Sziasztok ^^ Az új fejezetben az éjjel eseményei folytatódnak és talán végre megtörténik az a bizonyos beszélgetés Chen és Chanyeol között, de majd még meglátjuk ;) Picit rövidebb a szokottnál, viszont tovább húzni nem akartam már a részt. Igyekszem a kövivel, ehhez pedig kellemes olvasást ^^
47. Fejezet
Jongdae
Üres tekintettel pislogtam Minseokra szavai után és próbáltam feldolgozni, amit mondott. Nem, ez nem igaz. Nagyon is értettem. Biztos vagyok benne, hogy a Sors egy nagyon elbaszott vicce volt az, hogy az ügynökség pont Lay-jel vette fel a kapcsolatot. Annyi, de annyi más lehetőség lett volna. És mégis… Ki más lehetett volna alkalmasabb?
Neki kellett lennie. Csakhogy még egyszer milliónyi darabra törjön a már amúgy is sebzett szívem. Ezt hittem. Most meg ehelyett minden szarság ellenére boldog vagyok. Szerelmes. Bármit és még többet is megadnék azért, hogy Lay örökre velem legyen. Ezúttal így lesz. Tudom. Mindent meg fogok tenni érte. Kizárt, hogy egy újabb szenvedésért kaptunk még egy esélyt. Ugyanakkor volt egy dolog, amiért Lay sosem bocsájtana meg magának.
- Semmi közöd ahhoz, hogy mi történt akkor - a torkom kiszáradt, ám sikerült egy igen fagyos hangot megütnöm. Rettegtem ettől a perctől, de Minseok nem tudja. Nem tudhatja. - És fingod sincs, mi volt.
- Jongdae - nézett rám komolyan -, ha ő nincs, most nem lennél i-
Rég nem kapott el olyan indulat, mint ebben a pillanatban és mivel sosem tudtam kontrollálni magam, most sem ment. Nem finomkodva vágtam neki a felsőjénél fogva a falnak, hogy még véletlen se fejezhesse be a mondatot és olyan közel hajoltam hozzá, hogy az orrunk szinte összeért.
- Soha - leheltem egyenesen a döbbent szempárba bámulva vérfagyasztóan csöndesen. - Soha ne merészeld felhozni ezt még egyszer.
- Jongd-
- Megértetted? - itt már nem fogtam vissza magam, mérhetetlen dühvel ordítottam az arcába. A bólintás nem nyugtatott meg, az agyam képtelen volt másra gondolni. Lay sosem szerezhet tudomást arról, hogy miért vertem be az újságírónak, összetörné.
Yixing
Bambán meredtem előre, ujjaim még mindig ugyanazt a pohár piát szorongatták, amit a pultos csávó újratöltött, mikor Chanyeollal beszélgetni kezdtem. Abban reménykedtem, hogy a diskurzus valami pozitív véget ér, például, hogy Chanyeol felpattan és dumál Chennel, erre…
- Jól látni olyat is, akit tényleg ismerek - elcsodálkozva pillantottam a mellém ülőre, majd totális elkeseredésemben inkább ledöntöttem az alkoholt. Ez a rohadt este csak egyre jobb és jobb lesz! - Úgy hallottam, Jongdae-val jöttél. Ő merre van?
- Gőzöm sincs, Joonmyun, de ha emiatt ültél mellém, léphetsz is.
- Hmm, mintha csak Jongdae-t hallanám - döbbentem fordultam felé, amikor felnevetett, aztán gyengéden oldalba bökött a könyökével. - Túl sok időt töltötök együtt.
Nagyon közel voltam ahhoz, hogy rázúdítsam a frusztrációmat. Cefetül éreztem magam Chanyeol miatt, arról pedig ne is beszéljünk, hogy életem szerelme azzal az egy emberrel volt kettesben, akit legszívesebben megöltem volna. A volt tanáromon kívül. Utoljára így az első félév végi vizsga napján voltak és bár abban a hitben voltam, hogy ennyi év után ez nem zavarna, hát tévedtem.
És a hab a tortán Joonmyun megjelenése volt. Az egyetlen srác, akivel Chennek komoly kapcsolata volt rajtam kívül. Bárhogy is indult, bárhogy is végződött, azt tudtam, hogy Chen egy ponton komolyan gondolta vele. A faszom, akárhova nézek, Chen kb minden második, de legalább harmadik személlyel lefeküdt innen!
- Nyilván sok időt töltök vele, járunk - morogtam idegesen és a mutatóujjammal jeleztem a pasinak, hogy öntsön valamit, akármit, vagy itt őrülök meg. Nem fogják sokáig bírni az idegeim, ez túlságosan hasonlít az egyetemre.
- Sejtettem - kacsintott rám. - Láttam a gyűrűt - elvörösödve takartam el a másik kezemmel az említett területet, mire ismét oldalba bökött. - Gratulálok, Yixing.
- Nem kérte meg a kezem!
- Nos, Jongdae-nál sosem lehet tudni - Ez tény. Mi az istenért ver ettől ennyire a szívem?
Jongdae
Még jó, hogy nem láttam magam, biztos, hogy hátborzongató szemekkel méregettem Minseokot. Halványlila gőzöm sincs, honnan szedte, vagy honnan tudja, de ez most nem is érdekelt. Csak az, hogy ez soha a büdös életben még egyszer szóba se kerüljön. Gondolni sem akarok rá. Nem véletlen, hogy sosem mondtam el Lay-nek, hogy mi történt aznap a reptéren pontosan. Nem számít. Megtörtént. Felesleges ezen tovább aggódni. Szenvedni. Megkímélem ettől Lay-t. És magamat is.
Az idősebb tekintetében a félelem szép fokozatosan szánalommá változott, ami megint felbaszott. Inkább még jobban felbaszott, mert megnyugodni eddig sem sikerült. Lassan, azonban határozottan tolt el magától és a hajába túrt.
- Hányszor… Hányszor kell még vesződnötök ezzel az egésszel, mire rájössz, hogy nem egymásnak teremtettetek?
Olyan váratlanul ért a halk kérdése, hogy az eddig még mindig a pólóját markoló tagjaim lehullottak a testem mellé és csak néztem rá meghökkenve. Minseok sosem rejtette véka alá a véleményét rólunk és ezt azóta sem szoktam meg. Elment az eszem. Nem is kell. Lay igenis nekem teremtetett.
- Hányszor fogsz még így viselkedni, mire rájössz, hogy sosem fogok mást szeretni rajta kívül? - a fejemben harciasabb volt a visszavágás, igazából elég harmatgyengén kérdeztem vissza. Mindennek ellenére, nem vágytam megbántani őt. Emlékszem az érzéseire. Emlékszem, hogy mellettem állt és a barátom volt. Oh, Lay, most már értem, miért nem tudod elengedni Chanyeolt.
Elszégyelltem magam a felismeréstől és jobban szíven ütött Chanyeol barátságának a hiánya, mint eddig bármikor. A lábam öntudatlanul is az ajtó felé mozdult, ám azt, hogy Lay, vagy Chanyeol miatt volt-e, nem tudtam volna megmondani. Aztán már nem is volt rá szükség. Minseok visszahúzott és megcsókolt, amint a szoba ajtaja kinyílt. Remek… Ugye most csak szívatsz, Sors?
Yixing
Szörnyen nagy zavarban voltam Joonmyun mellett és hiába igyekeztem, képtelen voltam lecsillapítani magam. Az este folyamán jó párszor szerettem volna csak és kizárólag Chennel lenni, de ez vitte a pálmát. Három és fél évvel ezelőtt, mikor a barátaink meglátták, hogy mit adott Chen az első évfordulónkra, rengeteget viccelődtek, noha akkor annyira nem éreztem zavarba ejtőnek. Na, most kurvára. Basszus, pedig akkor és most is én vettem fel, nem is Chen húzta fel!
Szótlanul üldögéltünk, iszogattunk, én már szigorúan csak üdítőt, vagy még az asztal alá iszom magam és bevallom, egész idilli volt. Valójában sosem volt bajom Joonmyunnal, inkább csak amiatt voltam távolságtartó vele, mert Chen is az volt. Tisztában voltam vele, hogy nem volt éppen fasza az elválás, megcsalta Chent, de azt is tudtam, hogy sokat segített Chennek, azután ami a családjaink között történt. És ezért hálás voltam. Gondoltam, oda is fordulok hozzá és tisztázom vele a dolgokat, azonban hirtelen Chanyeol megjelent és csuklón ragadott.
- Léptünk! - nem valami szépen vetette oda Joonmyunnak a szót és már vonszolt is maga után. Mi a franc van ma? Esküszöm, lehet, jobb lett volna ma fel se kelni, kész röhej, ami itt folyik!
- Chanyeol! Várj! - értetlenül lestem át a vállam fölött, nem hittem el, hogy tényleg Chen szól utána. - Ez nem az, ami-
- Na, nem! - mordult fel Chanyeol és a háta mögé tolt. Úgy el voltam képedve, hogy nem is tiltakoztam, csak pislogtam hol az egyikre, hol a másikra. - Kurvára elegem van ebből! Most hazaviszem Yi-
- A faszt fogod hazavinni! Kérlek, Chanyeol, csak… Csak hadd magyarázzam meg! - meglepődtem Chen kérlelő hangján, nagyon, nagyon ritkán használta, max akkor, amikor… Nem, csak kibaszott ingerült voltam, mikor róla meg Minseokról fantáziálgattam. Chen nem tenné meg még egyszer. Tuti nem.
Jongdae
Nem fogok hazudni, az, hogy Chanyeol nyitott ránk Minseokkal, legalább olyannyira rossz volt, mintha Lay tette volna. Jézusom, milyen ránk nyitott? Mintha bűnös lennék benne, hogy megcsókolt! Semmi közöm hozzá!
- Te is tudod, hogy nem tenném - szólaltam meg csöndesen, egyenesen a fekete számpárba tekintve. - Csak… Felejtsük el.
- Könnyű ezt választani. A könnyebbik utat - pillantásom Lay-re tévedt, aki édesen próbált kikukucskálni Chanyeol háta mögül. Szívem fájdalmasan dobbant meg a szomorú íriszeket látva. Ismer. Túl jól ismer.
Igaza volt Chanyeolnak. Én kezdeményeztem, avagy sem, nem sikálhatom el azzal, hogy azt mondom, felejtsük el. De nem Chanyeoltól kell bocsánatot kérnem, hanem Lay-től. Legalábbis ezért. Amúgy lenne miért Chanyeoltól is, viszont ahhoz kurva messzire kell hajítanom a büszkeségem és nemcsak, hogy nem állok rá készen, de Lay elsőbbséget élvez.
- Sajnálom, Lay - súgtam erőtlenül és mivel Chanyeol eléggé megdöbbent, így könnyűszerrel nyúltam ki Lay kezéért és fogtam meg. - Tudom, hogy tudod, ismersz, mint a rossz pénzt. Minden levegővételemben úgy olvasol, mint soha senki senkiben. Szóval ne nézz rám ezekkel a cuki, kérdő szemekkel, mert tudom, hogy kamu.
- Te is jól ismersz - kuncogott fel, azt követően puhán beleöklözött a vállamba. - Felnőttél, Kim Jongdae - a belsőm felforrósodott a szeretetteljes hangsúlytól, s orcáim vörösbe váltottak. Erre csak Lay képes.
- Hmm, csak a hajam miatt van, amúgy nem nőttem egy centit sem - vigyorogtam rá megkönnyebbülten, miközben beletúrtam a tincseimbe.
Pirulásom tovaszállt, mihelyst Chanyeol karba tett alakjára pillantottam. Asszem, eljött az idő, hogy beszéljek vele. Kicsit be vagyok szarva. Mármint kibaszottul. Ez egy tízes skálán ultraciki lesz. De… Ki kell, hogy mondjam.
- Ott voltál Lay-nek, amikor én nem tudtam. Vigyáztál rá helyettem is és neked akkor is első volt, mikor nekem már nem. Köszönöm, Chanyeol. Köszönöm, hogy megadtad neki azt a szeretetet, ami járt neki azután is, hogy én elhagytam. Nálad jobb legjobb barát nem létezik ezen a tetves bolygón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése