Sziasztok ^^ Még így a hét végén gondoltam, hozok egy új részt, amiben a fiúk próbálják megbeszélni a dolgokat, bár nem az a kettő, akikről azt hittük az előző után, hogy megfogja, az még várat magára. Bevallom, ennél a fejezetnél kicsit szenvedtem, újra is írtam egy szemszöget, mert nem tudtam, hogy merre menjünk tovább, de azt hiszem, egész jól jött ki végül. Imádom az érzelmileg labilis, de nagyooon szerelmes Chent, bocsi :D Kellemes olvasást ^^
43. Fejezet
Jongdae
Jóleső mosollyal fúrtam arcomat a párnába, közben balom a mellettem fekvőt kereste. Álmosan emeltem fel a fejemet, ahogy tudatosult bennem, hogy bizony Lay baszott ágyban maradni velem. Már felkelt és a hideg ágynemű elárulta, hogy ez ráadásul nem mostanában volt. Elég… Nos, hűvösnek éppenséggel nem mondtam volna az éjjel hangulatát, de miután Chanyeol lelépett egy büdös szó nélkül, kicsit meghalt a dolog kettőnk között is.
Nem vagyok hülye, nyilván leesett, hogy együtt voltak tegnap. Az, hogy Chanyeol is felbukkant Lay-jel együtt a kórházban, bőven elég információ volt ahhoz, hogy ezt összetegyem. De egy kurva megjegyzést sem tettem rá. Az kellett volna még és lehet, hogy Lay elhúzott volna vele együtt.
Óvatosan csúsztam ki az ágy szélére, majd sántikálva megindultam a konyha felé. Lay elgondolkozva rágott egy falatot, szerintem ugyanazt, amit akkor is, amikor felkeltem, úgyhogy fel se tűnt neki, hogy felé tartok.
- Jó reggelt! - súgtam csöndesen a fülébe. Kissé megugrott ijedtében, az asztal és közte pedig több hely lett így, amit ki is használtam. Vigyorogva ültem az ölébe oldalasan, mire automatikusan átfogta jobbjával mindkét combom a térdem felett, nehogy leessek. - Otthagytál - hangom gyerekesen csengett, miközben arcom a nyakába temettem és beszívtam illatát. Hmm, talán van esély egy közös kis reggeli zuhanyra.
- Mert pihenésre van szükséged, én meg majd’ éhen haltam. Egyébként neked is jó reggelt! - elégedetten pillantottam a sötétbarna szempárba, a történtek ellenére Lay csókja lágy volt és érzelmes. Oké, akkor asszem, jók vagyunk.
Yixing
Rosszallóan figyeltem, hogy Chen beleeszik csak úgy a kajámba, azonban végül nem szóltam érte. Boldognak tűnt és éhesnek. Gőzöm sem volt, hogy mostanában, hogy evett. Esténként rendszerint szinte semmit sem tudtam belé kényszeríteni, a többi étkezéskor pedig nem is láttam. Nyugi, Yixing, együtt alszotok. Ez már így is több mint, ami régen volt.
A karjaimat a dereka köré kulcsoltam, magamhoz szorítottam és homlokomat a lapockájának döntöttem. Szar alaknak éreztem magam. Valahol… Örültem a sérülésének. Végre pihenhet egy kicsit. Vele lehetek. De bűntudatom volt attól, hogy erre gondoltam. Hajnal óta csak a plafont bámultam emiatt. Vagy őt. Amitől megint szar alaknak éreztem magam. Na, meg aztán… Chanyeol.
Ott volt a lehetőség. Minden bizonnyal kurva fos beszélgetés lett volna, ám legalább Chen jelenleg nem tudott volna csak úgy elrohanni, vagy kibaszni őt az ajtón. Vagy az ablakon. Meg kellett volna próbálnia. Helyette rám nézett, azután fogta és lelécelt. Egyikünk rosszabb, mint a másikunk. Esküszöm. Három ekkora balfaszt se hordott még a hátán a Föld egyszerre.
- Lay! Elaludtál, vagy mi a franc? Ennyire kényelmes ott? - megforgattam a szemem a sunyi hangsúlyra, majd gyengéden megragadtam kétoldalt a csípőjét, hogy kiszedjem az ölemből. - Na! Ne már! Nincs semmi teendőd, nekem sincs. Itt az alkalom, hogy együtt legyünk. Kettesben - alig hallhatóan lehelte az ajkaimra erősen megnyomva az utolsó szót.
- Pihenned kell - motyogtam a percekkel ezelőtt is említett szavakat. - A lábad-
- Szarok a lábamra! - tüdőmben bent rekedt a levegő, ugyanis nyomatékosítva a felkiáltását, ezúttal tényleg rendesen beleült az ölembe és nem szarozott, csak szenvedélyesen megcsókolt.
Jongdae
Bármilyen terveim is voltak a továbbiakra nézve, Lay nem volt vevő rá. A csókot persze viszonozta, de utána el is húzódott. Agyam sebesen járt, hogy rájöjjek, mi a faszért nem akarta. Végre kettesben voltunk. Nyugiban. Nem hullafáradtan estem be, nem rohantam reggel. Miénk volt az egész kicseszett nap. Aztán…
- Vedd fel, ne várasd meg Chanyeolt! - gúnyosan vetettem oda, mihelyst pillantásom a rezgő mobiljára tévedt. Már most ez van. Amint nem vagyok ott, ezek ketten együtt vannak. Talán… Nem, erre nem gondolhatok!
- Ne csináld már ezt, kérlek - sóhajtott fel fásultan és a karom után kapott. Legszívesebben már Chanyeolnál lettem volna és halálra vertem volna. - Miért nem hiszed el nekem, amikor azt mondom, nincs semmi köztünk?
- Mert nem igaz! - csattantam fel idegesen azonnal. - Látom. A kurva életbe, látom, hogy néz rád!
- De az nem azt jelenti, hogy van valami! Chen, m-
- Csókolóztatok - suttogtam összeszoruló torokkal. - Együtt voltunk, vagy sem, eszerint igenis van… Valami. Két évet - nagyot nyeltem, hogy leküzdjem a kikívánkozó reggelit, valamint a könnyeimet. - Két évet nélkülem töltöttetek. És már előtte is… Megvolt a kémia.
- De nem vagyok belé szerelmes! - fakadt ki most már Lay is némileg mérgesen. Felhúztam. Fasza. - Muszáj felhoznod ezt valahányszor akárcsak szóban jön Chanyeol? Kismilliárdszor elmondtam már, hogy nincsenek érzéseim iránta.
- Akkor mi a faszomért nézel rá te is úgy, ahogy?! Látom ám azt is!
- Mert összezavar!
Yixing
Döbbenten pislogtam előre Chenre és ő is hasonlóan pillantott vissza rám. Leszámítva, hogy ő úgy festett, mint akit minimum arcon is csaptak legalább egyszer, de inkább többször.
Erre nem számítottam. Csak úgy… Kicsúszott. És nem volt hazugság. Eddig nem bírtam behatárolni a dolgot Chanyeollal, de így, ilyen állapotban kitört belőlem. Nem vagyok belé szerelmes, de igen, összezavar a múltam vele. Meg az a két év is, amit Chen is említett. Egy fasz voltam, miután szétmentünk Chennel, rohadtul tettem Chanyeol érzéseire, azonban mikor észrevettem őt, megijedtem. Mert összezavar. Valószínűleg az a csók a diplomaosztó buli estéjén is ennek köszönhető.
Nem tesz bizonytalanná Chennel kapcsolatban, sőt! Biztos vagyok benne, hogy Chenre vágyom. De rengeteg időt töltöttem vele és némelyik igencsak bensőséges volt. Mégis… Ez nem szerelem. Tudom. Senki iránt nem éreztem olyat, mint Chen iránt és sosem fogok.
- Nem vagyok belé szerelmes - ismételtem meg halkan, ugyanakkor határozottan a nemrég bizonygatott szavakat. Chen félre fogja érteni. Vagy már félre is értette az ábrázatát látva. - Sosem voltam. És nem is leszek.
Szomorkás mosollyal tápászkodtam fel és Chen elé sétáltam. Puhán simítottam arcára mindkét tenyerem, majd egy apró csókot hintettem remegő szájára, aztán átöleltem és magamhoz szorítottam karcsú testét. Nem lesz ez így jó, mindazonáltal nem tudom, hogy mit tudnék mondani, vagy tenni, hogy elhiggye, nem akarom elhagyni Chanyeolért. Össze se jöttem volna vele újból, ha Chanyeollal akarnék lenni. Vele találkoztam először, mikor visszajöttem Szöulba és oké, csináltam, illetve mondtam faszságokat, de azok is inkább Chen miatt voltak.
Az egész elbaszott. Úgy érzem, Chanyeol jelenleg a legközelebbi barátom, mégis… Ő szerelmes belém, én meg az ő legjobb barátjával járok. Régi, vagy sem, volt, vagy sem, akkor is az. Annyira szeretném, ha kibékülnének, de azt hiszem, ez felejtős addig, ameddig én és Chen ezt nem tisztázzuk. Baszki, ez totál esélytelen…
Jongdae
Nem akarok féltékeny lenni. Nem akarok ennyire féltékeny lenni. De másra sem tudok gondolni, minthogy egyszer már jártak. Fogták egymás kezét. Csókolóztak! Tudom, hogy Lay nem tőle kapta az első csókját, viszont az első komolyabb kapcsolata vele volt. Ha nem baszakodom, lehettem volna én az első. És az egyedüli, akivel járt életében.
Lay elvesztése az egyetlen, ami miatt bánom, hogy gyakornok lettem. Az a szenvedéssel teli fél év maga volt a pokol. Gyakorlatilag én löktem Chanyeol karjaiba. Vagyis igazából egymás karjaiba. Persze, hogy a másiknál találtak vigaszt. Amúgy is jól kijöttek és a zenével töltött idő biztos csak még közelebb hozta őket.
- Dühös vagyok - meglepődve lépett egy fél lépést hátra szavaimra, de nem engedett el. - Dühös vagyok… Magamra. Én… Az én hibám, hogy ti ketten…
- Chen…
- Csak én tehetek róla. Ott hagytalak egyedül. Azt se róhatnám fel, hogy ha… - hangom elakadt, nem mertem folytatni. Pedig ez volt az igazság. Az se róhatnám fel neki, ha mással kezdett volna.
- Ezt már tisztáztuk - gyengéden nyúlt az állam alá és megemelte kissé a fejem. - Csak téged akarlak - azokkal az idegtépően aranyos szemekkel nézett rám, amiket úgy imádok és közben kibaszott magabiztos volt. Mondjuk, mindig az, amikor igyekszik megnyugtatni ebben a témában. Akkor miért nem megy? Miért vagyok így kétségbe esve?
Természetesen a szívem legmélyén tudtam a választ. Folyton Chanyeolra kentem, okot kerestem, holott… Valójában attól rettegtem, hogy Lay miattam nem marad mellettem. Azt mondta, mindennél jobban akarja kettőnket és meg akarja próbálni, ám muszáj vagyok bevallani, még ha gáz is, hogy nagyon könnyen elvesztem a reményt kettőnkkel kapcsolatban. Nem kéne. Nagyon nem.
Amit már neki is mondtam; hogy egyszer felkel reggel és rájön, nem éri meg rám várni, vagy vesződni velem. Bárki összetenné a két kezét olyan pasiért, mint Lay. Egy csettintés alatt találna mást, ha képes lenne túljutni a szorongásán. Egy kevésbé labilis párt. Egy jó srácot. Vagy lányt. Őszintén? Sosem értettem, mit lát bennem. Sem ő, sem Minseok, sem Kyungsoo. Chanyeol, Jongin, vagy Luhan. Istenem, asszem, totál depibe mentem…
Yixing
Meghökkenve meredtem Chenre, amikor egyszer csak felröhögött, de valami nagyon elbaszott módon, majd a következő másodpercben az egész sírásba fulladt. Hangos, s elkeseredett sírásba. A megnyílása után az arcát látva sejtettem, hogy más is lesz még itt. Annyira… Sebezhetőnek tűnik most. Mindig olyan laza, egyszerűen nem értem, mi történik vele. Baszki, Chen, nem pár héttel az album megjelenése előtt kéne összeomlanod!
Fürgén siettem oda hozzá, azt követően nem gondolkoztam, csak gyorsan a karjaimba vettem, néhány métert csak kibírok címszóval és az ágyához vittem. Zokogva bújt mellkasomhoz és hagytam, hogy eláztassa a felsőmet, közben lágyan simogattam a hátát. Mielőtt és miután befejeztem a munkát is kiborult kicsit, azonban azok az alkalmak semmik sem voltak ehhez képest.
- Ne-Nem bírom - nyöszörögte csöndesen, akadozva. - Ennyit nem ér. Nem bírom idegekkel. Úgy is félig már halott a karrierem, tökéletes az időzítés. Abbahagyom!
- Chen, bassza meg! Nem! - idegesen ültem fel és őt is magammal rántottam a karjánál fogva. - Ne szórakozz velem! Megküzdöttél azért, hogy ide juss. Láttam, mennyi időt és energiát belefeccöltél… Magadat! Úgyhogy kizárt, hogy hagyom, hogy feladd most.
- De téged elveszítelek - súgta reszkető baritonnal és belemarkolt a pólómba, hogy közelebb vonjon magához. Most komolyan még mindig itt tart?!
- Mert lassan széthullanak az én idegeim is - lehet, nem ezt kellett volna mondanom, ugyanis Chen úgy festett mint, aki mindjárt elbőgi magát. Megint. De tényleg így éreztem. Most erre megy rá a kapcsolatunk. - Nagyon… Nagyon szeretném hallani a dalaimat tőled. Ne fossz meg ettől a lehetőségtől. Meg a bőrgatyás Chen látványától.
- Mo-Most is felvehetek egyet, ha akarod - felszipogott, viszont szerencsére már vigyorgott. - Már ha utána leveszed rólam - vidáman kacsintott rám, bár fekete íriszei még könnyektől voltak homályosak. Bármit, Chen, csak mosolyogj.
- Lay… - szólalt meg halkan, jó pár némán töltött perc után. - Ha valamikor a jövőben ismét ilyen bőgőmasina lennék, megengedem, hogy agyonverj. Inkább legyek halott, mint ilyen picsa még egyszer!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése