Sziasztok ^^ Elég szomorú résszel érkeztem, de gondolom, sejtettétek, hogy várható még egy kis szenvedés xD És kicsit még rátettem Lay-nél egy lapáttal, de hát, ismertek, imáááádom az angstot :3 A következő fejezetet illetően, ha csütörtökig nem hozok új részt, akkor nem tudom, mikor fogok, mert utána nyaralok, de szeretném a kövit kitenni addig. Meglátjuk, szerintem összejön ;) Ehhez pedig kellemes olvasást ^^
51. Fejezet
Jongdae
A kurva anyád. Ez volt az első gondolatom. Aztán visszaszívtam. Mégis csak az én anyám is. A második gondolatom az volt, hogy dögöljek meg, ha utána megyek. Ennek ellenére csak itt voltam a reptéren, Kyungsoo válla mögött rejtőzködve. Lelépett. Lay lelépett. Itt hagyott a köcsögje. Egy kibaszott rohadt tetves másodpercre úgy voltam vele, halálra zokogom magam, talán a temetésem visszacsábítja esetleg, azután összeszedtem magam és utána jöttem. Miután életem legnagyobb könyörgését előadtam Kyungsoo-nak. Bejelentették a visszatérésem dátumát hivatalosan is. Szóval nem éppen jókor tervezek itt utazgatni.
Lay szeret. Túlságosan is szeret. És tudom, hogy az én javamat nézni. Úgy érzi, így megment egy banális tévedéstől. Egy hibától. Csakhogy nekem ő nem hiba, sosem volt az és sosem fogok rá akként gondolni, még a halálos ágyamon sem hatvan év múlva. Persze, ez lehet, előbb megtörténik.
- Kurva repülés - nyöszörögtem magam elé, miközben rettegve bámultam ki az üvegen az egyik repülőgépre. Sírba viszel, Lay. Ezt behajtom rajtad, az fix.
- Akkor most akarsz menni, vagy sem? - menedzserem inkább fáradtan kérdezett, mintsem idegesen. A kocsiban is a siránkozásom hallgatta, hol Lay-ről, hol a repülésről. - Biztos vagy benne, hogy Kínában van?
- Igen - szemernyi kétségem sincs afelől, hogy hazament. Chanyeol csak szólt volna, más meg nincs, akihez fordulhatna itt. Lay ahhoz túl gyakorlatias, hogy csak úgy kivegyen Dél-Koreában egy szobát, vagy akármit csak azért, hogy dolgozzon ott. Inkább hazamenne. - Ezer százalék.
- Akkor szedd össze magam, gépre szállunk! - Oh, hogy az a jó édes…!
Yixing
Ráérősen toltam a bőröndöm magam előtt, gőzöm sem volt, hova menjek. Hajnal óta sétálgatok összevissza. Nem tudom, mi legyen. Gyászos képpel meredtem a másik kezemben szorongatott gitáromra. A régit otthagytam Chennél. Megint. Kettőt nem bírtam volna el a többi cuccom mellett. Úgyhogy választanom kellett. Döntést hoznom. Mint a Chennel közös életünk esetében. Nem baszhatom el neki. Egyszerűen nem tehetem ezt vele.
Meg kellett tennem már párszor eddig is, de ilyen nehéz még nem volt, pedig aztán anyám, mik voltak! A mit sem sejtő, édesen alvó Chen mellől szöktem el. Majd’ beleszakadt a szívem. Túl fog jutni rajtam. Az albummal úgy is sok időt kell töltenie, elfelejt majd. Igen. Ezt te sem gondolhatod komolyan, te szerencsétlen!
Megviselten ültem le egy, a házunktól pár utcára lévő, játszótérrel egybekötött, aranyos kis park padjára. Szomorúan simítottam végig a meleg ellenére hűvös gyűrű felületén, azt követően homlokom a gitártoknak döntöttem és csak néztem magam elé. Chen ezek után sosem bocsát meg. Nem is baj. Úgy könnyebb lesz neki. Legyen csak dühös, gyűlöljön meg egy életre. Kibírom. Bármennyire is volt szar, kibírtam előzőleg is. Csak Chen ne szívja meg.
Néma, ugyanakkor nagyon mélyről jövő zokogás tört fel belőlem. Hiányzik. Szörnyen hiányzik. De azok után, hogy bevert annak az újságírónak miattam, a hajdani kapcsolatunk miatt, el kellett jönnöm. Így is érdekes pletykák kaptak róla szárnyra a Minseokkal közös képe miatt. Mi lenne, ha kiderülne, hogy egy másik férfival jár? Ha kiderülne, hogy az a firkász igazat mondott volna, ha engedik neki? Nem érdekel, ha munkanélküli, elég pénzt keresek kettőnknek is, ám… Az álmait nem törhetem össze.
Jongdae
Hullasápadtan, reszkető lábakkal rogytam le az egyik székre, immáron Kínában, a reptéren, majd magamhoz öleltem a háttámlát. Ez kész kínzás volt. Még a rohadt nyugtatóimat sem mertem bevenni, mert muszáj józannak lennem, amikor Lay-jel találkozom. Még nem fogok tudni beverni neki egyet. Akkorát kap, hogy…
- Merre-
- Megoldom - vágtam Kyungsoo szavába rekedten. Úgy se segítene semmit, ha jönne, csak annál is gázabb lenne az egész mint, ami. Lay-jel ezt kettőnknek kell megvitatnunk. - Kösz, hogy… Nem hagytál magamra, de innentől menni fog egyedül is.
- Jongdae…
- Már mondtam, Kyungsoo - pillantottam fel a barna szempárba. - Lay a mindenem. Tisztában vagyok azzal, mit veszíthetek. De Lay a mindenem - menedzserem tekintete elhomályosult az erősebb, mégis lágyabb hangsúlytól, amit az ismétléshez használtam.
- Azért foglalok neked is szobát - mosolygott rám szomorkásan. Aprót bólintottam és csak figyeltem, ahogy elmegy.
Elképzelni sem tudtam, hogy bírta mellettem azóta is. Úgy viselkedett, mintha sosem lett volna semmi köztünk, azonban néha-néha… Egy-egy szempillantásnyi időre engedte, hogy lássam. Mint most. Ha nem jelenik meg Lay… Ha előbb bepróbálkoztam volna Kyungsoo-nál, talán vele is lehetnék. Vagy nem. Mindegy. Erre nincs időm. Lay. Meg kell találnom Lay-t. Sors, annyiszor elvezettél már hozzá, kérlek, most se hagyj cserben.
Yixing
Kábán nyíltak ki szemeim, s hunyorogva néztem körbe. A Nap már a horizont közelében volt, gyönyörű színekkel ruházott fel mindent, én mégsem tudtam másra gondolni, minthogy nincs hol aludnom. Vagyis van. Nyilván ott a szobám a családi házban, de… Istentelenül ciki lenne, ha most oda mennék.
Annyira elvágtam magam mindenkitől a tanárommal történtek után, hogy senki sincs, akit megkérhetnék itt. Na, nem mintha bárhol máshol lenne, ám Koreában azért találnék egy-két embert. Baszki, nálam antiszociálisabb egyén tuti nem él a bolygón…
- Yixing? - elcsodálkozva billent kissé hátra a fejem az ismerős bariton hallatán. Ugyan felismertem, de beazonosítani nem tudtam. - Jézus, tényleg te vagy az!
- Y-Yifan?! Te mi a francot keresel itt?
- Én is örülök neked - nevetett fel, aztán… Felkapott a padról és magához ölelt. Bevallom, elég feszélyezve éreztem magam, ahogy a lábaimmal a levegőben kalimpáltam, viszont én is örültem neki, úgyhogy viszonoztam a szívélyes üdvözlést. - Oké, hogy Kanadában lakom, de azért csak innen származom. Apámhoz jöttem - tette még hozzá száj húzva. Asszem, ebbe nem kéne ennél jobban belemenni.
- Esküszöm, az égiek küldtek - sóhajtottam fel, végre újfent a földön állva. Nem voltam különösképp közeli viszonyban vele, akárcsak Joonmyunnal, elvégre Chen exeiről beszélünk, de Yifanra is igaz volt az, ami Joonmyunra; igazából nem volt vele bajom. Bár pont emiatt, kicsit furi lenne, ha megkérném, hogy adjon helyet magánál. Ja, rohadt fura lenne.
- Na, mi az? - érdeklődött vigyorogva. - És… Hol van Jongdae? Egy kismadár azt csiripelte, hogy ismét egy egész vagytok.
- Egy… Egy egész? Mi a… Mindegy - ráztam meg a fejem. - Kéne egy kis se-
- Nahát, csak nem… Yixing? - Ez… Ez a hang… Ne…
Jongdae
Elég egyértelmű volt, hogy hol érdemes kezdenem a Lay utáni keresési akciómat, mégis úgy toporogtam a Zhang család házának ajtaja előtt, mintha még sosem jártam volna itt és ez lenne az első alkalom. Még kulcsom is van, de halálgáz lenne csak úgy benyitni. Nem?
- Faszom - morogtam feszülten magam elé, majd egy gyors hátraarccal meglódultam előre. Egyenesen Lay apjába. Pontosítok, ez halálgáz.
- Jongdae? Hát te? Édesanyád nagyon fog örülni! Yixinget hol hagytad? - Szóval nincs itt. Nem is tudják, hogy itt van. Itt van Kínában, ugye? Remélem, nem most követtem el életem legnagyobb baklövését.
- Én… Mi… M-Mi egy hotelben szálltunk meg - nyögtem ki végül nagy nehezen. Nem mondhatom el neki, hogy fingom sincs, merre ténfereg az egyszem pici fia. Hogy… Otthagyott, mint…
- Hotelben? Mégis minek? Ide is jöhettetek volna egyből - kurva szarul éreztem magam amúgy is és csak rosszabb lett, mikor folytatta. - Átjöttök, ugye? - csak egy biccentésre futotta tőlem, ugyanis féltem, még elsírom magam. Hogy a faszomba lesz Chenből Chen és Lay vacsorára?
- Persze - suttogtam végül elhalóan.
- Bár azt nem értem, hogy miért egyedül vagy itt - értetlenül siklott végig rajtam a pillantása, azután döbbenetemre magához húzott. Valójában nem volt min meglepődnöm, Lay apja mindig így viszonyult hozzám. - Sajnálom, ami történt, de most elmondhatatlanul örülök, hogy újra itt látlak, Jongdae. Nemcsak Yixingnek, hanem édesanyádnak és Ziyinek is nagyon hiányoztál. Isten hozott a második otthonodban.
Yixing
A világ megfordult körülöttem, az utca zajai is elültek, ahogy az egész valóm realizálta, ki áll mögöttem. Yifan érintése egyszeriben maga a pokol lett és másra sem vágytam, mint letépni a karom, hogy ne érezzem. Már megint ő. A volt tanárom. Az életem megrontója. Hát, sosem szabadulok tőle? Tényleg az első adandó alkalommal bele kellett futnom?
Nem bírom. Amúgy sem és most még inkább nem. Chen. Otthagytam. Ez a büntetésem érte. Biztos. Megérdemlem. Akárhányszor elhagytam, összetalálkoztam ezzel az alakkal. De miért most? Miért azonnal? Csak egy kis nyugalmat akartam, semmi többet. Chen, sajnálom.
Láttam, hogy régi egyetemi haverom szája mozog, mond valamit és még azt is sikerült felfognom, hogy aggódik, mégpedig kurvára az ábrázata alapján, azonban én másra sem voltam képes, minthogy bámuljak rá. Csak és kizárólag a férfi szavait hallottam. Egy semmitmondó csevej. Mint legutóbb is. Mégis a testem legapróbb sejtjében is éreztem a rettegést. Hirtelenjében olyan volt, mintha újból a középiskolában lettem volna. A fájdalom a leszorított csuklóimban, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság. Az a kínszenvedés.
Nem akarom. Nem akarom érezni. Ég az arcom ott, ahol végigsimított rajta, a bőröm lángol. Nem tudom, meddig maradok még talpon. Nem ájulhatok el előtte. Inkább a halál. Chen, hol vagy? Ments meg, kérlek.
Őszintén mondom, gőzöm sincs, hogy történt, hogy hallotta meg a könyörgésem, vagy netalántán drága Sors barátunk szánt meg, mindegy is, de egyszer csak felbukkant a pasi háta mögött. Olyan hévvel érkezett, hogy még a szétesett Zhang Yixingnek is feltűnt. Aztán akkorát bevert a csávónak, hogy a pad széle adta neki a másikat.
Jongdae
Ez már érett. Úgy öt éve. És bármi lesz is, ezt akkor se bánom meg, ha sittre kerülök érte. Lay-nek egyetlen szavába kerül és itt helyben megölöm a fickót. A börtönben tudunk Lay-jel dugni valamilyen úton-módon?
Sietősen léptem át a pasas fölött, vagyis inkább ugrottam és azonnal Lay köré kulcsoltam tagjaimat, közben szép lassan hátráltam vele, hogy minél messzebb legyen attól az állattól. Ismertem Lay összes reakcióját erre a szituációra, így meg sem lepett, hogy először erősen belém markolt és megpróbált eltaszítani magától, majd amikor nagyjából feldolgozta a dolgot, a nyakamba fúrta az arcát. A szívem összefacsarodott a remegő felsőtest láttán, bőrömre hullottak forró könnyei. De egy hangot sem hallatott.
- Itt vagyok - suttogtam szinte némán a fülébe, miközben lágyan simogattam a hátát. Idő. Csak idő kell neki. - Itt vagyok. Hazaviszlek.
Esetlenül, de legalább jött velem, amint megindultam és egész gyorsan haladtunk. Egy pillanatra sem eresztettem és ő sem engem. Szorítása továbbra is fájt, ám igyekeztem nem foglalkozni vele. Elmúlik. Lay a fontos most. Figyelnem kell rá. Talán annyira nem lesz rossz, mint mikor egyedül botlott bele. Hogy a faszomba tudott akkor hazamenni? Nem is volt vele senki. Igaz, Lay ennyire erős.
- C… Chen…
- Csak menjünk - még szorosabban öleltem magamhoz és már azt latolgattam, ölbe veszem és úgy viszem haza, amikor is kibontakozott a karjaim közül. - Biztonságba akarlak vinni.
- Tudom - lehelte erőtlenül, aztán elmosolyodott. Lay elmosolyodott. Ebben a fos helyzetben. Képtelen vagyok követni. Még ennyi idő után is. - De… El se hiszem, hogy… Én… Köszönöm, Chen. Köszönöm, hogy itt vagy. Csak erre van szükségem. Csak rád van szükségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése