Sziasztok ^^ A hétvégén nem leszek itthon, úgyhogy mindenképpen szerettem volna hozni még előtte egy részt. Az előző fejezet eseményei folytatódnak, kicsit cuki is, ám nem hagyok nyugit a fiúknak, szóval a kavarás majd folytatódik ;) Kellemes olvasást ^^
Alig várom a hétfőt *-* Teljesen odáig meg vissza vagyok Suho, Xiumin és Do Cream Soda teaser képeitől *-* Na, nem mintha a többieké nem lenne szintén király, de na xD
45. Fejezet
Jongdae
Komolyan féltem amiatt, hogy menten agyvérzést kapok Lay szavaitól. Belementem abba, hogy találkozzanak Chanyeollal, még ha kibaszott szar érzés is volt, engedni akartam a barátságuknak, erre… Erre az a rohadék szerelmet vall neki az első adandó alkalommal?! Mi a faszom?! Ha egy ujjal is Lay-hez ért, én levágom a karját. Tőből!
Olyan szinten préseltem már össze a fogaimat, hogy csikorogni kezdtek. Nagyon igyekeztem visszafogni magam, nem vágytam vitázni Lay-jel erről, de a zsigereimben éreztem, hogy ez elkerülhetetlen. Az én vérmérsékletem ezt nem fogja bírni. Főleg, ha Lay nem mond semmi mást.
- Hogy… Mit csinált? - türelmes szándékoztam lenni, esküszöm, ám kurvára kikívánkozott, ráadásul a gyilkos hangsúlyommal ejtettem ki a kérdést.
- Ne ítéld el, kérlek - suttogta szinte némán továbbra is a térdein könyökölve. Frusztráltan túrta hátra a tincseit és akkor láttam meg, hogy most már könnyesek a gyönyörű szemei. Itt kicsit felbasztam magam.
- Mi az, hogy ne ítéljem el?! Hogy a faszomba vallhatott neked szerelmet, mikor tudja, hogy enyém vagy? Eszem megáll! - idegesen tártam szét a karjaimat, majd felpattantam, végül egy kör után, megtorpantam előtte csípőre tett kezekkel. - És még meg is siratott. Hát, geci jó!
- Nem is tudod, hogy mi történt! - mordult fel ingerülten ő is és fürgén felugrott. Nos, eddig csodás…
- Most mondtad el! Szerelmet vallott az a szarház-
- Ne! Csak… Ne…
Feszülten fújta ki a levegőt és megszorította az orrnyergét. Egy pillanatra, egy kicseszett tetves másodpercre azt hittem, szakítani fog velem. A sok szenvedés után nem húzná a dolgot. Egyenes lenne. De ekkor észrevettem az ujján azt, ami ebben a fos helyzetben a világot jelentette nekem.
- Az… Az az évfordulós gyűrű rajtad?
Yixing
Gőzöm sincs, hogy értem vissza Chenhez. Nem emlékszem semmire sem az útból. Még arra sem, hogy liftbe szálltam. Bár ez lehet, hogy jó hír. Csak akkor ocsúdtam fel, amikor barátom leült mellém és puhán a combomra simította jobbját. És akkor kicsúszott. És Chen persze, hogy kiborult.
Vissza akartam utasítani Chanyeolt. Nyilván. Mégis, csak arra futotta, hogy felzokogjak, azután olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, eljöttem. Nincsenek érzéseim Chanyeol iránt, legalább is szerelmi jellegűek, de képtelen voltam a szemébe mondani. Annyi mindent megéltünk és szerelem ide, vagy oda, ő volt az első párom, illetve Chen után az, akivel tényleg mély barátságot ápoltam. Önző voltam már megint, azonban nem akartam elvágni magam tőle. Mert tudtam, ha kimondom, a barátságunknak is annyi.
Nem tudom, hogy mikor húztam fel a gyűrűt. Az elmúlt időben elő-előfordult, hogy elővettem a pengetővel együtt és csak néztem őket, alighanem amiatt, hogy Chennel ismét ritkábban találkoztunk. Nem kezdtem el kételkedni. Totál más a helyzetünk. Jó, nem totál, de azért más. Egy ágyban alszunk, ez máris több mint, ami régen volt. Megcsókolhatom napjában többször is és beszélgetünk. Igyekszik ő is. Tudom, látom, érzem.
Talán emiatt is vitt oda a táskámhoz önkéntelenül is a lábam. Meg szerettem volna mutatni neki, hogy komolyan gondolom. Hogy kitartok mellette. Amikor szakítottunk… Visszaadtam neki. Ő meg jó szokásához híven anyázott, majd hozzám vágta. Akkor ez nem volt vicces, de most nem bírom megállni, mosolyognom kell.
- Most meg mi az isten olyan rohadt mulatságos? - morogta karba tett kezekkel. Te, édes. De inkább ezt nem mondom ki hangosan.
- Szerinted Chanyeol húzott gyűrűt az ujjamra?
- Meg is ölném! Biztos… - egy lélegzetvételnyi időre megakadt, s tekintete fátyolos lett a megannyi érzelemtől. - Biztos vagy benne?
Jongdae
Oké, az a gyűrű egy ajándék volt, évfordulós ajándék, ám be kell, hogy valljam, amikor Lay édesen elmosolyodott, aztán határozottan bólintott, hát, kicsit olyan volt, mintha a kezét kértem volna meg és éppen abba egyezett volna bele.
Nem finomkodva rántottam magamhoz a pólójánál fogva és szenvedélyesen birtokba vettem ajkait. Belekuncogott a heves csókba, ugyanakkor utána hasonló hévvel viszonozta a dolgot. A derekamon tapasztalt gyengéd érintéstől bizsergés száguldott végig a testemen és akaratlanul is megremegtem. Döbbenetes, hogy ennyi idő után is így reagálok rá. Már tuti lejárt lemez és lassan hihetetlen is, de esküszöm, hogy napról napra egyre jobban beleesek. Még mindig.
- Hmm, szóval… A tiéd vagyok? - kérdezte csöndesen, miközben szorosan magához ölelt. Elvörösödtem, ahogy tudatosult bennem, melyik mondatomra reflektált vissza. Lay-en kívül nincs más, sem ember, sem tárgy, akit, vagy amit ennyire a magaménak akarnék tudni. Semmi és senki.
- Pe-Persze, hogy az enyém vagy - motyogtam alig hallhatóan a fülébe, s bicegve követtem az ágyhoz. - És ezúttal szeretném, ha ez örökre így is lenne.
- Ahj, Chen… - a vállamnak döntötte a homlokát, majd felsandított rám. - Még mindig meglep, amikor ilyen vagy.
- Milyen?
- Szerelmes - és, mintegy végszóra, odahajolt és puhán megcsókolt. Elmerültem az érzésben, közelebb simultam hozzá és csak élveztem a pillanatot. Bár ezek után, remélem, hogy ami következik, nem egy pillanat lesz. Khm.
- Engem meg ez - vigyorogtam fel rá elégedetten, miután egy villámgyors mozdulattal lenyomott az ágyra. - Hamarosan visszatérek a fárasztó napokhoz - nyafogtam, mint egy öt éves és átkaroltam a nyakát. - Mit szólnál hozzá, ha előtte te fárasztanál le? És mondjuk, úgy most?
- Nagyon szívesen - lehelte a nyakamba, mielőtt lágyan belecsókolt. Oh, istenem, köszönöm!
Yixing
Felemelő érzés volt Chen sóhajait, illetve nyögéseit hallgatni egészen addig, amíg nem keveredett bele a dologba a mobilja rezgésének a hangja. Kyungsoo-n kívül más nemigen kereste, ő meg gondolom, szintén a pihenő napjait élvezte, úgyhogy ez elég fura volt. Jó, nyilván egy-két barátja még szokta hívni, viszont ilyen kitartóan azért… Sosem kussol el az a szar…
- Ki a tököm az komolyan? - idegesen kászálódott ki alólam, de még egy rövid csókért visszafordult. - Nem mozdul - súgta a számra és óvatosan beleharapott az alsó ajkamba. Mégis ki az a gyengeelméjű, aki le akarna lépni innen?
Oldalra billentett fejjel pásztáztam végig félmeztelen alakját és öntudatlanul is megnyaltam a számat. Chen fölényesen vigyorodott el, amikor észrevette reakciómat a látványára. A füléhez emelte a telefont, azonban közben nekem produkálta magát, mire természetesen nagyon csúnyán néztem vissza rá. Már azon voltam, hogy odamegyek, mikor is váratlanul elsápadt.
- Hogy mi? De mi a faszomért van egyáltalán ott? Nem is szereti az ilyesmit! - fakadt ki feldúltan és legnagyobb meglepődésemre sebesen felkapta a felsőjét. - Azonnal indulok!
Nem tudom, mi történt, ám ahhoz elég volt, hogy Chennek fel se tűnjön a fájdalom a bokájában, mert úgy robogott jobbra-balra, mintha semmi baja se lenne. Vagy éppenséggel az, hogy félbeszakadt a kellemes kis tevékenységünk.
- Hé, mi az? - érdeklődtem lágyan, mikor megláttam a mérhetetlen aggodalmat a fekete szempárban.
- Teljesen megkattant! - zaklatottan csattant fel és gyorsan megfogtam reszkető kezeit, ugyanis úgy hadonászott velük, hogy féltem, kiszúrja még a tulajdon szemeit véletlen.
- Chen, mi történt? Kiről beszélsz? Megijesztesz.
- Jonginról! Az a szerencsétlen is elment a találkozóra és rosszul lett!
Jongdae
Nyugtalanul rángatózott fel, s alá a lábam a taxiban és noha Lay tenyere a combomon némileg segített mérsékelni az idegességem, azért kibaszott feszült voltam. Nem értem, hogy miért engem hívtak fel és nem például Luhant, vagy Chanyeolt. Bár gyanítom, utóbbi most nem kíváncsi senkire.
Komor pillantást vetettem a balomon ülőre; Lay gondterhelten bámult kifelé az ablakon. A Chanyeol-téma hamar más vizekre terelődött és kvázi félbe maradt a beszélgetésünk róla. Nem is volt lehetőségem rákérdezni, hogy… Nem, nincs mire. Lay holtbiztos visszautasította. Viseli a gyűrűt és velem van. Szexelni készültünk. A rohadt életbe már, Jongin!
- Nyugi, biztos minden rendben - eskü, Lay mosolyánál nem létezik szebb a világon. - Nem is mondtad, hogy lesz valami kis egyetemi összeröffenés - Mert akkor meg kellett volna említenem Minseokot is. - Szólt róla valaki? Egy régi haver? - Ez most halálkomoly?
- Igen, de azután, ami volt… - megráztam a fejem és kipillantottam a városra. - Jobb elfoglaltságunk akadt, nem? - igyekeztem a helyzet ellenére egy huncut vigyort küldeni felé. Egy részemet csábította, hogy elmenjek én is, ám amint megtudtam, mi történt Lay-jel, el is felejtettem. Kettesben szerettem volna lenni vele ma este.
Lay szavaimra elpirult és újra kitekintett az ablakon, de a kezét nem vette le rólam. Végül én is az övére tettem a sajátomat és gyengéden megszorítottam tagját. Nosztalgikus érzés szállt meg az egyetem környékét látva és más körülmények között valószínűleg jót röhögtem volna az emlékeken kínomban, azonban Jongin miatt csak arra voltam képes, hogy mint egy idegbeteg kitépjem az autó ajtaját. Türelmetlenül vártam Lay-re, míg fizetett, de kiderült, feleslegesen.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Chen - suttogta bánatosan. - Lehet, hogy a barátaink, de… Az újságíró-botrányod mellé gondolom, nem akarsz még egy pasi-botrányt is - Nos, igazából ezzel már elkéstél, Lay.
Yixing
Aggódva figyeltem, ahogy Chen arca hullafehérre vált az utca fényeiben, holott eddig sem volt eltelve színekkel, majd megköszörülte a torkát és megrántotta a vállát. Azt fogja mutatni, hogy magasról tesz rá. Pedig tudom, hogy nincs így. Megviselték a firkásszal történt dolgok is és mindketten pontosan tudjuk, hogy nincs szüksége még egy ilyen faszságra most az életében. Ugyanakkor azt is tudom, hogy itt sem akar hagyni csak úgy az ajtó mellett.
- Lay…
- Semmi baj - mosolyogtam rá -, megvárlak itt.
- N-Nem… - hirtelen megfogta a kezem és összefűzte az ujjainkat. Döbbenten kapcsoltam össze íriszeinket és csak néztem rá úgy, mint aki még nem látott embert soha. Pedig aztán Chent láttam már mindenhogy. - Együtt vagyunk. Nem foglak rejtegetni, vagy letagadni, vagy otthagyni, vagy fasz tudja.
- Nem akarok bajt, h-
- Nem lesz baj! - vágott a szavamba magabiztosan. - Ha meg igen, akkor úgy kellett lennie. Nem érdekel. Te érdekelsz. Jó, meg Jongin most. Menjünk!
Határozottan húzott be az épületbe maga után, a kezemet továbbra sem engedte el, sőt egyre erősebben szorította azt. Nem fogom azt mondani, hogy nem esett jól, mert bassza meg, rohadt jól esett! De komoly bajba kerülhet emiatt, nagyobba, mint eddig és azt meg nem szerettem volna.
Túl gyorsan értünk be a helyiségbe, nem volt időm kiszabadítani fogva ejtett tagom, vagy mondani valamit, hogy Chen eleresszen. Azután meg úgy összezavarodtam, hogy el is felejtettem, mit akartam.
- Ez valami kurva rossz vicc? - más szituációban biztos megjegyeztem volna, hogy egyszerre szólaltunk fel Chennel, azonban most eszembe se jutott. Jongin vígan beszélgetett a pultnál. Chanyeollal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése