Egyetlen másodperc [ChanLay]

Sziasztok :) Tegnap este megszállt az ihlet egy nem épp boldog pillanatban és ez született belőle. Ígérem, hogy egyszer végre Chanyeol is kap boldog befejezést.

Cím: Egyetlen másodperc

Páros: ChanLay (EXO)

Szereplők: Park Chanyeol, Zhang Yixing (Lay)

Korhatár: 12+

Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelem

Egy nap. Vagy csak egy órácska. Vagy egyetlen másodperc. Már ennyinek is örülnék, amit vele tölthetnék. Csak mi ketten. De még ennyi időnk sincs. Hogy is lehetne? Rohanás az egész életünk. Egyetlen másodperc, ami csak a miénk. Ami az örökkévalóságig tart. Ezt szeretném.

Olyan közel van hozzám most. Végre. Ölelem és… Ennyi. Nekünk nem adatott több. Valójában távol van tőlem és mindig is távol lesz. Mi nem… Mi sosem leszünk együtt. Tudom, hogy úgy érez irántam, mint én iránta, de mindketten tudjuk, hogy több sose lehet köztünk puszta gondolatoknál.

Szeretnék egyetlen másodpercet, amikor rejtve mindenki elől úgy nézhetek rá, ahogy akarok. Szerelmesen. Amikor ő is így néz rám és halkan azt suttogja mennyire szeret. Ehelyett viccnek, szórakozásnak álcázott érintések, szavak jutnak nekünk. Pedig ezek igazak. Valódiak. Számunkra.

Rákaptam tekintetemet, ahogy megéreztem, hogy teste elernyed mellettem. Arcán hiába ült hatalmas mosoly, szemeiben láttam mekkora fájdalmai vannak. Biztos nagyon fájt a dereka. Egyébként sem volt tökéletes rendben ez a testrésze, de mióta balesete volt még annyira sem. Miért nem vigyáztál jobban magadra?

- Hyung… Mindjárt vége. Csak egy kicsit tarts ki, oké?

Nem mondott semmit sem csak bólintott, majd erősen belém markolt. Ezzel próbálta kicsit összébb szedni magát. Szemeimmel jeleztem Joonmyun hyungnak, hogy ideje lenne befejezni a beszédet és gyorsan elköszönni, mert Yixing mindjárt összeesik itt mellettem. A leader szerencsére gyorsan kapcsolt és alig két perccel később már segíthettem is Yixingnek leülni. Csöndesen nyöszörögve fogott rá fájó részére, de egyébként látszódott rajta, hogy rejtegetni próbálja mennyire is fáj neki valójában.

Mindenki sebesen öltözködött, mert minél előbb ágyban akarta találni magát. Kivéve én. Én azért siettem, hogy segíthessek Yixingnek. Szegény elég nehezen váltott ruhát. Mikor kész lettem rögtön előtte termettem és nekiálltam bekötni cipőjét. Hálásan pillantott le rám, majd hagyta, hogy a válla alá nyúlva álló helyzetbe húzzam, hogy felsőt is cserélhessen, illetve, hogy becsatolja övét.

- Chanyeol… - azonnal hátrapillantottam, ahogy meghallottam Minseok hyung hangját. - Mi előre megyünk.

Tudtam, hogy nem azért mondja ezt, mert nem érdekli őket mi van Yixinggel, hanem mert időt akarnak nekünk adni. És ezért nagyon hálás voltam. Végigkövettem szemeimmel, ahogy elmegy, majd újra Yixingnek szenteltem minden figyelmemet. Erőtlenül hagyta, hogy levegyem róla izzadt pólóját, hogy megtörölgessem egy törölközővel, majd hogy ráadjak egy tiszta felsőt. Ez volt a mi egyetlen másodpercünk.

- Channie…

Elmosolyodtam becenevem halva és tekintetemet az ő fáradt íriszeibe fúrtam. Mindig is imádtam mikor ő így hívott. Csak néztem az álmos, barna szemeket és akaratlanul is még jobban kiszélesedett a mosolyom, mire az ő szája is felfelé görbült. Aztán hirtelen egyik pillanatról a másikra előredőlt és ajkait puhán az enyémekhez nyomta. Mindössze egyetlen másodpercig tartott, mégis örökkévalóságnak tűnt.

A mi egyetlen másodpercünk. Nekünk ennyi jutott. Nem több, de nem is kevesebb. Pont ennyi. És ebben a pillanatban valahogy pont elégnek tűnt. A mi egyetlen másodpercünk.

Örökre [LayXing] 5. Rész 18+ [Vége]

És itt is vagyok a LayXing utolsó részével. Bár még nem írtam sok fanficet, de ez az egyik kedvencem, még ha kissé furcsa is az alapötlet. Több mint harminc oldal lett és alig pár nap alatt írtam meg, annyira megszállt a múzsa. Ezt most nem tudom minek közöltem, de na. A képről pedig, ha jól emlékszem egy fan csinálta még régebben. Kellemes olvasást ^^

- Várj… Ne csináld!

- Miért ne? - suttogta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamban.

- Én ezt nem akarom! - barátom elszakadt tőlem, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Megijedtem, ahogy megláttam dühös tekintetét. Mégis mi baja van? Nyilván nem akarom kemény két hét járás után!

- De neki azért engedted! - fakadt ki.

- Mégis miről beszélsz? Mit engedtem kinek?

- Lay-ről! Megengedted Lay-nek, a saját testvérednek, hogy leszopjon, de én nem nyúlhatok hozzád? - Úristen, látott minket? Éreztem, hogy kiver a víz félelmemben. - Mégis milyen beteges kapcsolatotok van nektek? Arra már rá sem merek kérdezni, hogy mégis mióta tart és akkor mégis miért kezdtél el velem járni. - Joonmyun arcáról sütött a csalódottság és az undor. Nem akartam egyiket sem látni. Könnyeim lassan folytak végig és magam sem tudom miért, de hagytam neki, hogy folytassa, amit elkezdett.

- Mi a francot csinálsz az öcsémmel? - kiáltott rá testvérem barátomra. Bár már azt hiszem nem kéne így neveznem őt. Mikor megpillantottam Lay-t olyan volt, mint amikor a filmekben megjelenik a hős megmentő.

- Lay… - felszipogtam, bátyám azonnal félre lökte őt és aggódva nézett végig rajtam. Tekintete megakadt nadrágomon, íriszeiben düh lobbant.

- Hát baszki ti tényleg úgy néztek ki, mint valami pár. Akkor még sem hallucináltam azt, amit láttam. Undo-

Ikrem nem várta meg, míg befejezi, ökle előre lendült és akkorát bevert neki, hogy még én is hallottam a csontok reccsenését. Visszafordult felém, nekiállt rendbe szedni engem, amint kész lett lehúzott az asztalról és magához ölelt. Belefúrtam arcomat a nyakába és erősen kapaszkodtam belé. Ne mondj semmit, ne csinálj semmit, csak vigyél ki! Kérlek! S mintha meghallotta volna könyörgésem, egyetlen egy szó nélkül elindult velem ki a házból.

- Se-Sehun nem fog ha-haragudni, ha haz-a mész? - kérdeztem tőle még mindig sírva. Még mindig nem mondott semmit, csak rendületlenül haladt velem az utcán. - Lay!

- Nem, nem fog. Sehunnal csak összejárunk néha. Tudja, hogy más kell nekem, ő csak kielégíti vágyaimat.

“Tudja, hogy más kell nekem”. Mégis ki? Joonmyun? Vagy Kai? Abból, amit hallottam múltkor vele is összeakadt párszor. Vagy az a Kris? Sose fogom megtudni. Annyi mindenkivel összefeküdt, lánnyal, fiúval. Bár lánnyal lényegesen kevesebbet láttam, de egy-kettővel tudom, hogy többször is volt. A franc tudja ki lehet az, aki ennyire kell neki. De miért érdekel ennyire egyáltalán?

- Nem vagy éhes? - kérdezte miközben a menetrendet fürkészte.

- Miért?

- Mert csak harminc perc múlva jön a következő busz. A sarkon van egy kajálda. Elég fasza.

- Menjünk - vontam meg a vállamat. Jobb, mint itt ülni. Alig fél perc alatt ott voltunk, Lay leültetett az egyik asztalhoz, ő meg eltűnt, hogy rendeljen. Hamar felbukkant két tálcával.

- Ez gyors volt.

- Jól ismernek itt, sokszor járok ide Sehunnal - Már megint Sehun. Miért jön mindig Sehunnal? Biztos nem ő az, akit annyira akar?

- Aha…

- Most meg mi bajod? Talán nem kellett volna elhoznom téged? Maradtál volna inkább Suho kezei között? - dühösen vágta le a poharat az asztalra, mire megremegett a testem.

- Suho?

- Joonmyun. Régen így hívtam magunk között. Nyelvbotlás volt. Biztos a megszokás - Persze… Megszokás… Én is azt mondanám. Mégis milyen megszokás, ha nem is beszélnek már vagy két éve?

- Örülök, hogy… Hogy megmentettél tőle. De nem sok kedvem van azt hallgatni, hogy szerelmes vagy.

- Egy szóval sem mondtam, hogy szerelmes vagyok. Ezt honnan veszed?

- Folyton Sehunnal vagy. Ha meg nem, Joonmyunról beszélsz. Valamelyikük a kettő közül, nem?

- Nem! - hangja idegesen csengett. - Egyikük sem. Az, akit én… Akit én szeretek elérhetetlen számomra. Joonmyunnal akkor se jönnék újra össze, ha fizetnének érte, Sehun meg mondtam, kielégíti vágyaimat. Segít nekem, ha úgy jobban hangzik.

- Nem, nem hangzik jobban. Kihasználod!

- Tudja, hogy miért dugok vele. Nyíltan a szemébe mondtam, ő pedig beleegyezett.

- Akkor is ez…! Áhh mindegy. Mindjárt jön a busz - rádobtam a használatlan kanalat a - még teli - tányérra és felálltam. - Edd meg, ha akarod, én megyek.

A faszomat! Nincs olyan ember a földön, aki belemenne abba, hogy így kihasználják. Elismerem, hogy Sehunnak volt egy egyfajta furcsa kisugárzása, elég szókimondó is volt szex terén, de kizárt, hogy csak is belement volna, hogy Lay alá feküdjön, amikor a másik csettint neki. Idegesen másztam át az emberáradaton, hogy legalább kapaszkodni tudjak a buszon. A jármű elindult és abban a pillanatban egy kéz ragadta meg a derekamat, mire kapásból rúgni készültem.

- Ne csináld! - súgta a fülembe a bátyám. - Sajnálom. Felzaklattam a lelkivilágod? Tudom, hogy te nem így állsz a szexhez. Ezentúl körültekintőbb leszek, nem hozom haza és nem beszélünk előtted ilyenekről - Szóhoz sem jutottam, mert Lay már megint kedves volt. Mégis, nem ez zavart, hanem az, hogy… Hogy Sehunnal továbbra is összejár majd. Istenem, talán… Talán féltékeny vagyok? Sehunra? Nem lehet, hogy érdeklődöm úgy Lay iránt. Hiszen testvérek vagyunk!

Nem szóltam egy szót se egész úton hazafelé, féltem, hogy mi csúszna ki a számon, otthon is rögtön a szobánk felé indultam. Ami ugye Lay-jel közös, úgyhogy esélyem se volt rá, hogy nyugtom legyen. Leültem az ágy szélére és frusztráltan a hajba túrtam. Ez így nem lesz jó. Most mégis mi a szart fogok csinálni?

- Most haragszol?

- Ne-… m - hangom elhalt, ahogy felpillantottam. Ikrem félmeztelenül állt a szoba közepén és épp az övét csatolta ki. Éreztem, hogy az arcom vörösödni kezd, úgyhogy inkább felpattantam, hogy minél előbb elhagyhassam a helyiséget. Lay gyorsan mozdult, megragadta a csuklómat és visszahúzott, majd átölelt hátulról.

- Akkor meg hova sietsz ilyen gyorsan?

- Se-Sehova, cs-csak… öhm… - A kurva életbe! Hagyjál békén, még merevedésem lesz! Istenem, ha Lay észreveszi tuti megundorodik tőlem. Bár a múltkori után… Nem! Kizárt, hogy ne kapjon rögtön agyvérzést, amit megtudja, hogy… Hogy többet érzek iránta, mint puszta testvéri szeretet.

- Csak…? Valami baj van? - megfordított karjai között. Szégyenemben azt se tudtam hova nézzek. - Yixing, ez…?

- Sajnálom, sajnálom, sajnálom… - sírva ismételgettem ezt az egy szót. Vissza fog állni a régi rend, többet nem szól majd hozzám és most már undorodni is fog tőlem. Istenem, hadd haljak meg itt helyben! De nem történt meg. Sőt! Lay teste előrelendült, ágyékát szorosan az enyémhez nyomta, mire elakadt a szavam. Legalább annyira merev volt, mint én.

- Inkább nem is mondom milyen régóta vágyok erre - suttogta csöndesen a nyakamba. - Gyere velem fürödni!

- Mi? Lay… Ez… Ez hiba. Ez nem természetes. Akármennyire is szeretném… Szeretnénk, nem lehet.

- Már miért ne lehetne?

- Mert testvérek vagyunk! - vágtam rá talán túlságosan is gyorsan és határozottan. Bátyám arcáról egy másodperc alatt tűnt el az összes érzelem, majd kiviharzott a fürdőbe. Újra megeredtek a könnyeim. Én… Én is annyira szeretném, de ez nem normális. Testvéreknek nem lehet így éreznie. Felpillantottam a fürdőnk ajtajára és az alsó ajkam rágcsálva léptem hozzá közelebb. A hófehér lapra fektettem a kezemet, mintha ezzel is közelebb tudhatnám magamhoz Lay-t. De… Talán… Csak egyszer? Nem… Ha egyszer megtörténik, többször is megfog. És azt nem lehet. Nem lehet belőle rendszer. Mi nem… Mi sosem fogunk úgy járni, mint mások.

Elmémet ellepték az elmúlt néhány hét pillanatai, amiket Lay-jel töltöttem. Kezdve attól a naptól mikor Kai megint megvert és ő leápolta sebeimet. Köztük volt az az aggódó arc, amit akkor láttam rajta, mikor a fejsérülésem volt vagy mikor az orrom tört be. Élénken rémlett fel bennem mikor a bár színpadán láttam. Anyám, az a mozgás! És utána WC-ben… Vagy az orvosiban… Utána még több időt töltöttünk együtt. Most hogy így belegondolok, féltékeny voltam, bárkivel is volt.

Nekidöntöttem homlokomat az ajtónak, majd lecsúsztattam a kezemet a kilincsre és óvatosan lenyomtam. Csak egyszer… Csak egyetlen egyszer… Nem fogok bűntudatot érezni... Hogy akarom, amit nem szabad. Csendesen vetkőztem le, majd még annál is halkabban nyitottam szét a zuhankabin ajtaját. Lay, amint meghallotta meg akart fordulni, de hátára tettem a tenyeremet, hogy megállítsam.

- Ne fordulj meg! - kértem halkan, s ő teljesítette azt. Hatalmasat nyeltem. Baszki a hátán több izom van, mint nekem az egész testemen együttvéve! Lassan simogattam forró bőrét, majd óvatosan karjai alatt átnyúlva mellkasára tértem át, onnan pedig feszes hasára. Megremegett a teste, halkan felsóhajtott, majd egyik pillanatról a másikra megváltozott a helyzetünk; valahogy mögém került. Ujjai birtoklóan szorították csuklóimat; teste az enyémet a fülke hideg csempéjéhez préselte. Hiába volt az ő teste olyan kidolgozott az enyémhez képest, mégis úgy éreztem, hogy mellkasa tökéletesen illett a hátamhoz. Ilyet… Ilyet lehet egyáltalán mondani?

- Olyan édes vagy, ahogy szégyenlősködsz - suttogta a fülembe, majd érzékien belecsókolt a nyakamba. - Most mi lesz Yixing? Hmm?

- Szeretném, ha mi...

- Biztos? Jól meggondoltad? Ha nekem adod magad, én többet nem engedlek el. Örökre az enyém leszel. Így is belemész? - ugyanolyan halkan beszélt, mint előtte, de hangja mélyebb lett, rekedtes. Olyan… Izgató.

- Örök-Örökre?

- Igen. Ismersz. Nem könnyen adom vissza azt, ami már az enyém. És te abba a kategóriába tartozol, amit sose adnék oda senkinek sem. Ezért mondom, jól gondold meg, mert én leszek az utolsó férfi, akivel kapcsolatod lesz. Ha belemész.

- Ha belemegyek, akkor mi…? - mérhetetlen zavarban éreztem magam. - Te… Engem…?

- Nagyon régóta kívánlak Yixing. Ha beleegyezel, nem fogok tudni tovább várni - Miközben beszélt kezei elkalandoztak testemen, mindenhol simogatott, ahol csak ért. A hideg kő már nem is tűnt olyan hidegnek, mindenem lángolt. És azt hittem helyben összeesek mikor ujjai merevedésemre kulcsolódtak. - Mi legyen? - ismét megízlelte nyakamat, majd lassan - kurva lassan - megmozdította csuklóját.

- Ne… - nyöszörögtem halkan. - Ez így csalás…

- Nem mondtam, hogy fair leszek. Tudod, amit akarok azt megszerzem. És ha még nem jöttél volna rá, téged nagyon akarlak - képtelen voltam bármit is mondani, körmeim a csempét kaparták a gyönyörtől, amit okozott nekem.

- La-ay… - sóhajtottam akadozva a nevét. - Akarom…

Nem kellett kétszer mondanom; sebesen megfordított és vadul ajkaimnak esett. Ez volt az első csókunk és ez Lay-nek is leesett elég hamar, úgyhogy visszább is vett a tempóból. Éhes csókja fokozatosan lett egyre lágyabb és puhább, ahogy ízlelgette számat. Fekete hajába túrtam, hogy még közelebb tudjam magamhoz húzni. Össze se volt mérhető Joonmyun és az ő csókja. Lay nemcsak mérföldekkel jobban csókolt, de pusztán ajkainak érintése az enyéimen is elég volt ahhoz, hogy még annál is jobban kívánjam őt, mint előtte. Pedig azt hittem, hogy ez nem lehetséges.

Lábaim alá nyúlt és az ölébe húzott, én pedig azonnal köré fontam végtagjaimat. Hangos nyögés csúszott ki számon mikor megéreztem férfiasságát az enyémhez nyomódni, s ahogy ajkaim elnyíltak nyelve rögtön utat talált. Egyik kezével elengedett és tapogatózni kezdett a kövön, majd meg is találta, amit keresett; a vízcsobogás elállt. Erősen tartott karjaiban, majd kivitt és letett az ágyamra.

- Miért az enyémet vizezzük össze?

- Mert közelebb van a fürdőhöz. És nem akarom, hogy az enyém legyen vizes - vigyorgott rám. Ó hogy basz- Még a gondolataim is félbeszakadtak, amint ajkait az enyéimhez nyomta és testével az enyémhez simult. Halkan felnyögtem és újra beletúrtam a hajába.

- Félek.

- Ne félj. Vigyázni fog rád. Ígérem. Ha fájni fog, gyönyörré változtatom és elérem, hogy meg többet akarj - csöndesen suttogta a fülembe a szavakat. Elpirultam szavaitól, szívem örült tempóban kezdett verni. Olyan szavakat ejtett ki száján, amit valószínűleg még sosem mondott senkinek sem. És nem is fog már sosem. Csak nekem. Azt hiszem ebbe a Lay-be szerettem bele. Bőröm libabőrös lett, amint belecsókolt nyakamba; testem megfeszült mikor elindult, hogy minden négyzetmilliméterére egy puszit adjon. Zavartan kaptam kezeim magam elé, hogy ne láthasson. Még mindig szégyenlős voltam, még előtte is. Főleg előtte.

- Miért adsz nekem mindig plusz feladatot? - motyogta úgy, hogy szája az enyémtől két milliméterre volt. - Ne rejtegesd magad előlem. Úgy is látni foglak - ujjaival lefogta csuklóimat, majd elindult, hogy befejezze azt, amit az előbb elkezdett. Hátam ívbe feszült, amint alhasamhoz ért, majd egy kisebb kiáltás szaladt ki számon, mikor kidugva a nyelvét lassan végignyalt testemen, hogy végül nyakamon álljon meg. Istenem, még jó, hogy anya nincs itthon! - Múltkor megígérted, hogy nem csinálod többet.

- Reflex. Engedj el!

- Na majd én teszek róla, hogy ne legyen. És nem. Még csak most kezdtem - sunyi mosoly terült szét arcán, amitől egyszerre ijedtem meg és jöttem izgalomba. Vajon ezt hogy értette? Alig fogalmazódott meg bennem a kérdés, Lay meg is válaszolta. Minden mozdulatáról sütött, hogy nem most kezdte, és bár hozzám még így nem ért, mégis tudta, hogy pontosan hol érintsen meg ahhoz, hogy - ígéretéhez híven - többet akarjak. Arcom totál vörös volt; zavarba jöttem attól, hogy a saját hangom hallom visszhangzani az egész szobában. Hangosan nyögtem minden érintése után és szinte mantra módjára ismételgettem nevét vagy azt, hogy ne hagyja abba. Aztán mégis abba hagyta.

- Mindjárt jövök - súgta. Amint lemászott rólam rögtön úgy éreztem valami hiányzik. Vagy is ez így hülye megfogalmazás. Tudtam, hogy ő hiányzik. Alig volt fél percet távol, mégis sokkal többnek tűnt számomra. Beharaptam alsó ajkam, amint megpillantottam kezei között a síkosítót és az óvszert. Zavarom a tetőt verdeste, mikor visszamászott fölém és széthúzta lábaimat, hogy közéjük térdeljen.

- Lay…

- Nyugi. Mondtam, vigyázok rád. És most, kérlek, lazíts. Úgy jobb lesz - lágy csókot nyomott ajkaimra, majd egy gyors mozdulattal lehajolt és ajkai közé vette merev tagomat. Kéjes nyögés csúszott ki számon, majd egy fájdalommal teli mikor megéreztem magamban az egyik ujját. Testem akaratlanul is összerándult az ismeretlen és fájdalmas érzéstől. Könnyes szemekkel pislogtam a fekete hajkoronára és mintha csak megérezte volna, felnézett. Amint észrevette könnyáztatta arcom odahajolt és óvatosan lecsókolta őket. - Lazíts - ismételte meg a pár perce elhangzott szót.

Annak ellenére, hogy látta nem kifejezetten megy ez nekem, becsúsztatta még egy ujját, amitől azt hittem többet nem kelek majd fel az ágyból. Tévedtem, a harmadiktól nem fogok. Szégyen, nem szégyen hangosan felsírtam mikor bedugta azt is. Sosem bírtam jól a fájdalmat. Akkor is mikor Kai vert, csak az tartott vissza attól, hogy bőgjek, mint valami két éves, hogy nekem is van büszkeségem, elvégre férfi volnék. De most… Régen szégyelltem volna magam Lay előtt, de már nem. És tudtam, hogy nem hazudna arról, hogy jobb lesz, de nekem akkor is fájt.

- Lay… Ha-Hagyd ab-ba, kér-kérlek…

- Ahhoz túlságosan is kívánlak - suttogta vággyal teli hangon.

- Nekem… Nekem ez nem... Jó. Kérlek… - testvérem mély levegőt vett, majd teljesítette kérésemet. Megtámaszkodott fölöttem, szemeimbe nézett és én láttam az övéiben, hogy mennyire szeretné. Úgyhogy visszahúztam magamhoz. Azt mondta nem fog tudni leállni, mégis leállt. És ez rengeteget jelentett nekem.

Most én voltam az, aki kezdeményezte a csókokat, az érintéseket; azt, hogy folytassa, amit elkezdett. Fájt, de elviseltem, mert valójában én is nagyon kívántam őt. Körmeimet mélyen a vállába mélyesztettem mikor belém hatolt, számon néma sikoly csúszott ki. Lay ezzel szemben jóleső sóhajt hallatott, majd óvatosan lökött egyet csípőjével, hogy még beljebb csússzon bennem.

- Ohh... Jézusom… - arcát nyakamba temette, majd egy apró csókot nyomott rá. - Yixing… - Hosszú percekig várt, nem mozdult meg, s közben a fájdalmam enyhült. Nyeltem egyet, majd lábaimat köré fontam és közelebb húztam magamhoz, amitől mindkettőnk száján egy igen hangos nyögés jött ki. És most már az enyém is inkább vággyal volt teli. Bátyám is észrevette, rám mosolygott, majd éhesen ajkaim után kapott és lassan mozogni kezdett.

Az először lassú tempó hamar vált gyorssá és vaddá, nyögéseink egyre többek és hangosabbak lettek. A víz már rég megszáradt, helyette izzadtság cseppek csorogtak végig rajtunk, amitől nehezen tudtam belekapaszkodni, úgyhogy lecsúsztak róla a kezeim és a párna mellett landoltak. Lay rögtön utánuk kapott és összekulcsolta ujjainkat. Nem tudom hogy volt rá képes, de még fokozta az iramot és én már nem bírtam a tovább, egy visszafojtott nyögéssel élveztem kettőnk közé. Néhány lökés után ő is követett engem, majd rám nehezedett.

- Szeretlek - motyogta halkan a mellkasomon fekve.

- Lay…

- Tudom, hogy… Hogy nem voltam jó testvér, jó báty, de ígérem szeretni foglak halálom napjáig. Sose hittem volna, hogy te leszel a tökéletes, az igazi, de… Te vagy az. Tudom. Szeretlek, Yixing.

- Én is szeretlek, Lay.

Örökre [LayXing] 4. Rész

Eskü előbb akartam hozni csak hát… Heh… Na mindegy. A részről: Lay kedves, Lay ideges, Yixing őrlődik, Yixing béna. A szokásos. Megint eltöltenek egy kis időt együtt (aha :D). És jelzem, még mindig imádom Sehunt! :D Amúgy még egy rész lesz.

Vasárnap kerültem Lay-t, amennyire csak lehetett. Bár nem fűlött hozzá a fogam, direkt kurva korán keltem, hogy elmenjek otthonról. A könyvtárba mentem (hova máshova), majd dél körül kimentem egy közli gyorsétteremhez, hogy egyek valamit. Meglepődtem mikor visszaérve Joonmyunt pillantottam meg. Szinte rögtön zavarba jöttem. Istenem, még egy napja se voltunk együtt én meg megcsaltam a tulajdon testvéremmel. Ez undorító. Hogy tehettem ez vele? És még csak el se mondhatom, mégis hogy nézne az ki?

- Miért vagyok kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy nem most jössz, hanem már rég itt vagy? - tette fel a kérdést, amire gyanítom nem is várt választ.

- Volt… Volt valami Lay-jel és nem akartam a közelében maradni…

Többet nem is kérdezett, hanem bejött velem együtt a könyvtárba és ott is maradtunk egy jó darabig. Hat óra körül jöttünk el, felajánlotta, hogy meghív vacsorázni, amit a körülmények miatt elfogadtam (értsd, kurva éhes voltam, de nem akartam hazamenni). Rendes étterembe vitt, bár azért nem valami puccosba, mégse öltöztünk úgy, így inkább egy egyszerűbbet választott. Hiába voltam éhes, nem bírtam sokat enni, gyomorgörcsöm volt a tegnap miatt. Nagy szemét voltam.

- Joonmyun… - súgtam halkan a nevét.

- Hmm? - megtorpant, felém fordult, majd kedvesen mosolyogva megfogta a kezemet. Romantikus pillanat volt, tekintve, hogy már kint sétáltunk egy parkban egy aprócska tó körül. Még csak ránézni sem bírok, hogy ne érezzem úgy, hogy mindjárt elsírom magam.

- Én…

- Baj van, Yixing? - Van. De képtelen vagyok elmondani neki. Mondjam azt, hogy megcsaltam csak ne mondjak nevet? De akkor is, fél nap után… Mit fog rólam gondolni? Biztos gyűlölni fog. Ha elveszítem tényleg nem lesz egy barátom sem.

- Nincs - motyogtam csöndesen. - Csak… Olyan jó itt. Jó veled - széles mosolyra húzódott szája, majd egy óvatos csókot nyomott ajkaimra.

- Örülök, hogy ezt mondod.

- Yixing - szólalt meg néhány hallgatag perc után -, hamarosan itt a szülinapod. Mit szeretnél csinálni?

- Addig van még másfél hét. Majd elválik. Bármit szívesen csinálok veled. Mint eddig minden évben.

Késő este értem haza, anya már rá is kezdett, hogy nem kéne ilyenkor hazajárnom, aztán jött, hogy tanulni se kellene ennyit, nekem meg nem volt pofám mondani, hogy azért annyit nem tanultam, mint hiszi. Félve nyomtam le a szobánk kilincsét, de szerencsémre Lay nem volt bent, ahogy a ház többi részén sem. Biztos a bárban van. Vagy azzal a Sehun gyerekkel.

Másnap direkt ismét korán keltem, bár már kezdtem érezni, hogy nagyon nem jó ez a későn fekszek korán kelek dolog. A tegnappal ellentétben ma nem volt szerencsém, Lay fenn volt, az ágya szélén ült és egyenesen rám meredt. Rögtön visszacsuktam szemeimet, de már késő volt, észrevett.

- Egész nap Joonmyunnal voltál? - hangja idegesen csengett, amitől testem megremegett a takaró alatt.

- N-Nem tartozik rád.

- Nos, valóban nem - az idegessége pillanatok alatt eltűnt, inkább fagyossá vált. Többet nem is mondott, sebesen kirobogott a szobából. Legközelebb már csak az osztályban láttam újra, mikor csengetés előtt két másodperccel megjelent. Egy izgalmas angol után imádott tantárgyam következett, igen a tesi. Egyszer még meghalok azon az órán...

- Zhang! - állított meg a tanárom. - A testvéredtől hallottam, hogy még mindig nem érzed teljesen jól magad. A múltkori után megértem, ha még ezt az órát esetleg ki szeretnéd hagyni. Nyugodtan pihenhetsz - Lay beszélt a tanárral, hogy ne kelljen tesiznem? Ez… Már megint kedves volt tőle. De reggel akkor miért volt olyan bunkó?

- Köszönöm, tanár úr. De… Nem szeretném kihagyni az órát. Jól vagyok.

- Biztos? Nem leszel fáradt a futkosástól? Megint labdajáték lesz és ott nem fogsz tudni csak állni - Labdajáték? Lehet jobb lenne tényleg kihagyni. De még egy óráról nem akarok hiányozni.

- Részt szeretnék venni az órán. Ha… Ha úgy érzem valami sok majd… Majd kiállok. Ha nem baj.

- Rendben. Ez is egy megoldás. Az óra első fele bemelegítés lesz, meg különféle dobási technikák, utána lesz egy kisebb játék. Azon majd ülsz - És így lett. A jó időre való tekintettel kint voltunk az udvaron, míg a többiek játszottak, én lassan sétáltam a pálya szélén. Élveztem a kellemes szellőt, a nap melegét és… És néztem Lay-t, ahogy izzadt pólóban rohangál. Már megint Lay. Még véletlenül sem Joonmyunon lengettem tekintetemet.

- Yixing! - üvöltött fel Lay, én meg azonnal felocsúdtam bambulásomból, de a következő pillanatban arcon talált a labda. Nyögve terültem a földön, az orromat szorongattam, amiből csak úgy dőlt a vér.

- A rohadt életbe, Yixing! Egyszer igazán figyelhetnél jobban! - torkolt le bátyám. - Hadd nézzem! Ajj… Most mégis mi lesz, ha már nem lesz olyan az orrod, mint előtte? Hogy fogom az orvosoknak elmondani milyen legyen az orrom, ha oda jutok? - halkan felnevettem, de hamar letettem a jókedvről, mert iszonyúan fájt tőle az orrom, ráadásul még szédültem is. Túl sok vért veszthettem mostanában. Lay gyengéden a térdem és a hátam alá nyúlt, majd óvatosan felemelt a földről és elindult velem befelé, gondolom az orvosi felé.

- Miért történik veled mostanában mindig valami? - kérdezte csöndesen. Nem mondtam semmit se, épp azon voltam, hogy a kezemmel törölgessem a vért, ne folyjon már rá mind. - Kapaszkodj! - Nem értettem, hogy azt miért mondta, de átkaroltam nyakát olyan erősen amennyire csak tudtam. Fél kézzel elengedett, majd a saját kezével kezdte el törölgetni arcomat.

- Véres leszel - motyogtam gyengén.

- Jelenleg ez kurvára nem érdekel. Nagyon fáj?

- Ühüm - vállára hajtottam fejemet, elnyomtam egy ásítást és még közelebb húzódtam hozzá. Egyébként is nagyon fáradt voltam mostanában, így másra sem vágytam, hogy végre aludjak egy kiadósat.

- Yixing! Nem szeretném, ha elaludnál! Yix-

Én tényleg szerettem volna fennmaradni, ahogy kérte, de nagyon csábító volt egy kis pihenés. És én éltem vele.

- Tűnj innen a picsába Kai vagy esküszöm, hogy innen már csak a halottaskocsi visz ki! - Bátyám ingerült hangja volt az első, amit meghallottam, amikor felébredtem.

- Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy most miért véded ennyire őt. Eddig kurvára nem érdekelt mi van vele. Évek óta elgyepálom, de miért most kezdted el védeni?

- Eddig nem törődtem azzal a ténnyel, hogy megverik. Mióta tudom, senkit nem akarok rajtad kívül szarrá verni.

- Azt hittem többre tartod, ami köztünk van.

- Volt, Kai. Csak volt. És még egyszer figyelmeztetlek, ha akárcsak a közelébe mersz menni, kinyírlak.

- Nézzünk szembe a tényekkel, én előbb kinyírom, minthogy te visszaad azt nekem.

- Lay… - szóltam neki halkan oda. Már lendült a keze, hogy állom vágja, de én nem akartam. Múltkor is napokig be volt fáslizva a keze miatta.

- Yixing…

- Ha nem lennétek testvérek, esküszöm, ez egy romantikus filmnek is elmenne.

- Húzz a francba, Kai! - bágyadtan követtem szemeimmel, ahogy Kai kisétál nagy lazán a szobából, majd minden figyelmemet Lay-re összpontosítottam.

- Mit keresett itt? - kérdeztem csöndesen.

- Nem tudom, de nem is érdekel. Többet nem engedem a közeledbe. Azt hittem helyben letépem a fejét, mikor feléd dobta a labdát. Yixing, miért nem hajoltál el? Tényleg ennyire nem figyeltél?

- Elbambultam - motyogtam és éreztem, hogy az arcom lángolni kezd. Hiszen őt néztem már percek óta.

- Mégis mi volt olyan érdekes, hogy ennyire nézd? Csak… Csak nem Joonmyun?

- Nem! - vágtam rá azonnal. - Nem őt néztem - tettem hozzá halkabban.

- Akkor?

- Téged - Istenem mindjárt belehalok a zavarba.

- Engem? Miért? Csak nem a szombatin gondolkoztál? - vigyorodott el.

- Öhm… - közelebb hajolt hozzám, aztán hirtelen felém mászott az ágyon.

- Nem tudod kiverni a fejedből? - suttogta a fülembe. Testem megremegett és akaratlanul is felsóhajtottam. Felrémlett előttem az a fél órácska a WC-n és szinte azonnal szűkké vált nadrágom, amit Lay is észrevett.

- Nem - leheltem.

- Szeretnéd megismételni?

- Igen.

- Akkor kérd! - És én kértem. Úgy éreztem magam, mint valami rossz ribanc, de nem tudtam ellenállni. Még ha eddig a pillanatig konkrétan nem is emlékeztem vissza mit csináltunk, Lay-t nem tudtam kiverni a fejemből. Folyton rá gondoltam, zavart, ha valamire nem úgy reagált és emiatt nem szólt hozzám. Ma is, azt hittem nem élem túl, hogy reggel úgy otthagyott.

Lassan bontotta ki tesigatyámon a csomót, majd az alsómmal együtt térdemig lehúzta. Elvörösödtem és odakaptam, de ő megfogta csuklóimat és a fejem mellé szegezte őket. Elvigyorodott, majd lustán centiről centire végigmustrálta a testemet. Azokban az idegőrlő percekben sütni lehetett volna az arcomon olyan forró volt. Ne nézz már! Könyörgöm...

- Túlzás lenne csak úgy kimondanom milyen szép vagy? Elvégre ugyanolyanok vagyunk. Na mindegy - újra fülemhez hajolt és belesuttogott. - Nagyon szép vagy, Yixing - ismét felsóhajtottam és kissé előre toltam a csípőmet. - Ha megígéred, hogy nem takargatod magad, elengedem a kezed. Ígérd meg, mert addig nem tudok hozzád érni, amíg lefoglak. - Hevesen bólogattam szavaira, mire elégedettség csillant íriszeiben és elengedett.

Férfiasságomra pillantott és mire észbe kaptam már ajkai között voltam. Ó te szentséges atya úr isten! Visszaszívom, amit múltkor mondtam; még jó hogy nem haltam meg az előző eset után, ezért megérte még élni. Hangos nyögés hagyta el ajkaimat mikor megszívta makkom tetejét, majd egy az előzőnél is nagyobb mikor bekapta egész hosszomat. Először lassan, majd fokozatosan gyorsított rá a tempóra, én pedig a szó szoros értelmében vonaglottam alatta a gyönyörtől. Hátamon megfeszültek az izmok, jobb kezemmel erősen markoltam fekete tincseit, miközben kéjes hangon a nevét ismételgettem. Ha a kezei aranyból vannak, akkor a szája miből? Gyémántból? Szám elé kaptam a kezemet, hogy nehogy felüvöltsek mikor az orgazmus végigszáguldott a testemen. Zihálva ernyedtem el az ágyon és kábán pislogtam Lay-re, aki az ajkait nyalogatta. Édes istenem! Ez valami fantasztikus volt!

- Érezd magad megtisztelve, ezt nem csinálom akárkivel - kacsintott rám, majd lemászott rólam és visszahúzta rám a nadrágot.

***

A következő napokban megváltozott a kapcsolatom Lay-jel. Én nem kértem többet, ő nem ajánlotta fel, mégis úgy éreztem több van köztünk, mint egyszerű testvéri viszony. Jól van Yixing… Mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy több van… Elkezdtünk együtt járni iskolába, együtt enni, együtt hazamenni még együtt tanulni is. És ez mindenkinek hamar feltűnt. Anyának, a tanároknak, a diákoknak. Persze Lay ugyanúgy terrorizált néhány másik tanulót ahogy eddig, de engem… Engem nagyon védett. És nem csak Kai-tól, hanem Joonmyuntól is. De azért nekem nézni kellett, hogy Sehunnal enyeleg. Aha, csak dugnak… Persze…

- Jobban szeretem mikor az a mély kivágású fekete trikó van rajtad.

- Még a végén nekem esel itt, és akkor mi lesz? Az osztályod közepén dugjalak meg? - Inkább ne dugd meg sehol Lay, ha kérhetem. Ne nyúlj senkihez se rajtam kívül. Mi van? Ezt gyorsan felejtsd el Zhang Yixing!

- Talán nem az öcséd előtt kéne ezt megvitatnunk, szegény így is már tök vörös - röhögött fel Sehun.

- Úgy is mennem kell. Kris keresett.

- Aztán meg ne csalj! - kiáltott utána. Aha… Nem jártok, mi? - Egyébként már akartam kérdezni, akkor jössz a buliba, ugye? - fordult felém hirtelen a szőke.

- Buli? Milyen buli? - néztem rá értetlenül.

- Amit a szülinapotokra szervezett Lay. Vagy ez lehet titok volt előtted? Aj basszus! Ha kiderül, hogy meglepetés volt, hazudj, oké? Ha megtudja, hogy elárultam, kinyír! - Lay bulit szervezett a szülinapunkra? Nekem is? Már megint tök rendes, de tudhatná, hogy nem vagyok bulizós típus.

A nap további részét is Lay-el és Sehunnal töltöttem. Joonmyun nem is próbálkozott találkozni velem, aminek zavarni kellett volna elvégre járunk, de… Nem zavart. Egy kicsit sem.

- Yixing! - kiáltott utánam a folyosón gondolataim szereplője. - Végre! Egész nap Lay-ékkel voltál. Képtelenség volt a közeledbe jutnom. Hazafelé mész?

- Szerintem beülök a könyvtárba - mondtam halkan Joonmyunnak, mire közölte, hogy ő is jön.

- Hiányoztál. Mostanában folyton a testvéreddel vagy. Nekem adod a péntek délutánod? - Már nyílt a szám, hogy beleegyezzek, de aztán eszembe jutott a parti.

- Lay szervezett egy szülinapi bulit. Nekünk. És én is szeretnék elmenni. Ugye nem baj?

- Dehogy - mosolygott rám. - Akkor lehetne, hogy… Hogy együtt menjünk?

- Végülis - mosolyogtam vissza rá. - Jól hangzik. - Így nem kell egyiküknek sem nemet mondanom. Aztán az arcomra fagyott a mosoly, ahogy rájöttem hiba volt. Lay nagyon nem kedveli Joonmyunt. Vagyis de. Vagyis nem tudom. Lehet még szereti vagy nem tudom. Nem akarom, hogy együtt legyenek. De már nem mondhatom vissza. Hogy nézne már az ki?

***

Ámulva néztem szét a hatalmas házban. Nem semmi helyen lakik Sehun az egyszer biztos. Gyönyörködésem közepette Joonmyun keze a derekamra került, majd gyengéden az italos pult felé húzott. Nem voltam az az ivós fajta, de végülis a tizennyolcadik születésnapom volt, szóval miért is ne? Barátom kezembe nyomott egy feles poharat, ő is felkapott egyet és koccintottunk.

- Velem is! - üvöltött fel nem messze egy enyhén ittas Sehun. Felénk száguldott, kezében ott volt már egy pohár, de semmi nem maradt a tartalmából, mire elénk ért. - Ohh… Újra töltöd? - nyomta az orrom alá, de csak néztem rá. Talán nem kéne az állapotát elnézve.

- Szerintem már eleget ittál - lépett oda hozzánk Lay és kivette a kezéből.

- De-

- Elég volt egyelőre neked.

- Jól van - motyogta a legfiatalabb durcás hangon, kezeit karba tette és nagy léptekkel elindult vissza afelé ahonnan jött.

- Bocs, Sehun elég gyerekes lesz, ha iszik. Megyek, megkeresem, azt hiszem egész éjjel könyöröghetek a bocsánatáért. Sehun! Állj meg! - El tudom képzelni, ha az milyen könyörgés lesz...

- Akkor ketten maradtunk - súgta a fülembe Joonmyun és újratöltötte a poharainkat.

- Menjünk táncolni - fogta meg a kezem és a tömeg felé kezdett húzni. Táncolni? Én? Röhög a vakbelem! Le nem égetem magam.

- Nem szeretnék. Nem vagyok jó benne. Nem akar-

- Jól van, nem kell ennyire magyarázkodnod - nevetett fel. - Mit szólnál, ha odaadnám az ajándékom? - bólintottam, ő pedig megfogta a kezem és elindult az emelet felé.

- Miért megyünk fel?

- Úgy nyugisabb, nem?

- De, igen. Mit vettél nekem, hmm? Nagyon kíváncsivá tettél - csillogó szemekkel pislogtam rá. Joonmyun mindig is eltalálta, hogy mire vágyom. Halkan felnevetett.

- Már csak percek kérdése és megtudod.

Belépett az egyik szobába, ami ránézésre mosószoba vagy valami afféle lehetett. Sehunéknak komolyan ilyen is van külön? Eszem megáll! Barátom megállt, majd benyúlt a kabátja zsebébe és előszedett egy hosszúkás, apró dobozt. Elkerekedtek a szemeim mikor megláttam benne egy ezüst karkötőt.

- Joonmyun… Ez… Ez biztos nagyon drága volt. Ezt nem fo-

Nem engedte, hogy befejezzem tiltakozásomat, miszerint nem fogathatom el, mert túl drága; száját az enyémhez nyomta. Váratlanul ért a dolog, döbbenetemben hátratántorodtam és neki ütköztem egy asztal, amit gondolom arra használnak, hogy ruhát hajtogassanak rajta. Kezei a hátamról a fenekemre tévedtek, majd fogott és felültett az asztalra. Mi a francot csinál? Nem hiszem, hogy a mi kapcsolatunk lenne ezen a szinten már. Lábaim közé lépett és az övemhez nyúlt, hogy kinyissa mikor kapcsoltam és ellenkezni kezdtem.

- Várj… Ne csináld!