Sziasztok :) Szabadnapom alkalmából megjöttem egy új résszel. Sajnos nem tudom,
hogy ezután mikor lesz időm újra, de igyekszem majd vele. A fejezetről: végre
kiderül ki az ismeretlen, Jongin ismét felbukkan és kavarja kicsit a dolgokat.
A LayChen páros ismét hullámvölgybe jut és még Chanyeol és Minseok is
tiszteletét teszi. Remélem nem öltök majd meg *khm* Kellemes olvasást ^^
U.I.: Remélem tetszik a kép, volt vele dolgom. Milyen lett? :D *igen, ennyire kifogyott a képekből*
18. Fejezet
Yixing
A parkban történtek után Chennel úgy viselkedtünk,
mintha meg se történt volna az a bizonyos csók. Szavak nélkül is megértettük,
hogy ez sosem lehet több közöttünk. És minden visszatért a rendes kerékvágásba.
Na jó, azért valami más volt, de az egész ellenére nem éreztem kínosan magam
vele. De a tánca miatt igen.
- Jongdae! Kimaradt néhány nap és máris ilyen szar
lettél? - mordultam rá. Nem akartam megbántani, de engem rosszul érintett, hogy
pár napig nem gyakoroltunk és máris romlott a képessége. Úgy éreztem, hogy ez engem
minősített. Mégpedig pocsék tanárnak.
- Nem lehet mindenki olyan jó, mint te... - morogtam
halkan, majd felsóhajtott és leült a padlóra. Figyeltem őt valamennyi ideig,
majd letelepedtem szembe vele.
- Mi a baj?
- Nehezemre esik koncentrálni, mert… Elég sok mindenkit
ismerek, de tényleges barátom nem sok van és most… Szóval kellemetlen a légkör
Chanyeollal meg Mineokkal is. Kris társaságát szintén nem szívesen keresem a
Joonmyun dolog miatt és… Nos, nem maradt más csak te, de… Azért ismerjük be,
veled is más most minden - idegesen tördelte ujjait miközben beszélt, s mikor
befejezte, felemeltem a fejem, hogy végre a szemeibe nézzek. Talán ő kínosan
érzi magát?
- Kényelmetlen neked velem lenni? Ha sze-
- Nem! - vágta rá gyorsan. - Nem rossz csak…
- Furcsa - fejeztük be egyszerre, mire mindketten
elmosolyodtunk. - Talán… - folytatta volna Chen, de hirtelen kivágódott az ajtó
és Chanyeol szobatársa viharzott be. Egyenesen Chenhez ment, majd minden szó
nélkül mellkason ütötte. Ez meg mi a jó isten volt?
Jongdae
Miután mindenkivel akadt némi problémám egyedül Lay
maradt az, akivel… Végülis vele is volt valami, de azt egyáltalán nem nevezném
gondnak. Mármint vele egészen kellemesen éreztem magam, még edzés közben is,
pedig sosem rajongtam a gyakorlásainkért. De át kell mennem a kibaszott
vizsgán! Ha beledöglök is!
Meglepően békésen beszélgettünk, épp azon voltam, hogy
mondjak neki valamit kettőnkről, mikor
Jongin rontott be és se szó, se beszéd belém vágott egyet. Halk nyekkenéssel
dőltem hátra a földön és már felettem is volt, hogy beverjen még egyet mikor is
Chanyeol bukkant fel. Derekánál fogva kapta el, majd nyugtatni kezdte a
felbőszült srácot. Értetlenül pislogtam feléjük, majd Lay-re mikor mellém
guggolt, hogy felsegítsen.
- Ez… Ez mi volt? - kérdezte döbbenten, mire megráztam
a fejemet. - Jól vagy? - jóleső érzés áradt szét bennem az aggódó hangra és
rögtön úgy éreztem semmim se fáj már.
- Minden oké. Én… Én esküszöm semmit se csináltam vele
- szóltam oda Chanyeolnak.
- És mi van a bátyámmal, ha? - ordított rám Jongin, én
meg csak meredtem rá.
- Báty? Mi-Milyen báty?
- Akivel összefeküdtél pár napja!
- Minseok a bátyád? - kérdeztem totál ledöbbenve, mire
a szobában tartózkodó másik két egyén is hasonlóan reagált.
- Te lefeküdtél Minseokkal?! - míg Chanyeol inkább
tűnt meglepettnek, addig Lay inkább csalódott volt, ami nagyon fájt a
szívemnek.
- Nem róla beszélek! Luhanról!
Yixing
Ahogy a vita haladt előre, úgy értettem egyre
kevesebbet belőle. Ki a franc az a Luhan, mégis mi a baja Jonginnak és -
számomra a legfontosabb kérdés - jól fogtam fel, hogy Chen lefeküdt Minseokkal?
Kábán néztem Chanyeolra, mintha csak tőle várnék magyarázatot mindenre, de
ő még mindig Jongint tartotta vissza.
Emlékszem, egyszer Chanyeol mesélte, hogy Jonginnak
valamiféle betegsége van. Nehezen viseli a váratlan eseményeket, ezért sem cserélhettem
vele szobát annakidején. Biztos megtudta, hogy Chen meg a bátya összefeküdt.
De nem értem ezt sem, Minseok hogy jön ide?
- Ki a faszom az a Luhan?
- Szép, szóval még a nevét se tudod! Mégis-
- Jongin, nyugodj már meg! - szólt rá Chanyeol, mire a
megszólított azonnal ellenkezni kezdett ismét, így újra le kellett fogni. -
Semmit nem segít a helyzeten, ha ilyen vagy! Nyugodt meg és beszéljük meg úgy
az egészet - Igen, az kurva jó lenne! Chenre pillantottam én is
magyarázatra várva, de ő csak csöndben nézelődött a falon, amitől én is
felkaptam a vizet.
- Igazán válaszolhatnál már szegény gyereknek!
- Mégis mit mondjak? Bocs, hogy elfogadtam az
ajánlatát?
- Milyen ajánlat? - kérdeztem vissza értetlenül. Hát
baszki, lassan azon kívül, hogy férfi vagyok, semmit nem fogok tudni ebben a
kicseszett szobában!
- Gruppen ajánlat!
Jongdae
Nem állt szándékomban mesélni arról az estéről
senkinek se, még Chanyeolnak sem. Mármint ha még jóban lennénk, sem meséltem
volna el neki, nem vagyok rá büszke, hogy végül belementem. Már csak Minseok
miatt sem. Istenem, ahogy Lay most rám néz...
- Te lefeküdtél a bátyával meg Minseokkal? Egyszerre?
- Szerinted mégis mi a gecit jelent az, hogy “gruppen”?
- néztem dühösen Chanyeolra. - És mégis mit érdekel téged, hogy kivel mit
csinálok?
- Igazából magasról leszarom, de ha a hozzám
közelállókat bántod meg, az már más tészta! Igazán visszafoghatnád magadat
néhanapján! - Oké, rohadtul fájt, hogy Chanyeol így beszélt velem. Egyébként
sem tiszta számomra, ami aznap éjjel történt. Ismer, tudja milyen vagyok és -
még ha csak burkoltan is, de most hozzám vágta, hogy gyakran szexelek csak úgy
random emberekkel. Akár azt is mondhatta volna, hogy kurva vagyok...
- Jongin, menjünk! Nem érdemes rá vesztegetni az
idődet! Sem a dühödet. Gyere, te is, Yixing. Nem akarom, hogy vele szívj egy
levegőt! Viszlát, Jongdae! - és mindenki elindult kifelé. Úgy otthagytak, mint
ahogy egy régi játékát szokta az ember. Amit már megunt. Könnyek szöktek a
szemembe, majd - amint becsukódott az ajtó - hangosan elsírtam magamat. Éreztem
már így magamat, de az semmi sem volt ahhoz képest, ami most mardosta szívemet.
Ismét elhagyott a legjobb barátom, magával vitte életem első és valószínűleg
utolsó szerelmét. Nos, Chanyeol legalább elköszönt...
- Minseokkal beszéltél már? - bár a könnyeimtől nem
láttam semmit se, de nem is volt rá szükség, tudtam, hogy Lay jött vissza.
Hangja fagyos volt, teljesen érzelemmentes, ami még jobban fájt nekem. Lay
sosem beszélt így velem, mindig mutatott érzelmet, még ha az düh volt, akkor
is.
- Lay, kérlek, hadd magy-
- Nincs szükségem a magyarázatodra, ahogy neked sem
volt az enyémre! Csak azt szeretném tudni, hogy beszéltél-e már azóta
Minseokkal?
- Nem, de-
- Akkor beszélj! Ha nem beszélsz vele, őt is
elveszíted!
Yixing
Őszintén bevallom, nem tudom miért haragudtam meg
annyira nagyon Chenre. Tudtam milyen, megismertem ezt az énjét eléggé az elmúlt
hónapokban, mégis hihetetlenül rosszul esett, hogy lefeküdt Minseokkal. Mármint
láttam, hogy jól kijönnek, de inkább hittem volna azt, hogy mély barátságot
ápolnak, mint többet. Persze az idősebbről tudtam hogy érez, de Chenről…
Rég nem tapasztalt rosszkedv, üresség kerített
hatalmába és másra sem vágytam, mint egy kis egyedüllétre. Szerencsére Chanyeol
Jongin felügyeletét részesítette előnyben, aminek örültem, így nekivágtam a
nagyvilágnak. Jó, annyira messzire nem mentem, mivel nem ismertem Szöult, így
csak az egyetem környékén sétálgattam, de az is jól esett.
Egyedül maradt a gondolataimmal, aminek a vége az
lett, hogy az egyik hangterembe ültem be, loptam egy kis papírt és körmölni
kezdtem. A szavak gyorsan jöttek, ahogy az érzések is, amiket nem voltam rest
lejegyezni. Írtam a Chanyeollal való kapcsolatomról egy “Hazugságok” című
számot, illetve… Egyet a Chennel valóról is.
Egyik sem volt épp egy vidám dal, de a “Sors” című,
ami közben Chenre gondoltam, valami hihetetlenül letargikus lett. A boldog
gyerekkortól kezdve a mai napig minden benne volt, így elkeserítően depressziós
véget ért. És még meg se tudnám mondani miért. Nem voltam szerelmes belé,
akkor miért érdekel annyira, hogy lefeküdt Minseokkal?
Ideges lettem arra, hogy nem beszélt vele arról, ami
történt. De ez hol tartozik rám? Csak a kettejük dolga az egész, nekem semmi
közöm hozzá. Vajon az zavar, hogy Minseok szerelmes belé, így talán ha Chen
őszinte lesz vele, összejönnek? De… De ez miért zavar? Talán… Nem lehetek
szerelmes Chenbe! Kizárt! Abba belehalok!
Jongdae
Bár nem fűlött a fogam hozzá, de végül úgy döntöttem
felkeresem Minseokot. Talán így sikerül
valamelyest enyhítenem Lay haragját. Percekig toporogtam az ajtaja előtt,
mire rávettem magam, hogy bekopogjak és mikor ledöbbenve beengedett először nem
is tudtam, hogy mit mondjak neki.
- Miért jöttél, Jongdae? - törte meg végül ő a
csendet. Egyáltalán nem tűnt úgy, mintha bármi változott volna közöttünk,
ugyanúgy viselkedett velem, mint régen.
- A… Ami… Azért, ami volt. Köztünk. Tudod, pár napja -
Jól van, Jongdae, jól haladsz… Mint egy szerencsétlen nyomorék…
- Ó!
- Szeretnék… Szeretnék bocsánatot kérni! Nem kellett
volna ilyesmibe kevernem téged… Nagyon sajnálom!
- Ami azt illeti... - kezdte mosolyogva, majd leült az
ágya szélére és megpaskolta maga mellette a helyet jelezvén üljek le. - Nem
kevertél bele semmibe. Inkább… Inkább én tartozom bocsánatkéréssel - elfordult
tőlem, majd a padlónak szentelte figyelmét. Elvörösödött és idegesen piszkálgatta
a takaró rojtjait, miközben még mindig előre meredt a földre. - Te nem akartál
belemenni, Luhan erősködött, én meg… Nos, nem állítottam meg benne. Azt… Azt
hiszem önző voltam. Örültem, hogy végre.... Lehet valami kettőnk között.
Sajnálom…
- Ezt most nem vágom. Hogy érted, hogy “valami kettőnk
között”? - kb mint egy gyengeelméjű pislogtam rá értetlenül. Azt hiszem már
nem tudom követni ki mit akar kitől...
- Több, mint barátság. Tudom, hogy Yixinget szereted,
vagy gyűlölöd, vagy tudom is én, de… De én meg téged szeretlek! És
szeretném, ha ez viszonzásra találna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése