Sziasztok, meghoztam a következő részt ^^ Az első találkozás utáni pillanatokba láthattok bele, Lay hogyan kezeli az ügynökségnél történteket, Chen pedig... Érzelmes Chen :D Kellemes olvasást a fejezethez ^^
6. Fejezet
Jongdae
Üveges szemekkel meredtem a lakásom plafonjára, elmém újra és újra ugyanazt a jelenetet játszotta le, immár isten tudja hányadik alkalommal. Azt, amiben Chanyeol hozzá érhetett Lay-hez és kivihette az ügynökség épületéből. Átkarolta és kisétált vele. Lay egyszerűen a mellkasára borult, majd kimentek együtt. Mégis milyen elbaszott világban lehetséges az, hogy Chanyeol előbb meg tudta ezt tenni, mint én?
- A francba már! Nem… Nem érdekel! - idegesen dobtam odébb a kanapé egyik párnáját, hogy, aztán egy másikat az arcomhoz szorítva, beleordítsak. Nem kellett volna, hogy zavarjon. Nem voltunk együtt, úgyhogy azzal és ott csinál, azt és, amit csak akar. De mi a faszomért kell ennek mindig Chanyeolnak lennie?
Miután felvettek gyakornoknak, egyre kevesebb időt tudtunk együtt tölteni Lay-jel. Nem mondom, hogy a kapcsolatom Chanyeollal rózsás volt, hiszen mégiscsak egy elég elbaszott szerelmi háromszög volt közöttünk, azonban Lay kedvéért igyekeztem kedves lenni vele, noha a kapcsolatunk nem olyan volt, mint régen. És azután a bizonyos eset után még jobban elharapódzott minden.
Egy kivételes alkalom adtán elengedtek az egyik délutáni gyakorlásról és gondoltam, meglepem barátomat. Nem hittem volna, hogy feleslegesen keresem, mert ők bizony együtt elhúztak fasz tudja hova szórakozni. Kettesben. Nem randi volt. Tudom és akkor is tudtam, ám ettől függetlenül elküldtem mindkettőt igen messzire képzeletben is meg - sajnos - szóban is. Lay kibaszottul dühös volt.
Nem akkor romlott meg a párkapcsolatom Lay-jel. Előtte is meglehetősen ingatag lábakon állt, de ráébresztett, hogy lassan semmit sem tudok róla. Telefonon is alig volt lehetőségünk beszélni, így lófaszt sem tudtam a napjairól, vagy hogy mi a helyzet az egyetemen. Vagy csak annyit, hogy van egyáltalán. Az első néhány hónap idilli volt. Lay büszke volt rám és én ettől röhejesen boldog voltam. Az utána lévők meg… Nos, pokoliak, mégsem szakítottunk.
Yixing
Reszkető kezekkel túrtam félre a dolgokat a hátizsákomban, hogy megtaláljam azt, amit kerestem. Ezen a ponton a rettegés már nem igazán izgatott, nyugalomra volt szükségem. Nem voltam büszke magamra, egy fikarcnyit sem, amikor kivettem az első tablettát a dobozból, a második után meg végképp nem. A harmadikat, valamint a negyediket pedig mindennemű rossz érzés nélkül letagadtam volna.
Az épületnél a testem öntudatlanul Chanyeolénak dőlt és, mielőtt bármit reagálhattam volna, régi barátom könnyedén kicipelt az autójához. Nem emlékszem, hogy léptem volna, így abban sem vagyok biztos, nem-e emelt fel és úgy vitt ki. Tényleg gőzöm sincs. A fullasztó levegő rémlik csak és az, hogy legszívesebben letéptem volna még a bőrt is magamról, csakhogy ne érezzem az érintését.
Megviselten simítottam arcom a hotelszoba hűvös asztallapjára, azt követően óvatosan letettem magam elé a gyógyszeres levelet és csak meredtem rá. A bogyók elbódítottak és őszintén bevallom, másra sem vágtam, minthogy elaludjak. Meg arra, hogy utána fel se keljek.
Szívem kínzóan dobbant meg, ahogy felderengett előttem Chen elképedt, illetve megbántott alakja, miután csak úgy félrelöktem a kezét. Ott kellett volna maradnom. Tudom, hogy kérésem után nem nyúlt volna hozzám és megpróbált volna pusztán a szavaival segíteni nekem.
Kábán billent át fejem a másik oldalra, mire összehúztam a szemöldököm; Chanyeol ott ült az egyik távolabbi fotelben karba tett kezekkel, várakozóan. Fekete szempárja meglehetősen indulatosan figyelte minden rezdülésem, ami, ha nem szálltam volna már el a piruláktól, valószínűleg kurvára zavart volna. Csak egy kicsit engedd, hogy felejtsek.
Jongdae
- Gondterheltnek tűnsz - menedzserem könnyedén dobta le magát a kanapéra, én pedig automatikusan felemeltem a fejem és az ölébe tettem.
- Javíttasd meg az ajtót. Faszom kivan vele, hogy kényed-kedved szerint jársz-kelsz - morogtam halkan, miközben oldalra fordultam és összegömbölyödtem. Arcomat belefúrtam combjába, szemeimet lehunytam és magamban azon imádkoztam, minél előbb elaludjak. Késő délután volt még csak, de úgy éreztem, három napja nem pihentem semmit. Túl sok volt a stressz.
- Szerencséd, hogy kívülről nem látszik, hogy gond van a kilinccsel - nevetett fel, s puhán vállamra, aztán hátamra simított. - Mi a baj, Jongdae? - kérdezte csöndesen, meglepően sok érzelemmel a hangjában.
- Mint te is mondtad, gondterhelt vagyok - motyogtam bágyadtan. Mély levegőt vettem, azután fürgén felültem, mielőtt még tényleg elszundítanék félig rajta feküdve, és feszülten beletúrtam szőke hajkoronámba. Gőzöm sem volt, mi baszta jobban a csőrömet; az album szarság, vagy az, hogy más taperolta Lay-t. Valószínűleg mindkettő. Inkább az utóbbi. Nyilván az utóbbi.
Hiába emlékeztettem magam arra, hogy már nem voltunk együtt, hiába temettem el magamba minden érzést eddig, elég volt látom őt és képtelen vagyok nem rá gondolni. Rosszul voltam a gondolattól is, hogy talán… Talán mással van. Hogy eddig mással volt. Chanyeollal.
Idegesen rúgtam bele a dohányzóasztal szélébe és heves káromkodásba kezdtem. Olyanba, hogy még én is megdöbbentem magamon. Az ügynökségnél történtek alapján nem voltam biztos benne, hogy képes lenne együtt lenni valakivel, mindazonáltal az, hogy Chanyeol el tudta vinni onnan, sok mindent elárult. Az én érintésemet miért nem tudtad elviselni, Lay?
Yixing
Lassan nyíltak ki pilláim és kellett pár perc, hogy teljesen magamhoz térjek. Az ismeretlen mennyezet láttán először összeszorult tüdőm, majd, ahogy agyam szép komótosan összerakta, hol is vagyok, illetve mi történt az elmúlt időben, már csak a szégyen maradt.
Csak és kizárólag azután nyúltam ehhez a szarhoz, miután összetalálkoztam ismét életem megrontójával. Egyetlen egyszer. Igaz, akkor napokig azt sem tudtam, ki vagyok, olyan sokat bevettem belőle. Nem akartam gondolkozni, nem akartam emlékezni, nem akartam érezni semmit. Aztán, miután rájöttem, ez rohadtul nem oké, inkább belefelejtkeztem a munkába.
Ujjaim óvatosan siklottak végig a finom anyagú, vajszínű ágyneműn, azt követően oldalra pillantottam, Chanyeolt kerestem sötétbarna íriszeimmel, ám nem leltem. Nehézkesen ültem fel és tovább kutattam utána, azonban hallani se hallottam semmit, még egy hangyafasznyi kis mozgást sem. Befektetett az ágyba, azt itt hagyott?
Nyugtalanul löktem arrébb a takarót, nagyon nem akartam most egyedül lenni és nemcsak azért, mert idegen helyen voltam, hanem azért is, mert jelenlegi állapotomban nem találtam túl jó ötletnek. Ha elmém megint kibasz velem, még újból beszedek a tablettákból. Ezen elgondolás addig maradt meg, míg az asztalhoz érve nem szembesültem azzal, hogy kurvára nincs már ott a doboz.
- Ezt keresed? - összerándultam a hirtelen felhangzó kemény bariton hallatán, s rögtön az ajtóban álló felé fordultam. Chanyeol hetykén dőlt neki az ajtófélfának, kezében lomhán pörgette aggályom tárgyát és még mindig szörnyen sötét tekintettel vizslatott. - Yixing… Mi a fészkes fene van? Te… Te drogozol, vagy mi? - Hát, ez király… Mindig is arra vágytam, hogy valaki ezt gondolja rólam…
Jongdae
Kicsit sem érdekelt, hogy a menedzserem végignézte a tombolásom, úgy is rég volt már ilyen. Szótlanul tűrte, amíg kidühöngöm magam. Szerintem ő az hitte, a botrány miatt van, hiszen ismert és tuti furának találta, hogy miután minden tele lett vele, nem tajtékzottam, csak legyintettem rá.
Zihálva rogytam vissza a kanapéra, azt követően, hogy kiőrjöngtem magam, s arcomat kezeimbe temettem. Képtelenség, hogy huzamosabb időt kibírjak Lay mellett. Még rá gondolni sem tudok idegösszeroppanás nélkül!
- Ismerlek, Jongdae - suttogta alig hallhatóan menedzserem. - Komolyan kérdezem, mi a baj? - frusztráltan haraptam bele alsó ajkamba. Abban bíztam, tényleg azt hiszi, az újságíró miatt vagyok ilyen. Vajon ő tudja, mit mondott akkor a férfi?
Hánynom kellett, amint felrémlett előttem az önelégült képe. Főleg azután, hogy bevertem neki. Felért egy vallomással a reakcióm. Halványlila gőzöm sincs, mégis hogy sikerült az igazgatónak ezek után elintéznie a dolgot. Én arra számítottam, másnapra az összes portál erről a hírről fog cikkezni, nem arról, hogy padlóra küldtem egy firkászt.
- Hallottad esetleg - nagyot nyeltem -, hogy mit mondott az újságíró? - nyugtalanul pillantottam fel rá, vártam a válaszát, azonban néma maradt. Nem tudott Luhanról, vagy bármilyen pasi-ügyemről, Lay-ről meg aztán végképp nem, ellenben úgy sejtettem, azt tudja, hogy néhanapján nem alszom egyedül. Valahogy olyankor sosem bukkant fel váratlanul, amikor volt nálam valaki.
- Nem voltam ott azon a megbeszélésen az igazgatóval, az ügyvédekkel, meg azzal az alakkal, úgyhogy nem tudom, mi hangzott el - szólalt meg végül csöndesen. - Van valami, amiről… Tudnom kéne? - Nos, nem tudom. Azt mennyire kéne tudnod, hogy férfiakkal fekszem össze? Eléggé, mi?
Yixing
Nem válaszoltam semmit sem Chanyeol kérdésére, helyette ingerülten odarohantam hozzá és megkíséreltem kikapni markából a gyógyszeres dobozt. Dühösen álltam lábujjhegyre, mikor felemelte azt, ám esélyem sem volt, túl magas volt amúgy is, így meg aztán főleg.
- Yixing, kérlek… Segít-
- Nem kell a segítséged! - vágtam feszülten a szavába, majd mellkasába is, mire kissé meggörnyedt, így sikeresen megkaparintottam a tablettákat. Zaklatottan csúsztattam zsebre őket, aztán, ahogy egyetemi barátomra sandítottam, azon nyomban elszállt minden haragom. Ezt nagyon nem kellett volna. - Sajnálom, én csak…
Megbántottan nézett rám, közben felsőtestét simogatta ott, ahol megütöttem, azt követően egy lemondó sóhajt hallatott, s elsétált mellettem. Kétségbeesetten fürkésztem, amint összeszedi azt a néhány dolgot, amit itt hagyott a hotelszobámban, végül megállt pár méterre tőlem, nem messze az asztaltól. Nem akarom, hogy elmenjen.
- Azt hiszem, ezeket a köröket lefutottuk már az iskolában is. Nem szeretném újrakezdeni. Örültem a viszontlátásnak, tényleg nagyon, de…
- Sajnálom - kértem bocsánatot ismét. Lassan léptem közelebb hozzá, azután gyengéden megfogtam balját és akaratlanul is, de végigsimítottam rajta. Annyi mindent megéltem vele, miért ne tudhatna erről is?
A harmadik évben az egyetemen ő volt minden mentsváram a zene mellett. Chennel addigra már… Meghallgatta a siránkozásom, végigkövette a dühöngésem, miután szétmentünk. Akkor persze szart se törődtem mással, elég volt a saját nyomorom, azonban később rájöttem, milyen egy köcsög voltam vele. Az ő érzéseivel egyáltalán nem törődtem. És csak rosszabb lett minden, amikor egy elbaszott pillanatomban megcsókoltam. Azóta nem találkoztunk, nem beszéltünk.
Jongdae
Menedzserem türelmesen várta a válaszom, viszont ötletem sem volt, mit mondhatnék neki. Vagyis inkább hogy. Iskolásként, úgy, hogy leszarod a családod, inkább menekülsz otthonról, van egy jófej legjobb barátod, sok ismerősöd, haverod, akik bírnak, sosem éreztem, hogy az, hogy meleg vagyok, gondot jelentene. Jelenleg még az is felért volna egy öngyilkossággal, ha lánnyal kezdtem volna. Hát, meg ugyebár nem terveztem híres lenni, csak jött.
- Mi történt aznap a reptéren? Miért vertél be neki se szó, se beszéd? - kérdezte halkan, miközben teljesen felém fordult, majd lágyan ráfogott a csuklómra. Túlságosan is közvetlen volt a kapcsolatunk, mindig is és kerültünk már mi is röhejes szituációkba.
Szólóénekesként, egy helyes menedzserrel, aki valójában nem sokkal idősebb nálad, elkerülhetetlen volt, hogy ne kombináljanak az emberek. Főleg a rajongók. Gyakran poénkodtak rólunk a cégnél is, amit igazából élveztem, mert rohadtul vicces volt. És a menedzserem tényleg kurvára helyes volt.
- Annyira… Fájt - leheltem erőtlenül, s éreztem, hogy kicsordul egy könnycsepp. Képtelen voltam szabadulni attól a néhány pillanattól, még az álmaimban is kísértett. Az eset óta nem bírtam rendesen aludni, legtöbbször csak meredtem előre, vagy Luhanra, ha itt volt nálam. - Annyira rohadtul… Fáj. Még most is.
Némán zokogtam fel, tenyeremmel eltakartam az arcom, hogy valamennyire tompítsak az amúgy is szörnyen gáz helyzeten, azonban a férfit nem érdekelte; óvatosan magához húzott, s átölelt. A szakítás napján sírtam utoljára, mindent eltemettem és évekig úgy tettem, mintha egy szép kis emlék lett volna, semmit több. Erre jött ez az újságíró és… Honnan a francból tudhatott arról, hogy… Hogy Lay…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése