én és Chen ezt nem tisztázzuk. Baszki, ez totál esélytelen…

Jongdae

Nem akarok féltékeny lenni. Nem akarok ennyire féltékeny lenni. De másra sem tudok gondolni, minthogy egyszer már jártak. Fogták egymás kezét. Csókolóztak! Tudom, hogy Lay nem tőle kapta az első csókját, viszont az első komolyabb kapcsolata vele volt. Ha nem baszakodom, lehettem volna én az első. És az egyedüli, akivel járt életében. 

Lay elvesztése az egyetlen, ami miatt bánom, hogy gyakornok lettem. Az a szenvedéssel teli fél év maga volt a pokol. Gyakorlatilag én löktem Chanyeol karjaiba. Vagyis igazából egymás karjaiba. Persze, hogy a másiknál találtak vigaszt. Amúgy is jól kijöttek és a zenével töltött idő biztos csak még közelebb hozta őket. 

- Dühös vagyok - meglepődve lépett egy fél lépést hátra szavaimra, de nem engedett el. - Dühös vagyok… Magamra. Én… Az én hibám, hogy ti ketten…

- Chen…

- Csak én tehetek róla. Ott hagytalak egyedül. Azt se róhatnám fel, hogy ha… - hangom elakadt, nem mertem folytatni. Pedig ez volt az igazság. Az se róhatnám fel neki, ha mással kezdett volna.

- Ezt már tisztáztuk - gyengéden nyúlt az állam alá és megemelte kissé a fejem. - Csak téged akarlak - azokkal az idegtépően aranyos szemekkel nézett rám, amiket úgy imádok és közben kibaszott magabiztos volt. Mondjuk, mindig az, amikor igyekszik megnyugtatni ebben a témában. Akkor miért nem megy? Miért vagyok így kétségbe esve?

Természetesen a szívem legmélyén tudtam a választ. Folyton Chanyeolra kentem, okot kerestem, holott… Valójában attól rettegtem, hogy Lay miattam nem marad mellettem. Azt mondta, mindennél jobban akarja kettőnket és meg akarja próbálni, ám muszáj vagyok bevallani, még ha gáz is, hogy nagyon könnyen elvesztem a reményt kettőnkkel kapcsolatban. Nem kéne. Nagyon nem.

Amit már neki is mondtam; hogy egyszer felkel reggel és rájön, nem éri meg rám várni, vagy vesződni velem. Bárki összetenné a két kezét olyan pasiért, mint Lay. Egy csettintés alatt találna mást, ha képes lenne túljutni a szorongásán. Egy kevésbé labilis párt. Egy jó srácot. Vagy lányt. Őszintén? Sosem értettem, mit lát bennem. Sem ő, sem Minseok, sem Kyungsoo. Chanyeol, Jongin, vagy Luhan. Istenem, asszem, totál depibe mentem…

Yixing

Meghökkenve meredtem Chenre, amikor egyszer csak felröhögött, de valami nagyon elbaszott módon, majd a következő másodpercben az egész sírásba fulladt. Hangos, s elkeseredett sírásba. A megnyílása után az arcát látva sejtettem, hogy más is lesz még itt. Annyira… Sebezhetőnek tűnik most. Mindig olyan laza, egyszerűen nem értem, mi történik vele. Baszki, Chen, nem pár héttel az album megjelenése előtt kéne összeomlanod!

Fürgén siettem oda hozzá, azt követően nem gondolkoztam, csak gyorsan a karjaimba vettem, néhány métert csak kibírok címszóval és az ágyához vittem. Zokogva bújt mellkasomhoz és hagytam, hogy eláztassa a felsőmet, közben lágyan simogattam a hátát. Mielőtt és miután befejeztem a munkát is kiborult kicsit, azonban azok az alkalmak semmik sem voltak ehhez képest. 

- Ne-Nem bírom - nyöszörögte csöndesen, akadozva. - Ennyit nem ér. Nem bírom idegekkel. Úgy is félig már halott a karrierem, tökéletes az időzítés. Abbahagyom!

- Chen, bassza meg! Nem! - idegesen ültem fel és őt is magammal rántottam a karjánál fogva. - Ne szórakozz velem! Megküzdöttél azért, hogy ide juss. Láttam, mennyi időt és energiát belefeccöltél… Magadat! Úgyhogy kizárt, hogy hagyom, hogy feladd most. 

- De téged elveszítelek - súgta reszkető baritonnal és belemarkolt a pólómba, hogy közelebb vonjon magához. Most komolyan még mindig itt tart?!

- Mert lassan széthullanak az én idegeim is - lehet, nem ezt kellett volna mondanom, ugyanis Chen úgy festett mint, aki mindjárt elbőgi magát. Megint. De tényleg így éreztem. Most erre megy rá a kapcsolatunk. - Nagyon… Nagyon szeretném hallani a dalaimat tőled. Ne fossz meg ettől a lehetőségtől. Meg a bőrgatyás Chen látványától. 

- Mo-Most is felvehetek egyet, ha akarod - felszipogott, viszont szerencsére már vigyorgott. - Már ha utána leveszed rólam - vidáman kacsintott rám, bár fekete íriszei még könnyektől voltak homályosak. Bármit, Chen, csak mosolyogj.

- Lay… - szólalt meg halkan, jó pár némán töltött perc után. - Ha valamikor a jövőben ismét ilyen bőgőmasina lennék, megengedem, hogy agyonverj. Inkább legyek halott, mint ilyen picsa még egyszer!

 

Sors, dögölj meg! II. [LayChen] 42. Fejezet

Sziasztok ^^ Már itt is vagyok a kövi résszel, viszont sunyiban munkából, úgyhogy nem is húzom az időt, kellemes olvasást ^^

42. Fejezet

Yixing

Zavartan köszöntem meg Chanyeol édesanyjának a kései vacsorát vagy ezredszerre, azután végre kiléptem a ház ajtaján nyomomban Chanyeollal. Nem gondoltam, hogy a mai nap, vagy úgy egyáltalán bármikor is megtörténik az, hogy én Chanyeollal és a családjával vacsorázok. Hát, most megtörtént.

- Bocsi - szólalt meg bűnbánóan mellettem Chanyeol. - Tudom, hogy te nem olyan vagy, aki visszautasít egy ilyen meghívást. Még akkor sem, ha… Totál kellemetlen - Az volt. Finoman szólva is.

A családja tudta, hogy annak idején együtt voltunk. Baszki, úgy volt, hogy az első félév őszi szünetét náluk töltöm! Erre szakítottam vele, átbasztam, most meg, mint régi egyetemi barát hivatalosan is bemutatott nekik. Anyám… Hogy ez mit árulhat el rólam…

- Szörnyen érzem magam - suttogtam magam elé. - A szüleid, a nővéred… Nem hiába nem jöttem el sosem, mikor hívtál! - fakadtam ki idegesen, s beletúrtam a hajamba. Jézusom, de ciki! Nem hittem volna, hogy abból, hogy visszavisszük Chanyeol nővérének a kisfiát, ez lesz. Végigégtem a kajálást. Sőt! Azóta is égek. 

- Yixing! - Chanyeol fürgén kapta el a karom és fordított maga felé. - Engedd már ezt el! Esküszöm neked bármire, hogy jól vagyok. 

- Miért? Miért kéne ezt elhinnem? - kérdeztem remegő hangon.

- Yixing…

- Régen nem láttalak. Igazán. Most látlak, Chanyeol - erőtlenül leheltem a szavakat. Fájtak, de… -  Látom az arcod, a szemeid. Hallom a hangod. Kihallom a hangodból.

Csönd telepedett ránk és itt, a házuk utcájában egyébként is némaság uralkodott, főleg így este már. Csak meredtünk a másikra hosszú percekig, majd egyszer csak egy óvatos lépéssel közelebb húzódott. Alig futott át az agyamon az első gondolat, miszerint ezt kurvára nem kéne, amikor is megcsörrent a telefonom megoldva a problémát. 

- Igen? Hogy hol van?!

Jongdae

Összefont karokkal ültem a kórházi ágyon és próbáltam minél mérgesebben bámulni a kötésre a bokámon. Szerencsére nem volt súlyos, egy kisebb rándulás volt semmi több, viszont az én esetemben két nap kimaradás is elfogadhatatlan volt. Most. Amúgy nem érdekelt volna, de most rohadtul a legrosszabbkor jött. 

- Kellett ez? - menedzserem lemondóan sóhajtott fel, miközben leült a székre. Magamban morogva forgattam meg szempárom, s félrepillantottam. - Nem ez volt az első eset, hogy ennyire túlzásba estél. Történt… Történt valami? - csöndesen érdeklődött. Aggódva. Bár kerek perec nem jelentettem ki, hogy anno Lay miatt voltam úgy ki, Kyungsoo okos volt, úgyhogy biztos sikeresen összetette az egyet meg a kettőt. És most félt, hogy van valami, azért vagyok ilyen. Mondjuk, van is.

- Nem. Minden oké. Csak… Stresszes vagyok. Ennyi.

- Jongdae…

- Mondom, minden fasza! - akaratlanul kiáltottam rá és bevallom, még én is meglepődtem magamon. Hmm, szóval tényleg kurvára stresszes vagyok. Király. - Bocs. Csak…

- Nem tudok segíteni, ha nem vagy őszinte - kedvesen, ugyanakkor szomorúan mosolygott rám és önkéntelenül is szófosásom lett. Szükségem volt rá, hogy elmondjam valakinek. Talán, ha ma másképp alakulnak a dolgok, ez a valaki Jongin lett volna egy pohár pia mellett, már ha sikerül rábírnom, hogy igyon velem, de jelenleg Kyungsoo volt itt. És el kellett mondanom valakinek. Egy lelketlen köcsög voltam, hogy neki, de muszáj voltam.

- Ha kiderül, hogy… - elég gáz volt, hogy három szó után megakadtam. Főleg ebben a témában. Eddig sosem esett nehezemre hangosan kimondani, hogy meleg vagyok. Túl nagy a tét már. - Ha kiderül, hogy az életben lányra még csak rá se néztem, mindent elveszítek. Lay-t is. A fostenger őt is utol fogja érni. Lay a legfontosabb nekem. Őt nem veszíthetem el. 

Yixing

Lehunyt pillákkal simultam a kórterem ajtajához és más körülmények között valószínűleg szégyelltem volna magam azért, hogy hallgatóztam, ám most valahogy nem volt így. Tisztában voltam vele, hogy Chen rettegett attól, hogy elhagyom, azonban az meg sem fordult a fejemben, hogy az ő helyzete is aggasztja. Mármint nyilván tudtam, hogy nem jó hír a szórakoztatóiparban egy híres énekes és egy másik srác kapcsolata, de nem gondoltam, hogy ennyire aggódik miatta. Mindig annyira biztos volt magában, ha erről volt szó.

Beharaptam az alsó ajkam, azt követően letelepedtem a műanyag székek egyikére, hogy eszembe se jusson többet hallgatózni. Nem volt szép dolog és tudtam, hogy Chen el fogja mondani, ha készen áll rá. Türelmesnek kellett lennem. Chenhez ez a kulcs. Bár elismerem, cseszettül zavar, hogy Kyungsoo-nak elmondta.

- Tessék! - elkeseredett íriszekkel fürkésztem Chanyeol ujjai között pihenő üveget, majd egyetlen szó nélkül elvettem tőle és beleittam. - A nővér az mondta, semmi komoly.

- Ez jó hír - motyogtam magam elé, aztán felhúztam a lábaimat és átkaroltam őket. - Chanyeol… Szerinted… - nagyot nyeltem és megráztam a fejem. Teljesen hülye vagyok. Ezt nem kérdezhetem meg tőle. Pont tőle. - Mindegy.

- Mi az, Yixing? Megijesztesz. Valami baj van?

Baj? Velem és Chennel mindig csak a baj van. És bármennyire is szeretném azt megkérdezni az egyedüli barátomtól, hogy szerinte jók vagyunk-e együtt Chennel, nem tehetem. Nem lehetek még szarabb barátja. Kiállt értünk az egyetemen az érzései ellenére, de nem vagyok benne biztos, hogy akarom az évekkel későbbi véleményét is hallani. 

- Nincs. Bemegyek Chenhez.

Jongdae

Hangom azon nyomban elhalt, amint kinyílt az ajtó és bár először megijedtem, mikor megláttam Lay-t - ki tudja, hogy mit hallott -, hamar megkönnyebbültem, hogy itt van. Édes mosolyára rögtön meglódult ketyegőm, a fájdalom meg tova is tűnt. Jó, ez utóbbi lehet, hogy a fájdalomcsillapító miatt is volt.

- Hé! Mi a fasz?! - durcásan simogattam meg a vállam, amibe gyengén beleütött, miután ketten maradtunk a szobában. - Most már itt is fáj! - gyerekesen konyult le a szám széle és már tervezgettem is, miként érem el nála, hogy kiengeszteljen, azonban nem volt rá szükség. 

- A szívbajt hoztad rám, te balfasz - elpirultam puha csókjától, a szavai mögött megbúvó aggodalomtól, s szeretettől. Ennyi, már nem is haragszom.

- Megcsúsztam - motyogtam halkan és öntudatlanul is megmozdítottam a lábam, mire a tompa sajgás felerősödött. Sűrűn pislogva próbáltam szabadulni a szemeimbe szökő könnyektől, holott felesleges volt tettem, Lay azonnal észrevette őket. De nem firtatta dolgot és ezért hálás voltam.

- Mehetünk? - mosolyogva nyújtott kezet és én rögvest el is fogadtam azt. Már csak azért is, mert így legalább minden rossz szó nélkül megérinthettem őt. - Valami ritka csillagegyüttállás lehet, hogy most miattad vagyunk kórházban.

- Csak azért csináltam, hogy az elkövetkezendő napokban kiszolgálj.

- Azt lesheted! - Úgy is megteszi.

Somolyogva öleltem át a nyakát mindkét karommal, mihelyst egyenesbe jöttem és megéreztem derekamon pracliját. Tekintetem az ajkaira függesztettem egy újabb csók reményében, ám imáim nem találtak meghallgatásra. Helyette valaki kopogott és utána egyből be is lépett. Chanyeol.

Yixing

A nyakam már rohadtul fájt, de nem mertem megmozdítani a fejem, továbbra is pislogás nélkül meredtem ki az ablakon. Chanyeol autójának az ablakán. Merthogy felajánlotta, hogy hazavisz minket. Ami szar ötlet volt. Nagyon szar ötlet. Már a beülés is kész idegbaj volt. És nem, nem azért, mert Chen lába sérült volt.

Értelemszerűen Chanyeol vezetett, viszont Chen hallani sem akart arról, hogy mellé üljön az anyósülésre, noha a lába ott fért volna el a legjobban. Aztán ugye jött, hogy akkor üljek én előre és úgy hátul Chen fel tudja tenni fájó tagját. Szerintem Chen mindkettőnket megölt minimum egyszer ezért gondolatban. Úgyhogy hátul nyomorogtunk kettecskén. Túl voltam már jó pár kínos helyzeten az eddig leélt huszonhét évem alatt, de ez tuti benne volt a top ötben. Hárman. Egy légtérben. Összezárva. Ez valamelyik kurva rossz vicced, Sors?

Chen ki fog térni a hitéből, ha rájön, hogy Chanyeollal voltam kb egész nap. Kő kövön nem marad. Bár van egy erős sejtésem afelől, hogy már leesett neki. Rá kéne nézem. Jó lenne tudni, hogy mennyire dühös. Úgy lelkileg felkészülhetnék a kiakadására. 

Meglepődve vizslattam Chen hangtalanul szuszogó alakját. Elaludt. Óvatosan simítottam rá az ölemben pihenő lábára és elhúztam a számat, ahogy megéreztem a kötés ellenére is igencsak vastag bokáját. Elég időt töltöttem tánccal és sajnos ismertem az ilyen és ehhez hasonló baleseteket. Sosem akartam, hogy Chen így járjon.

Persze, tudom, hogy nem óvhatom meg mindentől, különösen nem a munkáját érintő dolgoktól, legyen az a tánc, vagy éppenséggel a közvélemény, ugyanakkor cseszettül fájt így látni őt. Nemcsak a sérülésére gondolok, vagy a sötét karikákra a szeme alatt, hanem arra is, hogy ezt ő tette saját magával. Túlzásba esett. Tudom, mert ismerem őt és tudom, mert én is jártam így.

Jongdae

Idétlenül nyammogtam a számon, fura íze volt és az arcomat Lay nyakába fúrtam, karjaimat pedig szorosabbra fontam körülötte. Elégedetten vigyorogtam a szituáción félig még mindig álomba merülve, amikor is valami szöget ütött a fejemben. Kizárt, hogy Lay cipel éppen.

- Mi az isten?! - rákvörösen feszültem neki Chanyeol mellkasának és már azt latolgattam, miként fogok kiugrani a karjai közül úgy, hogy lehetőleg ne rontsak a bokám állapotán, mikor egyszerűen fogta és még közelebb vont magához. - Teszel le, baszod! Nem hallod? Tegyél le!

Füle botját sem mozdította szavaimra, rendületlenül haladt végig a folyosón, szerencsére már az én emeletemen. Még jó, hogy ezek szerint végigaludtam az idáig vezető utat és szart se láttam, különben holtbiztos, hogy az lett volna az első, miután letette a seggem, hogy új lakás után nézek. Faszom akarna bárkivel is találkozni ezután az égés után.

Morcosan pillantottam el Chanyeol válla felett, rá a széles mosollyal sétáló Lay-re és bemutattam neki, mire kihívóan felhúzta a szemöldökét. Én meg még vörösebb lettem. Azért annak milliószor jobban örültem volna, ha Lay vitt volna így. Tudom, hogy jelenleg esélytelen az ő edzettségével, de na. Ahj, istenem, milyen jó is volt belemarkolni azokba a felkarokba régen!

- Jól szórakozol, mi? - morogtam alig hallhatóan. Ezt sosem mosom le magamról. Életem végéig hallgathatom.

- Nagyon. Még képet is csináltam - Lay kuncogva kacsintott rám, közben meglóbálta a markában lévő telefont, majd felsóhajtott, amint a fotóra nézett. - Édes.

- Hogy mi?! Felgyújtom a mobiloddal együtt, ha nem törlöd, de azonnal!

Yixing

Szavakba önthetetlenül furcsa volt, mégis szívet melengető az előttem ballagó páros látványa. Na, meg rohadt vicces. Bevallom, addig, ameddig Chen nem ébredt fel, eléggé szarul éreztem magam amiatt, hogy én nem vagyok arra képes, hogy vigyem. Most már csak jót szórakoztam rajta. Nemcsak az erőnlétem miatt, hanem a lift miatt is. Ha ketten voltunk Chennel, úgy ahogy kibírtam, de Chennel a karjaimban és Chanyeollal mellettem esélytelen lett volna a dolog. Így is egyedül jöttem fel a lépcsőn, mert képtelen voltam beszállni melléjük. Chanyeol megvárt fent.

- Anyád! - magamban nevetve figyeltem Chen duzzogó alakját, immáron az ágyán ült, miután Chanyeol szó szerint ledobta rá. Biztos elfáradt. Bármilyen vékony is volt Chen, azért ez nem semmi táv volt vele. 

- Hmm, milyen kényelm-

- A-a, takarodj! Ebben az ágyban rajtam kívül csak és kizárólag Lay feküdhet. Ott a kanapé, ha… Mi a faszt beszélek?! Húzzál a picsába a lakásomból!

Oldalra billent a fejem és egy elnéző mosollyal szemléltem kettejüket; Chen csak úgy fosta a szót a gyönyörű káromkodásával együtt, ellenben Chanyeol csak némán nézett vissza rá. Ami természetesen nem tetszett Chennek. Bár neki semmi sem tetszik, aminek köze van régi barátjához. 

- Ha nincs mondandód, léphetsz is! Nem állítalak meg, elhiheted - Chen rideg hangja, s szavai, illetve karba tett kezei kívülről egy érdektelen ember képét festették, ám mi tudtuk, hogy ez pusztán védekezés. Túl jól ismertük őt. Itt az alkalom, Chanyeol, beszélni akartál vele, hát gyerünk!

 

Sors, dögölj meg! II. [LayChen] 41. Fejezet

Sziasztok, meg is érkeztem a következő fejezettel, ahogy ígértem ^^ Elnézést előre is a végéért, de nem kell aggódni, Chen erős és úgy is lesz még rosszabb *hahahaha* Bocsi :3 Kellemes olvasást ^^

41. Fejezet

Jongdae

Óvatos pillantást vetettem Jonginra a tükörben, azután visszafordultam az asztalhoz és beleittam az üvegembe. Viszonylag gyorsan kiengedték a kórházból, mert hát igazából olyan baja nem volt, amiért érdemes lett volna bent tartani. Ez végül is igaz volt, azóta az eset óta nem volt több rohama. Ettől függetlenül aggódtam érte. Persze ezt nem fogom az orrára kötni. 

- Folytassuk! - határozottan sétáltam vissza mellé, noha bevallom, kicsit már kivoltam. Kurvára fáradt voltam, reggel óta a táncteremben dekkoltam és hallgattam régi egyetemi - nos, inkább mondjuk azt, hogy - ismerősöm epés megjegyzéseit. Akkor még nagyon nem voltunk jóban.

Jongin mindig is minimum száztíz százalékot várt el attól, akivel együtt készült. Magától meg százhúszat. Még jó, hogy nem én vagyok Kim Jongin. Bele is őrülnék. Francos táncolás. De tudom, hogy értem teszi. És bár jelenleg kibebaszottul eltökélt voltam, mellém ő kellett, különben elkótyavetyéltem volna az időt. Ami most nem volt opció.

Bármit megadtam volna azért, hogy végre én keljek Lay csókjára és ne ő az én búcsúcsókomra hajnalok hajnalán, de ez volt. Ritka korán kellett kezdenem, hogy beleférjen minden az időbe. Az ütemtervem szoros volt, akárcsak a bőrgatya, amit majd az MV-ben fogok hordani. Nem gondolhatok Lay-re, amikor rajtam lesz, vagy isten tudja, hogy mi történik. Igen, ennyire szűk.

- Újra! - csendült fel Jongin ingerült hangja. - Nem figyelsz, Jongdae! Tegnap ez simán ment, most miért nem? Kiestél az ütemből, a bal karod úgy mozog, mintha nem is hozzád tartozna! - Faszomat száztíz százalék! Ez egy kibaszott hajcsár! Hmm, ha Lay tanítana, mint régen… A rohadt életbe, ne is gondolj rá, Kim Jongdae! Miatta nem figyeltél eddig se…

Yixing

Mosolyogva kötöttem meg a kisfiú cipőfűzőjét, miután szó nélkül elém rohant és odatette a lábát. Megsimogattam a haját, aztán újfent kezembe vettem a kávémat és csak figyeltem, ahogy visszafut a többi gyerek közé. Fájdalmasan ütött szíven Ziyi hiánya ezután a kis jelenet után. Az elválásunk óta nem is beszéltünk. Apáékkal igyekeztem azért néha napján dumálni és ilyenkor mindig érdeklődtem kishúgom felől is. Reménykedtem benne, hogy az egyik alkalommal, amikor azt kérem a szüleimtől, hadd váltsak vele is pár szót, hajlandó lesz odajönni, de sajnos nem. Még mindig haragudott rám, azt hiszem.

Halk sóhajjal dőltem hátra a játszótér padján és csak meredtem a gyönyörű kék égre. Mióta befejeztem Chen számait, kissé unatkoztam. Így, hogy Chen reggeltől estig az ügynökségnél volt, nem nagyon volt mit csinálom. Gondolkoztam azon, hogy bevállalok egy új munkát, de végül elvetettem az ötletet. Tényleg nem pihentem az elmúlt években egyszer sem és szeretném az időmet Chennel tölteni, ha neki is lesz egy kevés. Úgyhogy legalább a következő egy hónapban nem terveztem dolgozni egy percet sem. Viszont ez azzal járt, hogy kurvára unatkoztam egész rohadt nap. Szóval…

- Min gondolkozol? - Szóval az egyetlen olyan emberrel töltöm a szabadidőmet, akit ismerek, és a barátomnak mondhatok, holott nagyon nem kéne. Ha ezt Chen megtudja…

- Azon, hogy lettél zenetanárból bébicsősz - Chanyeol hangosan nevetett fel, s gyengéden beleütött a vállával az enyémbe. - Nem mintha nem lenne vonzó, hogy ilyen jól bánsz a gyerekekkel - Basszus, ezt lehet, nem kellett volna… Néha igazán lakatot tehetnél a szádra, Zhang Yixing!

Jongdae

Pihegve, térdeimre támaszkodva bámultam magamra a hatalmas üvegben és próbáltam nem összeesni a fáradtságtól. Jongin olyan szinten meghajtott, mint sosem. Szó szerint minden hozzám volt tapadva az izzadságtól. Ez már az a szint volt, amit még én is rohadtul undorítónak találtam.

- Nem bírom - nyöszörögtem hisztisen és lassan odacsoszogtam hozzá, hogy belekapaszkodjak a karjába. - Elég lesz, vagy megölsz - szarva a verejtékre temettem arcom a mellkasába, mert hát kihúzni se nagyon tudtam már magam.

- Yixingnek könyörögj, engem nem hatsz meg. Gyerünk, újra!

- Őt se tudnám meghatni, ha táncról lenne szó - motyogtam magam elé. - Legalább egy kis szünetet adj!

- Jól van. Tíz perc! - mintegy végszóra, el is terültem a padlón. A koreográfus cseszett nehéz táncokat talált ki és nagyon szükségem volt az extra órákra Jonginnal, azonban most kezdtem úgy érezni, hogy lehet, előbb halok meg, minthogy egyáltalán lehetőségem legyen előadni őket. De kitartó voltam. Ki akartam tartani.

Hálásan biccentettem a felém nyújtott vízért és csakhamar el is tüntettem azt. Csak az lebegett előttem, hogy este Lay mellé fekhetek be az ágyba. Jelenleg ezek voltak a céljaim. Gyakorolni, hogy minél jobb legyek, hogy ne okozzak csalódást és, hogy Lay-jel együtt aludjak. Egyfajta jutalomként tekintettem rá, ami egy irányból nézve valószínűleg nagyon fura volt, elvégre a barátom volt, persze, hogy mellette kellett volna aludnom, közben meg valójában kiváltságnak éreztem. Régen volt, hogy napokig haza se mentem, amikor egy visszatérésemre készültem.

- Khm, Yixing… Yixing hazarepült most, hogy végzett, vagy…? - kimerülten billent a fejem Jongin felé, azután ahogy sikerült feldolgoznom a kérdést, elvigyorodtam és boldogan megráztam a fejem. - Nem félsz, hogy…

- Hogy? - kíváncsian ültem fel a bátortalan, ugyanakkor aggódó hang hatására, s mikor nem folytatta, kicsit beparáztam, hogy mi van. Aztán kis híján behugyoztam.

- Hogy kiderül.

Yixing

Chanyeol csak bambán pislogott rám szavaim után, majd megszorította az orrnyergét, miközben mély levegőt vett. Nem fogom letagadni az előző mondatom, nem lett volna értelme, már csak azért sem, mert igaz volt. 

Talán amiatt, hogy viszonylag idősebb koromban lettem a bátyja valakinek, talán amiatt is, hogy voltaképpen régen, még tizennégy éves koromban, Chennel szemben is így éreztem magam, de nekem ez tényleg imponáló volt. Nem hiába jött be annyira az sem, amikor Chent Ziyivel láttam.

- Ilyeneket nem Jongdae-nak kellene inkább mondanod? - kérdezte végül keserédes hangon. De, neki kéne. Ha látnám.

- Ne haragudj. Nem akarom ezt az ultragáz szitut még rosszabbá tenni - kényelmetlenül nyomorgattam a kávés poharat és, bár megfogadtam, amikor felhívtam ma délelőtt Chanyeolt, hogy nem fogom magam szarul érezni, hát, szarul éreztem magam.

- Hiányzik a barátságod, Yixing. Hiányzik, hogy felhőtlenül együtt szórakozzunk. Folytonos bocsánatkérések nélkül és anélkül, hogy a hátam mögé kellene néznem amiatt, hogy Jongdae mikor akar megfojtani egy kanál vízben. 

- Szerintem hiányzol neki - szólaltam meg csöndesen jó pár némán töltött perc után és rápillantottam. Meglepődve nézett vissza rám, ugyan a tűző naptól nem volt könnyű ezt megállapítanom. - Csak…

- Makacs - fejeztük be egyszerre, mire mindketten felröhögtünk. Igen, Chen a legmakacsabb ember a világon, ez fix.

- Nem tudom, hogy vegyem rá arra, hogy legalább egy rövid ideig beszéljen velem. Üvöltés nélkül. Nem hiszem, hogy valaha is, akárcsak megjavul vele a kapcsolatom. Olyan biztos nem lesz, mint régen. Istenem, Yixing, nagyon hiányzik ő is.

Jongdae

Hogy a viharba ne féltem volna attól, hogy megtudják. A saját életem az egy volt, ám így tönkre tehetem Lay-ét is. Amíg két egyetemista srác voltunk, nem volt mit veszítenünk. Gyakorlatilag semmink sem volt. Most viszont… Ráadásul…

Az a firkász tudja. És ő gond volt. Egy kurva nagy gond. Azóta sincs fingom sem, hogy az igazgató, hogy simította el az ügyet, de ez pusztán időhúzás volt, semmi több. Előbb, vagy utóbb ki fog derülni, hogy meleg vagyok. Csak abban bízhatok, hogy Lay kimarad belőle. Valahogy. Akárhogy. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy őt ne érhesse rossz miattam. Nem ránthatom magammal.

- Ki fog - Jongin szempárja döbbenten kerekedett el a válaszomtól. Vagyis inkább a hangsúlytól. Egyszerű volt, s beletörődő. - Csak idő kérdése.

- De-

- Nincs semmilyen de! - vágtam idegesen a szavába. - Ha el is tekintünk Lay-től, ki van zárva, hogy halálom napjáig ne dugjak senkivel!

- Nos, max addig, amíg ez a munkád - morogva forgattam meg a szemem a szórakozott mondattól. - Hmm… Tíz év? Tizenöt? - Mi? Mennyi?! - Esetleg húsz? Vagy még több?

- Meg a faszomat! Akkor inkább magam mondom el, de kizárt, hogy a legszebb éveimet szexmentesen éljem! - durcásan dobtam neki az üres vizes palackot, amikor hangosan felnevetett. Gyerekesen fontam össze a karjaimat és szótlanul vártam, hogy kiröhögje magát. Remek. A nyomoromon szórakozik.

- Mi-Milyen leg-legszebb évek? - az oldalát szorongatva próbált levegőhöz jutni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt megrúgom ott, hát ha belefullad az örömébe. 

És egy pillanatra el is csábultam. Elvégre… Még megkérhetem Lay-t, hogy tanítson táncot nekem, nem? Úgyhogy végső soron nincs is szükségem Jonginra.

- Az a szerencséd, hogy bírlak, te faszkalap…

Yixing

Kuncogva fordítottam félre a fejem, amikor Chanyeol levágódott mellém a padra. Feszülten túrt barna tincsei közé és egy csúnya pillantást küldött felém, amint észrevette, hogy milyen jól mulatok. Rajta. 

- Nem vicces, Yixing.

- De, egy kicsit az - vidáman pillantottam rá, majd visszanéztem a kissrácra, akit megpróbált rábírni, hogy induljanak végre haza.

- Anya meg fog ölni. Megígértem, hogy gitározni fogunk délután - frusztráltan fújta ki a levegőt, azt követően a kezével a térdére támaszkodott. - Valamit nagyon rosszul csinálok. De csak vele! - tette még hozzá gyorsan, alighanem amiatt, nehogy még félreértsem. Azonban sosem érteném félre. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű azokkal a gyerekekkel, akiket tanít.

- Az unokaöcséd lehet, hogy még Chennél is makacsabb - gondolkoztam el vigyorogva és felkönyököltem a pad háttámlájára kissé féloldalasan. - Egy fagyi esetleg? - elmerengve fürkészett pár másodpercig, azután felpattant és láss csodát, a kölyök boldogan futott oda hozzá.

- Van egy halvány sejtésem afelől, hogy Jongdae-t nem fagyival szoktad lekenyerezni, amikor egy nagyon makacs pillanatát éli éppen.

- Erre most inkább nem válaszolok - zavart mosollyal fogadtam el Chanyeol unokaöccsének felkínált kezét, s én is rábíztam magam a magasra. Gőzöm sem volt, hol árulnak fagyit a közelben, ellenben régi barátom tudta. 

- Szeretném, ha mi legalább nyitottan és őszintén tudnánk beszélni egymással - a téma ellenére Chanyeol baritonja határozottan csendült fel, immáron a boltban, sorban állva. Nagyot nyeltem és pislogás nélkül meredtem a rengetegféle ízű fagyira, csakhogy ne kelljen ránéznem. - Mint régen. 

- Régen egy fikarcnyit sem törődtem a te érzéseiddel, csak saját magammal voltam elfoglalva. Nem akarom, hogy megint-

- De engem nem zavar!

- Pedig kéne!

Jongdae

Ötletem sem volt, hány óra, a napszakban sem voltam biztos, meg úgy semmiben sem. Még abban sem, hogy férfi vagyok, vagy nő. Ennyire kész voltam. Itt-ott már sötét pontokat láttam a kimerültségtől, ám Jongin akkor is mondta, hogy újra és újra. És én így tettem. Ennyire akartam az egészet.

Minden izmom fájt, a cipő kibaszottul törte már a lábam, a mellkasom szúrt, de csináltam. Igazából csak akkor éreztem kurvára nagyon mindent, amikor megálltam. Úgyhogy inkább nem voltam hülye és nem álltam meg. 

Bele kellett adnom mindent és még annál is többet. Nem tudom, hogy mi lesz velem és, ha valami elbaszott kibaszás miatt ez az utolsó alkalmam arra, hogy albumot adjak ki, hát, tökéletesnek kellett lennem. Lay neve ott lesz albumon. Tökéletes kell, hogy legyek. Azokhoz a dalokhoz ez a minimum. 

Egy tizedmásodpercre megbillent a testem, de egykettőre rendeztem magam és ismét felvettem a kezdő pozíciót. Zihálva, türelmesen vártam, hogy a zene újfent elkezdődjön, azonban hiába. Csak a saját lihegésem hallottam visszhangozni a teremben, aztán ahogy el kezdtem érzékelni a fájdalmat szinte mindenhol, Jongin felé fordultam. Nyílt a szám, hogy követeljem a folytatást, ám megelőzött és megrázta a fejét.

- Elég volt, Jongdae.

- Nem, még nem - suttogtam rekedt hangon. Átestem a ló túloldalára. Tudom. Tudja. Ő is látott olyankor, amikor csak bámultam magam elé, majd addig dolgoztam, amíg már majdnem összeestem. Vagy tényleg összeestem. 

- Jongin! 

Elcsodálkozva kaptam a fejem a kiáltás irányába és épphogy csak realizáltam, ki az, amikor is világi szerencsésként megcsúsztam, gyanítom, a saját izzadságomon. Elviselhetetlen kín hasított a bokámba, szerettem volna odanyúlni, de még erre sem voltam képes, olyan fáradt voltam már. A sötétség hívogatóbb volt. Jöhettél volna kicsit később - vagy előbb - az öcsédért, Luhan, akkor talán ez nem történik meg.