Sziasztok, megjöttem az utolsó előtti fejezettel ^^ Bár ez annyira talán nem örömteli hír, viszont már készül az Extra rész is. Biztosra még nem mondom, mert valójában ez a második próbálkozásom már, az elsőt harmincvalahány oldal után kukáztam, mert rájöttem, hogy nem tetszik. Igen, ennyire belemerültem, hogy aztán kidobjam. Mindegy is. Vagyis nyilván megvan még, mint vázlat, de azt biztos nem fogom kitenni. Na, de a részről; a szenvedés megy tovább, de gondolom, ez várható volt, bocsi :3 Kellemes olvasást hozzá ^^ (A héten eskü hozom a zárót is, mert utána elhavazódom megint és félek, hogy nem lesz lelkierőm feltenni >.<)
55. Fejezet
Yixing
Idegesen harapdáltam az alsó ajkam a házunk előtt ücsörögve. Szerencsére a felső két lépcsőfokra már nem esett rá az eső, ám még így is úgy visszaverte a föld, hogy a lábam szára totál elázott. Nem bírom. Fizikailag fáj, hogy nem megyek Chen után. A testem minden sejtje érte kiált. Menni akar. Menni akarok.
- Tessék, bár nem hiszem, hogy nagy hasznát veszed most - nagy szemekkel lestem oldalra, az óriási esernyőre, majd anyám komoly íriszeibe. - Kérlek, inkább hívj taxit, ha kiértél a főútra, jó? Nem szeretném, ha bajod esne ebben az időben.
- Miből gondolod, hogy… Én…
- Túl sokszor, túlságosan is sokszor szakított már el egymástól titeket a Sors, de Yixing, végül mindig visszataláltatok egymáshoz. Tudom, hogy ezúttal sem lesz másképp.
- És ha megint megtörténik? - kérdeztem reszkető hangon, félig majdnem újfent sírva. Nem hiszem, hogy képes leszek még egyszer elviselni. Most is alig tartom már magam.
- Akkor megint visszataláltok a másikhoz. Tudod… Nem mindig a… Megfelelő ember mellett kötünk, de ti… - Vajon itt magára és Chen apjára gondol? - De ti, Yixing, tényleg összetartoztok. Hiszem, hogy egymásnak teremtett titeket a Sors, bármilyen nehéz is az utatok.
Sosem gondoltam, főleg nem öt évvel ezelőtt, hogy Chennel akárcsak összetalálkozunk, nemhogy egy egyetemre kerülünk, egy szakra, ráadásul egy kolesz szobába is. Nem hittem, hogy szerelmes leszek belé, utána azt, hogy bármi elszakíthat tőle. Három hónappal ezelőtt pedig a legvadabb álmaimban sem képzeltem, hogy ismét egy helyen fogunk tartózkodni, aztán újból együtt leszünk. Hiányzol, Chen.
Jongdae
A bevett tablettáktól némileg bódultan, kerekre tágult szempárral bámultam a reptér budijának plafonjára, miközben Kyungsoo a nyakamat csókolgatta. Azt azért nem mondom, hogy kurva régen dugtam utoljára vécében, de nem most volt, az is biztos. Rohadtul nem kéne most ez. Egy részem tudja. Először sem kellett volna összekeverednem Kyungsoo-val, most meg pláne nem. Viszont képtelen vagyok csöndben meghúzni magam. Kell valami, ami elvonja a figyelmem. Ki akarom ereszteni a gőzt.
Hevesen kaptam a férfi ajkai után, felgyűrtem fekete pólóját, hogy a tenyerem kényelmesen felfedező útra indulhasson. Mondjuk, nem mintha lenne még olyan felület a testén, amit ne ismertem volna, de ezt inkább hagyjuk. Lazán jártam végig minden négyzetcentimétert, végül a lapockáiba mélyesztettem be a körmeimet, mire felmordult. Meglepett nyikkanás csúszott ki belőlem, amint felkapott és úgy szorított neki a falnak. Nem sokáig foglalkoztatott a dolog, sőt voltaképpen tetszett is, úgyhogy azonnal köré kulcsoltam lábaimat és elégedetten vigyorodtam rá.
- Megdöbbent, hogy itt csinálod ezt velem - somolyogtam rá. - De bejön - súgtam a fülébe, majd belecsókoltam a nyakába, csípőmet erősen az övéhez nyomtam. Térjünk már a lényegre, a kurva életbe!
A világ végérvényesen kezdett összemosódni, érzékeltem a kicsit több, mint a menedzserem érintését, hallottam, hogy néha mond valamit, de szinte rögtön el is szállt, noha asszem, azért válaszoltam neki. Minden felfokozódott, mégis a vágy el is söpörte azt a mindent és csak az maradt. A vágy és Lay. Mert csessze meg, még így is csak rá tudtam gondolni és csak őt akartam. A hangját, az érintését, az illatát, mindenét. Bármennyire is felejteni szerettem volna, ebben az állapotban is képtelen voltam. Életem minden rohadt pillanatában csak rá vágyom, és csak rá fogok.
Yixing
Elég volt a kapun csak kiérném, már az alsóm is tiszta víz volt, esernyő ide, vagy oda. Ennyire kurvára esett. És ennyire kurvára Chent akartam. A félelmeim nem múltak el, rettegtem, hogy lebukunk, hogy magammal rántom valami elbaszott botrányba. Megint. A gondolattól is rosszul voltam, hogy kiderüljön, mit tett velem a tanárom. Hogy megbélyegzik, mert szeret, mert velem van. És hogy egy napon mindezekért meggyűlöl.
Talán azt túlzás lenne mondani, hogy hömpölygött az utcán a víz, de baszki, hát… Hömpölygött. Kibaszottul hömpölygött és kibaszottul nem járt az égegyadta világon semmi. Sem autó, sem busz, taxi meg főképp nem. Rábasztam. Nem kicsit. Nagyon. Adtál egy kurva esélyt, Sors, erre velem is kibaszol?
Frusztráltan túrtam hátra agyon ázott tincseimet, az ernyőt a legközelebbi kukába dobtam és reményvesztetten néztem szét. Esélytelen. Mire egyáltalán kijutnék innen és elérném Chent, már a repülők is járni fognak. És elmegy. Itt hagy. Mehetek utána, de akkor már mindegy lesz. Sosem bocsát meg. Meglehet így sem.
Ingerülten köptem ki némi esőt, azt követően előhalásztam a mobilom, hogy bassza meg, akkor gyalog menjek el a reptérig, holott tudtam, kizárt, hogy ez sikerüljön. Messze volt, ez még normális körülmények között is lehetetlen vállalkozás volt. De Chenért bármit.
Jelenleg bármit megtettem volna azért, hogy még egyszer láthassam őt. Ha csak a dühös, sértődött alakját is. Bocsánatot akartam kérni, amiért ezúttal én is megszegtem az ígéretem. Másodszor is. Az ígéretem, amit az első félév vizsgájának másnapján tettem. Kitartok mellette, bármi is legyen.
Jongdae
Amikor valaki eszeveszetten verni kezdte a mosdó ajtaját, anyáztam. Először. Másodpercekre voltam attól, hogy végre megkapjam az áhított menetemet. Aztán… Egy egészen hangyafasznyit elszégyelltem magam. Nem a szex miatt. Áh, dehogy! Amiatt, hogy… Igazából mindegy lett volna, kitől kapom meg, amíg megkapom. Kyungsoo volt itt. Pont.
Szétcsúszva hagytam a férfinak, hogy végigvonszoljon a folyosón; a szűk nadrágom rohadt kényelmetlen volt, a maszkom is, a vérem pezsgett, a bőröm égett. Vágytam a folytatásra. Lay-re vágytam.
- Jongdae… Jongdae! Szedd össze magad! - Tehetném, de nem akarom. - Hé, hallasz? Jongdae! - Hallak, Kyungsoo. De nem akarlak. - Az istenit!
Csuklón ragadott és vitt tovább fasz tudja, hova. Teljesen szétestem, a tabletták beütöttek és őszintén? Ha magamnál lettem volna, se érdekelt volna, hogy mi van, vagy hol vagyok.
A szemeim elé kaptam a kezemet, ugyanis hirtelen lerántotta a fejemről a sapkát, illetve a napszemüvegem és azt hittem, a fény menten megvakít. Kábán pillantottam rá és elvigyorodtam, mikor észrevettem, hogy milyen feszült.
- De most tényleg halálkomolyan oda merted adni az egész dobozt, Kyungsoo? Tényleg nem számítottál rá, hogy ez lesz, vagy abban bíztál, hogy kicsit felengedek? Végül is felengedtem. Simán hagytam volna, hogy megdugj egy kibaszott reptéri klotyóban. Mert nekem ennél több sose fog jutni - és elsírtam magam. Sosem fog ennél több járni nekem.
Yixing
Ilyen fizikai megpróbáltatásban szerintem sosem volt még részem és valószínűleg sosem lesz még egyszer. Legközelebb fejbe verem saját magam, ha eszembe jut ilyen útra indulni, ilyen időben. Kilátástalan volt az egész, mégsem álltam meg. Reménykedtem benne, hogy eláll a vihar és akkor tudok hívni egy tetves taxit, vagy esetleg megszán valaki és felvesz. Így lett, de nem kellett hozzá, hogy csillapodjon az eső. Bárcsak nem kívántam volna ezt.
Mert a Sors ismét kicseszett velem. Mást sem csinál, csak kicsesz. A kocsi nem ment nagy sebességgel nyilvánvaló okokból, ám így nem tűnt fel, mikor lefékezett mellettem, túlságosan is máshol járt az eszem. Chen körül. Viszont a zivatar ellenére is felismertem a hangot. A hangot, ami a rémálmaimban kísértett.
- Yixing? - elcsúsztam egy pocsolyában úgy megijedtem. Holtra váltan néztem fel a jármű letekert ablakára, a mögötte lévő férfira nem mertem. Ne, istenem, csak őt ne! Könyörögve kérlek… - Mit keresel ilyenkor kint?
A büdös életben egyszer sem voltam képes akárcsak egy árva szót is mondani neki. Mégis honnan a faszból gondolja, hogy majd most válaszolok neki? A szerencsétlen kis huszonhét évem lepergett a szemem előtt, amikor kinyitotta az ajtót és kiszállt. Rémültem figyeltem a karját, ami felém nyúlt, gyanítom, hogy felsegítsen, azonban én csak a múltat láttam. A múltat, amiben azok a kezek leszorítottak, meggyaláztak, megrontottak. Itt fogok meghalni. Ezt biztos nem bírom ki. Chen tuti nem bukkan fel, hogy megmentsen.
Vagy mégis. Pusztán Chen gondolata is elég volt, hogy a testem automatikusan cselekedjen, félreütöttem tagját. Nem. Nem omolhatok itt össze. El kell érnem Chent. Meg kell találnom őt. Nem mehet el. Nem mehet el úgy, hogy nem láttam őt. Látnom kell legalább még egyszer, s utoljára. Ezúttal nem fogok rád várni, Chen, én magam fogom itt hagyni ezt a rohadékot.
Jongdae
Elgyötörten dőltem az oszlopnak, aminek a takarásában álltunk és igyekeztem nem zokogni annál is hangosabban mint, amin már így is zokogtam. A könnyeimen át nem láttam Kyungsoo-t, ám többször is végigsimított fedetlen felkaromon megnyugtatás céljából. Csak hát szart se segített. Bőgtem, mint állat. Kíváncsiak vagytok, milyen voltam az előző szakításunk után? Nos, ez még semmi sem volt. A kezdeti jobban akarom érezni magam, valamint szakadatlan és gáz sírás után jön majd a totális szétcsapás, illetve munkába menekülés.
Képtelen vagyok elviselni. Nem megy. Nem is fogom. Tudtam, hogy ha újból bekövetkezik, belehalok. Úgy fáj. Nem akarom érezni. Tizenhárom év. Tizen-kibaszott-három év. Hogy szeressek ki valakiből, akiért ennyi ideje dobban meg a szívem?
- Jongdae… Kérlek… Nem tudom, hogy segítsek - Kyungsoo gyengéden ölelt magához, szavai kedvesek voltak, ugyanakkor elkeseredettek is. Én sajnálom a legjobban, hogy nem tudsz.
Letéptem a maszkom, az arcomat a nyakába temettem, miközben belemarkoltam felsőjébe és közelebb húzódtam hozzá. Nem Lay, de legalább valaki. Jobb mint, mikor előzőleg egyedül kellett visszasétálnom a lakáshoz és ülni a szobámban a sötétben magam elé meredve. Dögölj meg, Lay, amiért ezt újra át kell élnem!
- Megoldjuk, jó? Jongdae, nézz rám, kérlek! Segíteni fogok neked. Ígérem - Ne használd ezt a szót, Kyungsoo.
- Ne… - erőtlenül leheltem a szót és lefejtettem magamról tagjait. - Levegőre van szükségem - suttogtam és a férfi tiltakozása ellenére kifelé vettem az irányt. Én eskü, nem akartam megadni magam a siránkozásnak, de nem bírom. Lay, nem szeretted volna, hogy bántódásom essen, végül mégis te bántottál a legjobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése