Örökre [LayXing] 4. Rész

Eskü előbb akartam hozni csak hát… Heh… Na mindegy. A részről: Lay kedves, Lay ideges, Yixing őrlődik, Yixing béna. A szokásos. Megint eltöltenek egy kis időt együtt (aha :D). És jelzem, még mindig imádom Sehunt! :D Amúgy még egy rész lesz.

Vasárnap kerültem Lay-t, amennyire csak lehetett. Bár nem fűlött hozzá a fogam, direkt kurva korán keltem, hogy elmenjek otthonról. A könyvtárba mentem (hova máshova), majd dél körül kimentem egy közli gyorsétteremhez, hogy egyek valamit. Meglepődtem mikor visszaérve Joonmyunt pillantottam meg. Szinte rögtön zavarba jöttem. Istenem, még egy napja se voltunk együtt én meg megcsaltam a tulajdon testvéremmel. Ez undorító. Hogy tehettem ez vele? És még csak el se mondhatom, mégis hogy nézne az ki?

- Miért vagyok kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy nem most jössz, hanem már rég itt vagy? - tette fel a kérdést, amire gyanítom nem is várt választ.

- Volt… Volt valami Lay-jel és nem akartam a közelében maradni…

Többet nem is kérdezett, hanem bejött velem együtt a könyvtárba és ott is maradtunk egy jó darabig. Hat óra körül jöttünk el, felajánlotta, hogy meghív vacsorázni, amit a körülmények miatt elfogadtam (értsd, kurva éhes voltam, de nem akartam hazamenni). Rendes étterembe vitt, bár azért nem valami puccosba, mégse öltöztünk úgy, így inkább egy egyszerűbbet választott. Hiába voltam éhes, nem bírtam sokat enni, gyomorgörcsöm volt a tegnap miatt. Nagy szemét voltam.

- Joonmyun… - súgtam halkan a nevét.

- Hmm? - megtorpant, felém fordult, majd kedvesen mosolyogva megfogta a kezemet. Romantikus pillanat volt, tekintve, hogy már kint sétáltunk egy parkban egy aprócska tó körül. Még csak ránézni sem bírok, hogy ne érezzem úgy, hogy mindjárt elsírom magam.

- Én…

- Baj van, Yixing? - Van. De képtelen vagyok elmondani neki. Mondjam azt, hogy megcsaltam csak ne mondjak nevet? De akkor is, fél nap után… Mit fog rólam gondolni? Biztos gyűlölni fog. Ha elveszítem tényleg nem lesz egy barátom sem.

- Nincs - motyogtam csöndesen. - Csak… Olyan jó itt. Jó veled - széles mosolyra húzódott szája, majd egy óvatos csókot nyomott ajkaimra.

- Örülök, hogy ezt mondod.

- Yixing - szólalt meg néhány hallgatag perc után -, hamarosan itt a szülinapod. Mit szeretnél csinálni?

- Addig van még másfél hét. Majd elválik. Bármit szívesen csinálok veled. Mint eddig minden évben.

Késő este értem haza, anya már rá is kezdett, hogy nem kéne ilyenkor hazajárnom, aztán jött, hogy tanulni se kellene ennyit, nekem meg nem volt pofám mondani, hogy azért annyit nem tanultam, mint hiszi. Félve nyomtam le a szobánk kilincsét, de szerencsémre Lay nem volt bent, ahogy a ház többi részén sem. Biztos a bárban van. Vagy azzal a Sehun gyerekkel.

Másnap direkt ismét korán keltem, bár már kezdtem érezni, hogy nagyon nem jó ez a későn fekszek korán kelek dolog. A tegnappal ellentétben ma nem volt szerencsém, Lay fenn volt, az ágya szélén ült és egyenesen rám meredt. Rögtön visszacsuktam szemeimet, de már késő volt, észrevett.

- Egész nap Joonmyunnal voltál? - hangja idegesen csengett, amitől testem megremegett a takaró alatt.

- N-Nem tartozik rád.

- Nos, valóban nem - az idegessége pillanatok alatt eltűnt, inkább fagyossá vált. Többet nem is mondott, sebesen kirobogott a szobából. Legközelebb már csak az osztályban láttam újra, mikor csengetés előtt két másodperccel megjelent. Egy izgalmas angol után imádott tantárgyam következett, igen a tesi. Egyszer még meghalok azon az órán...

- Zhang! - állított meg a tanárom. - A testvéredtől hallottam, hogy még mindig nem érzed teljesen jól magad. A múltkori után megértem, ha még ezt az órát esetleg ki szeretnéd hagyni. Nyugodtan pihenhetsz - Lay beszélt a tanárral, hogy ne kelljen tesiznem? Ez… Már megint kedves volt tőle. De reggel akkor miért volt olyan bunkó?

- Köszönöm, tanár úr. De… Nem szeretném kihagyni az órát. Jól vagyok.

- Biztos? Nem leszel fáradt a futkosástól? Megint labdajáték lesz és ott nem fogsz tudni csak állni - Labdajáték? Lehet jobb lenne tényleg kihagyni. De még egy óráról nem akarok hiányozni.

- Részt szeretnék venni az órán. Ha… Ha úgy érzem valami sok majd… Majd kiállok. Ha nem baj.

- Rendben. Ez is egy megoldás. Az óra első fele bemelegítés lesz, meg különféle dobási technikák, utána lesz egy kisebb játék. Azon majd ülsz - És így lett. A jó időre való tekintettel kint voltunk az udvaron, míg a többiek játszottak, én lassan sétáltam a pálya szélén. Élveztem a kellemes szellőt, a nap melegét és… És néztem Lay-t, ahogy izzadt pólóban rohangál. Már megint Lay. Még véletlenül sem Joonmyunon lengettem tekintetemet.

- Yixing! - üvöltött fel Lay, én meg azonnal felocsúdtam bambulásomból, de a következő pillanatban arcon talált a labda. Nyögve terültem a földön, az orromat szorongattam, amiből csak úgy dőlt a vér.

- A rohadt életbe, Yixing! Egyszer igazán figyelhetnél jobban! - torkolt le bátyám. - Hadd nézzem! Ajj… Most mégis mi lesz, ha már nem lesz olyan az orrod, mint előtte? Hogy fogom az orvosoknak elmondani milyen legyen az orrom, ha oda jutok? - halkan felnevettem, de hamar letettem a jókedvről, mert iszonyúan fájt tőle az orrom, ráadásul még szédültem is. Túl sok vért veszthettem mostanában. Lay gyengéden a térdem és a hátam alá nyúlt, majd óvatosan felemelt a földről és elindult velem befelé, gondolom az orvosi felé.

- Miért történik veled mostanában mindig valami? - kérdezte csöndesen. Nem mondtam semmit se, épp azon voltam, hogy a kezemmel törölgessem a vért, ne folyjon már rá mind. - Kapaszkodj! - Nem értettem, hogy azt miért mondta, de átkaroltam nyakát olyan erősen amennyire csak tudtam. Fél kézzel elengedett, majd a saját kezével kezdte el törölgetni arcomat.

- Véres leszel - motyogtam gyengén.

- Jelenleg ez kurvára nem érdekel. Nagyon fáj?

- Ühüm - vállára hajtottam fejemet, elnyomtam egy ásítást és még közelebb húzódtam hozzá. Egyébként is nagyon fáradt voltam mostanában, így másra sem vágytam, hogy végre aludjak egy kiadósat.

- Yixing! Nem szeretném, ha elaludnál! Yix-

Én tényleg szerettem volna fennmaradni, ahogy kérte, de nagyon csábító volt egy kis pihenés. És én éltem vele.

- Tűnj innen a picsába Kai vagy esküszöm, hogy innen már csak a halottaskocsi visz ki! - Bátyám ingerült hangja volt az első, amit meghallottam, amikor felébredtem.

- Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy most miért véded ennyire őt. Eddig kurvára nem érdekelt mi van vele. Évek óta elgyepálom, de miért most kezdted el védeni?

- Eddig nem törődtem azzal a ténnyel, hogy megverik. Mióta tudom, senkit nem akarok rajtad kívül szarrá verni.

- Azt hittem többre tartod, ami köztünk van.

- Volt, Kai. Csak volt. És még egyszer figyelmeztetlek, ha akárcsak a közelébe mersz menni, kinyírlak.

- Nézzünk szembe a tényekkel, én előbb kinyírom, minthogy te visszaad azt nekem.

- Lay… - szóltam neki halkan oda. Már lendült a keze, hogy állom vágja, de én nem akartam. Múltkor is napokig be volt fáslizva a keze miatta.

- Yixing…

- Ha nem lennétek testvérek, esküszöm, ez egy romantikus filmnek is elmenne.

- Húzz a francba, Kai! - bágyadtan követtem szemeimmel, ahogy Kai kisétál nagy lazán a szobából, majd minden figyelmemet Lay-re összpontosítottam.

- Mit keresett itt? - kérdeztem csöndesen.

- Nem tudom, de nem is érdekel. Többet nem engedem a közeledbe. Azt hittem helyben letépem a fejét, mikor feléd dobta a labdát. Yixing, miért nem hajoltál el? Tényleg ennyire nem figyeltél?

- Elbambultam - motyogtam és éreztem, hogy az arcom lángolni kezd. Hiszen őt néztem már percek óta.

- Mégis mi volt olyan érdekes, hogy ennyire nézd? Csak… Csak nem Joonmyun?

- Nem! - vágtam rá azonnal. - Nem őt néztem - tettem hozzá halkabban.

- Akkor?

- Téged - Istenem mindjárt belehalok a zavarba.

- Engem? Miért? Csak nem a szombatin gondolkoztál? - vigyorodott el.

- Öhm… - közelebb hajolt hozzám, aztán hirtelen felém mászott az ágyon.

- Nem tudod kiverni a fejedből? - suttogta a fülembe. Testem megremegett és akaratlanul is felsóhajtottam. Felrémlett előttem az a fél órácska a WC-n és szinte azonnal szűkké vált nadrágom, amit Lay is észrevett.

- Nem - leheltem.

- Szeretnéd megismételni?

- Igen.

- Akkor kérd! - És én kértem. Úgy éreztem magam, mint valami rossz ribanc, de nem tudtam ellenállni. Még ha eddig a pillanatig konkrétan nem is emlékeztem vissza mit csináltunk, Lay-t nem tudtam kiverni a fejemből. Folyton rá gondoltam, zavart, ha valamire nem úgy reagált és emiatt nem szólt hozzám. Ma is, azt hittem nem élem túl, hogy reggel úgy otthagyott.

Lassan bontotta ki tesigatyámon a csomót, majd az alsómmal együtt térdemig lehúzta. Elvörösödtem és odakaptam, de ő megfogta csuklóimat és a fejem mellé szegezte őket. Elvigyorodott, majd lustán centiről centire végigmustrálta a testemet. Azokban az idegőrlő percekben sütni lehetett volna az arcomon olyan forró volt. Ne nézz már! Könyörgöm...

- Túlzás lenne csak úgy kimondanom milyen szép vagy? Elvégre ugyanolyanok vagyunk. Na mindegy - újra fülemhez hajolt és belesuttogott. - Nagyon szép vagy, Yixing - ismét felsóhajtottam és kissé előre toltam a csípőmet. - Ha megígéred, hogy nem takargatod magad, elengedem a kezed. Ígérd meg, mert addig nem tudok hozzád érni, amíg lefoglak. - Hevesen bólogattam szavaira, mire elégedettség csillant íriszeiben és elengedett.

Férfiasságomra pillantott és mire észbe kaptam már ajkai között voltam. Ó te szentséges atya úr isten! Visszaszívom, amit múltkor mondtam; még jó hogy nem haltam meg az előző eset után, ezért megérte még élni. Hangos nyögés hagyta el ajkaimat mikor megszívta makkom tetejét, majd egy az előzőnél is nagyobb mikor bekapta egész hosszomat. Először lassan, majd fokozatosan gyorsított rá a tempóra, én pedig a szó szoros értelmében vonaglottam alatta a gyönyörtől. Hátamon megfeszültek az izmok, jobb kezemmel erősen markoltam fekete tincseit, miközben kéjes hangon a nevét ismételgettem. Ha a kezei aranyból vannak, akkor a szája miből? Gyémántból? Szám elé kaptam a kezemet, hogy nehogy felüvöltsek mikor az orgazmus végigszáguldott a testemen. Zihálva ernyedtem el az ágyon és kábán pislogtam Lay-re, aki az ajkait nyalogatta. Édes istenem! Ez valami fantasztikus volt!

- Érezd magad megtisztelve, ezt nem csinálom akárkivel - kacsintott rám, majd lemászott rólam és visszahúzta rám a nadrágot.

***

A következő napokban megváltozott a kapcsolatom Lay-jel. Én nem kértem többet, ő nem ajánlotta fel, mégis úgy éreztem több van köztünk, mint egyszerű testvéri viszony. Jól van Yixing… Mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy több van… Elkezdtünk együtt járni iskolába, együtt enni, együtt hazamenni még együtt tanulni is. És ez mindenkinek hamar feltűnt. Anyának, a tanároknak, a diákoknak. Persze Lay ugyanúgy terrorizált néhány másik tanulót ahogy eddig, de engem… Engem nagyon védett. És nem csak Kai-tól, hanem Joonmyuntól is. De azért nekem nézni kellett, hogy Sehunnal enyeleg. Aha, csak dugnak… Persze…

- Jobban szeretem mikor az a mély kivágású fekete trikó van rajtad.

- Még a végén nekem esel itt, és akkor mi lesz? Az osztályod közepén dugjalak meg? - Inkább ne dugd meg sehol Lay, ha kérhetem. Ne nyúlj senkihez se rajtam kívül. Mi van? Ezt gyorsan felejtsd el Zhang Yixing!

- Talán nem az öcséd előtt kéne ezt megvitatnunk, szegény így is már tök vörös - röhögött fel Sehun.

- Úgy is mennem kell. Kris keresett.

- Aztán meg ne csalj! - kiáltott utána. Aha… Nem jártok, mi? - Egyébként már akartam kérdezni, akkor jössz a buliba, ugye? - fordult felém hirtelen a szőke.

- Buli? Milyen buli? - néztem rá értetlenül.

- Amit a szülinapotokra szervezett Lay. Vagy ez lehet titok volt előtted? Aj basszus! Ha kiderül, hogy meglepetés volt, hazudj, oké? Ha megtudja, hogy elárultam, kinyír! - Lay bulit szervezett a szülinapunkra? Nekem is? Már megint tök rendes, de tudhatná, hogy nem vagyok bulizós típus.

A nap további részét is Lay-el és Sehunnal töltöttem. Joonmyun nem is próbálkozott találkozni velem, aminek zavarni kellett volna elvégre járunk, de… Nem zavart. Egy kicsit sem.

- Yixing! - kiáltott utánam a folyosón gondolataim szereplője. - Végre! Egész nap Lay-ékkel voltál. Képtelenség volt a közeledbe jutnom. Hazafelé mész?

- Szerintem beülök a könyvtárba - mondtam halkan Joonmyunnak, mire közölte, hogy ő is jön.

- Hiányoztál. Mostanában folyton a testvéreddel vagy. Nekem adod a péntek délutánod? - Már nyílt a szám, hogy beleegyezzek, de aztán eszembe jutott a parti.

- Lay szervezett egy szülinapi bulit. Nekünk. És én is szeretnék elmenni. Ugye nem baj?

- Dehogy - mosolygott rám. - Akkor lehetne, hogy… Hogy együtt menjünk?

- Végülis - mosolyogtam vissza rá. - Jól hangzik. - Így nem kell egyiküknek sem nemet mondanom. Aztán az arcomra fagyott a mosoly, ahogy rájöttem hiba volt. Lay nagyon nem kedveli Joonmyunt. Vagyis de. Vagyis nem tudom. Lehet még szereti vagy nem tudom. Nem akarom, hogy együtt legyenek. De már nem mondhatom vissza. Hogy nézne már az ki?

***

Ámulva néztem szét a hatalmas házban. Nem semmi helyen lakik Sehun az egyszer biztos. Gyönyörködésem közepette Joonmyun keze a derekamra került, majd gyengéden az italos pult felé húzott. Nem voltam az az ivós fajta, de végülis a tizennyolcadik születésnapom volt, szóval miért is ne? Barátom kezembe nyomott egy feles poharat, ő is felkapott egyet és koccintottunk.

- Velem is! - üvöltött fel nem messze egy enyhén ittas Sehun. Felénk száguldott, kezében ott volt már egy pohár, de semmi nem maradt a tartalmából, mire elénk ért. - Ohh… Újra töltöd? - nyomta az orrom alá, de csak néztem rá. Talán nem kéne az állapotát elnézve.

- Szerintem már eleget ittál - lépett oda hozzánk Lay és kivette a kezéből.

- De-

- Elég volt egyelőre neked.

- Jól van - motyogta a legfiatalabb durcás hangon, kezeit karba tette és nagy léptekkel elindult vissza afelé ahonnan jött.

- Bocs, Sehun elég gyerekes lesz, ha iszik. Megyek, megkeresem, azt hiszem egész éjjel könyöröghetek a bocsánatáért. Sehun! Állj meg! - El tudom képzelni, ha az milyen könyörgés lesz...

- Akkor ketten maradtunk - súgta a fülembe Joonmyun és újratöltötte a poharainkat.

- Menjünk táncolni - fogta meg a kezem és a tömeg felé kezdett húzni. Táncolni? Én? Röhög a vakbelem! Le nem égetem magam.

- Nem szeretnék. Nem vagyok jó benne. Nem akar-

- Jól van, nem kell ennyire magyarázkodnod - nevetett fel. - Mit szólnál, ha odaadnám az ajándékom? - bólintottam, ő pedig megfogta a kezem és elindult az emelet felé.

- Miért megyünk fel?

- Úgy nyugisabb, nem?

- De, igen. Mit vettél nekem, hmm? Nagyon kíváncsivá tettél - csillogó szemekkel pislogtam rá. Joonmyun mindig is eltalálta, hogy mire vágyom. Halkan felnevetett.

- Már csak percek kérdése és megtudod.

Belépett az egyik szobába, ami ránézésre mosószoba vagy valami afféle lehetett. Sehunéknak komolyan ilyen is van külön? Eszem megáll! Barátom megállt, majd benyúlt a kabátja zsebébe és előszedett egy hosszúkás, apró dobozt. Elkerekedtek a szemeim mikor megláttam benne egy ezüst karkötőt.

- Joonmyun… Ez… Ez biztos nagyon drága volt. Ezt nem fo-

Nem engedte, hogy befejezzem tiltakozásomat, miszerint nem fogathatom el, mert túl drága; száját az enyémhez nyomta. Váratlanul ért a dolog, döbbenetemben hátratántorodtam és neki ütköztem egy asztal, amit gondolom arra használnak, hogy ruhát hajtogassanak rajta. Kezei a hátamról a fenekemre tévedtek, majd fogott és felültett az asztalra. Mi a francot csinál? Nem hiszem, hogy a mi kapcsolatunk lenne ezen a szinten már. Lábaim közé lépett és az övemhez nyúlt, hogy kinyissa mikor kapcsoltam és ellenkezni kezdtem.

- Várj… Ne csináld!