Sziasztok, meg is érkeztem a következő fejezettel, ahogy ígértem ^^ Elnézést előre is a végéért, de nem kell aggódni, Chen erős és úgy is lesz még rosszabb *hahahaha* Bocsi :3 Kellemes olvasást ^^
41. Fejezet
Jongdae
Óvatos pillantást vetettem Jonginra a tükörben, azután visszafordultam az asztalhoz és beleittam az üvegembe. Viszonylag gyorsan kiengedték a kórházból, mert hát igazából olyan baja nem volt, amiért érdemes lett volna bent tartani. Ez végül is igaz volt, azóta az eset óta nem volt több rohama. Ettől függetlenül aggódtam érte. Persze ezt nem fogom az orrára kötni.
- Folytassuk! - határozottan sétáltam vissza mellé, noha bevallom, kicsit már kivoltam. Kurvára fáradt voltam, reggel óta a táncteremben dekkoltam és hallgattam régi egyetemi - nos, inkább mondjuk azt, hogy - ismerősöm epés megjegyzéseit. Akkor még nagyon nem voltunk jóban.
Jongin mindig is minimum száztíz százalékot várt el attól, akivel együtt készült. Magától meg százhúszat. Még jó, hogy nem én vagyok Kim Jongin. Bele is őrülnék. Francos táncolás. De tudom, hogy értem teszi. És bár jelenleg kibebaszottul eltökélt voltam, mellém ő kellett, különben elkótyavetyéltem volna az időt. Ami most nem volt opció.
Bármit megadtam volna azért, hogy végre én keljek Lay csókjára és ne ő az én búcsúcsókomra hajnalok hajnalán, de ez volt. Ritka korán kellett kezdenem, hogy beleférjen minden az időbe. Az ütemtervem szoros volt, akárcsak a bőrgatya, amit majd az MV-ben fogok hordani. Nem gondolhatok Lay-re, amikor rajtam lesz, vagy isten tudja, hogy mi történik. Igen, ennyire szűk.
- Újra! - csendült fel Jongin ingerült hangja. - Nem figyelsz, Jongdae! Tegnap ez simán ment, most miért nem? Kiestél az ütemből, a bal karod úgy mozog, mintha nem is hozzád tartozna! - Faszomat száztíz százalék! Ez egy kibaszott hajcsár! Hmm, ha Lay tanítana, mint régen… A rohadt életbe, ne is gondolj rá, Kim Jongdae! Miatta nem figyeltél eddig se…
Yixing
Mosolyogva kötöttem meg a kisfiú cipőfűzőjét, miután szó nélkül elém rohant és odatette a lábát. Megsimogattam a haját, aztán újfent kezembe vettem a kávémat és csak figyeltem, ahogy visszafut a többi gyerek közé. Fájdalmasan ütött szíven Ziyi hiánya ezután a kis jelenet után. Az elválásunk óta nem is beszéltünk. Apáékkal igyekeztem azért néha napján dumálni és ilyenkor mindig érdeklődtem kishúgom felől is. Reménykedtem benne, hogy az egyik alkalommal, amikor azt kérem a szüleimtől, hadd váltsak vele is pár szót, hajlandó lesz odajönni, de sajnos nem. Még mindig haragudott rám, azt hiszem.
Halk sóhajjal dőltem hátra a játszótér padján és csak meredtem a gyönyörű kék égre. Mióta befejeztem Chen számait, kissé unatkoztam. Így, hogy Chen reggeltől estig az ügynökségnél volt, nem nagyon volt mit csinálom. Gondolkoztam azon, hogy bevállalok egy új munkát, de végül elvetettem az ötletet. Tényleg nem pihentem az elmúlt években egyszer sem és szeretném az időmet Chennel tölteni, ha neki is lesz egy kevés. Úgyhogy legalább a következő egy hónapban nem terveztem dolgozni egy percet sem. Viszont ez azzal járt, hogy kurvára unatkoztam egész rohadt nap. Szóval…
- Min gondolkozol? - Szóval az egyetlen olyan emberrel töltöm a szabadidőmet, akit ismerek, és a barátomnak mondhatok, holott nagyon nem kéne. Ha ezt Chen megtudja…
- Azon, hogy lettél zenetanárból bébicsősz - Chanyeol hangosan nevetett fel, s gyengéden beleütött a vállával az enyémbe. - Nem mintha nem lenne vonzó, hogy ilyen jól bánsz a gyerekekkel - Basszus, ezt lehet, nem kellett volna… Néha igazán lakatot tehetnél a szádra, Zhang Yixing!
Jongdae
Pihegve, térdeimre támaszkodva bámultam magamra a hatalmas üvegben és próbáltam nem összeesni a fáradtságtól. Jongin olyan szinten meghajtott, mint sosem. Szó szerint minden hozzám volt tapadva az izzadságtól. Ez már az a szint volt, amit még én is rohadtul undorítónak találtam.
- Nem bírom - nyöszörögtem hisztisen és lassan odacsoszogtam hozzá, hogy belekapaszkodjak a karjába. - Elég lesz, vagy megölsz - szarva a verejtékre temettem arcom a mellkasába, mert hát kihúzni se nagyon tudtam már magam.
- Yixingnek könyörögj, engem nem hatsz meg. Gyerünk, újra!
- Őt se tudnám meghatni, ha táncról lenne szó - motyogtam magam elé. - Legalább egy kis szünetet adj!
- Jól van. Tíz perc! - mintegy végszóra, el is terültem a padlón. A koreográfus cseszett nehéz táncokat talált ki és nagyon szükségem volt az extra órákra Jonginnal, azonban most kezdtem úgy érezni, hogy lehet, előbb halok meg, minthogy egyáltalán lehetőségem legyen előadni őket. De kitartó voltam. Ki akartam tartani.
Hálásan biccentettem a felém nyújtott vízért és csakhamar el is tüntettem azt. Csak az lebegett előttem, hogy este Lay mellé fekhetek be az ágyba. Jelenleg ezek voltak a céljaim. Gyakorolni, hogy minél jobb legyek, hogy ne okozzak csalódást és, hogy Lay-jel együtt aludjak. Egyfajta jutalomként tekintettem rá, ami egy irányból nézve valószínűleg nagyon fura volt, elvégre a barátom volt, persze, hogy mellette kellett volna aludnom, közben meg valójában kiváltságnak éreztem. Régen volt, hogy napokig haza se mentem, amikor egy visszatérésemre készültem.
- Khm, Yixing… Yixing hazarepült most, hogy végzett, vagy…? - kimerülten billent a fejem Jongin felé, azután ahogy sikerült feldolgoznom a kérdést, elvigyorodtam és boldogan megráztam a fejem. - Nem félsz, hogy…
- Hogy? - kíváncsian ültem fel a bátortalan, ugyanakkor aggódó hang hatására, s mikor nem folytatta, kicsit beparáztam, hogy mi van. Aztán kis híján behugyoztam.
- Hogy kiderül.
Yixing
Chanyeol csak bambán pislogott rám szavaim után, majd megszorította az orrnyergét, miközben mély levegőt vett. Nem fogom letagadni az előző mondatom, nem lett volna értelme, már csak azért sem, mert igaz volt.
Talán amiatt, hogy viszonylag idősebb koromban lettem a bátyja valakinek, talán amiatt is, hogy voltaképpen régen, még tizennégy éves koromban, Chennel szemben is így éreztem magam, de nekem ez tényleg imponáló volt. Nem hiába jött be annyira az sem, amikor Chent Ziyivel láttam.
- Ilyeneket nem Jongdae-nak kellene inkább mondanod? - kérdezte végül keserédes hangon. De, neki kéne. Ha látnám.
- Ne haragudj. Nem akarom ezt az ultragáz szitut még rosszabbá tenni - kényelmetlenül nyomorgattam a kávés poharat és, bár megfogadtam, amikor felhívtam ma délelőtt Chanyeolt, hogy nem fogom magam szarul érezni, hát, szarul éreztem magam.
- Hiányzik a barátságod, Yixing. Hiányzik, hogy felhőtlenül együtt szórakozzunk. Folytonos bocsánatkérések nélkül és anélkül, hogy a hátam mögé kellene néznem amiatt, hogy Jongdae mikor akar megfojtani egy kanál vízben.
- Szerintem hiányzol neki - szólaltam meg csöndesen jó pár némán töltött perc után és rápillantottam. Meglepődve nézett vissza rám, ugyan a tűző naptól nem volt könnyű ezt megállapítanom. - Csak…
- Makacs - fejeztük be egyszerre, mire mindketten felröhögtünk. Igen, Chen a legmakacsabb ember a világon, ez fix.
- Nem tudom, hogy vegyem rá arra, hogy legalább egy rövid ideig beszéljen velem. Üvöltés nélkül. Nem hiszem, hogy valaha is, akárcsak megjavul vele a kapcsolatom. Olyan biztos nem lesz, mint régen. Istenem, Yixing, nagyon hiányzik ő is.
Jongdae
Hogy a viharba ne féltem volna attól, hogy megtudják. A saját életem az egy volt, ám így tönkre tehetem Lay-ét is. Amíg két egyetemista srác voltunk, nem volt mit veszítenünk. Gyakorlatilag semmink sem volt. Most viszont… Ráadásul…
Az a firkász tudja. És ő gond volt. Egy kurva nagy gond. Azóta sincs fingom sem, hogy az igazgató, hogy simította el az ügyet, de ez pusztán időhúzás volt, semmi több. Előbb, vagy utóbb ki fog derülni, hogy meleg vagyok. Csak abban bízhatok, hogy Lay kimarad belőle. Valahogy. Akárhogy. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy őt ne érhesse rossz miattam. Nem ránthatom magammal.
- Ki fog - Jongin szempárja döbbenten kerekedett el a válaszomtól. Vagyis inkább a hangsúlytól. Egyszerű volt, s beletörődő. - Csak idő kérdése.
- De-
- Nincs semmilyen de! - vágtam idegesen a szavába. - Ha el is tekintünk Lay-től, ki van zárva, hogy halálom napjáig ne dugjak senkivel!
- Nos, max addig, amíg ez a munkád - morogva forgattam meg a szemem a szórakozott mondattól. - Hmm… Tíz év? Tizenöt? - Mi? Mennyi?! - Esetleg húsz? Vagy még több?
- Meg a faszomat! Akkor inkább magam mondom el, de kizárt, hogy a legszebb éveimet szexmentesen éljem! - durcásan dobtam neki az üres vizes palackot, amikor hangosan felnevetett. Gyerekesen fontam össze a karjaimat és szótlanul vártam, hogy kiröhögje magát. Remek. A nyomoromon szórakozik.
- Mi-Milyen leg-legszebb évek? - az oldalát szorongatva próbált levegőhöz jutni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt megrúgom ott, hát ha belefullad az örömébe.
És egy pillanatra el is csábultam. Elvégre… Még megkérhetem Lay-t, hogy tanítson táncot nekem, nem? Úgyhogy végső soron nincs is szükségem Jonginra.
- Az a szerencséd, hogy bírlak, te faszkalap…
Yixing
Kuncogva fordítottam félre a fejem, amikor Chanyeol levágódott mellém a padra. Feszülten túrt barna tincsei közé és egy csúnya pillantást küldött felém, amint észrevette, hogy milyen jól mulatok. Rajta.
- Nem vicces, Yixing.
- De, egy kicsit az - vidáman pillantottam rá, majd visszanéztem a kissrácra, akit megpróbált rábírni, hogy induljanak végre haza.
- Anya meg fog ölni. Megígértem, hogy gitározni fogunk délután - frusztráltan fújta ki a levegőt, azt követően a kezével a térdére támaszkodott. - Valamit nagyon rosszul csinálok. De csak vele! - tette még hozzá gyorsan, alighanem amiatt, nehogy még félreértsem. Azonban sosem érteném félre. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű azokkal a gyerekekkel, akiket tanít.
- Az unokaöcséd lehet, hogy még Chennél is makacsabb - gondolkoztam el vigyorogva és felkönyököltem a pad háttámlájára kissé féloldalasan. - Egy fagyi esetleg? - elmerengve fürkészett pár másodpercig, azután felpattant és láss csodát, a kölyök boldogan futott oda hozzá.
- Van egy halvány sejtésem afelől, hogy Jongdae-t nem fagyival szoktad lekenyerezni, amikor egy nagyon makacs pillanatát éli éppen.
- Erre most inkább nem válaszolok - zavart mosollyal fogadtam el Chanyeol unokaöccsének felkínált kezét, s én is rábíztam magam a magasra. Gőzöm sem volt, hol árulnak fagyit a közelben, ellenben régi barátom tudta.
- Szeretném, ha mi legalább nyitottan és őszintén tudnánk beszélni egymással - a téma ellenére Chanyeol baritonja határozottan csendült fel, immáron a boltban, sorban állva. Nagyot nyeltem és pislogás nélkül meredtem a rengetegféle ízű fagyira, csakhogy ne kelljen ránéznem. - Mint régen.
- Régen egy fikarcnyit sem törődtem a te érzéseiddel, csak saját magammal voltam elfoglalva. Nem akarom, hogy megint-
- De engem nem zavar!
- Pedig kéne!
Jongdae
Ötletem sem volt, hány óra, a napszakban sem voltam biztos, meg úgy semmiben sem. Még abban sem, hogy férfi vagyok, vagy nő. Ennyire kész voltam. Itt-ott már sötét pontokat láttam a kimerültségtől, ám Jongin akkor is mondta, hogy újra és újra. És én így tettem. Ennyire akartam az egészet.
Minden izmom fájt, a cipő kibaszottul törte már a lábam, a mellkasom szúrt, de csináltam. Igazából csak akkor éreztem kurvára nagyon mindent, amikor megálltam. Úgyhogy inkább nem voltam hülye és nem álltam meg.
Bele kellett adnom mindent és még annál is többet. Nem tudom, hogy mi lesz velem és, ha valami elbaszott kibaszás miatt ez az utolsó alkalmam arra, hogy albumot adjak ki, hát, tökéletesnek kellett lennem. Lay neve ott lesz albumon. Tökéletes kell, hogy legyek. Azokhoz a dalokhoz ez a minimum.
Egy tizedmásodpercre megbillent a testem, de egykettőre rendeztem magam és ismét felvettem a kezdő pozíciót. Zihálva, türelmesen vártam, hogy a zene újfent elkezdődjön, azonban hiába. Csak a saját lihegésem hallottam visszhangozni a teremben, aztán ahogy el kezdtem érzékelni a fájdalmat szinte mindenhol, Jongin felé fordultam. Nyílt a szám, hogy követeljem a folytatást, ám megelőzött és megrázta a fejét.
- Elég volt, Jongdae.
- Nem, még nem - suttogtam rekedt hangon. Átestem a ló túloldalára. Tudom. Tudja. Ő is látott olyankor, amikor csak bámultam magam elé, majd addig dolgoztam, amíg már majdnem összeestem. Vagy tényleg összeestem.
- Jongin!
Elcsodálkozva kaptam a fejem a kiáltás irányába és épphogy csak realizáltam, ki az, amikor is világi szerencsésként megcsúsztam, gyanítom, a saját izzadságomon. Elviselhetetlen kín hasított a bokámba, szerettem volna odanyúlni, de még erre sem voltam képes, olyan fáradt voltam már. A sötétség hívogatóbb volt. Jöhettél volna kicsit később - vagy előbb - az öcsédért, Luhan, akkor talán ez nem történik meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése