Sziasztok ^^ Ne haragudjatok, elég hosszú időre eltűntem, de sajnos eléggé beteg voltam és sajnos még vagyok is, de a sztori halad tovább :D Egy kis nyugi után, megint jön a kavarás és innen már csak afelé haladunk xD Még egyszer bocsi és kellemes olvasást a részhez :3
37. Fejezet
Jongdae
Határozottan húztam magam után Lay-t a tömegben az asztalunk felé, immáron ismét az Exodus-ban, ahol is meglepődve állapítottam meg, hogy mindkét barátom jelen van. Azt hittem, Sehunt nem látom többet az este. Max akkor, ha sikeresen bejelenti, hogy megtalálta álmai asszonyát. Megint. Soha. Előbb halok meg.
- Na, végre! Már… - vegyész barátom szemei döbbenten kerekedtek, ahogy végignézett rajtunk és éreztem, hogy Lay megmerevedik mögöttem. - Baszki! Yixing tényleg megdugott a vécén, vagy mi a faszom?
- Khm, nem mintha rád tartozna, de kint dugott meg. Kösz, hogy érdeklődsz.
- Hihetetlen! - széttárt karokkal dobta le magát Baekhyun mellé, aki ezután rögtön fel is pattant és hozzám lépett. Kedvesen pislogott rám, ami zavarba hozott. Na, nem félreérteni! Ez a pár hónappal idősebb vagyok nálad és amúgy felelősségteljesebb is pillantása volt.
- Kimegyek a mosdóba - Lay csöndesen suttogta a szavakat a fülemhez hajolva, mire azonnal az övé lett minden figyelmem. Ijedten pillantottam rá és már jött is volna az aggályaim áradata, de ekkor édesen elmosolyodott. - Nyugi, semmi gond. Mindjárt jövök - elpirultam a felkaromon észlelt gyengéd simogatástól és bár ez valamelyest megnyugtatott, azért aggódva bámultam utána. Nehogy rohama legyen, könyörögve kérlek, Istenem!
- Hát, Jongdae, ismerlek, mint a rossz pénzt, szóval nem lepett meg ez a kis kinti kalandod, na, de, hogy Yixing is… - Baekhyun röhögve terítette pulcsiját a hátamra és megkötötte azt a mellkasom előtt.
- Mi a fészkes-
- Jobb, ha elrejtjük azt az orbitális szívás nyomot a nyakadon.
- Mi? Baszki! - talpig vörösen kaptam az említett részhez a kezem. Oké, sejtettem, hogy látszódni fog, ugyan arra nem számítottam, hogy… Orbitális lesz. - A picsába!
- Csak hogy tisztázzuk, Yixing ugye nem vámpír? - Baszd meg, Sehun…
Yixing
Álmosan fordultam a másik oldalamra és karom rögvest Chent kereste mellettem, ám nem leltem. Kábán nyíltak fel pilláim és realizáltam, hogy valóban nincs az ágy másik felében. Vagy rajtam. Kómásan tekintettem körbe a hotelszobámban, majd füleimmel a fürdőszobára fókuszáltam, de onnan sem jött semmilyen zaj. Itt hagyott? Csak úgy? Amilyen ragaszkodó volt az utóbbi időben, ez most meglepett.
- Mi a… - zavartan vettem fel egy darabka fecnit a lepedőről és azon nyomban elmosolyodtam a macskakaparást látva. Chen kézzel írt üzenetet hagyott.
Belsőm melegséggel telt meg, azokat a sorokat olvasva, amikben arról írt, hogy ének órája van reggeltől és nincs szíve felkelteni, azután arcom vörösbe váltott, amikben azt részletezte, mit csináltunk volna, ha nem kell mennie reggel. A lista hosszú volt és pikáns. Maradjunk ennyiben.
Ásítva löktem félre a takarót, azt követően, némi fürdőben töltött idő után, lebattyogtam a hotel éttermébe valami ebédet szerezni. Merthogy igen, már ebédidő volt. Elég rendesen leszívtak az éjjel. És itt nemcsak arra kellemes kis órácskára gondolok Chennel. Azért elég megterhelő volt, inkább szellemileg, mintsem fizikailag, így az anyjával történtek után még elmenni Sehunnal és Baekhyunnal bulizni. Ezek hárman…
Miután visszatértem a mosdóból, elszabadult a pokol. Csak úgy röpködtek a perverzebbnél perverzebb megjegyzések rám, illetve Chenre, Baekhyun totál bepörgött és mire egyáltalán magamhoz tértem volna Sehun egyik sebtében kavart löttye után, Chen kitalálta, hogy menjünk el egy éjjeli vetítésre a régi szép idők emlékére.
Fingom sincs, mit néztünk meg, de jobb is így, mert lehet horrort adtak, azt meg gyűlölöm. Szinte egész végig ki se találtam Chen szájából. Ha már sötétben voltunk, kihasználtuk az alkalmat. Gyanítom, az alkohol, vagy Sehun isten tudja, hogy mije, de ott és akkor leszartam magasról, hogy a két haverja között majdhogynem olyat tettünk, amiért börtön járt volna, ha rajtakapnak, hogy ennyire nyilvánosan csináljuk. Csak élvezni akartam az együtt töltött időt.
Jongdae
Várakozóan szuggeráltam az énektanárom arcát és egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, mikor elmosolyodott. Elégedetten bólintott rá a mai teljesítményemre és őszintén, én is elégedett voltam magammal. Annak ellenére, hogy cirka három órát se aludtam, elég jól ment.
- Még sosem hallottam tőled egyik szerelmes számot sem ennyire… Érzelmesnek, holott eddig is gyönyörű volt minden, amit előadtál. Csak… Nincs valaki? - érdeklődött kuncogva, mire éreztem, hogy a lábujjamig elvörösödöm. Basszus!
- Nyugi! Lakat a számon - kacsintott rám és elkezdte rendezgetni a papírjait. Én is gyorsan összeszedtem az enyéimet és már siettem is tovább. A délután első felében a saját tánctanárommal leszek, a másik felében meg terveim szerint Jonginnal. Bár baszott visszaírni reggel, hogy tuti-e a dolog.
Nagyon eltökélt voltam most. Rendbe akartam hozni a karrieremben történt szarságot és azt szerettem volna, ha ezzel együtt Lay-jel is minden királyul megy. Egyszer már ráment a kapcsolatom, ám most úgy éreztem, működik. Működhet. Így, vagy úgy, de mindenképpen időt fogok arra szakítani, hogy írjak neki, felhívjam, vagy akármi, ha nem tudunk találkozni. Illetve…
Idegességemben az alsó ajkamba haraptam, majd beletúrtam a hajamba. Volt egyvalami, amit eddig a gondolataim leghátsó részére száműztem, de most, pontosabban mondva reggel óta, nagyon is a felszínen körözött. Lay mellett kelve, úgy, hogy egy ilyen kis laza estét töltöttünk együtt és szavak nélkül is automatikusan felmentünk az egyikünkhöz, ráébresztett, hogy ez kell nekem. Ezt akarom. Hazamenni. Vele. Hozzánk.
Yixing
Nyöszörögve roppantottam ki a nyakam, aztán mély levegőt vettem és folytattam a játékot. A telefonom szerint már nagyon régóta a zongora előtt ültem. Chen meglévő számait játszottam el újra, s újra, hogy javítsak bennük ott, ahol kell. Mindig a maximumra törekedtem a munkában, olyat sosem adtam ki a kezeim közül, amivel akárcsak egy hangyányi bajom is volt. De sosem akartam egyiket sem olyan tökéletesnek, mint ezeket.
Pilláim megrebbentek, amint az utolsóhoz lapoztam. A Sors című dal. Gőzöm sincs, hogy azóta szóba jött-e az ügynökségnél, hogy ez még rá fog kerülni az albumra, vagy végül mi a franc lesz vele. Beleegyeztem, hogy Chen elénekelheti, ugyanakkor továbbra is úgy gondoltam, hogy talán ez nem a legjobb ötlet. Tényleg nem illik a többi közé, ráadásul… A miénk. A kettőnké.
Feszülten doboltam párszor a lábamon a mutatóujjammal, azután csak leütöttem az első hangot. Eddig ezt nem próbáltam el. Sőt… Már vagy három-négy éve egy fél hangot sem játszottam el belőle. Nehézkesen jöttek a szavak, ellenben az ujjaim pontosan tudták, mikor, hol kell lenniük. Lehunytam barna íriszeimet és átadtam magam az érzéseknek. Más volt úgy játszani, hogy Chennel együtt voltunk. A fájdalom még mindig sütött minden egyes sorból, mégis más volt.
- Ez a dal csak még gyönyörűbb lett az eltelt évek alatt - ijedten rezzentem össze a mögöttem felhangzó bariton hallatán. Anyám, normális ez, hogy csak így beoson?!
- Chan-Chanyeol?! Te-Te hogy hogy… Mármint miért…
- Én is örülök, Yixing - nevetett fel, noha öröm nem volt a hangjában. - Erre jártam és nem bírtam megállni, hogy ne nézzek be ide.
- Erre… Jártál? - kérdeztem aggódva. Féltem, ha Chen ismét együtt lát minket, abból balhé lesz és arra kurvára nem vágytam. Még egy látogatás a kórházban és esküszöm, odaköltözöm!
- Én… Jongdae-t keresem. Jongin… Jongin rosszul lett hajnalban.
- Hogy mi?! - Tehát mégis megint kórházba megyek. Nos, legalább a tulajdon két lábamon és nem visznek.
Jongdae
Feszülten figyeltem magamat a tükörben és felvettem a kezdő pózt, csakhogy nem volt senki, hogy elindítsa a zenét. Magamban morogva csörtettem vissza az asztalhoz és felkaptam a lejátszó távirányítóját. Jongin cseszett visszaírni végül és sehol sem volt. Faszom… Komolyan nem hiszem el, hogy végre elhatároztam magam, úgy istenigazán, erre ez van.
- Chen! - a zavart elpirulásom, amit a felbukkanó Lay látványa okozott hamar átment dühös vörösbe, mihelyst megláttam, ki áll életem szerelme mögött. Isten a tanúm, ha csak egy ujjal is hozzáért, letépem tőből a karját! - Végre!
- Mi van?
- Mivel most rohadtul nincs időnk, elnézem ezt a hangot. Gyere! - értetlenül meredtem Lay-re, azzal meg aztán végképp nem tudtam semmit kezdeni, amikor megfogta a kezem. Úgy rendesen. Mint a pároknál szokás.
Meghökkenve hagytam, hogy végigcibáljon a fél épületen, nyomunkban Chanyeollal, ám azért néhai barátom autójánál már csak magamhoz tértem és magyarázatot követeltem.
- Igazából érted jöttem, Jongdae - döbbenten kerekedett el fekete szempárom és valószínűleg még a számat is eltátottam volna, ha Chanyeol nem folytatja azonnal. - Jonginnak rohama volt. Tudom, hogy mindennek ellenére jóban vagytok és-
- Akkor mi a faszt állunk még itt?! - ordítottam rá az első sokkomon túljutva és megragadtam a kocsi kilincsét. - Indíts!
Yixing
Chen lába sebesen járt fel, s alá a kórház egyik rozoga székén ülve, így gondoltam, a jól bevált módszerrel megpróbálom megnyugtatni, de nem úgy tűnt, hogy ez most segít. Lágyan simogattam combját és más körülmények között erre holtbiztos tett volna egy igencsak huncut megjegyzést egy perverz nézéssel karöltve, azonban most ezek elmaradtak. Érthető.
- Minden rendben lesz - súgtam csöndesen a fülébe, mire egy szomorú pillantást vetett rám Chanyeol baseball sapkája alól. Szerintem még sosem vártunk így közösen együtt egy kórházban. Eddig mindig miattam voltak itt emberek.
- Adhatnál nekem is ebből a nyugalomból - motyogta vissza, azt követően a vállamra hajtotta a fejét, s közben erősen a kézfejemre kulcsolta kezét. - Mindjárt földhöz baszok valamit, olyan ideges vagyok.
- Adok.
Még egyszer ellenőriztem, hogy üres-e a folyosó, Chanyeol kámforrá vált kb miután megérkeztünk, majd egy aprócska csókot nyomtam ajkaira. Mosolyogva követtem végig, ahogy az orcái szép lassan pirosba váltanak, azután megigazította a maszkját és megszorította a kezem.
- Azért annak örülök, hogy nem rád várok. Megint - tette hozzá egy óvatos pillantással. - Úgy volt, hogy ma Jonginnal edzek. Írtam is neki reggel, de nem írt vissza. Nem gondoltam, hogy… - a végére elcsuklott a hangja és felszipogott. Oh, Chen. Jobban félted a barátaid, mint azt bárkinek is bemernéd vallani. - Haragudtam rá, hogy…
Nyílt a szám, hogy újfent mondjak neki pár megnyugtató szót, ám torkomon akadtak a szavak, mert a szemem sarkából megláttam valakit. Nem akartam kényelmetlen szituációba kerülni, így kissé arrébb csúsztam Chentől, ugyan a kezét nem engedtem el. Ez mégis csak egy kórház. Pusztán nyugtatás céljából is csinálhatom. Végül is ez annyira nem is hazugság.
A srác rohamtempóban közeledett, tekintetét le se vette a balomon lévő ajtóról, így egykettőre leesett, főleg miután realizáltam, ő is kínai, hogy ő csakis Jongin mostohatestvére lehet, Luhan. Chennek is feltűnhetett, ugyanis ő is reagált, bár… Nos, ő némileg másképp, mint számítottam rá.
- A rohadt életbe, ez most halálkomoly?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése