Sziasztok ^^ Holnap nem érek rá és még Húsvét előtt szerettem volna hozni egy új részt és itt van :D Folytatódik a fiúk anyjával (ez még mindig fura ennyi idő után is, pedig én írom xD) a nap és Chen őszinte a maga módján egy régóta a szívét nyomó dologban. Remélem, tetszeni fog Nektek, én élveztem írni ^^
32. Fejezet
Jongdae
Olyan hévvel rángatózott a lábam, hogy csodálkoztam, nem rohant ki a felsőtestem nélkül, nemcsak a hangulatos kis étteremből, hanem a világból is. Anyám felvetette, hogy beszéljünk nyugodt körülmények között. Legalább egy olyan helyre hozott, ahol van elszeparált rész is.
- Nyugi már! - majdnem, de csak majdnem felkaptam a vizet Lay mondatára. Nyugodt vagyok. És ennek semmi köze a combomon lévő praclijának. Komolyan. Semmi.
- Halál nyugodt vagyok - szűrtem a fogaim között, majd gyorsan lehajtottam az előttem lévő pohár tartalmát. Használjuk inkább a zaklatott szót.
- Chen, még csak délelőtt van.
- Tisztában vagyok vele, köszi - válaszoltam rögtön, aztán fürgén ledöntöttem még egyet a piából. Ha lerészegedem, akkor elszabadulhatok innen, nem? Vagy nem fogok szarra se emlékezni. Nekem momentán bármelyik jó lesz.
- Chen! Elég volt!
- Semmi köz… - ideges hangom elhalt, ahogy lágyan maga felé fordította arcom, azt követően egy apró, de kellőképpen szenvedélyes csókot hintett remegő ajkaimra. A francba már! Senki más nem létezik ezen a bolygón, aki így meg tudna nyugtatni. Jó, oké, korántsem nyugodtam meg, ám azért kicsit jobb lett a helyzet.
- Ne igyál többet, kérlek - súgta számra. - Anya nem hiszem, hogy arra vágyna, hogy a saját hányásában fetrengő fiát szedje össze - Ezt csak azért mondja, mert már egyszer megtörtént, még Kínában egy igencsak állat buli után. Még szerencse, hogy azután, hogy Lay-jel életem egyik legjobb szexén már túl voltam. Kurvára fájna, ha nem emlékeznék arra a menetre a hatalmas ház csilivili erkélyén. Azt csak Mr. Hyun termében történtek tudják überelni.
Yixing
Chen igazából, ha akarta volna, se lett volna képes rá, hogy elrejtse, mennyire feszült volt az anyja jelenléte miatt. A lába és, hogy gondolkodás nélkül ivott, bőven elárulta, hogy kész bármelyik pillanatban totál szétesni. Nyílt a szám, hogy ismét mondjak neki pár nyugtató szót, azonban torkomon akadtak a szavak a kinyíló, aztán becsukódó ajtó miatt.
- Rá merjek kérdezni? - sóhajtott fel anya, miközben leült velünk szemben. Sebesen húzódtam vissza a székemre és igyekeztem nem meghalni zavaromban, amiért így látott minket, holott… Hát, baszki, látott már rosszabbat is tőlünk egy csóknál. Sokkal rosszabbat. Vagyis nem rosszat, csak… Felkavarót?
- Öhm, nos…
- Járunk - akaratlanul is belemarkoltam Chen combjába, mire megremegett a keze, a benne lévő, szerencsére vizes pohár, pedig kilötykölődött. Chen! Mi a francot csinálsz?! - És minden fasza - tetté még hozzá egy széles vigyorral. Istenem… Mostantól mindenre ezt fogja mondani, vagy mi a franc?
- Azért a Yixing fején lévő sérülés felvet bennem néhány kérdést a… Minden fasza után. Azt mondták - pillantott rám -, hogy elájultál és akkor verted be a fejed. Megint… Rohamod volt? - lesütöttem pillantásomat a féltő hangnem miatt. Nyugtalanul piszkáltam az ujjaimat, mert gőzöm sem volt, hogy ebből, hogy jöhetnék ki jól. Aggódik. Ő is tudja, hogy míg otthon voltam, egyszer sem volt pánikrohamon, vagy ájultam el.
- Sajnálom - döbbenten néztem Chenre, amikor megszólalt, majd elpirultam. Puhán simított végig a géz melletti bőrfelületen, végül az arcomon. - Az én hibám volt. Jobban kellett volna rá figyelnem - bár az… Anyánknak intézte a bocsánatkérést, úgy éreztem, valójában nekem szól. Láttam a fekete szempárban, hogy ostorozza magát azért, ami történt. Nincs erre szükség, Chen. Sosem tudnék rád ezért haragudni.
Jongdae
Dühös voltam magamra, amiért úgy elszállt az agyam azon a napon. Ha nem estem volna Chanyeolnak, valószínűleg Lay-jel ez nem történt volna meg. Vagy legalábbis időben észrevettem volna, hogy valami gond van vele és segíthettem volna neki. De ha arra gondolok, Chanyeol megcsókolta, még ha nem is voltunk már együtt, felforr az agyvizem…
- Látom, a szerelem újra tombol - édesanyám halkan kuncogott fel. Orcáim lángba borultak szavaira, karom ölembe hullott. Elvörösödve pislogtam az előttem lévő kajára és gondolatban ezredszerre is pofán vágtam magam.
Régen kurva ritkán esett meg, hogy ennyire a szüleink elé tártuk az érzéseinket. A kapcsolatunkat. Miután elült a sok szar és tovább léptünk a faszságokon - oké, ez inkább rám vonatkozik -, Lay családja, illetve az én családom is nagyon támogató volt. Viszont igyekeztünk visszafogni magunkat és nem előttük enyelegni. Mégis csak valahol… Nos, testvérek vagyunk. Egy igen elbaszott és nyakatekert módon.
Apám és Sojung esetében könnyebb volt, hiszen oda azért nem hosszú időre mentünk egyszer sem, ám Kínában, összezárva egy azért viszonylag kisebb házban, már nem volt olyan könnyű. Egyszer Lay apja azt mondta nekem, hogy azt tudta, hogy Lay gyönyörűen használja a szavakat, elvégre dalokat ír, azonban rólam nem gondolta, hogy képes vagyok így kifejezni magam. Asszem, hallotta a Lay szobájában a nyitott ablaknál tett szerelmi vallomásom, tekintve, hogy ezt másnap mondta nekem. Remélem, az utána lévőket nem hallotta.
- Khm… Ja - nyögtem ki röhejesen magas hangon. Mi a jó büdös francért érzem kibaszott cikinek ezt?
Zavartan nyúltam újfent az alkohol felé, csak hogy enyhítsem a kellemetlen légkört a magam részéről, de aztán inkább a vizet vettem el. Nem mintha engem kicsit is érdekelt volna, hogy még dél se múlt el, megesett, hogy végigvedeltem akár egy egész napot is, de azt hiszem, Lay nem szerette volna, ha bepiálok. Pedig minimum becsípve ezt a szart jobban el tudnám viselni. Hmm, vajon, ha jó fiú leszek, megjutalmaz? Baszki, már mindegy, szerintem beálltam ettől a kettőtől is. A picsába, reggelizni kellett volna…
Yixing
Rákvörösen köhögtem fel, ugyanis félrenyeltem az innivalómat. Chen bal keze kibaszottul eltévedt. Mármint kibaszottul eltévedt. Akadozva billent a fejem irányába és hatalmasra tágult szemekkel meredtem rá. Széles vigyorral, ugyanakkor ártatlan tekintettel nézett vissza rám. Ennek teljesen elment az esze. Mi a faszt képzel, hol nyúlkál itt?!
- Örülök, hogy… Hogy így egymásra találtatok ismét - határozottan fogtam rá Chen csuklójára és közben, próbáltam anyám kedves szavaira figyelni, ám nagyon nehezen ment. - Remélem, hogy… Minden rendben köztetek.
- Hát, hogyne! Szerencsére… Elég… Jól ismerjük egymást, úgyhogy nincs gond. Ugye, Lay? - Baszódj meg, Kim Jongdae! Te is meg a kezed is!
Chen somolyogva villantotta rám az összes fogát, miközben kísérletet tett rá, hogy megint kibasszon velem, de ezúttal én gyorsabb volt és azonnal felpattantam, mielőtt még isten tudja, mi történik. Már most részeg. Ez fix.
- Elnézést! - úgy indultam meg a mosdók felé, mint akit üldöznek. Chen amúgy sem volt sosem az a nagyevő és mióta az ügynökségnél volt, láthatóan odafigyelt arra, mit vitt be a testébe, vagyis inkább a menedzsere; a kórházi hajcihő miatt meg aztán végképp nemigen evett, úgyhogy a gyomra jelenleg faszán üres lehetett. Hogy engedhettem neki egyáltalán, hogy alkoholt rendeljen?!
Idegesen simítottam hátra a hajamat, azt követően óvatosan, nehogy víz érje a kötésemet, meglocsoltam az arcomat. A helyiségben senki más nem volt, így hangosan visszhangzott a heves lélegzetvételem és csak rosszabb lett, amikor Chen röhögve belépett, s hetykén a falnak dőlt.
- Szívesen segítek - kacsintott rám, majd félreérthetetlenül az ágyékomra pillantott.
- Na, takarodj!
Jongdae
Oké, talán, esetleg, lehet, hogy rohadtul szerettem volna valahogy oldani a feszültségem és ezért taperásztam olyan helyeken Lay-t, ahol azért tényleg nem illett volna nyilvánosan, még akkor sem, ha csak ketten lettünk volna. De ugyebár ezek engem sosem izgattak. Na, meg ettől a két kis pohárkától, mondjuk úgy, kellőképpen felengedtem. És enyhén hiányom volt. A francba is, azóta az alkalom óta a hotelben, csókon kívül nem is volt semmi!
- Mindketten tudjuk, hogy valójában nem szeretnéd, hogy elmenjek - döntöttem oldalra a fejem és közelebb sétáltam. - Legalábbis a lábaimon - vihogtam fel. Anyám, de hiányzott Lay piros arca ezekben a szituációkban!
Alig hallhatóan motyogott valamit arról, hogy mennyire gyűlöl - aha, persze -, és a plafonra sandított, ami nekem tökéletes lehetőséget teremtett; előre lendültem és egy gyengéd puszit hintettem az egyik legérzékenyebb pontjára. Elégedetten mosolyodtam el, amikor felsóhajtott és megremegett. A tested elárul, Lay!
Újból nekiveselkedtem, hogy megismételjem tettem, ám Lay nem díjazta. Erősen ragadtam meg csuklóját, mihelyst megpróbált eltolni magától, balommal pedig egyszerűen a hűvös falnak löktem és ezúttal a száját vettem célba. Szenvedélyesen csókoltam rá ajkaira és csakhamar szándékomban állt elmélyíteni a dolgot, de ez sem jött be neki. Egészen addig, amíg csípőmet az övének nem nyomtam.
- Baszódj meg! - zihálta halkan és, bár kívülről úgy tűnhetett, ezt a csatát elvesztettem, igazából megnyertem. Ez a cseszettül akarom káromkodása.
- Ohh, elhiheted, nagyon szeretnék - leheltem vágyakozva ajkaira, azt követően vigyázva beletúrtam tincsei rengetegébe és lecsaptam újra a szájára. Jobb kezem már félig a nadrágjában volt, mikor valaki eszeveszettül verni kezdte a mosdó bejárati ajtaját. A kurva életbe, nem kaphattunk volna még tíz percet, Sors? Vagy legalább ötöt? Ilyen állapotban annyi is elég lett volna…
Yixing
Chen végérvényesen megkattant. Elismerem, előfordult régen is, hogy kurvára nem foglalkoztunk azzal, hol vagyunk, de azért nem egy étterem mosdójában kéne egymásnak esni. Nekem esni. Baszki! Az anyánk előtt csinálnia!
Lángoló arccal viharoztam ki a helyiségből és meg se álltam volna szerintem a világ végéig, ha Chen nem kapja el a karom és húz vissza. Ingerülten igyekeztem szabadulni, azonban nem eresztett és végül az egyik üres, szintén ilyen magán kajálásokra fenntartott szobába vonszolt be.
- Normális vagy? - fakadtam ki, amint bevágta mögöttünk az ajtót. - Komolyan muszáj volt az anyánk előtt a gatyámban matatnod?!
- Ne használd, kérlek, az anyánk szót. Rosszul vagyok tőle. Köszi.
- Mo-Most tényleg ez a legnagyobb bajod? Mé-
- Nem - szakított félbe csöndesen. - A legnagyobb bajom az, hogy veled és az anyámmal kéne ebédelnem úgy, mintha mi se történt volna. Mintha az elmúlt három évben minden fasza lett volna - Vajon ezért mondja mostanában mindig ezt, ha megkérdezik tőle, mi van?
- Chen…
- Nem volt az. Kidolgoztam a belemet is, hogy megérje… Hogy úgy érezzem, megérte. Hogy olyan fáradt legyek, hogy álmodni se tudjak. Az sem érdekelt, ha összeestem a fáradtságtól. Csak egy hangyafasznyi esély se legyen arra, hogy rád gondoljak. És most itt vagy. És mégis… Annyira… Rettegek, hogy megint…
Chen némán zokogott fel, nekem pedig azon nyomban leesett, miért ilyen ragaszkodó újonnan. Tényleg attól félt, hogy elveszít. Hogy a körülmények ismét úgy alakulnak, hogy képtelen leszek kibírni. Az egyszer sem merült fel bennem, hogy már nem szeretem, de valljuk be, az rosszabb, amikor úgy hozza az élet, hogy már… Már azt sem tudjuk, hogy van a másik. Vagyis hát, a Sors hozza úgy nálunk…
- Annyi szar van - suttogta elhaló hangon, miközben erőtlenül belemarkolt a felsőmbe. - Nem akarom, hogy elhagyj. Még mindig te vagy az egyetlen igazi boldogságom az életben.
- Itt vagyok - öleltem magamhoz szorosan. - Itt vagyok, és nem megyek el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése