Jongdae
Kibaszott röhejesen festhettem a tömött szórakozóhely egyik félreeső asztalánál, ahogy sapkában, napszemüvegben, illetve állig húzott maszkban szívószállal szürcsölgettem a sört a poharamból. Persze ez az ára, ha az emberfia híres.
Frusztráltan kaptam le a fejemről a sapkát és hátrasimítottam festett, szőke tincseimet, majd az arcomat a hűvös lapra szorítottam. Nem így kellett volna lennie. Sosem a nyugodtságomról voltam ismert, azonban az elmúlt években nem történt ilyen. Mit ilyen? Semmilyen! Ártatlan voltam, mint a ma született bárány. Kb. Mondjuk. Nagyjából.
Mikor annak a firkásznak elhagyták a száját azok a bizonyos szavak, képtelen voltam uralkodni magamon. Másra sem vágytam, minthogy letöröljem azt az elégedett vigyort a képéről. Úgyhogy olyat bevertem neki, hogy a föld adta a másikat. És most itt voltam egymagam, egy sötét aurával a fejem fölött. Valószínűleg félretesznek, míg elül a botrány és reménykedhetek benne, hogy nem kell kiöltöznöm egy bíróságra. Egy kibaszott szívószál van a sörömben!
Halkan nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra és már készültem összeszedni széthullott személyemet, hogy szerezzek valami ütősebbet, amikor is a látószerveim elé került egy, a zene ütemére mozgó test. Néhány másodpercig - talán, esetleg percig - meredtem rá, aztán ismételten megnéztem közelebbről az asztalt.
Ez annyira én voltam, hogy ha akartam volna se tudtam volna letagadni önnön valómat. Azt hittem, valamennyit változtam, ám igazából mindig ugyanoda lyukadtam ki. Eszedbe se jusson, Kim Jongdae!
Yixing
Üres tekintettel bámultam a plafont az ágyamban fekve. Agyam minduntalan a tévében elhangzottakon rágódott, még akkor is, amikor Ziyi-vel kellett volna foglalkoznom. Csak egy mondat és ismét képtelen vagyok másra gondolni.
Lehunytam pilláimat, oldalra fordultam és összegömbölyödtem a takaróm alatt. Szívem kimondhatatlanul sajgott, holott… Holott nem érdemelte meg a köcsögje, hogy akár egy tizedmásodpercet is vesztegessek rá. Eleget vesztegettem abban az egy évben.
- Hogy rohadnál meg… - morogtam szobám csendjébe feszülten. Idegesen markoltam párnámba, majd arcom elé kaptam, hogy elfojtsam hangom, ugyanis… Hát, kibaszott dühös voltam. Leginkább magamra. Mert még mindig a múltban élek. Legyen az a középiskola, vagy az egyetem ideje. Nem bírok szabadul és elég egy tetves pillanat, hogy visszarántson akár évekkel korábbra. Hogy a faszomba nézhet ki ilyen jól szőkén is?
- Na, baszki, Yixing, nem! - feldúltan ültem fel, hátam óriásit reccsent, olyan gyorsan váltottam pozíciót, azután sebes léptekkel megindultam kifelé. Nem gondolkoztam, csak kisiettem a helyiségből, végül még a házból is. Csak úgy, mint alig két órával ezelőtt, a kertben voltam, viszont ezúttal nem elmerengve lestem előre, hanem kész voltam kitépni az összes hajam.
Lehetetlen, hogy ennyi idő után is ilyen hatással legyen rám. Semmilyen hatással nem kéne, hogy legyen rám! Egy rohadt mondat, meg egy kép, és viszlát Yixing épelméje, helló Chen mindenhol. Baszódj meg ott, ahol vagy, Kim Jongdae, hogy még most sem hagysz nyugtot!
Jongdae
Ajkaim egy lélegzetvételnyi időre elváltak a hófehér bőrtől, csakhogy egy másik területet is behintsenek néhány csókkal. Karjaim birtoklóan ölelték körbe a karcsú derekat, közben agyam azon járt, miként maradhatnék inkognitóban a srác előtt. Elég fura, ha napszemüvegben szexelek, ugye?
Ágyékomat a másikénak nyomtam, hogy jelezzem, ideje a lényegre térni, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kifelé kezdtem húzni. Az egyik félreeső zsákutcában úgy sincs világítás, csak nem lát meg senki. Anyám, azért ez még tőlem is kicsit meredek. Legalább kipipálhatok egy újabb helyet a nemlétező listámon, amin az egy menetre alkalmas helyek vannak.
- Figyu… Nem mennénk fel inkább hozzád? Vagy hozzám? - kábán pillantottam rá, a piától némileg nehezemre esett feldolgozni, amit mondott. Hozzám tuti nem megyünk. Nincs zár az ajtón, azt még valaki betéved a folyosóról. Mondjuk, megnézném az illető fejét.
Felvihogtam saját szar képzelgésemen, amitől nem nyújthattam éppen megnyerő látványt, vagy nem totál kattant ember képet. A fiatalabb nyugtalanul mért végig, aztán maga mögé bökött, a bejáratra.
- Inkább menjünk vissza táncolni még - Faszom kivan a tánccal. Mindig is kivolt. Asszem, ebből nem lesz dugás.
- Szórakozol velem? - Egy kibaszott óráig illegtem vele jobbra-balra. Máskor ezalatt bepiálok, lenyomok két menetet és még el is tűnök a halálba. Ez a nap ennél rosszabb már komolyan nem lehet…
Yixing
Elég nagy hülyeségnek gondoltam, mikor testem önkéntelenül táncra perdült, ott a házunk kertjében, a nedves fűben, bármilyen dallam nélkül, éjjel fasz tudja hánykor, azonban szükségem volt a terelésre. És ehhez a tánc tökéletes volt. Bár már nagyon régen nem csináltam, de még mindig ez volt az a tevékenység, ami a zeneszerzés mellett, a legjobban elvonta a figyelmemet.
Folyton Chen arca villant fel előttem; a szerencsétlen első évünkből az egyetemen, a családjainknál töltött időből, a késő délutáni napból, mikor odaadtam neki magam. Aztán ott volt a második évünk, ami… Sosem hittem volna, hogy a Kínában töltött nyarunk után ez lesz. Még most is látom magam előtt könnyekkel tarkított arcát. Aznap, mikor szakítottunk.
Egy fikarcnyi jogom sem volt, hogy rágondoljak. Elvesztettem mindet abban a pillanatban, hogy szétmentünk. Nem érdemeltem meg. Mégis… Azt hittem, a tánc segíteni fog, ám, ahogy a testem mozdult, szüntelenül egy újabb emlék úszott elém. Hiszen rengeteget táncoltunk együtt.
Énekes volt. Méghozzá egy igen jó. Tudtam, hogy elkerülhetetlen az, hogy egy nap halljak felőle, de nem voltam felkészülve. Még nem. Olyan régóta kerültem a legkisebb hírt is vele kapcsolatban. Egyedül… Az utolsó szemeszterben képtelenség volt nem hallani róla Koreában. Még a csapból is ő folyt…
Térdre zuhantam, fejem akaratlanul előredőlt, s mire feleszméltem, arccal előreestem, bele a sárba. Nem tudtál volna kicsit még várni az első botrányoddal, Chen?
Jongdae
Morogva löktem be magam mögött a szétbaszott ajtót, gyökkettővel végigcsoszogtam a konyhát, valamit a nappalit elválasztó amerikai stílusú pult mellett és ledobtam magam a bézs bőrkanapéra. Ugyanott voltam, mint az egész szar kezdetén. A kanapémon, egy egyfolytában rezgő mobillal, totál szétcsúszva. Szex nélkül. Nagyon ki akartam engedni a gőzt.
Nem fogok hazudni, nagyon be voltam fosva, mi lesz velem. Az elmúlt években tényleg távol maradtam az olyan helyzetektől, amik felhúzhattak volna, nem kerestem a bajt. Még szexpartnert sem! Esküszöm! Próbáltam vigyázni a jóhíremre. Meg persze a cégére is. Oké, azért nyilván nem mondtam le a szexről, de óvatos voltam.
Megdolgoztam azért, hogy idejussak és nem szeretném elveszíteni. Eleget vesztettem én az egész miatt. A legfontosabbat az életemben. Jelenleg a zene volt a legfontosabb és ezt nem vágytam elveszíteni. Mikor a táncteremben vagyok, közel érzem magamhoz… Lay-t. Olyankor úgy érzem, még mindig ott áll mellettem és tanít. Néha még mindig hallom a megjegyzéseit.
Nehéz volt. Túlságosan is nehéz az az időszak az életemben. A zenébe menekültem, aminek megvolt az eredménye, hamar elismert lettem, milliónyi rajongóval. Sosem rejtettem véka alá, hogy kibaszott jó vagyok éneklésben és nem fogok szerénykedni, csak jobb lettem. A büszkeségem nehezen engedi kimondani, de azért ehhez nagyban hozzájárult a rólam alkotott kép is, amit az ügynökség csapata csinált.
Nyögve fordultam oldalra és előhalásztam a telefonon a zsebemből. Unott ábrázattal pörgettem át a sok értesítést, nem fogadott hívást, csak egynél akadtam meg.
“Átmenjek?”
Yixing
Hullamód kullogtam végig a folyosón, miközben abban bíztam, elég későn másztam ki szobám rejtekéből ahhoz, hogy senki ne tartózkodjon itthon. Este, mint egy félholt estem be ágyamba, még az sem érdekelt, hogy az egészet összebasztam a mocsokkal. Csak meg akartam halni a párnáim közt.
- Yix- Jesszus, veled meg mi történt? - anyám aggodalmaskodva sietett oda hozzám és rögtön az arcomat kezdte el vizsgálgatni. - Elestél kint a sötétben? Miért nem kapcsoltad fel az udvari lámpát?
A féltő kérdések csak úgy záporoztak, de nekem most nem volt ehhez erőm. Gyengéden, ugyanakkor határozottan toltam el kezeit, majd se szó, se beszéd befordultam a konyhába. Élettelen képpel fogtam neki, hogy valami kaját gyömöszöljek magamba, aztán, amint végeztem, mentem is vissza, csak ezúttal a dolgozószobámba.
- Fiam! - azonnal megtorpantam ezen szóra, illetve hanghordozásra. Még sosem szólított így. Asszem, bajban vagyok. - Nézd, én… Én annak idején sem szóltam bele… Semmibe. Sőt! Támogattalak mindenben. És nem mondhatom, hogy tudom, de elhiszem és megértem, hogy fáj, de… De kérlek - hangja egy pillanat alatt megtört lett -, ha nem vagy képes továbblépni egymagad, kérj segítséget. Ez nincs rendjén - Vajon mire gondol? Chenre, vagy a hazaköltözésem után történtekre?
Persze, hogy nincs rendjén. Sosem volt. Egyik sem. Max az elején. Esetleg az első hónapokban. Vagy első évben. Ez már most kifogásnak hangzik. Remek… Üveges szemekkel pillantottam bele az övéibe, ám képtelen voltam sokáig tartani a szemkontaktus. Chen mindig is az anyjára hasonlított.
- Jól vagyok - Csak az emlékek. Hamarosan elmúlik. Nem ez az első alkalom. Elmúlik. El kell múlnia.
Jongdae
Apró csókot nyomtam a srác fedetlen vállára, kulcscsontjára, azután ádámcsutkájára. Kezem másodpercek alatt eltűnt a vékony takaró alatt, miután végigsimítottam meztelen mellkasán, s először csípőjénél, majd ágyékánál torpantam meg. Halk nyögés tört fel a szintén festett, szőke hajkoronával büszkélkedőből, mire győzedelmes vigyor kúszott arcomra. Nem is baj, hogy hoppon maradtam, most legalább kiélem magam úgy istenigazán.
- Abba ne merd hagyni! - mordult fel, mikor kuncogva kihúztam karom a pokróc alól és inkább megtámaszkodtam fölötte.
- Na, de, drága! Hát két menet nem volt elég? - kérdeztem röhögve.
- Anyád a drága!
- Hát éppenséggel… Hmm, mindegy is - vontam meg vállaimat. Nem váltam el tőlük valami szépen annak idején. Egyiktől se. Megint.
Pillantásom lomhán járta végig az alattam fekvő alakját. Sose gondoltam, hogy pont vele fogok összeakadni még egyszer. Mikor váratlanul összetalálkoztunk az ügynökség előtt két évvel ezelőtt, nem hittem, hogy ismét ilyen lesz a kapcsolatom vele. Vagyis nem ismét. Akkoriban végül is csak egyszer feküdtünk össze. Tudtommal.
Nem jártunk. Az életbe még egyszer nem akarok senkivel sem párkapcsolatot. Rosszul vagyok még a gondolattól is. Ámde, amíg a szex fasza volt, addig szívesen futottam össze vele egy-két órácskára. Oké, néha többre is.
- Kösz, hogy átjöttél, Luhan!
Yixing
Elég időm volt rendezni magamban a Chennel kapcsolatos dolgokat. Úgy éreztem, ha nem is zártam le teljesen, eltemettem eléggé, hogy többet ne sírjam el magam, ha eszembe jutott esetleg. Így volt. Tényleg így volt. Eskü. Nem foglalkoztam vele semmilyen szempontból, most mégis… Elég volt ennyi és újfent zokogni akarok. Kiábrándító volt a gondolat, hogy valójában szaron se tudtam továbblépni.
Lassan emeltem fel a fejemet és néztem az előttem lévő megannyi kottára, valamint dalszövegre. Remegő tagokkal túrtam félre a nagy részét, s vettem fel a legalul lévő, fekete, igencsak agyonhasznált füzetet. Dalok abból az időből, amikor még együtt voltam Chennel. Nem nyitottam ki. Nem voltam képes rá. Mély levegőt vettem, hogy leküzdjem a gombócot a torkomban, majd eltüntettem a legalsó fiók legalsó szarjai alá.
Biztos voltam benne, hogy némi idő után újra el fogom zárni magamban az egész Kim Jongdae-témát. Így volt ez legutóbb is. Egy idő után egyre kevesebbet gondoltam rá, míg teljesen eltűnt az életemből. Kerülök mindent vele kapcsolatban, mint a forró vasat.
Új fogadalmammal veselkedtem neki a napnak. Nemrég fejeztem be egy számot és a visszajelzések alapján a megbízó elégedett volt, így úgy gondoltam, itt az alkalom új munkába temetni magam, ám, ahogy megnyitottam email-fiókom, az mondhatni képen röhögött. Minimum.
- Tisztelt Lay Zhang! - motyogtam magam elé. - Az ügynökségem nevében írok Önnek. Szeretnénk felkérni, mint igen tehetséges dal- és zeneszerző, hogy közreműködjön… Kim Jong… Chen… Album… - Milyen elbaszott vicc ez, baszod?! Kizárt!
