Sors, dögölj meg! II. [LayChen] 8. Fejezet

Sziasztok ^^ Bár a Dél-Koreában történtek miatt Jongdae új albuma el lett halasztva, megígértem, hogy hozok ma egy új részt és itt is vagyok vele. 

Az első közös munka napja vészesen közeledik, konkrétan már alig van idő hátra és fiúk idegei kezdik felmondani a szolgálatot, na, de, hát, ugyebár mikor egymásra néznek... Khm, khm. Kellemes olvasást a fejezethez ^^ 

(az update fület leszedtem, mert rájöttem, nem is frissítem, viszont szeretném tartani a nagyjából heti egy rész frisst ebből a fic-ből)

8. Fejezet

Yixing

Egy apró mosolyt villantottam a titkárnőre, majd visszacsúsztattam az asztalon az aláírt szerződés másik példányát, a sajátomat pedig eltettem táskámba. Rendesen égett a pofám azok után, hogy tegnap csak úgy kirohantam mindent hátrahagyva. Nem mintha jobb lett volna maradni, ha netalántán Chen nem tud megnyugtatni… 

- Sajnálom a tegnapit - kértem halkan bocsánatot a hölgytől. Felvontam a szemöldököm, ugyanis csak egy legyintést kaptam.

- Ugyan - mosolygott vissza rám. - Mr. Kim mondta, hogy vészhelyzet volt és sürgősen el kellett mennie, úgyhogy ne is szabadkozzon. Remélem, minden rendben volt - döbbenten kerekedtek el szemeim a nő válaszától és szerintem még el is tátottam volna a számat, ha nem akartam volna moderálni magam. Mi a franc?

- Mármint… Chen volt, aki…? - a nő továbbra is derűsen bólintott, én meg próbáltam nem kiájulni a székből. Biztos voltam benne, hogy a falfehér és a vörös szín között ugrál az arcom, az érzéseim meg a hála és az elképedés között. Persze ismertem én Kim Jongdae kedves, s figyelmes oldalát, de az, hogy a mostani helyzetünk ellenére ilyet tett, totál meghökkentett. Azt hittem, mindent is rám ken inkább.

Chen érzelmei, akárcsak a hangulata elég kaotikus volt mindig is. Nehéz volt megállapítani, hogy tényleg haragszik-e, mert… Mert, ha rólam volt szó, a határvonal a dühe, valamint a szeretete között eléggé elmosódott. Vagy csak szimplán jobb ember lett az eltelt évek alatt. Esetleg tényleg felnőtt.

Kábán tápászkodtam fel, aztán köszöntem el a titkárnőtől, miután megkérdeztem, merre találom a stúdiót. A tárgyalókhoz képest jóval messzebb, illetve feljebb volt, azonban nem panaszkodtam a lépcsőzés miatt, segített lehiggadni és rendezni magamban a dolgokat. Chen éretten viselkedett, továbbá nem akart drámát sem, így én is összeszedem magam és profi leszek. Ez munka. Pont.

Jongdae

Idegesen járt fel, s alá jobb lábam, miközben az autóban haladtunk menedzseremmel az ügynökség felé. Hamarosan összezárnak Lay-jel isten tudja mennyi időre, hogy dolgozzunk az új albumon. Annak idején, nagyon ritkán, de én is írtam egy-két dalt vele. Nem volt bajom a dologgal, sőt… Némelyik… Hmm, igen kellemes véget ért. Viszont türelmem ott ülni a papír fölött, na, az nem volt. Kellett nekem mondani a felvételkor, hogy dalszövegeket is szoktam hébe-hóba írni…

Frusztráltan dőltem előre, majd markoltam hajamba, közben csöndesen morogtam a jól ismert változatos káromkodásom, ám szart se segített, úgyhogy hisztis gyerekként dobtam hátra magam az ülésben és úgy szenvedtem tovább. Képtelenség, hogy egy szobában kibírom vele rövidtávon!

- Ne aggódj, Jongdae - szólalt meg menedzserem a volán mögül -, Lay Zhanggal hamar megoldódik a probléma - Hogy mit mondtál?! Ő maga a probléma!

Félig sírva haraptam rá alsó ajkamra, mielőtt még olyat mondanék, amiért kibasz félúton a kocsiból és inkább nem csináltam semmit az út további részén, csak bámultam ki a sötétített ablakon. A férfi is ott lesz velünk, legalábbis az elején tuti, így remélem, nem lesz gond, de utána… Amint ketten maradunk, holtbiztos, hogy hamar kiborul a bili.

Sosem a higgadt vérmérsékletemről voltam híres, bár őrültnek még itt nem néztek, a hangom is csak éneklés közben engedtem ki. Inkább elfojtottam magamban ezeket az érzéseket és az edzés, vagy tánc során ezekkel hajtottam magam. A menedzserem volt az egyetlen, aki itt ismerte ezt az oldalam. Oké, meg Jongin. Attól nem féltem, hogy más is megismeri, pont leszartam magasról, azonban attól igen, hogy… Kettesben maradok Lay-jel.

Yixing

Illedelmesen bólintottam és hajoltam meg azok előtt, akikkel a terem felé vezető folyosón összetalálkoztam. Feszülten simítottam hátra nedves tincseimet, azért ez a jó pár emelet betett. Az erőnlétem a béka segge alatt volt, mióta nem jártam ki sem futni, sem edzeni. A táncról meg ne is beszéljük. 

Leszámítva azt a nyúlfarknyi időt, amikor még otthon két idegösszeroppanás között csináltam kint a kertben, meg se tudnám mondani, mikor mozdultam zenére utoljára. Valószínűleg mostanra Chen is jobb benne, mint én…

Nyugtalanul vizslattam már távolról is az általam keresett szoba ajtaját és, bár mondhatnám, hogy a megmászott lépcsőfokok miatt izzadt úgy a tenyerem, hazugság lett volna. Szörnyen ideges voltam ténytől, hogy Chennel leszek egy helyiségben egész nap. Vagy ameddig kibírjuk. Hmm, lehet csak néhány perc lesz.

Önkéntelenül is, de mosolyba görbült szám, ahogy felrémlett előttem viszontlátásunk első napja az egyetemen. Amikor rám vágta az ajtót, majd kidobta a bőröndöm, miszerint velem biztos, hogy nem hajlandó egy kollégiumi szobán osztozni. Akkor még meg sem fordult a fejemben, ám valójában rohadt édes volt abban a pillanatban is. 

Halk sóhajjal fogtam rá a kilincsre, összeszedtem magam minden lehetséges módon, azt követően lenyomtam a kis fém fogantyút és beléptem. Értelemszerű volt, hogy egy zenei stúdió ajtaja nem fog nyikorogni, vagy bármilyen hangot kiadni, főleg egy ilyen nagymenő ügynökségnél, azonban olyan kibaszott kussban nyílt ki, hogy a bent lévők észre se vettek. És Chen, valamint a menedzsere láthatóan kurva jól elvoltak kettesben.

Jongdae

Idegbeteg módjára róttam a köröket a szobában, ami igazából rohadtul nem volt elég nagy ahhoz, hogy ezt simán csináljam, így kb percenként fordultam mindig meglökve, vagy éppen lelökve valamit. Nem sok tartott még eszemnél és ezt a menedzserem is látta. 

- Nyugi már! - kapta el a karom és határozottan közelebb húzott magához, mire az arcom már nem az idegesség miatt vöröslött, de szerencsére ezt ő nem tudta. - Mi az istenért vagy ennyire stresszes? Az igazgató elég szépen elsimította a dolgokat, neked csak össze kell ülnöd Lay Zhanggal az album miatt. Más bármit megadna azért, hogy vele dolgozzon együtt. Személyesen, teszem hozzá.

Nos, én bármit megadnék azért, hogy, ha vele is kell dolgoznom, inkább gépen keresztül történjen az interakció. Persze, lehet, ha a fejéhez vágnám itt és most, hogy Lay Zhang életem szerelme és jártunk, akkor nem basztatna ezzel. Vagy szarrá röhögné magát a nyomoromon. 

- Szerinted mégis mennyire vágyom arra, hogy kották és dalszövegek fölé görnyedjek hetekig? - morogtam alig hallhatóan, s kirántottam a csuklóm a markából. Végül is ebben volt igazság.

- Gondolom annyira, mint én arra, hogy a meztelen segged nézzem akárhányszor nem vagy hajlandó kimászni az ágyból - akaratlanul is elvigyorodtam szavaira, noha orcáim talán még vörösebbek lettek. Már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Talán megeshet, hogy direkt csinálom.

Tekintetünk összekapcsolódott és egyszerre robbant ki belőlünk a röhögés. Öntudatlanul temettem arcom vállába, ami a hasonló magasságunk miatt igencsak könnyen ment és érzékeltem, hogy a hátamra csúsztatja tenyerét. A hirtelen jött jókedv hamar elillant; a férfi elnémult és figyelmeztetően, de gyengéden megütögetett. Zavartan sandítottam fel rá, azonban ő mögém meredt egy apró, kedves mosollyal és én azonnal tudtam, miért. Megjött Lay.

Yixing

Egy szerencsétlennek éreztem magam, ahogy ott álltam velük szemben. Szívem kínzóan dobbant meg, miközben Chen menedzserének a kezét figyeltem volt barátom testén. Nem voltam féltékeny. Nem lehettem és nem is akartam. Ugyanakkor azért kurvára fájt.

Lesütöttem pillantásom, ám még pont elkaptam, hogy a férfi elveszi tagját, s Chen arrébb lép. Baszki, nem emlékszem a pasi nevére! Holtbiztos, hogy bemutatkozott tegnap, viszont az összes érzékszervem Chenre koncentrált akkor, így semmi sem maradt meg. Hát, ez az egész még gázabb lesz, ha kiderül…

- Szeretnénk még egyszer megköszönni, hogy elfogadta a felkérést, Mr. Zhang. Igaz, Jongdae? - sötétbarna szemeim a szoba legfiatalabbjára tévedtek, közben automatikusan elfogadtam és megráztam a felkínált jobbot. Chen nem jött közelebb, ugyanott állt és szája szélét rágcsálta. Méterekről is tapintható volt a feszültség, ami áradt belőle. Nem lesz ez így jó. Abban bíztam, hogy legalább ő lazán, vagy lazábban fogja kezelni a dolgot, mint én.

- Kellett már nekem is a levegőváltozás - szólaltam meg csöndesen, megpróbálva oldani valamelyest a helyzetet. Igaz, de akkor is Chen miatt jöttem. 

Halványan rámosolyogtam az előttem állóra, majd lopva szétnéztem a helyiségben. Nem tűnt annyira kicsinek, azonban zsúfolt volt a sok felszerelés miatt. Különféle hangszerek voltak mindenhol, egy pult a zenekeveréshez, illetve az egyik sarokban, az ajtóhoz legközelebb, egy hatalmas kanapé kapott helyet egy dohányzóasztallal, amin már most is egy halomnyi papír volt. Meg körülötte a földön.

Nagyot nyelve indultam meg, hogy lerakjam gitárom, csakhogy az utam Chen mellett vezetett és… Nos, felettébb kínos volt. Szépen szólva. A pazar barnás padlót bámultam inkább, így totál megdöbbentem, amikor váratlanul bal csuklóm köré kulcsolta ujjait. A világ lelassult, aztán meg is szűnt, mihelyst szempárjaink összetalálkoztak alig néhány centiről. Határozottan nem álltam még erre készen.

Jongdae

- Köszönöm, hogy… Segít - erővel szorítottam össze ajkaimat, hogy lecsapjam a végéről a tegezést, illetve az ismét szót. Nemcsak viharos múltunk miatt, nem állt szándékomban a munkába beleszőni a szappanoperába illő viszonyunkat sem. Főleg nem a menedzserem előtt. Fingom sincs, mi lesz, amint ketten maradunk. 

Lepillantottam karjainkra, majd gyorsan elengedtem, ahogy realizáltam, ezt mégsem kéne, mert még ki tudja, mit csinálok. Például nem engedem el többet. A szituáció mégis röhejes véget ért, ugyanis mindketten egyszerre rejtettük zsebeinkbe kezeinket, illetve lestünk félre. Istenem, nyiss meg alattam valamit, ezt nem bírom ki!

Bármennyire is nem vágytam rá, félszemmel végigkövettem, hogy a falhoz sétál, letámasztja gitárját, s ledobja könnyed, tavaszi kabátját az L-alakú kanapé egyik végébe. Fekete íriszeim önkéntelenül siklottak végig rajta, és minél feljebb értem, mellkasom annál jobban összeszorult. Ezúttal egy egyszerű farmer, valamint fehér póló volt rajta, szóval semmi extra, ám szörnyen bőnek hatottak rajta, pedig biztos voltam benne, a régi Lay méretei voltak a ruhák.

Tekintetem a hátára tévedt, arra a pontra, amibe régen imádtam belemarkolni, mert mindig rohadt izmos volt, de most… Miközben mozdultak tagjai, a lapockáján egészségtelenül kilátszottak a csontok. Világéletemben vékony voltam, mielőtt gyakornok lettem még izom sem volt rajtam, mindazonáltal betegesnek sosem néztem ki. Ő meg aztán végképp nem. Legalábbis, ha nem volt tényleg beteg.

Ingerülten markoltam nadrágom anyagába a zsebeimen keresztül, hogy elfojtsam haragom, szemeimet lehunytam és számolni kezdtem magamban. Közel voltam ahhoz, hogy ráüvöltsek, mi a halálért nem ölte még meg azt a rohadékot, vagy bérelt fel rá valakit, azonban menedzserem szavai miatt egy másodperc alatt kiszállt minden a fejemből.

- Akkor azt hiszem, kezdhetünk is! - Na, még mit nem!

 

Sors, dögölj meg! II. [LayChen] 7. Fejezet

Sziasztok, szabadságom alkalmával gondoltam hozok Nektek egy új LayChen részt ^^ Yixing még mindig nyögi a találkozáskor történteket, ellenben a másik fronton talán alakul a ChenSoo *-* Kellemes olvasást hozzá ^^ 

(a kövi valószínűleg 31-én jön, hogy ünnepeljük kicsit Chen megjelenő albumát ^^)

7. Fejezet

Yixing

A családomon, valamint Chenen - meg persze pár orvoson - kívül más nem tudott arról, mi történt velem a középiskolában. Hogy az egyik tanárom megerőszakolt. Hogy utána milyen problémákkal küzdöttem. Chanyeol is jelen volt jó pár alkalommal, mikor szétestem, mégsem mondtam sosem el neki. Még akkor sem, amikor más nem maradt nekem, csak ő. Bár addigra azt hittem, túljutottam ezen.

A mai napig úgy érzem, az én hibám, hogy biztos tettem valami olyat, amiért megérdemeltem. Undorodom magamtól. Volt idő, mikor valamennyire sikerült ezen felülkerekednem, de mióta újra találkoztam a férfival, rosszul vagyok magamtól is. Nem fogok tudni segíteni Chennek. Alig tartom saját magam is.

Chanyeol szó nélkül hallgatott végig. Egyszer sem szólt közbe, akkor sem, amikor kész voltam letépni a bőrt a testemről. A hotelszobám félhomályában, az asztal mellett ülve felfedtem neki életem legsötétebb pillanatait. Nem ért hozzám, nem ölelt meg és nem biztosított a sajnálatáról. Egyik sem kellett. 

Mindent elárult róla, s barátságáról az, mikor gyengéden a kezeim közé csúsztatta gitáromat, hogy játsszak. Hogy megnyugodjak. És én így tettem. Fáradt voltam, kimerült lelkileg, a könnyeim megállás nélkül folytak, mégis nagyon jól esett megkínzott szívemnek, hogy kiadhattam magamból. Ő pedig némán figyelt végig közben. 

A helyiség összemosódott előttem, a hangszer majdnem kihullott markomból, annyira lestrapáltnak éreztem magam és halványan érzékeltem, hogy elveszi tőlem. Tenyerem automatikusan a mellkasának feszült, mihelyst felhúzott a székből és megindult velem, alighanem az ágy felé, de bevallom, eddigre már totál szétcsúsztam, úgyhogy végül hagytam magam. Bármennyire is fáj, köszönöm ezt a néhány órát, Chanyeol.

Jongdae

Nem hittem, hogy tudom még überelni azt, amikor véletlen nekimentem a menedzseremnek hátulról és, hogy ne nyaljam fel a padlót, átöleltem hátulról, majd magammal rántottam a földre. Hetekig, ismétlem, hetekig röhögött rajtunk az egész ügynökség. Erre most itt fekszem vele egy ágyban. Most vagy sejti, hogy meleg vagyok és nem zavarja, vagy ez rohadtul ciki…

Félájultra sírtam magam délután, ráadásul kurvára álmos is voltam, így nem lepett meg az, hogy elaludtam, ám az, hogy a saját ágyamban ébredtem, az igen. Vele együtt. Baszki, baszki, baszki! Ha kiderül, a karjaiban hozott el eddig, én isten bizony kiugrom a tizenkilencedikről!

Elvörösödve emeltem le a derekáról jobbom, aztán megpróbáltam kiszabadítani alóla a másikat is, azonban az, anélkül, hogy felébreszteném, veszett ügy volt. Elsüllyedek szégyenemben, ha szemtől szembe kell átélnem vele ezt a szituációt. Muszáj vagyok kihangsúlyozni megint, a menedzserem helyes csávó!

Aprót mozdítottam felfelé a fejem, hogy kitekintsek a faltól falig érő ablakok egyikén és hamar meg is állapítottam, hogy bőven éjjel volt már. Nemcsak a sötét miatt, Szöulban nincs olyan, hogy sötét van éjjel, túl sok a fény ahhoz, viszont észrevehető kettő-három körül, hogy azért kevesebb a mozgás, sok helyen leoltják a lámpát már a hatalmas lakóházakban is.

Nagyot nyelve pillantottam újfent a mellettem fekvő férfira, azután megkíséreltem újból kihúzni tagom, ugyan tudtam, esélytelen. És ezúttal rá is basztam. Menedzserem kissé oldalra fordult és reménykedtem, ez csak helyezkedés, de akkor megszólalt rekedt hangon. Franc a rekedtségbe!

- Hmm… Valami gond van, Jongdae? - agyam teljesen leblokkolt, szám pedig öntörvényűen választ, holott ez csak tetézte a már úgy is rohadt gáz helyzetet. 

- Nincs, Kyungsoo. Aludj csak - A rohadt életbe! Mi ez? Valami elbaszott romantikus estécske?

Yixing

Halkan nyögve fúrtam fejem még beljebb a párnába, elmondhatatlanul hasogatott a koponyám, felkelni meg aztán végképp nem akartam. A széthúzott függönyök között könnyedén bejött a Nap fénye és akárhogy igyekeztem feküdni, valahogy sehogy se volt jó, mert mindenhogy majd’ kiégett a szemem. 

Ijedten ültem fel rögtön, amint mozgolódás neszei ütötték meg fülemet, azt követően megnyugodva dőltem is vissza, ugyanis feltűnt Chanyeol. Biztos itt aludt ő is. Ismerve őt, eszébe se jutott itt hagyni egyedül. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg ennyire kedves, még a sok szarság után is.

Ismét kinyíltak pilláim, ahogy megéreztem, hogy besüpped nem sokkal a csípőm mellett az ágy, s Chanyeol sötét szempárja nyomban összekapcsolódott az enyémmel. Szótlanul kémlelt fekete íriszeivel, majd egyszer csak felemelte kezét és azt hiszem, hozzám akart érni, ám végül nem tette. Ezt a kényelmetlen légkört szerettem volna elkerülni.

- Nem baj - suttogtam alig hallhatóan, azután inkább én fontam rá ujjaimat gyengéden a kézfejére. - Nem mindig… Van ez, csak tegnap… Nos, enyhén kiakadtam. 

- Mi történt? - kérdezte szinte hangtalanul. - A megbeszélésen… - váratlanul elhallgatott, aztán feszülten a barna hajába túrt. - Ugye ez nem… Ez nem… Jongdae miatt volt? - Ötletem sem volt, mit válaszolhatnék erre, hiszen valljuk be, végső soron miatta volt. Emlékeztetett egy kurva szar momentumra az életemben én meg rögvest atomjaimra hullottam. Olyan könnyedén, mint talán eddig egyszer sem. 

- Dehogy - motyogtam végül. - Chen sosem tenne olyat, amivel ilyen állapotba kerülhetnék.

Jongdae

Négy kicseszett óráig nem mertem megmozdulni. A bal karomat már nem is éreztem, úgy elzsibbadt, mégsem tettem semmit. Menedzserem csöndes szavaim után szinte azonnal visszaaludt, ellenben én hol a plafont bámultam valami mérhetetlenül kurva nagy zavarral, vagy… Nos, hát őt.

Do Kyungsoo tökéletes volt számomra, mint menedzser. Kordában tudott tartani, mégis elég teret hagyott. Mindig figyelt rám és igyekezett a nekem megfelelő, illetve legjobb helyzetet kihozni, legyen szó valamilyen elbaszott szerződésről, rajongói találkozóról, vagy új albumról. Mindig engem helyezett előtérbe.

Mindemellett imádtam éles szópárbajainkat és azt, hogy nagyon ritkán lehetett csak kihozni a sodrából igazán. Néha sikerült, de az inkább vicces volt. Az egyetlen probléma az volt, hogy már akkor bejött, mikor először találkoztunk. Nem volt egy szívtipró, még csak a zsánerem sem, mégis azok a barnán csillogó szemek, s szív alakú ajkak megfogtak. És rohadtul nem segített az egészen a személyisége.

Röhejes nyikkanás csúszott ki belőlem, mikor hirtelen átfordult a másik oldalra, ezzel szabaddá téve tagom, mire tüstént el is kaptam azt és azzal a hévvel le is gurultam az ágyról. Ami amúgy rohadt nagy volt, úgyhogy gőzöm sincs, hogy sikeredett, azonban nem lepődtem meg. Világéletemben egy szerencsecsomag voltam.

Megviselten simítottam hátra festett tincseimet, majd óvatosan felálltam és némi belső szenvedés után, úgy találtam, az a legjobb, ha én most eltűnök a fürdő ajtaja mögött és addig ki se jövök, míg el nem húzott. Bármennyire is volt közeli a kapcsolatunk, egy ponton túl sosem léptem. Nem léphettem. A régi, tinédzser Jongdae már jó hosszan felvázolta volna neki mit, hogyan és hol csináljon vele ebben az óriási lakásban. A francba! Asszem, merevedésem van.

Yixing

Elég elgyötörten kullogtam lefelé a lépcsőkön a hotel második emeletéről, ahol is az egyik igencsak csilivili szobában lettem elszállásolva a következő… Két hónapra. Istenem, ha csak az egyetem első félévére gondolok, akkor ez a hatvan nap maga lesz az örökkévalóság Chennel. Vagy megöljük egymást, vagy…

Idegesen fújtam ki a levegőt, mikor leértem a földszintre, aztán tekintetem nyomban egy taxi után kezdett kutatni az üvegen keresztül, ám alig léptem kettőt, csuklón ragadtak. 

- Elviszlek - Chanyeol kedvesen kacsintott rám és már indult is kifelé, csakhogy ezúttal én fogtam rá az ő kezére.

- Semmi szükség erre - mondtam visszafogott hangon. - Így is rengeteget köszönhetek neked, nem foglak még jobban kihasználni. 

- Érdekes, én sosem gondoltam úgy, kihasználsz - továbbra is vigyorgott rám, ugyanakkor nem tudott átverni; jókedve mögött láttam a szomorúságot. Mindketten tökéletesen tisztában voltunk azzal a ténnyel, hogy csúnyán visszaéltem az érzéseivel irányomban. Nem akarok most is.

Gyengéden kihúztam marka fogságából karomat és egy aprócska mosoly, valamit gitártok igazítás után, útnak eredtem. Egyedül. Meg kellett oldanom egymagam is a dolgokat, már az is gáz volt, hogy kihívtam a reptérre, mihelyst kiderült, Koreába jövök. Főleg azután, ami köztünk történt.

Chen debütálásának napja majdhogynem egybeesett a diplomaosztónkkal, alig pár nap különbség volt a kettő között. Addigra is már lehetett hallani róla… Nos, kb lépten-nyomon. Az egyetemen a lányok áradoztak a hangjáról, a kinézetéről, hogy milyen cuki, meg a többi. Én meg kész voltam felakasztani magam, csakhogy elkerülhessem ezeket. Szóval beittam az esti partin, de úgy, hogy azon kívül, hogy lesmároltam Chanyeolt, nem sok rémlik. Aztán másnap se szó, se beszéd elhúztam a picsába haza.

Jongdae

Nevetségesen lassan nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját és, miközben kikukucskáltam a résen, abban bíztam, menedzserem eltűnt a halálba, azonban nem így volt. Sőt! Bágyadtan ült az ágy szélén, gyakran ásítozott és úgy tűnt, keres valamit. Ajánlom neki, hogy ne ruhát, mert ha levett valami én… Nem tudom, mit csinálok.

Mintha csak megérezte volna, merről figyelem, felém pillantott, majd felvonta szemöldökét. Érthető, elég elbaszottul nézhetek ki. Nagyot nyelve csoszogtam kijjebb, hogy javítsak valamelyest a szituáción, azt követően zavartan a konyha fele böktem.

- Éhes vagy? Rendeljek valami reggelit? - Édes jó istenem… Ez egyre rosszabb lesz… Lay-t leszámítva nemigen volt részem olyan reggelben, amikor a partnerem velem együtt kelt és beszélgetnem kellett. Még Luhannal sem sűrűn esett meg, hogy maradt, bár vele amúgy is más volt a dolog. Na, nem mintha dugtunk volna, de esküszöm, ilyen rohadt zavarban utoljára Lay-jel voltam.

Feszülten dobbantottam párat a lábammal, s végül választ sem várva robogtam oda a mobilomért, hogy felhívjam az első szembejövő kajáldát. Ujjam megremegett a képernyő fölött; az egyik legújabb üzenet szerint hamarosan össze kell ülnöm volt barátommal a dalaim kapcsán. Egy rövid időre sikerült ismét elzárnom őt magamban, ám most…

Szívem kínzóan dobbant meg, ahogy felsejlett előttem megtört valója és tudom, irtózatosan dühös voltam arra, hogy Chanyeol képes volt megnyugtatni, ennek ellenére most csak az járt a fejemben, hogy elrepülök Kínában - holott gyűlölök még mindig gépre szállni -, megkeresem azt a rohadékot és kicsinálom. Kicsinálom azért, amit tett vele és kicsinálom azért, amit alighanem az elmúlt években tehetett vele.

Nem mondhatom, hogy Lay meggyógyult még mikor együtt voltunk, mert nem tudom, lehetséges-e felépülni teljesen egy ilyen eset után, mindazonáltal abban ezer százalékig biztos vagyok, hogy jobban volt. Jól volt. Még most is látom magam előtt szerelemtől ragyogó íriszeit, mikor utoljára úgy szeretkeztünk, hogy én voltam a domináns fél. Boldog volt, addigra már egy cseppet sem félt a helyzettől.

 

Sors, dögölj meg! II. [LayChen] 6. Fejezet

Sziasztok, meghoztam a következő részt ^^ Az első találkozás utáni pillanatokba láthattok bele, Lay hogyan kezeli az ügynökségnél történteket, Chen pedig... Érzelmes Chen :D Kellemes olvasást a fejezethez ^^

6. Fejezet

Jongdae

Üveges szemekkel meredtem a lakásom plafonjára, elmém újra és újra ugyanazt a jelenetet játszotta le, immár isten tudja hányadik alkalommal. Azt, amiben Chanyeol hozzá érhetett Lay-hez és kivihette az ügynökség épületéből. Átkarolta és kisétált vele. Lay egyszerűen a mellkasára borult, majd kimentek együtt. Mégis milyen elbaszott világban lehetséges az, hogy Chanyeol előbb meg tudta ezt tenni, mint én?

- A francba már! Nem… Nem érdekel! - idegesen dobtam odébb a kanapé egyik párnáját, hogy, aztán egy másikat az arcomhoz szorítva, beleordítsak. Nem kellett volna, hogy zavarjon. Nem voltunk együtt, úgyhogy azzal és ott csinál, azt és, amit csak akar. De mi a faszomért kell ennek mindig Chanyeolnak lennie?

Miután felvettek gyakornoknak, egyre kevesebb időt tudtunk együtt tölteni Lay-jel. Nem mondom, hogy a kapcsolatom Chanyeollal rózsás volt, hiszen mégiscsak egy elég elbaszott szerelmi háromszög volt közöttünk, azonban Lay kedvéért igyekeztem kedves lenni vele, noha a kapcsolatunk nem olyan volt, mint régen. És azután a bizonyos eset után még jobban elharapódzott minden.

Egy kivételes alkalom adtán elengedtek az egyik délutáni gyakorlásról és gondoltam, meglepem barátomat. Nem hittem volna, hogy feleslegesen keresem, mert ők bizony együtt elhúztak fasz tudja hova szórakozni. Kettesben. Nem randi volt. Tudom és akkor is tudtam, ám ettől függetlenül elküldtem mindkettőt igen messzire képzeletben is meg - sajnos - szóban is. Lay kibaszottul dühös volt.

Nem akkor romlott meg a párkapcsolatom Lay-jel. Előtte is meglehetősen ingatag lábakon állt, de ráébresztett, hogy lassan semmit sem tudok róla. Telefonon is alig volt lehetőségünk beszélni, így lófaszt sem tudtam a napjairól, vagy hogy mi a helyzet az egyetemen. Vagy csak annyit, hogy van egyáltalán. Az első néhány hónap idilli volt. Lay büszke volt rám és én ettől röhejesen boldog voltam. Az utána lévők meg… Nos, pokoliak, mégsem szakítottunk.

Yixing

Reszkető kezekkel túrtam félre a dolgokat a hátizsákomban, hogy megtaláljam azt, amit kerestem. Ezen a ponton a rettegés már nem igazán izgatott, nyugalomra volt szükségem. Nem voltam büszke magamra, egy fikarcnyit sem, amikor kivettem az első tablettát a dobozból, a második után meg végképp nem. A harmadikat, valamint a negyediket pedig mindennemű rossz érzés nélkül letagadtam volna.

Az épületnél a testem öntudatlanul Chanyeolénak dőlt és, mielőtt bármit reagálhattam volna, régi barátom könnyedén kicipelt az autójához. Nem emlékszem, hogy léptem volna, így abban sem vagyok biztos, nem-e emelt fel és úgy vitt ki. Tényleg gőzöm sincs. A fullasztó levegő rémlik csak és az, hogy legszívesebben letéptem volna még a bőrt is magamról, csakhogy ne érezzem az érintését.

Megviselten simítottam arcom a hotelszoba hűvös asztallapjára, azt követően óvatosan letettem magam elé a gyógyszeres levelet és csak meredtem rá. A bogyók elbódítottak és őszintén bevallom, másra sem vágtam, minthogy elaludjak. Meg arra, hogy utána fel se keljek.

Szívem kínzóan dobbant meg, ahogy felderengett előttem Chen elképedt, illetve megbántott alakja, miután csak úgy félrelöktem a kezét. Ott kellett volna maradnom. Tudom, hogy kérésem után nem nyúlt volna hozzám és megpróbált volna pusztán a szavaival segíteni nekem. 

Kábán billent át fejem a másik oldalra, mire összehúztam a szemöldököm; Chanyeol ott ült az egyik távolabbi fotelben karba tett kezekkel, várakozóan. Fekete szempárja meglehetősen indulatosan figyelte minden rezdülésem, ami, ha nem szálltam volna már el a piruláktól, valószínűleg kurvára zavart volna. Csak egy kicsit engedd, hogy felejtsek.

Jongdae

- Gondterheltnek tűnsz - menedzserem könnyedén dobta le magát a kanapéra, én pedig automatikusan felemeltem a fejem és az ölébe tettem.

- Javíttasd meg az ajtót. Faszom kivan vele, hogy kényed-kedved szerint jársz-kelsz - morogtam halkan, miközben oldalra fordultam és összegömbölyödtem. Arcomat belefúrtam combjába, szemeimet lehunytam és magamban azon imádkoztam, minél előbb elaludjak. Késő délután volt még csak, de úgy éreztem, három napja nem pihentem semmit. Túl sok volt a stressz.

- Szerencséd, hogy kívülről nem látszik, hogy gond van a kilinccsel - nevetett fel, s puhán vállamra, aztán hátamra simított. - Mi a baj, Jongdae? - kérdezte csöndesen, meglepően sok érzelemmel a hangjában. 

- Mint te is mondtad, gondterhelt vagyok - motyogtam bágyadtan. Mély levegőt vettem, azután fürgén felültem, mielőtt még tényleg elszundítanék félig rajta feküdve, és feszülten beletúrtam szőke hajkoronámba. Gőzöm sem volt, mi baszta jobban a csőrömet; az album szarság, vagy az, hogy más taperolta Lay-t. Valószínűleg mindkettő. Inkább az utóbbi. Nyilván az utóbbi.

Hiába emlékeztettem magam arra, hogy már nem voltunk együtt, hiába temettem el magamba minden érzést eddig, elég volt látom őt és képtelen vagyok nem rá gondolni. Rosszul voltam a gondolattól is, hogy talán… Talán mással van. Hogy eddig mással volt. Chanyeollal.

Idegesen rúgtam bele a dohányzóasztal szélébe és heves káromkodásba kezdtem. Olyanba, hogy még én is megdöbbentem magamon. Az ügynökségnél történtek alapján nem voltam biztos benne, hogy képes lenne együtt lenni valakivel, mindazonáltal az, hogy Chanyeol el tudta vinni onnan, sok mindent elárult. Az én érintésemet miért nem tudtad elviselni, Lay?

Yixing

Lassan nyíltak ki pilláim és kellett pár perc, hogy teljesen magamhoz térjek. Az ismeretlen mennyezet láttán először összeszorult tüdőm, majd, ahogy agyam szép komótosan összerakta, hol is vagyok, illetve mi történt az elmúlt időben, már csak a szégyen maradt.

Csak és kizárólag azután nyúltam ehhez a szarhoz, miután összetalálkoztam ismét életem megrontójával. Egyetlen egyszer. Igaz, akkor napokig azt sem tudtam, ki vagyok, olyan sokat bevettem belőle. Nem akartam gondolkozni, nem akartam emlékezni, nem akartam érezni semmit. Aztán, miután rájöttem, ez rohadtul nem oké, inkább belefelejtkeztem a munkába. 

Ujjaim óvatosan siklottak végig a finom anyagú, vajszínű ágyneműn, azt követően oldalra pillantottam, Chanyeolt kerestem sötétbarna íriszeimmel, ám nem leltem. Nehézkesen ültem fel és tovább kutattam utána, azonban hallani se hallottam semmit, még egy hangyafasznyi kis mozgást sem. Befektetett az ágyba, azt itt hagyott?

Nyugtalanul löktem arrébb a takarót, nagyon nem akartam most egyedül lenni és nemcsak azért, mert idegen helyen voltam, hanem azért is, mert jelenlegi állapotomban nem találtam túl jó ötletnek. Ha elmém megint kibasz velem, még újból beszedek a tablettákból. Ezen elgondolás addig maradt meg, míg az asztalhoz érve nem szembesültem azzal, hogy kurvára nincs már ott a doboz.

- Ezt keresed? - összerándultam a hirtelen felhangzó kemény bariton hallatán, s rögtön az ajtóban álló felé fordultam. Chanyeol hetykén dőlt neki az ajtófélfának, kezében lomhán pörgette aggályom tárgyát és még mindig szörnyen sötét tekintettel vizslatott. - Yixing… Mi a fészkes fene van? Te… Te drogozol, vagy mi? - Hát, ez király… Mindig is arra vágytam, hogy valaki ezt gondolja rólam…

Jongdae

Kicsit sem érdekelt, hogy a menedzserem végignézte a tombolásom, úgy is rég volt már ilyen. Szótlanul tűrte, amíg kidühöngöm magam. Szerintem ő az hitte, a botrány miatt van, hiszen ismert és tuti furának találta, hogy miután minden tele lett vele, nem tajtékzottam, csak legyintettem rá.

Zihálva rogytam vissza a kanapéra, azt követően, hogy kiőrjöngtem magam, s arcomat kezeimbe temettem. Képtelenség, hogy huzamosabb időt kibírjak Lay mellett. Még rá gondolni sem tudok idegösszeroppanás nélkül! 

- Ismerlek, Jongdae - suttogta alig hallhatóan menedzserem. - Komolyan kérdezem, mi a baj? - frusztráltan haraptam bele alsó ajkamba. Abban bíztam, tényleg azt hiszi, az újságíró miatt vagyok ilyen. Vajon ő tudja, mit mondott akkor a férfi?

Hánynom kellett, amint felrémlett előttem az önelégült képe. Főleg azután, hogy bevertem neki. Felért egy vallomással a reakcióm. Halványlila gőzöm sincs, mégis hogy sikerült az igazgatónak ezek után elintéznie a dolgot. Én arra számítottam, másnapra az összes portál erről a hírről fog cikkezni, nem arról, hogy padlóra küldtem egy firkászt.

- Hallottad esetleg - nagyot nyeltem -, hogy mit mondott az újságíró? - nyugtalanul pillantottam fel rá, vártam a válaszát, azonban néma maradt. Nem tudott Luhanról, vagy bármilyen pasi-ügyemről, Lay-ről meg aztán végképp nem, ellenben úgy sejtettem, azt tudja, hogy néhanapján nem alszom egyedül. Valahogy olyankor sosem bukkant fel váratlanul, amikor volt nálam valaki. 

- Nem voltam ott azon a megbeszélésen az igazgatóval, az ügyvédekkel, meg azzal az alakkal, úgyhogy nem tudom, mi hangzott el - szólalt meg végül csöndesen. - Van valami, amiről… Tudnom kéne? - Nos, nem tudom. Azt mennyire kéne tudnod, hogy férfiakkal fekszem össze? Eléggé, mi?

Yixing

Nem válaszoltam semmit sem Chanyeol kérdésére, helyette ingerülten odarohantam hozzá és megkíséreltem kikapni markából a gyógyszeres dobozt. Dühösen álltam lábujjhegyre, mikor felemelte azt, ám esélyem sem volt, túl magas volt amúgy is, így meg aztán főleg.

- Yixing, kérlek… Segít-

- Nem kell a segítséged! - vágtam feszülten a szavába, majd mellkasába is, mire kissé meggörnyedt, így sikeresen megkaparintottam a tablettákat. Zaklatottan csúsztattam zsebre őket, aztán, ahogy egyetemi barátomra sandítottam, azon nyomban elszállt minden haragom. Ezt nagyon nem kellett volna. - Sajnálom, én csak…

Megbántottan nézett rám, közben felsőtestét simogatta ott, ahol megütöttem, azt követően egy lemondó sóhajt hallatott, s elsétált mellettem. Kétségbeesetten fürkésztem, amint összeszedi azt a néhány dolgot, amit itt hagyott a hotelszobámban, végül megállt pár méterre tőlem, nem messze az asztaltól. Nem akarom, hogy elmenjen.

- Azt hiszem, ezeket a köröket lefutottuk már az iskolában is. Nem szeretném újrakezdeni. Örültem a viszontlátásnak, tényleg nagyon, de… 

- Sajnálom - kértem bocsánatot ismét. Lassan léptem közelebb hozzá, azután gyengéden megfogtam balját és akaratlanul is, de végigsimítottam rajta. Annyi mindent megéltem vele, miért ne tudhatna erről is? 

A harmadik évben az egyetemen ő volt minden mentsváram a zene mellett. Chennel addigra már… Meghallgatta a siránkozásom, végigkövette a dühöngésem, miután szétmentünk. Akkor persze szart se törődtem mással, elég volt a saját nyomorom, azonban később rájöttem, milyen egy köcsög voltam vele. Az ő érzéseivel egyáltalán nem törődtem. És csak rosszabb lett minden, amikor egy elbaszott pillanatomban megcsókoltam. Azóta nem találkoztunk, nem beszéltünk.

Jongdae

Menedzserem türelmesen várta a válaszom, viszont ötletem sem volt, mit mondhatnék neki. Vagyis inkább hogy. Iskolásként, úgy, hogy leszarod a családod, inkább menekülsz otthonról, van egy jófej legjobb barátod, sok ismerősöd, haverod, akik bírnak, sosem éreztem, hogy az, hogy meleg vagyok, gondot jelentene. Jelenleg még az is felért volna egy öngyilkossággal, ha lánnyal kezdtem volna. Hát, meg ugyebár nem terveztem híres lenni, csak jött.

- Mi történt aznap a reptéren? Miért vertél be neki se szó, se beszéd? - kérdezte halkan, miközben teljesen felém fordult, majd lágyan ráfogott a csuklómra. Túlságosan is közvetlen volt a kapcsolatunk, mindig is és kerültünk már mi is röhejes szituációkba.

Szólóénekesként, egy helyes menedzserrel, aki valójában nem sokkal idősebb nálad, elkerülhetetlen volt, hogy ne kombináljanak az emberek. Főleg a rajongók. Gyakran poénkodtak rólunk a cégnél is, amit igazából élveztem, mert rohadtul vicces volt. És a menedzserem tényleg kurvára helyes volt.

- Annyira… Fájt - leheltem erőtlenül, s éreztem, hogy kicsordul egy könnycsepp. Képtelen voltam szabadulni attól a néhány pillanattól, még az álmaimban is kísértett. Az eset óta nem bírtam rendesen aludni, legtöbbször csak meredtem előre, vagy Luhanra, ha itt volt nálam. - Annyira rohadtul… Fáj. Még most is.

Némán zokogtam fel, tenyeremmel eltakartam az arcom, hogy valamennyire tompítsak az amúgy is szörnyen gáz helyzeten, azonban a férfit nem érdekelte; óvatosan magához húzott, s átölelt. A szakítás napján sírtam utoljára, mindent eltemettem és évekig úgy tettem, mintha egy szép kis emlék lett volna, semmit több. Erre jött ez az újságíró és… Honnan a francból tudhatott arról, hogy… Hogy Lay…