Sors, dögölj meg! [LayChen] Extra #1 (1/2)

Sziasztok :) Megjöttem a LayChen első extra részével, viszont csak az első fele, mivel így is majdnem tizenöt oldal és kb a felét írtam meg eddig. Szóval szétszedtem. Remélem nem gond, de így legalább nem vártok rá még. Sajnos jövő héttől ismét vizsgázom, illetve dolgozom, így nem igen lesz időm, de igyekszem majd a másik felével is. Azt hiszem ebben minden van, ami csak lehet, kis dráma, vicc, fluff stb. Chen családjába is bepillantást nyerhettek. Nagyjából. Remélem tetszeni fog nektek, kellemes olvasást ^^

Extra #1

Jongdae

Magamban morogva fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt, ami így egy szép kis fehér lehelet felhőt formált. Kibaszott hideg volt, persze december végéhez képest mit is várhat az ember, de akkor is… A hátam közepére se kívántam a fagyhalált és természetesen ilyenkor nem volt sehol sem Lay. Mert mi a picsámért is sietne, ha ő bent lehet a melegben, én meg hülye létemre kint várom a mínuszokban. Gratulálok, Kim Jongdae… Neked is sok eszed van…

Mérgesen fordultam meg, hogy visszarohanjak a koleszba, hogy felmelegedjek, ha már baszik jönni, de akkor végre feltűnt a lépcsőknél. Fennhangon magyarázott valamit és arcából ítélve tudtam, hogy miattam van, aztán csakhamar rá is jöttem miért. Hogy ezért mit kapok…

- Kim Jongdae…

- Amikor a teljes nevemen szólítasz, mindig a frász tör rám - motyogtam halkan, majd meg se várva a további reakciót, kikaptam keze ügyéből a bőröndöt. Lehajoltam saját cuccomért és már indultam is volna a két hatalmas táskával, de Lay gyengéden karon fogott, majd óvatosan visszahúzott. Zavartan pillantottam a sötét íriszekbe, majd elpirultam, ahogy észrevettem lágyan csillogó szemeit. Nyugalom, Jongdae, ha eddig nem haltál bele ebbe a tekintetbe, nem most fogsz. Édes jézusom, lassan két hete mindig így néz rám, menten megpusztulok…

- Komolyan azt hitted, hogy engedem, hogy mindkettőnk szarát te vidd? Hát mégis milyen embernek ismersz te engem? - édes mosolyra görbültek ajkai, majd kivette kezem ügyéből a hiányzó kerekű bőröndjét. Miért is vágtam olyan erővel földhöz még év elején?

- Erre hadd ne válaszoljak...

- Baszakodj még és pluszba a nyakadba mászok én is!

Yixing

Aggódva néztem körül a kollégiumi szobában, mert féltem, hogy valamit itt hagyok. Bár tény, hogy Chenéktől elég hamar visszaérek, ha ez megtörténne, de nem akarok ebből bajt, bonyodalmat később. Azért bő másfél óra nem épp hamar, de még mindig jobb, mint mondjuk Kínából visszajönni. Még az ágy alá is belestem, hát ha akad ott valami, de szerencsére nem volt. Nálam.

Hangosan felröhögtem, ahogy elfordítva a fejemet beláttam Chen ágya alá és láss csodát, egy fél pár papucs. Nevetve tettem el a saját cuccaim közé, majd el is indultam kifelé, mert szegény srác már nagyon régóta várt így is rám. Nem mintha ellenemre lenne, hogy fagyott ujjait szorongassam.

Szitkozódva próbáltam valahogy egyről a kettőre jutni a bőröndömmel, de mióta Chen szépen kivágott vele együtt még a szemeszter elején, nem volt meg az egyik kereke, így elég nehéz volt vele bánni. A folyosón végigmenni is kész szenvedés volt, hát még a lépcsőn lejutni vele… Már azon voltam, hogy inkább hagyom csak leesni a picsába, mikor is kicsúszott a kezem közül és leszáguldott a francba. Nyugi, Yixing. Tényleg meglepődsz még azon, hogy sosincs szerencséd?

Megdöbbentem, mikor kiérve az egyetem elé, Chen rögtön elvette tőlem a táskát, bár igazából nem volt min. Az elmúlt két hétben, mióta kibékültünk, elmondhatatlanul figyelmes volt velem. Őszintén bevallom, néha még kissé féltem is, hogy nem lesz-e később egy agyvérzése miatta, de… Nos, azért élveztem ezt a fajta Chent, de nem volt szükség arra, hogy ő vigyen mindent.

Rámosolyogtam, majd pár kínkeserves perc után, amit a bőröndöm társaságában töltöttem, hogy gurulásra bírjam, inkább csak felkaptam a fogantyújánál és úgy indultam el a buszmegálló felé. Néhány pillanattal később ő is feltűnt mellettem saját cókmókjával és bizonyos szempontból irigyeltem, hogy neki mennyivel kevesebb cucca van. Anyám, de még mennyire irigyeltem!

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs ruhája, mert neki is elég sokat kell cipelnie, mivel a szülei nem igen hagytak nála, de korántsem volt annyi, mint nekem. Oké, azért elismerem, a gitáromnak már önmagában volt egy adott súlya. Hogy mi a faszom lesz a jármű és a ház közötti majd’ félórás séta alatt, fingom sincs…

Jongdae

Zavartan pattantak ki szemeim, még a fülesemet is kirántottam, mikor megéreztem a meleg érintést combomon és rögtön a mellettem ülőre pillantottam, de ő továbbra is könyvének szentelte minden figyelmét. Elpirulva néztem le a lábamat óvatosan simogató kézre, majd vissza Lay-re, de még mindig nem lesett fel, viszont a sunyija úgy vigyorgott, hogy csoda, hogy nem esett ki a fogsora. Oh, baszki, tudja, hogy mivel kínozzon…

Ráfontam ujjaim karjára és igyekeztem megszabadítani magamat a gyötrődéstől, pedig egyébként kurvára vágytam erre, hiszen… Hiányzott az efféle dolog az életünkből most. Szóval, hogy érthető legyen, hetek óta nem dugtunk és kibaszottul akartam ezt. Addig-addig baszakodtunk, mígnem megragadta, összefűzte, majd kabátja zsebébe rejtette kezeinket. Ebbe is mindjárt belehalok, de még mindig jobb, ha az arcom tódul a vér és nem máshova.

Ráharaptam alsó ajkamra, hogy még véletlenül se vigyorogjak feltűnően, majd az ablak felé fordultam és visszadugtam a fülhallgatómat. Az elmúlt napokban olyan kellemes volt a hangulat közöttünk, hogy még most is nehezen hittem el, még így is, hogy tényleg a kezemet fogta. Nem mondom, hogy minden tökéletes volt, mert ilyen nincs a valóságban, de nekem tökéletesen megfelelt, ami volt. Együtt voltunk és majdnem másfél hónapot fogok vele eltölteni kettesben. Mint egy valóra vált álom.

Yixing

Keserű szájízzel engedtem el Chen kezeit, mikor a mi megállónk jött, szívesen fogtam volna még, mondjuk úgy… Örökre. Nem épp a legkedvesebb arcommal veselkedtem neki, hogy leszedjem cuccomat a buszról, de akkor barátom már megint meglepett; saját táskáját egyszerűen ledobta a járdára, majd az enyémet vette kezelésbe. Szó nélkül szarakodott vele egy sort, végül a betonon sem engedte el, hanem kezembe nyomta az övét, majd elindult. Hozzászoktam a szerelmes Chenhez, a figyelmeshez is hozzáfogok, ez biztos, de egyelőre halálfélelmem van akárhányszor ilyen.

Összekoccanó fogakkal bújtam el sálam mögött és, ha nem lett volna tele mindkét kezem, még a sapkámat is lejjebb húztam volna. A bal oldalamon sétáló is hasonlóan érezhette magát, mert próbálta úgy igazgatni sálját, hogy minél jobban takarja arcát. Neki legalább van szabad keze…

Igyekeztem tartani a tempót, de Chen egyre jobban sietett, gondolom a hideg miatt és komolyan úgy éreztem, mikor lefékeztünk a kerítésük előtt, hogy mentem kiköpöm a tüdőm a rohanástól. Bűnbánóan mosolygott rám, közben a kabátja zsebeiben kutakodott a kulcsok után, de nem nagyon találta azokat. Volt egy sejtésem afelől, hogy olyan fagyottak lehettek ujjai, hogy semmi se érzett velük, hiszen neki alapból is mindig hűvösek voltak, most meg aztán főleg.

Az én ajkaim is felfelé görbültek, ahogy arca még jobban kipirult, mikor lehúztam kesztyűmet és nekiálltam felmelegíteni tagjait. Összerándultam a dermesztő érzéstől, ami megcsapott, miután tenyereim közé vettem kezeit, de nem gátolt meg abban, hogy folytassam, amit elkezdtem. Ha megtehettem volna, a busz után sem engedtem volna el őket.

- Tudod, máshogy is felmelegíthetnél és szerintem az gyorsabb lenne - huncut fény csillant a fekete szemekben és alig eszméltem fel, már is olyan közel volt hozzám, hogy akár a szempilláit is megszámolhattam volna, ha akartam volna, de nyilván nem ez volt az első gondolatom. Lepillantottam szájára és… Valaki hangosan felköhintett.

Jongdae

Makacsul bámultam a fogast, amire már rákerültek a kabátjaink Lay-jel, miután az apám kinyitotta nekünk a kerítést és betessékelt a meleg házba. Annyira szuggeráltam, hogy már vártam, mikor lobban lángra vagy isten tudja, de még mindig jobb volt, mint ránézni a… Szüleimre. Tudom, én ajánlottam Lay-nek, hogy inkább itt töltsük a szünetet, mint az üres, fagyos kis kollégiumban, de azért el kellett ismernem, szar ötlet volt. Karácsony ezzel a két felnőttel… Röhög a vakbelem…

- Hiányoztál - elkerekedtek a szemeim e szavakat halva és még ezt a sokkot se dolgoztam fel, amikor is két vékony kar kulcsolódott körém. Köpni-nyelni nem tudtam szituáció miatt, de sokáig nem tartott döbbenetem, megragadtam a nő vállait, majd nem épp a leggyengédebben ellöktem magamtól és felrohantam a szobámba. Mégis mit képzel, hogy ölelget itt, bassza meg?!

Idegesen túrtam bele hajamba, majd lerángattam a pulóverom, mert itt bent úgy éreztem, menten meggyulladok olyan meleg van és földhöz vágtam. Remegtem a dühtől és szinte láttam magam előtt, ahogy kiakadok. Még a szemeim is könnybe lábadtak az erőlködéstől, hogy visszatartsam az indulatot. Hogy van képe…! Mintha olyan fasza lenne minden, hogy ölelgessen!

Gyűlöltem apámat azért, mert egy nála tizenöt évvel fiatalabb nővel volt együtt, de a nőt még inkább. Hogy… Hogy volt képes egy… Miért az én apám? Miért nem másé? Miért kellett elvennie az enyémet? Pont az enyémet?

- Chen… - összerándultam Lay lágy hangjától és biztos voltam benne, hogy mindjárt folytatni is fogja, így befogtam füleimet. Nem akartam hallani, amit azt mondja, hogy nem viselkedek huszonéveshez méltóan, legyek férfi és menjek le bocsánatot kérni meg ehhez hasonlók. A hátam közepére se kívántam az egészet. Nem, nagyon nem volt jó ötlet idejönni. Mégis mit képzeltem?

Erősen összeszorítottam szemeimet, amint megéreztem, hogy milyen közel is van hozzám és már vártam a dumáját, de az… Nem jött. Karjai gyengéden öleltek át, majd egy puha csókot hintett tarkómra. Zavartan pislogtam előre, teljesen ledöbbentem reakciójától, én tényleg nem erre számítottam. Csöndesen szipogva fordultam meg és szorosan magamhoz préseltem testét, csakhogy minél közelebb érezhessem magamhoz őt. Nem hiszem, hogy valaha is létezni fog valaki, aki ugyanígy megtud majd nyugtatni, mint ő.

- Szeretnél elmenni… Máshova?

Yixing

Türelmesen vártam Chen válaszát, de az nem érkezett. Mondhatni hallottam, ahogy a fogaskerekek dolgoznak az agyában, végül frusztráltan sóhajtott egyet, majd beletúrt a hajába és megrázta a fejét. Elmosolyodtam és komolyan mondom, büszke voltam rá, amiért nem vágta rá kérdésemre rögtön, hogy minél messzebb húzzunk a picsába innen. Mert lássuk be, tuti valami hasonló válasza lett volna.

- Lemegyek a cuccainkért - motyogtam csöndesen, majd már mentem is volna, de nem engedett. Határozottan szorította csuklómat és olyan édesen kétségbeesett fejet vágott, hogy az szavakba önthetetlen volt. Minta attól félt volna, hogy nem jövök vissza vagy valami. Mégis hova mennék nélküle?

Néhány pillanatig szemeztünk, majd elhúzta a száját és eleresztett. Nekem se fűlött a fogam ahhoz, hogy itt hagyjam egyedül, de könyörgöm, csak két percről volt szó max, nem órákról! Amúgy is, elég kellemetlen volt a tudat, hogy egy ‘sajnálom’ odaböfögése után csak úgy felsiettem én is az emeletre, ildomos lett volna legalább pár szót váltani a szüleivel. Nem szerettem a bunkó embereket és én se terveztem olyan lenni. Oké, Chen nyilván kivétel volt, mert hát volt egy stílusa. Miért mindig kivétel?

Elképedve meredtem az ajtó kinyitása után a földre, ugyanis a táskáink és a gitárom ott pihent a padlón, sőt mellé még egy tálca is oda volt téve. Gyorsan behúztam mindent, majd a kaját felkaptam és letettem az íróasztalra. Chen furán bámult az ételre és azt hittem most jön egy megjegyzés, miszerint megmérgezték, de nem. Hála csillant a sötét íriszekben, majd gyerek módjára belenyúlt az ujjával. Mi a szar?!

- Legalább kezet moss előtte, baszki!

- Egyszer azt olvastam, hogy a szájban is rengeteg a baktérium, sz-

- Akkor többet meg se csókollak!

- Hogy mi a franc?!

Jongdae

Sose hittem volna, hogy egy olyan egyszerű és - szerény véleményem szerint - rohadt nyálas dolog, mint az együtt filmezés, valójában király dolog. Pedig az volt. Kellemes érzés volt Lay combjain fekve nézni a tévét, az ujjairól, amik a hajamat, fejemet simogatták meg inkább nem is nyilatkoznék. Beszarok, Kim Jongdae filmet néz a barátjával a szobájában és még faszának is találja. Hova jutottam, geci…

Az akció film fele tájékán maradt abba kényeztetésem és csakhamar meghallottam Lay csöndes szuszogását, ami azt jelentette, hogy elaludt. Óvatosan másztam kicsit arrébb, hogy elérjem a távirányítót, lejjebb vettem a hangot, de eszem ágában sem volt kikapcsolni, ha így sikerült neki elszenderedni, nem valószínű, hogy felkelne. Úgyhogy megnéztem magam a végéig. Igazából kurvára nem, elaludtam én is.

Kint már jócskán sötét volt, mikor felébredtem, viszont Lay addig meg se mozdult, míg én nem ültem fel. Bocsánatkérően pislogtam rá, mert felráztam, de láthatóan nem igazán zavarta, csak mosolygott rám édesen, majd a fürdő felé bökött. Rögtön elindultam és, ahogy meghallottam magam mögött lépteit, elvigyorodtam. Hmm, szóval együtt fürdünk. Csak jó véget ér a nap!

- Megfontolhatnád, hogy normális legyél a szüleiddel - Na, baszd meg… Még hogy jó… Gyilkos tekintettel fordultam Lay felé, de ő csak továbbra is jókedvűen oldalra  mutatott, a törölközőtartóra, amin két törölköző is pihent.

- Attól még, hogy most méltóztattak betenni hozzám is, semmi nem le-

- Mondom, megfontolhatnád. Nem azért, de igyekeznek. Szerintem.

Idegesen trappoltam beljebb a helyiségbe és nem csak azért éreztem úgy, hogy dühös vagyok, mert okoskodott, hanem azért is, mert valamilyen szinten igaza volt. Magamban morogva dobtam le ruháimat, majd, amint észrevettem, hogy nem a megszokott helyen vannak a tisztálkodáshoz szükséges dolgaim, heves káromkodásba kezdtem. Hangos nevetés csapta meg a fülemet, mire oda se nézve bemutattam Lay-nek, ami meglepő következményekkel járt. De még milyenekkel!

- Szeretnéd, mi? - lehelte szinte hangtalanul a fülembe, amitől kb az összes szőrszálam az égnek emelkedett. De ez semmi sem volt ahhoz képest, amit akkor éreztem, mikor kezei meztelen mellkasomra, majd hasamra tévedtek. Édes. Jó. Istenem.

Yixing

Eléggé ismertem Chent ahhoz, hogy tudjam mivel lehet kelőképp elterelni a figyelmét, ráadásul… Eléggé ismertem ahhoz is, hogy tudjam, tuti hiánya van. Elmosolyodtam, majd arcom vállába temettem, ahogy meghallottam jóleső nyögéseit, pedig igazán hozzá se értem még. Puha csókokat hintettem rá, közben ujjaim mindenfelé elkalandoztak és így további reakciókat sikerült kicsalnom belőle. Nem lesz ez így jó… Kezd szorítani a gatyám.

Meglepődtem, mikor közelebb húzódott hozzám, fejét hátradöntötte a nyakamba, majd arcon puszilt. Ismét elmosolyodtam, majd ezúttal állát találtam be, mire halkan felsóhajtott és még jobban felém fordult fejével. Félig lehunyt pilláin keresztül nézett rám és még a fürdőszoba fényein keresztül is döbbenetesen feketék voltak íriszei. Sosem hittem volna, hogy azok a szemek még lehetnek sötétebbek.

- Csókolj meg! - mondanám, hogy kérés volt, de inkább hangzott parancsnak. Na nem mintha nem teljesíteném, szóval kurvára mindegy melyik is igazából.

Hevesen martam rá ajkaira, közben ujjaim merevedésére fontam, ami nem maradt reakció nélkül; hangos nyögés szakadt fel belőle és olyan erővel markolt bele hajamba, hogy egy pillanatra azt hittem meg is szabadított néhány tincstől. Fájdalmas szisszenés csúszott ki számon és ennyi elég is volt, hogy rájöjjön kicsit durva volt. Bűnbánóan simított végig fejemen, majd egy hihetetlenül szerelmes csókba invitált. Még mindig meglep, de miért is?

Lassan fordítottam magam felé, majd szabad kezem tarkójára simítottam és elmélyítettem csókunkat, de csakhamar meg is szakadt, mert belekuncogtam, mikor megéreztem, hogy megremeg a teste. Durcásan ütött hasba, de csak finoman, majd gonosz fény csillant tekintetében és alig fél másodperccel később már hideg ujjai az övem környékén garázdálkodtak. Ohh, drága Chen, én nem te vagyok. Ennél több fog kelleni.

Jongdae

Pontosan tudtam, mit is szeretnék most csinálni Lay társaságában a forró vízsugár alatt, de neki más ötletei voltak. Határozottan fogta le kezeimet, amik épp azon voltak, hogy minél előbb meztelenné tegyék. Értetlenül pillantottam barna íriszeibe és már nyílt a szám, hogy mondjam a szokásos szövegemet, mikor is egyetlen egy szó nélkül térdre ereszkedett előttem. Oké, kibaszott csábító helyzet, de mi?

- Ne-Nem kell ez - motyogtam halkan, majd megragadtam karjait, hogy felsegítsem, de lerázta érintésemet. Nem állítom, hogy nem hozott izgalomba a szituáció, mert amúgy kurvára nagyon, viszont ismertem Lay-t és nem akartam, hogy szar legyen neki. Ha megint rohamot kap vagy franc tudja, mégis mit csinálok vele?

- Nem hiszem, hogy baj lenne - gyengéden simított csípőmre, majd fejét megemelve, rám villantotta az össze fogát. - Ha veled vagyok… Elismerem, hogy gyakrabban kaptam rohamot, mióta itt vagyok Koreában, de veled… Ha te ott voltál, mindig éreztem egyfajta… Nyugalmat. Ha a közeledben vagyok, jobb. Furán hangzik, tudom. De jobb - elérzékenyültem kedves szavaitól és annyira szerettem volna mondani valamit neki viszonzásul, de mikor ajkai férfiasságom köré záródtak csak egy túlontúl hangos nyögésre futotta. Zihálva markoltam a sűrű tincsek közé és ezúttal igyekeztem óvatosabb lenni, de… Hát nem jött össze.

Erősen szorítottam haját és bár először ő diktálta a tempót, mikor észrevette, hogy én szeretném, ellenállás nélkül adta meg magát nekem, viszont durva nem voltam vele. Nem akartam, hogy akár csak egy pillanatra is, de előjöjjenek förtelmes emlékei és szerencsére úgy tűnt tényleg nincs gond. Nem igazán szeretném ennél is jobban gyűlölni magamat.

Szabad kezemet a zuhanykabin oldalának támasztottam, hogy ezzel is megtartsam magam, mert kész voltam összeesni akármelyik percben Lay érzékien mozgó szájától. Aztán csak megtörtént. Legalábbis majdnem. Rohadt hangos nyögés szakadt fel torkomból, ahogy elért a gyönyör, majd kis híján előreborultam Lay-re, de mivel résen volt, csak a karjaiba zuhantam. Aztán geci, megfürdetett. Mi a jó francért csinálja ezt mindig?

Yixing

Halk sóhajjal fordultam hátamra, miután Chen ismét megajándékozott egy törött bordával. Fájdalmas szisszenések közepette szorongattam az oldalamat, ahol belém vágta könyökét, majd ismét felsóhajtottam. Nem az első, hogy együtt alszunk, főleg, hogy az egyetemen az elmúlt időben mindig így volt, de sose ütött még meg éjjel. Oké, a koleszban kb rajtam aludt, tekintve, hogy milyen kicsi is az ágy, de most meg mi van? Túl nagy az ágy vagy mi a faszom?

Felültem és a halvány falnak döntöttem vállamat, majd kissé még kábán pillantottam rá az ággyal szemközti polcra, amin egy digitális óra is pihent. Nagyon is korán volt, legalábbis Chennek biztosan. Óvatosan mozdultam felé, megtámaszkodtam fölötte, majd fejére egy puha csókot nyomtam, vigyázva nehogy felébredjen, de nem jártam sikerrel. Azt a morcos tekintetet, baszki!

- Boldog karácsonyt! - mosolyogtam rá és vártam valami hasonlót, de… Szép remények, Yixing… Megragadta a takarót, rám dobta, majd lehúzott maga mellé és egy rekedt “kussolj” után aludt tovább, engem szorongatva. Döbbenten pislogtam alakjára a paplan alatt és bár nem igazán tudtam kivenni a sötét miatt arcát, hogy viszonozzam eme kedvességét, azért megpróbálkoztam vele. Finoman, visszafogottan rúgtam bokán, amire rögtön fel is ült, majd az előbbi megnyilvánulásához még hozzáadott pár szót. Hmm, olyan változatosan tud káromkodni, hogy mindig levesz vele a lábamról…

- Szeretlek, de ha még egyszer ilyet csinálsz, kiteszlek és ott alszol, ahol tudsz! - nevetve figyeltem, ahogy durcásan próbál kimászni az ágyból és mikor végre sikerült neki, csak állt ott tanácstalanul, a szekrény bámulva. Azt hiszem ruhán gondolkozott nagyon, de még nem jutott el az agyáig, hogy mit is kéne csinálnia. Hirtelen fordult felém, közben nyílt a szája, hogy mondjon valamit, de végül csak annyira futotta neki, hogy megfitogtassa beszédkésségét. Újfent.

- A rohadt…! Zhang Yixing, még fél nyolc sincs, bassza meg! - Repes a szívem, hogy végre a teljes nevem hallom a szájából. Tényleg.

Jongdae

Baltásgyilkos tekintettel néztem reggelizés közben a nevelőanyám, Sojung és Lay beszélgetését, ugyanis láthatóan kurva jól kijöttek. Barátom szakértő mozdulatokkal dobált össze egy szendvicset szinte oda se figyelve, annyira koncentrált a másikra. Egy fintorral dobtam vissza a kajámat a tányérra, mert elment az étvágyam emiatt a látvány miatt, de ez Lay-nek nem tetszett. Mert miért is tetszett volna…

Tőle szokatlanul nagy erővel ragadta meg csuklómat, mikor elindultam vissza a szobámba, majd ellenmondást nem tűrően visszahúzott és lenyomott a székre. Összeszorítottam ajkaimat, mert féltem valami nem ideillő csúszik ki hamarosan, pedig nem szerettem volna összeveszni vele. Különösen nem a családom miatt. Ők nem értek annyit, hogy elveszítsem miattuk Lay-t. Szóval tűrtem.

Ahogy halad előre a röhejes diskurzus a semmiről, úgy éreztem egyre jobban, hogy mindjárt istenesen kiakadok, de akkor betoppant apám egy fenyővel. Akkor tényleg örültem neki, hiszen rögtön feleségéhez lépett, majd elhúzta valami probléma okán, így végre kettesben maradtam Lay-jel. Az előbb komolyan hálás voltam a fateromnak? Istenem…

- Fogd már vissza magad! - döbbenten pislogtam a velem szemben állóra, mikor idegesen hozzám vágta szavait és ennyi elég is volt, hogy én is felkapjam a vizet. Nesze neked boldog ünnep…

- Kurvára örülnék neki, ha nem viselkednél úgy vele, mintha puszipajtások lennétek! A közelében sem akarlak látni! - elég érdekesen hangzott az a bizonyos “vele” és ez neki is átjött, mire mérgesen ütött rá az asztalra.

- Nehezedre esne értékelni, amit tesz?! Szeret téged! Megölelt, beszélgetni próbált, kaját vitt fel neked tegnap, de te baszol rá! Az isten szerelmére, szereti apádat és-

- Szarok bele, hogy kit szeret! Tőled maradjon távol, a többi nem érdekel! - Lay szája elnyílt, hogy mondjon még valamit, de végül nem tette, ami… Igazán rosszul esett. Szemeiből egy pillanat alatt eltűnt a tűz, majd lassan bólintott egyet és elsétált mellettem. Frusztráltam túrtam be hajamba, majd némi belső szenvedés után utána indultam és elkaptam a karjánál fogva. Tényleg nem akarok egy ilyen dolgon összeveszni vele, belehalok, ha ismét… Nem, nem bírom ki nélküle.

Yixing

Kedveltem Chen nevelőanyját. Elképzelni sem tudtam, hogy miért nem képes engedni neki barátom, de még ha nem is mutat iránti fikarcnyi érdeklődést sem, legalább legyen vele normális, nem? Mondjuk nem tartozik rám, de én tényleg jól éreztem magam a társaságában és nem vágytam olyan légkörre Chen körül mint, ami körbelengte őt minden egyes alkalommal, ha akárcsak szóba is került a nő. Tényleg nem értékeli még csak egy kicsit sem a próbálkozásait?

Válasz; nem. Ahogy ordibált velem, miszerint még a közelében sem akart tudni… Nos, igen sokat elárult arról, hogy tényleg rohadtul gyűlöli őt. És eléggé az jött át, hogy ezen semmiképp nem változtathatok, szóval néhány perc idegeskedés után, inkább hagytam a francba az egészet. Nem érte meg veszekedni Chennel.

Csalódottan siettem el mellette, majd a ruhafogas felé indultam, hogy felöltözzek és kimenjek kicsit a szabadba friss levegőt szívni, még ha cseszettül hideg is van. Meglepődtem, mikor megéreztem érintését csuklómon és szomorúan pillantottam bele íriszeibe, amikkel némán kért bocsánatot. Felsóhajtottam, majd elmosolyodtam és a nappali felé böktem fejemmel. Miért nyelem le mindig?

- Díszítsük fel a fát! - zavartan meredt rám pár másodpercig, majd megköszörülte a torkát és bólintott egyet, miszerint tőle rendben van, amin kurvára megdöbbentem. Oké, gyerekként csináltuk ezt, de mai szemmel nézve nehezen tudom elképzelni róla, hogy ott áll és aggatja fel a kis gömböket.

Szavakba se tudnám önteni mennyire meghökkentem, ahogy Chent figyeltem, miközben… Aggatta fel a gömböket. Szájtátva bámultam hátát, de nem sokáig, mert hirtelen hozzám vágott egy szaloncukrot, ami enyhe jelzés volt segítségkérés gyanánt. Szóval fát díszítettem. Chennel. Náluk. Karácsonykor.

Jongdae

Idegesen járt fel s alá a lábam a szobám székén ülve, miközben egyik kezemben egy kis dobozt forgattam, a másikban meg… Igazából semmi nem volt benne, azzal az asztalon doboltam, hogy levezessem feles energiáimat. Mikor kaparászást hallottam az ajtó felől, ijedten ugrottam meg, az apróság pedig kis híján kizuhant ujjaim közül, de résen voltam, elkaptam, majd gyorsan kihúztam a legalsó fiókot és belerejtettem még Lay bejövetele előtt. Legalábbis azt hittem.

- Mi az? Mit rejtegetsz előlem? - kérdezte vigyorogva, majd, miután letett egy sütikkel megpakolt tálcát nem sokkal a kezem mellé az asztalra, azonnal lentre irányította a két szép szemét. Kíváncsiság csillant bennük és már nyúlt is a csomag után, de megragadtam karjait. Érdeklődve pislogott rám, még mindig jókedvűen és igyekezett mindenképp megtudni mi az, de tartottam magam. Egy darabig.

- A karácsonyi ajándékod, a francba is! - fakadtam ki elvörösödve, mire nyomban abbamaradt összes kísérlete a doboz megszerzését illetően. Édesen értetlen fejet vágott, majd némi zavart köhögés meg valami zagyvaság után elhalt minden hang és csak meredtünk a másikra. Anyám, ezt az égét… Vajon… Számított rá, hogy adok neki valamit?

- Akkor… Oké… Öhm… Anyá- Sujong… Öhm… Még van egy kis idő, amíg kész lesz a karácsonyi vacsora és… Öhm… Küldött kaját, hogy megegyük, de… Mármint egyed… Igen, egyed me-

- Te nem vagy éhes? - szakítottam félbe motyogását, mire rám nézett rögtön, de továbbra sem a legértelmesebb tekintetével. Nem is tudom, hogy láttam-e őt valaha ennyire zavarban!

Lassan bólintott, majd óvatosan az asztalnak dőlt mellettem és csöndesen enni kezdtük a nevelőanyám által küldött süteményekből. Kellemes meghittség szállt meg, ahogy Lay-jel karácsonyi sütit ettünk kettesben és bár nem szívleltem Sujongot, el kellett ismernem, finomat készített. Valójában sosem ettem az ételéből szerintem. Talán… Talán most kivételt tehetnék. Lay kedvéért. Igen, csak is az övéért.

Yixing

Feszülten haraptam be alsó ajkam, majd ismét körülpillantottam, de az ebédlő még mindig ugyanolyan volt, mint a vacsora kezdetén. Fagyos. És akkor még finoman fogalmaztam. Chen apja kimérten ült, fel se nézve, ezzel szemben nevelőanyja folyton minket vizslatott egy óriási mosollyal az arcán, ami kissé zavarbaejtő volt. Chen meg… Hát Chen volt.

Makacsul, karba tett kézzel ült, közben meg olyan erővel szuggerálta a fehér terítőt, hogy féltem kilyukad. Egy apró sóhaj csúszott ki belőlem, majd puhán combjára simítottam jobb kezem, mert tudtam, hogy erre azért reagálni fog valamit. Nem is tévedtem; pillái megrebbentek, aztán tekintetét kezemre irányította, majd óvatosan ráfonta ujjait tagomra. Nem szerettem volna ilyen nyíltan a szülei elé tárni kapcsolatunkat, még ha tudták is, hogy együtt vagyunk. Ez is rohadtul zavarbaejtő volt.

- Kérlek… - súgtam neki halkan, mire elhúzta a száját, de végre az evőeszközökért nyúlt, majd enni kezdett. Láttam rajta, hogy nem jó szájízzel teszi, valószínűleg a háta közepére se kívánta a közös vacsorát a családjával. Volt egy halvány sejtésem afelől, hogy csak is miattam ült a széken és ez… Nagyon jól esett szívemnek.

Az meg még inkább, hogy ezek után semmi sem történt, pedig isten bizony azt hittem, hogy minimum földhöz vág majd egy tányért, miközben az apjával veszekszik valamin. Szerintem az apja is visszafogta magát. Nem akart a felesége előtt vitázni a fiával. Chen drága, jobban hasonlítok az apáddal, mint hinnéd!

- Örülök, hogy nem volt sem… - hangom elhalt, ahogy alig a szobája ajtaján belépve nekilökött annak, majd számnak esett. Először heves volt, de lassacskán visszább vett és a végére kifejezetten lágy lett a csókja, amin szokás szerint meglepődtem, pedig már tényleg le kellett volna erről szoknom. Lefogok valaha is?

- Miért taperászod folyton a combom, mikor tudod, hogy mennyire… - elnevettem magam szavai hallatán, majd derekát megragadva határozotton tolni kezdtem az ágya felé. Lelöktem rá, de a reflexeinek köszönhetően mentem vele, mert megmarkolta felsőmet, amit mondjuk… Nem bántam.

Vigyorogva nyúltam be pólója alá, majd lágyan rásimítottam tenyeremet lapos hasára, közben ajkaim nyakát támadták be. Borzongás futott végig gerincem mentén, ahogy meghallottam kéjes nyögéseit, de… Baszki, egy része tuti nem az övé volt!

Jongdae

Csak is Lay miatt ültem le az asztalhoz a vacsora végett, de alig kellet fél pillanat és meg is bántam a dolgot. Én nem az a fajta voltam, aki könnyen elvan olyanokkal, akiket legszívesebben elküldene a halálfaszára. Szerencsére apám nem mondott egy kurva szót sem, aminek rohadtul örültem, bár a képét még mindig nem bírtam, de ez is haladás volt már tőle. A nevelőanyám nos… Más tészta volt.

Sose bírtam, amikor ilyen vidáman nézett rám. Mégis mi a jó életért? Kizárt, hogy ennyi idő után se akarja feladni valaki! Egyre idegesebb voltam, de akkor, mintha csak megérezte volna, Lay gyengéden combomra simított. Jóleső remegés száguldott végig testemen, hiszen imádtam, ha így ért hozzám. Csöndesen kérlelt és sajnos, mivel róla volt szó, nem bírtam nem teljesíteni kérést. Szóval összeszedtem magam, megettem az ételt és kulturáltan viselkedtem.

Persze Lay érintésének megvolt a hatása és már alig vártam, hogy kettesben maradjuk. Mondjuk az ajándékát is szándékoztam odaadni neki, de azt hiszem az várni fog. Végülis ráér.

Hetek óta vágytam már rá, úgyhogy kissé durván estem neki, de észrevettem magam, bár utána nem úgy tűnt, mintha őt zavarna a hevesség, mert még sosem volt, hogy ennyire gyorsan a lényegre akart volna térni. Hangosan véleményeztem ajkai, illetve kezei játékát és már azon voltam, hogy még egy kicsit rágyorsítok a dologra, amikor is meghallottam valami olyat, amit soha a büdös életben nem akartam. Ilyen nem létezik!

- A szüleid épp-

- Ne… Kérlek, ki ne mond! - erősen szorítottam rá tenyeremet szájára, hogy még véletlenül se mondhassa ki, hogy a szüleim épp szexelnek. Bassza meg, mégis melyik gyerek az, amelyik azt akarja hallani, hogy…! Jézusom! Csak hadd dögöljek meg itt… Édes jó apám, mi a kibaszott rohadt életért kérted meg pont karácsonykor Sojung kezét? Miért?