Sziasztok, megjöttem a következő résszel ^^ Ezúttal csak a fiúké a főszerep, illetve az érzelmeké. Nagyon szerettem írni ezt a fejezetet, remélem, Nektek is tetszeni fog, kellemes olvasást hozzá ^^
10. Fejezet
Yixing
Fázósan öleltem át magam, közben sötétbarna íriszeim ismét körbepillantottak Szöul utcáin, ahogy az elmúlt számos alkalommal is. Gyönyörű volt a látvány az ügynökség épületének a legtetejéről a városra. Be kell vallanom, néha azért hiányzott otthon, a szobám magányában, ez a nyüzsgés. Hiányzott a Koreában töltött idő.
- Lenyűgöző, igaz? - meglepve kaptam pillantásomat a mellém érkezőre. Chen karba tett kezekkel állt meg tőlem úgy egy méterre. Hmm, ez valami biztonsági határ, vagy mi?
Nyílt a szám, hogy válaszoljak, azonban hirtelen felém mozdult és, mire feleszméltem, kabátom már hátamon is volt, ő pedig már az előbbi helyén. Zavartan markoltam az anyag szélébe, majd, miközben egy aprót bólintottam kérdésére, belebújtam a kabátba. A francba is, zavarba hoz ezekkel a tetteivel.
- Nem kéne ilyen időben, főleg itt fent, egy szál pólóban lenned. Így is elég szarul nézel ki - beleharaptam alsó ajkamba és inkább elfordítottam a fejem. Nagyon nem vágytam arra, hogy arról beszélgessünk, milyen egy mosott szar vagyok. Tudom én azt magamtól is. - Már bocs - tette hozzá még. Hát, kösz…
- Jól vagyok - motyogtam halkan, s óvatosan zsebre csúsztattam tagjaimat. A szél ellenére is hallottam, milyen hangosan sóhajtott fel, aztán a korlátra támaszkodott. Évek óta ez az első alkalom, hogy egyedül vagyunk ilyen nyugodt körülmények között. A tárgyalóban töltött idő olyan kevés volt. Szinte semmi. És még csak nem is nyugodt volt.
- Van egy régi stúdió a mínusz elsőn. Most már inkább csak raktárnak használják, de beszélek az igazgatóval, hogy használhassuk azt. Valami okot majd kitalálok - hátrasimította szőke hajkoronáját, azt követően egy vigyort küldött felém. - Mégse várhatom el a karrierem megmentőjétől, hogy minden nap megmásszon ennyi lépcsőt.
Jongdae
Szavaimat mélységes csönd fogadta. Lay csak meredt rám kerekre tágult szemekkel és már kezdtem rosszul érezni magam. Most baszki, tényleg nem hiszi el, hogy jófej vagyok vele? Szétmentünk, oké, de azért nem leszek vele egy oltári nagy fasz, amikor láthatóan komoly gondja vannak. Megint.
- Köszönöm - szólalt meg végül. Előrébb lépett, azután ő is rátehénkedett a vasra és… Istenem, rám villantotta azt a mosolyát, amit úgy imádtam az első másodperctől fogva.
Éreztem, hogy az arcom lángba borul, így inkább lehajtottam a fejem és a felkarjaim között igyekeztem elrejteni előle zavarom. Biztos voltam benne, hogy még a fülem töve is vörös, úgyhogy végső elkeseredésemben újfent magamra húztam a felsőm kapucniját. Semmi vész, most pofáztam arról, hogy nincs túl jó idő. Majd azt hiszi, fázom.
Hosszú ideig nem hangzott el egy szó sem közöttünk, ám meglepően kellemes volt a hangulat. Idilli. Mintha sosem szakítottunk volna. Vagy inkább, mintha sosem jártunk volna és mindig is barátok lettünk volna. Állandóan fagyos kezeim most már valóban rohadtul fáztak, így nagy, vastag pulcsim zsebeibe dugtam őket, aztán nagyot nyelve felé fordultam.
Mondhatni azonnal reagált ő is, továbbra is édes mosolyával sandított rám, már csak a jobb könyökével támaszkodva. Szívem meglódult, s féltem, kiszakad a helyéről, ahogy őt vizslattam. Szerettem volna a stúdióban történtekről faggatni, arról, mi történt vele, hogy… Hogy visszaesett, azonban képtelen voltam kinyögni bármit is. Nem lehetek én az, aki letörli ezt a ragyogó mosolyt az ajkairól.
Yixing
Érdeklődve figyeltem Chen arcát, más valószínűleg nem vette volna észre, viszont én tökéletesen láttam azt a megannyi érzelmet, ami alig néhány pillanat alatt átfutott rajta. Némán, türelmesen vártam, mit akar mondani, de csöndben maradt. Aggódom, hogy robbanni fog a bomba, ha túl sokáig fogja vissza kikívánkozó mondandóját.
- Ne kímélj - motyogtam és visszafordultam a kilátás felé. Valakinek kezdenie kellett és kettőnk közül úgy gondolom, még mindig én vagyok az, aki jobban bírja a szartengert. Túljutottam a középiskolában történteken, megbirkóztam többé-kevésbé a szakítással is és, bár megtörtem egyszer-kétszer a volt tanárommal való újbóli találkozás miatt, most mégis itt voltam. Nem otthon, nem diliházban, s nem kórházban. Mindent is kibírok.
Azt hittem, szavaim után kifakad és jön a sérelmeivel, esetleg valami faszságról fog dumálni, csakhogy mondjon valamit, ám szótlan maradt. Értetlenül pillantottam rá, azt követően tekintetem döbbenten siklott végig rajta. A szüntelen pimaszul csillogó szempár fátyolos volt, alighanem néhány ki nem csordult könnycsepptől. Mellkasom összeszorult és erősen a hűvös korlátba markoltam. Erre nem számítottam.
- Chen… - a nyelvem hegyén volt bocsánatkérésem, hiszen sejtettem, mi a baj, mégis... Mintha nem lenne súlya. Megszámlálhatatlanul sokszor ismételtem el azon a borzalmas délutánon, egy idő után annyira automatikus lett, hogy megesett, ha elbambultam, akkor is kicsúszott a számon. - Saj-
- Annyira… - rögtön elcsendesedtem, amint közbevágott síri hangon. - Annyira sajnálom, hogy nem voltam ott… Veled, amikor… Amikor az a rohadék… Sajnálom, Lay.
Jongdae
Nem tudom, mi történt vele az eltelt évek alatt, de, amit láttam belőle, a testéből, a lelkéből, pont elég volt ahhoz, hogy tudjam, ki miatt volt. Ki akartam mondani, mennyire sajnálom, hogy nem voltam ott vele. Jelenleg ez volt az egyetlen, amivel szerettem volna, ha tisztában van. Meg azzal, hogy egy szavába kerül és megölöm.
- Kérlek… Kérlek, ezt ne - lehelte erőtlenül és elfordult tőlem. Lesütöttem pillantásom a hátának látványára, tüdőmből kiszáguldott minden levegő. Nem hittem, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy totálisan elrontsam a kedvét. Mégis csak letöröltem azt a meseszép mosolyt.
Kétségem sem volt afelől, hogy azok után, ami vele történt, ez mindig a feje fölött fog lógni. Tudtam ezt akkor is, amikor együtt voltunk. Rettegve vártam a születésnapját. Az évfordulóját annak a napnak. Már előtte olyan volt, mint, akibe csak hálni járt a lélek. Aztán csak úgy elmúlt. Mármint tényleg csak úgy elmúlt. Úgyhogy ilyenkor mindig úgy vettem, jól van. És jól is volt. Tudom. Éreztem.
Beletörődve hunytam le pilláimat egy másodpercre, majd újfent a tájat kezdtem csodálni, viszont a látóhatáron már gyülekezett pár felhő, ami a mi esetünkben csak is rossz óment jelenthetett. Félelmetes, milyen vitáink voltak, amikor vihar volt.
Lay úgy tűnt, teljesen elveszett a maga kis világában, tekintete igencsak depressziós lett és komolyan paráztam, ugyanis rengetegszer tévedtek lefelé szemei. Remélem, nem most számolgatja, hányadikon vagyunk. Reszkető kézzel simítottam vállára leheletfinoman, nehogy megijesszem, vagy kényelmetlen helyzetbe hozzam, mire az összes nemlétező izma megfeszült és bevallom, azt vártam, hogy elüti tagom, azonban nem így lett. Rákulcsolta ujjait kézfejemre.
Yixing
Chen volt az egyetlen a bolygón, aki mindent tudott arról, ami velem történt. Chanyeolnak, valamint a szüleimnek sem mondtam el az egész esetet. Tudták, hogy mi történt, ám azt nem, hogy pontosan mi történt. Chennek szép apránként elmeséltem az egészet. Utána volt, hogy kerültem a tekintetét is, mert féltem, mit látnék. Nem is akartam látni a tekintetét, hogy őszinte legyek.
Most meg… Szégyelltem magam, hogy pusztán annyitól, hogy a férfival egyedül találkoztam és megérintett, ennyire összeomlottam. Kurvára gáz volt, főleg azután, hogy… Hogy oké voltam. Néha eszembe jutott, olyankor inkább a magányt kerestem, kicsit szenvedtem, de utána össze is szedtem magam. Miután összefutottam vele… Két év volt mire egyáltalán kiléptem a házból.
Összerándultam, amint megéreztem Chen óvatos érintését vállamon és ez rohadtul nem segített. A férfi is ott nyúlt hozzám. Csak a jobbon, nem a balon. Mindennek ellenére megacéloztam magam és nem csaptam félre tagját, holott minden vágyam az volt, helyette harmatgyengén elvettem onnan, majd elengedtem.
- Hozzám ért - suttogtam megviselten, és karom már emelkedett is, hogy az új elcseszett szokásomnak hódoljak. Lekaparni a húst is a vállam jobb oldaláról.
Chen talán tudta, esetleg sejtette, mindenesetre nem hagyta, hogy célt érjek; megragadta a csuklóm és mielőtt bármit reagálhattam volna, magához húzott. Meghökkenve meredtem el a sötét kapucni mellett, testem megmerevedett, ugyan nem csak a helyzettől, Chen erősen szorította le a karjaimat a sajátjaival, miközben ölelt.
Az ismerős illat elkábított - a bőrömnek csapódó forró levegőről pedig inkább ne is beszéljünk -, s ösztönösen ellazultam. Fejem önkéntelenül nekibillent az övének és jóleső sóhaj csúszott ki belőlem. Senki sem tudott, nemhogy hozzám érni, mikor ilyen állapotban voltam, átölelni nyugtatásképpen meg aztán végképp nem. Persze Chen mindig eltérő kategóriába esett, mint más. Örülök, hogy ez nem változott.
Jongdae
Az egész akaratlanul történt, valószínűleg a régi emlékek miatt, s határozottan, ugyanakkor azért próbáltam nem túl vehemensen Lay köré kulcsolni tagjaimat. Beharaptam szám szélét, arcomat nyakába rejtettem és igyekeztem minden nyugalmamat átragasztani rá, pedig én se voltam éppenséggel nyugodt. Bármit megadtam volna azért, hogy ezt meg nem történtté tegyem.
- Mindent elvesztettem, amit elértem addig - súgta halkan fülembe, a szívem pedig összefacsarodott szavaira. Lay volt az utolsó a Földön, aki ezt érdemelte. Nem, ilyet senki sem érdemelt. Az egész életét elbaszta az a rohadék. Az agyamat ellepte a düh, és mire felocsúdtam, túlságosan is megszorongattam szerencsétlent.
- Baszki! - ijedten léptem hátrébb, amint észrevettem magam és aggódva siklottak végig rajta íriszeim. - Istenem, bocs! Nem akartam, eskü! - legnagyobb döbbenetemre csöndesen felnevetett, majd gyengéden mellkason öklözött. Ezt most nem tudom követni. Bár Lay hangulatingadozását is ugyanolyan nehéz volt mindig is, mint a sajátomat.
- Jólesett - hangja elhalt, s egy aprócska mosollyá szelídült. Akadozva emelte fel kezét, azt követően lehúzta fejemről a kapucnit és végigsimított néhány tincsemen. Szerintem kész voltam ott helyben meghalni a hevesen verő szívemtől, de persze tudta még fokozni. Mert nem is ő lenne. - Tetszik a hajad.
Legszívesebben elbújtam volna, hogy ne is lássa a vörös képem, azonban rohadtul örültem az érintésnek, a szavaknak, az édes mosolynak. Mindennek. Hiszen csak nekem szóltak. Ráadásul végre nem szomorúan pillantott rám. Tekintete lágy volt és sok olyan érzelmet véltem felfedezni benne, amikre eddig csak elvétve éjjelente, egyedül mertem visszaemlékezni a lakásomon. Amikor senki sem látott. Ne nézz rám így, kérlek, Lay, mert különben olyat teszek itt, s most, amit lehet, mindketten megbánunk.
Yixing
Chen fekete szempárja elhomályosult tettemre és tisztában voltam vele, hogy kísértem a Sorsunkat, ám képtelen voltam nem megcirógatni puha bőrét, miközben elvettem kezemet tőle. Ujjaim éppenhogy csak érintették orcáját, s egy pillanattal később karom már mellettem lógott. Nagyot nyelve sandítottam félre a vágyakozó szemektől és inkább az épület tetejének a padlóját kezdtem el vizslatni. Istenem, Chen, ne nézz rám ilyen szemekkel!
Meglepődve lestem fel, mikor láttam, hogy megmozdul balja, aztán esetlenül belemarkolt tavaszi kabátom szélébe. Sután közelebb lépett, ami a mi esetünk túl közel-t jelentett, de úgy tűnt, kurvára nem érdekli. Kíváncsian figyeltem, látszódott, hogy nagyon vesződik magában és őszintén szólva megértettem érte. Elmém már kreálta a lehetséges végkimeneteleket a szituációhoz, és bevallom, megrémültem attól, hogy… Hogy némelyiktől ketyegőm milyen sebesen vert.
Lehunytam pilláimat, ahogy tagja mellkasomra simult és, mielőtt reagálhattam volna, óvatosan nekitolt a korlátnak. Lélegzete államnak csapódott és, bár nagy volt a kísértés, nem mertem összekapcsolni pillantásunkat. Gőzöm sincs, hogy akarom-e a folytatást.
- Lay… - lehelte alig hallhatóan a nevemet, mire kb az összes szőrszálam égnek állt. Nos, a testem továbbra is kitűnően veszi a jeleket. Nem tudom, hogy ez most jó hír-e, vagy sem. - Nem hiszem, hogy… Kibírom veled… Kettesben. Túl nagy a… Csábítás - suttogta, s közben, míg beszélt, szája súrolta az enyémet.
A világ megfordult körülöttem és az az igazság, hogy ebben a szent másodpercben, én sem voltam biztos abban, hogy kibírom, holott eddig úgy hittem, egyedül döglök meg a szobámban. Úgy, hogy az utolsó ilyen típusú testi érintést életem megrontójától kaptam. Erre itt voltam ebben a helyzetben. És Chen kávé illatú ajkai nagyon kívánatosak voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése