Sziasztok, ismét új fejezettel érkeztem ^^ Néhány várva-várt beszélgetés megtörténik, de hogy milyen következménye lesz némelyiknek... Nos, arra még várni kell ;) Az előző után, ez kicsit hosszabb lett és imádtam írni, különösen a ChanChen részeket :3 Kellemes olvasást hozzá ^^
48. Fejezet
Jongdae
Sosem éreztem magam zavarban Chanyeolnál, de most kurvára zavarban voltam. Cseszett késő volt, az édesanyja mégis meghallott minket, mikor beléptünk a házba és szó szerint mindent is hozott nekünk a szobába. Chanyeol kis íróasztala roskadásig volt tele mindenféle jósággal. Mégsem bírtam még csak rájuk nézni sem.
Szomorkás mosollyal vizslattam a falra felcsavarozott igencsak hatalmas parafatáblát, rengeteg fénykép volt rajta. A legtöbben ketten voltunk Chanyeollal; volt jó néhány még a középiskolából, amiken más barátokkal voltunk, aztán Lay-jel pár hármas már az egyetemen, végül olyanok, amiken csak ők ketten voltak. Lay boldognak tűnt mindegyiken, ám láttam a sötét karikákat a szemei alatt, a póló nyakánál a jobban kilátszódó kulcscsontot, a beesett arcot. Nem így kellett volna lennie, sajnálom, Lay.
- Csak annyit kértem tőled, hogy ne lássam őt újra sírni miattad. Csak ennyit akartam, semmi többet - halkan szólalt meg mögöttem régi barátom, s elnyúlt mellettem, hogy levegye azt a fotót, amelyiken Lay az egyik legrosszabbul festett. Emlékszem, ezt az első félévi vizsga napján mondta nekem, mikor ott álltam talpig koszosan, egy pokrócba burkolva.
- Elcsesztem.
- Hát, el. Kurvára. Tudod te, hogy… Hogy milyen nehéz volt próbálni tartani benne lelket, miközben… Istenem, Jongdae, hisz volt olyan, amikor arra mentem be a régi koleszszobátokba, hogy az ágyadon fekszik és zokog!
Döbbentem pillantottam végre rá, Lay-től ez annyira idegen volt. Érzelmes volt és igen, volt, hogy sírt, viszont ez nem volt jellemző rá. Mindig ő tartotta magát kettőnk közül. Az életében történtek ellenére erős volt. Sosem értettem, hogy némelyik helyzetben, hogy volt rá képes, azonban ő ilyen volt. A teste, a pillantása elárulta nekem, hogy mennyire lestrapált is volt valójában, de az, aki nem ismerte, sosem vette volna észre rajta a fájdalmat. Mert sosem mutatta.
Yixing
Fáradtan dőltem az épület falának és elgondolkozva meredtem az égboltra. Megígértem Chennek, hogy én is lépek, nem maradok itt ebben a… Isten tudja? Kettős érzéseim voltak a helyet illetően. Egyrészt faszom ki volt vele, tiszta szenvedés volt, másrészt elmondhatatlanul örültem, hogy idekeveredtünk. Chen és Chanyeol elment egy taxival az utóbbihoz, hogy beszélgessenek kicsit nyugiban. Remélem, Chen egy ponton nem kap idegrohamot és öli meg.
Tudom, hogy Chennek ezek a szavak mennyire is nehezen jöttek ki, pedig csak megköszönte, nem is bocsánatot kért. De azt vettem észre, hogy megtanult bocsánatot kérni. Legalább is velem szemben. Meglepett, milyen hamar tette most is. Ugyanakkor azt is tudom, hogy kizárt, hogy ő kezdeményezett Minseoknál. És ezért kurva dühös voltam. Semmi, semmi joga nem volt az idősebbnek Chenhez érni. Egy időben még volt, most már nincs és sosem lesz. Terveim szerint Chen mellett öregszek meg és halok meg. Ezúttal tényleg így lesz.
- Nem semmi este. Veletek sosem uncsi - érdeklődve sandítottam Jonginra, mikor meghallottam a hangját mellőlem. Nem mintha mi akartuk volna. - Jól vagy?
- Persze. Miért ne lennék?
- Hát, nem vagyok szakértő a témában, de szerintem, le akarták nyúlni Jongdae-t a kezedről. Amit - összekulcsolta a tarkóján az ujjait és úgy nézett le rám egy széles vigyorral. - Nem is értem, hogy gondoltak. Az a gyűrű elég látványos.
- Ne kezdd te is! Három és fél éve kaptam, nem most és nem eljegyzett. Muszáj ezen lovagolni folyton? - morogtam magam elé feszülten. Ha nem esne ki a szívem, akárhányszor csak rátekintek, eskü, inkább levenném!
- Jongdae-nál sosem lehet tudni a mögöttes szándékot - Bevallom, így, hogy ketten is felhozták ma, kicsit… Belegondoltam?
Jongdae
Hiányzott a kettesben töltött idő Chanyeollal és tisztában vagyok vele, hogy igazából kb csak rajtam múlott, hogy ez mikor valósul meg, ám most, hogy megtörtént, szívás volt. Nem találtam a szavakat és fingom sem volt, hogy mivel baszhatom el az egészet.
Bocsánatot kellett volna kérnem, ez lenne a következő, logikus lépés, de rohadtul nem jött a nyelvemre az a kurva szó. Mert tudtam, ha így teszek, azzal engedek neki. És még mindig baszta a csőrömet, hogy szerelmes Lay-be. Hogy őt választotta helyettem, mikor szétmentünk. A szerelmét a legjobb barátja helyett. De vajon… Fordítva mi lett volna? Én őt választottam volna, ha közben szerelmes lettem volna Lay-be?
- Miért… - azonnal elhallgattam, ahogy realizáltam, szám önálló életre kelt. Nos, igen, előbb beszélni még mindig jobban megy, mint gondolkozni. - Mindegy…
- Azt hittem, Yixingnek több segítségre van szüksége, mint neked - válaszolt csöndesen a fel sem tett kérdésemre. Aha…
- Francokat! Meg sem hallgattál! - csattantam fel. - Mindketten tudjuk, hogy kettőnk közül, Lay erősebb! Azért választottad őt, mert… És… - hangom elcsuklott a ki nem mondott szavak súlyától. Szerelmes belé és reménykedett benne, hogy utánam lehet valami köztük.
- Erősebb… Tényleg így gondolod? - zavartan fürkésztem komoly, noha bánatos íriszeit, s amint folytatta, szívem kínzóan facsarodott össze. - Akkor soha többet ne használd a megígérem szót!
Yixing
Elég jól ismertem Chent, azonban a házasságot nem találtam hozzáillőnek. Na, nem mintha összeházasodhatnánk, vagy akár felvállalhatnánk, hogy együtt vagyunk, de még egy nővel sem tudnám elképzelni, hogy oltár elé áll. Nem is akarom! Fura.
- Jongdae-val egyszerre vettek fel az ügynökséghez - aprót bólintottam, amikor Jongin halkan megszólalt. Szörnyen büszke volt mindenki, meg irigy, a két fiatalra, mikor ez kiderült. - Ott voltam akkor is, amikor…
Meglepődhettem volna ezen, ám az hazugság lett volna. Sejtettem. Nem jól indult a kapcsolatuk Chennel Luhan miatt, de nem kellett zseninek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, itt biztos, hogy csak egymásra számíthattak. Chennek tuti volt egy sajátos stílusa, főleg a szakításunk után, viszont az egyértelmű volt azok alapján, amiket eddig láttam, hogy barátként gondolt a fiatalabbra. Ugyanakkor Chanyeolt senki sem pótolhatja a szívében. Muszáj, hogy kibéküljenek.
- Nagyon kiborult - pusmogta szinte hangtalanul. Nem tudom, hogy akarom-e hallani a többit. Chennel kellett volna beszélnem a szakításunk körülményeiről, de ezt asszem, mindketten kerültük inkább. Mégis Chanyeol tudja, mi volt velem és úgy néz ki, Jongin is, hogy mi volt Chennel. - Nem ismerem mindkét oldalt és őszintén? Nem is szeretném. De…
- Annak a kapcsolatnak akkor nem volt már jövője - suttogtam és ellöktem magam a faltól. Jobbom remegve kereste a mobilom a zsebemben, hogy hívjak egy taxit végre és elhúzzak innen. Nem akarom hallani a többit.
- Yixing - fürgén kapta el a karom és maga felé fordított. - Jongdae ritka szarul érezte magát minden egyes alkalommal, amikor cserbenhagyott. Főleg akkor, mikor nem ment el a félévi vizsgára megnézni téged, holott megígérte. Azt hittem, aznap este megölik a tabletták, amiket bevett.
- Hogy… Mi?
Jongdae
Nem kevés pillanat volt az életemben, ami olyan sötét volt, hogy még zseblámpával sem lehetett volna rájönni, mi történt akkor. Totál homály. Voltak, amik rémlettek úgy, ahogy. És volt jó néhány, amiért ölni tudnék, hogy ne emlékezzek rá. Hogy az első kategóriába essenek. Ilyen volt az a nap is.
Lay-jel a boldog időknek vége lett. Valljuk be, nem végeztem éppenséggel sosem kifárasztó dolgokat, szóval az első néhány hét, az örömmel, illetve adrenalinnal túlfűtött testem miatt inkább az első néhány hónap, kibaszott jó volt. Ki-kiszökdöstem, hogy találkozzak Lay-jel, aki meg a kollégiumból lógott meg és jött az ügynökség épületéhez. Imádtam a sunyi találkákat, a legkülönfélébb helyeken eltöltött közös estéket.
Aztán kimerültem. Igen, ennyi. A napi tizenvalahány óra gyakorlás kurvára leszívott és esküszöm, hogy próbáltam megoldani, de egy idő után képtelen voltam. Szinte lószart se aludtam ilyenkor és ez csúnyán meglátszott a másnapi munkámon. Amúgy sem kíméltek, ha véleményről volt szó, azonban akkor… Hajnaltól éjjelig csak edzettem büntetésből. Összeesésig toltam és egy ponton segített nem gondolni Lay rengeteg üzenetére, valamint hívására, amikre nem válaszoltam.
Megígértem neki, hogy elmegyek, ugyanis biztos voltam benne, hogy el tudok menni. Egy hónapban egy nyamvadt napot kaptam, amit szabadnapként használhattam fel. Egy retkes napot harmincból. Huszonnégy órát, amiben Lay-jel lehettem volna. És elbasztam. Mert Kim Jongdae csak ahhoz ért, hogy elbassza élete szerelmével.
Az én hibám volt. Ha akarnám, se róhatnám fel senkinek. Annyira fáradt voltam, hogy még az ébresztőre se keltem fel. Ja, elaludtam. De természetesen, amilyen szerencsém van ezen a rohadt földön, még odaértem, hogy lássam összetört alakját Chanyeol karjaiban. Egy életre belém égett az akkori könnyáztatta arca.
Yixing
Chen ennyire rosszul érezte magát amiatt, hogy nem jött el? Begyógyszerezte magát? Ezt tényleg nem akartam hallani. Bár… Istenem, remélem, ma már ilyet nem csinál! Elment az esze! Bele is halhatott volna!
Fel se tűnt, milyen erősen szorítottam a telefonom elkeseredésemben, csak mikor alig hallhatóan reccsent egyet. Nem foglalkoztam vele nagyon, kicsit megrepedt a képernyő, semmi több, helyette reszkető ujjakkal tárcsáztam a taxi számát. Látnom kell Chent. Most.
- Hé, nyugi - Jongin megnyugtatóan tette a vállamra a tenyerét, ám szart se segített. - Most, hogy veled van, már jól van.
- Akkor mi az istenért mondtad ezt most el? Mit hittél, hogy nem zaklat fel? Csakhogy tudd, gecire felzaklatott!
- Azért mondtam el, mert ő sosem fogja. Sem neked, sem Chanyeol, hiába békülnek ki. Nagyon nehéz volt gyakornoknak lenni. Sok mindenről le kellett mondani és-
- És én is köztük voltam - motyogtam sajgó mellkassal. Nem lehetett könnyű, mégis… Úgy fáj. Miért nem volt csak őszinte?
- Nem. Pont ez a lényeg, hogy rólad nem akart - láttam a szomorúságot Jongin szempárjában, miután mindkét kezével maga felé fordított teljesen. Gyengéden fogott rá újfent vállaimra, így igyekezett kifejezni a támogatását. - Nem sokat beszéltünk, de csomó időt töltöttünk egy táncteremben és az ember akaratlanul is megismeri a másik legapróbb rezdüléseit is. Jó megfigyelő vagyok. Téged mindennél jobban akart. Akar. Még most is.
- Pont ez a baj! - értetlenül pillantottam el a magasabbik mellett a váratlan hang miatt, s belsőmben düh lobbant. - Tönkreteszi, ha Yixinggel marad! - Minseok.
Jongdae
Felesleges lett volna Chanyeolnak elmondani, hogy mi volt aznap. Úgy se változtatott volna semmin. Megtörtént. Ahogy ezer meg egy másik szar is. Csak a jövőmre akarok gondolni Lay-jel.
- Most erre mondjam, hogy megígérem, nem fogom? Fura lenne? - kérdeztem nevetve, mire finoman sípcsonton rúgott. Csak azt érte el ültében az ágyról.
Kuncogva billent csípőm az asztal szélének és körbe kémleltem ismét a szobában. Anyám, de kibebaszottul hiányzott ez a hely! Annyi, de annyi emlékem van innen. Annak idején inkább éreztem ezt az otthonomnak, mint az apám házát. Ha nem Lay várna a saját lakásomon minden este, valószínűleg még ennyi idő után is így lenne. Csakhogy ő várt és ez mindennél többet jelentett nekem.
- Dae…
- Ne szólíts így!
- Ismerd be, hogy hiányzik! - mosolyogva állt fel és lépett oda hozzám, hogy aztán óvatosan a vállamra simítsa hatalmas kezeit. Soha! Előbb halok meg! - Féltem… Féltem, hogy ha melletted maradok, engem is… És azt nem bírtam volna ki, ha mindkettőtöket elveszítelek. Ironikus, hogy végül mégis így alakult - elképedve kerekedett el szemem, én azt hittem, kapcsolatban maradtak Lay-jel. Hát, balfaszkám, ha vetted volna a fáradtságot, hogy érdeklődj, talán tudnál is valamit róluk!
- Lay nem…
- A csók után elhúzott és addig, ameddig nem jött ide miattad, nem is beszéltünk.
- Ne emlegesd azt a csókot, kérlek - morogtam idegesen magam elé. Ez még mindig felkúr…
- Sosem fog mást szeretni rajtad kívül, Dae. És tudom, hogy te sem - hirtelen szorosan magához ölelt és nekem csak annyira futotta, hogy lábujjhegyre álljak, nehogy belefulladjak a mellkasába. Hihetetlenül jó érzés volt, ám még most is csak Lay-re tudtam gondolni. És arra, hogy végre feltárhatom a legjobb barátomnak azt, amit eddig az agyam leghátsó részére száműztem.
- Chanyeol, tudom, hogy még csak most, de… Rajtad kívül nincs senki, akivel beszélni szeretnék erről. Akinek ilyen nagyon el akarnám mondani. Megkérem Lay-t, hogy költözzön hozzám.
Yixing
Nem kaptam fel egykönnyen a vizet, arra meg már nagyon rég nem vágytam, hogy megverjek valakit, azonban most Minseokkal szemben elég hamar elszállt a józan eszem. Az egyetlen, akire féltékeny vagyok úgy igazán. Nem is tudom, hogy miért. Nincs miért. Chennek sosem voltak valódi érzései iránta.
- Nincs semmi beleszólásod a kapcsolatunkba - sziszegtem ingerülten és kirántottam a karom Jongin markának fogságából, hogy végre felhívjam azt a rohadt taxist. Nem szándékoztam tovább Minseok társaságában maradni. Egy perccel sem. Legszívesebben az arcába üvöltöttem volna, hogy még egyszer, nemhogy hozzáérni, de még csak ránézni se nézzen Chenre. Vajon Chennek is ilyen, ha rólam és Chanyeolról van szó?
- Nos, valóban nincs. Csak rávilágítok, hogy megint kész röhej, ami köztetek folyik. Nem teszel jót Jongdae-nak.
- Na, mert aztán te tudod! - fakadtam ki, bevallom, kicsit kétségbeesetten. Volt egy erős sejtésem afelől, hogy mire érti. Chen híres és bármi lesz is, ebből ő csak szarul jöhet ki.
Pengeélen táncoltunk, akárhányszor csak együtt voltunk. Persze, kívülről biztos barátságot hisznek az emberek, de csak egy elrontott pillanat kell ahhoz, hogy minden összeomoljon. Chennek. Az én karrieremben nagy érvágás nem lenne. A külföldi partnereim magasról tesznek rá, kivel vagyok együtt. Chennel franc tudja, hogy mi történne. Félreértés ne essék, megélnénk, mindazonáltal Chennek ez nem csak egy munka. Rengeteget dolgozott azért, hogy idejusson és bármilyen véleménnyel is vannak most róla a rajongói, illetve a média, neki a színpadon a helye. Oda tartozik. És tudom, hogy ő is ott akar lenni.
- Éppenséggel igen, tudom! - zavartan vizslattam a barna szempárt, túlságosan határozott volt. Mintha tudna valamit.
- Miről besz-
- Miattad keveredett abba a botrányba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése