Sziasztok :) Ismét itt vagyok, mégpedig a LayChennel. Félelmetes, hogy
mikor tanulni kéne bármi jobb, mint azt csinálni, így még tegnap délután/este megszületett
a 12. rész. A fejezetről röviden: az érzelmek viharosan változnak (kb mint egy
menstruáló nő esetében), a káromkodás jelentőségteljesen megnő ennek hatására,
új alkuk köttetik, Yixing kitartó tanár próbál lenni és Jongdae megint hozza a
formáját. Kellemes olvasást^^
12. Fejezet
Jongdae
Lay-t egy pontos embernek ismertem meg, így eléggé
meglepődtem mikor nem volt a gyakorlóteremnél. Direkt előbb is jöttem, hogy még
véletlenül se késsek el. Míg vártam úgy döntöttem kicsit bemelegítek, majd
megpróbálkoztam némi tánccal. Talán tíz vagy tizenöt perce csinálhattam mikor
Lay befutott. Elég furcsa szemekkel vizslatott, majd megrázta a fejét és
köhintett egyet.
- Gondolkoztam rajta, hogy hogyan is gyakoroljuk és
van… Volt egy ötletem, de jelenleg… Khm… Mindegy is…
- Ha Chanyeol full elvette az eszed és nem vagy képes
arra, hogy taníts, most szólj, hogy mehessünk a szélrózsa irányába - Ez is
jól indul, baszki…
- Most jöttem, muszáj máris kezdened a szarságod? -
mordult rám dühösen.
- Nem kezdek semmit! - reagáltam hasonlóképp. - De már
az első mondatod is totál értelmetlen volt! Mégis mit vársz akkor?
- Nem tudom! Talán próbálkozz kicsit javítani a
modorodon vagy kurvára nem lesz senki, aki segítsen neked! Én csak… Még nem
egészen tudom, hogy hogy is kezdjünk a dologhoz. Azt hiszem kezdésnek mutatok
pár egyszerű mozdulatot és próbáld lemásolni, oké? - bólintottam
beleegyezésképp, majd feszülten figyelni kezdtem őt. Hát mit ne mondjak, az ő
és az én véleményem az egyszerűről rohadtul nem egyezik. Neki ez komolyan
egyszerűnek számít?
- Most meg miért nem csinálod? - kérdezte értetlenül,
mire bevágtam egy amolyan baszd meg-fejet.
- Te szórakozol velem?
Yixing
Én megértem, ha valaki nem egy tánc zseni, de azt,
amit Chentől láttam… Azt biztos sose fogom elfelejteni. Tuti, hogy ezzel
fogok álmodni… Órán nem láttam sosem táncolni, mert ő mindig a leghátsó
sorban állt, én pedig általában elől.
Ha tudom, hogy ennyire rossz, nem döntöttem volna úgy,
hogy segítek neki. Tudom, hogy ez köcsögségnek tűnik és valahol ez igaz is, de
nem tudom, hogy képes leszek-e megtanítani. És az sem segített a helyzeten,
hogy már az egész gyakorlás ritka rosszul indult.
- Már miért szórakoznék? Teljesen komoly vagyok!
- Tényleg azt hiszed, hogy képes vagyok én ezt
leutánozni?
- Miért, nem? - kérdeztem vissza zavartan. Ezek
elég egyszerű mozdulatok voltak drága Chen…
- Nem! - kiáltott rám ingerülten, mire én is felhúztam
magamat.
- Talán legalább megpróbálhatnád mielőtt azt mondod,
hogy úgyse menne! - morgott egyet, majd helyezkedni kezdett és végül
belekezdett a lemásolásba. Én nem szoktam senkit se lenézni vagy lerombolni az
önbizalmát, de Chen… Még táncnak se merném nevezni azt, amit csinált. Max
vonaglásnak. Mikor végzett karba fonta kezeit és várakozóan pislogott rám. Én
tényleg próbáltam visszafogni magam, de nem ment.
- Te tényleg szar vagy!
Jongdae
Még a számat is eltátottam döbbenetemben mikor se szó,
se beszéd a képembe vágta, hogy baromi béna vagyok. Szépen fogalmazva. Nyilván
igaza volt, tudtam magamról, hogy szar vagyok, de rendes felhúzott ezzel. Szerinte
mégis mi a faszomért kértem segítséget?
- Hát baszd meg, Zhang Yixing! Szerinted mégis mi az
anyám kínjáért kértelek meg pont téged, hogy segíts? Nem lehet mindenki
olyan jó, mint te!
- Ne haragudj… - meglepődtem bocsánatkérésén és szinte
rögtön el is párolgott a dühöm. Zavartan állt előttem miközben ujjait
piszkálta. - Ez… Ez nagyon nem volt szép tőlem. Ne haragudj! Én csak…
- Próbáljuk meg még egyszer! - vágtam a szavába, hogy
megelőzzem hosszú magyarázatát.
- Hogy? O-Oké… Khm, lassabban csinálom majd. Ha
esetleg még így sem jó, szólj! - bólintottam, majd felvettem azt a pozíciót,
amiben ő is állt. Nagyon igyekeztem követni őt és ő is nagyon próbálkozott,
hogy segítsen, mikor kell, de… De nem ment még így sem.
- Lay…
- Hmm? - fordult el azonnal a tükörtől és rám
függesztette a tekintetét. Láttam szemeiben, hogy szinte kényszerítette magát,
hogy ne akadjon ki bénaságomon.
- Hagyjuk… Nem megy ez nekem… Inkább csináld egyedül,
nem akarlak gátolni abban, hogy felkészülj a bemutatóra. Azt hiszem inkább…
Inkább csak megbukok és keresek majd mást… - az ajtó felé siettem, de nem értem
el, mert Lay erősen visszarántott.
- Meg a francokat! Táncost faragok belőled akkor
is, ha belehalok!
Yixing
- Ne fáradj, nem éri meg! Csak elveszem az időd és -
nem tudom milyen indíttatásból, de a testem magától cselekedett és… És pofon
vágtam Chent. Láttam a totál ledöbbenést az arcán és már a nyelvem hegyén
volt, hogy bocsánatot kérjek, de aztán mégsem tettem.
- Nem hagyom, hogy egy ilyen dolog miatt add fel az
álmaidat! A tánc nem olyan, amit nem lehet megtanulni. Lehet, hogy neked több
idő lesz, mint másnak, lehet, hogy nem leszel olyan jó, mint más, de bassza
meg, akkor is fellépsz az értékelésen, ha úgy kell elcibáljalak! - elnyílt ajkakkal
pislogott rám és nem esküszöm meg, de szerintem elpirult. Nem értette a
dolgot, de nem is foglalkoztam vele különösképpen, csak megmarkoltam a kezét és
visszahúztam a szoba közepére.
- Lay…
- Csináljuk! Menni fog! Ha… Ha egy hónap múlva is
ilyen szar leszel oké, megengedem, hogy feladd, de addig nem!
- Lay…
- Oké? Áll az alku?
- Miért kötünk mindig alkukat? - elszomorodva tette
fel a kérdést és azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék erre neki. Azt hiszem mi
csak így jutunk egyről a kettőre.
- Áll az alku?
- Áll - elmosolyodtam, majd felvettem újra a kezdő
helyzetet, hogy folytassuk az edzést, de Chen még előtte megszólalt olyan lágy
hangon, amin szerintem még sosem hallottam. - Köszönöm, Yixing.
Jongdae
Miért törődik velem ennyire? Azok után, hogy milyen utálatos
voltam vele az első pillanattól kezdve. Még látatlanban is! Régen is ugyanezt
csinálta; mindig ő volt a gondoskodó, féltő báty, aki bármit megtett volna
értem.
Emlékszem egyszer összeverette magát néhány
gimnazistával mikor azok engem akartak bántani. Akkor tizenegy voltam és akkor
lettek mélyebbek az érzéseim iránta. Nem is értem, hogy lehet, hogy ennyi év
távlatából még mindig ugyanolyan és én még mindig ugyanúgy érzek, mint akkor.
Talán pont ezért. Mert még mindig ugyanaz a srác, akit ismertem.
Gyűlölnöm kéne, hiszen a családjával elvettek tőlem
egy fontos személyt és most meg Chanyeolt lopja el tőlem mégis… Miért vagy
még mindig ugyanolyan? Miért nem változtál meg jobban? Lehet, hogy már a
szemeid nem nevetnek, mégis, ahogy nézel rám, újra annak a kissrácnak érzem
magam. Annak, aki rád szorul. Annak, akinek a segítségedre van szüksége.
- Valami baj van, Jongdae? - aggódó szemei féltően
vizslatták az egész testemet. - Elfáradtál?
- Hmm… El - motyogtam halkan. Ez jó kifogás lesz. - Nem lehetne, hogy holnap folytassuk? Mára…
Mára már elegem van a gondokból, a bajokból, a mozgásból, a gondolkodásból.
Csak… Csak szeretnék lefürödni és lefeküdni - Lay szó nélkül teljesítette
kérésemet, összeszedte a cuccunkat, lekapcsolta a villanyt, majd elvált tőlem, hogy
leadja a portán a terem kulcsát. Nem éreztem magamban annyi erőt, hogy
megvárjam, vagy hogy képes legyek vele lenni, így nélküle indultam vissza a
koleszbe, de nem hozzánk. Másra van szükségem.
Yixing
Oké, elismerem kissé fájt, hogy Chen nem várt meg, de
tényleg egy mosott szarnak tűnt, így megértettem, hogy sietett lefeküdni. Aztán
már csak nem szép jelzőkkel illettem mikor felérve a szobánkba kurvára nem volt
sehol sem… De végül hamar túltettem magam rajta, elvégre az ő dolga, hogy mit
csinál. Semmi közöm hozzá.
Hajnal környékén kaparászást hallottam az ajtó felől,
arra ébredtem fel. Komás fejjel ültem fel az ágyban, hogy aztán kiégjen a
szemem, mikor a villany felkapcsolódott. Chen körvonalaival találtam szembe
magam, amikor végre képes voltam látni valamit. Már méterekről éreztem az
alkohol szagát, ami olyan tömény volt, hogy még a gyomrom is felfordult tőle,
pedig tök üres volt.
Döbbenten néztem szobatársamra, ahogy vetkőzni kezdett
nyitott ajtóval előttem. Közben vagy háromszor majdnem összeesett pedig
csak a pólóját próbálta meg levenni. Na de aztán mikor a gatyára került a sor
akkorát zakózott, hogy szerintem még a földszinten is hallották.
- Jong-
- Gyűlöllek! - üvöltött rám. Szédelegve indult meg
felém, de olyan gyilkos tekintettel, hogy félve másztam feljebb. Amint hátam az
ágy fejtámlájának ütközött tudtam, hogy nincs hova menekülnöm. - Miért kellett
újra felbukkannod? Miért nem mentél máshova? Miért kellett ide követned? -
egyre közelebb ért és még az ágy sem állította meg, felmászott rá és fölém
térdelt, hogy megragadhassa a pólómat. - Miért nem tűnsz el a picsába, ha? - az
előzőnél is hangosabban kiáltott rám és esküszöm rohadtul beszartam. Ennek
meg mi a franc baja van?
Jongdae
Mikor bekopogtam Krishez nem hittem volna, hogy
visszautasít, de megtette, mert talált valami srácot. Egy kibaszott hét telt el
az egyetemből és ő talált valakit. Nem az zavar, hogy más van neki, sosem
jártunk, leszarom kije van, de ma szükségem volt egy menetre és azt hittem tőle
megkapom. Erre erkölcsösködik, hogy tetszik neki egy srác és bár nem járnak,
nem akar mással is kavarni. Hát baszd meg! Szó szerint!
Céltalanul járkáltam az utcákon, fingom sem volt mit
kezdhetnék magammal. Mármint azt tudtam mit akarok, de ahhoz kellett volna
valaki még. Végül kb egy órányi bolyongás után beestem egy klubba és szinte
azonnal összeszedtem ott egy pasit. Meg némi piát is.
Őszintén bevallom úgy leittam magam, hogy sem a szexre
nem emlékszem, sem a csávóra, de még azt sem tudom, hogy onnan a picsából hogy
jutottam vissza a kollégiumba, de magasról leszarom. Egy valamire emlékeztem és
az Lay volt. Hogy még szex közben is rá gondoltam, meg az úton visszafelé. És
mikor megláttam muszáj voltam mindent rázúdítani. De azt nem hittem volna, hogy
utána úgy fogom csókolni, mintha csak az éltető levegőt akarnám elvenni tőle.
Aztán lehánytam és a karjai közé ájultam. Istenem, add, hogy holnap semmire
se emlékezzek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése