Örökre [LayXing] 2. Rész

Sziasztok :) Megjöttem a LayXing következő részével. Újabb szereplő bukkan fel és imádtam a párbeszédet írni, amit Yixinggel folytatott :D

Első, akit megpillantottam ébredésemkor Joonmyun volt. Ijedt arckifejezéssel nézett le rám, de ahogy észrevette, hogy felébredtem düh is csillant szemeiben.

- Yixing, miért nem szóltál, hogy megsérültél? Annyira megijedtem… Mindenki megijedt, amikor láttuk, hogy vér folyik a fejedből aztán… Aztán meg összeestél. Ha Lay nem kap el, lehet még több bajod lett volna.

- Hmm… Jól vagyok már, ne aggódj, kérlek.

- De aggódom, én…

Felültem és felpislogtam rá bűnbánó arccal.

- Tényleg ne haragudj. Én-

Szavam elakadt, amint száját az enyémhez érintette. Nem volt csók, inkább csak egy szájrapuszi, de így is teljesen ledöbbentem. Mégis mi ez most? Joonmyun, ő…? Fél másodperccel később már újra egyenesen állt és úgy nézett le rám.

- Joonmyun… Ez… Mi volt? - kérdeztem halkan miközben mutatóujjamat ajkaimhoz érintettem.

- Majd megbeszéljük, ha jobban leszel. Most megyek, mert a tanár csak az óra feléről engedett el, hogy megnézhesselek. Azt hiszem Lay mindjárt jön és haza visz. Csak a cuccaitokat szedte össze - s mint egy végszóra ki is nyílt az ajtó és a bátyám lépett be rajta. Kezében ott voltak a táskáink és az én ruháim is.

- Joonmyun, a tanár mondta, hogy most már menjél vissza - Lay hangja fagyosan csengett, ahogy barátomhoz szólt, de amaz csak kedvesen elmosolyodott.

- Köszönöm, hogy szóltál. Sziasztok! Yixing, majd hívj hogy vagy, rendben? - bólintottam és intettem neki.

- Öltözz! - lesütöttem pilláimat testvérem hangja miatt. Velem miért ilyen? - Jaj, az isten szerelmére! - mordult fel. - Gyorsabban nem megy?

Értetlenül meredtem rám. Most mi a fasz baja van komolyan? Néha úgy változik a kedélyállapota, mint egy csajnak a menstruációkor… Közelebb lépett hozzám és pillanatok alatt megszabadított az összes ruhámtól. Zavarba jöttem. Miért csinálja mindig ezt?

- Megy egyedül is.

- És itt alszunk, baszod… - milliméterekre volt arcomtól miközben begombolta ingemet. Elgondolkozva néztem az ismerős mégis ismeretlen vonásokat rajta. Ugyanolyan volt, mint én, de ha jobban nézi az ember felfedezi a különbségeket. Szemei komorabbak voltak, arcvonásai férfiasabbak, ajkai pirosabbak, mint nekem.

- Fel tudsz állni? - kérdezte csöndesen. Bólintottam, de azért elfogadtam felkínált kezét. Abban a pillanatban, hogy felálltam rájöttem, hogy gyengébb vagyok, mint hittem. Fáradtan dőltem neki Lay-nek, akinek karjai rögtön körülöleltek. - Majd lassan megyünk.

- Ajj… Ilyenkor ritkábban jár a busz - morogta idegesen már kint a buszmegállóban miközben a menetrendet böngészte. - Gyere, ülj le ide. - Leültetett a padra, épp arrébb akart lépni mikor kezéért nyúltam és lehúztam magam mellé, hogy rá tudjam hajtani a fejem a vállára. Nagyon álmos voltam.

- Yixing, megjött a busz - nehezen nyitottam ki szemeimet és felállni annál is nehezebben ment. Aztán még felmászni a buszra. Tényleg örültem, hogy ott van nekem Lay, mert nem tudom egyedül, hogy hogy ment volna. Fent a járművön sajnos csak egy hely volt, de ikrem nem húzta a dolgot; leült, majd engem az ölébe ültetett. Valószínűleg más helyzetben rákezdtem volna, hogy ez most mi, de jelen esetben nem érdekelt, csak aludni akartam.

- Yixing… Leszállunk - gyengéden végigsimított arcomon, majd megfogta a karomat és lesegített a buszról. Már megint olyan kedves. Az orvosiban miért nem volt az?

Amint beléptünk még a cipőmet sem vehettem le, Lay rögtön a szobánk felé indult és lefektetett. Halványan érzékeltem, hogy helyettem ő szabadít meg a cipőtől, majd betakar, aztán már el is aludtam.

***

- Anya - motyogtam halkan. - Mennyi az idő?

- Kilenc óra. Yixing, mégis mi történt veled? Lay csak annyit tudott mondani, hogy összeestél tesi órán. Hol szerezted ezt a sérülést?

- Ez a rész engem is érdekelne - szólt közbe az említett.

- Elestem.

- Már megint. Nincs ennél jobb hazugságod?

- De tényleg. Még-Még a buszon. Anya… Nagyon fáj a fejem… - mindjárt meghalok úgy lüktet. Normális ez? Lehet kórházba kellett volna mennem vele?

- A buszon? Kai-

- Semmi köze Kai-nak ehhez. Elestem és bevertem a fejem - még én is meglepődtem milyen hűvösen ejtettem ki a szavakat, nemhogy a szobában lévő többi személy.

- Lay, vigyázz rá, oké? Ma éjszakás vagyok, nem tudok itthon maradni és figyelni rá.

Lay figyelése annyiban kimerült, hogy a telefonját nyomkodta, majd tizenegy körül azt is megunta és inkább lefeküdt aludni. Na szépen vagyunk. Mindegy. Leszarom.

Feltápászkodtam az ágyról, hogy valami kaja után nézzek, mert bizony, én még ma nem ettem az égvilágon semmit se. Lustán másztam ki a konyháig, majd két ásítás között csináltam magamnak egy szendvicset. Bátyám - nem hazudok - körülbelül három másodperccel azután érkezett, hogy kész lettem.

- Nekem is csinálj egyet - motyogtam valami nagyon szépet az orrom alatt, de azért neki is adtam egyet. Még a légy zümmögését is lehetett hallani olyan nagy csönd volt közöttünk. És ez zavart.

- Joonmyuntól hallottam, hogy te kaptál el a teremben. Köszönöm.

- Ne köszönd. Mégsem hagyhattam, hogy betörd a szép orrodat. Ha az enyém egyszer elferdül verekedés közben a tiédet fogom mutatni az orvosnak, hogy olyat csináljon.

Na szépen vagyunk…

***

- Hogy érzed magad?

- Sokkal jobban. Köszi, hogy elhoztad a leckét. Joonmyun…

- Hogy hogy ilyen későn akartál találkozni? - vágott szavamba legjobb barátom. Vagy már nem így kéne hívnom? A csók vagy mi óta nem tudom hányadán állunk.

- A bátyám… Öhm… Fogalmazzunk úgy, elfoglalt jelenleg. És nem akarom zavarni.

- Áh, értem. Yixing… A múltkorival kapcsolatban… Én…

- Csak végzett már Lay, mindjárt jövök, csak beviszem a füzeteket - Ááá, az előbb én akartam felhozni, de rögtön meg is bántam, most meg ő. Muszáj volt félbeszakítanom. Azt se tudom mit mondjak neki.

Lassú lépekkel haladtam a szoba felé, hogy minél később érjek vissza Joonmyunhoz és már a kilincsen volt a kezem mikor rájöttem, hogy jobb lesz inkább mégse bemenni. Lay még nem végzett tevékenységével, amit az ajtó mögül jövő igen hangos nyögések is bizonyítottak. Ez volt az első alkalom, hogy megkért, hogy későn jöjjek haza, mert hazahoz valakit. Félreértés ne essék, eddig is hozott haza különféle embereket, de ezúttal rákérdezett nem baj-e. Ezt is betudtam újonnan jött kedvességének és örültem is, legalább nem nyitok rájuk. Anyám baszki hányszor megtörtént. Olyan dolgokat láttam, amiket legszívesebben elfelejtenék. Főleg azt a hármast.

- Nem megyünk el sétálni kicsit? - kérdeztem meg barátomat mikor újra mellette álltam. Bólintott, majd el is indult az egyik irányba, én pedig követtem. Némán haladtunk a ház környékén szinte körbe-körbe, de aztán egyszer csak megtorpant és felém fordult. Tudtam mi jön. És rohadtul be voltam fosva miatta.

- Yixing… Ami pár napja volt… Mondtam, hogy majd megbeszéljük, ha jobban leszel.

- A csók… - motyogtam és éreztem, hogy elvörösödöm. Miért is?

- Igen… Nekem… Az nem véletlen volt. Vagy ilyesmi. Én… Kedvellek. Elég régóta, hogy őszinte legyek és szeretném, ha… Ha több lenne köztünk. Ha járnánk.

- Én…

- Nem várok rögtön választ. Csak… Gondold át. Hogy te hogy érzel. Irántam. Elfogadom a visszautasításod is, csak… Gondold át.

- Rendben.

- Köszönöm.

- Joonmyun…

- Hmm?

- Lehetne, hogy…? - még jobban zavarba jöttem a kérdésem miatt, így csak a számra mutattam. A múltkori olyan rövid volt. Véget ért mielőtt bármit is gondolhattam volna. Talán, ha megcsókol, könnyen el tudom dönteni, hogy akarok-e vele lenni. Csak érezni fogok valamit közben, ha meg nem, akkor nyilván nem akarok vele lenni. Még azt se tudom, hogy a férfiak érdekelnek vagy a nők.

Joonmyun közelebb hajolt hozzám, majd puhán megcsókolt. Nem volt sokkal hosszabb, mint az előző, de valahogy más volt. Talán mert tudom, hogy hogy érez irántam?

- Jó éjszakát, Yixing - suttogta mosolyogva miután elvált ajkaimtól. Nekem egy bólintáson kívül nem futotta többre, így csak néztem, ahogy elsétál hazafelé. A rohadt életbe! Még mindig nem tudom…

- Szóval Kim Joonmyun - hallottam meg magam mögött egy hangot, mire ijedten ugrottam egyet. Hátrafordultam és rámeredtem az ismeretlen srácra. Ki ez? Ő volt Lay-nél?

- Mi-Mi közöd hozzá? Ki vagy egyáltalán?

- Nekem semmi, de a tesódnak nem fog tetszeni. Egyébként Sehun. Oh Sehun. Lay… Hmm… Barátja. Igen, barátja.

- Mármint olyan barátja?

- Dugunk, ha erre irányult kérdésed.

- Igazából úgy értettem, jártok? - motyogtam elvörösödve. Azért ilyen nyíltan kimondani…

- Jaaa - vigyorodott el - nem. Csak dugunk. Egyikünk sem egy monogám típus. Egypárszor már ránk nyitottál. Furcsa szokásaid vannak, mit ne mondjak - röhögte el magát.

- Azok… Azok csak véletlenek voltak. Lay sosem… Sosem mondta, hogy vannak nála, én meg…

- Nyugi, csak szívatlak. Gondoltam, hogy nem vagy perverz. Süt az arcodról a szűziesség. Gyanítom minden perverziót Lay kapott. Bár… Nem is bánom. Nem ismerek nála jobbat szex terén. Hmm... - megnyalta ajkait, majd ismét elvigyorodott. - Inkább megyek, mert még a végén visszamegyek még egy menetért. És azért zsinórban négy menet kicsit sok. Még nekem is. Meg szerintem Lay-nek is. Szia!

Tátott szájjal néztem a srác után. Életemben nem hallottam senkit így beszélni az utcán a szexről. Igazából máshol sem, de… De nem ez a lényeg!

Még mindig totál vörösen léptem be a bejárati ajtón, majd egy sóhajjal lerúgtam cipőmet. Felkaptam a konyhaasztalon hagyott füzeteket és szobánk felé indultam. Azért merem remélni, hogy legalább kiszellőztetett! Úgy látszik szerencsém volt, mert Lay a nyitott ablak előtt állt és kifelé bámult. Csendben leraktam cuccaimat és már fordultam is volna ki a fürdőbe mikor megszólalt.

- Miért pont ő? - kérdezte halkan.

- Mi van?

- Miért pont Joonmyun? - Látott volna minket? - Miért nem más?

- Nem sok közöd van hozzá, hogy-

- De van! - kiáltott fel dühösen, amitől ijedten rezzentem össze. - Bárki, ismétlem, bárki jobb lenne nála! Legyen az egy csaj vagy pasi, még ha egy kecske, az is jobb, mint ő! Nem fogadom el, hogy vele vagy!

- És szerinted mégis mióta adok én a te véleményedre? - szóltam vissza ingerülten. Na nehogy már még ő döntse el kivel vagyok együtt!

- Lényegtelen, hogy adsz-e vagy sem, akkor se engedem meg!

- Anyád! - vágtam hozzá a tusfürdőmet és kisiettem a szobából. Sőt a házból is.

- Most mégis hova mész? - futott utánam.

- Nem mindegy? Annyi idős vagyok, mint te, nekem is jogom van éjjel kint lenni. Vagy ezt is megtiltod?

- Ilyen arccal mint, ami neked van? Igen! - Hát az agyam eldobom baszki!

Egy hátraarccal indultam volna tovább, de ő elkapta a derekamat és felkapott a vállára. Akaratlanul is felsikítottam, azért ez egy nemmindennapi eset volt. Mi a faszt beszélek? Ilyen még sose fordult elő velem!

- Teszel le!

- Nem! - vágta rá ellenmondást nem tűrő hangon és a ház felé fordult. Lábam meglendült és gyomron rúgtam, mire hangosan feljajdult és velem együtt elterült a házunk zöld pázsitján. - Mi a jó isten? - nyöszörögte halkan alig fél centire az arcomtól.

- Ne-Ne haragudj… Nagyon fájt? - Jézusom, azért remélem semmijét nem törtem el!

Váratlanul megragadta a csípőmet és egy határozott mozdulattal maga alá fordított. Ujjai a csuklóimra kulcsolódtak, testével erősen a földhöz szegezett.

- Kérlek… Kérlek, ne járj Joonmyunnal - elkerekedtek szemeim kérését halva. Sosem mondta még nekem azt a szót, hogy “kérlek”.

- Miért? Miért mondod folyton, hogy ne?

- Mert… Mert ő nem illik hozzád, Yixing. És… És ő nem lenne jó hozzád. Kérlek…

- De hát… Ő az egyetlen barátom. Rajta kívül nincs is senki, aki egyáltalán megnézne magának.

- Biztos van. Helyes fiú vagy, Yixing. Csak… Csak legyél nyitottabb. Joonmyun csak össze fog törni téged.

- Mir-

- Jártam vele - szakított félbe.

- H-hogy?