Örökre [LayXing] 3. Rész

Sziasztok :) Megjöttem a LayXing következő részével. Az ikrek kapcsolata elmélyül; Lay segítő kezet nyújt :D

- Jártam vele - szakított félbe.

- H-hogy? - Az… Az nem lehet. Joonmyun sose mondta, hogy… De hiszen már vagy hat éve a barátom. Nyilván nem tizenkét évesen jártak. - Mégis mikor? Én hogy… Hogy nem tudtam róla?

- Egyikünk sem akarta elmondani. Két éve… Ő volt első és utolsó személy, akivel igazi kapcsolatom volt. Tudod, hogy most milyen vagyok. Ő volt az, aki ilyenné tett. És nem engedlek a közelébe, hogy veled is ezt tegye. Nem szóltam bele, hogy a haverja vagy, de több nem leszel. Nem engedem.

Többet nem mondott, ahogy én sem. Azt se tudtam mit mondhatnék. Ez… Ez nagyon lesokkolt. Joonmyun és Lay. Lay és Joonmyun. Egyszerűen elképzelni sem tudom. A testvérem régen sem volt valami kedves személyiség, de igaza van, két éve változott meg ennyire. Akkor kezdett verekedni, mindenféle lányt meg fiút összeszedni, egy kibaszott sztriptíz bárban dolgozni. SZTRIPTÍZ BÁRBAN. Ezt azóta se dolgoztam fel. Mondjuk azt se értem, hogy hogy vették fel tizenhat évesen oda, de sose volt merszem rákérdezni. Ki tudja mi lesz a válasza rá, ha egyszer kicsúszna belőlem a kérdés.

- Mondd, hogy nem fogsz járni vele - szólalt meg halkan immár a szobánkban, ágyban fekve, teljes sötétségben. Nem tudtam mit mondjak. Én nem ismerem azt az oldalát Joonmyunnak, mint ő. Velem sosem viselkedett rosszul. Mindig is jó barátom volt. Barát… Annyira belemerültem a történésekbe, hogy… Hogy igazából meg se fordult igazán a fejembe, hogy több is lehetne, mint barát. Még a csók után se. Talán… Talán nem érzek Joonmyun iránt többet. De azért hogy is mondjam, jól esik, hogy kedvel. A bátyám tizennyolc éven át sose törődött velem, anya mióta apa lelépett folyton dolgozik, és más barátom rajta kívül tényleg nincs.

- Yixing? - nem tudtam mit mondani neki, így inkább úgy tettem mint, aki alszik. Sajnálom Lay, ezt nem tudom garantálni.

***

- Joonmyun… Gondolkoztam… - Majd egy hétig tartott, de döntöttem. Minden nap napjában többször meghallgattam testvérem ellenkezését, könyörgését, kifakadását a dologgal kapcsolatban, de… Nem fog neki tetszeni a válaszom. - Meg-Megpróbálhatnánk… A… Járást.

- Tényleg? - szemei felcsillantak. - Komolyan Yixing?

- Ühüm…

- Istenem, most olyan boldoggá tettél! Ha már szombat van és beleegyeztél… Mi lenne, ha elmennénk valahova?

- Mármint randira? - kérdeztem vissza elpirulva. Ő csak bólintott egyet, mire én is beleegyezésem jeléül.

Az első egy-két órában olyan zavarban voltam, mint talán még sose életemben, pedig Joonmyun mellett ilyet sose éreztem ezelőtt. De nyilván azért volt, mert most nem sima barátokként mentünk valahova, hanem mint… Mint egy pár. És ennek már csak a gondolatától is zavarba jöttem. Visszatérve a randira; estefelé már teljesen felengedtem, nem vörösödtem el azonnal, ha hozzám ért, még ha csak véletlen is volt. Igazán… Igazán jól éreztem vele magamat. Nem tudom Lay-nek milyen élményei voltak vele, de én egy rossz szót se tudtam volna mondani a délutánról.

Este elcsattant köztünk az első csók is, mint egy pár. Az volt az én legelső igazi csókom is, egyáltalán nem olyan volt, mint az előző kettő. Joonmyun először lágyan csókolt meg, majd miután belejöttünk valamivel erősebben, határozottabban. Nyelv bebocsátást kért, amit - némi gondolkozás után - meg is adtam neki. Halkan felsóhajtottam, ahogy nyelve az enyémhez simult, karjaimat nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz. Mosolyogva vált el ajkaimtól, kicsit még beszélgettünk, majd egy utolsó puszi után jó éjszakát kívánt és elment.

- A kurva életbe, Yixing! Mondtam, hogy-

- Én nem ismerem azt a Joonmyunt, akit te. Ha megismerem, akkor… Akkor így jártam.

- De nem akarom, hogy úgy járj! - csattan fel dühösen, az asztalra is rávágott, mire ijedten húzódtam összébb. - Nem bírom elviselni még a tudatát sem annak, hogy hozzád ér! Azt meg még inkább nem, hogy lesmárol! Itt a ház előtt!

- Lay, esetleg… Talán még… Féltékeny vagy? - kérdeztem csöndesen. Hirtelen megragadta a karomat és erősen az asztalhoz lökött, fájdalmas nyögés szakadt fel belőlem, hiszen ez nagyon fájt a derekamnak. Két kezét mellém helyezte és az arcomhoz hajolt.

- Nem tudom Yixing. Féltékeny lennék? - Őszintén mondom ettől a gyilkos, halk hangsúlytól nagyon berezeltem. Most mi van? Talán azért nem akarja, hogy Joonmyunnal legyek, mert még mindig szereti vagy mi?

- N-Ne-m tu-tud-om - Jól van Yixing, ennél jobban dadogva nem is lehetett volna kiejteni ez a két szót. Félek. Félek Lay-től. Bántani fog? Rég nem láttam őt így nézni rám. Kai-on kívül senkire nem láttam az utóbbi időben.

- Ajaj, szóval egyikünk sem tudja? Az hogy lehet? Most mi lesz? - suttogta még mindig azon a félelmetes hangon. - Most elmegyek - jelentette ki minden előzmény nélkül pár perc múlva és hátrébb lépett. Könnybe lábadt szemekkel néztem, ahogy elsétál. A rohadt életbe! Hogy a picsába érte el, hogy majdnem sírjak? Ilyen még akkor sem történt velem, mikor Kai meg a haverjai terrorizáltak. Hova megy? Csak nem Joonmyunhoz? Nehogy összeverje vagy valami baszki!

Gyors léptekkel haladtam utána, de csak annyira közelítettem meg, hogy ne veszítsem szem elől. Nem akartam, hogy észrevegyen. Bár a buszon elég nehéz volt rejtőzködni, de szombat lévén kurva sokan voltak még így késő este is. Elég sokáig utazott, így elvetettem az ötletet, hogy barátomhoz megy, de ha már idáig eljöttem megnézem hova megy. A végállomás előtt két megállóval szállt le és sunyiba én is követtem. Majdnem szívinfarktust kaptam mikor egy kis séta után megtudtam hova jött. Az a kibaszott sztriptíz bár!

- Lay, az előbb mentél be. Mégis hogy öltöztél át ilyen gyorsan? És hol jöttél ki egyáltalán?

- Hogy? - rámeredtem a biztonsági őrnek kinéző fickóra. Azt hiszi én vagyok Lay? Ja hát nem nehéz, ikrek vagyunk.

- Nagyon cukin nézel ki. Csak nem valami édes, szűzies alakításod lesz ezúttal? - inkább nem mondtam semmit se, csak gyorsan beléptem az ajtón. Volt egy halvány sejtésem afelől, hogy milyen egy ilyen hely, de… Nem olyan volt. Nagyot nyelve néztem körbe, majd - miután kb minden ember utánam fordult - leültem egy félreeső asztalhoz. Csak ide ne jöjjön senki! Istenem, bele se gondoltam mi lesz, ha én ide belépek. Igaza volt Sehunnak és az őrnek, én kurvára szűzies vonásokkal vagyok megáldva. Engem tuti megesznek itt…

Ember ember után jött, nekem meg azt hittem kiesnek a szemeim. Némelyik előadásra oda se mertem nézni, már az első fél perc után zavarba jöttem. Döbbenetem (és zavarom) akkor ért a csúcspontra mikor testvérem lépett színpadra. Látszott rajta, hogy nem most kezdte, magabiztosan, lazán és kibaszott menőn állt a színpad közepén. Tudtam, hogy tud énekelni, de még sose hallottam, így már az első másodpercben teljesen lenyűgözött, ahogy kinyitotta száját. Aztán a tánc. Meg a vetkőzés. Na ott már takargattam néha a szemem, de tényleg kíváncsi voltam, hogy milyen szokott lenni egy-egy fellépése. Biztos össze is szed valakit utána. Sokan már most is megkörnyékezték pedig még be sem fejez- MI A FASZOM?! Majdnem megdugta a padlót! Mi a geci volt ez? Jézusom, ilyet lehet egyáltalán?

Arcom szerintem egy új vörös színt vett fel és… És baszki felizgultam. A testvéremre. Az ikertestvéremre. A bátyámra. Aki még mindig azon a kibebaszott padlón vonaglott felső nélkül egy félig kigombolt nadrágban. A büdös rohadt kurva életbe! Ez… Ez kizárt dolog, hogy megtörtént. Biztos nem rá. Biztos a csajra előtte. Vagy a másikra az előtt. Vagy arra a Xiumin nevű srácra. Igen, biztos. Jól nézett ki, jól nyomta. Tuti rá, csak eddig nem vettem észre. Igen. Tuti.

Ki kell innen jutnom.

Égő pofával estem be a bár WC-jébe, majd gyorsan magamra zártam az egyik fülkét. A hangokból ítélve nem én vagyok az egyetlen, akinek problémája akadt, de szerintem én voltam az egyetlen, akinek nincs partnere annak orvosolására. Lepillantottam ágyékomra és hatalmasat nyeltem. Nekem még soha nem volt merevedésem. Igen, itt vagyok tizennyolc évesen és még soha nem vertem ki. Azért nem egy sztriptíz bár WC-jében terveztem megejteni a dolgot, de haza csak nem mehetek így. Ismét nyeltem, majd lassan bontogatni kezdtem a nadrágomat, de ekkor váratlanul kopogott valaki a fülke ajtaján.

- P-Pillanat - Oh a gecibe! Mégse fog ez így összejönni.

- Szóval már végeztél is? - majdnem lefordultam a WC-tetejéről mikor meghallottam Lay hangját. - Ez gyors volt. Alig öt perce száguldottál ki a teremből. Na, nyisd ki! - rúgott bele az ajtóba.

- N-Nem! Menj el!

- Én ráérek - morogtam egy sort az orrom alatt, szélsebesen rendbe szedtem magam, majd kitártam az ajtót. Ikrem karba tett kezekkel állt lazán a falnak dőlve, s közben arcán egy óriási vigyor virított. - Ki volt az, aki megmozgatta déli területeidet?

- Na hagyjál békén! - alig léptem ki egyet a fülkéből, megragadta könyökömet és egy villámgyors mozdulattal visszatolt, utánam lépett, majd bevágta maga mögött az ajtót.

- Mi-Mit csinálsz? - kérdeztem ijedten. Most mégis mi a francot akar? Meg fog alázni, mint régen?

- Segítek a bajodon - suttogta a fülembe, miközben tenyerét derekamra helyezte.

- H-Hogy mi?

- Miért érzem azt, hogy ott még te sem jártál soha? Vagy… Esetleg mégis? - kezét lassan előre vezette övemhez, majd ráérősen nekiállt kinyitni azt. Agyam blokkolt, ezt a helyzetet nem tudtam hova tenni. Ez… Ez most mi akar lenni? Lay komolyan azt ajánlotta fel, hogy kiveri nekem? A saját öccsének?

- Nem - nyögtem ki végül, mert nem tudtam mi mást mondhatnék. - Miért…?

- Jó báty leszek és segítek az én drága öcsémnek. Nyugi, élvezni fogod. Arany kezeim vannak - vigyorodott el ismét, majd az övemnél fogva megfordított minket, leült a WC-tetejére és az ölébe húzott. Gyengéden csuklóimra fogott, hogy a nyaka köré helyezze őket, majd újra lentre irányította figyelmét. Hangos nyögés hagyta el ajkaimat, ahogy ujjai férfiasságom köré kulcsolódtak, majd egy még nagyobb, mikor mozgatni kezdte csuklóját. Zihálva markoltam meg nyakánál a pólóját és mindent kivertem a fejemből. Nem érdekelt, hogy Lay a testvérem, hogy nekem már ott van Joonmyun, hogy egy WC-ben vagyok. Tényleg semmi nem érdekelt. Lay kezén kívül. Istenem, igaz volt, arany kezei vannak. Hogy lehet, hogy ilyen jó abban, amit csinál? Nyilván nem az első eset, de akkor is…

- Lay - sóhajtottam halkan akaratlanul is a nevét.

- Hmm? Mi az? Jó? - kérdezte egy sunyi mosollyal.

- Nagyon - nyöszörögtem. Anyám, az se érdekel, ha másnap meghalok és a pokolra jutok ezért. Ez kurva jó. Lay keze egyre gyorsabban mozgott, én pedig egyre hangosabban nyögtem. Gerincem mentén eddig még nem tapasztalt érzés futott végig, de egyáltalán nem volt rossz, kifejezetten kellemes volt. Hátam önkéntelenül is ívbe görbült, ujjaim kissé megtépték felsőjét mikor elért a kielégülés. Lihegve pislogtam fel arcára a válláról, merthogy ott pihentettem fejemet.

- Tovább bírtad, mint hittem. Azt hittem gyorsan elmész majd - zavarba jöttem szavaitól. Na nem mintha előtte nem égett volna kellőképpen a fejem, de ettől a mondatától biztos nem is veszítek majd könnyen a színemből.

- Lay, ez…

- Ne mondj semmit. Tudom, hogy jó volt - kacsintott rám. Letépett némi papírt és megtörölte a kezét.

- Nem-

- Nem volt jó? - pislogott rám értetlenül.

- Nem az! Jó volt. Na-Nagyon is. Én csak… Mi testvérek vagyunk és-

- Szót se többet! - tette fel a kezét. - Csak kivertem. Nem dugtalak meg. Tekintsd úgy, mintha a te kezed lett volna. Csak jobban ért hozzá, mint hitted - Szóhoz se jutottam. Oké, ikrek vagyunk, így a kezünk valamilyen szinten azonos, tehát szigorúan véve lehet így nézni a dolgokat, de… De attól még ez egy nem normális helyzet. Ez… Ez… Nem is tudom hogy tudnám kifejezni magam.

Semmi ellenkezésem nem volt, hagytam, hogy kihúzzon maga után a bárból a buszmegállóhoz. Alig kezdődött el az ősz, így az idő még mindig nagyon kellemes volt éjszaka is, egy szál póló ellenére. Én mégis, lángoltam. Biztos a zavar miatt, amit akkor éreztem mikor Lay közölte az őrrel, amelyik beengedett, hogy mégis hogy képzelte.

Azt hittem szinte üres lesz a busz, de tévedtem. Tömegnyomor nem volt, de így is kényelmetlen volt, hogy Lay olyan közel volt hozzám, hogyha fékezett a busz nekem jött. Aztán kb négy megálló múlva még többen lettek, így bátyám teljesen hozzám simult. Mellkasa a hátamnak nyomódott, jobb kezét puhán derekamra csúsztatta, másik kezével megfogta ugyanazt a fogantyút, amit én fogtam, állát a vállamra helyezte.

- Lay - súgtam szinte hangtalanul.

- Hmm? Mi az?

- Engedj el!

- Már miért tenném? És egyébként is, hova menjek arrébb? Egy tűt se lehetne leejteni annyian vannak.

- Akkor is! Úgy-Úgy állunk, mint valami… Valami pár - még csak az kéne, hogy mindenki minket bámuljon.

- És egy ikerpárra ki fogja azt hinni, hogy járnak? Ugyan már, max azt hiszik majd, hogy milyen közel állunk egymáshoz. Érted, közel - vihogott a fülembe. Ez nem normális baszki! Teljesen elment az esze!

Azt hittem belehalok abba az időbe, míg végre leszálltunk a járműről. Mikor néhány emberrel kevesebb lett, Lay még akkor sem méltóztatott legalább egy kicsit arrébb menni. És az egészet tetézte azzal, hogy baszki benyúlta felsőm alá és simogatni kezdte a hasamat. Már azon voltam, hogy engem nem érdekel mi lesz, úgy leüvöltöm a fejét, hogy többet nem merek majd emberek szemébe nézni, de akkor jött a mi leszállónk. Áldja az ég!