Sziasztok ^^ Nos, eljött az utolsó rész ideje, kicsit szomorú is vagyok, meg nem is. Örülök, hogy befejeztem, de hiányozni is fog a történt. Őszintén szólva, még mindig nem tudom, elégedett vagyok-e a végével, de majd Ti eldöntitek. Bizonyos dolgokról szerettem volna írni, de valahogy sehogy sem illettek sehova és kicsit zavar, hogy emiatt nyitva maradt itt-ott egy-egy kérdés. Ezek miatt is volt, hogy ennyit ültem felette, szerettem volna ezeket beilleszteni, de akkor meg túl erőltetnek éreztem. Na, mindegy. Kellemes olvasást hozzá ^^
Az Extrát illetően, igen, lesz. Jelen állás szerint úgy 99%-ig biztos vagyok benne, úgyhogy elárulom, hogy a Kim-Zhang család közös nyaralásra megy Chen egy sebtében, alkoholmámorban tett utazásfoglalása végett. Mert nem is ő lenne xD Hogy mikor érkezik, azt még nem tudom, de folyamatban van ;)
56. Fejezet
Jongdae
Üres tekintettel meredtem felfelé a hatalmas viharra, bennem is legalább ilyen erők dolgoztak. Törni, zúzni vágytam, kiadni magamból a felgyülemlett feszültséget, idegességet, elkeseredést, szomorúságot. Mindent. Közben meg legszívesebben összekuporodtam volna itt, a reptér oldalánál, a fal tövében és zokogtam volna, mint egy csecsemő. Nem akartam tovább érezni a fájdalmat. Elég volt. Tényleg elég volt. Nem akarom Lay-t tovább szeretni. Fáj. Elviselhetetlenül fáj. Komolyan azt hittem, ezúttal megkapjuk a boldog befejezést. Együtt.
- Chen! - Mi a…? - Chen!
Hallucinálok, bassza meg. Ez eskü, már a vég. Totál elszállt az agyam a tablettáktól. Részletkérdés, hogy úgy érzem, szart se használnak már. Istenem, most tuti az jön, hogy Lay-t fogom mindenhol is látni. Geci, ebbe belehalok… A homlokomra szorítottam a két kezem és kicsit megmasszíroztam azt, hát ha segít, majd sebes léptekkel megindultam visszafelé, ám a hang megállított. Lay hangja.
- Ne merészelj még egy lépést tenni, Kim Jongdae! - döbbenten fordultam vissza és csak néztem, ahogy Lay alakja fut felém. Mit fut? Úgy rohant mint, akit üldöznek.
Ében tincsei a fejére tapadtak a gigászi esőzés miatt, akárcsak a ruhája. Szívszorító volt látni, mennyire is vékony. Az eltelt hetekben egészen összeszedte magát, azonban az elmúlt napok eseményei után, ismét megzuhant. Nem mintha nem érdemelte volna meg, de sosem szerettem, mikor ilyen volt.
- Mi a faszt keresel itt? - vetettem oda flegmán, ugyanakkor igencsak dühösen. Oké, meglehet, hogy egy egészen icike-picikét felgyorsult a szívverésem is a látványára. - Jöttél integetni?
- Érted jöttem.
Yixing
Teljesen jogos volt a hangsúlya, a modora, az ábrázta. Nem is vártam kevesebbet tőle, minthogy így beszél velem. Megérdemeltem. Hülye voltam. De jóvá szeretném tenni. Kettőnkért.
- Hah, értem ugyan nem - morogta ingerülten és újból hátra arcot csinált, hogy visszamenjen, csakhogy nem hagytam neki. Nem hagyhattam. Chen jelenleg nagyon sértődött, de tudom, hogy… Hogy még mindig szeret, csak szörnyen makacs és nem akar engedni.
- De, igen. Hacsak nincs még itt egy Kim Jongdae, akibe őrülten szerelmes vagyok.
- Legyetek boldogok! - üvöltött vissza, viszont meg nem fordult, csak robogott tovább a reptér bejárata felé. Nem hagyhatom.
Sietve kaptam a karja után, aztán megragadtam balommal a derekát és magamhoz rántottam. Gyengéden öleltem át hátulról, arcomat nedves tarkójába temettem. Erősen tartottam, ugyanis nagyon szabadulni próbált, végül reményvesztetten ütni kezdte a kezem.
- Engedj el! Hallod! Szakadj le rólam! Lay! Engedj el… - utolsó szavai sírásba fulladtak, mire csak még szorosabban bújtam hozzá. - Hogy… Hogy dobhattál el… Minket? Hogy… Engedj el! - ordított fel megint és közben igyekezett lefeszíteni a tagjaimat a testéről.
- Eddig nem akartad, hogy elengedjelek - suttogtam csöndesen a hajába. Megdermedt egy pillanatra és még a vihar ellenére is hallottam, milyen nagyot nyelt. Mély levegőt vettem, beszívtam az eső, illetve az ő illatát is, s még jobban magamhoz szorítottam. - Mondd ki még egyszer és elmegyek.
Jongdae
Na, nem. Ezt nem fogja átpasszolni rám. Én mondtam ki azt is, hogy szakítsunk, mert nem volt vér a seggében, hogy megtegye. Erre most meg átdobná nekem ebben is a labdát? Meg a faszomat! Ő volt az, aki eldobta kettőnket. Aki a szarban nem állna mellém. Kurvára nem érdekel, mi lesz, ha kitudódik a kapcsolatunk. A francba, még most se megy, hogy múlt időben gondoljak rá! Annyiszor, de annyiszor hangoztattam, hogy nekem ő akkor is elég, ha minden más széthullik az életemben. A mindenem.
- Miért kéne? - kérdeztem rekedten. - Te már elengedtél.
- Chen…
- Nem, nekem nem elég, hogy itt vagy. Hogy most itt vagy és így ölelsz. Én erre vágyom akkor is, ha a szalagcímek azt fogják írni, hogy Chen, a híres dél-koreai énekes évek óta titkos kapcsolatban van a neves dal- és zeneszerzővel, Lay Zhanggal. Hogy ne félj attól, hogy ezért megutállak. Hogy ha az igazság napvilágot lát, csak mellém feküdj és megnyugtass. Hogy rám mosolyogj azzal a démonokat is elűző, gyönyörű mosolyoddal. Hogy megcsókolj kétes érzések nélkül. Csak téged akarlak, Lay, hát, tényleg nem elég neked?
- Én a boldogságod is akarom - súgta a fülembe, amit természetesen a testem nem hagyott reakció nélkül, s megremegett.
- Te vagy a boldogságom - nem reagált szóban, de éreztem, hogy az ölelése még erősebb lesz. Nem volt épeszű ember, aki kijött volna ebben az óriási zivatarban, mi mégis itt álltunk ölelkezve. Erre csak is mi lehetünk képesek.
- Chen… Az az újságíró… Mit mondott neked rólam?
Yixing
Tudnom kellett. Tudom kellett, miért rettegett annyira elmondani. Biztos volt valami oka, hogy ennyire kussolt róla és ilyen sokáig. Olyan szörnyű nem lehetett, vagy agyon is verte volt a csávót érte ismerve őt.
- Nem számít - lehelte halkan és ráfogott a kezeimre, hogy lefejtse őket magáról. Hagytam neki, de azonnal magam felé is fordítottam szomorú alakját és megpróbáltam szemkontaktust létesíteni vele, ám kerülte a pillantásom. Persze, te észlény, hisz haragszik rád! - Vissza kell mennem, Kyungsoo biztos vár már és aggódik.
- Nem akarom, hogy Kyungsoo-val legyél.
- Akkor mégis mi a frászkarikát akarsz, ha? Mert nekem úgy tűnik, hogy kurvára nem tudod eldönteni! Sose tudtad! - dühösen lökött el magától, ami bevallom, rohadtul szarul esett. - Szakítottunk. Semmi, de semmi közöd nincs ahhoz, hogy kivel, mit csinálok!
Pontosan értettem a szavai mögött megbúvó mondanivalót és igen, felbaszott. Elég rendesen. Vagyis hát… Féltékeny lettem. Féltékeny lettem Kyungsoo-ra és talán rá még jobban, mint Minseokra. Mert Kyungsoo-val tényleg jó volt a kapcsolata és tudom, hogy Chennek vannak, ha nem is szerelmi jellegű érzései a férfi iránt, de valamilyen jellegűek. Kedveli őt, értsünk ezalatt bármit is. Rosszul vagyok a gondolattól is, hogy más érintse meg.
Értetlenül nézett rám, amikor határozottan megtoltam a mellkasánál fogva. Egészen a falig hátráltam vele, majd időt sem hagytam neki a tiltakozásra, ugyanis láttam, hogy már nyílik is a szája, hogy elhordjon mindennek, csak gyorsan, s szenvedélyesen megcsókoltam. Belesűrítettem az összes érzésemet, legyen az jó, vagy rossz a csókba és reménykedtem benne, hogy viszonzásra találok, azonban nem így lett. Chen feldúltan taszított el magától, de olyan erővel, hogy a sárban landoltam. Erre nem számítottam.
Jongdae
Kurva fosul éreztem magam, amint megláttam Lay-t egy méretes pocsolyában landolni, ugyanakkor igyekeztem rendezni a vonásaimat, elvégre haragudtam rá. Meg nem mintha nem áztunk volna már mindketten halálra, szóval ennél betegebb úgy se lehet már egyikünk sem. Nem szívem, nem kell a rinya a beteg Lay elképzelése miatt. Megérdemli a köcsögje!
- Ezt… Soha többet… - hangom megakadt és fizikailag fájtak a még ki sem mondott szavak. Ezzel véglegesen lezárom a dolgot köztünk. Nem fogok attól rettegni a hátralévő időben, hogy mikor mondja, hogy mégse akarja. Mégse akar engem. Nem akarja a szenvedést és félelmet, hogy talán lebukunk. - Megmondtam két napja, hogy soha többet nem akarlak látni. Nincs már jogod ahhoz, hogy megcsókolj. Megadtam az esélyt. Többször is. Vártam rád. Bíztam benne, hogy… Hogy ha feldolgoztad a tanároddal történteket, újra… Újra velem leszel. Melléd feküdhetek este. Megcsókolhatlak. Szerethetlek.
- Most itt vagyok, Chen - pont egy gigantikus villám szelte ketté az eget, ami megvilágította az arcát. Tökéletesen láttam a fényben az eltökélten csillogó sötétbarna szempárt. Mondott még valamit, de a villám után egy hatalmasat dörrent az ég, így nem hallottam. Vagyis hát… Nem hittem a fülemnek.
- H-Hogy?
- Otthagytam. Elestem és ő ott volt. Olyannyira ide, hozzád akartam jönni, hogy még az iránta érzett rettegésem sem tudott megállítani. Csak futottam, mert semmi sem jár. Chen… A világ sem tudott megállítani abban, hogy most itt legyek. Ennyire veled akarok lenni. Kérlek, bocsáss meg!
Yixing
Döbbenten pislogtam felfelé a földről, Chenből hangos sírás robbant ki. Mármint olyan igazán… Nos, a hisztérikus lenne a legjobb megfogalmazás, de gyanítom, ezért a szóért megölne.
- Akkor eddig mégis mi a faszom bajod volt? - fakadt ki és hozzám vágta a maszkját. Talán nem a legmegfelelőbb helyzetben, ám egy mosoly kúszott számra. Érzékeltem a váltást a hangszintjében. Ez már inkább a csak azért is durcás leszek volt.
Fürgén pattantam fel, azt követően oda siettem hozzá, hogy magamhoz öleljem. Fújtatva, a mutatóujjával lökött vissza, de egy villámgyors mozdulattal elkaptam a csuklóját és magamhoz húztam. Centikről kémleltük a másikat és éreztem, hogy szabad bal kezével óvatosan a pólóm szélébe markol. Homlokomat az övének döntöttem és csak figyeltem közvetlen közelről a könnyekkel tarkított fekete szemeket. Örültem, hogy nem szakította meg a szemkontaktust, csak egy másodpercre, amikor lenézett az ajkaimra. Ohh, Chen, a tested elárul.
- Nem bocsátottam meg - morogta szinte hangtalanul.
- Tudom - suttogtam vissza, s ezúttal én sandítottam le a szájára. Az egy dolog, hogy úgy tűnik, tudat alatt akarja, de vajon pofon vág, ha most megcsókolom?
- Lay… Te is akarod és én is. Szóval megtennéd, hogy ide - mutatott a szájára - adsz egy olyan csókot, hogy ne is emlékezzek az elmúlt napokra?
- Hmm, az lehetséges?
- Lay!
- Igen?
- Csókolj már meg, baszod! - és én így tettem. Ott, a kihalt reptér szélén, egy szűnni nem akaró vihar kellős közepén, miközben valószínűleg mindketten olyan szinten betegek voltunk már, hogy ezután kórházi kezelésre fogunk szorulni. De nem érdekelt, mert minden megpróbáltatás ellenére, ami az idevezető úton történt, az enyém volt a szerelme. Köszönöm a vihart, Sors. Máskülönben elkéstem volna és elvesztettem volna Chent, a mindenem.
Jongdae
Beletúrtam a vizes, ében hajkoronába és még közelebb vontam magamhoz Lay testét, hogy még véletlen se táncolhasson vissza. Éhesen, követelőzve, ugyanakkor mérhetetlen szerelemmel mélyítettem el a csókot és tényleg, teljesen, totálisan hozzá tapadtam. És az esőtől ez valóban totálisant jelentett.
Fasz vagyok. Egy méretes idióta. Nem kéne megbocsátanom neki. Oké, azt mondtam, nem bocsátottam még meg neki, de csak azt szeretném, ha teperne kicsit. Nyilván megbocsátottam. Mindig megbocsátok neki. Megbocsátottam, hogy kussolt az afférról a szüleink között, az előző szakítást is, és most is eljöttem érte Kínába, miután otthagyott álmomban. Álmomban!
Vajon ezt jelenti örökké szeretni valakit? Mindent megbocsátani neki? Lay sosem csalt meg és sosem tenné, más meg igazából megbocsájtható, nem? Hiszen féltésből és szeretetből tette, amit tett. Azért teperjen csak még egy-két… Hónapig.
Halk sóhaj csúszott ki belőlem, amint hátam a falnak nyomódott, arcom Lay hűvös nyakába temettem. Bőröm lángolt, szívem olyan hevesen vert, hogy féltem, kiszakad a helyéről. Lay olyan szorosan tartott a karjai között mint, aki sosem enged el még egyszer. Nem is baj. Én is erre vágyom. Örökké Lay ölelésében lenni, a szerelmében fürödni. Kezdek nagyon nyálas lenni. Hmm, vagy ismét beütöttek a tabletták, vagy beteg lettem.
- Menjünk most már be - súgta Lay a fülembe és arrébb lépett, ami nem jött be, tekintve, hogy így elengedett.
Elképedve figyeltem, ahogy összefűzte az ujjainkat és gyengéden megszorította a kezem. Akkor és ott, tudtam, hogy Lay végérvényesen az enyém. Nem eresztette el remegő tagom, még a kérdő pillantások kereszttüzében sem, csak rendületlenül haladt egyre beljebb a reptér folyosóján. Köszönöm a vihart, Sors. Máskülönben elmentem volna, és sosem lenne enyém ez az új, magabiztos Lay.
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése