6. Fejezet
Kellemes, lágy szellő fújdogált a népes városban, a perzselő hőségnek sikerült búcsút inteni pár napra, már ha igazat nyilatkoztak az időjárás-jelentésben. Bár a júliusra nem volt jellemző a szeszélyesség, azonban meglepően gyakran tombolt vihar, vagy éppenséggel kánikula.
Sehun tekintete lassan siklott arrébb az ablaktól, amin át az elmúlt tizenöt percen keresztül vizslatta a rengeteg rohanó ember alakját, hogy a kicsinyke, otthonos étteremre függessze barna szemeit. Alsó ajkát harapdálva figyelte az egyik pincért, amint ide-oda loholt, utána a nem messze állóra tévedt pillantása. Maga sem tudta, miért, s hogyan kötött itt ki vele, egyszerűen csupán megtörtént. Zhang Yixingnek képtelenség volt nemet mondani.
Óvatos volt, nem csinált semmit se, sőt nem is tette szóvá, mit szeretne, de nem is volt rá szükség, látszódott rajta. Íriszei szenvedélyesen villantak meg akárhányszor csak összenéztek és Sehun nem volt hülye. Nem beszéltek róla, hogy összeülnek; a férfi pont akkor lépett ki Sehun édesapja vállalatának ajtaján, mikor az bemenni készült, végül megvárta kint. És most itt voltak. Ez már nem lehetett véletlen.
Elmerengve bámulta, ahogy szép komótosan közelebb sétált, aztán letett elé egy tányért, rajta egy látványosan is túlontúl édes süteménnyel, illetve egy pohár hideg italt is precízen mellé helyezett. A fiatalabb nem értette, miért nem a felszolgáló hozta ki és rá akart kérdezni, ám nem jött ki hang a torkán. Ha kérdezett is volna valamit, az nem ez lett volna.
Sehun zavartan simított végig hétköznapi, ugyanakkor azért az egyik szebb nadrágján, majd a térdein megpihentetve tagjait, szemlélte az előtte ülőt. Yixing elgondolkozva iszogatta jeges teáját, ugyanúgy a kinti tájat mustrálva, akárcsak ő maga is tette nemrég. Profilja tündöklően ragyogott a Napnak hála, hiszen az továbbra is sütött annak ellenére, hogy jóval hűvösebb volt, mint eddig.
Elpirulva sandított félre, mikor a fényességnek köszönhetően az aranybarnán világító szempár végigpásztázta, viszont sokáig nem bírta megállni, hogy ne viszonozza a pillantást. A két sötét tekintet elveszett egymásban és Sehunt abban a lélegzetvételnyi időben nagyon nem érdekelte, hogy mi zajlott le ott, Edinburgh szélének félreeső utcáján, csak élvezni szerette volna a megadatott pillanatot.
Ujjai vigyázva siklottak végig a tányér peremén, nehogy megvágja magát akár véletlenül is, azután enni kezdett, ugyan a szemkontaktust nem szakította meg. Sosem nézett rá még senki sem úgy, ahogy jelenleg ő. Kellemes borzongás futott végig egész testén valahányszor az idősebb pislogott egyet, majd ismét kinyitva pilláit, újra összekapcsolta íriszeiket.
- Mondd csak, Sehun, hiszel abban, hogy mindenkinek létezik egy lelki társa valahol a világban? - a kérdés hirtelen, illetve halkan érkezett egy jóleső hűs fuvallattal együtt a hűtött innivalónak hála. Yixing hangjából tisztán kivehető volt, mennyire is kíváncsi a magasabbik reakciójára és Sehun nem is váratta sokáig, ugyanis önkéntelenül is, de kicsúszott ajkain válasza.
- Nem - és valóban így is gondolta. Egy lelki társnak tökéletesnek kell lennie mindenben, s ilyen személy nem létezett a világon. Ráadásul szent meggyőződése volt arról, hogy saját választás, ki mellett éljük le a maradék hátralévő időnket, nem holmi… Felsőbb hatalom döntése. Bár az előtte lévő nagyon közel volt a tökéletes szó jelentéséhez Sehun szótárában.
A kínai fénytől csillogó szemei kissé elsötétültek a csöndes, gyors, valamint határozott felelettől, aztán egy nagy sóhajjal hátradőlt székében és újfent a kinti tájra fordította figyelmét. Hosszasan ült szótlanul, végül a Nap is lebukott a látóhatáron, s csak akkor nyílt a szája, hogy megossza vele véleményét.
- Szerintem… Létezik, de… Csak a kiváltságosoknak jut ilyen lehetőség - suttogta elhalóan, közben óvatosan arrébb tolta poharát az asztalon. Sehun szíve fájdalmasan dobbant mellkasában, amint meghallotta, milyen megtört is a másik, mire gondolkodás nélkül előrebillent és végigsimított a fán felejtett hófehér, fagyos kézfejen. Ismerős érzés hasított belé, már megint, s akaratlanul is, de azon nyomban visszarántotta kezét, amit persze Yixing sem mulasztott el észrevenni.
A fiatalabb némán pattant fel, s iramodott el a mosdók irányába, szüksége volt pár percre, hogy tisztázzon magában néhány dolgot. Sápadtan pillantott tükörképére, miközben igyekezett nem foglalkozni azzal a ténnyel, mennyire szerette volna, ha azok a vékony zongoraujjak az ő bőrét érintették volna, s nem fordítva. Lehunyt pilláin át látta maga előtt éjszakái mámorító pillanatait és valahányszor próbált rájönni, miért fantáziál ilyesmiket egy ismeretlen férfiról, képtelen volt.
- Ugye te is érezted? - súgta fülébe egy hihetetlenül csábító mély bariton, majd mielőtt reagálhatott volna, a hűsítő csempéhez lökték. Lihegve bámult a vágytól izzó sötét íriszekbe és bár többször is elismételte elméjében, nem fogadja ezt a fajta közeledést, nem bírt ellenállni. A döntés megszületett. Hogy jó volt-e, vagy sem, azt az idő dönti el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése