Örökre [LayXing] 1. Rész

Annak ellenére, hogy elég furcsa még mindig ezt szeretem a legjobban. Igen. Furcsa. De szeretem. Meg Yixinget is. De ez biztos nem tűnt még fel senkinek.

Cím: Örökre

Szereplők: Zhang Yixing / Lay, Kim Jongin (Kai), Kim Joonmyun (Suho), Oh Sehun (EXO)

Páros(ok): LayXing (aha, igen, jól olvasod), LayHun, KaiLay, SuLay, JoonXing (vagyis SuLay, de ha tovább olvasod megérted miért így írtam)

Korhatár: 18+

Figyelmeztetések: fiú x fiú szerelem, incest (twincest) - vagyis vérfertőzés, trágár beszéd, erotikus tartalom

A történetben Yixing és Lay két különálló személy; testvérek, ikertestvérek hogy pontos legyek.

Apró sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy becsuktam magam után a bejárati ajtót este tizenegykor. Már rég itthon kellett volna lenne és ezt más sem bizonyítja jobban, mint a tizennégy nem fogadott hívás anyámtól. Biztos kivan már idegileg. Tényleg fel kéne már tölteni a kártyámat…

- Hol voltál? - fakadt ki gondolataim szereplője abban a pillanatban, hogy meglátott.

- Tanultam - motyogtam halkan.

- És még-

- Anya… - szakítottam félbe - Fáradt vagyok. Majd holnap, jó?

Nem is vártam meg, hogy bármit is mondjon, azonnal szobám felé indultam. Bocsánat, szobánk. Merthogy osztoztam rajta az ikertestvéremmel, Lay-jel. Sokszor mondják, hogy az ikrek hiába hasonlítanak kívülről, belülről ég és föld a személyiségük. Ránk ez különösen igaz. Én valószínűleg valamilyen cégnél végzem, ő pedig biztos, hogy a sitten.

- Jaj, megjött a kis stréber - fogadott rögtön. Megforgattam szemeimet, ledobtam a táskámat a földre az ajtó mellé és keresztbe fontam karjaimat.

- Jaj, itthon van a drogbáró - vágtam vissza neki kapásból, mire felült az ágyon és félredobta fülhallgatóját.

- Kidobtak a könyvtárból miután rájöttek, hogy szó szerint falod a könyveket?

- Kidobtak a sztriptíz bárból miután rájöttek, hogy még kiskorú vagy?

- Olyan mozgással mint, ami nekem van, akkor se dobnának ki, ha csak tizennégy éves lennék, nemhogy egy hónap híján tizennyolc - beletúrt fekete hajkoronájába és kacsintott egyet felém, majd leugrott az ágyáról. Zsebre tett kézzel, lazán sétált oda hozzám és egészen közel hajolt hozzám. - Miért jött a kis eminens diák ilyen későn haza?

- Nem tartozik rád - morogtam, majd félretoltam, hogy az ágyamról felszedhessem a törülközőt, hogy ki tudjak menni fürödni.

- De engem olyan nagyon érdekel - nyafogott és a csuklómnál fogva visszahúzott. Fájdalmas nyögés hagyta el ajkaimat és a karomhoz kaptam. Lay összeszűkült szemekkel nézett rám, majd hátranyúlt és felkapcsolta a nagyvillanyt. Hunyorogva pislogtam felé és mikor hozzászokott szemem az erős fényhez ijedten hőköltem hátra, ahogy megláttam dühös íriszeit.

- Ki tette ezt veled?

- M-Mit?

Testvérem tekintete lassan járta végig testemet, s végül alsó ajkamon pihent meg.

- Megvertek? - kérdezte idegesen.

- N-Nem. El-Elestem.

- Francokat. Felismerek egy ököl okozta felrepedt ajkat. Megkérdezem még egyszer és őszinte választ akarok; megvertek?

- Mit érdekel az téged? - fakadtam ki ingerülten. - A büdös életbe nem foglalkoztál velem, sértegettél, megaláztál mások előtt, most mégis mit izgat téged, hogy megvertek-e vagy sem? Szarjál a fejemre, mint eddig, oké? - Mérhetetlenül mérges voltam. Mégis a faszt érdekli mi a geci van velem?

Kirobogtam a fürdőszobába és már épp vágtam volna be az ajtót, mikor becsúszott a résen.

- Mi a francot nem értettél azon, hogy szarjál a fejemre?

- Lehet, hogy sokszor sértegettelek, aláztalak meg, de sosem nyúltam hozzád fizikailag - suttogta, s közben gyengéden megemelte az államat, hogy jobban megnézhesse a számat. Hogy őszinte legyek nagyon meglepődtem Lay-en. Ez… Ez kedves volt tőle és én ilyet még sose láttam tőle. Se felém, se senki más felé.

- Nem… Nem olyan rossz. Volt már rosszabb.

- Nem ez az első eset? - átkoztam magam, amiért véletlenül kicsúszott. Véletlen lett volna? Talán inkább kíváncsi voltam, hogy hogy reagál rá, ha megtudja nem ez az első.

Tekintete ismét végigmustrálta egész testemet, majd hirtelen pólóm szegélyéhez nyúlt és egy határozott mozdulattal leszedte rólam. Rémültem öleltem át saját magamat; egyrészt mert szégyenlős voltam, másrészt, hogy ikrem ne láthassa mennyi seb van rajtam. Hallottam, hogy felzihál, majd megragadta vállaimat, hogy jelezze, nézzek rá.

- Mégis mióta csinálják ezt veled? Yixing, ez… Ez nagyon sok seb.

- Miért… Miért vagy ilyen… Ilyen kedves… Most? Velem? - én tényleg nem értettem miért ilyen, hiszen… Hiszen mi már szerintem az anyaméhben sem jöttünk ki jól.

- Hogy mehetnék el amellett, hogy bántják a testvéremet? Én sosem jutottam el tettlegességig és, ha én nem léptem át ezt a határt, akkor másnak pláne nem lehet. Yixing, ki volt az? Megölöm istenbizony! - Lay mindig is egy lobbanékony ember volt, de ilyennek még sosem láttam.

Ujjait óvatosan derekamra csúsztatta, majd felemelt és ráültetett a mosógép tetejére. Kotorászni kezdett a mosdó alatti szekrényben és nem sokkal később kiemelt onnan több fajta krémet, egy jó guriga kötszert, egy kis vattát, fertőtlenítőt meg még ki tudja mit. Csak bambultam rá mint, aki még sose látott ezelőtt embert, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a bátyám áll most előttem. A lábaim között. Hogy hol? Mire feleszméltem már épp a bokáimon húzta le nadrágomat.

- Mit-Mit csinálsz? - zavartan emeltem fel lábaimat és öleltem át őket, mire Lay nevetni kezdett.

- Szerintem elloptad tőlem még magzat korunkban az összes szégyenlősséget. Kizárt dolog, hogy valaki ennyire zavarban legyen a testvérével szemben, főleg, ha még azonos neműek is.

- Én mindenki előtt így érzek… - motyogtam és zavartságom új szintre lépett, ahogy vádlijaimnál fogva szétnyitotta lábaimat. Egy kis darab vattára öntött némi fertőtlenítőt és a térdemen lévő egyik mai sebhez nyomta azt. Felszisszentem és fájdalmamban a másik lábammal combon rúgtam őt. Rémültem néztem arcára, féltem, hogy erre hogy fog reagálni, de egy arcizma sem rezdült, továbbra is szakértő mozdulatokkal ápolta a sérülésemet.

- Kapsz egy ilyen cuki spongyabobos ragtapaszt, mit szólsz? - vigyorgott rám.

- Héé! - Kuncogva ragasztotta le a térdemet az említett tapasszal, majd a mellkasomra pillantott.

- Kinyírom, aki ezt kicsinálta! Nehéz a levegővétel, ha ezt csinálom? - kérdezte halkan és óvatosan megnyomta a jobb oldalam. Válaszolnom sem kellett, testem rögtön összerándult és hangosan kapkodni kezdetem a levegőt, szemeim könnybe lábadtak a fájdalomtól. Nyöszörögve öleltem át magam karjaimmal és teljesen összegörnyedtem.

- Ne haragudj. Adok vizet, idd meg, jó?

Néhány perccel később enyhült a fájdalom, ennek ahhoz is köze lehetett, hogy Lay valami hűsítő krémmel bekente testem azon területeit, amelyeken kék, zöld vagy lila foltok voltak. Vagy ezek kombinációi. Elég sok ilyen hely akadt rajtam, főleg a hátamon és a mellkasomon.

- Hadd nézzem a szád - megemelte államat és gyengéden ahhoz is hozzányomott egy fertőtlenítős vattát. - Miért tették ezt veled?

- Mert stréber vagyok. Ahogy te is mondtad.

- Sajnálom.

- Ne sajnáld. Már ezért az órácskáért megérte szarrá veretni magam. Sosem beszéltünk még ennyit.

- Sajnálom.

***

Soha nem keltem még olyan jó kedvvel fel, mint másnap. Tényleg hittem benne, hogy más lett a kapcsolatom Lay-jel, mint amilyen előtte volt. De tévedtem. És ez a felismerés jobban fájt, mint az összes sebem együttvéve. Azt hittem talán végre együtt fogunk menni, még ha késnem is kell, mert ő sosem sietett az iskolába, de nem is olyan volt, aki elalszik és azért késik. Egyszerűen csak később akart beérni, mint más. De ő csak keresztülnézett rajtam. És ez kurvára rosszul esett.

Lesütött szemmel, elkeseredetten indultam el, majd szálltam fel a tömött buszra. Én tényleg annyira reménykedtem benne, hogy… Miért néz megint levegőnek? Még csak nem is köszönt reggel...

- Hogy van a kis stréberünk ma reggel? - összerándultam, ahogy napjaim megkeserítőjének keze átlendült vállamon.

- Vedd le róla a kezed Kai vagy esküszöm, kettétöröm! - hátrakaptam fejemet, amint meghallottam testvérem hangját. Mit keres itt? Hiszen nem is szállt fel a buszra! Még otthon ült mikor elindultam!

- Nocsak Lay, esetleg te szeretnél eljátszani az öcsikéddel?

- Sokmindent szeretnék vele, de biztos nem olyanokat, amikre te gondolsz jelenleg.

- Ohh! Akkor gondolkozom más módon, de ez esetben - hirtelen felém fordult - meg kell jegyeznem Yixing, jobb lesz ha vigyázol otthon, még olyat tesz veled, am-

- KAI! - Lay ökle előre lendült, és még külső szemlélőként is meg tudtam állapítani, hogy ez kurvára fog másnap fájni. Mármint Lay kezének, Kai nem érdekelt.

Ott a busz kellős közepén álltak neki verekedni, így nem is volt meglepő, hogy a reggelt az igazgatóiban indították. Tuk. Merthogy én is ott voltam.

- Mélységesen megdöbbent, hogy magának is köze van ehhez, Yixing.

- Az öcsémnek semmi köze sincs ahhoz, ami köztem és Kai között történt. Ő csak rosszkor volt rossz helyen.

- Valóban? - fordult vissza hozzám az igazgató. Lefelé meredtem a padlóra és bólogattam. Ki kell jutnom innen. Nem bírom, mindjárt leájulok a székről. - Ez esetben elmehet.

Megkönnyebbül sóhaj hagyta el számat és kisiettem a szobából, egyenesen a legközelebbi mosdóba. Hangos sziszegések közepette húztam le a sapkát a fejemről, nyomban bedobtam a csap alá és fintorogva néztem, ahogy a víz kimossa a vért belőle. Hátranyúltam és óvatosan megtapogattam a tarkómat, de azt hittem menten meghalok úgy fájt. Majdnem elsírtam maga mikor megláttam véres tenyeremet. Miközben Kai és Lay verekedtek, az utóbbi véletlenül nekilökött az egyik kapaszkodónak és bevertem a fejemet. Fasza. Rátámaszkodtam a mosdóra és lassú mozdulatokkal próbáltam kimosni a vért, de egy idő után meguntam és benyomtam az egész fejemet a csap alá.

Második órán már bent voltunk mindhárman, ami egy nagyon izgalmas matematika óra volt. Sose szerettem. Igazából a sulit se, csak mivel nem igazán vannak barátaim mást nem tudok csinálni szabadidőmben, így tanulok. Ezért hiszi mindenki, hogy stréber vagyok. De nem vagyok.

- Yixing, odaadjam a jegyzeteimet a mai törivel kapcsolatban? - egyetlen és legjobb barátom, Kim Joonmyun tettel fel a kérdést nekem.

- Hálás lennék, köszi - mosolyogtam rá.

- Ha hálás vagy, hívj meg suli után egy sütire - vigyorgott rám, az én szemeim meg felcsillantak. Süti!

- Áll az alku! Milyen óra is lesz? - motyogtam halkan és nekiálltam megkeresni az órarendem.

- Tesi - jött rögtön a kisegítés. Fuu baszd meg… Én meg a tesi…

***

- Rendeződjetek két csoportba, focizni fogtok! - Istenem, direkt baszolni velem? Muszáj labdajátéknak lennie? Bármi más jó lett volna. Bármi, csak ne legyen benne labda.

A játék első felében nagyon jól kerültem, hogy hozzám kerüljön a labda, de utána… Mikor először ütődött neki lábszáramnak azt se tudtam, hogy mi legyen. Mármint jó, persze, tudom el kell rúgni és azért mégis csak fiú vagyok, csak értek hozzá, de ááhhh… Béna voltam én a sportokhoz. De azért csak sikerrel jártam, végül gólpasszt adtam és ez kicsit javított kedvemen.

Már nem sok volt a meccsből, de már nagyon fáradtnak éreztem magamat, a fejem is lüktetett hátul ott, ahol a sérülést szereztem. Éreztem, hogy valami meleg folyik végig tartómon, nyakamon; a fejem elnehezült, lábaim megrogytak, szemem előtt összefolyt a világ és a következő, amire emlékszem, hogy valamelyik lány felsikít, én pedig a föld felé dőlök. Aztán képszakadás.