Sziasztok ^^ Megjöttem a következő fejezettel, amiben kiderül, hogy ki bukkant fel az előző végén, bár kétlem, hogy bárkit meglepett, ki az :D Ő általa kicsit többet megtudhattok Chen érzéseiről is. A rész vége meg... Mondjuk úgy, kellemes irányba terelődik, de hogy mi lesz belőle, az majd csak a következőben derül ki :3
25. Fejezet
Yixing
Aggódva figyeltem Chen sebesen fel, s alá rohanó alakját a szórakozóhely melletti keskeny utcácska szélén állva. A zene, bár inkább csak morajként, de azért ide is kihallatszódott, úgyhogy nem értettem egy szavát sem, noha valamit nagyon hevesen magyarázott, egyelőre csak magának. Őszintén szólva, remélem, így is marad. Nem kell a feszkó.
Óvatos pillantást vetettem a hetykén falnak dőlt illetőre, majd visszanéztem Chenre. Rettegtem, hogy mi lesz. Még csak megtippelni sem mertem, ebből mi fog kisülni. Egy hirtelen felindulásból elkövetett emberölésen kívül.
- Gyorsan túlléptél a múlton - szólalt meg Chanyeol közömbös hangon, s ellökte magát, hogy mellém sétáljon. A nyelvem hegyén volt tiltakozásom, azonban végül nem reagáltam rá. Az, hogy Chennel ismét együtt voltunk még nem jelentette azt, hogy túltettem magam azon, ami volt. De Chen láthatóan nagyon próbálkozott. Minden szempontból. Különben épp most ásná el volt legjobb barátja hulláját valahol.
Biztos voltam benne, így, hogy újból felbukkantam az életükben, valami úton-módon ők ketten találkozni fognak még. Csak nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar megtörténik. Ettől függetlenül nagyon szerettem volna, ha kibékülnek. Csúnyán szétziláltam a barátságukat és rohadtul fájt, hogy folyton basztatták egymást így, vagy úgy. Holott ismertem őket eléggé ahhoz, hogy tudjam, mindketten vágytak arra, hogy ezt maguk mögött hagyják már. Különösen ennyi év távlatából.
Nyilván a problémásabbik fél örökösen Chen volt. Makacs volt, mint az öszvér és, ha rólam volt szó, nehezére esett engedni. Vagy nem féltékenykedni. Viszont… Most el tudtam róla képzelni, hogy túllendül ezen. Érettebb lett és jobban kezeli az érzelmeit ezen téren. Legalábbis eddig nemigen láttam magából kikelve üvöltözni. Ami nála nagy szó.
- Nem léptem - válaszoltam végül mégis halkan. - Ezért vagyok együtt vele. Még mindig szeretem.
Jongdae
Kurvára igyekeztem nem bemosni egy isteneset Chanyeolnak. Azzal nyugtattam magam, hogy Lay itt volt, szóval nem tehettem, hogy szarrá verem. Már csak azért sem, mert szerintem én húznám a rövidebbet. De a ledöntött alkohol rohadtul nem könnyítette meg a dolgom. Egyrészt, túlságosan ellazultam tőle, másrészt… Rengeteget emlékem volt Chanyeollal ilyen helyeken.
Könnybe lábadtak szemeim elkeseredésemben és áldottam az eget, hogy nem látnak így. Hogy Lay nem lát így. Megint. Kibaszott féltékeny voltam még mindig, nemcsak arra a tényre, hogy jártak, hanem a barátságukra is. Sosem mondtam, még Lay-nek sem, hogy valójában mennyire cseszettül irritált az, hogy Chanyeol az ő társaságában töltött annyi időt. Hogy végül őt választotta helyettem.
- Chen… - testem megdermedt, mihelyst Lay megérintette a vállam, azt követően végigsimított karomon és megfogta a kezem. - Kérlek… - súgta csöndesen az éjszakába. Düh lobbant belsőmbe az előbbi érzések hatására; haragudtam rá. Haragudtam rá, hogy elvette a legjobb barátom. A francba is, nem térhetek vissza mindennek az elejére! Persze az más volt és a végén Chanyeol kettőnk mellett tartott ki, viszont miután gyakornok lettem és egyre kevesebbet tudtam Lay-jel lenni, nagyon elmélyült a barátságuk.
Ingerülten fújtam ki a levegőt, remélhetőleg az idegességemmel együtt, azután Lay felé fordultam és egy gyér mosolyt küldtem felé. Külön töltött évek ide, vagy oda, láttam, hogy továbbra is nyitott könyv vagyok neki és pontosan tudja, hogy rohadt pipa vagyok. Csak azt nem tudta, hogy ez most inkább neki szól, mintsem Chanyeolnak. A kurva életbe!
Talán régi barátomnak is fitogtatni szándékoztam valamit, talán csak így szerettem volna elterelni az érzéseimet, mindenesetre ott, a szűk utca kellős közepén rántottam magamhoz Lay-t és smároltam le, nem épp a legérzelemdúsabb csókommal. Meg sem lepődtem ezek után, hogy megpróbált eltolni magától, ám nem adtam könnyen magam. Meg akartam felejtkezni a néhány perccel ezelőtti érzéseimről. Meg kellett felejtkeznem, mert ki tudja, mi lesz, ha nem.
Yixing
Zavartan feszültem neki Chen mellkasának mindkét kezemmel, amint megcsókolt. Nemcsak azért, mert kint voltunk a szabadban, sőt ez különösképp nem érdekelt, úgy sem volt itt senki sem, de az, hogy Chanyeol előtt csinálta ezt, ennyire nyíltan, na, az nagyon is feszélyezett. Arról nem is beszélve, hogy… Olyan halott volt a csókja, mint egy… Hát, hullának.
Tisztában voltam vele, hogy nem fog repesni az örömtől, ha összetalálkozik Chanyeollal, azonban erre nem számítottam. Most mi a francért rajtam éli ki a frusztrációját? Hiába kíséreltem meg többször is ellökni magamtól, nem engedett. Erőszakossága kurva szar emlékeket ébresztett bennem és, mire feleszméltem, kicsordult pár könnycsepp. Akkor végre észrevette magát.
Ijedten szakadt el tőlem, majd átölelt és megnyugtató szavakat suttogott a fülembe. Azt hittem, szart se fog segíteni, ám nem így lett. Testem elernyedt az elhangzottaktól, valamint a hátamat gyengéden simogató tenyértől. Miért van az, hogy még ha ő is az okozója, ennyi elég, hogy elszálljon minden bajom?
- Ez igazán szerelmes volt tőled, Jongdae - megviselten hunytam le pilláimat, mihelyst meghallottam Chanyeol baritonját jobbomon. Ezt holtbiztos nem engedni el a füle mellett Chen.
- Neked kuss a neved most! - Bárcsak tévedtem volna… - Ha nem jössz ide, ez meg sem történik! Mi az anyámat akarsz?
- Semmit - vont vállat a társaságunk legmagasabb tagja. - Történetesen én is ide jöttem - bökött az épületre - és megláttalak titeket.
- És mégis mi a faszom késztetett arra, hogy oda is gyere? - barátom hangja ijesztően magasra szökött a kérdés végén, ami alighanem annak a jele volt, hogy nagyon nehezen fogta már vissza az érzéseit. - Tettél volna úgy, mintha nem is léteznék. Mint eddig.
Jongdae
Az egész családi mizéria előtt, még mikor Lay-re a legjobb barátomként tekintettem - a szerelem részt most hagyjuk ki -, sosem tudtam elképzelni, hogy lesz valaki az életemben, akivel szintén mély barátságot fogok ápolni. Nem mintha azt tervezgettem volna, hogy meggyűlölöm Lay-t, ugyanakkor azt sem, hogy új barátságot kötök. Aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie.
Barátkoztam én Lay után is, kijöttem a többi diákkal, egy-kettővel még el is jártam délutánonként, azonban velük nem éreztem olyan felszabadultnak magam, mint Lay-jel. Önmagamnak. Chanyeol volt az első. Rögtön tudtam, hogy vele más lesz, amikor azon a kurva meleg szeptember végi napon együtt szedtük a szemetet a középiskolánkhoz közeli parkban. Akkor tuti nem vallottam volna be senkinek sem, de apám miatt, meg az elbaszott kapcsolatunk miatt muszáj voltam folyton felhívni a figyelmét. Szóval felrobbantottam egy kukát. Chanyeol semmit sem csinált, csak rossz helyen volt, rossz időben. Elvitte velem a balhét.
Szóló énekesként cseszett szar, hogy nincs senki, akinek elmondhatnám a bajaim. Az aggályaim. Oké, persze, vannak mások is a cégnél, vannak más barátaim is, de Chanyeol… Nos, ő Chanyeol. Nem volt senki, akivel beszélhettem volna komolyan Lay-ről, Lay-ről és a szakításunkról. Az én érzéseimről. Azt akartam, hogy Chanyeol legyen az, akivel ezt megbeszélhetem. Ehelyett másnak rinyáltam.
- Lehet visszamenni szórakozni - vetettem oda flegmán Chanyeolnak, miközben elléptem Lay-től és beletúrtam hajamba. Nem vágytam tovább a társaságában lenni, az előbb felsejlett emlékekre meg végképp nem volt szükségem. Most legszívesebben ájulásig vedelnék.
- Volt idő, amikor én ismertelek a legjobban, Dae. Úgyhogy nem kell ez a hangnem - szívem fájdalmasan dobbant meg a régi becenevemet hallva. Kibaszott ritkán esett meg vele, hogy így szólított, tudta, hogy nem szeretem az ilyesmit. Mondjuk, akkor még gőze se volt arról, hogy ez Lay és a tőle kapott becenevem, valamint gyűlölködésem miatt van. Most miért esik ilyen jól hallani a szájából ennyi év után?
Yixing
A Chen arcán látható érzelmek követhetetlenül gyorsan változtak. Valószínűleg másnak nem lett volna ennyire egyértelmű, ám nekem, illetve Chanyeolnak az volt. Chen jelenleg nagyon instabilnak tűnt az érzelmeit tekintve.
- Ne szólíts így - aggódva siklott végig pillantásom páromon a rekedt, megtört hang miatt és, mikor megpróbáltam megérinteni a kezét nyugtatásképp, elhúzta azt. Mellkasom összeszorult az egy pillanatra rám villanó fekete szempár hatására, sértetten nézett rám. Haragszik rám? De miért?
- Ne legyél ilyen, kérlek - szólaltam meg halkan és ismét megkíséreltem karja köré kulcsolni ujjaim, de hátrébb lépett. - Most mégis mi bajod? - mordultam fel bosszúsan én is. Ennyit az érett Chenről. Ugyanolyan gyerekes, mint volt, ha Chanyeolról van szó…
- Szerinted? - kérdezett vissza rögvest és íriszeit Chanyeolra függesztette. Fáradtan hunytam le szemeimet néhány másodpercre, hogy összeszedjem magam, mielőtt ordibálás lesz ebből az egész faszságból. Annyira untam már Chen féltékenykedését Chanyeol irányába. - Nem takarodnál már el?
- Chen!
- Azt kérdezted, mi bajom. Chanyeol a bajom. Az, hogy itt van - hirtelen az említett felé fordult és oldalra mutatott. - Mit nem értesz azon, hogy húzzál el? Elmondjam több nyelven is? Tudok kínaiul és tanultam japánt is, ha… - szenvtelen szavai elhaltak, amint elkaptam az állát és magam felé fordítottam a fejét.
- Elég volt - leheltem szinte némán ajkaira, majd se szó, se beszéd csuklón ragadtam és elvonszoltam onnan egy Chanyeol felé intézett bocsánatkérő félmosoly után. Rohadt mérgesen, azonban szótlanul rángattam végig az utcán egészen egy taxiig és ő csendben maradt végig. Innen tudtam, hogy valójában sajnálja, amit tett, különben megállás nélkül fosta volna a szót. - Miért van az, hogy rajtad kívül senki sincs ezen az istenverte bolygón, aki így fel tudna baszni? - szegeztem neki a kérdést azonnal, mihelyst a hotelszobámba értünk. Talán inkább hozzá kellett volna menni, de kizárt, hogy ilyen állapotban liftbe szállok!
Jongdae
- Mert szeretsz? - vágtam vissza kapásból vigyorogva, mire nekem dobta kabátját.
- Az a szerencséd! - morogta alig hallhatóan, csípőre tett kezekkel. Somolyogva akasztottam fel a fogasra a markomba hajított ruhadarabot, azt követően lassan közelebb sétáltam hozzá és átnyúltam a teste, illetve a karjai közötti résen, s átöleltem hátulról. Bár nem mondta ki közvetlenül, de ez is valami. - Ne csináld ezt. Haragszom rád.
Kuncogva szorítottam egyre jobban magamhoz, ahogy szabadulni próbált. Többször is nekifutott, hogy leszedje magáról tagjaimat, ám nem hagytam magam. Ugyan a szavai, mikor felértünk arról tanúskodtak, ideges rám, oldalról úgy láttam, max kicsit durcás volt. És kibaszott édes volt így. Hangosan fújtatott egyet, aztán végleg megadta magát és elernyedten dőlt nekem. Nem akarhatott annyira kijutni karjaim közül, mint szándékozott mutatni, mert a satnya erőnléte ellenére holtbiztos voltam benne, ha tényleg akarja, kijut.
- Nem viselkedhetsz így életed végig Chanyeollal - motyogta fojtott hangon. - Értem, hogy zavarnak az… Érzései, de sosem… Egyszer sem kezdett ki velem. Még a szakításunk után sem. Kérlek… - mély levegőt vett és rákulcsolta ujjait a kézfejemre. - Legalább… Legalább ne beszélj így vele.
- Valakire dühösnek kell lennem és csak ő marad a lehetséges opciók közül - suttogtam elhalóan a fülébe és szorosabbra fontam körülötte karjaimat. Ne bolygasd tovább, mert félek, hogy olyat mondok, ami fájni fog. Mindkettőnknek.
Éreztem, hogy megemelkedik a mellkasa, hogy válaszoljon, azonban nem engedhettem, hogy ennél mélyebbre ássunk ebben a témában, így elterelésként óvatosan belecsókoltam a nyakába. Meglepetten nyikkant fel, de felbátorodva ismételtem meg tettem, ugyanis a reakció másik fele jóleső nyögésbe fulladt. Rég nem értem így hozzád, Lay. Megengeded nekem?
Yixing
Testem félelmetesen könnyen reagált Chen érintésére, fejem önkéntelenül is oldalra billent egy újabb csók reményében, holott az eszem nem biztos, hogy folytatni szerette volna ezt. És nem azért, mert nem akartam volna. Azt hiszem, akartam. De nem úgy, hogy egy ilyen beszélgetés közepén vagyunk és, amiatt csinálja, hogy félbehagyjuk azt, ahelyett, hogy befejeznénk. És adna egy normális választ. Totálisan éretlen a hozzáállása.
Nem fogok hazudni, kurvára nehezemre esett elhúzódni tőle és arrébb lépni vagy egy métert, ám tudtam, hogy nem végződhet így ez a diskurzus. Bőröm szinte égett ott, ahová apró puszikat hintett, belsőm üvöltött a folytatásért, ennek ellenére megembereltem magam. Pedig rohadtul akartam a folytatást. Chen mindennemű erőlködés nélkül elérte, hogy a förtelmes emlékeimnek nyoma se legyen. Erre komolyan nem képes más, csak ő.
A fekete szempár szomorkásan és bűnbánóan vizslatott, azt hitte, túlzásba esett. Hogy olyan tett, amit nem akartam. Csüggedten pillantott le a padlóra, majd felsóhajtott és szerintem azt latolgatta, lelécel, azonban fürgén elkaptam a csuklóját. Zavartan kapcsolta össze pillantásunk és némán elkezdtük letárgyalni a dolgokat.
- Miért nem próbáljuk meg? - kérdezte végül elkeseredetten. - Tudod, hogy sosem… Én sosem…
- Tudom.
- Akkor? Már… - nagyot nyelt és kétségbeesetten nézett rám. - Velem van a baj?
- Ohh, sok baj van veled, Kim Jongdae, de a szexuális vonzalom hiánya biztos nincs köztük - csöndesen nevettem fel, miközben gyengéden végigsimítottam orcáján. Határozottan fogott rá nadrágom övé, ami enyhe célzás volt, de elkaptam a kíváncsiskodó ujjakat.
- Próbáljuk meg, kérlek - súgta mérhetetlenül lágy hangon ajkaimra néhány milliméter távolságból. Ez az egész a Kínában töltött nyarunkra emlékeztet. Arra a napra, amikor először odaadtam magam neki. - Nem kell, hogy… Csak engedd, hogy szeresselek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése