Sziasztok :) Megjöttem a LayChen első részével.
Ezt a fejezetet még tavaly nyáron írtam mikor megfogant az ötlet a fejemben
(úgyhogy igen, elég rég ez az egyik kedvenc párosom). Nem egy hűűű de azért
ahhoz megismerhessétek a szereplők egy részét elég szerintem :D Kellemes
olvasását ^^
1. Fejezet
Jongdae
Nagy erővel préselt hozzá a bútorhoz Wu Yifan -
ismertebb nevén Kris - mikor beestünk a helyiségbe. Vadul csókolta ajkaimat,
nyakamat, vállaimat.
- Ah, abba ne hagyd! - mordultam rá a szőkére, mikor
elhúzódott.
- Eszembe se jutott, csak azt akartam kérdezni, hogy
augusztus óta csináltad-e már.
- Szerinted?
Kris erre nem mondott semmit sem, csak három ujját a
számhoz nyomta, amiket én rögtön bekaptam és nyalogatni kezdtem. Fél kézzel
megragadta az egyik combomat és megemelt, automatikusan kulcsoltam lábaimat
dereka köré. Felszisszentem, ahogy hátam a kemény fának nyomódott, de nem
foglalkoztam vele különösebben.
Ruha már nem volt rajtunk, így könnyedén csúsztatta be
ujjait; tényleg nem húzta sokáig a dolgot, aminek örültem, mert a gólyatábor
óta arra várok, hogy ismét megdugjon. Gőzöm sincs honnan varázsolt elő egy
óvszert, de igazából kurvára nem is érdekelt, csak gyorsan megfordultam és
belekapaszkodtam a könyvespolcban. A nyakamba hajolt, beleszuszogott, majd
megragadta a csípőmet kétoldalt és elmerült bennem. Hangos nyögés szakadt fel
torkomból, de egyáltalán nem a fájdalom miatt; rohadtul élveztem Kris minden mozdulatát.
Nos, ez voltam én, Kim Jongdae. A srác, aki annyira
vágyott már a szexre, hogy az egyetem könyvtárában esett neki a férfinak,
akivel… Összejárt gólyatábor alatt/óta. Félreértés ne essék, nem vagyok holmi
kurva vagy ilyesmi, de nem tagadom, élveztem a szexet bárkivel, aki jó volt
benne. És Kris rohadt jó volt benne.
- Gyorsabban - mondtam neki két nyögés között.
Az idősebb teljesítette kérésemet (vagy parancsomat -
ahonnan nézzük) és rágyorsított. Hangosan ziháltunk mindketten; biztos voltam
benne, hogy Krisnek sem kell sok, hogy elmenjen, felismertem a hangot, amit
ilyenkor adott ki. Jobb kezemmel elengedtem a polcot és a saját férfiasságomra
kulcsoltam azt, hogy rásegítsek az orgazmusomra. Sosem szerettem, ha a
partnereim előttem mennek el és végül most sem történt meg.
Remegve álltunk még egy pár percig ugyanabban a
pózban, majd mikor lenyugodtunk, Kris kihúzott belőlem és öltözni kezdtünk.
- Áldom az eget, hogy kisegítesz a könyvtárban és így
ide tudtunk jönni - vigyorogtam rá.
- Azért nem csinálunk belőle rendszert - forgatta meg
a szemét. Erre én is megforgattam a szememet.
- Te hoztál ide!
- Muszáj voltam! Hogy mondhatsz olyan dolgokat
annyi ember előtt? Könyörgöm, egy évnyitón voltunk!
Közelebb léptem hozzá, kezemet a - még mindig - meztelen
mellkasára fektettem és nagy szemekkel pislogtam fel rá.
- Amilyen tempóban húztál be ide, ne mond, hogy nem
élvezted - nyaltam meg számat és közben lassan simogattam a fedetlen
testrészét.
- Baszódj meg!
- Most történt meg és rohadtul élveztem - röhögtem
képem, majd hátrébb léptem és felkaptam cipőimet.
- Amúgy - néztem fel rá ismét -, csak mert elkezdődött
a suli, azért még összejárunk majd, ugye?
Hogy őszinte legyek, Kris az eddigi legjobb, akivel
dolgom volt és nem szeretném, ha az iskola miatt nem folytathatnánk azt, hogy
néha dugunk.
- Aha, csak még nem tudom hogy. A szobatársam nem jár
haza. A tied?
- Passz - rántottam meg a vállam. - Még csak nem is
találkoztam vele. Annyit tudok, hogy külföldi, szóval nem sok esélyt látok rá,
hogy hazamenjen minden héten.
- Baszki. Mindegy, az enyém elég normális, majd max
megkérem, hogy húzzon el pár órára.
- Pár órára? Hány menetet akarsz? - röhögtem fel
hangosan.
- Hmm.. Nem tudom. Mennyit bír a feneked? - kérdezett
vissza nevetve, és még meg is paskolta az említett részt.
- Hmm… Nem tudom. Mennyit szeretnél, hogy bírjon?
- Oké, itt fejezzük be vagy visszarángatlak és
megduglak megint. És ez nem lenne túl jó, mivel szerintem már rég véget ért az
évnyitó.
Yixing
- Ne! Könyörgöm ne… NE!
- Kuss!
- Ké-Könyörgöm...
Verejtékben úszva, zihálva, sírva ébredtem fel a
rémálomból. Nem, nem rémálom, ez a valóság. Tekintetem végigsiklott az
aprócska szobán, s bár a sötét miatt nem sok mindent láttam biztos voltam
benne, hogy a nyikordulás az ajtó felől jött. A csupasz talpak csattanása a
parkettán, a kellemes virágillat, a szipogás rögtön tudatta velem, hogy nem más
jött hozzám, mint kishúgom.
- Miért nincs már megint rajtad papucs? - kérdeztem
tőle rekedten.
- Mert siettem hozzád! Miért sírsz?
Halovány mosollyal végigsimítottam arcán, majd kissé
előrehajolna csókot nyomtam homlokára.
- Rosszat álmodtam. Tudod még az idősebbekkel is
megesik.
- Olyan rosszat? - kérdezte ijedten. - Te sosem sírsz!
Ez nem igaz. Azóta az eset óta rengeteget, csak
nem előtte.
- Előfordul néha velem is Ziyi.
Ekkor ő is sírni kezdett, mire automatikus átöleltem
és magam mellé fektettem. Szorosan bújt hozzám, halkan, akadozva azt motyogta,
hogy majd ő sír helyettem, mert nem akar engem így látni. Meghatódtam. Persze
ezen ki nem. Ziyi mindössze hat éves volt és az óriási korkülönbségnek ellenére
nagyon szoros kapcsolat volt köztünk. Még nem mondtam el neki, hogy Koreába
megyek. El kéne. De képtelen vagyok.
***
- Ziyi ne csináld, kérlek!
- De csinálom! Hogy tehetted? Miért nem mondtad el? -
szája széle lefelé görbült s tudtam nem sok kell és elbőgi magát. És én azt nem
akartam, mert akkor tuti nem megyek el.
Másnap reggeli közben említettem meg neki a dolgot és azonnal
ellenkezni kezdett. Ahogy néztem őt egyre jobban inogtam meg; talán mégse kéne
mennem? Hagyjam itt ezt az édes tüneményt? Ki fogja megvédeni, hiszen ő is
mindjárt kezdi az iskolát? Mi lesz, ha bántják?
- Yixing, édesem - anyukám keze puhán simult vállamra,
mikor megszólított. - Ne hátrálj meg! Ez volt az álmod. Hiszen ez Ázsia legjobb
zenei egyeteme.
- Tudom, de… Ziyi és… Mikor jelentkeztem az állami
támogatásra nem vettek fel. Mi van, ha béna vagyok? Ha kiröhögnek?
- Ha béna lennél nem vettek volna fel - kedvesen
simított végig hajamon, s közben melegen mosolygott rám. Szerettem őt, bár nem
volt az édesanyám, de akként szerettem. Nem kellett volna, hiszen olyan
emlékek, veszteség fűződik hozzá, amiért utálnom kellene, szívből. De képtelen
voltam rá. Talán Ziyi miatt. Aki egy ilyen édes, tündéri kislánynak adott
életet, nem lehet gyűlölni.
Alig egy hét van az utazásomig és pont most paráztam
be. Eddig annyira biztos voltam magamban. Mármint abban, hogy menni akarok, nem
abban, hogy elég jó vagyok. Már nem vagyok olyan magabiztos, mint pár éve. Öt
éve mondhatni csak hálni jár belém a lélek. Mások előtt másnak mutatom magam,
boldognak, de mikor magam vagyok, ürességet érzek. Ezért akarok menni.
Változást akarok. Valami mást. És persze a zene miatt. Amikor
énekelhetek az… Az semmihez sem fogható. Elfelejtek mindent és csak a
hangok maradnak meg. És azok a csodálatos akkordok. Mennem kell. Muszáj.
Jongdae
Óriási vigyorral a képemen mentem vissza
csoporttársaimhoz. Nem volt könnyű, rohadt nagy volt maga az épület. Még jó,
hogy egy héttel az órák kezdése előtt be lehetett már költözni a kollégiumba.
Volt egy kis időm felfedezni a helyet. Olyan helyeken jártam… Hmm, talán, ha
nem tud Kris beszélni a szobatársával lehetne az egyik ilyen helyen
lebonyolítani a… Találkáinkat.
Mikor megpillantottam legjobb barátomat azonnal felé
vettem az irányt, ekkor észrevett, felvonta szemöldökét, majd ő is vigyorogni
kezdett.
- Ne már! Komolyan, az első napon?
Park Chanyeol úgy ismert, mint a rossz pénzt. Még
évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg a középiskolában, így volt elég ideje hozzám
szoknia. Na nem mintha ő se lenne kicsit olyan, mint én, de azért az
egyéjszakás kalandok messze állnak tőle. Nagyon messze. Ő élete szerelemét
keresi. Húsz évesen. Haha röhög a vakbelem…
Még mindig hatalmas vigyorral az arcomon rántottam meg
a vállamat, miközben felpislogtam rá. A nyáron nem sokat találkoztunk, mivel
külföldön töltötte a szünet nagy részét; Európában, hogy pontosak legyünk. Jól
le is barnult, mondjuk előtt sem volt egy falfehér ember, de ahhoz képest jóval
sötétebb volt most a bőre. Ahogy belenéztem furcsán csillogó szemeibe lehervadt
a mosoly a számról.
- Most miért nézel így? - értetlenkedve figyelt és meg
is tudom érteni őt. Jó nagy fintor lehet a pofámon. Baszki, csak ne azért
nézzen így, amiért gondolom. Istenem, könyörgöm!
- Mi a fészkes fene történt, hogy ilyenek a
szemeid?
- Milyenek?
- Hát ilyen… Ööö… Hát ilyen… Furcsák. Mintha apró is
fénypontok lennének bennük.
- Találkoztam valakivel - Bassza meg! Tudtam!
- Nem kaparlak össze, ha megint átbasznak!
- Nem fognak - rántotta meg a vállát. - Csak egy futó
találkozás volt. Nem is reménykedem a viszontlátásban. A srác egy-
- SRÁC? Te bebuzultál? - szakítottam félbe sokkosan.
Oké, elismerem én olyan meleg voltam, mint egy forró júliusi nap Afrikában, de
Chanyeol… Nos, max annyira, mint egy Antarktiszi nap. Hogy maradjunk a
földrészes hasonlatnál.
- Nem kéne így beszélned - vonta össze szemöldökét. -
Főleg, mert te is közéjük tartozol. És nem, nem buzultam be, csak…
Megnéztem magamnak egy másik fiút, aki történetesen hasonlóképp cselekedett.
- Szóval megnéztél… - horkantam fel. - Hitegesd csak
magad, hogy nem. Aztán majd egy másik srác alatt vagy felett végzed. De hozzám
nem jössz sírni. Most közlöm, hogy tőlem egy “megmondtam”-on kívül mást nem
kapsz.
- Kedvességed határtalan, mint mindig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése