Sziasztok ^^ Bocsi, hogy csak most hozom az új részt, nagyon húzós hetem volt a melóban és egyszerűen nem volt kedvem kb semmihez, annyira leszívott a munka. Ami lehet a részen is érződik, mert a végén... Hát, igen, az az utolsó mondat. Bocsi :3 El se hiszem, hogy az ötvenedik fejezet *-* Viszont a kövivel befordulunk az utolsó kanyarba és kb 5-8 rész lehet még hátra. Meglátjuk. Nagy valószínűséggel ismét lesz (lesznek?) extra rész (részek), de ezt is még meglátjuk ;) Kellemes olvasást ^^
50. Fejezet
Jongdae
Madarat lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam Lay válaszától. Hozzám költözik. Együtt fogunk élni. Mármint hivatalosan is. Végül is eddig is itt dekkolt. Csak most már nem lesz bejelentkezve egy hotelba is pluszba. Nem kell végre megkérdeznem tőle, hogy hova megy vissza. Hozzám fog. Hozzánk.
- Jól meggondoltad? - még Kyungsoo aggodalommal teli hangja sem tudott kizökkenteni. Kibaszott boldog vagyok. Talán még sosem voltam ennyire boldog. Oké, de, persze, voltam. Amikor jártunk. De na!
- Semmit sem gondolok át nagyon. Te is tudod.
- Tudom. Ezért kérdezem - elszakítottam tekintetem a fürdőszoba ajtajától, ami mögött Lay rejtőzött és a férfi felé pillantottam.
- Már régóta szerettem volna megkérdezni tőle - mondtam csöndesen. - Csak nem volt merszem. Komolyan gondolom ezt vele. Megérted, ugye?
- Jaj, Jongdae, persze, hogy megértem - feszülten dőlt kissé hátra és támaszkodott meg a tenyerein maga mögött. Rohadt fura, hogy az ágyamon ülök vele úgy, hogy Lay kb öt méterre van tőlünk? - De ezzel nagyon veszélyes helyzetbe hozhatod magad. Aggódom. És mint a menedzsered kötelességem-
- Kérlek, ne… - tényleg nem akartam hallani. Kezeimmel a füleimre fogtam és csak ráztam a fejem. Nem veheti el az örömöm. Még nem. Alig egy fél nyamvadt órája tart. Élvezni akarom a gondolatát annak, minden faszságtól mentesen, hogy Lay-jel élek. Erre vártam. Ez a következő lépcsőfok. Nem akarok visszalépni egyet, vagy lezuhanni róla.
- Kötelességem figyelmeztetni téged, hogy bármilyen visszafordíthatatlan, kényes pletyka kap szárnyra rólad, akár csak szóban is, az az énekesi pályádba kerülhet. Ha megcáfolhatatlan képek készülnek kettőtökről Yixinggel, akkor pedig elképzelni sem tudom, mi lesz. Tehát megkérdezem még egyszer, jól meggondoltad, Jongdae?
Yixing
Megviselten fogtam rá a mosdókagyló két oldalára, miközben lehajtottam a fejem és csak meredtem a folyó vízre. Képtelen voltam Chennek nemet mondani. Hogy is lettem volna? És őszintén? Akartam. A tudatom és a szívem mélyén persze, hogy én is erre vágytam. De így? Megéri? Mi lesz, ha…
Mérhetetlen fájdalom hasított belém, ahogy realizáltam, mitől is félek a legjobban. Egy időzített bomba vagyok Chennek. Egy olyan illető, akivel sosem mutatkozhat nyilvánosan, akihez nem érhet hozzá, mert még félreértik az emberek. Vagy mi nem tudunk ellenállni a másiknak. Mi lesz, ha a végén… Meggyűlöl?
Mondjuk, tény, a kapcsolatunk is így indult, azonban azt nem bírom ki, ha megint oda jutunk. Ő attól fél, hogy egy nap arra kelek, már nem tudok tovább így élni. Én attól, hogy ő rájön, ez voltaképpen nem közös élet így és én pusztán egy veszélyforrás vagyok neki semmi több. Egy rejtegetett pasi. A pasija, aki bármikor elbaszhatja az egész életét. És ő ezért meggyűlöl.
Visszanyeltem a könnyeimet, bár kurva nehéz volt és elzártam a csapot. A hirtelen beálló csöndben mást sem hallottam, mint a saját heves levegővételen, aztán fülemet megütötték a kinti zajok. Egy beszélgetés. Egy beszélgetés Chen és Kyungsoo között. Tisztában voltam vele, hogy nem kellene hallgatózni, az esetek többségében nem is szoktam, de most…
- Anyám, mondtam már, hogy… Jól van, ne nézz már így! - Chen frusztráltnak tűnt, ugyanakkor… Nem is tudom… Mintha zavarban lett volna. Biztos elpirult. - Abban a pillanatban, hogy Lay beleegyezett, már biztos voltam benne. Nem fogom megbánni, bármi is történjék. Ha úgy alakul… Mindent feladok érte.
Jongdae
Vigyorogva bújtam Lay nyakába, miután Kyungsoo-val dumáltam, alig egy intésre futotta vele, a férfi már rángatott is el az ügynökséghez folytatni a munkát az album kapcsán. Egész álló nap arra vártam, hogy végre rendesen is megünnepeljük Lay-jel, hogy ideköltözik. Igen, szexre gondolok.
Ujjaim kíváncsiskodva siklottak a lenge, kék felső alá, ám Lay határozottan elkapta a csuklóm, sőt arrébb is húzódott tőlem a kanapén. Összevont szemöldökkel hajolt a sok papír fölé - helyettem -, ami természetesen rohadtul bosszantott. Hogy képes ebben a helyzetben is komponálni?
- Ne csináld már! - négyéveseket megszégyenítően nyafogtam neki, s félrehajítottam azt a dalt, amivel foglalkozott. Ismétlem, helyettem.
- Ezt most miért kellett?! - idegesen mordult fel, azt követően felpattant, hogy felszedje a lapokat.
- Tényleg dolgozni fogsz az első közös esténken? Azt hittem, kicsit… Nem tudom, romantikusabb leszel? - valóban így gondoltam. Lay mindig is adott az ilyen különleges alkalmakra. Még az első csókunk napjára is emlékezett napra pontosan. Mármint arra, aminek a végén lehánytam.
Mióta hazajöttem, Lay olyan… Hűvösen és távolságtartóan viselkedett. Rá nagyon nem jellemző módon. Ilyet csak akkor csinál, ha szándékosan akar tőlem távol maradni. Faszom, miért van mindig valami szarság?
- Mi történt? - még én is meglepődtem azon, milyen nyugodtan sikerült feltennem a kérdést, hát, még Lay. Nagy szemekkel pislogott rám, túlságosan is édesen. Imádom, mikor úgy megdöbben, hogy nem is érti a szitut és csak néz rám így, ilyen szempárral.
- Te - Mi van?
Yixing
- Nem is csináltam semmit! - akaratlanul is elmosolyodtam Chen felháborodott, mégis kissé magasabb hangjára, amit az aggodalma váltott ki. - Jól van, mi az? Mit tettem?
Beharaptam a szám szélét, azután lassan visszasétáltam elé. Ha felhozom, az rosszul fog végződni. Nem szeretnék erről vitázni vele. Úgysem fog soha egyezni a véleményünk róla. Lágyan simítottam végig arca vonalán, mikor visszaértem a kanapéhoz, ő azóta is ott ült, majd óvatosan megcsókoltam.
- Nem mintha ez nem jönne be - motyogta kábán -, de komolyan, mi van?
- Emlékszel, amikor… Rájöttem, hogy Ziyi miatt elméletileg testvérek vagyunk? - homlokomat az övének döntöttem és lehunytam pilláimat. Az annyira zavaros időszak volt. Mint most ez.
- Lay, eskü, nem tudlak követni. Hogy jön ide Ziyi? Nem tudnád csak egyértelműen elmondani, hogy miben voltam fasz? - Nincs az rendjén, hogy Chen egyből arra gondol, tett valamit. Ez nem az ő hibája. Az enyém.
- Semmiben… Semmiben - halkan súgtam a szavakat az ajkaira és újra megcsókoltam, közben visszatelepedtem mellé. Hmm, szóval ezúttal én is szexszel próbálom meg odázni a dolgokat? Végül is a legjobbtól tanultam.
Beletúrtam a festett tincsek rengetegébe és bár úgy tűnt, Chen először nem volt vevő rá, ami nála nagy szó, amint hátranyomtam a világos felületű bőrön, már nem ellenkezett. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Ma különösen boldog volt az összeköltözés miatt, nem vehetem ezt el tőle. És magamtól sem a vidám Chent. Csak ketten. Nálunk. Jól hangzik.
Jongdae
Elégedetten nyögtem fel Lay tetteire; jobbja fürgén csúszott pólóm alá, s megcirógatta hasam, aztán már ment is tovább. Könnyedén terelte el a gondolataim a kellemes kis mozdulatokkal, azonban sikerült észnél maradnom. Kizárt, hogy az előbbiek után ezt akarja csinálni.
- Lay, m… - a kérdés sóhajba fulladt a fölöttem térdelő húzása miatt. Finoman harapott bele a fülcimpámba, amiről mind tudjuk, hogy nagyon érzékeny pontom. A francba! Térj észhez, Kim Jongdae! - Miért?
- Mert szereted - lehelte ugyanoda, mire testem megremegett és önkéntelenül is belemarkoltam a felsőjébe, így húzva őt még közelebb magamhoz. - Vagy tévedek? Legutóbb még nagyon is tetszett.
- Ne-Nem erről beszélek - minden erőmet - és itt most a mentálisra gondolok - összeszedtem, hogy arrébb toljam, azt követően kihúzódtam alóla, s felültem. - Miért csinálod ezt? Mindketten tudjuk, hogy igazából nem akarod. Áh! Ne is kezdd! - rögvest a szája elé tettem a mutatóujjam, amint láttam, hogy tiltakozni szeretne. - Tudom, hogy nem akarod. Tehát? Ennyire ne nézz hülyének.
- Nem nézlek hülyének.
- Aha… - durcásan forgattam meg szemeimet és karba fontam a kezeimet. Akkor könnyűvérűnek, vagy fasz tudja, minek… Lehet, jó régen nem érdekelt, ha másnak baja volt, amíg megkaptam a várva várt menetet, ám Lay-jel ez sosem volt így. Tényleg nem látja, hogy még mindig első nekem?
- Szerettél volna kettesben tölteni időt. Megadom ezt neked, akkor meg mi bajod? Nem mintha mi elmehetnénk, teszem azt, étterembe közösen, vagy isten tudja, hova, hogy együtt legyünk! - Szóval ez a baja…
- Igen, szeretnék veled lenni. Úgy, hogy lehetőleg valóban itt vagy és nem csak teszed, amit kell! Ami mellesleg, még így is kurva jól megy, de baszki! Nyögd már ki, mi a geci bajod van!
- Az, hogy feladnád értem mindened! - elkeseredetten csattant fel és a következő pillanatban néhány könnycseppet is észrevettem legördülni az arcán. - Nem érdemlem meg.
Yixing
Nem érdemlem meg. Azok után nem, hogy kisétáltam az életéből, amikor nehéz lett. Elhagytam. Azóta sem emlékszem, ki mondta ki végül, hogy ennyi volt, de gyanítom, én. Elvégre ezért találkoztam vele azon a szörnyű délutánon. Vagyis… Valójában nem tudom, hogy akkor mi volt a célom.
Emlékszem Chen agyonhajszolt alakjára aznapról. A fáradtan csillogó íriszekre. Az egyébként is karcsú teste még vékonyabbnak tűnt, bár azért még így is jobban festett, mint én abban az időben bármikor. Emlékszem a fekete, térdénél kivágott gatyára, aminek hála láthattam a megannyi foltot a lábán. Emlékszem a kötésre a csuklóján, amire egy rossz mozdulat után volt szüksége. Ja, szarul nézett ki. De boldog volt. Örült, hogy össze tudtunk hozni pár órácskát együtt. Emlékszem a mosolyára. A mosolyára, amit aztán undorító mód letöröltem az arcáról.
- Nem érdemlem meg, hogy mindennél előrébb helyezz - suttogtam szinte hangtalanul a hatalmas térben. - Hogy engem válassz, ha úgy hozza az élet.
- Ez nem a te döntésed. Az enyém. A te döntésed az, hogy itt maradsz velem, nem mész vissza Kínába. Hogy kitartasz mellettem, ha megszívom - Chen sem emelte fel egy kicsit sem a hangját, ugyanakkor szavai nagyon határozottak voltak. Igaza van, azonban félek. Félek, hogy miattam elveszíti az eddig felépített életét. És ezért megutál. - Lay, semmi mást nem akarok tőled, csak a szerelmedet. Nekem ennyi elég egész életemre.
- A figyelmes és szerelmes Kim Jongdae után, lassan ideje lenne már megszoknom a komoly Kim Jongdae-t is - mosolyogva simítottam végig orcáján, majd a tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz és ismét nekidöntöttem a homlokom az övének. - Én is csak a szerelmedre vágyom.
- Az már megvan - vigyorgott rám. - Mivel úgy néz ki, a kívánságaink rendben vannak, mit szólnál, ha végre a kivilágított Szöullal a háttérbe nyögném a neved az ágyban?
- Javíthatatlan vagy - csóváltam meg a fejem, ám azért előre nyomtam a számat és bezártam az ajkaink közti maradék pár centit. Sajnálom, Chen, de nem engedhetem, hogy mindent elveszíts miattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése