Sziasztok, szabadságom alkalmával gondoltam hozok Nektek egy új LayChen részt ^^ Yixing még mindig nyögi a találkozáskor történteket, ellenben a másik fronton talán alakul a ChenSoo *-* Kellemes olvasást hozzá ^^
(a kövi valószínűleg 31-én jön, hogy ünnepeljük kicsit Chen megjelenő albumát ^^)
7. Fejezet
Yixing
A családomon, valamint Chenen - meg persze pár orvoson - kívül más nem tudott arról, mi történt velem a középiskolában. Hogy az egyik tanárom megerőszakolt. Hogy utána milyen problémákkal küzdöttem. Chanyeol is jelen volt jó pár alkalommal, mikor szétestem, mégsem mondtam sosem el neki. Még akkor sem, amikor más nem maradt nekem, csak ő. Bár addigra azt hittem, túljutottam ezen.
A mai napig úgy érzem, az én hibám, hogy biztos tettem valami olyat, amiért megérdemeltem. Undorodom magamtól. Volt idő, mikor valamennyire sikerült ezen felülkerekednem, de mióta újra találkoztam a férfival, rosszul vagyok magamtól is. Nem fogok tudni segíteni Chennek. Alig tartom saját magam is.
Chanyeol szó nélkül hallgatott végig. Egyszer sem szólt közbe, akkor sem, amikor kész voltam letépni a bőrt a testemről. A hotelszobám félhomályában, az asztal mellett ülve felfedtem neki életem legsötétebb pillanatait. Nem ért hozzám, nem ölelt meg és nem biztosított a sajnálatáról. Egyik sem kellett.
Mindent elárult róla, s barátságáról az, mikor gyengéden a kezeim közé csúsztatta gitáromat, hogy játsszak. Hogy megnyugodjak. És én így tettem. Fáradt voltam, kimerült lelkileg, a könnyeim megállás nélkül folytak, mégis nagyon jól esett megkínzott szívemnek, hogy kiadhattam magamból. Ő pedig némán figyelt végig közben.
A helyiség összemosódott előttem, a hangszer majdnem kihullott markomból, annyira lestrapáltnak éreztem magam és halványan érzékeltem, hogy elveszi tőlem. Tenyerem automatikusan a mellkasának feszült, mihelyst felhúzott a székből és megindult velem, alighanem az ágy felé, de bevallom, eddigre már totál szétcsúsztam, úgyhogy végül hagytam magam. Bármennyire is fáj, köszönöm ezt a néhány órát, Chanyeol.
Jongdae
Nem hittem, hogy tudom még überelni azt, amikor véletlen nekimentem a menedzseremnek hátulról és, hogy ne nyaljam fel a padlót, átöleltem hátulról, majd magammal rántottam a földre. Hetekig, ismétlem, hetekig röhögött rajtunk az egész ügynökség. Erre most itt fekszem vele egy ágyban. Most vagy sejti, hogy meleg vagyok és nem zavarja, vagy ez rohadtul ciki…
Félájultra sírtam magam délután, ráadásul kurvára álmos is voltam, így nem lepett meg az, hogy elaludtam, ám az, hogy a saját ágyamban ébredtem, az igen. Vele együtt. Baszki, baszki, baszki! Ha kiderül, a karjaiban hozott el eddig, én isten bizony kiugrom a tizenkilencedikről!
Elvörösödve emeltem le a derekáról jobbom, aztán megpróbáltam kiszabadítani alóla a másikat is, azonban az, anélkül, hogy felébreszteném, veszett ügy volt. Elsüllyedek szégyenemben, ha szemtől szembe kell átélnem vele ezt a szituációt. Muszáj vagyok kihangsúlyozni megint, a menedzserem helyes csávó!
Aprót mozdítottam felfelé a fejem, hogy kitekintsek a faltól falig érő ablakok egyikén és hamar meg is állapítottam, hogy bőven éjjel volt már. Nemcsak a sötét miatt, Szöulban nincs olyan, hogy sötét van éjjel, túl sok a fény ahhoz, viszont észrevehető kettő-három körül, hogy azért kevesebb a mozgás, sok helyen leoltják a lámpát már a hatalmas lakóházakban is.
Nagyot nyelve pillantottam újfent a mellettem fekvő férfira, azután megkíséreltem újból kihúzni tagom, ugyan tudtam, esélytelen. És ezúttal rá is basztam. Menedzserem kissé oldalra fordult és reménykedtem, ez csak helyezkedés, de akkor megszólalt rekedt hangon. Franc a rekedtségbe!
- Hmm… Valami gond van, Jongdae? - agyam teljesen leblokkolt, szám pedig öntörvényűen választ, holott ez csak tetézte a már úgy is rohadt gáz helyzetet.
- Nincs, Kyungsoo. Aludj csak - A rohadt életbe! Mi ez? Valami elbaszott romantikus estécske?
Yixing
Halkan nyögve fúrtam fejem még beljebb a párnába, elmondhatatlanul hasogatott a koponyám, felkelni meg aztán végképp nem akartam. A széthúzott függönyök között könnyedén bejött a Nap fénye és akárhogy igyekeztem feküdni, valahogy sehogy se volt jó, mert mindenhogy majd’ kiégett a szemem.
Ijedten ültem fel rögtön, amint mozgolódás neszei ütötték meg fülemet, azt követően megnyugodva dőltem is vissza, ugyanis feltűnt Chanyeol. Biztos itt aludt ő is. Ismerve őt, eszébe se jutott itt hagyni egyedül. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg ennyire kedves, még a sok szarság után is.
Ismét kinyíltak pilláim, ahogy megéreztem, hogy besüpped nem sokkal a csípőm mellett az ágy, s Chanyeol sötét szempárja nyomban összekapcsolódott az enyémmel. Szótlanul kémlelt fekete íriszeivel, majd egyszer csak felemelte kezét és azt hiszem, hozzám akart érni, ám végül nem tette. Ezt a kényelmetlen légkört szerettem volna elkerülni.
- Nem baj - suttogtam alig hallhatóan, azután inkább én fontam rá ujjaimat gyengéden a kézfejére. - Nem mindig… Van ez, csak tegnap… Nos, enyhén kiakadtam.
- Mi történt? - kérdezte szinte hangtalanul. - A megbeszélésen… - váratlanul elhallgatott, aztán feszülten a barna hajába túrt. - Ugye ez nem… Ez nem… Jongdae miatt volt? - Ötletem sem volt, mit válaszolhatnék erre, hiszen valljuk be, végső soron miatta volt. Emlékeztetett egy kurva szar momentumra az életemben én meg rögvest atomjaimra hullottam. Olyan könnyedén, mint talán eddig egyszer sem.
- Dehogy - motyogtam végül. - Chen sosem tenne olyat, amivel ilyen állapotba kerülhetnék.
Jongdae
Négy kicseszett óráig nem mertem megmozdulni. A bal karomat már nem is éreztem, úgy elzsibbadt, mégsem tettem semmit. Menedzserem csöndes szavaim után szinte azonnal visszaaludt, ellenben én hol a plafont bámultam valami mérhetetlenül kurva nagy zavarral, vagy… Nos, hát őt.
Do Kyungsoo tökéletes volt számomra, mint menedzser. Kordában tudott tartani, mégis elég teret hagyott. Mindig figyelt rám és igyekezett a nekem megfelelő, illetve legjobb helyzetet kihozni, legyen szó valamilyen elbaszott szerződésről, rajongói találkozóról, vagy új albumról. Mindig engem helyezett előtérbe.
Mindemellett imádtam éles szópárbajainkat és azt, hogy nagyon ritkán lehetett csak kihozni a sodrából igazán. Néha sikerült, de az inkább vicces volt. Az egyetlen probléma az volt, hogy már akkor bejött, mikor először találkoztunk. Nem volt egy szívtipró, még csak a zsánerem sem, mégis azok a barnán csillogó szemek, s szív alakú ajkak megfogtak. És rohadtul nem segített az egészen a személyisége.
Röhejes nyikkanás csúszott ki belőlem, mikor hirtelen átfordult a másik oldalra, ezzel szabaddá téve tagom, mire tüstént el is kaptam azt és azzal a hévvel le is gurultam az ágyról. Ami amúgy rohadt nagy volt, úgyhogy gőzöm sincs, hogy sikeredett, azonban nem lepődtem meg. Világéletemben egy szerencsecsomag voltam.
Megviselten simítottam hátra festett tincseimet, majd óvatosan felálltam és némi belső szenvedés után, úgy találtam, az a legjobb, ha én most eltűnök a fürdő ajtaja mögött és addig ki se jövök, míg el nem húzott. Bármennyire is volt közeli a kapcsolatunk, egy ponton túl sosem léptem. Nem léphettem. A régi, tinédzser Jongdae már jó hosszan felvázolta volna neki mit, hogyan és hol csináljon vele ebben az óriási lakásban. A francba! Asszem, merevedésem van.
Yixing
Elég elgyötörten kullogtam lefelé a lépcsőkön a hotel második emeletéről, ahol is az egyik igencsak csilivili szobában lettem elszállásolva a következő… Két hónapra. Istenem, ha csak az egyetem első félévére gondolok, akkor ez a hatvan nap maga lesz az örökkévalóság Chennel. Vagy megöljük egymást, vagy…
Idegesen fújtam ki a levegőt, mikor leértem a földszintre, aztán tekintetem nyomban egy taxi után kezdett kutatni az üvegen keresztül, ám alig léptem kettőt, csuklón ragadtak.
- Elviszlek - Chanyeol kedvesen kacsintott rám és már indult is kifelé, csakhogy ezúttal én fogtam rá az ő kezére.
- Semmi szükség erre - mondtam visszafogott hangon. - Így is rengeteget köszönhetek neked, nem foglak még jobban kihasználni.
- Érdekes, én sosem gondoltam úgy, kihasználsz - továbbra is vigyorgott rám, ugyanakkor nem tudott átverni; jókedve mögött láttam a szomorúságot. Mindketten tökéletesen tisztában voltunk azzal a ténnyel, hogy csúnyán visszaéltem az érzéseivel irányomban. Nem akarok most is.
Gyengéden kihúztam marka fogságából karomat és egy aprócska mosoly, valamit gitártok igazítás után, útnak eredtem. Egyedül. Meg kellett oldanom egymagam is a dolgokat, már az is gáz volt, hogy kihívtam a reptérre, mihelyst kiderült, Koreába jövök. Főleg azután, ami köztünk történt.
Chen debütálásának napja majdhogynem egybeesett a diplomaosztónkkal, alig pár nap különbség volt a kettő között. Addigra is már lehetett hallani róla… Nos, kb lépten-nyomon. Az egyetemen a lányok áradoztak a hangjáról, a kinézetéről, hogy milyen cuki, meg a többi. Én meg kész voltam felakasztani magam, csakhogy elkerülhessem ezeket. Szóval beittam az esti partin, de úgy, hogy azon kívül, hogy lesmároltam Chanyeolt, nem sok rémlik. Aztán másnap se szó, se beszéd elhúztam a picsába haza.
Jongdae
Nevetségesen lassan nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját és, miközben kikukucskáltam a résen, abban bíztam, menedzserem eltűnt a halálba, azonban nem így volt. Sőt! Bágyadtan ült az ágy szélén, gyakran ásítozott és úgy tűnt, keres valamit. Ajánlom neki, hogy ne ruhát, mert ha levett valami én… Nem tudom, mit csinálok.
Mintha csak megérezte volna, merről figyelem, felém pillantott, majd felvonta szemöldökét. Érthető, elég elbaszottul nézhetek ki. Nagyot nyelve csoszogtam kijjebb, hogy javítsak valamelyest a szituáción, azt követően zavartan a konyha fele böktem.
- Éhes vagy? Rendeljek valami reggelit? - Édes jó istenem… Ez egyre rosszabb lesz… Lay-t leszámítva nemigen volt részem olyan reggelben, amikor a partnerem velem együtt kelt és beszélgetnem kellett. Még Luhannal sem sűrűn esett meg, hogy maradt, bár vele amúgy is más volt a dolog. Na, nem mintha dugtunk volna, de esküszöm, ilyen rohadt zavarban utoljára Lay-jel voltam.
Feszülten dobbantottam párat a lábammal, s végül választ sem várva robogtam oda a mobilomért, hogy felhívjam az első szembejövő kajáldát. Ujjam megremegett a képernyő fölött; az egyik legújabb üzenet szerint hamarosan össze kell ülnöm volt barátommal a dalaim kapcsán. Egy rövid időre sikerült ismét elzárnom őt magamban, ám most…
Szívem kínzóan dobbant meg, ahogy felsejlett előttem megtört valója és tudom, irtózatosan dühös voltam arra, hogy Chanyeol képes volt megnyugtatni, ennek ellenére most csak az járt a fejemben, hogy elrepülök Kínában - holott gyűlölök még mindig gépre szállni -, megkeresem azt a rohadékot és kicsinálom. Kicsinálom azért, amit tett vele és kicsinálom azért, amit alighanem az elmúlt években tehetett vele.
Nem mondhatom, hogy Lay meggyógyult még mikor együtt voltunk, mert nem tudom, lehetséges-e felépülni teljesen egy ilyen eset után, mindazonáltal abban ezer százalékig biztos vagyok, hogy jobban volt. Jól volt. Még most is látom magam előtt szerelemtől ragyogó íriszeit, mikor utoljára úgy szeretkeztünk, hogy én voltam a domináns fél. Boldog volt, addigra már egy cseppet sem félt a helyzettől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése