Sziasztok ^^ Nos, ehhez a fejezethez csak annyit fűznék, hogy óóóó, igen, LayChen *-* Kellemes olvasást ^^
21. Fejezet
Jongdae
Ujjbegyeim puhán siklottak végig Lay hófehér, ám szerencsére már nyugodt arcán, majd pólója szélénél megtorpanva, elkaptam tagom és villámgyorsan ráterítettem a takarót. Fürgén pattantam fel az ágyam széléről, mielőtt még fasz tudja, mit csinálok. Nagyon csábított a tudat, hogy mellette maradjak és együtt érjen minket a reggel, azonban gőzöm sem volt, egyrészt, őt mennyire zavarná, vagy érezné kényelmetlenül magát egy ágyban valakivel, másrészt, én hogy bírnám ki. Főleg azután a tüzes csók után a liftben.
Elpirulva pislogtam hátra, s közben akaratlanul is megérintettem a szám. Még mindig égett Lay csókjától. Talán, mert érzelmesebb állapotban volt, talán, mert már iszonyú rég volt, nem tudom, de esküszöm, szerintem sosem csókolt még olyan szenvedéllyel, mint ahogy a liftben is tette. Arra sem emlékszem, hogy jutottunk be az ajtón, úgy elvette az eszem.
Tudatosan tisztában voltam azzal, hogy hibát hibára halmozok - halmozunk -, viszont a szívem sóvárgott a folytatásért. Lay-t akartam. Megint. Mindenestül. A förtelmes múltjával, illetve a menő jövőjével, mint világhírű dal- és zeneszerző. Arra vágytam, hogy ismét segítsek neki túljutni azon a rohadékon és ott szerettem volna lenni, amikor díjat kap, s izgatottan tapsolni. Tuti kap egyszer. Túl jó ahhoz, hogy ne.
Fáradtan heveredtem le a kanapéra, s kimerülten hunytam le pilláimat, miközben a bal karommal eltakartam szemeim. Annyira sebtiben történt minden. A napjaim sűrűek voltak azelőtt is, hogy Lay újból felbukkant az életemben, ám azok máshogy voltak pörgősek. A megszokott rutin ismétlődött így, vagy úgy. Mióta itt volt, minden felerősödött és kiszámíthatatlan lett. Ha nincs Lay, a büdös életben nem kezdek ki a menedzseremmel. Ha… Ha nem jön ide, a lelkem még mindig fagyos lenne, és nem vágyna úgy arra, hogy újra szeressen.
Yixing
Kábán fürkésztem a számomra ismeretlen plafont ébredésem után és, noha először megijedtem, hol is vagyok, hamar eszembe jutott az éjjel. Chennél vagyok. Chen lakásán vagyok. Nehézkesen támaszkodtam fel alkarjaimra és pillantottam körbe az óriási, kvázi egy légterű helyiségben. Chent nem láttam sehol sem, amitől újfent aggodalom futott végig rajtam és gyorsan lelöktem magamról a takarót, hogy felkeljek.
Hangtalanul sétáltam le azon a két lépcsőfokon, aminek a tetején az ágy is állt. Önmagában a lépcső is már kész röhej volt, úgyhogy a kurva nagy ágyat hagyjuk is… Nem is Chen lenne, ha nem akkora ágya lenne, amin három másik ember is elfért volna… Ketyegőm sebesen kezdett dobogni mellkasomban, mihelyst a bézs színű kanapé mögé érve észrevettem csöndesen szendergő alakját. Nem feküdt mellém, csakhogy ne érezzem kellemetlenül magam, mikor felébredek, inkább nyomorgott itt. Istenem, Chen…
Bevallom, valamilyen szinten meglepett, hogy az éjszaka megcsókolt, valamilyen szinten nem. És örültem is neki. Elvonta a figyelmemet a szar helyzetről, de utána… A régmúlt érzései hamar a felszínre kerültek és megint úgy csókolóztunk, mintha csak az egyetemi koleszszobánkban lettünk volna. Felszabadultan, hevesen, ugyanakkor végtelenül lágyan. Élveztem és akartam.
Zavartan haraptam bele alsó ajkamba, majd óvatosan fölé hajoltam és végigpásztáztam arcát. Gondterheltnek tűnt. Legalábbis az összevont szemöldökei és karba font kezei erről árulkodtak. Remélem, nem az éjjel történtek miatt van ez. Bár végül is ő kezdeményezett. Ettől függetlenül még megbánhatta. Mégis… Mégis úgy érzékeltem, hogy… Lehet, hülyeséget képzelek bele, de mintha…
Félve kémleltem a sűrű szempillákat és, ugyan a fekete szempárból többet ki tudtam volna olvasni, azonban most hálát rebegtem, amiért aludt. Nem hiszem, hogy tudjuk tovább odázni azt a bizonyos beszélgetést kettőnkről. Rettegtem, milyen irányt vehet a dolog, mindazonáltal egy részem… Nem, igazából az egész valóm Chen után áhítozott.
Jongdae
Álmosan néztem körbe, aztán nagy nehezen felültem és pillantásom azon nyomban az ágyamra tévedt. Lay-t kerestem, viszont ő már nem volt ott, csak az összetúrt ágynemű mutatta, hogy benne volt valamikor. Aggódva térdeltem fel és, mint egy hülye, ismét megszemléltem a helyet. Baszki, Jongdae… Mintha csak úgy egyszeriben ott teremhetne…
Felsőtestem fájóan szorult össze, ahogy realizáltam, lelépett minden szó nélkül, amikor is egy apró koppanást hallottam. Riadtan kaptam a fejem a konyha felé és ott rögvest megláttam Lay-t. Elcsodálkozva figyeltem a hátát, miután megfordult pedig őt magát. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt a markában lévő pohár láttán. Oké, nyugi, itt van. Csak ivott.
- Öhm… Jó reggelt - halk motyogása alig jutott el hozzám, így inkább felálltam én is és közelebb ballagtam hozzá. Tisztes távolságban torpantam meg; a pult nappali felőli oldalán és onnan mustráltam a láthatóan zavarban lévő Lay-t. Önkéntelenül is elmosolyodtam, azért az ritka volt, hogy ő maga ilyen könnyen és csak úgy zavarba jött. - Én… Khm, szóval, köszi az… Öhm, igen. Szóval, köszi - köszönte meg végül esetlenül, gondolom a segítségem.
- Mit kerestél ott a faszba, egyedül, olyan későn? - kérdeztem szinte némán. Ellentétben azzal, mikor megérkeztem hozzá a motoron, most nem volt semmi keménység a hangomban, tényleg csak tudni szerettem volna, mi a halált csinált ott.
- Én csak… - szólalt meg eléggé megviselten, s közben letette a poharat. Tenyerét ő is a márványmintás pultra helyezte, mire jobbon öntudatlanul is megremegett. Olyan közel volt. - Miért nem… Miért nem mondtál semmit?
- Mi van? Miről beszélsz? - nyomjanak fegyvert a halántékomhoz sem értettem, Lay mi az isten nyiláról beszélt.
- Miért nem kértél meg rá tegnap a stúdióban, hogy maradjak? - A kurva életbe! Ugye most nem az fog kiderülni, hogy miattam volt az egész?!
Yixing
Türelmesen vártam Chen válaszát, bár őszintén szólva, tartottam attól, mit fog mondani. Ábrázata olyan gyorsan váltott fehérbe, mint szerintem nekem szokott egy pánikroham közeledtével, majd át vörösbe és vissza. Gőzöm sem volt, mi zajlódhatott le benne, de kívülről elég kaotikusnak tűnt a dolog. Vannak aggályaim amiatt, hogy netalántán most kitér a hitéből.
Valami furcsa csuklásszerű hang tört fel belőle, azután egyszerűen fogta magát és elsietett, egyenesen a fürdőbe. Elképedve meredtem a hátára, azonban félteni nem kellett. Idegesen robogtam utána és szerencsére még a másik helyiség előtt megragadtam a csuklóját. Feszülten sóhajtottam fel, miközben próbáltam elérni, hogy legalább méltóztasson rám pillantani, ám ügyesen kerülte a tekintetem. Komolyan mondom, nem sok hiányzik, hogy felhúzzam magam.
- A francba is, szakadj már le rólam! - fakadt ki elkeseredetten. Szavaira azonnal lecsúszott róla a kezem, hátrébb léptem, s szomorúan vizslattam letört, illetve kétségbeesett arcát. Ez most rohadtul fájt.
- Szóval ezt szeretnéd? Ez a válaszod? - a szívem mélyén reménykedtem benne, hogy tegnap is azt akarta, maradjak. Azért is kérdeztem most is így és bíztam benne, hogy valami faszságot fog felelni, aztán a végén kinyögi, hogy jó lenne, ha maradnék. Szép remények voltak, Yixing… Csalódottan fürkésztem a fekete íriszeket néhány másodpercig, amíg képes voltam rá, anélkül, hogy elsírnám magam, azt követően lesütöttem szempárom és úgy döntöttem, akkor jobb, ha tényleg lelépek, mielőtt isten tudja, mi történik közöttünk. Nem erre számítottam.
- Ne! Várj… Kérlek, ne menj - Chen megtört baritonja hatására kínzóan dobbant meg ketyegőm, testem rögtön reagált, s megálltam neki háttal. - Én… Én úgy… Sajnálom, hogy… Hogy miattam… Ilyen állapotba kerültél. Sosem akartam, hogy… - olyan nagy kuss volt, hogy ugyan kb hangtalanul zokogott fel, így is tökéletesen hallottam és már fordultam is volna oda, de átölelt hátulról, így nem tudtam. Aztán folytatta. - Akartam, hogy maradj, mert annál, minthogy veled legyek, nem létezik semmi a világon, amit jobban szeretnék és mégis… Pont ezért nem akartam. Nem akarom, hogy úgy legyél velem, hogy közben valójában nem vagy az enyém.
Jongdae
Olyan erővel szorítottam Lay testét magamhoz, hogy valószínűleg semmi és senki nem bírta volna kiszedni a karjaim közül. Arcomat tarkójának döntöttem és némán, rettegve vártam, mit válaszol. Már ha válaszol egyáltalán valamit. Elvégre nem kérdést tettem fel. Belehalok, ha nem mond semmit.
Libabőrös lettem, ahogy végigsimított kézfejemen, majd szívem kihagyott egy dobbanást, vagy többet, mikor gyengéden lefejtette tagjaimat derekáról. Kész voltam újfent elbőgni magam, mert ellépett előlem, s inkább lehajtottam a fejem, hogy ne is lássam, amikor fogja, azt kisétál. Persze, hogy nem kezdené újra. Pontosan tudom, hogy mennyit várt rám, még ha eddig őt is hibáztattam mindenért és azt is, hogy mennyire nehezére esett közölnie azokat a szavakat akkor, azon a kibaszott délutánon. Túl sokáig várt rám és még egyszer nem fogja megtenni.
- Most megkérdezném, hogy ez volt-e olyan nehéz, de tudom, hogy az volt - könnyeim tengerén át nem sokat láttam belőle, viszont az érzékeltem, hogy közel volt. Nagyon is. És mosolygott. Mosolygott. Rám. Itt. Most.
- Anyád - szipogtam fel és durcásan mellkason vágtam. Semmi erő nem volt benne, amúgy se ütném meg úgy, ebben a helyzetben meg aztán örültem, hogy még nem ültem itt helyben seggre. Akkor ez azt jelenti…
- Erre most tudnék mondani valami nagyon csúnyát, tekintve, hogy… De nem fogok - hát, hogyne. Az ő anyja az enyém is. Az édesanyja meg… Elpirultam, ugyanis elkapta karom, azután olyan közel húzott magához, hogy egy falevél se fért volna már el közöttünk. Zavartan hagytam neki, hogy letörölje az apró kis cseppeket és, mikor végzett sem vette el orcáimról kezeit. Hüvelykujjaival puhán simogatta bőröm, forró lehelete számnak csapódott, a varázslatosan csillogó sötétbarna szemek meg már megint totálisan elbűvöltek. Nyilván.
- Mire vársz még? - morogtam halkan, miközben belemarkoltam felsőjébe csípőjénél és még jobban hozzá simultam. Csöndesen felkuncogott és esküszöm, egy pillanatra azt hittem, a régi szokásának fog hódolni, vagyis kibasz velem, ám áldja az ég, nem tette. Lágyan csókolt meg, én pedig az összes szarságról elfelejtkeztem és minden sejtemmel csak rá koncentráltam. Oké, meg arra, hogy még véletlenül se izguljak fel ennyitől. Az nagyon gáz lenne.
Yixing
Alig hallhatóan nyílt ki a fürdőszoba ajtaja, azt követően Chen, immáron lezuhanyzott és tiszta ruhát húzott alakja tűnt elő. Megilletődve sandítottam le saját cuccaimra, pontosabban mondva, Chen cuccaira és akaratlanul is végigsiklott tenyerem a fekete farmer anyagán. Ismét szörnyen figyelmes volt, adott másik ruhát és nem tett egyetlen egy kétértelmű, vagy olyan igazán kimjongdae-s szexuális megjegyzést sem, amíg elmentem rendbe szedni magam előtte. Elismerem, azért kicsit hiányzott a pimasz Chen.
Mintha csak természetes lenne, úgy dobta le magát mellém, térde az enyémnek nyomódott, belém karolt jobbjával, baljával meg egyszerűen, a vállamnál fogva, lenyomott az ágyra, s hozzám bújt. Elvörösödve pislogtam a mennyezetre és igyekeztem tudomást sem venni az érzékeny nyakamon érzett meleg levegőről. Vagy a félig rajtam fekvő Chenről. Vagy arról, hogy automatikusan átöleltem félkézzel. Istenem, ez pont olyan, mint régen.
- Hmm… Nem maradunk így egész nap? - kérdezte suttogva. Hangja álmosnak hallatszódott és nem lennék meglepődve, ha tényleg kurva fáradt lett volna. Majdnem hajnal volt, mire ide értünk, de korán is keltünk mindketten. Elvileg hamarosan menni kéne a stúdióba folytatni a munkát. - Faszom - motyogta ingerülten, majd felült és festett tincsei közé túrt. - Kurva munka - tette még hozzá azért. Döbbenetes számomra egy olyan Kim Jongdae-t látni, aki valóban elkötelezett valami felé.
Hirtelen felém fordult, azután elvigyorodott és, mire feleszméltem, már felettem is térdelt, végül lecsapott ajkaimra. Rövid csók volt, azonban nem bántam, mert jelenleg ezt nem szándékoztam volna folytatni. Fürgén ugrott fel és baszki, még szerencse, hogy nem húzódott el a dolog, ugyanis… A menedzsere lépett be mindennemű beinvitálás nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése