Hát, khm, igen, ezt én sem gondoltam volna. Sziasztok ^^ Szóval, Sors, dögölj meg! folytatás. Vagy második évad. Kinek hogy tetszik. Aki annak idején követte a - most már mondhatom, hogy első évadot, az tudja, hogy mindig is megvolt az ötletem a folytatásra, de nem terveztem megírni. Akkoriban egy jó évig futott a történetet és utána másra vágytam, ám mindig ott motoszkált bennem ez.
Miután elkezdtem újra írni is vissza-visszatért, de igyekeztem elhajtani, mert tudom, hogy sokaknak egy nagy, kerek, egész fanfic volt ez első. Végül magam szórakoztatására kezdtem el írni egy hónappal ezelőtt (ezért sem volt másból friss), mert egyszerűen képtelen voltam szabadulni tőlük. Bevallom, közzétenni végképp nem terveztem, de úgy voltam vele, aki szeretné olvasni a folytatást, az úgy is fogja, aki meg nem szeretné, mert neki szép és jó volt az első is és nem akarja bolygatni, az nem fogja.
Minden belső szenvedésem ellenére most mégis itt vagyok vele. És nincs is szebb nap ahhoz, hogy publikáljam, mint Jongdae szülinapja, illetve aznap, amikor Yixing új MV adott ki. *khm, Sors* Érzem, hogy ezért máglyán fogok elégni, de kellemes olvasást azért hozzá ^^
Megjegyzés: Fikarcnyi tudásom sincs a munkakörökről, erről az iparról (és amúgy lehet TMI, de szörnyű a zenei érzékem is).
Ez mindig is egy chill, fun sztori volt, a szokásos laychenes, sorsdögöljmeges szenvedésen kívül senki se számítson semmi világmegváltó történetre, bár azért érezhető lesz, hogy valamennyit változott a stílusom. Csak szeretném élvezni az írását és jókat szórakozni a fiúk szenvedésén, haha xD És akkor még egyszer, kellemes olvasást hozzá ^^
A történt főlapja, ismertetője és a szereplők leírása az előző bejegyzésben, vagy fent oldalt, vagy itt
1. Fejezet
Jongdae
Semmitmondó ábrázattal figyeltem, ahogy a pohár szélén lefolynak az aprócska vízcseppek, majd egy lemondó sóhaj után levágtam a dohányzóasztalra, hátradőltem és lábaimat feldobtam az üveg mellé. Feszülten hunytam le szemeimet egy pillanatra, nyugalomra vágytam, azonban a kibaszott mobilom akkor is rezgett. Idegesen vettem ki a zsebemből, aztán, mikor megláttam, ki keres, inkább a kanapé másik végébe hajítottam. Nincs most ehhez lelkierőm.
Zaklatottan meredtem a hófehér plafonra, megszorítottam orrnyergemet, majd felpattantam és köröket kezdtem róni a hatalmas nappali kellős közepén. Elbasztam. Nagyon elbasztam.
- Kim Jongdae! - ijedten kaptam fejem az ajtó irányába, amint meghallottam az ingerült hangot mögüle. Istenem, ez most tuti megöl! - Három másodpercet adok, hogy kinyisd, vagy esküszöm, betöröm!
Huszonéveseket megszégyenítően rinyáltam magamban, miközben odarohantam az ablakhoz és kitekintettem a tizenkilencedik emeletről, hát ha azóta már átköltöztem - mondjuk az elsőre. Onnan hótziher, hogy még ki is ugranék. Halk sikoly csúszott ki belőlem, ugyanis tényleg nekiesett a férfi az ajtónak, mire én meg berohantam a fürdőbe. Csak felnőttesen.
- Ha a bejárati ajtód sem állított meg, azt hiszed, ez megfog? Gyere ki, nem hallod!
- Nem! Meg fogsz ölni! - ordítottam ki én is és ráfogtam a kilincsre, abban bízva, ez megment, de nem így volt. Nyilván.
- Abban biztos lehetsz! Mégis mi a halált csináltál?
Yixing
Elgondolkozva bámultam ki a nyitott ablakon. Élveztem a tavasz elejei kellemes, kicsit hűvös, de azért már pont jó időt. Ujjaim szórakozottan doboltak egy dallamot az asztalom szélén, néha megtorpantam, amikor egy új jutott eszembe, s így újrakezdtem. Összerándultam, amint megéreztem, hogy két kéz simul vállamra, azután rögtön felkúszott orromba anyám összetéveszthetetlen illata és azon nyomban ismét ellazultam.
- Édesem, tudom, hogy nagyon bele vagy merülve, de néha enned is kell. Gyere! - gyengéden, ugyanakkor ellentmondást nem tűrően fogott csuklón és már vezetett is a konyha felé. Nos, igen. Néha megesett, hogy elfelejtettem enni, ha nagyon dolgoztam.
- Ti már ettetek? - kérdeztem, miközben édesapámra pillantottam, aki a nappaliban nézett valami gagyi műsort.
- Igen. Nem akartunk zavarni, de… De enned kell! Még az ihlet sem lehet kifogás! - elmosolyodtam nevelőanyám féltő és némiképp… Erős hanghordozására. Itt voltam harminchoz közeledve, mégis a kicsi fia maradtam. Persze, tudom, egy anyának mindig így lesz, de… Nagyon gáz, hogy a szülői házba menekültem vissza.
Csöndesen kezdtem neki a késői ebédnek. Egykedvűen rágtam meg minden falatot, közben a másik helyiséget hesszeltem. Anyám egy takaróba bugyolálta magát és odabújt apámhoz, aki automatikusan köré fonta karját. Irigy voltam. Irigy voltam a szüleim boldogságára.
Jongdae
Ugyanúgy bámultam a menedzseremet, mint, ahogy az elmúlt tíz percben is. Üres tekintettel és valami hihetetlenül flegma arccal. Így védekeztem. Jogos volt az indulata és örülhetek, hogy még nem dobott utcára.
- Mindig is tudtam, hogy őrült vagy, de ez azért… Túlzás volt - nyögte ki végül, miközben megállt előttem csípőre tett kezekkel. - Mi a szarhoz kezdjek veled? - tárta szét őket elkeseredésében. Például ihatnánk. Este le kell részegednem. Ezt nem fogom józanul kibírni.
- Majd az idő megoldja - legyintettem rá. Próbáltam olyannak tűnni, mint, akit nem zavar az egész kurvára és be is jött. A férfi előrelendült és szerintem kész volt egy isteneset beverni, csakhogy fürgén átugrottam a kanapé mögé, majd hátrálni kezdtem.
- Gyere csak ide! Kitekerem a nyakad! Mi az, hogy az idő megoldja? Hallod te magad?! - vérben forgó szemekkel indult meg felém, azonban telefonja hirtelen megcsörrent. - Igen? Igen, itt van velem. Értem. Azonnal - Most fog elvinni a temetésemre. Ebben halálbiztos vagyok.
- Kizárt - szólaltam meg rögvest, amint letette a készüléket. Még a mutatóujjamat is feltettem, hogy minél hatásosabbnak tűnjek.
- Ohh, dehogynem! Vagy magadtól jössz, vagy viszlek. Az se érdekel, ha ájultan, de jönni fogsz! - Azt hiszem, este nem fogunk inni. Sőt, szerintem addigra hajléktalan leszek. Francba!
Yixing
- Hagyd csak ott, majd elmosom - anyám kedvesen ölelte át vállamat, miközben kihúzta markomból a tányért. Némán léptem odébb és csak figyeltem a pultnak dőlve, ahogy mosogat. - Mi az?
- Semmi - ráztam meg a fejemet, aztán megköszörültem a torkomat. - Megyek vissza dolgozni - löktem el magam és már siettem is volna fel, ám a nő elkapta a karom.
- Tudom, hogy… Túl sok időt töltesz bezárva a négy fal közé. Nem mész ki egy kicsit? Gyönyörű idő van! - reménykedve nézett rám nagy, barna íriszeivel, ám én hajthatatlan voltam. Egyetlen egyszer mentem ki innen, mióta hazajöttem, akkor is megint összefutottam azzal a férfival. Soha többet. - Ziyit is kiv-
- Nem! - vágtam rá hevesen. Gyorsan iramodtam meg felfelé és meg sem álltam addig, amíg újra be nem záródott mögöttem dolgozószobám ajtaja. Szívem úgy vert, hogy féltem, kiszakad a helyéről. Tényleg azt hittem, magam mögött hagytam ezt a dolgot. Ezt a részét az életemnek. De mióta… Képtelen vagyok kimenni a házból, s képtelen vagyok külön élni. Szerintem rövidúton elpatkolnék egyedül.
Teljesen beletemetkeztem a munkába, ami… Őszintén? Nem gond. Rengeteg felkérést kapok, egy hangyafasznyi okom sem lehet panaszra. Másnak ez biztos, álommunka lenne. Úgy és annyit dolgozok, amennyit én akarok, akkor tartok szünetet, amikor én akarok. Mégsem mentem soha szabadságra, vagy vettem visszább a tempóból. Mert nem tudok lazítani. Mert nem akarok lazítani.
Jongdae
Idegesen járt fel és alá bakancsba bújtatott lábam, miközben a totál üveg irodában ültem egyedül. Lelki szemeim előtt már láttam, mi lesz a következőkben. Csúnyán elküldenek a halálba. Minimum.
- Ahj, istenem, bár ne csináltam volna semmit se… - motyogtam magam elé, azután lefejeltem az asztalt és úgy is maradtam. Mindent félretéve… Egy kicsit se sajnáltam. Megérdemelte a fickó.
Megdöbbenve egyenesedtem fel, mikor kopogást hallottam és rögtön megpillantottam azt, aki az itt töltött napjaimat valamelyest feldobta, Kim Jongint. Igen, néhai barátom, Park Chanyeol egyetemi szobatársát. A Sors még mindig kiszámíthatatlan…
Halkan felnevettem, mert nem ő is lett volna, ha nem egy darab, hajszálpontosan vágott papírra írta volna fel a… Hát, jókívánságát? “Magadnak főzted, Jongdae, de tudom, hogy kimászol belőle”. Kösz…
Nekiveselkedtem, hogy feltápászkodom és odamegyek, ám végül csak tőlem megszokottan bemutattam neki, mire a srác megforgatta a szemét, majd amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt. A betegsége ellenére, ő volt a legjobb táncos, mondhat bárki bármit. Itt legalábbis, amúgy meg… Na, nem! Rá gondolni se fogok!
- Remélem, ezt a pofont, amit most adtál magadnak, azért adtad, hogy ne én osszam ki neked - az ügynökség vezetője kibaszott nyugodt baritonja arra engedett következtetni, tényleg orbitális szarban vagyok. Bár az elém dobott tablet képernyőjén világító szalagcím is nagyban hozzátett ahhoz, hogy ezzel tisztában legyek. Szarban vagyok.
Yixing
Hangulatomat tekintve nem volt semmi meglepő abban, hogy a délutánomat depresszív dallamok és szövegek tették ki. A hangszigetelt szoba elrejtett mindenki füle elől, nyugodtan elsüllyedhettem nyomoromban. Hosszú idő óta először magamnak írtam, s nem másnak. Hiányzott.
Mikor hátradőltem és kilestem a függöny résein, meghökkenve állapítottam meg, hogy már sötétedik. Rég nem mélyültem el ennyire a zenében. Mármint annyira, hogy fel se tűnjön, mennyi idő telt el. Ki kéne mennem. Félek, hogy anya lassan rám töri az ajtót. Alig tettem ki az egyik lábamat, kishúgom vékony teste nekem csapódott és nyomban körém is fonta karjait. Mosolyogva öleltem át vállát, majd egy puszit nyomtam feje búbjára.
- Úgy begubóztál már megint! - nyafogott magas hangon. - Azt hittem, kimegyünk kicsit - egy pillanatra elhallgatott, aztán ajkai gyönyörű mosolyba görbültek. - Legalább a kertbe.
- Jól van - sóhajtottam fel beletörődve. - Vegyél fel valami meleg ruhát és találkozunk lent - arca felragyogott és már rohant is vissza a szobájába. Én csak sebtiben felkaptam az egyik pulcsimat a szék háttámlájáról és már mentem is. Szerintem Ziyi abban a hitben él, valamiféle fóbiám van. Bár…
- Jaj, istenem, apa, erről igazán leszokhatnál már - morogtam magam elé, s felmarkoltam a távirányítót a kanapé karfájáról, hogy kikapcsoljam az úgy felejtett tévét. Az ujjam megremegett a gomb fölött, ahogy a képernyőre sandítottam, a szavak, amelyek elhagyták a bemondó hölgy száját pedig a szívemig hatoltak.
- Chen, a híres koreai énekes botrányba keveredett - Tényleg ezt kell hallanom rólad ennyi idő után először?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése