Sziasztok ^^ Megjöttem a következő fejezettel, amiben elkezd drága párosunk kapcsolata mélyülni egy kicsit ;) Remélem, tetszeni fog, kellemes olvasást hozzá ^^
18. Fejezet
Baekhyun
Nem éppen finoman vonszoltam magam után Jongdae-t a karjánál fogva. Még mindig elég elgyötört arcot vágott, úgyhogy nem szólt egy szót sem és nem is ellenkezett. Ami azt illeti, úgy festett, mint aki menten elhányja magát. Vagy elájul. Normális az, hogy ő mostanában mindig így néz ki?
Félreértések elkerülése végett, nem rá voltam dühös, aggódtam érte és rohadtul nem tetszett, hogy úgy beszélt vele az az alak, ahogy. Olyan… Kárörvendőnek hangzott. Lenézőnek. Ilyesminek.
Gyengéden döntöttem neki Jongdae-t egy félreeső épületnek, miután elég messzire kerültünk a játékteremtől és úgy tűnt, a frisslevegő segített neki valamennyire. Vagy csak kicsípte a hideg az orcáit.
- Haza akarok menni - suttogta megviselten, s lehunyta fekete, fájdalommal teli szempárját. - Fáradt vagyok.
- Oh, oké, persze. Érthető. Igen. Yixing biztos tu-
- Nem. Nem a koleszba - meglepődve pillantottam le, reszkető tagokkal markolt bele a kabátom aljába. - Haza.
- Öhm… - Mármint haza-haza? Most… Most mi az anyámat csináljak? Yixing ezért kicsinál! - Én…
- Kérlek, Baekhyun - hangja megremegett félúton és szerintem nem sok kellett már neki tényleg ahhoz, hogy totál összeomoljon. - Szükségem van rá, hogy… Hogy egy kicsit, csak… Ne kelljen… Önmagam szeretnék lenni. Kérlek…
Eskü, nem értettem, mi van, ám mihelyst ismét összetalálkozott a pillantásunk, képtelen voltam neki nemet mondani. Valószínűleg jelenleg bármit kért volna, megadtam volna neki. Viszont azt nem tudtam, hol lakik és gyanítom, igazán ő sem gondolta komolyan, különben már mondta is volna a címet. De akkor…
A megoldás, egy megoldás, lassan körvonalazódott a fejemben és egy részem biztos volt benne, hogy rossz, nagyon rossz, ötlet, azonban nem mertem így sehova se menni Jongdae-val. Talán hiba, főleg ezek után, de… Hazaviszem. Hozzám.
Jongdae
A taxiban elmosódott a világ, csak bambán meredtem ki az ablakon és ezen a ponton kb az összes döntésemet megkérdőjeleztem. Azt, hogy erre az egyetemre jöttem, hogy viszonoztam Minseok közeledését, hogy belekezdtem Yixinggel ebbe az istenverte, elátkozott kamurandizásba és azt is, hogy belementem Baekhyunnal is egybe.
Nagyon megzuhantam és másra sem vágytam, mint a családi feszek védelmére, s nyugalmára. Alig néhány hét volt hátra már csak az első vizsgákig, illetve a szünetig, de holtbiztos kurva nehézkesen fog addig telni az idő. Istenem, Kim Jongdae, hogy keveredhettél bele ebbe a fostengerbe?
- Gyere! - értetlenül kaptam Baekhyun felé a fejem, majd gondolkozás nélkül megragadtam a felkínált jobbot és kiszálltam az autóból a segítségével. Ha csak egy hangyafasznyival több érzelmet tudtam volna kicsikarni jelen helyzetben magamból, tuti elámultam volna a hatalmas ház láttán. Így csak egy szemöldökrángásra futotta, meg hogy Baekhyunra nézzek. - Nyugi, nincs hátsószándékom. Tény, hogy nem épp… Otthonos, de… Hát, végül is ez valamilyen szinten egy… Haza.
Önkéntelenül is elmosolyodtam, amikor észrevettem, hogy zavarában a tarkóját vakargatja és tudtam, hogy valóban nem az eredeti terv miatt hozott ide. Csak nem tud máshova.
- Khm, a szüleim… Igen, szóval akármit mondanak, ne vedd magadra. Igazából jobb, ha meg sem hallod őket. Néha már én sem szoktam. Az is lehet, hogy már itt sincsenek. Meguntak. Fasz tudja és elmentek. Volt már ilyen. És, ha-
- Köszönöm, Baekhyun.
Baekhyun
A világ legtermészetesebb mozdulataival invitáltam be Jongdae-t a házunkba, hadonásztam és makogtam. Nagyon próbálkoztam normális lenni. Normálisan viselkedni. Megmutattam, hova teheti a cipőjét, elvettem a kabátját, hogy felakasszam, mintha amúgy nekem nem az lett volna a szokásom, hogy csak otthagyok mindent valahol.
Esetlenül nyúltam a csuklójáért, hogy felvigyem a szobámba, amikor az anyám felbukkant a lépcső tetején, aztán gyorsan meg is érkezett elénk. Fasza, pedig reménykedtem benne, hogy leléptek. Nos, úgy tűnik, apám viszont nincs itt. Ez is valami. Szinte éreztem, ahogy a karom elkezd égni a tekintetétől, amivel a kezeinket szuggerálta. Baszki, hát nem is úgy fogom!
- Szép estét! - belém fagyott a szó, amint Jongdae a tőle megszokott, barátságos, meleg hangsúlyával odaköszönt édesanyámnak. - Kim Jongdae.
- Kim… Jongdae? - Szentséges atya úr isten, mi a halálért árultam el reggel a nevét?!
Jongdae zavartan pillantott rám, amit tökre meg tudtam érteni. Anyám úgy hangzott, mintha ismerte volna ezt a nevet és bassza meg, ez így is volt. Bele se gondoltam, hogy abból a kis reggeli közbeni szórakozásból milyen égő szituáció kerekedhet. Szituációk. Kétértelmű szavakkal dobálóztam és úgy csináltam, minthogyha egy másik sráccal találkoznék, holott… Baszki, végül is ez is igaz. Csak… Kamu. Akart lenni. Istenem, nem vagy normális, Byun Baekhyun!
- Igen - kihúztam magam és puhán megszorítottam Jongdae csuklóját. Kijövök ebből. Jövünk. Valahogy. Megoldom. Megköszörültem a torkom, azután óvatosan az oldalamhoz húztam Jongdae-t és, inkább saját magam, mintsem anyám megerősítésre céljából, bólintottam is. - Ő itt Jongdae.
Jongdae
Kényelmes tempóban jártam körbe Baekhyun szobáját, elég nagy volt ahhoz, hogy az ember valódi kört tegyen benne. Ezt-azt megnéztem, természetesen csak és kizárólag szemmel. Annyira azért nem voltunk közel és nem akartam visszaélni a kedvességével. A figyelmességével.
Bevallom, nem számítottam rá, hogy elhoz egy ismeretlen helyre. Ide. Magához. De pont erre volt szükségem. Nem akartam bájcsevegni senkivel, nem akartam azt hallgatni, miért nem töltöm Yixinggel az időt, az estét. Itt legalább csak Baekhyunnak kell hazudnom.
Kisandítottam az ablakon, azt követően vontatottan leültem az alatta álló íróasztalhoz tartozó székre. Az ágyra nem mertem. Azt túl bensőségesnek gondoltam. Komolyan ekkora ágy kell egy embernek? Mármint volt barátnője, de… Kibaszott nagy! Ráadásul gőzöm sem volt, hogy akkor most mit szeretne. Hogy… Mi… Vagy ezt a hülyeséget inkább ejtette? Ez kész őrültség!
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor hirtelen kijjebb nyílt az ajtó és besétált rajta Baekhyun, kezében egy tálcával. Odanyújtotta az egyik pohár vizet, én meg hálásan mosolyogtam rá. Épp mondani akart valamit, ám az előbb becsukott ajtó kitárult, mire mindketten elcsodálkozva pislogtunk felé.
- Az ajtó nyitva marad!
- Anya! Baszki! Ne már! - a gurulós székkel könnyedén fordultam kissé oldalra és halkan belenevettem a tenyerembe, bár a csöndben nem igazán tudtam elrejteni a dolgot. - Nem vagyok már tinédzser, mégis mit gondolsz te rólam?
- Erre hadd ne válaszoljak! Az ajtó nyitva marad, és erről nem nyitok vitát!
- Ne röhögj már! - mihelyst az édesanyja eltűnt a fal mentén, kirobbant belőlem a hangos röhögés. Alig éreztem meg Baekhyun pillekönnyű ütését a vállamon és egyszerűen nem bírtam ellenállni, muszáj voltam rájátszani még.
- A vécén történtek után már úgy is mindegy, nem?
Baekhyun
Égett rendesen a pofám már így is, nem kellett hozzá még Jongdae megjegyzése is. Lángoló arccal tapasztottam be a száját és ijedten fürkésztem az ajtót, feltűnik-e megint drága szülőm. Szerencsére nem jött.
- Elment az eszed?! - mérgesen vágtam hozzá az egyik szalvétát a tálcáról. Anyám villámgyorsan készítette össze, gyakorlata volt elég a jó vendéglátó szerepben. Azért megdöbbentem.
- Azt hittem, meg kell menteni a segged.
- Nem kell csinálni semmit a seggemmel! - vágtam rá azonnal, aztán lábujjig vörösödtem, ahogy az agyam ezt több oldalról is felfogta. A francba is, ennek nem így kéne lennie!
Vagy éppenséggel de. Elvileg ezt akartam Jongdae-tól. Hogy a szüleim egy kicsit máson akadjanak fent, ne azon, hogy nincs meg a jövőbeni Mrs. Byun. Igaza van Yixingnek, ez szörnyen hangzik.
És Jongdae is szedett magára némi színt végre. Fekete íriszei csillogtak a szobám óriási lámpájának fényében és szórakozottan forgatta a poharat a markában. Nem tudom, mi történt vele, az biztos, hogy nem a közelgő vizsgák miatt volt. Okos, ezer százalék, hogy mindig jól teljesít, úgyhogy ezen csak nem stresszel ennyire. De az esetek nagy részében, amikor találkozunk, tényleg úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban kidobhatja a taccsot. A rohadt életbe, talán beteg?
Figyeltem, miközben beleivott a vízbe, majd körbejártatta pillantását a szobámon, végül rám pillantott. Mivel ő ült, én pedig álltam, fel kellett emelnie a fejét, hogy lásson. Nem egy férfival ittam már, de Jongdae volt az első, akinek az ádámcsutkájának a mozgását végigkövettem közben. Hát, azt se gondoltam soha, hogy ez amúgy szexi lehet.
Jongdae
Elgondolkozva bámultam magam elé és meglepődve vettem észre, hogy a testem szép lassan ellazul a helyzet ellenére. Baekhyun anyja rohadtul félreérti a dolgot, pedig Baekhyun nem is mondott neki semmi… Konkrétat. Mégis, Baekhyun nagyon jól ért ahhoz, hogy a körülötte lévőket megnyugtassa. Valahogy a kisugárzása is olyan, hogy ha az ember ránéz, felenged.
Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy őt sasoltam; elvett a tányérról egy aprósüteményt és leült az ágya szélére, velem majdnem szemben. Oldalra billent a fejem, igencsak feszélyezettnek tűnt és szerintem a sütit is csak azért ette, hogy csináljon valamit. Furcsa, hogy még ilyen állapotában is úgy érzem, nyugodt vagyok mellette.
- Elmehetek - szólaltam meg alig hallhatóan. Vigyáztam, hogy a csali továbbra is álljon, hát ha az anyja hallgatózik. Csaknem.
A fekete szempár találkozott az enyémmel, azután némán megrázta a fejét. Őszintén örültem, hogy nem akarta, hogy elmenjek, csak mert… Kínos. Asszem. Én sem szeretnék elmenni.
- Azért… - zavartan felköhögött. - Jó lenne nem egész éjjel csak stírölni a másikat - És most csak még kínosabb lett.
- Akkor mit… Mit szeretnél… Csinálni? - Mi a jó élet ez, kérdezhetnénk. A válasz; ez életem szenvedése.
Baekhyun ajkai elnyíltak, többször is, de nem jött ki közülük hang. Csak tátogott, mint a partra vetett hal. Kezében azzal a fahéjas szarral. Remek. Tehát, ha jól értem, akkor tényleg egész éjjel stírölni fogjuk a másikat.
Baekhyun
Nem készültem erre. Mármint… Kellett volna? Én úgy gondoltam, hogy kényelmesen a négy fal között, zárt ajtóval, elleszünk valahogy. Dumálunk, mint két srác. Esetleg Jongdae valóban felhívja Yixinget, aztán… Nem tudom. Ők csinálnak így valamit. Én meg… Hallgatom. Jézusom, nem! A francba, ki kell nyitnom az ablakot, megdöglök, olyan melegem van.
- Nem baj, ha… - és az ablakra böktem az ujjammal. Ez nem normális. Komolyan. Hova lett a beszélőkéd, te balfasz?
- Csak nyugodtan - az arcom lángba borult, miközben ott szerencsétlenkedtem. Az esti hideg miatt kissé beszorult az ablak, úgyhogy nem igazán akart összejönni az a kinyitás. Amitől csak még inkább égtem. Át kellett volna cuccolnom a bátyám szobájába, miután elköltözött, ott legalább volt erkély. Faszom. Ezt nem hiszem el.
- Öhm…
- Várj, segítek! - Jongdae magabiztosan lépett mellém, meg sem várva a válaszom. Nem zavartatta magát, ráfogott a kezem, majd rám pillantott. - Háromra! - reagálni sem maradt időm, már számolt is és mire kettőt pislogtam, az ablak nyitva volt. Hála a létező és nem létező összes istenségnek! - Oh! Szoktál rajzolni?
- Hogy? - elvörösödve kaptam a karja után, ám fürgén elugrott és izgatottan nézegette a markában lévő, egyik mostani rajzom, amit a mappáim közé próbáltam eldugni, ezek szerint nem sok sikerrel. - Csak szórakozásból. Add vissza!
- De hiszen ez kurva jó! - bármilyen jól is esett a bók, én csak arra bírtam gondolni, hogy Jongdae megtudja egy olyan titkom, amiről senkinek nincs tudomása. Még Yixingnek sem. - Tehetséges v-
Az agyam kikapcsolt, csak az lebegett előttem, hogy minél előbb visszaszerezzem a művem, ennél fogva nem nagyon ment a rendes gondolkodás. Vagy cselekvés. Könnyűszerrel löktem le Jongdae-t az ágyra, hogy elérjem a rajzom és a halk, fájdalmas nyögéséig, amit amiatt hallatott, hogy leszorítottam a csuklóját, észhez se tértem. Anya, kérlek, most gyere! Tudom, hogy ez a rémálom szituációd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése