Sziasztok ^^ Már itt is vagyok a kövi résszel, viszont sunyiban munkából, úgyhogy nem is húzom az időt, kellemes olvasást ^^
42. Fejezet
Yixing
Zavartan köszöntem meg Chanyeol édesanyjának a kései vacsorát vagy ezredszerre, azután végre kiléptem a ház ajtaján nyomomban Chanyeollal. Nem gondoltam, hogy a mai nap, vagy úgy egyáltalán bármikor is megtörténik az, hogy én Chanyeollal és a családjával vacsorázok. Hát, most megtörtént.
- Bocsi - szólalt meg bűnbánóan mellettem Chanyeol. - Tudom, hogy te nem olyan vagy, aki visszautasít egy ilyen meghívást. Még akkor sem, ha… Totál kellemetlen - Az volt. Finoman szólva is.
A családja tudta, hogy annak idején együtt voltunk. Baszki, úgy volt, hogy az első félév őszi szünetét náluk töltöm! Erre szakítottam vele, átbasztam, most meg, mint régi egyetemi barát hivatalosan is bemutatott nekik. Anyám… Hogy ez mit árulhat el rólam…
- Szörnyen érzem magam - suttogtam magam elé. - A szüleid, a nővéred… Nem hiába nem jöttem el sosem, mikor hívtál! - fakadtam ki idegesen, s beletúrtam a hajamba. Jézusom, de ciki! Nem hittem volna, hogy abból, hogy visszavisszük Chanyeol nővérének a kisfiát, ez lesz. Végigégtem a kajálást. Sőt! Azóta is égek.
- Yixing! - Chanyeol fürgén kapta el a karom és fordított maga felé. - Engedd már ezt el! Esküszöm neked bármire, hogy jól vagyok.
- Miért? Miért kéne ezt elhinnem? - kérdeztem remegő hangon.
- Yixing…
- Régen nem láttalak. Igazán. Most látlak, Chanyeol - erőtlenül leheltem a szavakat. Fájtak, de… - Látom az arcod, a szemeid. Hallom a hangod. Kihallom a hangodból.
Csönd telepedett ránk és itt, a házuk utcájában egyébként is némaság uralkodott, főleg így este már. Csak meredtünk a másikra hosszú percekig, majd egyszer csak egy óvatos lépéssel közelebb húzódott. Alig futott át az agyamon az első gondolat, miszerint ezt kurvára nem kéne, amikor is megcsörrent a telefonom megoldva a problémát.
- Igen? Hogy hol van?!
Jongdae
Összefont karokkal ültem a kórházi ágyon és próbáltam minél mérgesebben bámulni a kötésre a bokámon. Szerencsére nem volt súlyos, egy kisebb rándulás volt semmi több, viszont az én esetemben két nap kimaradás is elfogadhatatlan volt. Most. Amúgy nem érdekelt volna, de most rohadtul a legrosszabbkor jött.
- Kellett ez? - menedzserem lemondóan sóhajtott fel, miközben leült a székre. Magamban morogva forgattam meg szempárom, s félrepillantottam. - Nem ez volt az első eset, hogy ennyire túlzásba estél. Történt… Történt valami? - csöndesen érdeklődött. Aggódva. Bár kerek perec nem jelentettem ki, hogy anno Lay miatt voltam úgy ki, Kyungsoo okos volt, úgyhogy biztos sikeresen összetette az egyet meg a kettőt. És most félt, hogy van valami, azért vagyok ilyen. Mondjuk, van is.
- Nem. Minden oké. Csak… Stresszes vagyok. Ennyi.
- Jongdae…
- Mondom, minden fasza! - akaratlanul kiáltottam rá és bevallom, még én is meglepődtem magamon. Hmm, szóval tényleg kurvára stresszes vagyok. Király. - Bocs. Csak…
- Nem tudok segíteni, ha nem vagy őszinte - kedvesen, ugyanakkor szomorúan mosolygott rám és önkéntelenül is szófosásom lett. Szükségem volt rá, hogy elmondjam valakinek. Talán, ha ma másképp alakulnak a dolgok, ez a valaki Jongin lett volna egy pohár pia mellett, már ha sikerül rábírnom, hogy igyon velem, de jelenleg Kyungsoo volt itt. És el kellett mondanom valakinek. Egy lelketlen köcsög voltam, hogy neki, de muszáj voltam.
- Ha kiderül, hogy… - elég gáz volt, hogy három szó után megakadtam. Főleg ebben a témában. Eddig sosem esett nehezemre hangosan kimondani, hogy meleg vagyok. Túl nagy a tét már. - Ha kiderül, hogy az életben lányra még csak rá se néztem, mindent elveszítek. Lay-t is. A fostenger őt is utol fogja érni. Lay a legfontosabb nekem. Őt nem veszíthetem el.
Yixing
Lehunyt pillákkal simultam a kórterem ajtajához és más körülmények között valószínűleg szégyelltem volna magam azért, hogy hallgatóztam, ám most valahogy nem volt így. Tisztában voltam vele, hogy Chen rettegett attól, hogy elhagyom, azonban az meg sem fordult a fejemben, hogy az ő helyzete is aggasztja. Mármint nyilván tudtam, hogy nem jó hír a szórakoztatóiparban egy híres énekes és egy másik srác kapcsolata, de nem gondoltam, hogy ennyire aggódik miatta. Mindig annyira biztos volt magában, ha erről volt szó.
Beharaptam az alsó ajkam, azt követően letelepedtem a műanyag székek egyikére, hogy eszembe se jusson többet hallgatózni. Nem volt szép dolog és tudtam, hogy Chen el fogja mondani, ha készen áll rá. Türelmesnek kellett lennem. Chenhez ez a kulcs. Bár elismerem, cseszettül zavar, hogy Kyungsoo-nak elmondta.
- Tessék! - elkeseredett íriszekkel fürkésztem Chanyeol ujjai között pihenő üveget, majd egyetlen szó nélkül elvettem tőle és beleittam. - A nővér az mondta, semmi komoly.
- Ez jó hír - motyogtam magam elé, aztán felhúztam a lábaimat és átkaroltam őket. - Chanyeol… Szerinted… - nagyot nyeltem és megráztam a fejem. Teljesen hülye vagyok. Ezt nem kérdezhetem meg tőle. Pont tőle. - Mindegy.
- Mi az, Yixing? Megijesztesz. Valami baj van?
Baj? Velem és Chennel mindig csak a baj van. És bármennyire is szeretném azt megkérdezni az egyedüli barátomtól, hogy szerinte jók vagyunk-e együtt Chennel, nem tehetem. Nem lehetek még szarabb barátja. Kiállt értünk az egyetemen az érzései ellenére, de nem vagyok benne biztos, hogy akarom az évekkel későbbi véleményét is hallani.
- Nincs. Bemegyek Chenhez.
Jongdae
Hangom azon nyomban elhalt, amint kinyílt az ajtó és bár először megijedtem, mikor megláttam Lay-t - ki tudja, hogy mit hallott -, hamar megkönnyebbültem, hogy itt van. Édes mosolyára rögtön meglódult ketyegőm, a fájdalom meg tova is tűnt. Jó, ez utóbbi lehet, hogy a fájdalomcsillapító miatt is volt.
- Hé! Mi a fasz?! - durcásan simogattam meg a vállam, amibe gyengén beleütött, miután ketten maradtunk a szobában. - Most már itt is fáj! - gyerekesen konyult le a szám széle és már tervezgettem is, miként érem el nála, hogy kiengeszteljen, azonban nem volt rá szükség.
- A szívbajt hoztad rám, te balfasz - elpirultam puha csókjától, a szavai mögött megbúvó aggodalomtól, s szeretettől. Ennyi, már nem is haragszom.
- Megcsúsztam - motyogtam halkan és öntudatlanul is megmozdítottam a lábam, mire a tompa sajgás felerősödött. Sűrűn pislogva próbáltam szabadulni a szemeimbe szökő könnyektől, holott felesleges volt tettem, Lay azonnal észrevette őket. De nem firtatta dolgot és ezért hálás voltam.
- Mehetünk? - mosolyogva nyújtott kezet és én rögvest el is fogadtam azt. Már csak azért is, mert így legalább minden rossz szó nélkül megérinthettem őt. - Valami ritka csillagegyüttállás lehet, hogy most miattad vagyunk kórházban.
- Csak azért csináltam, hogy az elkövetkezendő napokban kiszolgálj.
- Azt lesheted! - Úgy is megteszi.
Somolyogva öleltem át a nyakát mindkét karommal, mihelyst egyenesbe jöttem és megéreztem derekamon pracliját. Tekintetem az ajkaira függesztettem egy újabb csók reményében, ám imáim nem találtak meghallgatásra. Helyette valaki kopogott és utána egyből be is lépett. Chanyeol.
Yixing
A nyakam már rohadtul fájt, de nem mertem megmozdítani a fejem, továbbra is pislogás nélkül meredtem ki az ablakon. Chanyeol autójának az ablakán. Merthogy felajánlotta, hogy hazavisz minket. Ami szar ötlet volt. Nagyon szar ötlet. Már a beülés is kész idegbaj volt. És nem, nem azért, mert Chen lába sérült volt.
Értelemszerűen Chanyeol vezetett, viszont Chen hallani sem akart arról, hogy mellé üljön az anyósülésre, noha a lába ott fért volna el a legjobban. Aztán ugye jött, hogy akkor üljek én előre és úgy hátul Chen fel tudja tenni fájó tagját. Szerintem Chen mindkettőnket megölt minimum egyszer ezért gondolatban. Úgyhogy hátul nyomorogtunk kettecskén. Túl voltam már jó pár kínos helyzeten az eddig leélt huszonhét évem alatt, de ez tuti benne volt a top ötben. Hárman. Egy légtérben. Összezárva. Ez valamelyik kurva rossz vicced, Sors?
Chen ki fog térni a hitéből, ha rájön, hogy Chanyeollal voltam kb egész nap. Kő kövön nem marad. Bár van egy erős sejtésem afelől, hogy már leesett neki. Rá kéne nézem. Jó lenne tudni, hogy mennyire dühös. Úgy lelkileg felkészülhetnék a kiakadására.
Meglepődve vizslattam Chen hangtalanul szuszogó alakját. Elaludt. Óvatosan simítottam rá az ölemben pihenő lábára és elhúztam a számat, ahogy megéreztem a kötés ellenére is igencsak vastag bokáját. Elég időt töltöttem tánccal és sajnos ismertem az ilyen és ehhez hasonló baleseteket. Sosem akartam, hogy Chen így járjon.
Persze, tudom, hogy nem óvhatom meg mindentől, különösen nem a munkáját érintő dolgoktól, legyen az a tánc, vagy éppenséggel a közvélemény, ugyanakkor cseszettül fájt így látni őt. Nemcsak a sérülésére gondolok, vagy a sötét karikákra a szeme alatt, hanem arra is, hogy ezt ő tette saját magával. Túlzásba esett. Tudom, mert ismerem őt és tudom, mert én is jártam így.
Jongdae
Idétlenül nyammogtam a számon, fura íze volt és az arcomat Lay nyakába fúrtam, karjaimat pedig szorosabbra fontam körülötte. Elégedetten vigyorogtam a szituáción félig még mindig álomba merülve, amikor is valami szöget ütött a fejemben. Kizárt, hogy Lay cipel éppen.
- Mi az isten?! - rákvörösen feszültem neki Chanyeol mellkasának és már azt latolgattam, miként fogok kiugrani a karjai közül úgy, hogy lehetőleg ne rontsak a bokám állapotán, mikor egyszerűen fogta és még közelebb vont magához. - Teszel le, baszod! Nem hallod? Tegyél le!
Füle botját sem mozdította szavaimra, rendületlenül haladt végig a folyosón, szerencsére már az én emeletemen. Még jó, hogy ezek szerint végigaludtam az idáig vezető utat és szart se láttam, különben holtbiztos, hogy az lett volna az első, miután letette a seggem, hogy új lakás után nézek. Faszom akarna bárkivel is találkozni ezután az égés után.
Morcosan pillantottam el Chanyeol válla felett, rá a széles mosollyal sétáló Lay-re és bemutattam neki, mire kihívóan felhúzta a szemöldökét. Én meg még vörösebb lettem. Azért annak milliószor jobban örültem volna, ha Lay vitt volna így. Tudom, hogy jelenleg esélytelen az ő edzettségével, de na. Ahj, istenem, milyen jó is volt belemarkolni azokba a felkarokba régen!
- Jól szórakozol, mi? - morogtam alig hallhatóan. Ezt sosem mosom le magamról. Életem végéig hallgathatom.
- Nagyon. Még képet is csináltam - Lay kuncogva kacsintott rám, közben meglóbálta a markában lévő telefont, majd felsóhajtott, amint a fotóra nézett. - Édes.
- Hogy mi?! Felgyújtom a mobiloddal együtt, ha nem törlöd, de azonnal!
Yixing
Szavakba önthetetlenül furcsa volt, mégis szívet melengető az előttem ballagó páros látványa. Na, meg rohadt vicces. Bevallom, addig, ameddig Chen nem ébredt fel, eléggé szarul éreztem magam amiatt, hogy én nem vagyok arra képes, hogy vigyem. Most már csak jót szórakoztam rajta. Nemcsak az erőnlétem miatt, hanem a lift miatt is. Ha ketten voltunk Chennel, úgy ahogy kibírtam, de Chennel a karjaimban és Chanyeollal mellettem esélytelen lett volna a dolog. Így is egyedül jöttem fel a lépcsőn, mert képtelen voltam beszállni melléjük. Chanyeol megvárt fent.
- Anyád! - magamban nevetve figyeltem Chen duzzogó alakját, immáron az ágyán ült, miután Chanyeol szó szerint ledobta rá. Biztos elfáradt. Bármilyen vékony is volt Chen, azért ez nem semmi táv volt vele.
- Hmm, milyen kényelm-
- A-a, takarodj! Ebben az ágyban rajtam kívül csak és kizárólag Lay feküdhet. Ott a kanapé, ha… Mi a faszt beszélek?! Húzzál a picsába a lakásomból!
Oldalra billent a fejem és egy elnéző mosollyal szemléltem kettejüket; Chen csak úgy fosta a szót a gyönyörű káromkodásával együtt, ellenben Chanyeol csak némán nézett vissza rá. Ami természetesen nem tetszett Chennek. Bár neki semmi sem tetszik, aminek köze van régi barátjához.
- Ha nincs mondandód, léphetsz is! Nem állítalak meg, elhiheted - Chen rideg hangja, s szavai, illetve karba tett kezei kívülről egy érdektelen ember képét festették, ám mi tudtuk, hogy ez pusztán védekezés. Túl jól ismertük őt. Itt az alkalom, Chanyeol, beszélni akartál vele, hát gyerünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése