Sziasztok ^^ Így hétfőn este meghoztam a következő részt. Elég fos hét áll mögöttem, de ma végre úgy éreztem, okésak a dolgot, szóval gondoltam, itt az ideje egy új fejezetnek is ennek örömére :D Kellemes olvasást hozzá ^^
(Ahj, istenem, ezek a Last Scene képek *-*)
27. Fejezet
Jongdae
Morogva fordultam át a másik oldalamra, a takarót a fejemre húztam, de az a rohadt telefon akkor is megállás nélkül rezgett a csöndes helyiségben. Csúnya tekintettel néztem a mellettem fekvőre, mikor az jelzésként belerúgott a bokámba, hogy méltóztassak felvenni végre azt az istenverte készüléket. Ilyen éjjel, vagy inkább hajnal után pont arra vágytam, hogy zargassanak valami faszsággal. Ki a tököm lehet az?
- Mi van? - szóltam bele a mobilba nem éppen a legmegnyerőbb hangommal, amint sikerült kihalásznom azt a földre hajított gatyám zsebéből, közben Lay felé csúsztam az ágyon.
- Hol a francban vagy, Jongdae? - zavartan pillantottam a képernyőre Kyungsoo ideges baritonját hallva, s automatikusan válaszoltam.
- Ágyban - vágtam rá rögtön. Oké, elismerem, agyban máshol jártam. Akárcsak a kezem. Vigyorogva csusszant jobbom a világos anyag alá Lay térfelén és, bár barátom igyekezett úgy tenni, mint aki alszik még, vagy tényleg azt szeretett volna, nem tudta elrejteni előlem, hogy fent van. Hasa megremegett, mihelyst tagom végigsimított rajta, aztán háta is, ahogy hozzá simultam. Vajon Lay vevő egy reggeli menetre?
- Ott biztos nem. Itt csak egy barna hajú srác van - kerekre tágult szemekkel meredtem előre és, mivel ebben a helyzetben, illetve ilyen kussban Lay is hallotta mindent szavát, ő is elég döbbenten bámult vissza rám. Bevallom, leellenőriztem, hogy még mindig fekete-e a haja. - Vagy egy este alatt tíz centivel magasabb lettél és bebarnultál?
- Mi a faszról beszélsz? Részeg vagy?
- Én ugyan nem, de van egy erős sejtésem afelől, hogy te a sárga földig ittad magad és gőzöd sincs semmiről - nem fogom a jókislányt játszani itt, nyilván volt már ilyen, sőt valójában ez volt a tervem az estére, azonban az, hogy szart se tudott és azonnal olyan következtetést vont le, ami most kivételesen nem volt igaz, enyhén felbaszott.
Yixing
Aggódva figyeltem Chen egyre inkább sötétedő ábrázatát, azután megpróbáltam kicsit oldani a dolgot és gyengéden megcirógattam orcája puha bőrét. Némileg mérséklődött a baltásgyilkos kifejezés az arcán, úgyhogy ezt sikerként könyveltem el. Nagyon nem akartam, hogy a nemrég történtek után szar reggelünk legyen. Ki szándékoztam élvezni a kettesben töltött időt és igen, egy boldog Chennek jobban örültem volna. Mondjuk, amúgy mindegy. Minden Chent szeretek.
- Köszönöm a feltételezést, kurva jól vagyok és pontosan tisztában vagyok mindennel. De kösz. Komolyan - Chen egy pillanatra elvette a fülétől a telefont, mély levegőt vett, majd visszaemelte, s folytatta. - Tehát, mi az istent akarsz? - Félelmetes, hogy meg tanulta kezelni ezeket a helyzeteket. Régen ezért minimum percekig mondta volna a magáét. Ordítva.
Egy másodpercre úgy voltam vele, ott maradok és végighallgatom én is a beszélgetést. Egy részem elmondhatatlanul hallani akarta a kapcsolatuk miatt, ám megembereltem magam és inkább gyorsan eltűntem a fürdőben. Akárhányszor jött hozzánk a férfi, hogy diskuráljunk az albumról, mindig váltott pár szót Chennel is külön, s bár félrehúzódtak, Chen sosem ment olyan messzire, hogy ne halljam, miről. Gőzöm sincs, hogy ezt az én, vagy a saját megnyugtatása végett intézte így, mindazonáltal jól esett. De azért cseszettül zavart.
Halk sóhaj szökött ki számon, ahogy a homlokom a hűs csempének döntöttem. Nem így terveztem az estét. Vagyis a hajnalt. Ettől függetlenül nem bánom, hogy így alakult. Én tényleg meg szerettem volna vitatni a Chanyeol-témát. Nem akarom, hogy megint az legyen, hogy nem beszélünk a gondunkról. Hosszú idő volt, mire megnyíltam Chennek és tény, hogy neki meglehetősen gyakran volt szófosása, a lényeges, szívét nyomó témákat jól kerülte. Pontosabban mondva, nem beszélt róluk. És félek, hogy Chanyeolról is lenne mit mondania. Anyázás nélkül. Szeretném hallani, mégis… Valamiért rettegek.
Jongdae
Fekete szempáron végigkövette Lay kámforrá válását, és noha szavakba se tudnám önteni, mennyire vágytam arra, hogy utána menjek, elvégre baszki, egy közös zuhanyzásért a lelkem is eladtam volna, nem tettem. Menedzserem mondandójára totál ledermedtem.
- Az igazgató hallani akarja, hogy álltok Lay Zhanggal. Ma. És úgy kb most. Szóval csak egyszer kérdezem meg és kérlek, válaszolj őszintén; két helyre kell mennem, vagy csak egyre? - nagyot nyelve, döbbenten meredtem az ágyneműre. Fingom sem volt, hogy erre mit válaszoljak. Tudtam, hogy Kyungsoo már így is gyanakodott. Gusztustalan dolgot tettem vele szemben, ugyanakkor ő a menedzserem és elvileg az én oldalamon áll. A francba is, végig segített minden szarságon, csak nem most baszna ki velem! - Jongdae!
- Csak egy éjszaka volt - suttogtam elhalóan, miközben próbáltam visszaszorítani a kikívánkozó könnyeimet. Nem tudhatja meg. Sosem értené meg azt, ami köztem és Lay között van. Néha még én sem értem. Inkább higgye azt, hogy összefeküdtem vele. Is.
- Az istenit, Jongdae! Mié-
- Ne… Kérlek, csak… Ne - szinte némán kérleltem, hogy hagyja ezt a témát. Nem akartam hallani. Úgy nem, hogy valójában szerettem Lay-t és nekem ez a néhány óra több volt, mint boldogság.
- A választ, Jongdae! - a szívem fájóan szorult össze az ideges, mégis szomorú baritont hallva. Megbántottam, holott ez sosem állt szándékomban. Bár nem is tudom, mit hittem. Én végül mindig kibaszok valakivel.
- Csak egyre - leheltem erőtlenül. - Lay hotelében vagyunk - nagyon hosszasan szívta be, majd fújta ki a levegőt válaszomra. Szerintem most egy életre meggyűlölt.
- Értem. Szedjétek össze magatokat, hamarosan ott vagyok - olyan fagyos, illetve közömbös volt a hangja, mint talán sosem. És megértettem érte. A világ legundorítóbb emberének éreztem magam, hogy ezek után még volt képem kérni tőle valamit, ám muszáj voltam.
- Kyungsoo… Kérlek… Lay nem tudhatja meg, hogy tudod… Kérlek.
Yixing
Zavartan pattantak ki szemeim a hirtelen derekam köré kulcsolódó karok miatt, azt követően óvatos pillantást vetettem Chen szénaboglya hajára a vállam felett. Megremegtem a testem legérzékenyebb pontjára adott lágy csóktól, s önkéntelenül is hátrabillent fejem a nyakába. Sűrűn pislogva kíséreltem meg megszabadulni a zuhanyrózsából ömlő víztől, azonban nem jártam sikerrel, így végül arcom Chen tincsei közé temettem.
- Azt mondtam, hogy este elvittelek kicsit megismerni a várost, aztán idejöttünk írni még, mert ihleted volt - csöndes szavai fájdalmasan visszhangzottak a kicsiny helyiségben, rá akartam kérdezni, miért, de nem volt merszem, csak bólintottam egyet. - Sietnünk kéne, mert Kyungsoo jön értünk. A nagyfőnök szeretné hallani, mink van eddig - folytatta továbbra is hasonló hangerővel.
Nem ilyennek terveztem az első közös fürdésünket Chennel ennyi idő után. Abban bíztam, hogy sunyi, kétértelmű mondatokat fog sugdosni nekem addig, amíg nem fázik rá, majd eltöltünk néhány órácskát ismét az ágyban semmin sem aggódva. Rá kellene kérdeznem, mi történt, igaz? Attól, hogy be kell mennünk az ügynökséghez, még nem ment volna el így az életkedve.
- Valami baj van? - fürgén kaptam el csuklóját, mielőtt még kilépett volna az ajtón, immáron felöltözve.
- Nincs - hevesen rázta meg a fejét és egy gyér mosolyt küldött felém. Tehát baj van. Nyílt a szám, hogy nekifussak még egyszer a kérdésnek, csakhogy ő gyorsabb volt és, hogy elkussoltasson, megcsókolt. Én nem te vagyok, Chen, nálam ez nem válik be.
- Ne csináld ezt - suttogtam szinte hangtalanul ajkaira. - Lehet, nem tudok neked segíteni, de ne titkolózz előttem.
- Tényleg nincs baj - megpróbálkozott még egy vigyorral, jóllehet ez még harmatgyengébbre sikeredett, mint az előző. - Csak… Csak aggódom az igazgató miatt. Ennyi. Nyugi, minden fasza. Eskü - Mi lesz velünk később, ha már most hazudsz nekem, Chen?
Jongdae
Még az autó sötétített ablakában is tökéletesen láttam, milyen hullafehér vagyok. Rosszul voltam a gondolattól is, hogy egy kocsiban ülök Lay-jel és Kyungsoo-val. Más esetben is feszélyezve éreztem volna magam, ám a férfival folytatott beszélgetés után, kurvára örültem volna neki, ha inkább meghaltam volna ott, a párnák között. A titkolózás az egy dolog, de… Hazudok is Lay-nek. És, ha már itt tartunk, Kyungsoo-nak is. Nem mintha célravezető lett volna elmondani neki, mi van köztünk Lay-jel, viszont most azt hiszi, dugtunk, ami amúgy igaz és, hogy ez valószínűleg meg fog ismétlődni. A faszt valószínűleg! Persze, hogy megfog!
Feszülten pillantottam a mellettem ülőre; Lay elgondolkozva, karba tett kezekkel bámult kifelé. A tartása meglepő erőt sugárzott, amit a helyzetnek tudtam be. A picsába, nagyon szexi így! Biztos nem aggódik egy hangyafasznyit sem jelenleg kettőnkön, vagy bármi máson, mert most a munkáról volt szó.
Egy halk sóhajjal döntöttem fejem a támaszra és újra kitekintettem az üvegen. Felnőttek vagyunk, ez nem az egyetem és a megélhetéséről van szó, persze, hogy nem szarakodik olyannal, amivel ráér később is. Ettől függetlenül zavart. Mindig is zavart. És ez gyanítom, így is fog maradni örökre.
- Nincs miért aggódni, Jongdae. Az igazgató csak kíváncsi - menedzserem hangja kedves, s megnyugtató volt, mint szokott az elbaszott szitunk ellenére. Itt mindenki képes a munkát és a magánéletet szétválasztani, csak én nem? - Hallottam a meglévő számokat. Jók - láttam a visszapillantó tükörben, hogy Lay-re sandít és azt hittem, indulattal fog ránézni, azonban pillantása inkább semleges volt. Faszom, ez elsajátítható vajon?
Kétségbeesetten lestem Lay-re abban a pillanatban, amint az autó megállt és a férfi kiszállt. Szívem meglódult mellkasomban, ugyanis arra a leheletnyi időre, amíg kettesben maradtunk, Lay régi szokásához híven puhán combomra simította balját és egy gyönyörű mosolyt villantott rám, hogy megnyugodjak. Biztos nem estem bele még jobban, elvégre az képtelenség. Ugye?
Yixing
Chen láthatóan kurvára zaklatott volt és szerettem volna segíteni neki megnyugodni, legalább egy kicsit. Mihelyst tenyerem a farmer durva anyagára simult, éreztem, hogy a görcsös izmai ellazulnak kissé. Ujjbegyei alig észrevehetően érintették kézfejemet egy szempillantásnyi időre, majd egy gyászos vigyor után kilépett a járműből, én pedig követtem. Hiányzik, hogy az egyetemi élet alatt ez max zavarba ejtő volt, ha valaki látta, nem kellemetlen.
A négy fal között egyikünk sem foglalkozott igazán azzal a ténnyel, hogy Chen híres volt és, nemhogy egy másik sráccal, de még egy lánnyal sem találhatták együtt. Ilyenkor rájövök, hogy igazából gőzünk sincs, mit csinálunk voltaképpen. Bár régen is volt idő, amikor elképzelhetetlennek tartottam, hogy azok után, ami köztünk, a családjaink között történt, járjunk, most még hihetetlenebbnek tűnt. Mégis, mikor Chennel vagyok, elfelejtem és csak őt magát látom.
Ahogy szép lassan telnek a napok vele, úgy bukkannak fel újabb és újabb gondok, vagy eszmélek rá dolgokra, amiket valamiért eddig eltemettem. Chanyeol és az érzései irántam, Kyungsoo és az érzései Chen iránt, az, hogy Chen igencsak nagyhírű énekes. Nem terveztem maradni itt, Koreában és, még ha maradnék is, Chent milyen sűrűn láthatnám? Esténként? Hétvégente? Vagy még ritkábban? Belehalok, ha megint odajutunk, hogy nem is fogom tudni, mi van vele.
Sodródni akarok az árral és csak szeretni Chent, mint annak idején, ám huszonhét évesen nem vagyok biztos benne, hogy ez elég. Közös életre vágyom vele, azonban nem látom ezt magam előtt olyan tisztán, mint szeretném. A Sors, mintha ismételné önmagát, viszont most úgy érzem, többet veszthetek. Veszthetünk. Újból ki fogsz cseszni velünk, igaz, Sors?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése